Uráldur egy kisebb csapattal indult el, hogy felderítse Zevadar egy kevésbé ismert részét.

Egy évvel korábbi események idéződtek újra és újra a gondolataiba. És ha épp nem azokon tépelődött, akkor még korábbiak, ami a két hadúr közötti viszály gyökereiig vezet le. Ám erre most fátylat borítunk, hiszen nagyon hosszú lenne a mesélő és nem lenne hosszabb az erre írt játékosi reag, hogy „Ja!”
Felvéve újra a már-már elveszített gondolati fonalat a polgárháború kirobbanásának egyik indító pillanatánál járt elméjében a hadúr éppen. Ekkor tájt még kevesen lázadtak... az akkor még élő- király hatalma ellen. Ám mindenki érezte az uralkodó eltűnésével bizonytalanság lesz úrrá az éjtündék birodalmán. És ennek a kaotikus korszak hajnalán érezte elérkezettnek az időt Fiskal Waterboarding, hogy csapataival lerohanja Uráldur egységeit.
-Tartsátok nyitva a szemeteket! Nem csak a várba menők tűntek el. A környéken is történtek szörnytámadások és furcsa beszámolók.
*Nem tudta kihagyni, hogy Wora és démon kísérője felé fordulva ne hívja fel a figyelmet nem csak hármójuknak, hanem a mögöttük lovagló száz testőrnek is, hogy bár országukban járőröznek és ráadásul igen erős csapatot képviselnek, ám ha félváról veszik az itteni veszélyeket, hamar desszert lesz belőlük valamelyik tiszteletre méltó szörny asztalán.
Nos, visszatérve a gondolatunkra, ezen az úton vonulhatott annak idején a nem sokkal utána meghaló Revan ezredesnő elit ezredével. Az otthonát lerohanták a másik hadúr seregei, ám ő felül kerekedett rajtuk. És annak idején ők is a Fiskal rezidenciaként elhíresült erőd felé vonultak... ahogy most az Első Lord és a vele tartó kompánia.
-Oda nézzetek!
*Egy testőr a sziklák kiálló oromjára mutatott.





Épp két magas hegy közötti szoroson keltek volna át, de a csapatra rémisztően hatott, hogy egy ilyen okos szörny csak úgy felfedte magát nekik. Vörösen izzó szemei eltéveszthetetlenül őket figyeli, miközben a kiálló sziklán a holdfény láthatóvá teszi alakját.
Ahogy a sötét elfek, úgy ez a lény is jól lát éjszaka. És nem az öngyilkos hajlamairól, hanem ravasz vadászati módszereiről ismeretes. Ám mielőtt még a katonák be tudták volna célozni az előkapott íjukkal, megfordult és elszaladt. Wora szövetségese pedig, a démon, állát simogatva megszólalt.
-Ez több mint gonosz. Még a pokol teremtményeinek szemszögéből is. Belegondolni is feláll a szőr a hátamon, hogy micsoda erő lenne nekem, ha egy ilyen bestiát felfalhatnék. Ám puszta logikára helyezve az ítéletem, jobban járunk, ha tovább megyünk. Már nincs messze a kastély és ez a lény valamire készül...
*Uráldur elővonta két méteres pallosát és bal kezébe vette kis baltáját, mielőtt leugrott az élőhalott paripájáról.
-Akkor ideje lenne megnézni, hogy miben sántikál. Még mielőtt sikerülne meglepnie minket. Hozzuk a lovunkat is, mert más zombit egyelőre nem tudunk bevetni a harcba! Hárman figyeljünk egymásra, a többiek itt maradnak védekező formációban. És amint kiadom a parancsot, hogy futás, mindenki elkezd iszkolni ide visszafelé! Nem akarok embert veszíteni, de szörnyvadászatra jöttünk.
*A fölmászás könnyebb lesz négykézlábon, mint a patásokon. Ám a hadúr szeret biztosítékot, amolyan B Tervet, ha valami nagyon rosszul sül el. És még lovakban is jó, ha oda tudunk vágni pár zombit az ellenség közé, amikor forró lesz a helyzet és futni kell.
Nem okozott neki lelki nehézséget, hogy maga legyen a csali, amivel előpiszkálja a lényt a rejtekéből odafent. Ám az a következő rész tartalma lesz, hogy vajon mi vár szeretett karaktereinkre, mikor majd végre felkapaszkodtak...

Mikor az előző küldetésből hazaértem, szerencsémre nem kaptam megrovást, s ezt örömmel vettem. Végre visszaöltözhettem eredeti külsőmbe.
Néhány nap múlva aztán egy megtisztelő feladat keretében maga az Első Lord hívatott maga mellé.
Zevadar egy olyan tájékára mentünk, melyben még én sem jártam. Persze, lett volna rá alkalmam, de meghalni sohasem volt okos döntés.
A démon végül velem jött és az útra is elkísért minket. Egy néhány testőrrel indultunk neki az útnak.
Nem féltem, nem aggódtam.

Az emlékeim nem koptak meg és tudtam, hogy a Fiskal vár fele tartunk. Számtalan történet és szóbeszéd kígyózza át ezt a környéket. A vándorok olyan lényekről beszélnek, amelyeket még senki nem látott, a történeti írásokban, pedig csak néhol szerepel említés. Az egyik legnagyobb oka ennek az, hogy nagyon elszaporodtak ezen a vidéken a szörnyek, így szinte senki nem tudja rendesen felderíteni.
Magáról a várról is több dolgot hallottam. Valaki szerint már nem is áll, valaki mágikus erőt tulajdonít neki.
Akárhogy is, mi meg fogjuk tudni!

Miközben a Nagyúr mellett lovagoltam, szemeim sokszor tévedtek a katonákra, akik arcán ettől a félelmet láttam. Tudják, hogy ki vagyok és azt is mit tudok. Szemeimmel azonban mindig pásztázom őket, hogy érezzem, ha valakinek mások a szándékai.
De ez persze szakmai ártalom, ugyebár.
Uráldur óvatosságra int minket, s a mögöttünk gyaloglókat, a fegyelmezett menetben, senki nem beszél, ezért szinte visszhangzanak szavai a csöndben.
Mikor menetelünk, egy furcsa érzés kerít hatalmába, s odasúgom az Első Lordnak:

- Valami figyel minket!

