HomeHome  PortalPortal  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözöllek!
Köszöntünk Neminra csodálatos világában!

Regisztráció előtt kérlek tekintsd át a Szabályzatunkat és a Keresett karaktereket is!
Ha ezzel megvagy nincs más dolgod, mint regisztrálni, majd megírni az ETörténetedet.
Légy részese te is egy rejtélyes világ izgalmas kalandjainak!

Várunk!
A Staff jó játékot kíván!


Uráldur
pm||profil
Viridiel
Viridiel
pm||profil
Várjuk megkereséseteket, probléma esetén.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
Latest topics
» Sötét Vastelep
Today at 9:19 pm by Lysardriira Sheeriir

» Szörny, Nyű és az Élet
Today at 7:31 pm by Shuga

» Calipso, a kék elfek központja
Today at 6:36 pm by Uráldur

» Fehér kocsi
Today at 4:14 pm by Alia Caroline Azurre

» Az Életen Túl
Today at 8:49 am by Lashrael Laralytha

» Határmenti falvak-A Béke Követe
Szomb. Dec. 09, 2017 4:18 pm by Viridiel

» Robertünk érkezése
Szomb. Dec. 09, 2017 3:37 pm by Uráldur

» Szinek és árnyalatai
Szomb. Dec. 09, 2017 3:26 pm by Viridiel

» Empire of Fantasy
Pént. Dec. 08, 2017 5:56 pm by Vendég

» A kutya ismét ugat, a karaván meg halad
Pént. Dec. 08, 2017 5:51 pm by Viridiel

» Választás rossz és rosszabb közül.
Hétf. Dec. 04, 2017 12:32 am by Dreyndra

» A szívatás elkezdése
Vas. Dec. 03, 2017 2:26 pm by Viridiel

Statistics
Összesen 101 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Lysardriira Sheeriir

Jelenleg összesen 15515 hozzászólás olvasható. in 483 subjects
Ki van itt?
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 1 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Alia Caroline Azurre, Dreyndra, Lashrael Laralytha

A legtöbb felhasználó (18 fő) Csüt. Nov. 30, 2017 6:39 pm-kor volt itt.
Top posters
Uráldur
 
Viridiel
 
Alia Caroline Azurre
 
Isis Do’Odrun
 
Nava Jade Aiglieri
 
Admin
 
Helléna Silvermoon
 
Angel Natalie Moonlight
 
Lashrael Laralytha
 
Fáwen
 

Share | 
 

 Az Életen Túl

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
avatar
Uráldur
Hozzászólások száma :

5193
Join date :

2014. Nov. 28.


TémanyitásTárgy: Az Életen Túl   Vas. Dec. 03, 2017 8:32 pm

Lazy és Viridiel ismét fogságba esett, ám Sötét Vastelep igazgatója jobbnak látta teljesíteni Uráldur óhaját és féltett foglyaiból legalább ezt a két lázadót feláldozta Dreyndra hadúrnővel szövetséges démonnak, hogy kiszabadítsa egy igen hasznosnak bizonyuló játékszerét.
Két hősünknek derekáig értek a lángok, mikor a gonosz bányavezető saját vérével írta alá az üzletet a cseréről. És úgy érezették, mintha egy óriási kéz eleven lángként markolt volna belsejükbe, majd hirtelen elöntötte ez az izzás a legutolsó porcikájukat is. Érezték a hamarosan elporladó elmúlást, mely -mintha megállt volna az idő- sosem jött el, csak rágta minden egyes húsdarabjukat állandóan égetve.
Egy vörös falú barlangfolyosóban materializálódtak percekkel később. A lét és elmúlás határa nem lett a Múlté, örök kárhozatként jelen van velük ezen a helyen, hogy szenvedjenek bűneikért. Vagy jelen helyzetben pontosabb lenne azt mondani, hogy táplálják szenvedésükkel új gazdájukat. Hiszen haláluk után nem ítéltettek meg, csak egy ördögi paktum keretében kerültek a lélekvándorlás ezen helyére.

Maguk mögött egy folyamatosan közeledő lángfalat látnak, maguk előtt pedig a barlang átmegy lávakövekből faragott vörösen izzó téglákból épült labirintusba, mely rögtön az elején ketté is ágazik.


A karakter dala:

https://www.youtube.com/watch?v=lyejohCId7A

"A Sötétben születtem,
mégis világos lettem.
Az Életben én sok jót
és rosszat is tettem."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

301
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Vas. Dec. 03, 2017 10:57 pm

Fáj...
...úgy fáj...
Nem lehet megszüntetni ezt a fájdalmat...? Olyan kínzó, olyan rossz... Annyira megszabadulna tőle... Sikítana, de valahogy képtelen rá. Mozdulna, de mintha a tagjai nem is léteznének. Talán elporladt minden apró porcikája... De akkor mije fáj még? Mi az, amit a lángok még mindig emésztenek...?
Úgy szenved...
...és elveszítette... Hiába próbálkozott annyira...
...elveszítettem...
...Viridiel...

Mintha egy gondolat halványan felsejlene a mélyből még utolsó másodpercei közül, de nem tudja megfogni. Elúszik az ismeretlenségben és bizonytalanságban, és bizonyára soha nem fog rájönni arra, mire is derült fény. Talán jobb is... Ha fontos, előbb-utóbb úgyis szembe fog jönni, de...
...már meghalt... Már nem számít, már... ő már...
Nem létezik.
...vagy... mégis...?
Természet Anya bizonyára most bírálja el, mégis hova küldi őt, mi lesz a következő helye... A szerepe... Talán még az életében megjelenő vágyait is megmondja neki... Vagy maga mellett tartja? Valamiért nem hinné... Akkor nem fájna ennyire... Nem égetne... Nem perzselne...
Csak el akar veszi már... Vége van, nem? Meghalt, nem? Miért kell akkor még mindig ezt éreznie?!
- MIÉRT?! - hallja saját hangját, ahogyan agresszívan, ingerülten kérdez, de nem biztos benne, valóban megszólalt-e és hogy valóban visszhangzik-e.
És vajon hol lehet Viridiel...? Ő megmenekült legalább...? Vagy ugyanúgy elporladt...? Ha igen, ő is... ő is ugyanúgy...
...szenved...?
Nem mintha tudna segíteni... Csak legyen végre a feledésé... Nem akar már szenvedni, nem akar többet sikítani és zokogni, nem akar már semmit sem... Ha már élni nem lehet... Hadd haljon meg...
Más úgyse várna rám...
...nincs senkim...
...még őt is... még őt is elveszítettem...

Mintha elerednének a könnyei, és sírni kezdene. Nem tudja eldönteni, ez mennyire valóságos, de nem tartja kizártnak, hogy csak egy mocsok játék, egy emlék még a testéből, amit magával rángatott a lelke.
Nem lát semmit.
Nem is akarok látni semmit.
De érzi a fájdalmat.
De nem akarom érezni a fájdalmat... Csak...
Csak?
Hiányzik...
Meg akartam menteni...

Mintha összekucorodna, alkarjait egymásra fektetné felhúzott lábainak térdére, azonban ez csak egy kósza elképzelés. Bizonyára ez is csak egy emlék a valóságból, amit a lélek kimentett...
- Viridiel... - motyogja a nevet magának. - Ha hallgatott volna rám... Ha nem követett volna... Ha elég erős lettem volna...
Túl sok a feltételezés.
Tudom.
És borzasztóan fáj...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2383
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Hétf. Dec. 04, 2017 3:59 pm

Hiába minden! Nem vagyok képes meggyőzni az igazgatót, hogy hagyja életben Lash-t, bármivel is próbálkozom. És én képtelen vagyok megszabadulni, hogy segítsek!
Az elégedett vigyor a férfi képén valószínűleg elkísér a halálba is, ahogy egy papírra lefirkant valamit, minden bizonnyal a paktumot írta alá.
Kitekeredem, hogy legalább Lash arcát lássam utoljára, akinek sikítása kiszaggatja a szívem.
- ÚGY LESZ, ÍGÉREM! – kiáltom túl a tűz ropogását, hogy aztán levegő után kapkodva döntsem a fejem az oszlopnak, fogaim csikorgatva, ahogy a lángok a testembe harapnak és a fájdalom kezd elviselhetetlen lenni.
Nem akarom megadni ezeknek a nyomorultaknak azt az örömöt, hogy gúnyolódjanak a szenvedéseinken.
Soha nem gondoltam volna, hogy így ér utol a vég. A kín iszonyatos volt, az először csak forrónak tűnő érzés, fokozatosan szörnyű égető fájdalommá változott, ami felfalta a lábamtól kezdve felfelé az egész testem fokról-fokra.
Talán a végén még sem bírtam ki üvöltés nélkül, de ezt már az őrjöngő kíntól nem is fogtam fel.

