Kékben vagy zöldben látom a világot? Én azt mondom mind kettő! Ugyan akkor egyik sem, vagy talán minden olyan fehér és tiszta számomra, mint a bundám? Nem, ne híd láttom és tudom jól menyi mocsok létezik a világban és értelmes lények szív
ében. Szerencsére kivételek azért vannak, legalább is én ebben hiszek. Van a jó a színtiszta jó és a gonosz, ennyiből állna szerinted a világ nézetem? Tudom jól nem ilyen egyszerű. Én sem vagyok makulátlan és tiszta, bármenyire is szeretnék az lenni.
Mi? te aszt hiszed az vagy? Nézz mélyen kék jobb majd a zöld bal szemembe, ez az most igy jó. Most mond újra el! Mert mindenkinek a szívében ott lapol a harag a gyűlölet, vagy is a sötétség magja. Kérdés te öntöződ a magot, hogy elburjánzón lelkedben sötétség virága?
Részemről igyekszem ezt a növényt kigyomlálni, néha nem sikerül. Hogyan is csinálom? Ülj le mellém, egy üveg mézsört kibontok.
Elárulom a titkom, zsoldos vagyok, egy testőr vagy hívj szolgának. Miként hívsz rajtad áll, de vigyáz el árulja mi lakozik lelkedben. Meg válogatom kiket szolgálok erőmmel és tudásommal. Nem élek vissza azzal, amim van. Kardom és erőm gyengéket és eleseteket szolgálja. Szívem mindig tiszta és a szám mindig igazat szól. Igyekszek nemesen viselkedni, mint egy igaz Lovag. Habár tudom fajtám miatt sose lehetek az. Ez még nem akadályoz meg abban, hogy ekképp éljek ahogy azt nevelő apám tanította.

Furcsák ezek a szavak eme szájból? Neked igen, talán a külsőm miatt? Uasha vagyok, magasabb nálad igen az lehet. Erősebb és szívósabb is, valamint gyorsabb. Drága idegen ember, ne hidd azt ettől én felsőbbrendűnek hiszem magam. Te és én egyen rangúak vagyunk, még ha a fajtánk más is nem állunk a másik felett. Még is milyen magas vagyok azt kérdezed? Nem hordok magamnál mérő eszközt, nem vagyok tudós sem árnyékból kiszámolja. Nem vagyok ostoba sem, meg van magamhoz való eszem. Egészen pontosan 181 centi magas vagyok és mint láthatod fehér bundám fekete csíkokkal tarkított. Mi szeretnéd meg fogni a fülem, aminek a végén van két fekete pamacs? Na jó nem bánom, de tud elég érzékenyek ám. Most igy elmondtam mindent magamról és a söröm is meg ittad, tudhatod miért hordok alkar és lábszár védő páncél darabot. Azt is tudod miért hordok könnyű lánc inget és két kardot. Elárulom, a kedvenc öltözetem nem ez. Nyisd csak ki azt a fiokot ott és megláthatod a csodás zöld szoknyát a szövetet mi mellkasom fedi és zöld szalagos ujjatlan csak kézfejem fedő kesztyűm.








