HomeHome  PortalPortal  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözöllek!
Köszöntünk Neminra csodálatos világában!

Regisztráció előtt kérlek tekintsd át a Szabályzatunkat és a Keresett karaktereket is!
Ha ezzel megvagy nincs más dolgod, mint regisztrálni, majd megírni az ETörténetedet.
Légy részese te is egy rejtélyes világ izgalmas kalandjainak!

Várunk!
A Staff jó játékot kíván!


Uráldur
pm||profil
Viridiel
Viridiel
pm||profil
Várjuk megkereséseteket, probléma esetén.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
Latest topics
» Sötét Vastelep
Today at 9:19 pm by Lysardriira Sheeriir

» Szörny, Nyű és az Élet
Today at 7:31 pm by Shuga

» Calipso, a kék elfek központja
Today at 6:36 pm by Uráldur

» Fehér kocsi
Today at 4:14 pm by Alia Caroline Azurre

» Az Életen Túl
Today at 8:49 am by Lashrael Laralytha

» Határmenti falvak-A Béke Követe
Szomb. Dec. 09, 2017 4:18 pm by Viridiel

» Robertünk érkezése
Szomb. Dec. 09, 2017 3:37 pm by Uráldur

» Szinek és árnyalatai
Szomb. Dec. 09, 2017 3:26 pm by Viridiel

» Empire of Fantasy
Pént. Dec. 08, 2017 5:56 pm by Vendég

» A kutya ismét ugat, a karaván meg halad
Pént. Dec. 08, 2017 5:51 pm by Viridiel

» Választás rossz és rosszabb közül.
Hétf. Dec. 04, 2017 12:32 am by Dreyndra

» A szívatás elkezdése
Vas. Dec. 03, 2017 2:26 pm by Viridiel

Statistics
Összesen 101 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Lysardriira Sheeriir

Jelenleg összesen 15515 hozzászólás olvasható. in 483 subjects
Ki van itt?
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 1 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Alia Caroline Azurre, Dreyndra

A legtöbb felhasználó (18 fő) Csüt. Nov. 30, 2017 6:39 pm-kor volt itt.
Top posters
Uráldur
 
Viridiel
 
Alia Caroline Azurre
 
Isis Do’Odrun
 
Nava Jade Aiglieri
 
Admin
 
Helléna Silvermoon
 
Angel Natalie Moonlight
 
Lashrael Laralytha
 
Fáwen
 

Share | 
 

 Élet, vagy halál álma

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
Zeltaren Harcourt
Hozzászólások száma :

42
Join date :

2015. May. 09.
Age :

30


TémanyitásTárgy: Élet, vagy halál álma   Szomb. Május 30, 2015 8:44 pm

A halál esti csókja

Az álom világára tévedt, fáradt utazók a szokásosnál élethűbb világban találhatták magukat. A szagokat ugyanúgy érezték, mint a hideg szellőt, amely átsüvített a sötét éjszakán. Nem ismerték egymást a személyek, ugyanakkor mind azt hihették egymásra, miszerint nem valóságosak azok kiket látnak, pedig mind a hárman éltek, s léteztek. Az előttük elterülő vidék elég egyszerű volt. A földútból néhány nagyobb szikla türemkedett ki, illetve elrohadt avar díszítette. Megannyi csupasz nyírfa ágai nyúltak a csapás felé, mik egyszerre sugározták a félelem, valamint az ismeretlen vadon energiáját. A közelben gyertyafényt lehetett észlelni. Mivel hatalmas szakadék tátongott utazóink háta mögött, mi több jobb és baloldalról sötét rengeteg húzódott így követniük kellett a kanyargós ösvényt. Miközben egyre közelebb értek a fény forrásához, rothadáshoz hasonlító szag csapja meg orrukat. A pár méterre lévő lámpás fénye, mintha valami élőlényre vetülne. Közelebb lépve egy negyvenes éveiben járó bajuszos férfi látnak, ki a korláthoz támaszkodva kuporog. Alatta megdermedt tócsában gyűlt össze vére. Testének felülete tele volt csípésekkel, karmolásokkal. Egyetlen üreges szeme rámeredt bárkire, ki alaposabban megvizsgálta. Látószervének párja ugyanis hiányzott, szemgödréből csakis a látóideg lógott ki. Bordái jobb oldalán teljesen le voltak csupaszítva. Hasánál hatalmas lyuk tátongott, hol mája cafatokban helyezkedett el. Megtépázott meredt kezei közt valami könyvet szorongatott. Hogyha valaki elég bátor, miként elvegye tőle rögtön oldalra dől a holttest. A bőrkötésű írást nehezen lehetett kiolvasni, ugyanis tulajdonosa nem épen a szépírásáról volt híres. Megannyi firkálás, valamint rajzot tartalmazott ezen iromány. Olyan húsz oldalt írtak csak tele.


''Első nap: Több órája tart az álmom, s annyira valóságos, hogy már megfordult a fejemben az is, miszerint ez a valóság. Az utcán bóklászva senki nem eredt szóba velem. Már kezdtem feladni a dolgot, ám hirtelen megszólított egy kishölgy. Próbáltam volna vele beszélni azonban gyorsan elrohant. A kacaját még mindig nem tudom kiverni fejemből. Akármikor próbáltam felé közelíteni ő elszaladt előlem. Most mikor majdnem elértem egy vaskapu mögé rejtőzött. Azt mondja ő tudja miként juthatok ki ebből a rémálomból. Közölte velem azt is, ha itt meghalok akkor a valóságban is meghalok. Felfoghatatlan ez a kijelentés számomra. Több kérdést fel se tehettem neki, ugyanis néhány idegen férfi elhurcolta őt. Akárhogy is meg kellett találnom. Ki kell jutnom innen! A szűk lyukon, min átmászott a leányzó én nem fértem át. A kapura meg egyáltalán nem tudtam felmászni, ahogy megfogtam annak rúdját égető érzést éreztem kezemen. Kezem teljességgel össze volt égve, valami más módnak lennie kellett. Oldalt valamiféle különböző motívumok helyei voltak találhatóak. Ez állt egy arany lemezen:
''Légy erős mint a rubin, légy bölcs mint a smaragd és légy megbánó mint a zafír. Csakis így tárulnak ki előtted a főtér kapuja"
Sok gondolkozás után jöttem rá, miként a vésetekbe különböző drágaköveket kell beletenni. Csak még nem tudtam hol keressem őket.

Második nap: Az éjszaka, s a nappal között egyáltalán nincs nagy különbség. Hatalmas fekete felhők takarják el a napot, így mindig félhomály, vagy sötétség uralkodik. A lényegre rátérve megfejtettem azt is hol vannak az ékkövek. A rubin a kaszárnyában, a smaragd a könyvtárban, végezetül pedig a zafír a templomban. Elmentem a kaszárnyába, hol megannyi sötétből előbujt szörnyeteg akadályozott. Féltem, mégis nem volt más választásom. Nagy nehezen megszereztem a rubint. Kiérve a kapun hirtelen harangszóra lettem figyelme, ami a templomból jött. Sűrű köd lepte el pillanatokon belül az utcát. Valami vonagló alakot láttam. Jobban megnézve összevarrt testét ide oda ráncigálta. Lenyúzott arcán pedig lehetett lát a csupasz ínyt, amellett meg rengeteg éles fog sorakozott szájában. Visszafutva elhagytam az ékkövet valahol a szélmalom környékén.

Harmadik nap: A köd megállt itt, a lény pedig nem tudott közlekedni azon kívül. Alig tudtam elaludni, szerencsére mire felébredtem nem volt már semmi fele köd a környéken. Valami szárnycsapkodást is halottam, de szerintem nem törődök vele, visszamegyek a városba.
"

Itt vége lett az írásnak. Elég érdekes álom ez. Választaniuk kelet a csapdába esett áldozatoknak, miszerint elhiszik a történteket, vagy megvárják míg felébrednek, az viszont nem fog megtörténni egykönnyen. Ha tovább mennek megtalálják a szélmalmot. Nyikorgó-csikorgó vitorláját ide-oda mozgatja a szél. Omladozó falain rengeteg moha telepedett meg. Valami vörös csillog a fűben. Amint felveszi valamelyikük láthatják, miszerint egy megtermett rubint az. Női sikoly rázza meg fülüket, a rengeteg felől pedig mozgást lehetett hallani. Egy nő lép ki a fák közül. Zilálva, lihegve lepődik meg az újonnan látott személyeken.
- Sietnünk kell különben mindjárt elkap mink... ÁÁÁÁÁÁÁÁ! - próbálta volna figyelmeztetni az idegeneket, mikor valami behúzta őt. Vérfagyasztó sikolya, gurgulázásba ment át, amint a száját saját felgyülemlett vére töltötte meg. Nem látták mi ragadta el a hölgyet, mégis szaladniuk kellet, nehogy őket is elkapja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Zendral Al'Sarab
Hozzászólások száma :

103
Join date :

2015. May. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Élet, vagy halál álma   Vas. Május 31, 2015 11:09 am

Mikor nagy nehezen álomra szenderültem, hamarosan egy igencsak valósághű álomvilágba csöppentem.
Ez még korántsem volt meglepő a számomra, elvégre a különös eset óta számtalan lidérces álom gyötört, melyek közül nem egy igencsak valóságosnak tetszett. Így hát mára-mára hozzászoktam ezekhez a félelmetes rémálmokhoz.
Mikor körülnéztem, egy elhagyatott, kopár vidéken találtam magamat. Meglepetésemre azonban most nem egyedül voltam, mint azt eddig megszokhattam. Oldalamon ugyanis egy lovag és egy testőr állt, és láthatólag ők ugyancsak meglepődtek jelenlétemen, mint én az övéken. Ha ismertem volna őket, akkor felrémlett volna bennem az a gondolat hogy valószínűleg ők nem valóságosak, és csak az álmom részei, de így volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ők ugyan olyan valós személyek, akárcsak én, s ők velem együtt bent ragadtak ebben a furcsa álomszerű világban.
Amint megpillantottam őket az oldalamon már tudtam; ez az álom most merőben más lesz, mint amiket eddig megszokhattam.

A hely, ahová kerültünk meglehetősen ijesztő látványt nyújtott, semmi barátságos nem volt ebben a kietlen vidékben. Mellettünk két oldalt sötét, áthatolhatatlan rengeteg szegélyezte utunkat, mögöttünk pedig egy óriási szakadék tátongott, így kénytelenek voltunk a kijelölt úton haladni, egyenesen a fényforrás irányába. Hamarosan egy szétszaggatott holttestre bukkantunk. A halott férfi teteme még viszonylag friss volt, alatta nagy tócsában gyűlt össze a vér, testét pedig furcsa karmolások és csípések borították. Kezében egy könyvet szorongatott.
Egy másodpercig sem hezitáltam: odaléptem a halott férfihez, majd lefejtettem szétszabdalt kezét a könyvről, és nem törődve azzal, hogy a holttest azon nyomban oldalára dőlt, elkezdtem olvasni a sorokat. Miután végeztem, kissé megrökönyödve adtam át a könyvet egyik társamnak, hogy ő is elolvashassa. Ugyan sosem voltam valami csapatjátékos - legalábbis ha nem fajtabelimről volt szó -, de jelen helyzetben nem tartottam túl sportszerűnek kihagyni őket ezekből az információkból.  