Nem tudom mikor változott meg a helyszín, elmémben tovább égett a máglya, mikor halk motyogásra lettem figyelmes és égő szemeim kinyitva valami folyosón találtam magam, igaz, elsőre azt hittem képzelődöm és csak a lángok táncát látom két oldalon, de jobban megnézve tényleg valamiféle folyosónak tűnt, ami egy elágazásba torkolt.
Aztán megláttam…….Lash összekuporodott alakját és a lélegzetem is bennszakadt.
- Lash! Itt vagyok, nézz fel! – nyújtottam felé a kezem, aztán valami baljós hang arra kényszerített, hogy hátra nézzek. Hatalmas lángfal tartott felénk és ösztöneim azonnal működésbe léptek. – Lash, gyere, fussunk, meneküljünk! – rántottam fel, ha nem ellenkezett és vonszolni kezdtem előre, bármi is várt ránk ott.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

301
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Hétf. Dec. 04, 2017 6:11 pm

Az ideiglenes külvilágból nem hall meg gyakorlatilag semmit - egyetlen hang kivételével, ami váratlanul kezd el visszhangzani fejében. Meglepetten emeli meg a fejét, és mintha a tagadás és halálvágy fekete köpenye lehullna a szemei elől, melyek eddig gátolták a helyzet súlyosságának felismerését. Még nem változik meg körülötte semmi, ugyanolyan sötét marad a tér, ám ahogyan a megszólaló irányába fordítja a fejét, jól látja annak alakját. Nem tudja hirtelen eldönteni, hogy nevessen vagy sírjon, örüljön vagy szomorkodjon - arcán ezen érzelmek párosa ugyanúgy megtalálható. Roppantmód boldog attól, hogy a kínok után - és közben - ismét maga mellett tudhatja Viridielt, az viszont igencsak rossz, hogy ezek szerint ő is...
...meghalt...
A tér azonban nyomban kitágul: az őket körülölelő vöröstől szinte megvakul, de döbbenetében nem is a környezetére figyel, hanem társa arcvonásaira, aki még gyakorlatilag a halálba is követi. Igazán giccses történetet lehetne ebből faragni, egy igazi legendát, ami megmelengeti, egyben elkeseríti az érzékeny lelkületűeket - de az ő kedvenc történetei is ezek. Kissé hihetetlen, hogy részese lehet egy ilyennek, amiről bizonyára senki sem fog hallani soha, elvégre ők meghaltak. Ki más mesélhetné el mindezt rajtuk kívül? A sötételfek aligha - ők nem fogják belelátni a történésekbe a csodákban gazdag mesét.
Nem is számít. Az számít, hogy a férfi itt van a helyzethez mérten végül is épségben, és nem is habozik megragadni a kezét, amibe finom nőiességgel kapaszkodik bele. A felé nyújtott karra támaszkodva ugrik fel, hogy szorosan magához ölelhesse a futárt annak ellenére, hogy mindene sajog, és legszívesebben folyamatosan sikítana és kiáltana, az öröm azonban túl nagy ahhoz, hogy ezzel elrontsa.
- Most már a szó legszorosabb értelmében is meleg az ölelésed - jegyzi meg keserűen elviccelve a helyzetet, és csak Viridiel figyelmeztetésének köszönhetően tűnik fel neki a közelgő veszély. Értetlenül pislog a lángfal irányába, ami nyomban mozgásra készteti, ám egy pillanatra mégis megtántorodik. Nem mondaná azt, hogy földbe gyökerezik a lába, inkább csak az egész testét maró égetés az, ami lebénítja pár pillanat erejéig - még szoknia kell a folyamatosan lüktető, elviselhetetlen fájdalmat, bár aligha hiszi, hogy erre sor kerülne. Ehhez minden bizonnyal képtelenség hozzászokni.
- J-Jó, menjünk - hebegi, tekintetével egy darabig a táncoló lángokon játszva, aztán Viridiel rántására ő is megindul a menekülési lehetőség irányába, egyelőre elnyomva a nyöszörgést és morgást, ami az abba nem maradó kínokból fakad.
Mikor megpillantja a kettéágazást, megtorpan. Mindössze néhány másodperc töredékére van szüksége ahhoz, hogy végiggondolja a következő lépést, annyira egyértelmű.
- Eszem ágában sincs azt mondani, hogy váljunk ketté, még ha elsőre nagyobb eséllyel is kecsegtet az elképzelés - néz a futárra, és ha a rángatása után nem engedte még el a kezét, rászorít, hogy kijelentésének határozottságát fokozza. Más esetben csak egy lazább ökölbe szorulnak ujjai, aztán hátrapillant, a mögöttük harapódzó, fenyegető második halálra. Még ha egy gondolatfoszlány erejéig meg is fogalmazódik benne, ki kéne próbálnia, mi történik akkor, ha keresztülmegy rajta, valamiért nem kísérelné meg. Túl kockázatos ahhoz, és nem akarja tévesen azt hinni: ez a megoldás. Az ösztönök és a józan ész egyaránt a menekülés mellett dönt, nem a bohóckodásnál.
Nem akarja ismét elérni, hogy elválasszák őket a legveszélyesebb pontokon.
Vesz egy mély levegőt, majd gyorsan kifújja azt.
- Menjünk jobbra - mondja határozottan, de még társára néz, megadva a lehetőséget, ha a másik útvonalat biztonságosabbnak véli mondjuk a hatodik érzéke miatt. Neki ez nem működik, egyszerűen csak rávágja, merre induljanak, elvégre a várakozásnak és őrlődésnek nem sok értelme van. Szembesülnek azzal, amivel, a lényeg csupán az, hogy együtt teszik. Ötlete sincs, mégis milyen közegbe kerültek, miután bizonyára porrá égtek, de ha van még lehetőségük visszakerülni a valóságba, mindent meg kell tenniük ennek sikeressége érdekében. Ha nincs semmilyen lehetőség... Nem tudja megmondani, hogy az örök, de közös szenvedés vagy egy új, de különálló élet kezdése a jobb-e, ahol nagy eséllyel sose találkoznak ismét, ha Természet Anya olyan viccet űz velük.
Ha sikerült dönteniük egy járat mellett, akkor felhozza az ötletet:
- A vita és a döntés folyamatos másikra bízása elkerülése érdekében egyszer én, egyszer te mondj irányt. Ezzel sem vesztegetjük az időnket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
avatar
Uráldur
Hozzászólások száma :

5193
Join date :

2014. Nov. 28.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Hétf. Dec. 04, 2017 8:30 pm

Hamar megtapasztaljátok, hogy a tűzfal ellepi a folyosót mögöttetek, ahogy előre haladtok. Olyan lerázhatatlanul követ titeket, hogy az első választásnál is még azt hiszitek, hogy a maga tempójában jön és ha nem vagytok elég gyorsak, akkor elemészt bennetek... hogy élő meg nem mondhatja, mi történne olyankor.
Ám ahogy elindultok jobbra, hamar észreveszitek, hogy kis megtorpanásotok alatt a visszautat elzáró lángok is várakoztak. Ám nem érdemes kipróbálni, hogy ha visszafelé haladtok, akkor követ-e titeket. Ugyanis ami folyosórészt felemésztett, onnan soha többet már nem megy el. Így csak a köztetek lévő távolságot csökkentenétek.
Első dolog, ami a lávakő labirintusban akadályként elétek áll, az fűrészek és pörgő kampók gonosz szerkezete. A teljes utat min szélességben mind magasságban olyan sűrűn behálózzák húsz méter hosszan, hogy bolond ötlet lenne megpróbálni akár átbújni köztük. Ha tovább mentek, biztosan ledarál.
És amikor jobb oldalt választottátok, akkor a tűzfal miatt elzártátok magatok elől a lehetőséget, hogy a baloldali folyosó felé menjetek mégis később. Igaz, hasonló dolog történt volna akkor is, ha inkább amellett az irány mellett döntötök.
Akár hogy is okoskodunk, kénytelenek vagytok áthaladni a forgó húsdarálón és saját kárhozott testeteken (vagy helyesebb lenne testetekben?) érezni, ahogy olyan picire aprítják porcikáitokat, melyek még mindig lángolnak, mint egy kutyatáp.
Ennek a világnak a furcsa fizikája, hogy húsléként izzva kúszhattok tovább, hogy újra élő alakotok elátkozott másában materializálódjatok. És folytassátok az utat, hol a vörös nyalábok már a húsgép jó részét eltakarják.
A következő elágazást megpillantva alakot nem fedeztek fel a mozgó páncélban, mely egy alabárdot szorongat lánckesztyűjében és megindul felétek gyors lépésekkel. Csak rá kell néznetek fegyvertelenül, hogy lássátok támadó szándékát.
Mögötte ismét balra és előre van elágazás.


