HomeHome  PortalPortal  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözöllek!
Köszöntünk Neminra csodálatos világában!

Regisztráció előtt kérlek tekintsd át a Szabályzatunkat és a Keresett karaktereket is!
Ha ezzel megvagy nincs más dolgod, mint regisztrálni, majd megírni az ETörténetedet.
Légy részese te is egy rejtélyes világ izgalmas kalandjainak!

Várunk!
A Staff jó játékot kíván!


Uráldur
pm||profil
Viridiel
Viridiel
pm||profil
Várjuk megkereséseteket, probléma esetén.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
Latest topics
» Sötét Vastelep
Today at 9:19 pm by Lysardriira Sheeriir

» Szörny, Nyű és az Élet
Today at 7:31 pm by Shuga

» Calipso, a kék elfek központja
Today at 6:36 pm by Uráldur

» Fehér kocsi
Today at 4:14 pm by Alia Caroline Azurre

» Az Életen Túl
Today at 8:49 am by Lashrael Laralytha

» Határmenti falvak-A Béke Követe
Szomb. Dec. 09, 2017 4:18 pm by Viridiel

» Robertünk érkezése
Szomb. Dec. 09, 2017 3:37 pm by Uráldur

» Szinek és árnyalatai
Szomb. Dec. 09, 2017 3:26 pm by Viridiel

» Empire of Fantasy
Pént. Dec. 08, 2017 5:56 pm by Vendég

» A kutya ismét ugat, a karaván meg halad
Pént. Dec. 08, 2017 5:51 pm by Viridiel

» Választás rossz és rosszabb közül.
Hétf. Dec. 04, 2017 12:32 am by Dreyndra

» A szívatás elkezdése
Vas. Dec. 03, 2017 2:26 pm by Viridiel

Statistics
Összesen 101 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Lysardriira Sheeriir

Jelenleg összesen 15515 hozzászólás olvasható. in 483 subjects
Ki van itt?
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 1 rejtett és 5 vendég

Alia Caroline Azurre, Dreyndra, Lashrael Laralytha

A legtöbb felhasználó (18 fő) Csüt. Nov. 30, 2017 6:39 pm-kor volt itt.
Top posters
Uráldur
 
Viridiel
 
Alia Caroline Azurre
 
Isis Do’Odrun
 
Nava Jade Aiglieri
 
Admin
 
Helléna Silvermoon
 
Angel Natalie Moonlight
 
Lashrael Laralytha
 
Fáwen
 

Share | 
 

 Lashrael Laralytha

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

301
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Lashrael Laralytha   Szer. Jún. 28, 2017 9:32 am



Lashrael Laralytha






Faj: Erdei elf

Nem: Nő

Kor: 62 év

Becenév: Sokat aggattak rá, gyakorlatilag teljesen szétszedve a nevét; volt ő már Lash, Rael, Lara és még Lytha is, kinek melyik kényelmes