Ami engem illet, én teljességgel elhittem a halott férfi minden sorát, ugyanis nem láttam értelmét, miért írt volna hazugságokat az illető. Más magyarázatot egyébként sem találtam ennek az egésznek.
Miután társaim is végigolvasták a sorokat, továbbmentünk a szélmalom irányába, ahol hamarosan rá is leltünk a kézírásban is szereplő rubintra, ami újabb bizonyítékául szolgált annak, hogy amit a férfi írt, az bizony igaz.
Amint egyik társam felemeli az ékkövet a fűből, egy nő ront ki a fák közül, és figyelmeztetni próbál minket, de szinte azonnal el is kapja őt valami. Két társam azon nyomban futásnak ered, én azonban kicsit késlekedek. Kifinomult szaglásommal megpróbálok rájönni, mi is lehet a támadó, de túl sok időm nincsen ezen töprengeni, mert nemsokára megpillantom a furcsa teremtményt.
Vagyis csak megpillantottam volna, ha bármit láttam volna belőle, de így inkább csak éreztem a bőrömön a jelenlétét. A lény teljes mértékben a sötétbe burkolózott, s csak a karmai (legalábbis feltételeztem, hogy karmok voltak, ugyanis furcsa módon még csak ennyit sem láttam belőle) végén cafatokban lógó, véres emberi maradványokat pillantottam meg.
A levegőt hörögve szívta be, majd fenyegetően elindult felém, továbbra is rejtve maradva előttem. Mégis tudtam, hogy egyre csak közeledik.
Mivel a megfutamodás sosem volt jellemző rám, ezért még ebben az esetben sem jutott eszembe futásnak eredni. Eszem ágában sem volt harc nélkül elmenekülni. Túl büszke teremtmény vagyok ahhoz, s egy volt vezérhez egyébként sem illik e gyáva tett, így hát elővéve rejtett agressziómat neki rontottam a furcsa és félelmetes teremtménynek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Isis Do’Odrun
Hozzászólások száma :

878
Join date :

2014. Dec. 20.


TémanyitásTárgy: Re: Élet, vagy halál álma   Vas. Május 31, 2015 12:30 pm



Egyik percben még az egyik ritkaság számba menő pihenő napomon, egy igen csak ügyes szajha ágyában, egy kimerítő éjszaka után hajtottam álomra kissé borgőzös fejem, a másikban pedig egy különös és nyomasztó világban tértem magamhoz.
Biztos voltam benne, hogy csak álmodom, talán a nehéz vacsora és az ital ártott meg, amitől ezt a helyet jelölték ki az álomdémonok, mert, hogy azok ejtettek csapdába ma éjjel, arra mérget vettem volna. Hiszen az álom olyan valóságos volt, mintha tényleg ott lette volna a valóságban, éreztem a borzongató szelet, a felém sodorta rothadó növényi illatokat, élesen láttam a kopár és baljós tájat és ami a legmeglepőbb a mellettem szintén értetlenül nézelődő két másik embert, vagyis csak az egyik volt ember, a másik egy oawa volt, egy párducember.
Kezem önkéntelenül csúszott a kardomra, mely remélhetőleg az oldalamon függött, hiszen legalább nem pucéran hoztak az álomszellemek erre a síkra, így a fegyvereim is velem lehettek.
Mivel azonban nem tettek felém semmilyen fenyegető mozdulatot, így figyelmem inkább a körülöttem lévő dolgokra irányult, mert jó testőrként és katonaként tudtam, hogy mindig ez az egyik legfontosabb, felderíteni a terepet. Valami oka volt, hogy itt voltam és mivel népem szoros kapcsolatot ápolt ősei szellemével és a démonokkal, így nem tartott sokáig elfogadnom e különös „álmot”.
Láthatóan csak egy út állt előttünk, hiszen mögöttünk sötét szakadék tátongott, oldalt sűrű fás, áthatolhatatlan növényzetű vadon és előttünk az ösvény, melynek végén fény pislákolt.
A nagymacska már meg is indult egy szó nélkül, valószínűleg ő is felmérte helyzetet és bár a népe inkább a gyógyítás, a kencék készítése dolgában jeleskedett, ez a fickó inkább harcosnak tűnt és elég határozottnak. Az ember páncélban volt, tehát valami nemes katona lehet, ezek szerint ő sem valami pátyulgatni való nyápic, így inkább én is az oawa után indulok.
Mikor meglátom a gyenge lámpafény mellett a halott férfit, a kardom már a kezemben van és fürkészve nézek körül, de nem látok semmit, pedig a fickót nem olyan rég téphették meg, belezhették ki, a vér fémes szaga azonnal az orromba fúrja magát.
Az oawa-t nem riasztja a holttest, annak a kezében tartott könyv érdekli, amit azonnal böngészni is kezd, nem foglalkozva a lassan elnyúló hullával.
- Mi van benne? – kérdezem a szemem a másikon tartva, de közben nem tévesztem szem elől a környéket sem. – Ti, hogy kerültök ide? Azt hittem ez az én álmom és titeket még csak nem is ismerlek. – jegyeztem meg egyelőre csak hideg érdeklődést tanúsítva, mert kíváncsi voltam. – Én Rathal vagyok, Isis úrnő testőre.
Ha kaptam választ ha nem, a könyv tartalmát hamar megismertem, mikor a párduc férfi a kezembe nyomta. Elolvasva, felvont kérdő tekintettel fordultam a többiek felé.
- Úgy néz ki, mint egy naplóféle. – jegyeztem meg. – Bár elég ….hmm……érdekes dolgokat tartalmaz és minden bizonnyal kétségbe is vonnám, ha nem látnám a testet. – intek a megcsonkított halottra. – Ha viszont hitelt adunk ennek – emelem meg a könyvet, - akkor elég különös és baljós világgal nézünk szembe, mit gondoltok?
Persze eszembe jutott, hogy ők engem ellenségüknek tekintenek, de valahogy most ez a gondolat nem mozdított meg bennem semmit és láthatóan ők sem akartak nekem ugrani. Ki tudja mik a szándékai az engem idehozó szellemeknek? Ha együtt maradunk, talán ki tudjuk bogozni. Talán ez a nyitja, hogy nem érzek késztetést rá, hogy legyilkoljam őket. Na meg itt vannak azok a szörnyek, amik minden bizonnyal nem szeretnék, ha valaki megszerezné az ékköveket és elhelyezné a kapuban, mert ezek szerint csak így lehet innen kijutni.
Komolyan elgondolkoztam azon hogy talán az oawa néma, mert most sem szólt, csak megindult előre, de mivel itt nem volt semmi és az út is csak előre vezetett, hát vállat vonva követem, ahogy talán a lovag is.
Előtűnt a holdvilágnál a szélmalom és könnyedén megtaláltuk a rubint is, amit óvatosan felemeltem és szemügyre vettem. Nem volt rajta semmi különös a nagyságán kívül.
A hangos, félelemmel telt női sikolyra a kardomat magam előtt tartva perdültem meg és még láttam, ahogy egy űzöttnek látszó nő előtűnik, majd valami iszonyatos erővel visszarántja, miközben figyelmeztetni próbált minket.
Nem rossz gondolat, hogy egy ilyen valamivel, ne egy szál karddal egy mező közepén szálljon szembe az ember, főleg mivel a nőn hallhatóan nem lehetett már segíteni.
- Talán megfontola…….- morogtam készen a távozásra, mikor a párducember úgy dönt inkább hőst játszik.
Komolyan fontolóra vettem, hogy hagyom a fenébe, de nem voltam ostoba és éltem a gyanúperrel, hogy valamiért mindhármunkra szükség lesz a kijutáshoz, így egy fojtott káromkodással csatlakoztam hozzá, harcra készen, ha az kell.
- A hősök korán halnak, nem hallottad még a mondást. – sziszegtem oda neki azért.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Addam Harcourt
Hozzászólások száma :

24
Join date :

2015. May. 09.
Age :

29


TémanyitásTárgy: Re: Élet, vagy halál álma   Kedd Jún. 02, 2015 12:30 am

Jól esett ledőlni a saját ágyamba, a saját takarómba burkolózni, valamint a jellegzetes illatú párnámra hajtani a fejemet, miközben azon gondolkodtam, miféle próbatételek várhatnak reám a holnapi nap folyamán? A szemem lesütését követően azonban, mintha egy másik, reális világban fedeztem volna fel magamat. Rögtön rájöttem, miszerint egy álomban találtam magamat, ettől függetlenül túlságosan élethűnek bizonyult. Egyébként, sosem a reális álmaimról voltam híres, ez mégis annyira valóságosan hatott. A legkülönösebb, alvás közbeni látomások akkor gyötörtek, mikor részegen vágódtam bele pihenőhelyembe, de legjobb emlékezetem szerint, józanul aludtam el. Páncélozva álltam a sejtelmes, különös világban, majd két tenyeremet kezdtem vizsgálni, de minden ujjam megfelelően mozgott, én irányítottam az összes végtagomat. A közelben egy oawa, valamint egy sötét elf jelent meg. Milyen különös párosítás, tudtam ugyan, hogy a macskaemberek békeszerető lényekként voltak számon tartva, de a sötét bőrű hegyes fülűekkel eléggé kellemetlen viszonyt ápoltak. Mégis, egyikük sem tanúsított agresszivitást a másik irányába, bár egy pillanatra az ezüstös hajú férfi fegyverére terelődött a figyelmem, aki kardjának markolatára csúsztatta kezét. Hunyorítva követtem a példáját.
- Hé!- szólaltam meg, viszont nem kaptam választ a felszólításomra. Fel sem fogtam, miért hallucináltam volna ennyire különös személyeket? A self nem habozott, látszólag tapasztaltan kezdte kutatni a terepet, mely elénk tárult, s mindketten követtük a példáját, noha az oawa vágott bele először a túrába. Leghátul battyogtam, néha magam mögé tekintve, nem követ-e bennünket bármiféle idegen? Az igaza megvallva, kirázott a hideg a helytől, örültem, amiért az oldalamon tudhattam pengémet. A fény a közelből jöhetett, a reményt adó lámpás villanásaihoz viszont baljós szagok vegyültek a levegőbe. A rothadt hús esszenciája orrfacsaróan hatott, megismertem volna bármennyi más közül, hiszen elég dolgom akadt már vele. Végre megleltük a szagok kölcsönzőjét, jól elbántak az ürgével, alig maradt belőle valami, szemei hiányoztak, mája cafatokban éktelenkedett, és különös nyomok borították a testét. A sötét elf előrántotta fegyverét, biztosra menve dolgában.
- Bármi is tette ezt, már tovább állt. Ez a szerencsétlen oszlásnak indult azóta.- jegyeztem meg, ezt követően a két "társam" mellé lépdeltem, szemeimmel tanulmányoztam, ahogyan a macskaszerű illető egy könyvet olvasgatott, az minden bizonnyal a halott egyik értéktárgyát jelentette. Harmadik felünk, kérdésére csupán akkor kapott választ, amint az oawa megosztotta vele az irományt. A bejegyzésköteg fölé hajoltam, úgy bóklásztam a sorok között.
- A nevem Addam, a Harcourt-házból. Astelath király személyes testőrségének tagja.- mutatkoztam be, miután végighallgattam a többiek személyleírását. Legalább, nem egyedül voltam itt gárdista.
- Igen, határozottan naplóra emlékezetet. Nem ártana magunkkal vinni, hasznos leírás rejlik benne a városról is, ami...- néztem körbe értetlenül.- ... Valahol fellelhető. Ám, ezek a lények. Ilyen fenevadakról nem olvastam leírást egy kódexben sem, nem hangzanak természetes élőlényeknek. Démonok?- érdeklődtem, s még magam is meglepődtem ezen a kérdésen, elvégre a realitás emberének tartottam magamat. A selfek és az oawak jobban értettek a mágikus, természetfeletti dolgokhoz, rájuk hagyatkoztam. Három ékkövet említett a leírás, melyek közül egyet a szélmalom környékén hagyott el az egykoron még az élők közé sorolható illető, kitől új információkat szerezhettünk be. Mégis, ezek csupán az ő felvetései voltak, semmiféle bizonyítékra nem leltünk az elképzeléseinek hitelességével kapcsolatban. Ettől függetlenül, más nyomon nem indulhattunk el, ezért csatlakoztam kalandtársaimhoz, majd nem sokkal később megleltük a vörös rubint, a napló helyesen rögzítette a lelőhelyét. Egy pont a napló javára.
- Ez megvan, maradt még...- próbáltam bizakodó lenni, mire egy női hang csengése ütötte meg fülünket, figyelmeztető jellege vészjósló sikolyban teljesedett be. Elragadta őt valami szörnyűséges. Lovagként, nem tagadhattam meg kötelességemet, előrántottam fegyveremet, bár az elhangzottakból rájöttem, a gyengébbik nem tagja bizonyára halott volt addigra. Ez valószínűleg Rathalban is tudatosult. Két kezemet szorosan a fattyúkardom markolatán pihentettem, miközben az éles penge a magasba meredt.
- Az igaz, de a gyávák ezerszer halnak. Ha az előítéletek képviselője lennék, most azt mondanám, hogy egy sötét elfnek ez a hely maga lehetne a paradicsom.- ejtettem meg egy halvány mosolyt Rathal felé. Ilyen szituációban tréfálkozni, nagyon beverhettem a fejem valahol.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Zendral Al'Sarab
Hozzászólások száma :