A karakter dala:

https://www.youtube.com/watch?v=lyejohCId7A

"A Sötétben születtem,
mégis világos lettem.
Az Életben én sok jót
és rosszat is tettem."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2383
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Kedd Dec. 05, 2017 6:08 pm

Nehéz lenne elmondani, hogy mennyire megörülök, amikor sikerül magamra vonni Lash figyelmét és még ölelő karjaiba is zár. Egy pillanatra még az őrjítő fájdalomról is sikerül megfeledkeznem, ahogy visszaadom a kedves megnyilvánulását, amit nem élvezhetünk csak pár pillanatig, ám értékelem, hogy még tréfálni is van ereje.
- De nem szeretném, ha égetővé is válna. – dobom vissza a labdát, ha már párna nincs kéznél.
De ideje a nyakunkba szedni a lábunkat és nem azon rágódni, hogy a mostani materializálódásunk a képzeletünk vagy valami más, aljasabb varázslat szüleménye.
Eszembe sem jut, hogy elengedjem társam kezét, mert soha többé nem szeretném elveszíteni, a veszteség érzését átélni, de az elágazásnál kitűnik, hogy az érzés kölcsönös.
- Úgy látszik ez kész labirintus és ha elválunk, talán soha nem lelünk ismét egymásra, szóval nekem nem kell kétszer mondanod, hogy maradjunk együtt. – szorítom meg erősen a kezét.
A lángfal kitartóan közeledik, így nem sok időnk van mérlegelésre. Elnézek balra, aztán jobbra, amerre Lash javasolja, de nem látok egy hangyányi különbséget sem.
- Akkor jobbra! Nem hiszem, hogy sok időnk lesz „vitatkozni” és bízom abban, hogy ha kellene, észérvekkel meggyőzhetjük egymást. Nem ragaszkodom egy egyszer én, másszor te felálláshoz mindenáron, hiszen bármelyikünk észre vehet valamit, ami eldöntheti a kérdést, de ha nincs ilyen, akkor rendben, legközelebb én javaslok irányt.
Érthető, ha egyikünk sem szívesen rángatja maga után a másikat abban, ha rosszul dönt, de ezen kár lenne ilyen szituációban agyalni, egyikünk sem lát át a falakon, sem a jövőbe.
- A fal láthatóan követ minket ha megyünk és vár, ha állunk, de nem hiszem, hogy lesz visszaút. – indulok meg a választott folyosón, hogy aztán ugyanazon lendülettel torpanjak meg az előttünk az utat elzáró „húsdarálónál”.
- Hát vagy itt maradunk, megvárva, hogy a lángfal vajon marad a helyén vagy elnyel minket, vagy megpróbálunk átmenni…….azon. – intek előre. – Talán, ha gyorsak vagyunk……átjutunk. – mondom, de nem tudok bizakodó lenni és ezt Lash is láthatja.
A lángok a másik utat már elzárták, így nem sok választásunk maradt.
- Én megyek előre, a testem egyre erősebb hamvadásánál még ez is jobbnak látszik. – határozom el magam végül, ha a lány is döntött.
Megpróbálok átcikázni a fűrészek és kampók között, de természetesen nem megy. Nincs szó, ami elmondja, hogy milyen érzés, amikor ezek a gonosz dolgok beletépnek, szaggatnak az ember testébe, érezve, látva, hogyan darabolódik pici részekre.
Ám, ahelyett, hogy a létezés súlya végre eltávozna, mégis tovább viszi a péppé zúzott testem valami és egy kanyarral odébb már ismét összeolvadva válok egésszé.
Ez tényleg maga a pokol és nem akarom, hogy Lash is végig élje ezt, de mielőtt figyelmeztethetném, már ős is mellettem áll.
- Sok rossz dolgot követtem el életemben és talán én megérdemlem ezt, de te nem. Mindent megtennék, hogy elmehess innen. – fogom meg újra a kezét.
Biztos vagyok benne, hogy ez még csak a kezdet, hiszen elágazás elágazást követ.
Mikor feltűnik a páncélos, fegyveres alak a hátam mögé próbálom tolni Lash-t és felkészülök, hogy ha kell, a falat használva támasztéknak, lerúgjam a fejét……….Ez a legjobb ötletem…….

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

301
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Kedd Dec. 05, 2017 10:44 pm

//A poszt 16os... jobban átgondolva talán inkább 18 karikás brutalitási szintet tartalmaz, de azt elkülönítem egy kissé (KÖZÉPSŐ RÉSZ!!!), így át is ugorható annak, aki nem szívesen olvassa a szenvedések sorát.//