Az első amire emlékszem, amit fel tudok idézni az a kardok éneke. A csengés ahogy fém fémnek ütközik. Ahogy két kardforgató ember gyakorol, egymásnak feszül újra és újra. A fény meg csillan a karcolások borította pengéken. Lassan egy izzadtság csepp gördül le az egyik homlokán.
Az első emlékem ahogy nevelő apám tanit egy másik embert.
Hogy kerültem én oda? Egyszerű vittek! Ki ne szeretne egy bolyhos macskát magának?
Na jó az igazság egész pontosan ez, amit most mesélni fogok, de most ne idd meg az összes méz söröm. HÉÉ el a kezekkel fahéjas kekszemtől is!
Nolvar Netherblood vagy is Nolv bácsi mentet meg, még nagyon régen. Pontosabban 26 ével ez elött, selfek elhurcoltak. Ő és még pár lovag rajta ütöttek a kormos gonosz lényeken. Ne értsd félre nem vagyok faj gyűlölő, miért is lennék hiszen egész eddigi életem során végig emberek közt voltam.
Szüleim az igazaik talán meg haltak, vagy ők is rabszolgák lehetek nem tudom. Mivel nincs emlékem róluk talán fura, de nem hiányoznak. Kíváncsiság hajt-e, meg keresem őket? Nem, nem igazán egyébként se gondoltam még arra felkutasam őket. Nem akarok hiú reményt táplálni, és egyébként is itt van Nolv bácsi ő olyan nekem mintha az apám lenne. Szeret és ölel, ki fésüli a bundám meg minden ilyesmi. Igen jól mondod, mikor beteg vagyok ápol, ha szomorú vagyok meg vigasztal.
Néha persze napokra vagy hetekre magamra hagyott és olyankor másnál éltem, mások vigyáztak rám.
Én pedig amikor már meg volt a magamhoz való kis eszem reménykedtem épségben tér vissza.
Minden ilyen alkalommal vártam, készültem valami aprósággal neki. Egy alkalommal saját karmaim nem kímélve készítettem neki ajándékot.
Nolv pedig ahogy telt az idő meg tanított arra mit is jelent lovagnak lenni. Ezt is tőlé tanultam, figyeld szavaim kicsi ember mert hasznodra válnak.

Az igaz Lovag Bátor.

Szíve mindig nemes.

Kardja az árvát védi.

Ereje a gyengét segíti.

Mindig igazat szól.

Dühe a rosszakra súlyt.

Tudom, én nem lehetek lovag. Vagy is kicsi az esélye az legyek hisz nem vagyok ember. Az nem jelenti azt életem nem élhetem lovagként. Talán egyszer, elismernek a nagy urak. Tetteim által hírem megy és Nolv nyomdokaiba léphetek. Lovag lehetek, igy ebben formában is meghálálva neki azt a sok évet. Az életem, amit ő mentett meg saját vérét hullajtva.
Mindig mondta, nem vagyok adósa, hisz ez a kötelesége. Minden jó szándéka érző lény ezt tette volna. Tudod még ha igy is gondolja én dolgom tovább vinni az örökségét.
Mi az? Előbb mondtam el neked, talán nem figyeltél a kódex rövid soraira? Nem baj, ha nem érted a szavak jelentését, majd egyszer ráébredsz minden apró részletére.
Tudod először nem azét tanított, mert azt akarta kardot forgassak. Békés nyugodt életet szánt nekem, de a vérem túl forró és heves volt. Még most is mikor azt hiszed rideg szikla ként ülök itt, én érzem a perzselő tüzet. Az ösztöneim szüntelen súgjak fülembe mit is kellene most tennem. Ép ettől vagyunk civilizáltak, felülkerekedünk alantas ösztöneinken.
Na de vissza a lényegre, a karmaim nem játékszerek. Ti bőrötök puha és sérülékeny egy kicsit, hamar rá jöttem, hogy is tudok piros nedűt fakasztani.
Igen jól mondod a vadságom, a fölös energiám akarta levezetni, és valahogy meg nevelni. Nem tudta ugyan is, hogy kell bánni egy ember gyerekkel, akkor egy uasha lehetetlen kihívás.
Végül is az egész jól sült el, először csak testem edzette. Rengeteget kelet futnom legyen állóképeségem, egy jó tanács. Jó kard forgató akarsz lenni a jó állóképesig fontos, elég nagy baj, ha pár kardcsapás után már nem tudsz levegőt venni mert kifáradtál.
Sokáig csak nehéz botokkal vagy gyakorló kardokkal vívtunk. Meg mutatta különböző alap állasokat. Ohh gyereként menyire utáltam érte, úgy lefárasztott néha tisztálkodás nélkül gömbölyödtem össze és zuhantam álomba.
Végül is a célját elérte, egy gyerek, akinek túl sok energiája van kifáradt igy nem tud rosszalkodni.
Néha egy nap tudod többször is vagy napokon keresztül ismételtette velem ugyan azt a mozdulat sort.
Azt mondta mindig, sose lehet elégé begyakorolni semmit sem. Még akkor is gyakoroljam a vívást, a puszta kezes mozdulatokat, mindent, amikor már ösztönösen hajtja végre a testem minden apró gondolat nélkül.
Ezek kezdetben csak egyszerű mozdulatok voltak, mint mikor gyerekek botokkal egymást ütögetik. Na jó azért még sem annyira egyszerű. A lényege az első igazi kardforgatásra szóló leckéinek ez volt.