103
Join date :

2015. May. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Élet, vagy halál álma   Kedd Jún. 02, 2015 9:15 pm

Két társam meglehetősen sokat beszélt, de én egyik kérdésükre sem reagáltam. Mióta remeteként élek nem igazán vagyok a szavak embere. Felesleges fecsegés helyett nálam a tetteken van a hangsúly, és csak akkor szólalok meg, ha valamit okvetlenül közölni akarok a körülöttem lévőkkel, de az esetek többségében eléggé hallgatag, és nem túl szórakoztató társaságnak bizonyulok, s ez most sem volt másképp.
A sötét elf gúnyos megjegyzésére viszont úgy éreztem, hogy reagálnom kell valamit, így felé se fordulva ennyit mondtam:
- Maradj csöndben és segíts, vagy pedig fuss el gyáván, akár egy féreg! Bár nem is tudom, mit vártam egy sötét elftől... - mondtam neki lesajnálóan.
A lovag is odaszúrt azért neki egyet viccelődő köntösbe burkolva azt, ami szimpatikussá tette a szememben Addamet.
- Egyébként Zendral Al'Sarab lennék - mutatkoztam be kissé késve, mert rájöttem, hogy olyan udvariatlan voltam, hogy még ezt sem tettem meg. - Gondoltam bemutatkozom nektek, mielőtt még valamelyikőnk elhalálozna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Uráldur
Hozzászólások száma :

5193
Join date :

2014. Nov. 28.


TémanyitásTárgy: Re: Élet, vagy halál álma   Szer. Jún. 03, 2015 7:29 am

/Bocsi, hogy bepofátlankodok. Tegnap vettem észre, hogy erre a mesére nem is jelentkeztem egy karival sem. Ha zavarok vagy a mesélőnek nagyon bekavarna egy plusz szereplő, akkor majd törlöm az írásom.
Uráldur karakter nincs a helyszínen./



A mesterkém Zevadar fővárosában hajtotta álomra a fejét. A testőrtől nem is olyan messze, hiszen egy városban voltak. Ám a spicli a palotában tért nyugovóra.
Magára húzta a tetvek rágta plédjét és elaludt a szalmával kitömött párnáján. Messze volt már az idő, mikor az emberek egy nemes kisasszonyát csábította el. Egészen pontosan a nemesek egy leányának egy szolgálóját... De így is szenzációsnak érezte az eredményt, hogy a vezetők körüli pletykák titkos világába bejutott.
Ám ez volt a veszte is, úgy tűnik. Amikor egy fontos hírrel hazatért, nem volt ideje felmérni a politikai helyzetet. A legjobb szándékkal akarta figyelmeztetni az uralkodó köreit, hogy egy árulás készülődik ellene, amihez valaki az emberek segítségében reménykedik. Ám hála csak annyi volt, hogy nem vágták ketté a találkozón, csupán a palota alatti cellák egyikébe dugták.
Egy ideig nem is neheztelt emiatt, kényszerpihenőnek tekintette, ám az elmúlt hónapokban ismét megváltozott a sötét elfek belpolitikája. Legalábbis úgy tűnt belülről, a dutyiban ülve. Sokan távozni kezdtek az ide behozottak közül. De az itt maradók jobban örültek. Nyilvános kivégzések sora hivatott elrettenteni mindenkit a felségárulástól. Ami aggodalommal töltötte el Vidkunt, hiszen őt is hasonlóval gyanúsítgatják. Csak épp nem szólnak hozzá...
Egy szakadék szélén találta magát egy halálon túli vidéken. Igen valóságosnak hatott, ezért azonnal összeállította a képet magában, hogy csupán fajtársai bocsátottak rá Rettenet átkát. A több hónap pácolás után ilyen váratlan helyzetben kezdődik meg a kínzása egy rémálommal, mely a megtörését szolgálja.
Egyedül volt és éj elfként taszította a világosság. Szemük hihetetlenül jól alkalmazkodott a sötéthez, ám a hirtelen fényváltozást például nem bírják. Ösztönösen indult meg az erdő felé, mikor észre vette, hogy lábnyomok vannak a földön.
~Hmmm... Ez érdekes. Úgy tűnik a kínzómester nem csak váratlan lerohanással, de egy egész horror regénnyel várt engem, előre rendezett helyszínnel. Mindenki a nyomokat követné, ha nem tudnám, hogy ez csak más fantáziája által rám kényszerített szenvedés.
De most esik le nekem, hogy az erdőbe bármikor berakhat egy szörnyet, ami a fák mögül előbukkan és nehezebb lesz számomra kontrollálni.

*Lassan közelítette meg a gyertyát, lelket véve magán, hogy az előre megírt forgatókönyvet végig játssza. Meglepetésére nem váratlan csapda fogadta, csupán csak egy hulla, mely hamarosan megmozdult. A feltámasztott élőhalottat maga előtt sétáltatva folytatta az utat, közvetlenül mögötte haladva, hogy bármerről érkezik a támadás, úgy tudjon hátrálni, hogy a zombit fedezéknek használja.
Tett egy próbát, hogy a vállát nyomó fájdalomba nem tudja-e meggyőzni magát, hogy egy íj és a derekára nincs-e véletlenül hosszú kardja akasztva. A legnagyobb meglepetésére hátra nyúlva valóban egy visszacsapó íjat akasztott le.
~Klassz! Van olyan kedves, hogy biztonságba ringasson a kedves mester, vagy csak az én elmém ennyivel erősebb. Gondolom van oka, hogy ilyen nagylelkű engedményeket adott...
*Az úton haladt tovább a nyomokat követve, mikor talán száz méterrel előtte valahol női sikítás hangja hallatszott. Hegyes füle jól hallott mindent, még azt is, hogy valakik mintha még lennének előtte, de a beszélgetésből nem értett semmit.
~Oké! Valaki azt akarja, hogy oda rohanjak, szóval megvárom itt és majd a díszletet mozgassák oda a hegyhez! Én nem megyek, megkönnyítve nekik a dolgukat.
*El is mosolyodott és a többiek számára egy láthatatlan kanyarban cövekelt le, míg elmúlnak az effektek ebben az ötdimenziósnak ható, széles vásznú terror regényben. Talán most sikerült bele piszkálni a levesbe. És tudta jól, hogy minél jobban megnehezíti a rendező dolgát, annál több esélye van az átok alól még épp elmével szabadulni. Nem hozott volna a nevére jó hírt, ha elsőre megtörik, de nem akarta leírni senki képességeit.
Ám tudta, hogy ez egy jól megrendezett jelenet, hiszen volt idejük kigondolni. A legváratlanabb pillanatban időzíteni. És olyan apró momentumokra is ügyeltek, hogy pont a háta mögül fúj a szél, így az embereknél jobb szaglását nem tudta használni felderítésre.
Nem tudta megnézni még egy pocsolya víztükrében sem eddig, hogy vajon még mindig emberi külsőre van álcázva vagy drow kinézetet takar álombéli ruhája. Bár azt észre vette, hogy legalább a faja nemes tagjaihoz illő göncöt adtak rá és nem azt a gúnyát, amiben belökték a négy fal közzé. És... azt sem sejtette, hogy szagát a szél az erdőből pont a város irányába fújja.


A karakter dala:

https://www.youtube.com/watch?v=lyejohCId7A

"A Sötétben születtem,
mégis világos lettem.
Az Életben én sok jót
és rosszat is tettem."


A hozzászólást Uráldur összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 15, 2015 12:38 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Zeltaren Harcourt
Hozzászólások száma :