A következő pillanatban egy katona a hegyoldalra mutatott, ahol egy szörny pislantgatott felénk.
Nem kellett sok, hogy ismereteim alapján egyből ráismerjek a szörnyre, melyről csak rémtörténetekben írnak. Hűvös csodálattal ejtem ki.

- Egy Umberduk!

Mikor készenlétbe álltunk a csatára, a szörny elfutott. Vajon miért?
A választ a démon is latolgatja, s arra jut, jobb lenne , ha tovább mennénk.
Az Első Lord viszont úgy döntött, hogy szembeszáll a szörnyeteggel és nem engedi, hogy becsapja. Mindig is tisztelettel és mély alázattal töltött el a bátorsága, ilyen az én vezetőm. Mivel érzéseim nem súgtak rosszat, se jót, fejet hajtva akarata előtt, büszkén követtem. Miközben mentünk, felfrissítettem a memóriámat a szörnnyel kapcsolatban és megosztottam a démonnal és Uráldurral. Hangom rideg és közömbös volt:

- Umberduk, ahogy a köz ismeri Éjelifalánk, a legenda szerint, hajdanán kannibál ember volt, ki gonosz tette miatt torzult el. Minden példány más és más erősségű, ugyanis hasonlóan a barghestekhez az elfogyasztott élőlények tulajdonságait magukba szívják, így egyre ügyesebbek lesznek. A fejüket levágva lehet velük végezni a legkönnyebben, a többi sebük, hamar meggyógyul mert képesek regenerálódni.

Emlékszem írtak még valamit az elpusztításukról, de sajnos az az információ nem jutott eszembe.
Ha szerencsénk van ez egy fiatal példány és könnyedék végezhetünk vele.

A hadúr a meredek oldalon mászva hallgatja Wora információit. Nem véletlenül volt óvatos a démon fogalamzása is, rettegett lényről van szó, aki fizikai adottságát csak még félelmetesebbé teszi ravasz gondolkodása. Ám valóban igaz az is, hogy sok tekintetben hasonlít a barghestre, és a nő szövetségese már nem kevés erős áldozatot megevett.
-Az ötletem kivitelezhetőnek tűnik. Mi a bénítás átkát küldjük az utolsó pillanatban rá és a barátunk bekapja a fejét és leharapja. Úgy tudom neki kell megölnie ahhoz, hogy övé legyen a szörny lelke is.



-Elég világos tervnek tűnik. Vagyis főleg én fogjam fel a támadását és egy nem tudjuk milyen erejű lénnyel harcoljak, amíg ti két oldalamon mágiával segíteni fogtok.
-Nos, nem kell ennyire visszafognunk magunkat. Ha neked az könnyebbség, akkor kardjainkkal megsebezhetjük a lényt is a mellső mancsain, hogy segítsünk ezzel is legyőzni őt.
-Ó, hát ez mindenkép segítség lenne. Legalább nem tépne szét egyből a karmaival.
*A démon hangja kevésbé megrémült volt, inkább fogalmaznék maró gúnyként. Mint ahogy mondta is, jobban aggódik amiatt, hogy ebben a vadászatban nem fog minden simán menni, mint amiatt, hogy hárman ne tudnának a lény fölé kerekedni, ha nyílt küzdelemre kerülne sor.
Kitartó mászásuknak meglett az eredménye. Felértek a tetőre, mely egy jó része lapos volt. És megvizsgálva a nyomokat ott, ahol nem rég látták a vadászt, egyedül indult vissza. Ám követve hamarosan egy cipő lábnyoma is párosult mellé. A sarka jóval kisebb felüelten és sokkal mélyeben süppedt bele a vöröses-barna porba. Ez a rozsdabarna üledék a Fekete hegyeken gyakran előfordul és most jó szolgálatot tesz az üldözésben. És jól mutatja, hogy valószínűleg egy tűsarkas lábbelit visel az, aki ugyan azon az úton járt itt nem régen, mint a szörny.
Sikolyt hallottak a kiemelkedés mögül, amerre a léptek vezetnek.
-Gyerünk! Talán még harc közben elkaphatjuk és nem a barátod lesz akkor az élő célpont.
*Az Első Lord futni kezdett, noha páncéljában ez gyorsabban merítette az erejét. És a démon is jobban örült, ha vadászat közben kapják el, mintha nekik kell becserkészni egy felkészült prédát. Ám Wora lelkét mély ellenszenv fogta el már a tűsarkas nyomok megpillantásakor is, a hangja pedig még tombolóbb erővel hozták a felszínre. Mintha ez a nő sokkal érzelgősebb és csöpögősebb lenne, mint akár az ellenség átlaga. Ki lehet ez?
Hamarosan kiderült, amikor megpillantották az umberdukot, ahogy egy éjtünde nőt leteperve a földre annak a torkát szorongatja. És a hadvezér meg is indulna felé, hogy a segítségére legyen. Az pedig hívogatón pillant rájuk a bestia karmai között.

A mászás közben Uráldur nagyúr ismertette velünk a szándékát és a barghesttel beszélgetett. A démoni lény iróniával teli hangon válaszolt neki.
Természetesen másnak nem engedném, hogy így szóljon az uralkodóhoz, de ebben az esetben kivételt tettem és némán hallgattam tovább. Nos, bárhogy is alakul, úgy néz ki a szörny és jó magunk egyenlő esélyekkel rendelkezünk. Elvégre ne felejtsük el az Első Lorddal vagyunk, az éjtündék egyik leghatalmasabbikával. Persze személyem és a barghest is nagyot dob az átlagon. Így a harcot nem kevésbé az erő, mint a logika nyeri majd.
Vajon mennyire  agyafúrt ez a teremtmény?
A csúcsra érve, magától értetődően követjük a vadászt, de ekkor egy egészen más lábnyomra is figyelmesek leszünk.

- Lám ,lám...