Hirtelen eszébe jut számtalan válaszolási lehetőség, melyek közül egyik kínosabb a másiknál, és ha kimondaná bármelyiket is, biztosan itt akarna elsüllyedni. Nem feltétlen azért, mert kegyetlenül bénák lennének, egyszerűen csak égni kezdene az arca átvitt értelemben is.
- Addig nem zavarna, amíg tőled kapom. Inkább... Inkább legyen égető, minthogy nélkülöznöm kelljen - választja aztán talán a legkellemesebbet és legfinomabbat, mely talán sokkal többet ér a mostani körülményekhez mérten, mintha az egészet viccre vennék. Tény, egy kis tréfálkozás belefér és jól is esik, de nem szeretné sokáig húzni - nem akarja, hogy kényszeredetté váljon, így a további humorizálás helyett inkább őszintén beszél. Tényleg nem zavarná, ha égetővé válna, az sem érdekelné, ha Viridiel maga lenne a Nap vagy a tényleges tűz egészen addig, amíg ugyanilyen kiváló és hű társként, valamint igaz barátként viselkedik. Bármilyen fájdalmat megér egy ilyen kapcsolat.
Mikor már a választás előtt állnak, és egymás kezét szorongatják, halványan elmosolyodik, határozott vonásai pedig lágyabbá válnak, megállva a belső, ugyanakkor igencsak halovány késztetést, hogy oldalra nézve tűrje füle mögé a haját. Annyira groteszk ez az egész, annyira hihetetlen és érthetetlen... Valahogy egyáltalán nem tűnik valóságosnak mindaz, ami itt történik, de tagadhatatlanul meghatva érzi magát a lángoló végzet és izzó falak között is már csak ennyitől, és egyre inkább meggyőződik arról, hogy az eleinte mutatott keménykedés ellenére egy nagyon is sírós kislány. Mindig csak bőgne és zokogna hol azért, mert bántják, hol pedig azért, mert kedvesek hozzá. Egyszerűen nem tud szabadulni a könnyektől.
A töprengés közben hátranéz, és feltűnik neki, hogy a fal megáll, ám nem venne mérget ennek bizonyosságára. A táncoló lángok igencsak becsapósak lehetnek, és nem szeretne egy ilyen félreértelmezés miatt találkozni a vesztével, szóval nem is említi meg. Gyanakvóan figyeli egyelőre a megtapinthatatlan falat, de aztán tekintetét inkább visszafordítja a két útirány felé, a továbbhaladásban pedig hamar megegyeznek, noha Viridiel nem tartja szükségesnek az utána felhozott egyezséget. Leginkább ő is csak az elővigyázatosság miatt tette szóvá, emlékezve, mennyire makacsok és hajthatatlanok mindketten, azonban tény és való, hogy néhány egyszerű észérvvel meggyőzhetik a másikat - persze csak ebben az ügyben. Más esetben nagyon is ellentétes oldalon állnak, és bár ugyanazt szeretnék elérni, képtelenek megvalósítani az alkalmazott módszereik és követett elveik miatt. Különös ez az élet.
- Akkor nem csak nekem tűnt fel - húzza fel meglepetten a szemöldökét, mikor a futár felhozza a tűzfallal kapcsolatos felfedezéseit. Ez azért határozottan megnyugtató, ugyanis lesz idejük átgondolni a következő lépésüket, ha éppen olyan problémába keverednek, de adja Természet Anya ezen az elátkozott helyen is, hogy az állandó égetés mellett más fájdalmat ne tapasztaljanak. Ezt is elég nehéz elviselni anélkül, hogy percenként megálljon nyöszörögni és panaszkodni arról, mennyire nem akarja ezt. Ha egyedül lenne, bizonyára már feladta volna az elején, ott üldögélne a maga sötétségében, de így, hogy Viridiel is itt van... Kénytelen keményebben és strapabíróbban viselkedni, még ha tudja magáról, mennyire gyenge és szánalmas is igazából.
Végül elindulnak a folyosón, ő a maga határozottságát igyekszik tartani, ám ahogy megérkeznek a terembe, a látszat nyomban szertefoszlik. A pergő-forgó, szinte már vérre és átrágható húsra, csontokra vágyó éles eszközöket megpillantva kifut lábai alól a talaj, ahogyan beleszédül ebbe az egészbe, így kénytelen térdre rogyni. Hitetlen és lesokkolt, ajkai remegnek, pislogni nem mer, miközben próbálja felfogni az őket fogadó látvány minden egyes megfigyelhető részét és távolságát.
Nem akarom.
Már csak a fűrészeken és kampókon való áthaladás gondolata is fájdalmasnak tűnik, nemhogy a megvalósítása... Képtelenség. Ezt nem lehet teljesíteni, és ahogyan kétségbeesetten fordítja hátra tekintetét, hogy esetleg másik ösvényt válasszanak...
A lángok ottlététől megfagy, és ennél rémültebb ábrázatot aligha mutathat bárki is, gyomra pedig iszonyatos göcsbe rándul, olyannyira, hogy kis híján kiönti gyomortartalmát. Merev mozdulatokkal fordítja vissza fejét, hogy tekintetével erőtlen lábait bámulhassa magatehetetlenül és reményvesztetten. Biztos benne, hogy meg fognak halni, és már bánja, hogy így döntött, elvégre lehet, a másik irányba kellett volna menniük. Mi több, biztos... Mi van, ha itt elpusztulnak? Akkor végérvényesen elvesznek? Ő... nem akarja ezt. Egyáltalán nem. Minden porcikája tiltakozik, és a remegés lassan egész testére átterjed, miközben belül igyekszik legyűrni a sikítást és eszeveszett kiáltozást. A feje hasogat, ahogyan belül visszhangzanak a pánik és szorongás hangjai, és nem is választja el sok attól, hogy haját tépve őrlődjön.
A reménytelen kétségbeesés terjeszkedni kezd, és mikor érzi lassan ereszkedő kezének tenyerén a bőr súrlódását, nyomban megváltozik a hozzáállása. Nincs egyedül, ennélfogva nem adhatja fel. Egyértelműen nem teheti ezt meg, mert ha mégis, sose fognak sem átjutni ezen, sem kijutni ebből a pokolból. Viridiel nem fogja tudni átvinni őt is ezeknek a pengéknek a táncán - saját magának kell megtennie a lépéseket, reménykednie abban, van annyi ügyessége, hogy a lehetetlent végrehajtsa. Egyszerűen nincs más választása, a megfutamodás és várakozás pedig nem lehet opció.
Komor határozottsággal és lehajtott fejjel áll fel, majd vesz egy mély levegőt, amit aztán kifúj, ezzel minden indokot a megtántorodásra elfeledve. Nem engedheti meg magának, és ezt csak ismételni tudja továbbra is. Nem és nem, folytatnia kell, bármilyen nehézséggel is kelljen szembesülnie.
- Nincs első és nincs második. Egy van, az pedig az együtt - szegezi tekintetét mereven az előttük álló megpróbáltatásra, már csak azért sem nézve oldalra, nehogy elbizonytalanodjon, viszont... Ha ez lesz az utolsó alkalom? Ha ez tényleg az utolsó utáni utolsó? Ebbe belegondolva mégis enged a kísértésnek, így oldalra fordítja a fejét, még vet egy bátorító, de igencsak bizonytalan és félénk mosolyt a futár felé, és bár valami motoszkál benne, hogy tennie kéne még valamit, csak időhúzás lenne, valamint a visszavonulás megerősítője. Reményei szerint egyébként sem ez lesz a ténylegesen végső búcsú, és megerősítésnek bizonyul, hogy már egyébként is régen meg kellett volna teljes mértékben halniuk, ha a testüket körülölelő lángokat figyelembe veszi. Ha így áll hozzá, nem ez lesz az utolsó. Hinnie kell benne, hogy nem ez lesz, és ha elég erős a hite, nem is fog bekövetkezni a tényleges vég, szóval megteszi az első lépést a pengék tengere felé.

Amennyire lehet, megfigyeli az akadály rendszerét, de igazat megvallva nem sok összefüggést és helyet talál a mozgásra. Igyekszik azokat a pontokat megjegyezni, ahol legalább egy lába elfér, majd megkeresve a következőt, ahova átrugaszkodhat. Már csak azt sajnálja, hogy képtelen felvenni macskaalakját, amiben talán könnyebb lenne a mozgás és kerülgetés, bár... Ennyi mindent figyelembe venni... Még ezeknek a nemes állatoknak az ügyességével is esélytelennek tűnik az egész. De meg kell próbálniuk.
Amint alkalmasnak érzi az időt, nekirugaszkodik. Az első ponton biztosnak tűnik a lába, nem sérül semmije, így némileg több magabiztossággal lép tovább, majd még eggyel tovább, és amikor már kezdene belejönni, a következőnél elvéti. Nem azért, mert rosszul lép - teljesen jó helyre tette a lábát, mindösszesen a tervezésnél vártaknál valamivel kisebb itt a hely. Összeszorítja a fogait, hogy ne kiáltson fel, amint bokáját a recék szétmarják, és bizonyára a csontból is lekapnak nem keveset a borotvaéles pengék. Az égetés mellett talán ez a legkisebb probléma, amivel szembesülhet, de tagadhatatlanul megbénul hosszú másodpercekre. Már felkészül az indulásra, ám mielőtt bármit is tehetne, hirtelen fájdalom hasít az oldalába, mire hatalmasra tágult szemekkel bámul egy darabig a cél felé, majd a fájó pontra, ami hamarosan fokozódik.
Először csak azt veszi észre, hogy egy kampó makacsul a húsába mélyed, ami néhány pillanatra megáll benne, közben vörösre festődik ruhája, lassan terjeszkedve nedvesen. Ösztöntől vezérelve nyúl felé, és még mielőtt hozzáérhetne, kiszakad belőle a fém, éles, égető és elviselhetetlen fájdalmat hagyva maga után. Az ebből fakadó üvöltést már képtelen lenyelni, ám bőven elég lenne mindösszesen a tudat és a távoli látvány, hogy felkiáltson rémületében és félelmében. Annak tapasztalása, ahogyan kitépnek hatalmas húsdarabokat belőle, teljesen közelről látva, miként válnak le kisebb cafatok testéből, csak még rosszabb.
A vér megállíthatatlanul folyik végig tagjain, és a kíntól eltorzult arccal próbálja fókuszba venni a célt, viszont akármennyire igyekszik, mindig szétcsúszik előtte a kép. Az egyensúlyát képtelen megtartani, ám még mielőtt beeshetne a daraboló pengék közé, egy másik kampó a másik oldalról a bordái közé fúródik úgy, hogy ott lévő felkarjának csontját kettétöri. Újabb sokkot kap, ezúttal a szenvedés magas fokától, és képtelen reagálni bármire is. Csak mered maga elé, alig érezve, ahogyan a vörös folyadék lassan felszökik a szájába, valamint lefut oldalán és karján, és ha nem akar megfulladni, kénytelen lesz felköhögni, majd kiköpni a vért. Az ösztönből jövő mozdulatok szerencsére működnek, azonban nem sok értelme van: a kampó hamarosan kirántódik, még kegyetlenebb kínokkal ajándékozva meg őt, és ami a legrosszabb...
Tudja, hogy beleakadt a bordájába.
Halkan, érthetetlenül szitkozódva nyúlna a fémhez, ha lenne a keze és a bordák közt hely, így csak tehetetlenül és kétségbeesetten várhatja, miként tépik ki a csontját a gerincéből, gyakorlatilag felnyitva ezzel a mellkasát. Akaratlanul is elerednek a könnyei, ahogyan elképzeli a keserű, kibírhatatlan kínszenvedést, és ahogyan bekövetkezik, csak még rosszabbá válik. A csontok törnek és ropognak, az izmok szakadnak, a vér pedig fröccsen, és kis híján a karját is letépi a vaseszköz. Képtelen kiáltani, annyira lebénul a fájdalomtól, és ha ez nem lett volna elég, egyensúlyát veszítve érkezik a sebesen forgó fűrészek közé, melyek folyamatosan gyors vágásokat ejtenek rajta, felszakítva a bőrt, elmetszve a húst, és hamarosan a csontokat koptatva, mindent mélypirossal díszítve. Még próbálja mozgatható kezével előre és előre húzni magát - aki igazából már csak egy véres, felismerhetetlenül torz és csúf alak, árnyéka sem tényleges valójának -, és ha nem is látná be ennek az opciónak a reménytelenségét, hamarosan a szenvedésre éhező pengék megmutatnák neki egyébként is: könnyedén szeletelik darabjaira karját, ellehetetlenítve az ésszerű mozgás minden lehetőségét.
Nem érti, miért nem ájul még el, hogy miért kell éreznie mindent. Tényleg mindent. Fogalma sincs, milyen apró darabokban létezik már, de hogy hangot nem tud kiadni annak ellenére sem, mennyire üvöltene, az kétségtelen. A tüdeje kiszakadna, a torka berekedne, viszont egyik se létezik már, csak valami undorító, véres, ragacsos és gusztustalan massza, amiről meg nem mondaná, hogy ő az. Érzi mindenütt a fájdalmat, ami nem is lüktetés már, nem is égés, hanem valami irtózatos tortúra, melynek fokát képtelenség szavakba önteni - de talán még a test sem képes feldolgozni, annyira kegyetlen és brutális.

