- Ha azt hiszi, hogy az én munkámba beletartozik az őrültek kinyírása, akkor nagyot téved - morogtam vissza neki kissé dühösen válasz gyanánt.
- Minek néz maga engem? Én orvos vagyok, és nem kontár! Így bármily furcsa is, de az én feladatom a betegek gyógyítása, és nem pedig a gyilkolás. Nem lenne kötelességem segíteni Önnek eltakarítani az útból ezt a közveszélyes őrültet - vágtam neki vissza.

Csak akkor enyhültem meg kissé, mikor a kentaur ódzkodva bár, de belement, hogy segít nekem felkutatni a másik törpöt. S valami azt súgta, hogy nagy hasznát veszem majd neki a Raydani hegyek megmászása közben.

- Örülök, hogy legalább ebben számíthatok magára - biccentettem a fogadós felé, aki ezután egyből rohant is vissza a drágalátos vendégeihez. Reméltem, hogy kicsit megtépázzák majd az idegeit a türelmetlenségükkel. Utána meg majd állhat neki az én svédasztalos vacsorámnak. Elégedetten elvigyorodtam erre a gondolatra.

Végül visszafordultam szerencsétlen áldozatomhoz, és vonszolni kezdtem őt a nemrég használt szekerem felé, amit most kicsit közelebb vittem a fogadóhoz. Valamiért úgy tűnt megéreztem, hogy hamarosan újra használnom kell majd. Felvonszoltam rá az ájult törpöt, és ismét a laborom felé vettem az irányt. Úgy döntöttem, hogy ha már meg kell ölnöm őt, akkor előbb elszórakozok vele kicsit és kipróbálok rajta néhány kísérleti fázisban lévő gyógyszert, no meg fájdalmat fokozó szert, hallucinogén anyagot, és persze néhány kínzóeszközt is. Máskülönben hol lenne a szórakozás? Nos és persze mikor találhatnék még egyszer egy ilyen tökéletes kísérleti alanyt?

Így hát fogtam, és vasakkal odaláncoltam a törp két kezét és lábait a műtőasztalhoz, majd szépen az asztalt függőlegesbe állítottam, így a kiütött kis növésű szemmagasságban volt velem. Az alany még mindig aludt, így fogtam, odamentem hozzá, és jól felpofoztam, ami hatásosnak bizonyult, mert a törp azon nyomban felébredt, és megpróbált beleharapni a kezembe, de szerencsémre nem járt sikerrel. Jutalmul a próbálkozáséért egyből kapott is tőlem egy adagnyi zöldes árnyalatú folyadékot, amit beletettem egy jó nagy fecskendőbe, és a nyakába szúrtam azt. Pár perc múlva a törp vonaglani kezdett kínjában, én pedig élvezettel néztem szenvedését. Kapott némi hallucinogén anyagot is, meg egy kevés fekete, sűrű állagú masszát is belenyomtam a bőre alá, egyenesen a vénájába, amitől erei hamarosan felduzzadtak, egész teste megállíthatatlanul rángatózott, szájából pedig patakokban folyt ki a sűrű, fekete massza. Majd a kisebb erei sorban eldurrantak, vérrel és fekete masszával borítva be mindent. A törp azonban még mindig élt, így végül kénytelen voltam saját kezűleg egy baltát beleállítani a mellkasába. Így röpke két óra alatt, elég nagy mocskot hagyva magam után megöltem az őrjöngő alakot. Többé senkinek nem lesz gondja vele. Ezek után szépen, takarosan felszeleteltem a törpöt, és helyet kapott bizarr gyűjteményemben. A laborom feltakarítása jóval nagyobb melónak bizonyult. Mindent ellepett a törp vére és az a sűrű anyag, amit azonban inkább igyekeztem összegyűjteni, és egy nagyobb üvegbe tettem amit sikerült összekaparnom belőle. A címkére pedig ráírtam, honnan származik, és hogy ismeretlen anyaggal van dolgom. Majd ha lesz időm kicsit jobban megvizsgálom ezt a trutyit...
Még két órámba telt míg feltakarítottam a piszkot, majd gyorsan lezuhanyoztam a labor mellett kialakított kis zuhanykabinszerűségben, s átöltöztem egy tisztább ruhába, mivel én magam is csupa vér voltam. Majd miután ezzel is végeztem, szép lassan, ráérősen visszaballagtam a fogadóba, ahol reményeim szerint már a nagy svédasztal fogad majd.