42
Join date :

2015. May. 09.
Age :

30


TémanyitásTárgy: Re: Élet, vagy halál álma   Szer. Jún. 03, 2015 6:14 pm





A szörnyeteg gyanútlan áldozatát, mikor visszahúzta szétszabdalta annak hátát. Hatalmas darabokat tépett ki belőle. A karmairól lepotyogó értékes vér, hol egy fatörzsön, hol pedig a talajon kötött ki. Az asszony próbált volna ellenkezni, de rögvest átlökte másik oldalára a titokzatos lény, aztán állkapcsával kiharapta torkából a légcsövét, illetve a főbb artériákat. Lopva vetett, még egy pillantást az élettelen testre, majd rákoncentrált az újabb érkezőkre. Érezte, miként hatol be orrjárataiba az íncsiklandozó illatuk. Szájában rögvest összefolyt a vérrel elkeveredő nyál. Hatalmas üvöltésének hallatára, mindenkinek szíve gyorsabban kezdett el verni. A három utazó választhatott, miszerint menekül, vagy szembeszáll a szörnyeteggel. Aki amellett dönt, miszerint harcol ezen veszedelemmel, az rájön, miszerint fegyver nem állíthatja meg. Hatalmas ereje, pedig ember feletti. Ki viszont úgy döntött inkább menekül az némi előnyhöz jut. A rémség megállíthatatlan ezt beláthatták, azok is kik küzdenek vele, ezért ők is belátják miszerint menekülniük kell. Futás közben láthattak egy várost jelző táblát, így reménykedhettek abban is, miként lassan biztonságos helyre érkezhetnek. A település hatalmas kapuja előtt óriási pocsolya helyezkedett, mit megannyi ló, s hintó mélyesztett ki. A vastag tölgyfából készült bejárat éppen alkalmas volt arra, miképp távol tartsa a szörnyeteget. Amint átérnek a város falain belülre, egyikük rögvest behúzza a kapu mindkét szárnyát. A falhoz van döntve annak zárja is, mi egy vékony hasított rönkben mutatkozik meg. Beillesztve annak fogatába a kaput sikeresen elzárják a betolakodó elől. Megkönnyebbülnek, hisz sikerült kizárniuk a teremtményt, ugyanakkor kizökkenti őket ezen állapotból a reccsenés, mi akkor keletkezik, mikor az állat nekiment az elzárt bejáratnak. Nekiütközik másodjára, meg harmadjára is, ám nem sikerül betörnie azt. Az idegenek ímmáron tényleg megnyugodhattak. Szétnézve láthattak néhány járókelőt is. Akik az előző eseményre rá se hederítettek. Monoton módon járták elmúlásuk előtt megszokott útvonalukat. Az álmodók próbálhattak, velük szót érteni, azonban szavaik süket fülekre találnak. Az templom órája zavarja meg a titokzatos csendet. A bronzból kiöntött óriás egyet búskomoran kongott,eztán elhallgatott. A járókelők másodperceken belül váltak hamuvá. A misztikus jelenséget követően meglátták a könyvtárat. Az épület belsejébe beérkezve, márvány szobor fogatta hármójukat. A szobor egy vak asszonyt ábrázolt, kinek jobb kezében kinyújtott aranyból készült könyvet helyezkedett el. A szobor alján ezen felírat helyezkedett el:  
"Ahhoz nem kell szem, hogy az igaz szívben olvass''
A felírat fölött, még egy szív véset is található volt, melybe illeszkedhetett valami. Rájöhettek így, miszerint találniuk kell egy pont beleillő faragott szívet. Az ódon polcok közt kutakodva, mik egészen öt méter magasra nyúltak nem találtak semmit. A falakat itt-ott állatpreparátumok, vagy lenyúzott szőrmék díszítették. A földszint hideg kőpadlóján rengeteg könyv, illetve kiszakadt papírhalom szanaszét hevert. Ez is utalt arra, miszerint valaki már járt itt. A könyvtár hátsó részében az asztalon egy női tetem feküdt, kinek elvolt vágva a torka.
- Ájjj, vagy megdöglesz! Ohh bocsánat. Azt hittem rátok, hogy valami szörnyetegek vagytok. Én vagyok a könyvtáros Rickard. - mutatkozott be a férfi, ki egy nyílpuskát fogott a látogatókra. A fegyverét egyből leengedte, amint nem érezte magát veszélyben. Olyan harminc éves férfi lehetett, kinek barna haja csapzott volt. Arcát, azonkívül fehér ingét vér borította.
- Hát nem gyönyörű lány? Két napja találkoztam vele. Segítettem neki megkeresni az ékkövet. Igaz idegen volt számomra, mégis szívesen segítettem neki.  Bár nem találtunk semmit. Sajnos nemrég gyilkolta meg őt egy szörnyeteg. Olyan gyönyörű a bőre, bárcsak megőrizhetném ezt hosszú időn át. Nem hagyhatom, hogy feledésbe merüljön. - szólalt meg ismételten a könyvtár vezetője, miközben a leány fakó bőrén végigsimította ujjait. Látszott rajta, miszerint megtébolyult.
- Kérlek titeket, most hagyjatok magamra. Már csak ő maradt nekem, valamint a hobbim. - kérte távozásra az idegeneket, mindemellett lehuppant székére. Az élettelen test kezében egy szív alakú dolgot helyezkedett el. Hogyha megpróbálnak hozzányúlni, akkor rögvest rájuk ront a tébolyult ember.  

 







A szkeptikus sötételfet nem érezte meg se a bestia, sem pedig az oawa. Nyugodtan folytathatta útját, míg a többieket üldözte azon lény. Látta a lábnyomait a teremtménynek, ami arra következtette, miszerint négy lábú, s eléggé megtermett jószág. Harang szót terjedt a város irányából, ugyanakkor csak egy. Az egyik táblán jól megtermett holló ült, szinte kétszerese eredeti fajtársainak. A feketés tollú madár fenyegetően károgott Vidkunra. A tollas jószág fejét ide- oda mozgatva méregette őt. Odaérve a bejárathoz megnyugodhatott, hisz szerencséje volt. Mire a kapuhoz ért már senki sem tartózkodott ott. Hatalmas repedéseket, illetve karmolás nyomokat észlelhetett az előtte lévő szerkezeten. Hiába is, ha a monstrumnak nem nyílt ki a kapu akkor neki se fog. Megpróbálhat felmászni rá, bár hirtelen ugyanazon madár száll a nyílászáró tetejére. Hatalmas rikoltozásba kezd, minek hatására társai is megjelennek. A károgó fenevadak, megpróbálják megkarmolni, valamint megcsípni a magányos farkast. Egyenként is levághatta őket, esetleg elmenekülhetett is előlük. Hogyha le sikerül őket vágni, elég sok sérülést szerezhet, azonban átmászhat a kapun. Abban az esetben, ha futásnak ered talál a falon egy kisebb ajtót, melyet némiképp be kell törnie, mivel beragadt a zár. Mire átér a város belsejébe üresen, ráadásul elhagyatottnak tűnik. Az épületek, melyek eléje tárulnak igen ápolatlanok. Szinte egy szellemváros látképét nyújtják. Hatalmas szökőkút helyezkedik el, minek vizét egy hozzákötözött holttest szennyezi be. A rá akasztott táblán ez áll:
"Azoknak, kik elárulják testvéreiket!"
Belemerülve a látványban talán észre sem veszi Quisling a feléje közeledő veszélyt. Két csapzott óriási kutya, miknek szájuk középen szétszakadt vették célba őt. Az állatok próbálják két oldalról bekeríteni áldozatukat. A közelben egy kocsma helyezkedik el, minek nyitott ajtója menedéket nyújthat. Azonban két kutya még nem jelenthet az álmodónak akadályt. Ha elmenekül ott találkozik egy ezüst hajú tünde leánnyal, amennyiben összetűzésbe keveredik az ebekkel a leány kiszalad, majd segít a rászorulón.
- Én Jinia vagyok. Elég szorult helyzetben voltál amint látom. - jegyezte meg a leányzó, minek hatására a szék irányába mutatott, így próbálta hellyel megkínálni az utazót.
- Én a testvériség tagja vagyok. Egy olyan társaság ez, amely segít az ittenieken. Tagjaink az itteni álom rabjai, vagy itt élő szellemek kik beletörődtek halálukba. Ja az a tábla remélem nem nyugtalanít, azt vezetőnk rakta ki. Igaz kissé kemény, mégis teljesen jogos volt cselekedete. Jut is eszembe te mióta vagy itt? - kérdezte a leány, s érdeklődve tekintett világosszürke szemeivel az utazóra. Hirtelen padló nyikorgás hallatszott. Az emeletről egy megtermett ősz hajú férfi ereszkedett le. Vállán óriási pallosát cipelte, ruhájából pedig lerítt, miképp előkelő lehetett. Orcáját megannyi ránc, illetve sebhely díszítette.
- Megint egy újonc mi!? - tette fel a költői kérdést, aztán kiköpött a padlóra. Helyét határozottan elfoglalta, kardját pedig nekitámasztja egy asztalnak.
- Mind ki akarunk jutni innen. Te vajon hasznos tagja leszel a csapatnak? Esetlen hátat is fordíthatsz. Öröm lesz nézni, miként tépnek szét azok a fenevadak. - szólalt meg az ötven év körüli férfi, ki mélyen ülő szúrós szemeit az előtte lévő Vidkunra szegezte. A fogadtatás után ki is hátrálhatott a vendégük, vagy csatlakozhatott ehhez a különös társasághoz.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Uráldur
Hozzászólások száma :

5193
Join date :

2014. Nov. 28.


TémanyitásTárgy: Re: Élet, vagy halál álma   Szer. Jún. 03, 2015 9:38 pm


A Quisling-ház tagja óvatosan követte a nyomokat és hangokat, miközben igyekezett rájönni, hogy mi is folyik itt végül is. Nem adta jelét kívülről, hogy a titokban valószínűleg figyelő gondolatát igyekszik kifürkészni, látszólag csak a tájat sasolta.
Így jutott el a kapuig, ahol tervet eszelt ki. Egész addig jónak tűnt, míg egy csapat varjú meg nem támadta hirtelen. A gyengeség auráját vonta maga köré és így küzdött a tollas jószágokkal. Sok apróbb sebet szerzett, miközben a mellette lévő feltámasztott is igyekezett két kezével lerántani róla a halál madarait és kitekerni puszta -holt- kezével a nyakukat. Csak az utolsót tartotta meg, hogy bekösse a csőrét és levágja a kalimpáló lábát. Majd a szárnyait összekötve a talált hulla övére akasztotta. Kell neki, hogy az életerő elszívásával gyógyuljanak a sebei és később vacsorára is megteszi.
Ekkor tudott csak a korábban kieszelt tervnek nekilátni. Egy fát döntöttek ki a zombijával és azt nekitámasztották a falnak. Így ezen másztak fel a tetejéig, hogy átugorjanak rajta. A kút látványa pedig már gyanakvásra adott okot, hiszen valaki a szomjúság ellen is tartós ellenszert adott a kezébe -nem mintha egy álomba nem tudna egyik pillanatban ott lenni, mikor megfordulsz már nincs is sehol- és egy másik dolog, ami csapdának tűnt, annyira egyértelmű.
Azért oda gyalogolt és megpróbálta lefeszegetni. Meg volt róla győződve, hogy egy íjpuska kioldóját kell keresni vagy bármely más csapdát. Ám amíg ezt kutakodta és próbálta megtalálni az átverést, hirtelen már mindegy is volt, hogy keze ügyében tartotta az íját. Gyorsan elrakta és a könyv tulajdonos élőhalottat az egyik ebre uszítva rántott kardot a másik kutyára. A szügyét célozta, igyekezett távol tartani és onnan leszúrni. A közelharc inkább a karmoknak és éles fogaknak kedvezne.
Mikor megpillantja az érkező nőt, a nyakára táblát akasztott hirtelen robban ki a helyéről, szakítva szét feltámasztott testével a meglazult köteleit és immáron mind a két megboldogult fizikai maradványával együtt fordult szembe a kirohanóval a mesterkém.
-Egy zevadarinak ne okozzon gondot egy ilyen apróság! -mondja fennhéjázva- Én Vidkun Quisling vagyok, talán hallottál már a családomról.
*A segítségére sietőnek a kérdésére direkt nem válaszolt. A választ valószínűleg már tudja. És náluk sosem volt erény a másokon segítség. Hetykén tartotta magát és úgy követte őt az épületbe. Ám a nő társa teljesen meglepte.
~Na jó! Foglaljuk össze, mit tudunk erről a szajháról jelen pillanatban! Vagy egy idegen kultúra által végzetesen megfertőződött áruló, akit maholnap visznek a vesztőhelyre. Vagy egy kém, aki befészkelte magát az ellenség egy önkéntes alakulatába és szerepet játszik. Vagy -és ennek adott a legtöbb esélyt- szeretné tudni a vallatómester, hogyan reagálok egy ilyen helyzetben.
-Én nem sietek sehová. -tárta szét a karját- Felőlem segíthetek hamarosan. Ám most a templomba megyek, hogy lerójam isteneimnek a hálámat az eddig nyújtott segítségükért. -ezt főleg a férfinak címezte, ám átfordult a lányhoz- Nem jössz velem? Kicsit beszélgethetnénk.
*Ha vele tart, akkor útközben beszélgetést próbál kezdeményezni. De nem lesz őszinte és nem mond semmi meglepőt. Csupán annyit árul el magáról, hogy egy befolyásos nemes ház tagja, aki nem rég tért vissza egyik küldetéséről. Ám -ne kérdezze senki miért- nem indulhat újabb feladatra bizonyos okokból.
Míg az ő kérdései inkább arra irányulnak, hogy a testvériség tagjaihoz való viszonyát megtudja. Igyekszik figyelni arra, vajon ad-e utalásokat a csaj, hogy melyik szerepben játszik, a Szolgálatok ügynökét alakítja eme mesevilágban vagy komolyan gondolja. Amit biztosan tud, bármilyen választ kap a felszínen, a viselkedését az fogja meghatározni. Nem az, amit érez. Hiszen ha hazudik is, azt a játékot fogja tovább vinni, hogy fenntartsa a bizalmat a nem éjtünde társakban.
Az egyik zombi ötven méterrel előttük, míg a másik mögöttük sétál, hogy ne zavarják a csevejt.
Ha nem tart vele a nő, akkor egyedül megy oda. Hiszen még nem jött rá, miért vesződnek a cellában ilyen körülményes látomással, de ha egy kis esély is van rá, hogy figyelik és a választása befolyásol bármit, mindig jó válasz hívő hótündének lenni és a démonokkal és szellemekkel jó kapcsolatot ápolni. Ha próbára akarták tenni, hogy megingott-e az elkötelezettsége Zevadarhoz, a vallás egyértelmű felelet lesz.