Egy végtelenségnek tűnő idő múltán átjut ezen a szenvedésen, és ismét egy darabban van valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, valamint az égésre enyhül a fájdalom. Eleinte csak zihál négykézláb várakozva és pihenve ki a megpróbáltatásokat, majd sarkára ül és maga elé mered, továbbra is durván véve a levegőt. Nem kell sok idő ahhoz, hogy az emlékek kínozni kezdjék a lelkét is, újra és újra lejátszva fejében a jeleneteket, így hamarosan csendes zokogásba kezd, sűrűn törölgetve a szemeit és az arcát.
- M... Mindjárt... - mondja reszketegen, alig tudva megformálni a rémülettől a szót, teljesen megrázottan kuporogva. Szüksége van néhány hosszú másodpercre, mire képessé válik rászánni magát a feltápászkodásra és a folytatásra, ám ennek megkísérlésekor lábai nem sok híján visszaengedik őt a földre. Gyengének érzi magát, de valahogyan mégis van benne még bőségesen erő; fáj minden egyes tagja, de mégsem - borzasztóak ezek az ellentmondások, és szétfeszítik őt belülről, ugyanakkor mindez hirtelen elcsitul, ahogy Viridiel ismét megfogja a kezét. Akkora csend támad gondolatai közt, mint az elmúlt időszakban még sohasem, valamint erre a rövid időre elfelejti, min is ment az előbb keresztül.
Értetlenül pislog le vizes pilláin át az összefonódó ujjakra, viszont a látványtól és a gondolattól kellemes forróság és bizsergés önti el az enyhe zavartság ellenére is, és nem tudná letagadni magában, hogy megmozdult benne valami. Könnyektől csillanó szemekkel néz aztán fel a másik pillantását vizsgálgatva, a férfi szavait hallva pedig annyira elérzékenyül, hogy alig bírja visszafogni a kitörő sírást, mellette az újabb összerogyást. Arca elgyötörtté válik, miközben alsó ajkába harap, és minden hirtelen mozdulatot mellőzve lép közelebb hozzá, hogy fejét vállgödrébe nyomva ölelje át szabad kezével, közben a futár ruhájába törölve a könnyeket.
- Nél-nélküled seho-sehova... - dadogja remegő hangon, majd egyszerűen csak maga alá temeti őt a zokogás. Sose mondtak neki ilyet ennyire őszintén, ennyire tisztán és ennyire megbízhatóan. Ha bármilyen kétes helyzetben volt, faképnél hagyták, és teljesen letaglózza a futár ilyen mély hűsége, segítőkészsége és szeretete. Lehet, hogy ennél a pontnál már teljesen mindegy, mégis mit mond, de hogy még ebből a képtelen helyzetből is szabadítaná... Képtelen nem hinni neki.
Amilyen hamar csak lehet, csillapítja a sírást, hogy mihamarabb folytathassák a pokol felfedezését. Mikor már csak szipog és hüppög, valamint arcát törölgeti ügyetlenül és bénácskán, Viridiel kezét kislányosan szorongatva lépked mellette. Nem igazán számít arra, hogy egyhamar érkezik az újabb kihívás, így nem teszi kényelmetlen sietséggé a megnyugvást - és ezt nagyon rosszul teszi.
Nem kell sokat sétálniuk ahhoz, hogy megpillanthassák a következő próbájukat, ami egy viselő nélküli páncélzat. A fémrészek maguktól mozognak, mintha valami láthatatlan alak bújt volna bele, és míg ezt feldolgozza, Viridiel könnyedén terelheti őt maga mögé. Egyelőre nem tud javaslatokkal előrukkolni, ahhoz túl abszurd az ellenfelük mibenléte, és amíg nem tudja felmérni, milyen gyorsan képes egy csapást véghezvinni, nem cselekszik. Csak figyel, erősen koncentrál, kipislogva a homályosságot szemeiből, és minden izma megfeszül, készen arra, ha Viridielt kell, kirántsa vagy kilökje egy felé érkező, biztosan betaláló támadás elől. Ha már kénytelen visszahúzódni már csak azért is, mert sosem tanult kőkemény harctechnikákat az aljas tőrhasználaton kívül, legalább jó hátvéd legyen. Bár mágia nélkül vérbeli mágusként nem sokat ér így sem...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
avatar
Uráldur
Hozzászólások száma :

5193
Join date :

2014. Nov. 28.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Szer. Dec. 06, 2017 4:44 am

/Kockadobás: Tízes
1 és 2-es -Viridiel támadása elé a lándzsa áll és mielőtt lábbal elérhetné a páncéldémon sisakját, belefúródik a kárhozott húsába és... a falba. Szó szerint odaragasztva őt, miközben mögöttetek a lángfal ezúttal nem áll meg.
3-10-ig -A fémszörny elölről várja a támadásodat, igy mikor a falról visszalendülve ugrasz, sikeresen megrúgod a fejét és az egész démon a másik falnak csapódik. Pár pillanatig lehetőségetek van elfutni mellette.
/


A karakter dala:

https://www.youtube.com/watch?v=lyejohCId7A

"A Sötétben születtem,
mégis világos lettem.
Az Életben én sok jót
és rosszat is tettem."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Admin
Hozzászólások száma :

473
Join date :

2014. Sep. 29.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Szer. Dec. 06, 2017 4:44 am

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat


'Tízes' : 6


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://neminra.hungarianforum.com
avatar
Uráldur
Hozzászólások száma :

5193
Join date :

2014. Nov. 28.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Szer. Dec. 06, 2017 4:52 am

Az elkárhozás ördögi új módszerét kell megtapasztalnotok, hiszen a lángfal nem tűnt eddig sem olyan barátságosnak, ami anyai öleléssel simogatna titeket. Mondanám, hogy Halálotok Napjáig emlékezni fogtok az élményre, amikor egyszerre emésztette fel a tűz minden atomotokat, s darabolt fel apró húscafatokra egy gép. Ám hazudnék.
A sokkoló találkozás a labirintus első akadályával még a hatása alatt tart titeket, mikor a második a következő kanyarban már meg is iramodik felétek. Szerencsétekre van egy elf a csapatban, akit a harci kiképző tanárnője széles körű lehetőségekkel vértezett fel.
Ideje választani egy újabb útirányt.