Miután szépen lassan végeztem a vendégek kiszolgálásával, és a nagyrészük távozott, úgy láttam jónka, hogy ideje nekifogni a svédasztalnak amit az orvos rendelt. Nem nagyon állt szándékomban neki csinálni mindezt, inkább csak magamért. Nagyon szerettem ünnepi fogásokat készíteni és olyan ritkán esett meg, hogy valaki magbízott ilyesmivel. Nagyon szerettem főzni, főleg, ha az időm is engedte.

Elsőnek hideg vízben feltettem a kályhára főni a húst és csontokat a leveshez. Azért kell hideg vízben elkezdeni főzni a húst, mert a meleg víztől megkérgesedik és nem fő ki a levesbe az íze. Majd ha a hús már félig puha, hozzáadom az előre elkészített zöldségeket is. Ha nem elég sárga a húsleves, sárgarépát reszelek és vajon, vagy olajon megpárolom, csak annyira, hogy színt engedjen, ezzel véglegesítem a levest. Sót akkor teszek bele, mikor a zöldségek már belekerültek. Betétnek mindenki nagy kedvencét, cérnametéltet készítek hozzá.

A főétel három fogásból fog állni. Párizsi módra készített gordon bleu sült krumplival, rántott kacsamáj rizzsel és végül bécsi rostélyos az én különlegességemmel, héjában sült burgonya petrezselyemzöldjével.
Hamar és könnyen elkészíthető ételeket választottam, melyeket időben e tudok készíteni.
Elkészítettem a tésztát amelyben a gordon bleut fogom sütni, odatettem főni a krumplit héjában, a másik felét meghámoztam és kockákra vágtam. Felszeleteltem a húsokat, megklopfoltam és mesóztam őket. A májat nem, mert azt nem szabad sózni, akkor kemény lesz sülés után. Bepaníroztam a májat, a panírhoz használt tojásba tettem több sót, hogy a májnak jó íze legyen, majd felraktam egy edényben olajat melegedni. Sonka és sajtszeleteket töltöttem a csibemellszeletekbe, összehajtottam őket, s mikor már elég meleg volt az olaj, a tésztába mártottam, kicst lecsepegtettem és az olajba helyeztem sülni. Most a másik edénybe raktam fel olajat a burgonya sütéséhez. Eztán megfordítottam a húsokat, hogy a másik oldaluk is átsüljön. A besózott, kiklopfolt sertésszeleteket lisztbe márottam és egy serpenyőben natúron megsütöttem, míg pörzsananyag nem keletkezik a felszínén. Kivettem az olajból a megsült gordon bleu adagokat és a helyébe a bepaníozott májakat helyeztem sülni. Felmelegedett az olaj, amit a sölt burgonyához tettem fel, így beletettem a krumplit sülni. Egy negyedik fazékban hagymát pirítottam amíg üveges nem lesz, majd a megmosott rizst ráöntöttem, kicsit sütöttem, sóval ízesítettem és felöntöttem vízzel. A sertésszeleteket is kevél lével felöntöttem, majd ízesítettem és besűrítettem. Megsült a burgonya és a máj is, kiszedtem a forró olajból és lecsepegtettem. Lassan a rizs is elkészül, addig elékészítem a tálaláshoz a tányérokat. Széen és hibátlanul tálaltam fel. Nem engedhetem meg magamnak, hogy hibát vétsek tálalás közben, mert ez az egyik kedvenc tevékenységem. A föételhez salátát is készítettem. A májhoz tartármártást, a sertésszelethez káposztasalátát és a gordon bleuhoz paradicsomsalátát. Vigyázva tálaltam hozzá, külön csészében, hogy ne follyon rá a leve, ugyanis az elrontaná az élvezeti értékét.

Desszertnek valami könnyű, frissítő habos gyümölcskelyhet készítek, ami majd segít az emésztésben. Sok rost is kell, hogy legyen benne, ezért elmaradthatatlan az őszibarack bele. Az eper nagyszerű ízta ad majd neki. Valami trópusi gyümöcs is mehet bele. A tetejére kevéscukorral habosra vert tejszínhab megy.

A doki pedig éppen akkor állított be, mikor a tejszínhabot már majdnem felvertem. Pont időben, az ételek hőmérséklete éppen tökéletes lesz. Nagyszerűen időzítettem, meg ő is de ez mellékes. Viszont ha nem fog neki ízleni, vagy valamit kifogásolni fog rajta, kitaposom a patáimmal belőle amit egész életében megevett, aztán szilánkosra töröm az ábrázatát a nagy szájával kezdve.
Semleges ábrázattal szolgáltam fel neki a levest és illemszerűen jóétvágyat kívántam.