Meg kellet ismernem a testnek melyek legkönnyebben sebezhető pontjai. Melyik részek legsérülékenyebek. Azt gondolnád a fej, igen jól tippeltél. Szúrsz a kardoddal sokall könnyeb eltalálni egy nagyobb pontot, mint egy kisebbet. Mivel a kobak a nyakon fontos ezért ezt igyekszik védeni mindenki. Igaz leghatásosabb, ha egy csapással bumm véget vetsz a harcnak. A többi ilyen pont a karok a lábak vagy mellkas.
Alap állás miért volt fontos? Most komoly kérdés? Nem csak a lékedben fontos az egyensúly, ha nem a testedben is. Harcban vagy bármikor életben, ha nem vagy egyensúlyban elesel. Miközben másokat védelmezel elég baj az, ha meg emeled a kardod és orra esel mert rossz a testtartásod.
Meg egyébként is én egy tigris vagy is macska vagyok, gondolj bele milyen vicces lenne egy folyton hasra eső cicus. Elég szánalmas lenne egyébként, ha nem tudnék egyenesen állni lábaimon.
Kösz, de nem volt unalmas a gyerekorom, mert annak ellenére ezt tanultam vagy is a vívást a harcot kis koromtól kezdve attól még volt néhány barátom. Tudod idővel ezeket a dolgokat elszedtem élvezni.
Kerestem a határaim mi az a végső pont ameddig bírom testileg és lelkileg. Majd mikor elértem az apám hangja szolalt meg lelkemben lépj át felette. Törd át a korlátjaid és haladj tovább az utadon.
Mai napig mikor egyedül vagyok lelkem mélyén hallom azt az érces, ugyan akkor kedves hangját. Lehunyom szemeim láttom az arcát.
Nem, még nagyon is él igaz már kissé megöregedett. Az egykoron szőke haja már inkább fehér, szakálla is fehér és a szőke átmenete.
Mi közben mesélek a múltról és lassan megközelítjük a jelent hallom a hasad méltatlankodik. utazó táskámból elöveszem a kedvenc csemegém és sóhajtva kezedbe nyomom. Igen, jól látod a fahéjas kekszem… remélem be falod gyorsan mert fáj érte a szívem.

Talán olyan idős lehetem, mint te, amikor először elkísérhetem. Nem harcoltunk, csak utaztunk egyik pontból egy másikba. Én még is boldog voltam, azért, mert együtt lehetem vele és meg ismerhettem a családját. Nem bocsánat a családom többi tagját is. Mert még ha nem is egy a vérünk attól még más igen.
Oawák pacifisták, én talán egy kivétel vagyok. Vagy csak azért vagyok ilyen mert egy ember nevelt fel? Tudod ebben tévedsz, igaz attól függ milyen leszel ahogy nevelnek és tapasztalataid. Ez a nagy egész egy része. A másik fele milyen a lelked, a személyiséged. Mind kettőnk lelke egy harcosé, egy igazi túlélőé. Na és még sorolhatnám jelzőket késő estig, ha akarnám.

Amikor a teljes család meg ismert akkoriban léptették elő magasabb rangba. Egyúttal ki tüntetve selfek elleni harcokban elért eredményeiért.
Most már érted miért próbálok úgy oda figyelni mindenre. Egy ilyen kedves és nagyszerű embert igyekszem büszkévé tenni, és helyesen élni az életet, amit neki köszönhetek. Közben miközben utam járom csak remélni tudom, talán egy kicsit vagyok olyan jó, mint ő.