Rang: Vándor

Mágia szint: Gyógyítók szintje

Állati alak: Karakál



Vagyok, aki vagyok



Első ránézésre talán mindenki a magányos farkast látja bennem, noha állati formám a karakál kék szemekkel és egy enyhe vörösebb hintéssel a bundán. Elveszettnek, kóborlónak tarthatnak még a saját fajtársaim is némileg elutasító, hideg pillantásommal, nem mutatva semmiféle jelét annak, hogy bárkivel is összebarátkoznék, és mintha még a hajam is lángolna, hogy elriassza a közelemben lévőket. Talán a múlt miatt kialakult ösztönök, vagy csak a tudat, hogy valamilyen más elvet vallok, mint az átlag, és így akarok védekezni – még én magam sem tudom megállapítani. Lehetséges, hogy mindkettő szerepet játszik viselkedésemben, mint ahogy az is megeshet, hogy valami teljesen más indok áll a háttérben.
Bizalmatlan és távolságtartó vagyok, az állatokon és növényeken kívül nem adnám senki más kezébe az életem csak úgy, de ha a helyzet úgy hozza, és kénytelen vagyok beletörődni a másikra való támaszkodásba, természetesen nem hezitálok – ha biztosabb úgy a túlélés, természetesen megkockáztatom. Alapvetően ugyanakkor nem keveredek nagyon társaságba, a vándorlétnek eleget téve járom a rengeteget a magam függetlenségében. Megesik ugyanakkor, hogy elhagyom hőn szeretett erdőmet, amit annyi évtized óta ismerek, hogy új tájakat fedezzek fel. Egy-két évnyi kihagyás után aztán visszatérek, új tapasztalatokkal és ismeretekkel gazdagodva, majd egy hosszabb pihenőt követően ismét útra kelek, ha már igazán nyugtot nem lelek otthonomban valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva.
Tagadhatatlanul szeretem Awyrist, és bár békés vagyok, ugyanúgy élnek bennem az elfi ösztönök: ha fenyegetés éri otthonomat, elsőként lépek fel, hogy elijesszem a támadókat. Nem mintha harcos alkat lennék; a közelharchoz középhaladó tudást szereztem, állandó társammá vált így két tőr, de az esetek többségében azokat is inkább hámozáshoz használom, mintsem vérontáshoz. Az íjászatban is van némi tudásom, bár ezt már származásomnak köszönhetem, nem a vándoréveknek, íj és nyíl viszont nincs nálam, az csak nehezítené az utazást. Igyekszem inkább a mágiára és a környezetemre hagyatkozni, eggyé válni azzal és teljesen megismerni azt, amiben és amibe születtem. Ez viszont megköveteli, hogy néha kimozduljak – innen a vándorló évek, melyek egy részét állatként élem meg.
Megjelenésem alapvetően kellemes látványt nyújthat állítólagos karcsúságommal és nőies mozdulataimmal, mások elmondása szerint vörös fürtjeim kissé egzotikussá tesznek, mellyel már-már kontrasztot alkot fakókék tekintetem. Bal szemöldökömnél két, apró, sötét dísz van, melyek régi hegeket takarnak, orrom finoman ívelt, arcom tiszta és már-már festői, ahogyan azt annak idején anyám mondta, leszámítva az előbb említett két apró hibámat. Hajam az esetek többségében kibontva hordom, jobboldalon teljesen szabad, benne fehér virágok pompáznak, míg balon néhány szoros fonás található. Ruházatom az éppen aktuális évszaknak megfelelő; tavasszal és nyáron a zöld dominál, míg ősszel a vörös és barna, télen pedig a fehér vagy fekete, mikor milyen darabot sikerül megszereznem. A vándorlét ugyan nem engedi meg, de szeretek elegánsan öltözködni, és a jelesebb alkalmakra szívesen ellátogatok annak ellenére is, hogy az utóbbi időben nem vagyok nagy kedvelője a sok főből álló csoportosulásoknak. Bár nem tartom magam egy nagy kalandvágyónak, leginkább tényleg csak békét akarok, ugyanúgy belekeveredem a veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe, pontosan azért, hogy kiderítsem a nézeteltérések forrását.

