Magam is meglepődöm, amikor az ellenfél lándzsája fülsértő hangot hallatva elcsúszik a pajzsomon, aztán a meglendülő fegyverem kilyukasztja az ork koponyáját, aki holtan esik össze, még mindig rám szegezve csodálkozó, döbbent tekintetét.
Végignézek a mészárláson és úgy döntök, ideje a távozás mezejére lépni. Megtettem amit kellett, innentől kaparja ki magának Uráldur a gesztenyét. A gomorra csapatnak már vége.
Fél úton vagyok a fák biztonságot adó fedezéke felé és fél perce már abba maradt a nyilzápor. Szinte biztos, hogy Uráldur nem a döntő csatát akarja most megvivni és ő is gyorsan visszavonja seregét, mielőtt még komoly ellentámadás bontakozna ki a lassan ocsúdó agyarasok soraiból.
Ám a hüllők is szétszóródnak és három oughwari utánam ered. A hátsó egy dárdát emel válla fölé és várja mikor leszek kellő távba ahhoz, hogy belém dobja.
A másik kettő egy rozsdás kardot és egy furkos botot szorongat.
Sajnos úgy néz ki, hogy kissé elszámítottam magam, mert a sötét elf vezér is abbahagyta a támadást, ezzel teljesen kiszolgáltatta a megmaradt pár gyíkot a dühös agyarasoknak.
Én sem tudtam eltűnni, mert hárman is loholtak utánam, és nem úgy néztek ki, mint akik könnyen lemondanának a megölésemről.
Gyorsan felmérem, hogy nem fogom tudni elérni a fákat, így aztán inkább szembefordultam a lándzsás miatt velük.
Azt hiszem itt az ideje, hogy visszatérjek a saját testembe, bár fogalmam sem volt, hogy kell.

/Becca/


A szellem a távozás mellett dönt. Pedig igen szépen leterítette az orkot. De talán a sikere ellenére is azért döntött a futás mellett, mert jól látta a helyzet reménytelenségét. Sem harci technikában, felszereltségben nem versenyezhettek a hordával, sem létszámban nem volt mérhető a kis csorda. Ám megnyugodhat hamarosan, mert a terv sem az volt, hogy itt és ma győzni kell. Az elterelésük pedig jól sikerült, amíg Uráldur bevetette a távolsági fegyvereit.
A bérgyilkosnőnek háttal áll az Első Lord, amikor a testből kiszakadva végül úgy dönt, hogy ideje lenne tiszteletét tenni előtte. És épp Jammal beszélget.
-...attól még, hogy rávettem legalább arra, hogy támadjanak.
-Nem őrült. Nagyon is jól tudja, hogy mit csinál. Ettől még azt elfogadom, hogy mélységesen érdektelen az iránt, hogy mi történik az emberek szellemeivel.
-Akkor is, majdnem ott maradtam!
* Dühösen pillant feléd, ám látadra hamar kifújja a szél fejéből a bosszúságot egykori szerelmednek és inkább letesz arról, hogy megmagyarázza a hadúrnak, hogy Hafez al-Aszad túl lépett egy határt. Ám a hangulat már árulkodik arról, hogy sikerrel járt. Hiszen a pók-ház feje nem lenne ennyire nyugodt és közömbös a fiú dühöngésétől, ha nem így lenne. De Jam sem engedne meg magának ilyen hangnemet.
Csak később fogja elmondani, amikor már lenyugodott és magatokban lesztek, hogy a renegát self parancsnok először hallani sem akart Uráldur tervéről. És nem volt veszélytelen számára az, ahogy rávette, hogy indítson mégis támadást ő is az orkok otthonai felé, a hátra maradott férfiakat lekaszabolni és félvér utódokat szülő rabszolganőket rabolni.
Ám végül kis változtatással, de belement. Miután bezáratta őt egy hozzá hű démonhoz, rábeszélte a lényt a fiú, hogy parancsolja meg tanítványának -Hafeznek-, hogy indítson támadást. De a kardokat ne az első hadvezérrel szövetséges pokoli teremtményeknek szentelje fel, hanem a sajátjainak.
Jam már átlátja, hogy ezt a háborút valamiért nem csak a valóság szintjén vívják, de az isteneik kegyét is keresik a selfek. És a legerősebbek közöttük értékes adományokkal, első sorban lelkekkel próbálják megszerezni befolyásukat isteneik körében. Különböző áldozati rituálékon tudják kedvenc démonukhoz kötni az ellenség kísértetét. Csak kisebb részben tudják a lelket önként rábeszélni, hogy csatlakozzanak hozzájuk és szolgálják őket. És igen értékes nyeremény volt az ő hűségesküjük ISIS férjének.

Ha sikerrel is jártam, akkor is kényelmetlenül és idegenül éreztem magam annak a gyíknak a bőrében és a felesleges mészárlás sem volt az én stílusom, bár valószínűleg a sötét elf nem nevezte volna feleslegesnek.
Azonnal éber lidérccé változtam, amikor ismét saját magam lévén meghallottam Jam dühös szavait, igaz némileg megnyugtatott a tudat, hogy itt van, de hallhatóan az Uráldur által ráerőltetett akció sokkal, de sokkal rosszabbul is végződhetett volna. Még sosem hallottam ilyen dühösnek.
Nem tudom mit tehet egy szellem, ha meg akarja ölni a gazdáját, aki mágikus paktummal kötötte magához, de ha Jam-nak baja esett volna, akkor minden bizonnyal addig nem nyugodtam volna, míg ki nem derítem.
Később persze én is megtudtam, hogy minden oka meg volt rá, csak az eszének és higgadtságának köszönhette, hogy megúszta. Beavatott sejtéseibe is és kezdtük átlátni, hogy itt sokkal komolyabb szinten is folyik a játék, mint a földi valóságban. Viszont ezzel arra is rájöttünk, hogy mennyire sokat érünk mi a vezérnek és arra is, hogy akár, ha ügyesen lavírozunk, köthetünk előnyös alkut, hiszen az éjelfek világában senki nincs biztonságban.

//Köszönöm a játékot……egyelőre //