Hangzik lekicsinylően a számból, majd a lábnyomomat a másik mellé mélyesztem a pórba. Az enyém egy kicsit nagyobb, de ugyanolyan formát ölt, ezek szerint ő is magassarkú cipőt visel, mint én. Vajon  mégis mi a fene lehet ez.

- Felség, nekem nem úgy tűnik, hogy a lábnyomok üldözik egymást, sokkal inkább...

Egy sikoly csendült fel és az uralkodó már tettre is váltotta szavait és támadásba lendült.
Miközben a hang irányába rohantunk, a megérzéseim működésbe léptek. A kilátás pedig felerősítette bennem az érzést.
Egy elcsatangolt éjtünde nőt pillantottunk meg.
A Nagyurat túlságosan hajtotta a vér és a gyilok ösztöne, ölni akart. Persze semmi megvető nincs ebben, hisz gyilkolni jó, de nem vette figyelembe a körülményeket. Ha a nagyúr nekilendült a futásnak a szörny felé, megérintettem a vállát és hűvös,lelketlen hangon mondtam:

- Vigyázzon! Ez csapda.

Majd a nő szemébe néztem, aki "láthatóan" veszélyben volt és megemelt hangon folytattam:

- Komolyan azt hitte bedőlünk ennek a gyenge trükknek? Szánalmas...

Majd kezeimet a földtől felfelé kezdtem emelni és ezzel megpróbáltam aktiválni az egyik kedvenc varázslatomat a Holtak szellemeit.

[Dobókockát szeretnék kérni ]

A nő szerencsére átlát a csapdán és figyelemzteti a hadúrat. Már a démon is megindult volna, hiszen ígéretes falat lenne, amivel szinte minden fajtársa fölé tudna emelkedni. Ám az intés jókor jön és ő is átgondolja, hogy mit tesz.
Ő inkább próbát tesz. Ha sikerrel jár, akkor a Rettenet igéjével bolondítja meg az éjfalánk elméjét és ebben az esetben az érintettek saját csapdájukba esnek. A vadász elméje megbomlik és az éjtünde nő arcán egy fájdalmas vonaglás jelzi, hogy immáron valóban fojtogatja az áldozatot és a nyakán végigcsörgedező vércsík is a küzdelem valódiságát mutatja. Ám csak most derül fény arra, hogy mi volt a tervük eredetileg.




A nő egy katana kardot vesz elő ruhája alól, miközben egész teste megváltozik. Egy kitsunévé alakul át. Ráadásul nem mostanában szállhatta meg a gazdatestet, hiszen farka egyetlen csapásával villám csap az umberdukba, bár a rókanő is kap belőle a torkát szorongató mancson keresztül, de sikerül ledobnia magáról és egy jó darabig véres küzdelmet folytatnak. És eközben néhány szellem jelenik meg körülöttük, ám nem tudnak tenni ellenük semmit. Bár a megszállással eszméletüket vesztenék egy darabig, ám egy szokatlan aura nem engedi ezt nekik.
Ahogy oszlik az őrület a bestia elméjében, lassan magához tér. A kicune addig is szidja és próbálja észhez téríteni. Veszélyes páros lett volna, ha ketten esnek neki a két sötét elfnek és a démonnak. Ám ahogy szétválnak az egymással folytatott harcból, az egyikük erre szalad el, a másikuk arra. És a megidézett kísértetek pedig felvilágosítják őket a történtek hátterének néhány részletéről.
-Nem tudjuk megtámadni őket. Valahol ezen a vidéken van egy Júdásfa és gyógyító hatásá kívül számos jótéteménye kedvez nekik.
*Valamelyik nyomát könnyen követni tudják. Ám számolniuk kell azzal, hogy a fa nem csak magához vonzza a szörnyek néhány faját, de felerősíti is őket.


Amennyiben nem sikerül a varázslatuk, ebben az esetben Wora nagyon kimerül a magas szintű mágia hazsnálatától és csak egy kör kihagyással próbálkozhat újra és akkor is csak kezdő szintű rontással. Míg Uráldur értetlenül nézi és továbbra is gyanakszik, hogy egy lény ilyen könnyen kicsúszna varázsereje alól.
Ebben az esetben a vele lévő nő szavai szakítják meg a színlelt harcot és az éjfalánk a kitsunéval együtt támadva súlyos, de nem életveszélyes sebeket okoznak a harc első pillanataiban Uráldurnak és Worának.
Ám bár nem említette, de a hadvezér mind két esetben tudja, hogy ki volt ez a nő.


/Kockadobás: Hatos

1 és 2 -mind a két átok sikertelen és az ellenfél párosa siekresen megsebesíti a két éjtündét
3-6-ig -mind a két támadás megvalósul és a fent leírtakkal összhangban sok egymásnak okozott sebbel a páros elmenekül, ám a Júdásfa miatt a rókanő is átlag feletti sebességgel gyógyul, az umberduk karddal okozott mélyebb sebei is percek alatt eltűnnek/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

A démon ahogy látom, szintén egy varázslattal próbálkozik. S végül mindegyikünk varázslata sikert követ.
A barghest átka, a nőre és a "támadójára" száll, s így saját kelepcéjük áldozatai lesznek. A szám mosolyra húzódik, hiszen mindig jó nézni, hogy jár az aki újat húz velünk.
Uráldur nagyúr arcáról leolvasható, hogy felismerte a nőt. Ám bölcs tanácsadójaként, inkább hallgatok. Ha úgy gondolja, bizonyára megosztja majd velünk az információt. Ha azonban nem, akkor azt is elfogadom.
A véres csata aztán új fordulatot vesz, egy kitsune jelenik meg, megszámolom gyorsan hány farka is van. Ez volt hát a terv, egy hirtelen két ilyen ellenféllel szemben, meggyűlt volna a bajunk.
A szellemeim szépen meg is jelennek meg, ahogy látom azonban semmit nem tudnak tenni velük, vajon mi történhetett?
A színjáték végével, mindkét szörny elmegy. Ej, így egyiküket sem tudtuk levadászni.
Később megidézett entitások elmondják saját információikat és egy Júdásfát emlegetnek: Hát persze! Akkor ezért nem tudtak semmit tenni.
Tisztelettel bocsájtom útjukra a szellemeket, majd Uráldurhoz fordulok:

- Várom a parancsát, uram!