Voltam, aki voltam



Néhányan balszerencseként tekintenek rám, néhányan valamiféle égből küldött csodának, de hogy Awyris erdejében élő családom meglehetősen furcsán reagált a hajam láttán, az tagadhatatlan. A környezetemben mindenkinek barna fürtjei voltak, anyámnak, apámnak, testvéreimnek – csak én lógtam ki ezzel az élénk, fenyegető színnel, és akármennyire volt lehetetlen a megcsalás, hűtlenség és félvérség lehetősége, a belső feszültség így is kialakult miattam. Remélték ugyanakkor, hogy ez csak átmeneti, és majd bebarnulok, de ahogy a tincseim makacsul ellenálltak ezeknek a reményeknek, úgy vált egyre gyanúsabbá minden. Apám fejében megfordult, hogy valami korcs vagyok, egy fattyú egy sehonnani férfitól, és bár igyekezett türelmesen kezelni a tényeket, azért a házasságtörés gondolata nem egy kellemes dolog, ezt elismerem.
Mindenesetre amint kiderült, hogy meglehetősen jó vagyok a természeti mágia használatában – elvégre teljes vérű, tiszta elf vagyok, így nyilván jól ment -, a gyanakvás eltűnt, a feszültség szintén, és eleinte némi fenntartással kezeltek, de idővel ez is elmúlt. Életem első pár szörnyű éve fokozatosan vált egyre jobbá, elfogadtak, nem féltek tőlem, nem utáltak, nem gúnyoltak, hanem megismertek és szerettek. Ennek természetesen örültem, hiszen gyerekfejjel aligha értettem meg a probléma forrását; kicsit érettebbnek kellett lennem, hogy helyretegyem a konfliktusok okait, ami nem volt nehéz némi tanulás és ismeretszerzés után. Természetesen nem hoztam fel a korábbi sérelmeket, elvégre megértettem a nézeteket, és nem is fájt kifejezetten – volt rá okuk, és én ennek elkötelezett híve vagyok. Mindennek van oka.
Mindennek.
Annak is, hogy vándorrá váltam annak ellenére, hogy volt egy jó helyem az íjászok között. Sőt, még a gyógyítók, állatidomítók társaságába is könnyedén kerülhettem volna, apám ugyanakkor úgy találta jónak, ha ennyi önvédelmet ragaszt rám, és nem csak a mágia adta lehetőségekkel élek majd hátralévő életemben, amit ugyanúgy támogatott, ugyanis neki köszönhetően volt szerencsém inni az Élet Fájának virágaiból készített italból. Tény és való, mindez igazán hasznos, elvégre képességeink inkább a védelemre fókuszálnak, nem a támadásra, így egy jó egyensúly alakulhatott ki. Az más kérdés, hogy mostanra nem használom íjásztudásom, helyette “valami idegentől” tanultam tőrt és rövidkardot forgatni…
Visszatérve életem elejére, nem volt onnantól problémám. Lelkileg teljesen ép voltam, fizikailag szintén, és minden szempontból átlagosnak számítottam a többiek között. Talán a varázslatok elsajátítása némileg gyorsabban ment, mint másoknak – sőt, mint kiderült később, jóval nagyobb fogékonyságot mutattam efelé, ezért is élvezhettem apám és gyógyító barátaim támogatását -, de ezt leszámítva, na meg a hajamat figyelmen kívül hagyva teljesen szürkének számítottam. Persze csak képletesen értve. Nem lógtam ki semmivel, még a viselkedésem sem volt másabb: ugyanúgy szomjaztam a tudást, a természetet, annak védelmét, az örökké tartó békét, főleg az után, hogy megleltem lelki nyugalmam, és senki sem piszkált már alaptalanul.
Tanultam évekig, évtizedekig, elsajátítottam mágiánk legmagasabb szintjéig mindent vért izzadó gyakorlatokat a hátam mögött hagyva, és a csúcson állva úgy éreztem: megérte minden fáradalmát. Nehéz volt, hiszen közben fizikai edzésben is részt vettem, nem csak mentálisban, de kész harcosként álltam már, aki bármikor képes tenni azért, hogy védelmezze otthonát. Olyan voltam, mint a többiek.
És hangsúlyoznám: voltam.
A boldog időszakot is a gyakran szidott érzelem törte meg: a szerelem. Ez, mint mindenkire, az évtizedek alatt ugyanúgy rám talált, aztán néhány évvel később elillant, mert rájöttünk, nem illünk össze, akármennyire is szeretnénk közös jövőn gondolkodni. Hasonlítottuk, valami mégis más volt – és minden alkalommal ez történt, még azzal az elffel is, akivel együtt készítettem az Életfa szirmaiból a főzetet. Valami mindig útját állta annak, hogy hosszabb ideig tartó kapcsolatban vegyek részt, hogy így építhessem az életemet. A sikertelenségeknek köszönhetően aztán nemcsak én váltam reménytelenné egy idő után, hanem a családom is, hogy nem fogok megállapodni senkinél, ami annyiban okozott aggodalmat, hogy szüleim szerették volna, ha nekem is lennének gyerekeim, ők pedig büszkén mondhatnák, hogy még eggyel több unokájuk van. Viszont a szerelmi életem kicsit félresiklott tíz év elteltével... Legalábbis az ő szemszögükből nézve. Azt remélték, mint ahogy minden átlagos szülő, hogy egy elf férfi lesz a kiválasztott, és mikor pár évnyi ismeretség után bemutattam nekik egy embert az erdő egy olyan részén, ami nem túl jelentős, felháborodtak. Nem akartak félvér gyereket, és bár a férfi előtt tartották magukat, az őszinte mosolyuk kényszeredetté vált. Nem számított, mennyire udvarias, mennyire illedelmes és kedves – nem akarták többet látni. Ezzel pedig csak otthon szembesültem, és még mindig érzem az arcomon csattanó pofont, amit az állítólagos felelőtlenségemért kaptam.
A helyzet olyanná vált, mint a mesékben: a királylányt megszökteti a királyfi, titokban találkoznak, ezzel csupán annyi volt a gond, hogy őt is váratlanul behívták szolgálatra, a megszöktetésre pedig nem volt túl sok lehetőség, mert én nem akartam elhagyni hazámat. Ennélfogva sajnos nem tarthatott sokáig a furcsa idill. Eleget volt távol, most már vissza kellett mennie – hogy ez egy mondvacsinált indok volt, mert megijedt, vagy tényleg ilyen véletlen következett be, nem tudnám megmondani. Annyi biztos, hogy én akartam valami olyat, ami rá emlékeztetett, és nem tárgyat; gyerekre gondoltam, és nem érdekelt, hogy félvér lesz, csak hagyjon hátra maga után valamit, valakit, aki távollétében is itt lesz velem. Ez az egyetlen bizonyítékom arra, hogy valóban szeretett, persze nem lehet kizárni a tényt, hogy csak kihasználta a szenvedélyemet. Nem tudom. Zavaros, és szeretném hinni a történések és csalódások, különös egybeesések ellenére is, hogy őszintén, tiszta szívvel szeretett, és sosem akart elhagyni. Mostanra meg lehet, a háborúzásban a csatatéren veszett… Ezt sem tudom, de már nem is ég miatta sem a szívem, sem a lelkem. Már hozzászoktam a gondolathoz, és különben is, épp elég veszteség ért már.