A karakter dala:

https://www.youtube.com/watch?v=lyejohCId7A

"A Sötétben születtem,
mégis világos lettem.
Az Életben én sok jót
és rosszat is tettem."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2383
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Szer. Dec. 06, 2017 3:48 pm

Úgy érzem, mintha csak a húgom kezét szorongatnám és egy percig sem jutott eszembe soha, hogy cserbenhagyjam Lash-t, hiszen tudtam, hogy milyen megpróbáltatásokon ment már keresztül ifjú élete folyamán és nagyra értékeltem azt, hogy egyre jobban megbízott bennem, sőt az életét is kockára tette értem nem egyszer. Soha nem árulnám el a bizalmát, még ha százszor is kéne végigmennem ezen a pokoli úton.
- Együtt……..ne félj nem engedlek el, nem leszel a démonoké addig, míg csak hangyányi lehetőségem is lesz, hogy kijátsszam ezt a paktumot. – öleltem magamhoz remegő, zokogó testét, miközben az égő fájdalom a háttérbe szorult, hogy fájó szívemnek adjon helyet.
Az, hogy az újabb kanyar, újabb szörnyet szült, nem okozott meglepetést és nem voltak kétségeim, hogy még van előttünk pár, de megfogadtam, hogy minden erőmmel ellenszegülök és harcolok, hogy legalább Lash-nak nem okozzanak több szenvedést.
Természetesen fegyvertelenül szembeszállni egy felfegyverzett, páncélossal nem túl logikus döntés, de szándékai, hogy nekünk rontson elég nyilvánvaló, ezért nem sok választásunk van.
A páncél nem az a dolog, ami mozgékonnyá teszi a viselőjét, még ha nem is világi testről van szó, ezért a kétség szülte, bevállalt akrobatikus mozdulat végül bevált és az alak a másik falig repül.
- Futás! – kiáltottam rá a lányra, remélve, hogy nem habozik és magam is utána vetettem magam.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

301
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Szer. Dec. 06, 2017 7:32 pm

Az elhangzó szavaktól mintha kezdené elhinni, hogy csodákra lennének képesek, persze ezt a kósza képzelgést nem sokáig tudja megtartani. A keserű valóság, a logikus felépítése ennek az egésznek, valamint a feltételezett esélyek hamar visszarántják őt a biztos talajra, aminek következtében a lehető legrosszabb eshetőségekkel is számol, és a feltételezések igencsak elkeserítőek. Ugyanakkor nem adja Viridiel tudtára sem ezt, sem azt, mennyire hálás mindazért, amit végigcsinál vele, érte, a bizalmáért - valamiért -, és nem azért, mert nem áll szándékában. Az utóbbit mindenképpen ki szeretné fejezni, viszont az összeszoruló torka nem engedi a szavak megformálását, mindemellett, ha meg is akar szólalni, csak nyöszörgéshez hasonló hangok hagyják el a száját, melyből lassacskán már elege van. Tény, hogy nem tud ellenállni a kísértésnek, ami újra és újra megríkatja, nem beszélve arról, hogy az a terror és őrület, amin keresztülvágták magukat mindketten a szó legszorosabb értelmében, örök emlékként fogja ő(ke)t követni. Ha valaha aludni fog még, a szörnyűségek egyszerre fognak visszatérni hozzá, efelől semmi kétsége, zokogjon bármennyit, keseregjen bármennyire, kapjon bármennyi vigasztaló ölelést. Túl megrázó volt ahhoz mindez, hogy képes legyen túltenni magát rajta.
A következő próbatételnél csak feszülten figyeli az eseményeket, ténylegesen készen arra, ha baj van, nyomban ugorjon segíteni a tőle telhető legtöbbet. Ez nyilvánvalóan nem lenne túl jelentős, hiszen fizikailag továbbra sem a legerősebb, és ez a bányában is kiderült, mikor szemtől szemben kellett megküzdenie az egyik sötételffel, rákényszerülve mindenféle csel nélkülözésére. Szerencsére azonban nem kell cselekednie - a páncélzat elég lassúnak bizonyul ahhoz, hogy Viridiel kockázatos lépése sikerrel záródjon, és mikor a férfi elkiáltja magát, nyomban meglódul, néhány lépést után még hátrapillantva válla felett, biztosan követi-e. Nem szívesen válna el társától, de ugyanúgy kerülné a fémdoboz áldozatának szerepét, arról nem is beszélve, hogy a tétovázásukkor meg nem álló tűzfalnak se kívánja megadni teste hamuvá égetésének lehetőségét.
Úgy tűnik ugyanakkor, hogy neki kell választania, és követhetne bármilyen mintát, nem kerülnének előrébb. Ha azt mondja, azért megy jobbra, mert az előző jobb oldali választás ilyen iszonyatos kínokat tartogatott, akkor itt talán megússzák, csak mert ennek a labirintusnak a kitalálója úgy vélte, majd balra mennek... Ugyanez lehetne igaz más variációra is, ami fordítottja ennek, és lényegében így ötven-ötven százalék esélyük van továbbra is. Ha túlbonyolítja, kitekeri a metódusokat és felépítéseket, sem jut közelebb a megoldáshoz, és inkább úgy dönt: ismét jobbra tart. A pengékkel teleaggatott teremnél rosszabb talán nem lehet...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
avatar
Uráldur
Hozzászólások száma :

5193
Join date :

2014. Nov. 28.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Csüt. Dec. 07, 2017 4:33 am

A páncél összeszedi magát és utánatok ered, míg lassú mozgása miatt el nem nyeli a lángfal egy démoni sikoltás kíséretében.
A pároson a sor, hogy válasszon, hogy tovább megy-e egyenesen vagy balra elkanyarodik. Ám úgy érzi Lazy, hogy teljesen mindegy. Nagyobbat nem is tévedhetne! Jó, abban igaza van, hogy minden esetben nagyon fognak szenvedni. Ám nem ugyan úgy. (A bent lévőket ez viszont a legkevésbé sem izgatja.)
Ahogy fut mögöttetek a sárgás-vörös fal, előttetek pedig összefelé az oldalfalak. Nem a végtelenbe futnak össze, nincs annyi hely. Csupán egyre inkább szűkebb. Végül nem fértek el egymás mellett és ahogy valakinek előre kell menni, hirtelen összecsapódnak.
Kívülről olyannak látszik, mintha gumiemberek lennétek. De belül érzitek, hogy nem lettetek képlékenyebbek. A tüdőtökből kipréselődik a levegő, a csontjaitokat valós törésként élitek meg, ahogy pár száz helyen eltörik hirtelen. Még maga a Létezésetek is eltorzult kicsit, csak hogy túléljétek az összelapítás már-már felfoghatatlan élményét.
Csak néhány pillanatig tart, miközben az előre nézésből oldal irányúvá penderültök, majd ugyan olyan gyors lendülettel a falak visszamennek a helyükre és ti folytathatjátok az utat előre vagy visszafelé. S közben a tűz egyre közelebb érkezik, nem várja meg a megtorpanásaitokat.
Azt még látjátok, hogy mikor már olyan szűkké válik a folyosó, hogy levegőtöket kifújva kell átpréselnetek majd rajta magatokat, ismét jobb és bal irányba válik ketté.


A karakter dala:

https://www.youtube.com/watch?v=lyejohCId7A

"A Sötétben születtem,
mégis világos lettem.
Az Életben én sok jót
és rosszat is tettem."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

301
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Csüt. Dec. 07, 2017 12:40 pm