Uráldur pár másodpercig némán halgat és utána is nagyon nehéz megszólalnia.
-Úgy tudtam, hogy a Júdásfa nem él meg a mi terüeltünkön. Ráadásul itt, a hegyekben minden teljesen kietlen, élet legfeljebb néhány dögevő.
A nőt viszont meg kell próbálnunk elkapni. Ő a vár egykori úrnője volt. Nem értem, hogy nem láttunk át rajta, hogy megszálta egy szellem. Ráadásul egy hadvezér nejét. Még nagyon sok borsot tudna az orrunk alá törni, mert az az istencsapás tüzelő csak vonzza ide az újabb és újabb bestiákat.
Itt már tudunk lovagolni újra. Hamar utolérjük. De azt a száraz vackott is el kell pusztítanunk, mert a közelében nagyonerős néhány faj!
*A zombi paripák hátán a kicune nyomait követve tényleg beérték. Egy nagyobb kőszikla mögül ugrott ki és lecsapta egyetlen vágással Uráldur élőhalott hátasának fejét. Ám inkább csak a megszálló szellem csodálkozott, mint az Első Lord. A paripája még így is fel tudott gond nélkül ágaskodni és fellökni a megszállt self asszonyt. És a pallos pedig szinte akadálytalanul zúgott, a bajban lévő szörny a zuhanás közben nem tudott védekezni. Miközben hárman körülvették, tekintetéből ha tehette volna, villámokat lövelt volna ellenfelére.
-Azt hiszed, csak ennyi az, amit kieszeltem ellened? Nysiyből hoztam ide egy növényt, ami hatalmas sereget csalogat ide. Saját védelmére, de számomra csak terülj-terülj asztalkám, hogy újabb és újabb lényeket győzzek meg, hogy csatlakozzanak a bosszúmhoz finom húst remélve.
Megölted a férjemet! Meglakolsz ezért. Nem is remélhettem volna, hogy saját terepemen számolhatok le veled.
*Igazat mond, hiszen máris két tucat ghoul veszi őket körül és közelednek. Gyorsan kell cselekedniük, hiszen ők is a fa kedvezményezettjei, így gyors regenerációval tűnnek el azok a sebek, amik nem metszenek le egy-egy végtagot.
De vajon le tudják győzni a rókanőt addigra?

/Kockadobás: Hatos

1-3-ig -A már előző küzdelemből is vérző bestia sikerrel talál egy egérutat közöttük és falánk élőhalottaihoz hátrál. Borzasztó kemény csata vár rájuk, ahol ügyelniük kell rá, hogy nehogy megsebezzék őket a ghoulok a hosszú körmükkel vagy a fogaikkal, mert hamarosan átváltoznának.

4-6-ig -Sikerül maguk közzé szorítani a nőt és miközben Uráldur és Wora mágiával lebénítja, a démon hátulról ráveti magát és felfalja. Így nem csak újabb lépcsőfokot mászott meg a hazajutáshoz, de az ereje is jócskán megnőtt./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 4

Az esemény után Uráldur megszólal és elmondja, amit tud.
Ezek szerint a nőt nagyon is ismerte. A vár régi uralkodónője volt. Vajon, hogyan szállhatta meg a szellem? Uráldur szerint gondot jelent az életben maradása, öljük hát meg. Így utána mentünk.
Miközben mentünk, azon gondolkodtam, hogy vajon a kitsune újra kicselez bennünket vagy menekülőre fogta?
A hadvezér jó nyomkövető volt, így többnyire én nem foglalkoztam a nyomok nézésével, inkább arra álltam készen, hogyha megtámad valami fedezni tudjam magunkat. A veszély végül megérkezett, a rókanő a ló fejét csapta le.
A szám megint gúnyos mosolyt öltött. Milyen sok lény veszett már így oda, soha nem tanulnak...A ló a megszokott módon nem halt meg. A szellem szemében a meglepődés sugárzott, de mint egy dacos kislány hozzánk intézi szavait.
Végre rájöttem, hogy ki is ez a nő. Hiszen előbb is eszembe juthatott volna, látni persze még sohasem láttam, de sokat hallottam róla. Ezek szerint egy édes bosszút akart állni. Mi mindent megtett, hogy bosszút álljon.
Hullaszag csapja meg az orrom, a lány nem viccelt, ghoulok jelennek meg. Egyszerre-egy dolgot kell megölnünk.

- Temessük el a múltat!

A Nagyúrral szavak nélkül is tudjuk, hogy mit kell tennünk, megbénítjuk az áldozatot mágiával.
Közben a barghest sem rest és egy könnyed mozdulattal a halálhoz segíti. Így állunk most.
Jöhetnek a ghoulok. A barghesthez intézem a szavaim, hátha nem tudja:

- Vigyázzon velük, ha megkarmolják, akkor át fog változni!

Vajon mennyi élőholt van a közelben? Hisz élőhalottak ellen, élőhalottakkal a legjobb harcolni.
Megpróbálom hívni az élőholtakat. Koncentrálok, a kezeimet a föld felé fordítom, majd tenyeremet lassan összeszorítom és újra kinyitom.