A karakter dala:

https://www.youtube.com/watch?v=lyejohCId7A

"A Sötétben születtem,
mégis világos lettem.
Az Életben én sok jót
és rosszat is tettem."


A hozzászólást Uráldur összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 15, 2015 12:37 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Isis Do’Odrun
Hozzászólások száma :

878
Join date :

2014. Dec. 20.


TémanyitásTárgy: Re: Élet, vagy halál álma   Szomb. Jún. 06, 2015 3:47 pm



Míg az oawa nem nagyon foglalkozik velük, addig legalább a lovagi vértbe öltözött ember, reagál a környezetére és időnként Rathal-ra is, ami némi esélyt ad arra, hogy ha sor kerül rá képes lesz együtt működni.
A sötét elfnek egyre jobban az a meggyőződése, ami egy cseppet sem teszi boldoggá, hogy ebből az álomból nem lesz egyszerű kijutni, ez nem egyszerűen egy bódult, részeg, kimerült álom, hanem valami más és ehhez nem véletlenül kerültek össze. Hát ez érdekes lesz!
Már az első kis „problémánál” kiviláglik ennek nehézsége, mikor a nőt elkapó szörny előbukkan és azonnal hárman háromfelé szakadnak, bár teljesen félre értik Rathal megjegyzését, ez nem változtat a tényen, hogy vajon mennyire tudnak majd együtt dolgozni bármin is.
- Bolondok! – csattan fel élesen és dühösen. – Soha nem voltam gyáva és sosem futottam el, de az értelmetlen halálba rohanni sem szokásom, mikor még semmit nem tudunk erről a világról. Szívesen megvívok bármelyikötökkel, sőt a sértés után már egyenesen kötelezőnek érzem, ha egyszer kikerülünk innen, de azon a némberen már senki nem segít azzal, ha darabokra szaggattatja magát. – int a cafatokban lévő nőre, akit már kivéreztetve lök el magától az ismeretlen lény.
Őszintén szólva egy vadidegenért nem szívesen kockáztatná, hogy álma, még nagyobb rémálommá váljon, mert már hallott olyat, hogy valaki sosem ébredt fel és a mágusok azt állították, hogy az álma ölte meg. Na, hát az egy éjelfnek nem lenne a legszebb halál. Isi úrnő védelmében, bármikor boldogan halna meg, de így…….
- Ha akartok szálljatok csak szembe vele, de én el akarok tűnni ebből. – rázza meg a fejét és villan a szeme a lovagra. – Nem hiszem, hogy jártál volna a hazámban, ember.
Nem rezzen össze a szörny üvöltésére, de a szíve gyorsabb ütemet ver. Ha tudná, hogy ez a valóság és úrnője veszélyben van egy percig sem habozna, de ez nem az a helyzet, így még egy pillantást vet a két férfira, aztán futva elindul, amerre viszi tovább a malom melletti út és hamarosan már a táblákból tudja, hogy jó felé indult, hiszen valami település lesz előtte.
Nem tudja, hogy követik-e vagy nekirontanak a bestiának mégis, de amikor lihegést hall maga mögött inkább gyorsít, mert van egy olyan érzése, hogy azt a lényt nem lehet olyan könnyen legyűrni.
A kapunál azonban már hátranéz és ha társai loholnak mögötte, akkor segít nekik bezárni a kaput és eltorlaszolni a záró rúddal, remélve, hogy ez megállítja kitartó üldözőjüket.
Az álom annyira hihető, hogy még a fáradtságot is érzi, ahogy a rohanástól lihegve nekitámaszkodik a kapunak, melynek vastag szárnyai nagyot döndülnek az újra és újra nekifeszülő szörny csapásai alatt.
- Kitartó egy dög. – mormolja fogai között, de miután meggyőződött róla, hogy a fa kitart, már a várost veszi szemügyre.
Rathal nem az a társas kapcsolatokat kedvelő típus, így biztosan nem fogja megszólítgatni a járókelőket, akik amúgy is semmibe veszik őket, inkább az épületeket nézegeti, meg a környezetet, hogy a többi követ esetleg hol találja. Minél kevesebbet óhajtott itt tölteni.
Mikor a templomtoronyban lévő óra egyet ütött és annak hangja végighullámzott a fura hely felett, a sötét elf megtorpant, hiszen pont az orra előtt vált hamuvá egy pillanat alatt egy a szökőkútból vizet merítő asszony. Viszont rögtön elfeledkezett róla, hogy meglátta mögötte az impozáns épülete, ahová szinte vonzotta valami. A felirat és belépve a rengeteg irat és fóliáns láttán nem kétséges, hogy egy könyvtárba értek.
A szobor nem csigázta fel az érdeklődését, ahogy a szavak sem, amik rá voltak vésve. Rathal-nak értelmezése szerint neki a kardforgatáshoz nem kellett sem a szíve, sem a szeme, hiszen majdnem olyan jól tudott vakon vívni, mint más fényes nappal.
Csak a vésetből hiányzó szívalak volt, amire felfigyelt, hiszen ez megint csak egy valószínűsíthető feladat elé állíthatta őket. Biztos meg kell találni és visszatenni a helyére, ha előrébb akarnak jutni.
- Azt hiszem még hármunknak sem lesz kevés idő ezt átnézni. Már ha ti is úgy vélitek, hogy annak a helyére meg kell találni a beleillő darabot. – sóhajt nagyot, mert újabb vitára számít, hiszen érzi ő, hogy kilóg a sorból, egy oawa és egy ember mellett ez nem csoda.
A helyet láthatóan feldúlták már, ezek szerint nem ők az elsők, akik kutattak itt. A kardját továbbra is a kezében tartva próbál mindent átnézni, ahogy előrébb és előrébb halad.
A vérszag, amit először megérez, így még óvatosabban lépked, aztán meglátja a kiterített női hullát az asztalon, de akkor már a nyílpuskás torka felé szalad a pengére, de még épp időben állítja meg.
Szemöldöke a homlokára szalad, ahogy Rickard kedélyesen csevegni kezd, mintha mi sem történt volna.
Rathal visszahúzza a kezét, bár szívesen fejezte volna be ezek után, amit elkezdett, de tudomásul kellett vennie, hogy ez az álom őrültebb, mint amilyennek eddig gondolta, így csak undorodva elhúzza a száját és tovább kutakodik miközben a fickó kéretlenül is előadja történetét.
Sötéten elmosolyodik, ahogy az éppen csak nem sírdogál és nyöszörög, hogy milyen gyönyörű így, meg úgy, miközben annak átvágott nyakából cafatokba lógtak erei és légcsöve, arcára meg ráfagyott az iszony.
~ Hát ha csak ez kell! ~ igézte meg a halottat mágiájával, már persze, ha működött itt az igézete.
Ha igen a hulla gyorsan megmozdult és karolta át a siránkozó fickó nyakát, keresve ajkaival annak ajkait.
Rathal már az előbb észrevette a nő kezében görcsösen szorongatott szív alakú tárgyat, így miközben az őrült férfi a lánnyal volt elfoglalva és karjaiból nehezen bontakozhatott ki, addig úgy mozgatta az előholt kezét, hogy a szívet Addam felé dobja.
Persze, ha nem sikerül, akkor sem sokat habozik, hogy megszerezze, egy percig sem habozik, ha ehhez fel kell szeletelnie a könyvtárost is.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Zendral Al'Sarab
Hozzászólások száma :

103
Join date :

2015. May. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Élet, vagy halál álma   Szomb. Jún. 06, 2015 4:12 pm

A lény nagyon félelmetesen festett, szájából folyt a vér, és hatalmas üvöltésébe beleremegett mindannyiunk szíve. Förtelmes látvány volt, én mégis úgy döntöttem, hogy szembeszállok vele. Kardom és mágiám azonban mind hatástalannak bizonyult ellene, és csak jobban felhergeltem velük a szörnyeteget. Végül káromkodtam egyet, és hátrálni kezdtem, de továbbra sem akartam feladni a harcot. Egyikük viszont megelégelte a felesleges küzdelmet, és megragadva a karomat elvonszolt a lénytől. A self pedig újabb éles megjegyzést tett botor tettemre, de eleresztettem a fülem mellett a megjegyzést, főleg, mivel amint kioktatott, Rathal egyből kereket is oldott, otthagyva minket Addammal. Együtt futottunk a lovaggal förtelmes lény elől, és hamarosan ismét előretörtem, megelőzve a selfet is, én érve el leghamarabb a város hatalmas, kétszárnyú tölgyfakapuját. A kaput én tárva-nyitva hagytam, és pár méterrel a kaputól megállva hátranéztem. A többiek kissé lemaradva követtek. Rathal mindösszesen pár lépéssel volt lemaradva tőlem, őt pedig Addam követte. Mindketten lihegve kapkodtak levegő után. Én teljes nyugalommal bevártam őket, és rájuk hagytam, hogy közös erővel, nagy nehezen becsukják a kétszárnyú kaput, biztonságba helyezve ezzel mindannyiunkat. Nekem eszem ágában sem volt segíteni nekik; nélkülem is remekül boldogultak.
A lovag és a sötét elf megkönnyebbülten sóhajtottak fel, majd - feltehetőleg - összerezzentek, midőn a tölgyfakapu beleremegett a lény rohamaiba.

- Nyugalom - szóltam oda nekik -, ezen a kapun még ez a behemót sem törhet át. Remélhetőleg itt már biztonságban leszünk. Legalábbis egy ideig biztosan - próbáltam nyugalomra inteni útitársaimat.

Ezután hátat fordítottam nekik, és folytattam utamat a város utcáin. Fülemmel hallottam, hogy társaim követnek. A város meglehetősen furcsa látványt nyújtott ódon, elhagyatott épületeivel, melyet mind vagy valamiféle furcsa írás, vagy furcsa szimbólumok tarkítottak. Az egész meglehetősen nyomott hangulatot árasztott, és a nyugtalanságomat csak tovább fokozták a zombiszerű járókelők, akik az iménti eseményekre fittyet sem hányva bóklásztak az utakon, úgy, mintha se nem látnának, se nem hallanának minket. Némelyikük nekem is ment, de furcsa módon könnyebbnek tűntek egy átlagos embernél; szinte lepattantak rólam, mintha valami könnyű anyag, vagy valami egészen más alkotná testüket. Nem igazán tűntek hús-vér embereknek. Inkább voltak emlékek talán. Másra nem igazán tudtam gondolni.
Néhány járókelőt megszólítottam, de a harmadik próbálkozás után feladtam a dolgot. A mögöttem haladók is hamar abbahagyták a kérdezősködést, már ha egyáltalán megpróbáltak szóba elegyedni velük, hisz idővel ők is rájöttek, hogy teljességgel fölösleges mindez, úgyse fognak választ kapni.
Alig pár perc telhetett így el, mikor aztán tompán és búsan megszólalt egy templomi harang, olyan hatást keltve, mintha kilométerekkel arrébb, vagy a tudatalattink mélyéről hangzott volna e hang. Azonban a kongás nagyon is valósnak hatott, és amint elhallgatott, a furcsa látomásszerű, emlékalakok hamuvá váltak, egyetlen szempillantás alatt. Döbbentem néztem ezt a furcsa jelenetet, és a többiekhez fordultam felvont szemöldökkel:

- Hát ez meg mi a fene volt? Kik, vagyis inkább mik lehettek ezek? Emlékek? Vagy ebben a rémálomban ragadt halott lelkek talán?