Hallja, ahogyan a gazdátlan páncélzat követi őket, de hátranézni nem mer. Miután látta, hogy Viridiel szorosan a sarkában halad, nyomban visszafordította a fejét a járatokra, nem aggodalmaskodva tovább azon, mit tesz a démoni alak. Egyszerűen csak menekülni akar, semmi mást, haladni tovább, kikerülni ebből a pokolból, várja őket akár a végső felejtés vagy egy új élet - esetleg, nagyon kevés eséllyel a most lejárt életük, bár... Az igazi testük elhamvadt, nem...? Talán vissza se mehetnek már soha, amitől tagadhatatlanul letörtté válik.
Mindenesetre nem sok dolog számít nála jelen körülmények közt. Ha esetleg a futárt el is kapná a felfegyverzett lény, arra biztosan felfigyelne, és ebben az esetben nem habozna tenni a férfi kiszabadításáért, de amíg zavartalanul rohanhatnak, addig nem foglalkoztatják ezek az esetek.
Miután sikerül megszökniük az üldözőjük elől, akit hamarosan elnyelnek a lángok - és erre is csak a különös, túlvilági kiáltása hívja fel a figyelmét, melytől annyira összeszorul a gyomra, hogy hányingere lesz -, lényegesen nyugodtabbá válik, de továbbra is érzékel önmagában némi zaklatottságot és bizonytalanságot mindenféle forrásból.
Így, függetlenül, a maró lángokat figyelmen kívül hagyva, minden más külső behatástól mentesen tisztulnak a gondolatai. A sírást és könnyeket teljesen kipislogva készül fel a terror következő állomására, ám mielőtt még felfesthetné maga előtt a borzalmasabbnál borzalmasabb képeket, a korábban megfogott kezét finoman összeszorítja haladás közben, amit aztán néhány pillanat erejéig felvált mellkasán a ruhája szorongatása, határozottan zavarttá válva. Tudja jól, hogy az iménti kiváltott belőle valamit, valami nagyon jelentőset, még ha igazán aprónak is tűnik minden szempontból - nem egyszer átment ezen, és nem biztos benne, hogy engedni akarja ismét megtörténni. Képtelen figyelmen kívül hagyni ezeket a minimális jeleket, melyekre első alkalmakkor nem volt lehetősége tapasztalatlanság miatt, de így, hat évtizednyi élettel a háta mögött, szenvedéssel, árulással, minden mással teleszórva... Ha nem is dönt mindig jól és bölcsen, ha nem is cselekszik mindig úgy, mint egy érett, sok mindent megélt személy, kétségtelenül észrevesz néhány elrejtett reakciót. Kezdve a gyötrelmes aggodalmaskodással, az állandó kiszabadítással, ami eleinte felőle érthető okokból indult, és ez most sincs másként - egyelőre. Szinte biztosra veszi, hogy rohamosan meg fog változni minden a belsejében, ha folytatják és túlélik, ugyanakkor néhány tényező miatt elbizonytalanodik. Lehet, most csak az egymásra utaltság teljessége, a kétségek, a lehetőségek közt való őrlődés váltja ki mindezt, de határozottan zavaró. Az érte eddig megtettek, a neki mondottak, a kezük szorongatása, ez az egész... Túlságosan félreérthető, de azt is be kell vallania: fogalma sincs, milyen az, mikor a család igazán kiáll bármelyik tagjáért. Egyelőre azonban ezek neki, ha bizonytalanul is, de másféle irányt mutatnak, másféle érdeklődést, a korábbi szórakozott kacérkodásokat és komolytalan célozgatásokat elfelejtve is.
Egyértelműen fokozná a kitartását, akaratát és elszántságát, ha ismét szoríthatná az ujjakat, biztonságérzetet keltve magában, de nem akar önmaga számára is kétértelmű eseményekbe belevágni, amiről ő sincs meggyőződve: mit jelent felőle. Gondolkodjon akármilyen tisztán, a kétes helyzetből kifolyólag sok mindent más indít el, nem az az indok, ami elsőre eszébe jutna bárkinek is, és tart attól, ő is egy ilyennek a csapdájába esett. Tűnődik hát, hogy mit tegyen, nevetséges módon még a halál szélén - vagy jobban mondva a halál után - állva is, ugyanis nem az utolsó pillanatait szeretné elkeseríteni csalódással és tévhiedelmekkel.
Lesüti a szemét, miközben haladnak tovább, de némileg lassabb tempót diktálva, és ahogyan szűkül a járat, olyannyira, hogy már nem léphetnek egymás mellett, megáll és mélyet sóhajt.
- Mennék előre minden mindegy alapon, de ismerem magam annyira, hogyha így tennék, a ránk váró, nos... vélhetően újabb haláltól leblokkolnék, eltorlaszolva az utat - ismeri be lehajtott fejjel, kellemetlenül vakargatva jobbjával baljának felkarját. - Te sokkal gyorsabban összeszeded magad, alakuljon bárhogy is a helyzet, engem meg rántani könnyebb, mint tolni - enged meg egy esetlen mosolyt, feszülten helyezve át egyik lábáról a másikra a testsúlyát. Igyekezett úgy fogalmazni, hogy véletlenül se kerüljön fel olyan felvetés, hogy fél, és inkább megfutamodik, belerohanva a lángok közé. Nem kétséges, hogy megtenné, ha úgy érezné, ennyit bírt, de még van néhány ideg, ami erősen feszül, tartva az állapotát.
Ha Viridiel vállalja a felfedező szerepét - ami felől igazából nincs kétsége -, hátrafordul néhány másodperc erejéig, kémlelve az egyre csak közeledő lángokat. Aggodalom tölti el, mikor érzékeli, a táncoló forróság nem áll meg, és durván harap alsó ajkába, ahogyan elképzeli: még ennél is intenzívebben fogja érzékelni a hamvadást. Nem fogja tudni megcsinálni, egyre biztosabb benne; meg fog állni, ki fog merülni, elege lesz és kikészül.
Csak a durva ütődést, csontok ropogását hallva fordítja vissza iszonyattal és rémülettel a tekintetét, alig tudatosítva az utána következő látványt, kis híján újabb sírásba kezdve tőle.
- Virid... - csuklik el a hangja, szája elé téve a kezét. Ajkai ismét remegni kezdenek, és hamarosan minden végtagja - egy lépést alig bír megtenni biztonságosan, megcsuklás nélkül. Összeszorítja eddig folyamatosan összekoccanó fogait, majd egy hirtelen lendülettel a mögötte lévő falba veri a fejét, fájdalmat okozva magának, kikerülve ezzel teste bénultságából. Behunyja a szemét, és mindösszesen a tapintásra hagyatkozva kerül a halálos - de nem végzetes - falak közé. Ahogyan az utolsó centimétert megteszi, bekerülve teljes testével a szenvedés hatókörébe, a falak pillanatok leforgása alatt préselik össze, mintha teljesen meg akarnák őt semmisíteni. Fájdalmas ez a lét, gyötrelmes és kínzó, ahogyan tapasztalja, miként válik minden egyes csontja szilánkosra, ahogyan belülről ezek az apró, de éles darabok belefúródnak a húsba, a szervekbe egy pillant töredékéig, ám ennek érzete is eltűnik, ahogyan a falak lehetetlen vékonyságig összelapítják. Sikítani nem tud a hangszálai és tüdeje ideiglenes elvesztésével, és mintha hosszú másodpercekre meg is vakulna, de biztos benne, ha vannak is még szemei, azok most fennakadva kémlelnek a láthatatlan messzeségbe.
Ha van annyi hely, akkor a sokkhatástól pár másodpercig meredten áll, majd némi bizonytalan, az egyensúly megtartására szánt lépést követően egyszerűen összerogy. Nincsen gondolat, nincsen kép, nincsen hang - nem ájult el, ugyanis a közeg nem engedi meg neki, hogy ilyen módon mentesüljön a szenvedés alól, de nevezhető az ájulás éber fajtájának az állapota.

Ha Viridiel mégsem vállalná a felfedező szerepét, akkor ő maga veselkedik neki a járatnak, és a fájdalom erőssége mellett a váratlan halál meglepettségével is meg kell küzdenie. A végződés azonban ugyanaz: bénultan esik össze/oldalra, állapotán a hirtelenség nem változtat.

//Nyilvánvalóan, ha Viridielnek szándékában áll bátorítani őt szavakkal vagy mondjuk egy újabb kézszorítással, néhány részlet módosul, amit aztán a következő posztban tisztázok.//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2383
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Csüt. Dec. 07, 2017 7:09 pm