Az Első Lord elégedetten nézte végig, amint az elhunyt hadvezér hűséges párja eltűnik a démon szájában. Bár a fa hatlma felett nem rendelkezett a rókanő, azért a szálakat jó részt ő mozgatta, mint kiderült. És abba pláne gondterhelt lenne belegondolni, ha most megszöki és ghoulokon kívül éjfalánkok és más erős szörnyek egész hadseregét toborozta volna.
-Meg kell látni a pillanatot a visszavonulásra.
*Wora próbálkozása nem keltett életre egy élőhalottat sem. Ezen a kietlen környéken nem temettek el egy éjtündét sem, más élőlények sem éltek természetes módon itt. A néhány dögevőn kívül csak a Júdásfa táplál jelenleg is bestiákat amik így az ő jelenléte miatt kezdtek el sokasodni.
A nő szövetségese csak bólintott a szavaira. Egy-két ghoul már nem állja az útját, szinte karnyújtásnyira van már neki a felnőtté válás. Ám ekkora túlerő veszélyes, ráadásul a bosszantó fa áldásával.
Ha néhánnyal végeznek a kitörés közben és elérik a völgyben hagyott testőröket, akkor nem csak minőségben, de már mennyiségben is náluk az előny. Megragadta a nő karját és szaladni kezdett visszafelé.
A fej nélküli lovát előre küldte, hogy megzavarja a lényeket. Az már jó régen halott volt, nem árthatott neki néhány karcolás. Ám nem csak a barghest nem félt a közelgő ellenségtől, de a hadvezéren is páncél van. Óriási kardja pedig jóval ezen lényeknél messzebb nyúlik el. Így ők ketten rohantak a ló mögött, a hölgy tagjukat pedig maga után húzta. Bármennyire is hízlalta volna a máját ennyi szörny levágása, nem nyert volna meg annyi csatát, ha mindg beleáll a küzdelembe.
Öt lénnyel végeztek, mire szabaddá tették az útjukat, mert a körülöttük egyre szűkülő gyűrű már igen csak szoros volt, de a többi húsz elszánta követte őket. Az újabb halálukba.


Immáron a testőreivel újra körülvéve, szétvagdosott hullák között állt, mikor a vállára tette a kezét egyik hű embere.
-Nem sérült meg egyikőtök sem ezektől?
*Sokkal veszélyesebb kérdés volt ez, mintsem ahogy hallattszott. Uráldur a fejét rázta. Figyelt fél szemmel a csata közben, hogy senkit sem karmoltak-e meg. De ennek úgy is látható jelei lennének hamarosan... A testrőöknek pedig parancsba van adva, hogy mihamarabb végezzenek egy fertőzött társukkal.
Eddig úgy gondolta, hogy a többi már nem csak az ő dolguk lesz. Sőt! A probléma forrása, ami miatt ilyen veszéylessé vált a vidék megvan. Már csak kellő erőt kell csoportosítani ellene. Az egyik ezredesének is kiadhatja, hogy kutassa át a környéket és ne csak a lényekkel, de a fával is végezzen.
Ám lelki szemei előtt egy film pergett le. Az ellátásukat biztosító jó öreg raktárban játszódik, ahol mindent feljegyeznek és mindent számon tartanak, hogy az utolsó nyílvesszőig meglegyen minden. És miről szól képzelete filmje? Egy ártatlan kérdés foglalja el a központi témát. Hogy mire is engedélyezi csapatai újabb felfegyverzését? No igen! Egy fa ellen vonul hadba. Kérlelhetetlen tény, hogy ha egyik hadúr társa ott lenne, akkor szívélyesen felajánlaná a segítségre a legjobb emberét. És kikérne a feladathoz egy darab fejszét neki.
-Valamit el kell mondanom, uram. Amióta megettem a nőt és a képességei átjárnak, érzem a júdásfa helyét. Szerencsére démoni valómra nincs hatással az örökös hívása, hogy a védelmére elszántan itt maradjak a környéken.
*Inkább megoldják egyedül. A most itt lévő embereivel. Épp az imént mondta a démon, hogy még a helyét is tudja. Csak durva támadás nélkül kell megúszniuk, amíg oda nem érnek. És ez az, ami nem sikerült.


Még az előbbinél is erősebb szörny sereggel találták magukat szemben, mikor elindultak elpusztítani a szörnyű lényeket tápláló fát. Ghoulok újabb sereg bukkant fel, de nem ők okozták a legnagyobb kihívást. A testőrök majd elbánnak velük. Ám az élükön egy zihorákkal, mely két ghoullal az oldalán Worára támadt a csata hevében. Eközben az első hadvezér megállította zombi hátasát, amikor látta már jó előre, hogy egy gargoyle szemelte ki az égből. Szerencséjükre csak egy ilyen mozgó kőszobor volt a júdásfa seregében.
Úgy tűnik az előbbi összecsapásuk csak az éjfalánk és a kitsune vadászata volt, ahol a rókanő a bukásuk után hívta a közelben lévő élőhalott csatlósait. És igen, most már jobb választás lett volna, ha erősebb csapattal tért volna vissza. De hát egy csata sűrűjében csak a leendő halottak gondolkodnak olyanon, hogy „mi lett volna ha”.
Uráldur egyelőre nem bír az ellenffelével, de Worának sincs oka elbíznia magát!

A helyen nem hunyt el mostanában senki, vagy nem is élt itt senki, ezért a varázslatom sikertelen volt. A parancsot is megkaptam, úgyhogy engedelmeskedtem neki és mire indultam volna, a barghest már elkapott és magával rángatott. Útközben, mint láttam, engem védtek a támadások elől, hiszen nem hordok magammal páncélt.
Néhányat sikerült megölniük és úgy látszott egy időre kint voltunk a veszélyből.
A Júdásfának vesznie kell, ez egyértelmű. Túl nagy erőt képvisel, ráadásul itt Zevadarban az ereje még hatalmasabb.
Visszaértünk a seregbe.
Az egyik katona az Első Lord vállára tette a kezét. Én magam az ilyesfajta testi kontaktusokat elutasítom, s ez bizonyára arcomra is kiül. A katona nem fenyegetett veszéllyel, hűséges volt.
A kérdésére, mindegyikünk nemmel felelt.
Miközben kiadták a parancsot, hogy a fertőzött társakkal végezni kell, Uráldur arcán mély töprengés látszott.
Miközben a távolba révednek a szemeim, a barghest szól hozzánk. Tudja, hogy hol van a fa. Nagyszerű, ezek szerint könnyedén megtaláljuk és elpusztítjuk majd.
Nekiindultunk, közben azon gondolkodtam, hogy vajon, hogyan sikerült idehoznia a kitsunének a Júdásfát? Vajon mag állapotában?