Egy ideig még figyeltük a furcsa jelenséget, majd hitetlenkedve megráztam a fejemet, és tovább haladtunk a közelben lévő könyvtár irányába. Ez az épület a többivel ellentétben sokkal barátságosabb volt, és a lakóházak szürke falai helyett ez sárgára volt festve. Szinte hívogató volt. Amint beléptünk a könyvtár csarnokába, egy vak asszony szobra fogadott minket, mely hófehér márványból készült. Pontosan a csarnok kellős közepén helyezkedett el. Odaérve a következő feliratot olvashattuk a szobor talapzatára vésve: "Ahhoz nem kell szem, hogy az igaz szívben olvass''
Fölötte pedig egy szív alakú vájat volt látható, amibe úgy tűnt egy kisebb szív alakú tárgy való.

- Hmm... érdekes - hümmögtem. - Biztosan nyit ez a szobor valamit. Talán egy alagút lehet alatta, vagy valami hasonló. Mindenképpen jó lenne megtalálni azt a szívet. Nem tartom kizártnak, hogy itt van elrejtve az egyik rubint, amit keresünk, és ami kijuttathat minket ebből a rémálomból.

El is kezdtünk hát kutakodni, hátha találunk valami nyomot, hogy hol lelhető fel a szív, de sajnálatos módon nem találtunk semmi érdekeset. Átvizsgáltuk a könyvtár polcait, és a kőpadlón heverő lapok írásait is átböngésztük. Egy-egy irat meglehetősen érdekesnek tűnt. Többek között találtam egy térképszerűséget erről a helyről, ami úgy gondoltam, hogy a későbbiekben még hasznunkra lehet. Valamint egy versikére is bukkantam, ami így szólt: "Ha ki akarsz jutni, törd meg az átkot, százezer halál vár itt rátok. A kijutáshoz három ékkő a kulcs, ha megtaláltad azonnal fuss! Ne feledd vándor, már pereg az idő, egy heted sincs, míg a végzet eljő."
Ezeken kívül még pár érdekes könyvillusztrációkra is akadtam, melyek különféle förtelmes lényeket ábrázoltak, alattuk pedig néhány információ szerepelt az adott szörnyről.
Mivel mindezeket érdekesnek tartottam, így a zsebembe süllyesztettem őket, remélve, hogy némi hasznunkra lesznek majd utunk során.

A könyvtár hátsó részébe érve egy nő holttestére bukkantunk. Torka teljesen el volt vágva, csoda volt, hogy egyáltalán még a testéhez rögzült a feje. Félő volt, hogy ha csak megmozdítanánk, azon nyomban leesne a feje, és bizarr módon elénk gurulna. Undorodva elfintorodtam. Ez a tetem is eléggé frissnek tűnt, valószínűleg alig pár órája hunyhatott el az illető.
Kisvártatva egy középkorú férfi bukkant fel, és ránk szegezte nyílpuskáját. Azonban hamar le is eresztette azt, és barátságosan bemutatkozott nekünk, és magyarázni kezdett arról, mennyire tetszik neki a nő bőre. Ez az ürge eléggé elborultnak tűnt, valószínűleg az itteni borzalmak mehettek az agyára, és ezért vált ilyenné. Mikor arra a részre ért, hogy az ékkövek felkutatásában segédkezett neki, érdeklődve figyeltem a férfire, de hamar kiderült, hogy reményeim alaptalannak bizonyultak, mert ő se tud semmit a hollétükről, így hát csalódottan fordultam el tőle, nem is törődve további mondandójával.
Ekkor tekintetem a halott nő kezére tévedt, amiben egy szív alakú tárgy feküdt, amit szorosan markolt mindkét kezével. A megtébolyult ember szeretetteljesen nézett a nőre, de amint meglátta, mit nézek, elkomorult. Tekintetében láttam az őrületet, és azt, hogy ha megpróbálom elvenni a tárgyat, azon nyomban ránk ront, így inkább nem próbálkoztam meg a dologgal. Helyette a selfhez fordultam, és halkan, hogy az úr ne hallja ezt mondtam neki:

- Itt az ideje, hogy mutass valamit a tudásodból, Rathal! Gyerünk, bölcs testőr, szerezd meg nekünk azt a szívet! Érd el, hogy ez a tébolyult könyvtáros minden gond nélkül hagyja, hogy elvegyük a nőtől az a tárgyat - mondtam neki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Zeltaren Harcourt
Hozzászólások száma :

42
Join date :

2015. May. 09.
Age :

30


TémanyitásTárgy: Re: Élet, vagy halál álma   Vas. Jún. 14, 2015 2:36 pm

/A halál esti csókja/

(Addam most még nem tudott írni, ezért helyette is írtam)





A fickón őrültségének jelei láthatóak voltak. Kését megfogta, aztán belemártotta a nőnek oldalába. Teljes erejével végighúzta a holttest szélén, minek hatására az egész felnyílt.
- Hagyjatok minket békén! Ez az én húsom, s vérem. Érzem az ereimben, ahogy megkér az egyesülésre! - kiabált őrjöngve, szemei kitágultak, valamint egy-két szónál némi nyál is távozott szájüregéből.  A mágia sikeres volt, az élőholt teremtmény neki esett a gyilkosának. Leteperte azt a földre, minek hatására ősze-vissza próbálta annak fogait kikerülni a férfi. A szájából kiömlő testnedv lassan csurgott le az őrült arcára. A kezébe eső könyvet felvette, aztán rásuhintott annak vaskos gerincével az élőholt fejére. Ez viszont nem tántorította őt el. Ugyanúgy próbált kiharapni belőle némi húst. A vállából sikerült is kicsípnie némi táplálékot. Mindeközben a testőr elvette a szív alakú kulcsot. A nő tovább marcangolta áldozatát, mit sem törődve a bámészkodókkal. Adam rögtön elkapta a feléje dobott eszközt, aztán vissza is szaladt vele a szoborhoz. Beillesztve a megfelelő helyre várta a többiekkel mi fog történni ezek után. A hatalmas szobor karja megmozdult, majd az abból kiesett könyv. A darabokra tört olvasmány replikája egyszínű törmelékei közt ott volt egy zöldesen csillogó smaragd. A Harcourt ház tagja rögtön felvette azt, majd megcsodálta. A szépen csiszolt ékkő csak úgy vonzotta a tekinteteket. Nemesi származása révén jó pár ilyennel találkozott, mégis valahogy ez más volt.
- Nem baj ha én hurcolom? Persze lovagi becsület szavamat is adom rá, vagy felőlem viheti más is, hogyha aggályaitok vannak felém. - jelentette ki, várt némi pillanatot, eztán beletette kicsiny zsákjába. Teljesen mindegy volt ki hurcolja a lényeg az, miként meglegyen mikorra odaérnek ahhoz a bizonyos kapuhoz. Kinyitva a könyvtár ajtaját szépen komótosan tovább álltak. Mivel náluk van két darab ékkő, már csak egyetlen elem hiányzott.
- Szerintem a templomba is mennyünk együtt. Ki tudja, milyen őrültek vannak erre, na meg az a szörny. Hiába fiúk, hogy lovag vagyok, nem sok kedvem lenne vele szembe kerülni. - jelentette ki a fattyú születésű nemes. Valami idegen férfi támaszkodott az egyik oszlop mellett. Csukott szemmel dúdolt valamit,minek ritmusa kellemes lehetett. Amint meghallotta, miszerint társasága érkezik elhallgatott, s kinyitotta sötét szemeit. Barna lenyalt haját, amint némi szél érte rögtön az eredeti helyére fésülte kezeivel. A tenyérbe mászó, mégis fenyegetést sugárzó tekintete végigmérte az előtte állókat.
- Jó napot...vagy estét! Én sose tudom itt, melyik napszak van. A nevem Alesander. Tagja vagyok az itteni társaságnak. Nem bánnám, ha ide adnák azt a kis ékkövet, mely önöknél van. Tudják szükségem van rá... na meg a többieknek is. Talán dolgozhatnánk együtt, mit szólnak hozzá? Nálam már van kettő is, így a maguk egy ékkövével kinyithatjuk azt a fránya ajtót. - fejezte ki gondolatait a férfi, mialatt folyamatosan szinte fülig ért a szája. Amúgy se lehetett benne túlságosan megbízni, hisz náluk volt két darab ékkő, valószínűleg csapdába akarja őket csalni.
- Én nem bízok ebben a fickóban. - súgta oda a többieknek Addam, majd kardjának markolatára tette kezét, hogy készen álljon a támadásra. Az is eszébe ötlött neki, mi módon valami társaságot is emlegetett ezért több támadásra is lehetett számítani.  
- Köszönjük uram! Megtisztelő az ön felajánlása, ám én visszautasítanám. - utasította vissza a nemes vérű férfi az előtte álló gyanús személyt. Alesander felkacagott, s ezzel egyidejűleg előrántotta rapier kardját.
- Ugyan fiúk ne kövesetek el ostobaságot! Adjátok ide szépen! - utasította őket a gerinctelen alak, viszont figyelmét rögtön az ajtóból előtörő Rickardra szegezte.
- Ti semmire kellő fattyak! Elvettétek tőlem életem értelmét, most én veszem el tőletek az életet! - fakadt ki az őrült fazon, ám mielőtt bármit is tett volna mögötte teremt a rémség. Óriási karmaival átszórta a gerincoszlopát a könyvtárosnak. Nyakát pedig szinte teljesen kiharapta. Az átlyukasztott holttestet elhajította, melynek hátába hatalmas krátert ütött.  Testét most már alaposabban is szemügyre lehetett venni. Sötétszürke kitines bőre volt. Hatalmas állkapcsa függőlegesen helyezkedett el, ami egészen mellkasáig lelógott. Bal oldalon egyetlen, míg jobb oldalon két keze volt, azonban a baloldali nagyobbra nőtt. A szörnyeteg nem hagyja őket békén annyi biztos.
- Na én megvárom amíg végez veletek, a halottaitokból pedig összeszedem a kincseimet. Hahahaha! - mondta el tervét Alesander, s kacagás közepette elrohant. Addam előrántotta kardját, és szembe nézett a szörnyeteggel. Mikor megrohamozta azt sikerült belemélyesztenie fegyverét, mégis szinte meg se kottyant a szörnynek. Választhattak a többiek, miszerint megküzdenek a teremtménnyel, vagy elszaladnak.  