Sírtam, mikor távozott a környékről. Nehezen váltunk el, de végül elindult – ő tette meg az első lépést a távolodás felé. Nem bántott, nem tett semmit, és még azt is megértettem, miért nem fordult hátra tíz lépés után, hogy még egy utolsó pillantást vethessen rám. Elég gyakori a szerelemről szóló mendemondákban, nem igaz? Mintha az életemet ezekről a történetekről formázták volna, vagy éppen fordítva.
Mindenesetre a kapcsolatunk itt ért véget, és egy ideig tudtam titkolni állapotomat, amiről hamar meggyőződhettem: valós. Viszont sokáig nem maradhatott leplezetlenül; hiába tettem meg szinte mindent, hogy ne derüljön fény a valóságra, kiderítették. Tekintve, hogy nem voltam sose áldott, nem számoltam bizonyos helyzetekkel, és pont ezek a helyzetek segítették a felderítést, aminek következtében lebuktam. Nem öltek meg, elvégre továbbra is a családba tartoztam, a közösségbe, noha egy szégyenfoltnak számítottam attól a ponttól kezdve. Az addigi rangom is elveszett, amit nagy nehezen szereztem meg kemény munkával – meglehetősen érdekes érzés, hogy egy pillanat alatt tovaszállnak a fáradságos években elért eredmények. Ismét megtapasztaltam a keserűséget és a lelket érő sötétséget, noha ez sokkal erősebb volt, mint amit gyermekkoromban kaptam. Ez valami egészen más volt, valami elviselhetetlen, és tudtam, hogy nincs maradásom. Elszökni ugyanakkor nem tudtam, mert amilyen sebezhetőnek számítottam akkoriban, nem éltem volna túl egyedül, akár barátom a rengeteg, akár nem, támogatóm pedig nem volt. Talán a család befolyása miatt, talán mindenki elvével ellen ment a döntésem, ami végső soron naiv volt, elismerem, de egy betegesen szerelmes nő mit tehet? Még a szégyent is vállalja, hogy valamibe kapaszkodhasson, hogy képes legyen remélni a legreménytelenebb pillanatokban is: még visszajöhet.
Naivitásom ugyanakkor nem tűnt el. Attól még, hogy így alakultak a dolgok, képes vagyok hinni továbbra is a jóban, de ez a jelen története, még a múltban vagyunk, ami ennél több keserűséget adott nekem. Nem volt elég, hogy megaláztak különféle módszerekkel - melyek az emberekéhez képest semmit sem jelentenek, elfek közt igenis nagy jelentőséggel bírnak -, megvárták, míg a gyerek megszületik, és amint kezeik közt tudhatták a csecsemőt, valamint elintézték a biztonságos lépéseket, elvették tőlem. Könyörögtem, rimánkodtam, sírtam, sikítottam, hogy adják vissza, persze nem hallgattak rám – miért is tették volna? Nem akarták maguk közt tudni azt a gyermeket, aki az enyém és azé a férfié, akit soha senki nem ismert meg igazán rajtam kívül. Meg sem akarták ismerni… Meg sem akarták érteni a döntésem.
Szörnyen lassan telt a felépülésem. A gyereket sosem mutatták nekem, sosem mondtak róla semmit, még akkor sem, ha kérdeztem, így joggal gondolhattam, hogy vagy megölték, vagy az erdőben hagyták valahol, Természet Anyára bízva életét. Gyakorlatilag megnémultam arra a néhány hónapra csalódottságomban, ami alatt újabb tragédia érte a családomat: míg én betegágyban feküdtem, addig harckészültségbe kellett állni a képzetteknek, hogy visszaverhessék a sötételfeket. Apám és két fiútestvérem ezek közé az elfek közé kerültek, és hamarosan kaptuk a hírt, hogy elestek a csatában, hősi halált haltak. Anyám ettől még jobban összeroppant, engem pedig továbbra is a gyerekem elvesztése tartott lelki nyomorban. Mielőtt viszont bárki azt hinné, hogy ennyire érzéketlen és önző vagyok: fájt nekem is a tény, de amit tettek velem, azt inkább láttam árulásnak, mint aggodalomtól vezérelt tettnek. Nem éreztem továbbiakban magamat a család tagjának, csak egy valakinek, akinek nem kéne ott lennie, sőt, meg se kellett volna születnie.
A temetésen se vettem részt. Tudom, hol vannak, tudom, hol keressem őket, de nem volt sem fizikai, sem lelki erőm ahhoz, hogy elmenjek. Mindemellett a harag is izzott bennem fojtottan: részben irántuk, mert azt tették velem, amit, részben a sötételfek iránt, hogy újabb port kavartak, nem kis kárt okozva nekünk. Bosszút akartam állni, teljesen mindegy volt, hogy miként, szinte levedlettem addigi személyiségemet: nem érdekelt a béke, csak a pusztítás, ami az elfekre egyáltalán nem jellemző vonás. Talán ekkor nem vontam először kétségbe, hogy anyám mégis félrelépett, és igazából egy félvér vagyok… Aztán ismét elfelejtettem ezt a gondolatot, ugyanis az évek enyhítették sérüléseimet, változtatták a gondolkodásmódomat, én pedig, mit sem törődve az így is romokban heverő családi körrel, felépülésemet követően elhagytam addigi otthonomat. Kalandoztam, jártam a különféle vidékeket, és megerősödött bennem egy elv: mindennek oka van. Annak is, hogy a sötételfek így viselkednek, és szentül hiszem, hogy ennek valami mélyen gyökerező oka van, aminek már semmi köze a mesékhez és legendákhoz, amit meg lehet oldani másképp is. Annak is oka van, hogy az én családom is megsínylette a háborút. Annak is oka van, hogy elvették a gyermeket tőlem, akiről mostanáig sem tudom, mi történt. Ennek azonban már hosszú ideje… Minden megváltozott, és már nem vagyok sem haragos, sem bosszúra szomjas. Beletörődtem abba, ami történik velem, és szó nélkül elfogadom, ha ismét elárulnak, elvégre, ahogyan azt megmondtam, annak is oka van - talán pont az, hogy a forrást, az ellenszenv eredetét kutassam, és én ezt teszem.
Voltam, aki voltam, most már vagyok, aki vagyok, de hogy ki, csak múlttá válva derülhet ki - meglehet, én leszek a következő generációk ősgonosza, mert olyanba ártom magam, amibe nem kéne.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
avatar
Uráldur
Hozzászólások száma :