Miközben rezzenéstelen arccal figyeltem, hogy a katonáink, hogy küzdenek meg a ghoulokkal, egy zihorák támadt nekem két ghoul kíséretében.
Megpróbálok kitérni a támadása elől, előkapom a kardomat védekezem és közben a Megsemmisítést alkalmazom az egyik ghoulra, aztán a másikra. Hiszen ha ők megkarmolnak végem van. Ha sikerült, akkor a zihorákkal fogok szembe kerülni.
Összpontosítok és megpróbálok a lábaira célozni a kardommal, ha fegyveres támadásra került sor. Ha viszont olyan helyzetbe kerülök, hogy varázsolni tudjak, akkor megpróbálom elszívni az Életerejét.

Uráldur meg van róla győződve, hogy ez a kőszörny csak a törpök és az orkok hegyeiben élnek. Igaz, a Júdás-fa sem terem meg ezeken a kietlen sziklákon, szóval azt is ide szállította a kicune. És nagyon is jó helyen van az a nőstény a démon gyomrában! Elég sok bajt okozott és úgy tűnik sokat importált külföldről a férje kastélyának védelmében.
Hiszen mi máshoz is lehetne köze ennek? Nem kétséges, hogy komolyan gondolta özvegyként, hogy hadsereget toboroz és bosszút áll. Ám nem véletlen az, hogy gyülekezésnek pont a régi otthonát választotta.
~Igaz, hazai terep. Valahol van benne logika. De mérget mernék rá venni, hogy ragaszkodott a Múlthoz és intelligens lény híre ellenére ennek a rókanőnek meglágyult kicsit a fejecskéje.~
*Ám eme gyanúja nem sokban segített a gargoyle legyőzésében. Annál inkább talán lába, hiszen a zuhanórepülésben támadó teremtmény a földhöz szegezte. Ám férfi lévén mindig is büszke volt, hogy tud erőt mutatni, ha szorult a hurok. Igyekezett két lábát a testük közzé beékelni és onnan elrúgni a bestiát. Ha sikerül, akkor eszébe jut, hogy nem minden külső hatás ellen véd a fa aurája. Az éjfalánkot össze tudták ugrasztani vadásztársával. Nagy pusztítást végezne egy ilyen gólem szerű a saját soraikban, ha a Rettenet átkával meg tudná zavarni és sajátjaira irányítani.
Igaz az irány az a legnehezebb. Hiszen az alap szintű mágia erre nem képes. Ám az egyik ghoul mögé kerül, hogy át kelljen rajta gázolni. Egy jó nagy adag szerencse kell hozzá, hogy ő utána eredve az útjába akadó szörnyet agyon csapja tébolyában és elkezdjen a figyelme az élőholtakra terelődni.





Worához hasonlóan Uráldur testőrei is bevetik a ghoulok ellen a Megsemmisítés varázslatát. Élőhalottak ellen hatásos, gyors pusztulással jár. Így a közelében már csak az önmagában is gyors regenerálódásra képes lény marad. Ám az a legkönnyebb prédát, a nőt pécézi ki magának. A kardjával hárít és igyekszik megsebesíteni a lábán. Ám a Júdás-fa elképesztő méretűre növeli így a már egyébként is gyors gyógyulását. Alig tíz-húsz másodpercig marad csak meg egy mélyebb vágás is rajta. Ráadásul a lábát nem könnyű átvágni a sok, erős izom miatt.
Ám démon segítője sem tétlenkedik. Igyekszik legyűrni, mert ez lenne számára az utolsó zsákmány felnőtt erejének eléréséig. Ám mint említettem, nem az erős barghestet szemelte ki a gonosz zihorák, hanem Worát.

Még nem is sejtik, hogy egy nagyon ravasz vadász figyeli az eseményeket és hamarosan vele is lesz dolguk a selfeknek...


/Kockadobás:
Első Hatos:
1-3-ig Worát elkapja a vállánál fogva a szörnyeteg és megpróbálja maga mellé lerántani. Karmait mélyen belevájja a húsba. Eközben szövetségese támadja, de még nem sikerül olyan helyzetbe jutnia, hogy a lányra ne jelentsen fenyegetést a ragadozó.
4-6-ig Sikerül kikerülnie a támadásokat és gyenge pontján találja el a lábát. Bár hamar gyógyul, de az idő alatt a démon féltérdre nyomja a zihorákot, ha újból szerencséjük lesz a következő körben, akkor hatalmas harapásokkal kezdi el enni.


Második Hatos:
1-3-ig Uráldurnak nem sikerült magáról lerúgnia a szörnyet, így későbbi terve sem születik meg, hanem három mély karmolást szenved el a testének páncél által nem fedett részein.
4-6-ig Sikeresen berúgja a ghoulok közzé és cselvetése is bejön. Egy ideig megnyugodhat, amíg a kőszörny az élőhalottakat pusztítja.
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 2

--------------------------------

#2 'Hatos' : 4

A ghoulok engedelmesen vesznek oda a megsemmisülés átkától. Vajon, mennyi szörnyet hozott ide az a nő? Fura, hogy nem éreztem, hogy ekkora veszély leshetett volna ránk. Ez szinte egy hadsereg. Persze, még nem vagyunk kint a vízből.
Uráldur nagyurat egy szörny kapja fel, s mire segítenék neki, engem is megtámad egy. Megvágom a lábát, ám a fa segítségének köszönhetően gyorsan felépül. Fene ebbe a bestiába.
Egyik pillanatról a másikra arra leszek figyelmes, hogy a szörny egy gyors mozdulattal a vállaimba mélyeszti körmeit. Érzem, ahogy a keresztül fut a fájdalom a testemen, ám nem nyögök fel. Hideg beleegyezéssel fogadom a találatot.
Gyorsnak kell lennem. A barghestnek is megvannak a saját ellenségei , nem támaszkodhatok mindig rá. Én intézem el a zihorákot.
Az egyik kedvenc és sokszor alkalmazott átkommal a Fájdalommal, amit idők során tökélyre fejlesztettem. Miután alkalmaztam az átkot, ha sikerül ha nem, megpróbálom a kardomat a testébe döfni, hiszen most vagyok hozzá a legközelebb és ott a legsebezhetőbb.
Ha nincs nálam a kardom, akkor megpróbálom alkalmazni a teremtményre a megsemmisítés átkát és úgy végezni vele.
Ha végeztem, akkor a többieknek segítek, már ha végeztem...