A templom felé érve, egyre inkább láthatóvá vált mekkora is maga az épület. Az égbe nyúló tornyok, valamit az impozáns főhajó igazán szemet kápráztató. A környék szerencsére üres volt, semmi ellenséges jelenlét nem társult most a tájhoz. Inkább maga a bazilika tartalmazott valami furcsa félelemkeltő kisugárzást, melyet a nő reszketéssel reagált le. A finom nap barnította bőrén a hideg futkosott. Tudta miszerint nem volt kötelező jönnie, mégis segíteni akar ennek az idegennek. Miután némi betekintést nyert az idegen történetébe rögvest elámult.
- Te tényleg egy nemesi ház tagja vagy? Ezt ne vedd tolakodásnak, de te is nemes vagy? Esetleg csak ott szolgálsz? - kérdezte tőle bizakodóan, hátha tényleg most úri társaságban lesz része. A messziből néhány varjú károgás hallatszott, ami még mindig vészjósló emlékeket ébreszthetett Vidkunra.
- Áhh ne is törődj velük. Néhány halálkárogó, vagyis azt hiszem így nevezte el őket Greatjon... Csak nagyobb csapatban jelentenek veszélyt. Bár láttam tán embert,ki teljesen ledermedt, majd darabokra szedték. Ha van nálad egy jó fegyver akkor, nem jelentenek veszélyt. - magyarázott a gyengébbik nem tagja, aztán előhúzta tokjából éles kardját. A csendet az újonnan érkező kérdése törte meg.
- Nos engem, s Greatjont ismersz. Tagjaink közé lehet sorolni még Irynt, ki most a könyvtárban tevékenykedik, Andart, Ysillat, Alesander, Hendryt bár őket most nem tudom hol találjuk, na meg a szerencsétlen Elwoodot...tudod a kútnál. Nyugi nem kell mindet megjegyezned, én is csak a kitartóbbakat jegyzem meg. Ez a társaság, bár ezt csak a vezérünk tartja olyan nagy becsben, azért jött létre, miként egymást segítve kijussunk. Greatjon csak azért a parancsnokunk, mert kivívta magának. Itt az emberek igen labilissá állnak, és csak abban bíznak, aki erős. A fickó igazán kemény, bár szerintem belül érző szíve van. Ezért is akar mindenkit kijuttatni. - osztotta meg az információkat társával. A templom ajtaja nyikorogva, kinyílott előttük.
- Némelyik taggal én is vigyáznék, mivel elég veszély...- próbált még segítséget nyújtani az újdonsült társának, mégis megakadályozta ebben egy másik sötét elf leány jelenléte.
- Szia kishúgom! Ki ez az idegen? - szólalt meg a sötétkék bőrű nő, akinek teste olyan volt mintha csak valamiféle műalkotás lenne. Hosszú lábaira, valamint nagy kebleire minden férfiú vágyakozva nézhetett fel. Igaz Jinia is szép volt, azonban az új leány jelenlétében ő csak a hold, a naphoz képest.
- Szia! Vidkun, ő itt Ysilla. - mutatta be, bár szerényen a sötét elf nőt. Jin szemében látszott az undor, továbbá a szégyen. Meglehetett figyelni, miként válik az eleinte karizmatikus lány szürke kisegérré.
- Üdvözlöm! Milyen modortalan vagy húgom. Nem is mondtad, miként a vendégünk ilyen jóképű. - bókolt a Quisling család tagja felé. Ujjbegyeit pedig lassan megpróbálják a férfi mellkasán lecsúsztatni. Az er4ősebbik nem tagja tudhatja, miszerint nem bízhat meg ebben a csábító nőszemélyben. Választhat miszerint elkergeti őt, vagy hagyja körülöttük legyeskedni. A hatalmas épület kőpillérjei itt, ott leomlottak, mégis egyben maradt az épület. A padok elég komolyan megrongálódtak, illetve a freskók. Az oltár, valamint a körülötte elhelyezkedő tárgyak, viszont egyáltalán nem rongálódtak. Mint hacsak valamit feláldoztak volna ott. Jókora aranytőrt mélyesztettek némi húsba. Nem éppen szokásos templom annyi biztos. Hátul pedig óriási freskó, mi egy vérvörös csukját viselő maszkos alak van, kristályosan csillogó korona ékesíti a fejét. A portré mellé vérrel írtak valamit a falra.

" Áldoz fel némi húst, s kiszabadíttatik a pokolból."

Közelebb menve, látszott az oltár mögött, miszerint megnyílt egy csigalépcsős lejárat. Valószínűleg a kriptába vezet, vagy valami másmilyen sötét helyre. Ysillat, hogyha megpróbálta elzavarni Vidkun nem tántoríthatta el a dolog, majd rögvest előre tört egy fáklyával. Várnyomok vezettek lefelé, mialatt egyre lejjebbre ereszkedtek. Amint leértek a lépcső legaljára falakba mélyesztett sírokat találtak. A földön pedig valakinek a friss holtteste nyúlt el.
- Idióta Hendry. - fakadt ki a fáklyát vivő nőszemély, majd elkezdte a testet átkutatni, aztán minden ékszert leszedett a megboldogultról. Amint észrevette a nagyobb becsnek számító ékkövet, még nagyobb óvatossággal csúsztatta zsebébe. A csapat férfi tagja rögtön kiszúrta a sunnyogást. Megpróbálhatja, megkérni a nőt, vagy harcba szállni vele, ugyanakkor mindkét verziónak vérengzés lesz a vége. Ysilla jól ért a késdobáláshoz, illetve van két hosszú rövidkard a hátán, minek segítségével akrobatikus haláltáncot jár. Egyedül nem sok esélye van még kíséretével sem ellene, mégis hogyha ráveszi a harcra Jiniat, kit már jó ideje kínoz a nőszemély. Talán könnyedén legyőzhetik őt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Uráldur
Hozzászólások száma :

5193
Join date :

2014. Nov. 28.


TémanyitásTárgy: Re: Élet, vagy halál álma   Hétf. Jún. 15, 2015 12:34 pm



A mesterkém elmosolyodott a kérdésen, hogy ő csak szolgálna egy dicső famíliát. Hiszen ők valóban egy megbecsült család voltak. De igazi szolgahaddal nem rendelkeztek. Volt néhány, akik a ház körüli munkában segítettek az asszonyoknak, ám inkább csak katonacsalád voltak. Nem olyan jelentősek, hogy kisebb magánbirodalmat építsenek, de elég jó hírűek ahhoz, hogy meghívást kapjanak a fontosabb körökbe.
-Igen, egy igazi nemes. Őseim már évszázadok óta szolgálják a birodalmat és most is vannak századosok is köztük. Bár én másként szolgálom a koronát.
*Utolsó mondata igen titokzatos volt és megpróbált olyan éllel zárni, mintha „meg kéne öljelek, ha erről többet mondok”. Ami csak részben volt igaz, hiszen a Szolgálatok nem szerették a fecsegő természetűeket. Ám a fajtársakkal szemben nem kellett ennyire szigorúak lenni.
Nem így gondolkodott volna, persze, ha tudta volna, hogy mivé lett Zevadar. Az őrök félmondatából már leszűrte, hogy valami történt a királlyal. Így a nevét igyekezett véletlenül sem kiejteni. Ha Uráldur tette el láb alól, akkor a legkevésbé sem akarja eme rémálomban hangoztatni, hogy hűséges a régi dinasztiához. Ám álmában sem gondolná, hogy a Sötét Birodalom nem tudja egyben tartani magát és árulók egész serege van, akikkel találkozhat, de nem szabad megbíznia bennük. Amióta egy kémvadász nő megölte felettesét, igen nagy csapást mért a belpolitikai tájékozódására.
Így ha nem faggatózik tovább a kísérője, akkor békésen haladnak tovább a templom felé. Ha feszegeti a témát, akkor sokadik kérdésre elárulja, hogy különleges szolgálatokat tesz a királynak, ám tevékenységéről és állásáról továbbra sem szeretne semmi olyat megosztani, amit Jinia ne tudna eddig is. (Noha tudja jól, hogy ha komolyabb szerepet játszik bárhol is, akkor a „szolgálat” és a „speciális” szavak sokat sejtetnek.)
Ahogy belépnek a templomba, rögtön magával ragadja a látvány. A testvér igen szemrevaló, ám sosem felejti az egészséges paranoiát a Quisling-ház tagja, hogy ez valószínűleg csak egy kitalált világ kitalált szereplője. Így elég hűvösen fogadja a közeledést és igyekszik rávenni Ysillát, hogy tartsák a távolságot. Hiszen még mindig nem tudja, miféle tervet sző az, aki kivetíti elé. Egészen biztosan nem most van itt az ideje az erotikus álmoknak, még ha szívesen kalandozna is el a fantáziája. Minden áron bizonyítani akar a Nagy Testvérnek, és így eljátssza a nők által megrendíthetetlen szerepét. Aki továbbra is kedves az elnyomott hugicával épp úgy, mint nővérével.
A harcra termett formákon azért rajta felejti a szemét, ahogy fáklyát fogva lefelé megy. És nem kerüli el a figyelmét az ékkő. Ám egész másként reagál. A két hulla kint maradt, akik eddig fedezték immáron mozdulatlanul heverve a porban. Ám az, aki megszerezte a drágakövet, most felemelkedik. És közben igyekszik az amazont dekoncentrációval kordában tartani. A legújabb ismerőse valószínűleg észre sem kell vennie, hogy miközben egy újabb zombival erősödnek, aközben kicsit szétszórtabb. Ez épp elég ahhoz, hogy mágiát ne tudjon alkalmazni. De azért nem véletlenül képzett spicli ő!
-Ha meg van, akkor mehetünk vissza a kapitányhoz.
*Nem véletlenül tévesztette el. Figyeli közben, hogy bármilyen jel mutatkozik-e a két lányon, hogy vezetőjük valójában Al-Sziszi vagy annak utóda lenne a Sötét Testvériség élén. Nem sejtheti, hogy a kémek által létrehozott bűnszervezet csak véletlenül cseng-e egybe az itteni Véd és Dac Szövetséggel.
Ám egy valamit határozottan sejt. Nem bízik a két nőben és főként nem az idősebbikben. Amint átadja a vezetőjének a követ, annak az elméjét a téboly fogja megszállni. Olyan átok, mely veszélyessé teszi még a barátaira nézve is és Ysilla kénytelen lesz megölni őt saját védelmében.
Úgy véli a börtönbe zárt nemes, hogy csak így bizonyíthatja nem csak azt, hogy hűséges a fajhoz és nem lépne szövetségre ellenük más népekkel, de azt is, hogy elég tehetséges és ravasz ahhoz, hogy megtartsák. És a túl sok tudás bűnét esetleg elnézik neki most az egyszer Capitalban.


A karakter dala:

https://www.youtube.com/watch?v=lyejohCId7A

"A Sötétben születtem,
mégis világos lettem.
Az Életben én sok jót
és rosszat is tettem."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Zendral Al'Sarab
Hozzászólások száma :

103
Join date :

2015. May. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Élet, vagy halál álma   Hétf. Jún. 15, 2015 2:05 pm

Rathal természetesen egy másodpercig sem késlekedett, és azonnal imádója ellen fordította a halott nőt. A mágiát siker koronázta, s az élő holttest egyből tépni-szaggatni-harapni kezdte az őrült könyvtárost, aki kétségbeesetten próbált megszabadulni hőn szeretett halottjától, ámbár nem túl sok sikerrel. Amíg ők ketten viaskodtak, addig Rathal mágiával Addam felé dobta a szív alakú kulcsot, aki sikeresen elkapta azt, és már rohant is vele a szoborhoz.
Én még egy ideig néztem Rickard elkeseredett küzdelmét, majd ráérősen odaballagtam Addam mellé. A tudat, hogy a könyvtárost imádottja nagy valószínűség szerint hamarosan darabokra tépi, egy cseppet sem rázott meg. Nem igazán sajnáltam az őrült férfit.
Addam mindkettőnket bevárt, majd óvatosan behelyezte a megfelelő helyre a szívet. Egy pillanatnyi ideig nem történt semmi, majd a szobor megmozdult, és kiejtette kezéből a könyvet, ami nagy csörömpölés közepette darabokra tört a márványpadlón. A szilánkokra tört könyv cserepei között pedig ott csillogott-ragyogott a zöld smaragd. Az ékkő, csakúgy, mint az előző, szemkápráztatóan gyönyörű volt, csak úgy vonzotta a tekinteteket, arra sarkalva az embert, hogy mihamarabb a markába zárja azt.
Addam egyből felkapta a földről a második ékkövet. Szemében látszott, hogy a smaragd szinte megbabonázta őt, így hát nem is csodálkoztam, mikor megkérdezte, hogy elteheti-e. S bár azt mondta, átadja másnak, ha úgy határozunk, én valahogy kételkedtem ebben. Egy pillanatig fontolgattam, hogy nemet mondok, elvégre a másik ékkő nálam volt, de végül bólintottam.