Mire visszatértem, a kentaur ígéretéhez híven egy komplett svédasztallal várt, amin komolyan meglepődtem. Azt hittem, hogy ez közel lehetetlen kérés a részemről, és ennyi idő alatt nem fogja tudni elkészíteni, de csalódnom kellett. Ráadásul nem is igen volt mibe belekötnöm se; minden fogás fenséges és kifogástalan volt. Mikor végeztem minden fogással, kissé kimérten de mégis udvariasan szóltam a patáshoz:

- A lakoma igazán fenséges volt, jól láthatólag kitett magáért, uram - mondtam elismerően.
- Viszont egy finom bélszínt szívesen láttam volna még azon az asztalon, de ez legyen a legkevesebb. Gondolom nem túl nagy kérés, hogy készítsen el nekem egyet, s éjfél körül hozza fel nekem azt a szobámba. Nem mehetek el innen anélkül, hogy ettem volna jó kis bélszínt.
- Ami pedig a kis küldetésünket illeti - váltottam témát -, remélem nem várja el tőlem, hogy már hajnalban, kialvatlanul útra kelljek. Az emberi szervezetnek szüksége van egy jó nyolc órás alvásra, és nekem még el kell intéznem pár papírmunkát meg egyebeket lefekvés előtt, így hajnal egy előtt kizárt, hogy lefeküdnék a mai napon. Úgyhogy remélem megérti ezen igényeimet, és nem jelent problémát, ha csak dél után indulunk neki a kis kirándulásunknak. Nem áll módomban üres hassal útnak indulni - jelentettem ki.
- És ha lehet élelmet is csomagoljon el a számunkra, mert ez azért nem egy egy-két órás kis kiruccanás lesz - tettem még hozzá.
- Valamint fegyvert is hozzon a biztonság kedvéért. A Raydani hegyekben nem csak békés, szépséges szarvasok legelésznek, hanem veszélyes bestiák is találhatók ott. És mint mondani szokás, jobb félni mint megijedni, nem igaz? - kérdeztem tőle egy kísérteties félmosoly kíséretében.
- Én meg hozok kötszereket és gyógyfüveket, és pár adagnyi nyugtatót, ha esetleg ez az alanyunk is agresszívvá és kiszámíthatatlanná válna. Ha pedig mindent megbeszéltünk akkor ha megbocsájt mennék a dolgomra. Sok még az elintéznivalóm, mint azt már említettem - mondtam, és ha a kentaur nem tartóztat fel további kérdésekkel, akkor búcsút intek neki, és elindulok az emeleti szobámba.

Az orvos elégedettnek látszott az ételekkel melyeket készítettem neki, nagy meglepődöttségemre még meg is köszönte, kifejezte elégedettségét. Persze nem lett volna önmaga, ha valamit mégis nem talál, így aztán azt kifogásolta, hogy nem kapott bélszínt. Ez nem is csoda, hiszen azt órákig tart elkészíteni és erre időm sem lett volna a visszaérkezése előtt. Természetesen leadta rá a rendelést.
-Rendben van, elkészítem. -Mondtam neki hüvösen.

Témát váltott és a holnapi küdletéssel kapcsolatos személyi, kényeskedő igényeit közölte velem. Mit tehettem volna, beleegyeztem, már csak azért is, mert jómagam is eléggé fáradtnak éreztem magamat, meg aztán fel kellett készülni a küldetésre is.
-Természetesen. -Válaszoltam minden érzelem nélkül mikor arre hívta fel a figyelmem, hogy élelmet és fegyverzetet is készítsek oda.

Nem tartóztattam fel, inkább a konyhába ballagtam és nekiláttam a bélszín elkészítésének. Ilyet már egy jóideje nem csináltam, ezért aztán örömöt leltem a készítésében, ugyanis az egyik kedvencem volt az elészítést illetően. Rengeteg fajta bélszínt ismerek, és a mostani alkalomra úgy határoztam egy Wellington-bélszínt készítek el. Természetesen szeletben tálalom, így nekem is jut majd belőle ár szelet. Idő közben az is eszembe jutott, hogy az ilyen elmebetegek mint ez az orvos mindíg ennyire éhenkórászok, hiszen még az én fajtám is reggelig jóolakott volna annyi étellel, mint amennyit emez kapott, de ez mégis kért még egy bélszínt is ráadásban.
Gondosan kiválogatott alapanyagokból készült a bélszín, melyet három órán keresztül készítettem fatüzelésű kemencémben.