Uráldur csele beválik és az ő oldalán is gyorsan pusztulnak az élőholtak tömegei saját kőbajtársuknak hála. Komolyabb sérülés nélkül megúszta a gargoyle a karmolásaikat, hiszen hosszúra nyúlt körmük át sem tudták szakítani kemény bőrét. A testőrökre biza a gondjait, bár ők azonnal nem tudják elpusztítani.
Wora a bestia alá került és ez bizony nem erotikus utalás, hanem véres valóság. Szerencsére nem esik pánikba, higgadtan küzd tovább. És a kardját sem ejti el, amikor lerántotta a szörny. Így fájdalom átkával készül görcsbe rándítani ellenfele izmait és végtagjai között a sebezhető hasába döfni.
Ám most világos sejtés suhan át rajta egy pillanatra. Az először megpillantott vadász miért nem sorakozott fel a fa védelmében? Hátulról akar támadni, csak megvárta míg a figyelmüket lekötik a kevésbé agyafúrt társai. Szinte érzi, hogy hol van a lény, bár azt nem, hogy késlekedésének az is oka, hogy testőrök lába mellett lapulva kell osonni Uráldur háta felé.
A hadvezér pedig áttekintve a csatateret gyorsan kiszúrja, hogy egy ponton szorult csak meg a támadás. Nem számított ilyen könnyű sikerre. Bár emberei képzettek, de a túlerőt -főleg hazai terepen- csak örök vesztes stratégák becsülnék alá.
Ám most felhagyva a szoborszörny megbabonázásával Wora segítségére siet, mielőtt elvesztené egyik ügyes emberét. A bénitás rontását küldi a zihorákra és maga is megkísérel alulról felfelé szúrni a ragadozóba, még nem számítva arra, hogy a nő mozdulatára is figyelnie kell majd.
Ám esélye sincs arra, hogy észre vegye a mögé lopakodó éjfalánkot...

/Kocka dobás:

1. Hatos:
1-3-ig Uráldur átka hatástalan
4-6-ig Uráldur mozdulatlanná dermeszti pár pillanatra a zihorákot

2. Hatos:
1-3-ig Wora átka görcsbe rántja a szörnyet
4-6-ig Wora igéje sikertelen

3. Hatos:
1 és 2- egyik szúrás sem sikerült
3-as Ha Uráldur bénítása sikerült, akkor Wora kardja sikeresen talál, az Első Lordé nem
4-es Ha Wora bübája sikerült, akkor Uráldur kardja talált, Woráé nem
5 és 6-os Mind a két kard talált, a zihorák holtan esik össze és a fa már nem képes regenerálni többé

4. Tízes:
1-3-ig Uráldurt hátulról elkapja az umberduk és mind a két vállába mélyeszti karmait, miközben alá került
4-6-ig Uráldur páncélja felfogja a rá vetődő ragadozó karmait, ám alá kerülve bizony veszélyes a helyzete továbbra is
7-10-ig A testőrök kiszúrják és időben feltartják, ádáz csatába kezdenek vele.
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 2

--------------------------------

#2 'Hatos' : 5

--------------------------------

#3 'Hatos' : 3

--------------------------------

#4 'Tízes' : 2

(( hát ez egy igen "szerencsés" kör volt, mondhatni a szerencse édes gyermekei vagyunk :DDDDD ))

Miközben a lénnyel hadakozok. egy megérzés kerít hatalmába. Valaki vagy valami mozog a háttérben. Még nem nem tudom mi, de szinte tapintani lehet.
Szinte arcul csapásként veszem tudomásul, hogy a a fájdalom átka nem működött. Ez lehetetlen, elhárító tisztként ilyet megélni, elég kellemetlen élmény...szinte minden nap alkalmaztam egy időben. Szörnyen dühös leszek és a kardommal a lény felé bökök, de az sem sikerül. Uráldur nagyút átka és szúrása sem sikerül. Meglepődök azon, vajon hogy téveszthettünk mid a ketten? Ez szinte a csodával határos. Bizonyára a fa zavar össze mindent. Közben rájöttem, hogy miért nem látom a lényt, azért mert oson, méghozzá a földön! Későn kiáltom:

- Első Lord, nézzen hátr....

Ekkor az éjjelifalánk megtámadja a Uráldurt, ő is hasonlóan "jó" helyzetben van, mint jómagam. Sajnos, nem tudom megvédeni, mert az én életem is veszélybe került. A kardot magam elé tartom és megpróbálok védekezni vele, meglehet a zihorák nem örült a szurkálódásomnak. Ha még sikerül olyan helyzetbe kerülnöm megpróbálok még egy átkot a Bénítást, ha sikerül, akkor már nem a hasára hanem a szívére célzok majd a tőrömmel.
Ha kikeverednék a viadalból Uráldurhoz szaladok és segítek neki, s közben a katonákra parancsolok, hogy védjék meg.

A zihorák megragadja a barghest és szinte gúnyt csinál abból, hogy amaz le akarja őt szorítani. Méterekkel dobja el és amaz dühösen vegyes meglepődve hördül rá. De még időbe kerül neki összeszednie magát új támadáshoz. És addigra nem is biztos, hogy a nőnek kell a segítség.
Ám Wora nem nyugodhat meg egy percig sem. Két mancs csap le rá és jelen pillanatban csak az átok állíthatja meg. Ám akár sikerül-akár nem, szellemi energiái ki fognak merülni és csak két kör múlva tud majd újra varázsolni. A két karmos végtag a fegyverforgató kéz alkarját a másik a combját célozza.

Uráldur nem kevésbé rossz helyzetben van. Valóban, valakinél túlteng a szerencse. És az nem mi vagyunk. Igyekszik legalább csak félig megfordulni a szörny alatt, hogy lásson valamit és kardjával megpróbálja levágni a lény egyik mellső lábát.

Eközben az életre kelt kőszoborral is viaskodnak a testőrök. Ez az utolsó három teremtmény adja fel legjobban a leckét.