- Tedd el nyugodtan - egyeztem bele végül a dologba. - Legalább biztosítva lesz, hogy együtt maradjunk és együtt jussunk ki erről az átkozott helyről, hiszen ehhez mindhárom ékkőre szükségünk lesz. A harmadik ékkőt tehát majd Rathal viszi - jelentettem ki, remélve, hogy az éjelfnek nem lesz kifogása ellene.

A könyvtárból elégedetten léptünk ki a város utcájára, ami ugyan olyan csendes és néptelen volt, mint mikor betértünk az épületbe. Egyetlen dolgot leszámítva: az egyik oszlopnak támaszkodva egy fiatal férfi dúdolgatott egy igencsak fülbemászó dalt, mintha ez nem egy borzasztó hely lenne, hanem egy idilli, gyönyörű hely, ahol van oka az embernek vidámnak lenni. Elég furcsa volt félelmes helyen hallani ilyen szép muzsikát. Miközben ballagtunk a hang irányába, a lovag felvetette, hogy a templom legyen következő úti célunk.

- Valóban, érdemes lenne a templomban is kicsit körülnézni - támogattam az ötletét.
- Ami pedig az együtt maradást illeti... szerintem ezt már megbeszéltük. Nem lenne célszerű különválnunk. Együtt mindenképpen többre megyünk.

Amint a férfi közelébe értünk, ő elhallgatott, majd ránk emelte tekintetét, és vigyorogva fecsegni kezdett. A srác az ékkövet akarta, balszerencséjére azonban nem tudhatta, hogy már kettő is a birtokunkban van. Nyilvánvaló volt, hogy esze ágában sincs nekünk segíteni, csakis a maga hasznát lesi. Azonban ez az Alesander valamiféle társaságot is említett, ami viszont felkeltette az érdeklődésemet.

- Miféle társaságról beszélsz te? Hányan vagytok itt? - tettem fel a kérdést, azonban mielőtt még megszólalhatott volna, Addam visszautasította tisztességtelen ajánlatát, aki erre egyből kardot rántott, de a könyvtárból kitörő Rickard elterelte az ifjú figyelmét. Nem is meglepő, hiszen az őrült szétharapdált teste meglehetősen bizarr látványt keltett, fenyegetése pedig ha lehet még groteszkebbé tette ezt az egész jelenetet, hiszen sebekkel borítva aligha tudta volna felvenni velünk a harcot.
Reagálni nem tudtunk nevetséges kijelentésére, ahogyan végül küzdelemre se került sort, mivel ekkor ismét felbukkant a förtelmes szörnyeteg, és karmos kezeivel átszúrta az őrült könyvtáros gerincét, hatalmas darabot kitépve ezzel hátából. A lény többen nem is törődött áldozatával; egy egyszerű mozdulattal a földhöz vágta azt, majd minket vett célba.

- Ez meg hogy a fenébe került ide? - kérdeztem a többiektől értetlenül, hiszen alig egy órája volt, hogy kizártuk a kapun kívülre, lehetetlenné téve a bejutását. Azon semmiképpen sem törhetett át.

Alesander nem is törődött tovább velünk, láthatólag élvezte a helyzetet, s inkább a szörnyetegre bízta további sorsunkat, ő pedig azon nyomban kereket oldott.
- Gyáva ficsúr - morogtam magam elé.
Amikor ismét a lény felé fordultam, Addam már kardot rántva nekiesett a szörnynek, megpróbálva felvenni vele a harcot, de csakúgy, mint az előbb, ezúttal is kudarcba fulladt a próbálkozása.

- Van valami ötleted? - fordultam Rathal felé, fejemmel a szörny felé intve, hiszen pengémmel sokra nem mentem volna, mágiám meg pusztán gyógyító erővel bírt, és még ha elő is hozom magamból a bennem rejlő dühöt és az abból fakadó energiát, akkor sem valószínű, hogy le tudnám győzni ezt a bestiát. A lovagot azonban semmi esetre sem hagyhattuk magára, elvégre nála volt a másik kő...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Isis Do’Odrun
Hozzászólások száma :

878
Join date :

2014. Dec. 20.


TémanyitásTárgy: Re: Élet, vagy halál álma   Kedd Jún. 16, 2015 7:00 pm



Az, hogy őrült a fickó Rathal egy pillanatig sem vonta kétségbe és pontosan ezért használta az előholt mágiáját, amivel egyrészt meglepte és másrészt le is kötötte a könyvtárost, remélhetőleg elég hosszú ideig, talán akár örökre és akkor aztán az idők végezetéig együtt lehetnek.
- Hát akkor legyen a tiéd…..barátom. – húzódik gúnyos mosolyra a sötét elf szája, ahogy elnézi igézete végeredményét minden szánalom nélkül, hidegen.
A szív alakú kulcs így minden további nélkül kerülhet az emberhez, aki sikeresen el is kapja, míg a fickó halálos menyasszonyával ropja lehet, hogy utolsó násztáncát.
Gyors léptekkel követi Rathal a lovagot és az oawa-t a szoborhoz, hogy megnézzék miféle zárat nyit a kulcs. Mire odaér Addam be is illeszti a helyére azt és a föléjük magasodó szobor kezéből kihullik a könyv darabokra hullva a köveken. A fény megcsillan a felbukkanó, ragyogó zöldet lövellő drágakövön magához vonzva mindannyiuk tekintetét.
Elsőnek a lovag mozdul és felkapva csodálja a követ, ami meg kell hagyni tényleg csodás darab és sosem látott az éjtünde még csak hasonlót sem. De számára ez most csak a szabadulásuk egyik fontos kulcsa, így mikor a férfi magánál akarja tartani azonnal annak az ékkőre vetett tekintete jutott eszébe és elsőre egyáltalán nem akarna belemenni. A rubin sem nála volt, hanem az oawa-nál, ami szintén nem töltötte el boldogsággal. Azt mondják mindenki magából indul ki és Rathal a maga módján, olyan éjtünde módon, nagyon is becsületes volt, bár inkább a hűséges jobb szó lenne rá.
Még mielőtt megszólalna a nagymacska is hozzá teszi a maga véleményét, így rövid vívódás után a testőr rábólint a dologra.
- Rendben, de a harmadik kő vita nélkül nálam lesz! – szögezi le a biztonság kedvéért szúrósan nézve társaira, egyértelműsítve, hogy azért már harcolni fog, ha kell. – Hát, ha valami logikát próbálunk találni az ékkövek elrejtésében, biztos az is valami ilyen monumentális helyen lesz. – bólint a templomos tervre. – Az a szörny…….jobb elkerülni. – ért egyet a lovaggal.
Nem, nem gyávaságból teszi, csak látta, amit látott és semmi kedve valami ostoba rémálomba belehalni, hiszen ezzel cserbenhagyná asszonyát.
Miután elhagyják a könyvtárat egyenesen a templom jól látható épülete felé veszik az irányt, de nem jutnak messzire. A kihalt utcán azonnal feltűnik az oszlopnak támaszkodó, gondtalanul dúdolgató fickó, aki úgy ácsorgott ott, mintha ezen a világon a lehető legtermészetesebb.
Rathal azonnal a kardjára tette a kezét, mert ő sosem bíz semmit a véletlenre és hiába volt az idegen látszólag udvarias és egyelőre ártalmatlan, itt eddig is bármi előfordulhatott. Ahogy a sötét elf belenéz a fickó szemébe, már tudja, hogy nem csalták meg ösztönei, ez az alak veszélyes.
Alesander nem is habozik sokat, hamar eléjük tárja ittléte okát, nem titkolva, hogy nincs egyedül a kérésével, ami egyben fenyegetés is a kis csapat felé, még ha mázasabb burkolatba rejtve.
Zendral szavaiból kitűnik, hogy a bizalmat ő sem igazán szavazta meg az utukba állónak, ahogy a jó lovag sem és ezt nyomatékosítja is testbeszédével, ahogy ő is a kardjára markol.
- Szóval van két köved. – szólalt meg Rathal is. – Ez igen érdekes. – jegyzete meg, hiszen ők hárman birtokoltak kettőt és, ha csak a napló nem hazudott akkor összesen három drágakő van.
Azonnal felmerül benne, hogy el is vehetnék Alesander-től az ő kövét, bár lehet nincs nála, de Rathal-nak meg vannak a módszerei, ha meg akar találni valamit, de miközben ő a lehetséges kockázaton agyal, Addam már nyíltan visszautasítja az ajánlatot, ezzel egyértelműsítve az álláspontját és mivel a éjtünde testőrnél nincs kő, hát …..
A ficsúr ezt azonban igen kacagtatónak találta és azonnal kardot ránt, ami egy percig sem lepi meg az éjtündét, aki már készül, hogy a dekoncentráció átkát bocsássa rá, így hármuknak nem okozhatott volna gondot a férfi egy pillanatig sem.
Ekkor azonban ismét a színre robban a könyvtáros, aki ezek szerint valahogy megszabadult az élőholt szerelmétől és nem felejtette el, hogy ebben nekik is szerepük volt.
Mielőtt azonban két dühös fickó közé kerülhettek volna megjelent a nemrég a kapu túloldalán hagyott szörny és pillanatok alatt végzett az őrjöngővel, aki szinte észre sem vette, mi végzett vele.
- Nem tudom, talán átmászott, de kitartó egy dög az biztos. – ránt Rathal kardot, mert most nem igazán tudnak hová menekülni, ha egy vaskos kapu sem állította meg.
- Hát ez nem lep meg! – vet egy pillantást Alesander hátára, aki már fel is húzza a nyúlcipőt.
A lovag persze habozás nélkül ránt fegyvert és remélhetőleg az oawa sem követi a ficsúr példáját, bár ez meg sem fordul Rathal fejében, az előzőeket figyelembe véve.
- Van pár trükk a tarsolyomban, de nem tudom ezen a szerzeten hatni fog-e, de hát nem hiszem, hogy sok választásunk van. – vonja meg a kérdésre a vállát és ha a szörny közel ér lecsap a bénítás átkával és míg az tart, ha egyáltalán hat rá, addig próbál rést keresni a kitines bőrön, hátha sikerül bevinni egy halálos szúrást.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Élet, vagy halál álma   

Vissza az elejére Go down
 

Élet, vagy halál álma

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Halálos iramban FRPG
» [Játékos Küldetés] Mersz vagy nyersz?
» Kirigakure Shinobi Kódex
» (Alapműveletek 1) Taijutsu
» Hazukage Inu(újra)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Neminra világa :: Játéktér :: Más Létsíkok-