Miután elkészült felvittem neki a szobájába majdha nem volt más kényes problémája távoztam, hogy mindent előkészítsek a holnapi küldetésre. Arra gondoltam, hogy miután elkészítettem mindent megpihenhetek a holnapi nap előtt.

Megfényesítettem és kiéleztem a kardomat, majd rendbetettem íjamat, ezután pedig nyílvesszőket próbáltam meg készíteni. Nem egyszerű dolog, hiszen úgy kell készíteni, hogy tökéletesen kiegyensúlyozott legyen, ezért aztán nem is nagyon bíbelődtem vele. Majd út közben egy kereskedőnél vásárolok rendes, valódi nyilakat, ezek csak vésztartaléknak kellettek.

Mire mindezzel végeztem, már elkezdett a nap is felkelni, ekkor kezdtem neki az élelem csomagolásának. Kenyeret, sajtot, füstölt kalbászt és szárított húsokat tettem oda, meg nagy kulacsokban vizet. Valami olyan kellett, ami elállóbb. Tettem oda nyers burgonyát, hiszen azt tábortűzben megsüthetem, valamint zöldségeket. Fontos a teljes, kifinomult, vitaminokban gazdag étrend.

Miután bepakoltam az ennivalót, már késő reggel járhatott az idő. Megreggeliztem, kitettem a zárva táblát az ajtóra. Leengedtem a rolókat is. Micsoda jó találmány, olyan, mintha be lenne deszkázva az ablak, megvéd a behatolóktól amíg távol vagyok. Minden egyéb óvintézkedést megtettem, majd a szobámba vonultam és rádőltem a heverőre a kezemben egy könyvvel. Alvásra semmi szükségem, de a legpihentetőbb dolog számomra az, ha olvasok egy jó könyvet. Ezért aztán a szobám is egy könyvtárra hasonlított, hiszen rengeteg könyvet elolvastam már és egyiktől sem volt szívem megválni.
Olvastam és vártam, hogy a doki felkeljen.

Mikor felmentem a szobámba egyből nekiláttam lejegyezni a naplómba a mostanában szerzett tapasztalataimat és észrevételeimet. Részletesen leírtam mindent, amit ezekről az elmebetegekről megtudtam, így egészen addig ezzel foglalatoskodtam, míg el nem nyomott az álom.
Egyszer csak aztán arra ébredtem, hogy a kentaur ront be a szobámba, az elkészült bélszínnel a kezében. Mérgesen rántottam ki a kezéből a kaját, és majdnem hozzá vágtam az egészet, amiért volt mersze felkelteni.

- A kopogás szó nem ismerős Önnek? - replikáztam.
- Hogy volt mersze felzavarni legszebb, legmélyebb álmaim színes kavalkádjából? Tudja maga milyen fontos a kiadós, pihentető alvás az emberi szervezetnek? - morgolódtam tovább.
- Naná, hogy nem, elvégre maga kentaur, és még csak hírből sem ismeri az alvás fogalmát! Nem is tudja, milyen varázslatos élményt hagy ki minden áldott este - fejeztem be végül "szónoklatomat", mely rövidebbre sikerült, mint általában.
- Na, menjen, aztán hagyjon végre békén, maga meg foglalja el magát valamivel. Mondjuk olvasgasson valamit, vagy álmodozzon pucér kentaurnőkről, vagy tudja a fene, mire gerjed egy magafajta kentaur - mondtam neki búcsúzóul, majd kitoltam őt a szobámból, majd megcsodáltam a tökéletesen elkészített bélszínt, magamba lapátoltam, befejeztem a jegyzeteimet, és ismét álomba merültem.

Reggel aztán a sok kaja miatt kialvatlanul és nyűgösen keltem fel. Már hajnalban kivetett magából az ágy, a szemem magától felpattant, én meg még órákig forgolódtam, de csak nem sikerült visszaaludnom, így végül mikor kezdett felkelni a nap, kikeltem az ágyból, és mogorván lementem, de ott nem volt senki sem, így megpróbáltam megkeresni a kentaurt, hogy kirángassam őt szobájából, és megparancsoljam neki, hogy üssön nekem össze valami egyszerű reggelit. Mondjuk némi pirítóst egy kis teával.
Miután a reggelivel végeztem nekiláttam az összepakolásnak, majd Sebastiánnal megegyeztünk abban, hogy a közelben felkeressük Sharellt, az oawát, és beszerzünk még egy-két dolgot az úthoz, hiszen úgyis útba esik a kereskedő utunk során.