/Kocka dobás:
1. Hatos
1-3-ig Uráldur nem tud megküzdeni a vállaiba mélyedő karmokkal, fegyverét elveszti és továbbra is arccal előre marad
4-6-ig Sikeres vágást követően a lény odébb ugrik. Új áldozatot keres a következő körben.

2. Hatos
1 és 2 - Wora átka nem sikerült és súlyos sebet kap az említett két testrészen
3 és 4 - A bénítás sikerül, de megremegő keze célt téveszt, így is súlyos sebet ejtve a zihorák hasán
5 és 6 - Tökéletes akció A lény holtan rogy össze
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 4

--------------------------------

#2 'Hatos' : 3

Senki nem hitte volna, hogy ennyi szörnnyel kell ma megküzdenünk. Érzem, hogy most pihentetnem kell az erőm, hiszen ha kimerülten varázsolnék, az az életembe is kerülhet. Nincs más választásom a kardommal kell ügyeskednem. Az átkom betalál és lebénítja a lényt, sikerül megszúrnom, de csak a hasán. Nem tétlenkedek, nem hagyom felocsúdni a sebeiből, egyből támadok, ezúttal a szívére célzok, a bénítás átka, még talán tart.
Közben fél szemmel láttam, hogy Uráldurnak sikerül kikerülnie a szörny fogságából, a barghest, pedig legyen bármilyen erős, nem bír a zihorákkal.
A harc még korántsem nem ért véget...

A démon hirtelen elrántja a tekintetét. Bár Wora bajban van, a megcsonkított éjfalánk még így is ígéretes zsákmány. Az ő megevésével is nem csak befejeződne a tíz itteni lény megevése és felnőtt démonnak számítana, de már biztosan olyan erővel térhet haza, mint nagyon kevesek. Ám ehhez el kell ejtenie utolsó áldozatát.
Uráldur nem is akarja megzavarni őt. Látja, hogy testőrei botor módon bénítással igyekeznek a gargoylet legyőzni, ám a bőrén egyszerűen nem tudnak átjutni. Kisebb darabokat már néhányaknak sikerült letörniük, buzogánnyal vagy csatabárddal, de kimerültek és hamarosan varázslat nélkül kellene szembeszállniuk a rájuk vetődő lénnyel.
-Álljatok hátra! Megpróbálom elintézni.
*Kockázatos, mert ez a rontás kiveszi jó időre minden erejét. Ráadásul unásig begyakorolták, hogy csak élőhalottak ellen használják. Ám ha a csontokat is szétrobbantja, a kővel miért nem bírna?
A megsemmisítés átkát indítja a kőszörnyre.

Eközben Wora újból támadni próbál ugyan ott. Ám ha ezúttal sem sikerül, akkor szellemi energiái kimerültek és az előző részben leírt célpontokra lesújt a sebesült ragadozó. Kockázatos, de nincs más választása. Vagy legalább is alulról úgy tűnik.


/Kockadobás:
1. Hatos
1-3-ig Wora kiejti a fegyverét a kezéből, ahogy alkarjába és combjába hatolnak a karmok
4-6-ig Halálos találat.

2. Hatos
1 és 2 - A démon karmai elől elugrik az éjszakai vadász, igyekszik elmenekülni a csatából
3-6-ig A pokoli teremtmény felfalja kiszemelt vacsoráját

3. Hatos
1-3-ig Uráldur varázslata sikertelen
4-6-ig Az életre kelt kőszobor darabokra hullik, jó pár katonát megsebesítve, de megkönnyebbülnek.
/

/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 3

--------------------------------

#2 'Hatos' : 3

--------------------------------

#3 'Hatos' : 6

Az arcomon a döbbenet és a csalódottság lesz úrrá, amikor kiesik a kard a kezemből. Mi történik? Miért nem tudok megsebesíteni egy ilyen lényt? Szánalom tölti meg a csontjaimat, magam felé. Hogy lehetek ennyire ügyetlen? Ha egy másik katona csinálná ezt...
A karmok belém hatolnak és a fájdalom elönti a testem. Kétségkívül, nem vagyok jó helyzetben. A kardom oda, a szellemi energiáim kimerültek és megsebesültem. Ideje visszavonulót fújnom.
Megpróbálom az utolsó erőmmel kitörni magam a lény szorításából és a sereg felé futni, kúszni, mászni, akárhogy...
Ha szerencsém van Uráldur és a barghest valahogy a segítségemre tudnak sietni.

Már csak egy szörny legény van talpon e vidéken. És Wora legnagyobb balszerencséjére ezt a tankot épp kifogta. Hiába oly rutinos a titkok kicsikarásában. Mágiában is messze az átlag felett van, ám valahogy -talán annak az ostoba fatuskónak köszönhetően- most ez is cserben hagyta. (Vagy pusztán bal lábbal kelt fel és nem kell mindenért azt a mankónak valót hibáztatni, aki ráadásul még be is gyógyítja ezeknek a sebeit egy idő után.)
Az Első Lord is fáradt, most már tudja azt, hogy egy júdásfának nem megyünk csel nélkül neki. Jótékony aurája eleve vonzza a bestiák bizonyos fajait és ha még egy bosszú éhes nőszemély külön gyűjti...
Na de mit mondtam? Hadvezérek ezzel majd a csata után foglalkoznak, hiszen az már nem kérdés, hogy megnyerik. De egy mester mágus elvesztése még mindig nagy ár érte, ha megelőzhető és miközben persze az agyán átszáguldott neki is, hogy mennyire meggyűlölte a kitsunét, Wora és az őt megölni kívánó szörny fel szedi a lábát.
-Megyek, megmentelek!
Lendületből kivánja átvágni a szörny derekát. Két méteres pallosa bizony nagyot suhint és sem a kard sem az elf nem szűkölködik még erőben. Már csak az a kérdés, hogy az ellen az fogytán van-e a halálos csapások kikerülésének.


/Kocka dobás:
1.Hatos
1-3-ig Wora egy fejére mért csapástól ájultan terül el
4-6-ig Sikerült kimásznia és menekül

2. Hatos
1-3-ig Uráldur pengéje megakad a kemény hátában a Zihoráknak
4-6-ig Dicséretre méltó csapással vágta ketté és már csak a felső teste kalimpál Wora felé
/