5193
Join date :

2014. Nov. 28.


TémanyitásTárgy: Re: Lashrael Laralytha   Szer. Jún. 28, 2017 6:13 pm

Üdvözöllek Lazy Neminra Csodálatos Világában!


Átolvastam az ETörténetedet és amilyen hosszú, annyira hiba nélkülinek találtam. Igen nagy szívfájdalom, hogy nem én okozhattam eddigi életed gyötrelmeit hogy ennyi sok szenvedésen mentél át. De természetesen lehetőséget kell nyitni, hogy életedet boldogabbá fordítsuk. Ennek első lépéseként ET-det ezennel ELFOGADOM.
Hamarosan kezdődhet is az első kaland.




Uráldur


A karakter dala:

https://www.youtube.com/watch?v=lyejohCId7A

"A Sötétben születtem,
mégis világos lettem.
Az Életben én sok jót
és rosszat is tettem."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Uráldur
Hozzászólások száma :

5193
Join date :

2014. Nov. 28.


TémanyitásTárgy: Re: Lashrael Laralytha   Szomb. Aug. 12, 2017 5:33 pm


Lazy Délos egyik kuplerájában kapott egy tetoválást. Ezt később Természet Anya megáldotta és bizonyos helyzetekben 1 órára sötét elffé válik a kinézete. Bőre beszürkül, termete kevésbé törékenynek fog tűnni mások szemében.
Naponta legfeljebb csak egyszer alkalmazhatja. Az idő alatt minden természetmágiához zavartalanul hozzáfér. Mágikus béklyó viszont a tetoválásra is hatni képes.


A karakter dala:

https://www.youtube.com/watch?v=lyejohCId7A

"A Sötétben születtem,
mégis világos lettem.
Az Életben én sok jót
és rosszat is tettem."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Lashrael Laralytha   

Vissza az elejére Go down
 

Lashrael Laralytha

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Neminra világa :: Lépj hát be Neminra világába! :: Amit jó, ha tudsz! :: Népesség :: Karakteralkotás :: Játékos karakterek-