Megkönnyebbülten váltanak rohanásra a lábaim, amikor Lash habozás nélkül előre veti magát. Még hátrafordulnom sem kell, hogy biztos legyek benne, a páncélos rettenet utánunk jön, hiszen hallani a páncél csörömpölését.
A sok újféle rémség, ami velünk történik, már kezdi szinte átlagossá tenni testem állandó égésének érzését, így eddig sikerült háttérben tartani és mindig az újabb előttünk megjelenő borzalmakra koncentrálni.
Azért mikor felhangzik a kísérteties sikoly, csak vetek egy pillantást hátra és még elcsípem, amikor a démont elnyeli az utánunk robogó lángfal.
Jobbra tartunk az újabb elágazásnál, de szinte nem is lassítunk. Biztos vagyok benne, hogy mindjárt szembesülünk a következővel, ezért teljesen megértem, amikor Lash futása lassan inkább sietős gyaloglássá szelidül. Talán jobb is lenne, ha átgondolni sem lenne időnk, mi várhat még ezek után ránk, hiszen a rettegés könnyen elbizonytalaníthat minket és ki tudja mi lesz, ha az a lángfal utolér minket.
- Együtt mindenen túl fogunk jutni, csak ne add fel. – lépek a lány mellé bátorítóan felvillantva valami keserédes mosolykezdeményt és ismét a kezembe szorítom magát ölelő kezét, ha hagyja.
Határozottabbnak mutatom magam, mint amilyen vagyok, mert mindenkit meg lehet törni, de nekem tényleg erőt ad, hogy ott van Lash, akit meg akarok védeni.
Együtt megyünk tovább és nem kell sokat várni, hogy láthatóvá váljon az újabb előttünk kialakuló akadályt. A szűkülő folyosó előre vetíti a sorsunkat.
- Erősebb vagy mint hiszed Lash! – fordítottam magam felé, miközben egyaggodalmas pillantást vetettem a most meg sem torpanó tűzfalra. – De mindenképp előre mennék, nem tudhatjuk mi vár még. – intek a még jobban összetartó falak közé.
Akármennyire is furcsán hangzik, szavai mosolyt csaltak ismét az arcomra és egy puszit nyomtam a számhoz emelt ujjaira.
- Ígérem, hogy kirángatlak innen, ha kell, csak ne hagyd, hogy az utolérjen. – utalok a minket követő falra.
Azzal nagy levegőt véve bevetem magam a falak közé. Nyomakodom, fúrom magam előre, remélve, hogy még csak egy kicsit kell kibírni, aztán már túl leszünk rajta, de………mintha közelednének……..nem……kapok……levegőt…….neeeeee……
Fejem oldalra feszül, mellkasom ropogva zúzódik be és már csak a vágy van és a halványuló tudat, hogy még egyszer levegőt vehetek…….a koponyám ropogása elnyomja a többi csontom törésének hangját és talán minden önbecsülésemet elveszíteném azzal, hogy egyfolytában ordítok, de ez csak az elmémben történik meg, hiszen egy pillanat alatt veszítettem el a képességet a hangszálaim felett levegő nélkül. Egy pillanatra csak valami halvány létezésben lebegek, aztán hirtelen ugrik szemem elé a világ ismét, a vöröslő folyosófalak és sípolva áramlik vissza táguló tüdőmbe a levegő, ugranak helyére csontjaim, mintha csak visszafelé játszódnának le az előbbi események. És ordítok, most már hangosan, aztán csak lihegve állok ott, remegve, hogy mindezt Lash-nak is át kell élnie.
Ha felbukkan mellettem, a karjaimba szorítom még mindig zihálva.
- Vége lesz, vége kell lennie, talán már csak az az elágazás, nem kínozhatnak örökké……….- igyekszem tovább vonszolni remegő lábaimat. – Tartsuk magunkat az előzőekhez és menjünk jobbra, jó? – húzom, ha kell, magammal.
Nem engedhetjük meg a luxust, hogy leüljünk, a lángfal kíméletlenül üldöz minket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Uráldur
Hozzászólások száma :

5193
Join date :

2014. Nov. 28.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Csüt. Dec. 07, 2017 8:01 pm

Még mindig megsemmisültök minden pillanatban, hogy a lángok elemésztette testetek a következőben mégis létezzen és mégis érezzen fájdalmat.
A fal úgy tűnik mind a kettejüket összetörte. De csak egyiküket lelkileg. Túljutva ezen az akadályon Viridiel immáron tovább mehet...ne. Visszapillantva viszont azt látja, hogy a lángok tovább közelednek. Lazy pedig csak térden ül a szűkülő folyosón. Majd hirtelen eltűnik a szeme elől. A fal összecsap és csak a vörös köveket látja. Pár pillanat múlva látja, ahogy összepréselődöttségéből a lány ismét visszanyeri az alakját és a tűz még közelebb van hozzá.
Választania kell. Vagy visszamegy és akkor biztosan csapódni fog rajta is legalább kétszer a csapda. Vagy egyedül folytatja.
És a vörös hajú hősnőnknek is választ kell adnia. Mármint a userének. Képes-e összeszedni magát maga mögött két lépéssel az üldöző narancs-vörös képződménnyel? Vagy inkább hagyni fogja, hogy elnyelje őt? És ha visszafordul a futár és ő mégsem képes ennyitől összeszedni magát, vajon rá tudja-e venni, hogy ott hagyja?
Még nem tudjátok, hogy a következő elágazás előtt még egy tucat martalóc kinézetű alak vár titeket. Hatan-hatan sorban állnak a fal mellett, elvileg most még van hely elmenni közöttük, de karnyi vastag bunkós botjuk a kezeikben gonosz fegyvernek tűnnek.


A karakter dala:

https://www.youtube.com/watch?v=lyejohCId7A

"A Sötétben születtem,
mégis világos lettem.
Az Életben én sok jót
és rosszat is tettem."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

301
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Pént. Dec. 08, 2017 8:54 am

Viridiel mosolykezdeményét halványan viszonozza - biztos benne, hogy közel sincs akkora kitartás birtokában, mint bármilyen más helyzetben. Ez maga a pokol, ha nem rosszabb, és fogalma sincs, miért érdemelték ezt ki, vagy inkább... A futár miért érdemelte ki, és jobban belegondolva nem is ismer sokat a múltjából. Ennek ellenére sem hiszi, hogy pont neki kéne bűnhődnie, még ha nem túl régen pontosan azt mondta: megérdemli. Önmagáról viszont más a véleménye: tudja jól, hogy nem egy büntetlen magatartást követett hosszú ideig, és lehet, számtalanszor megfizetett már azért, mert más utat választott, mert a kétségbeesett reménytelenségben megkísérelte saját kezűleg elkövetni az öngyilkosságot, és nem másból kikényszeríteni... Az utóbbiak megbocsáthatatlanok, de a gyenge gyenge marad, ő pedig az, annyi különbséggel, hogy a belső ürességet felváltotta valami egészen más. Az elveszettség, a magány helyén egy különleges és különlegesen értékes érzés lappang, ami nélkül semmiképpen sem akar élni. Betudhatná mindösszesen beteges ragaszkodásnak is, ami ugyancsak nincs kizárva, ugyanakkor lehet, ebben az esetben nem aggodalmaskodna annyira, nem figyelne ennyire a másikra, mi több, nem helyezné gyakorlatilag mindenben maga elé. Szégyen vagy sem, de megszegte az önmagának felállított elveket és ígéreteket, ez egyre tisztábban látszik előtte.
Mikor a férfi újra finoman hozzáér a kezéhez, egy pillanatig hezitál, elvégre másodpercekkel korábban pont azon tűnődött, mennyit mennyire engedjen. Nem akarja, hogy az utolsó pillanatban a szép remények és kellemes képek egy szempillantás alatt szétszakadjanak, viszont tagadhatatlanul jólesne neki egy újabb bizalmas érintés. Elengedi hát saját karját, hogy félénken és bizonytalanul, de engedjen a kísértésnek, aminek csábítását lehet, jobb lenne elutasítani, a körülmények súlyossága miatt azonban ez nem megy. Mindenesetre a cselekvésben mutatott visszahúzódással és óvatossággal talán Viridiel tudtára adhatja, hogy ez neki több, mint egyszerű bátorítás, noha nem csodálkozna rajta, ha nem figyelne fel a másik ilyen apróságokra. Épp elég a folyamatos kínt elviselni, és ha nem erre fókuszál a tünde, bizonyára fel sem tűnnek ezek az elsimuló jelek.
Ezúttal nem tudja tartani a szemkontaktust; egy darabig a futár tekintetét kémleli, majd újra az összefonódó ujjakat figyeli. Számtalanszor fogta már így másnak a kezét, és emlékszik szinte mindegyiknek a tapintására, a bőrfelületre, magára az érzésre, mégis milyen volt. Ami meglepő, hogy más esetében teljesen másfajta melegség öntötte el, másféle bizsergés, ám a különbségeket nehéz lenne szavakba önteni. Egyszerűen csak tudja, hogy mások voltak, de ez a legkülönlegesebb. A mostani az, amit egyszerre tart erősnek, mégis féltőn puhának, megbízhatónak, soha el nem árulónak - a legkedvesebbnek. Annak ellenére, mennyi pozitív hangulatot ad neki mindösszesen ennyi, a félelem is megérkezik hamarosan, ami a gyomrát szorongatja, folyamatosan suttogva: talán félreérti ezt az egészet. Talán rosszul hiszi, rosszul képzeli és rosszul gondolja, és mindösszesen csak bebeszéli magának mindezt. Igyekszik ezeket a gonosz szavakat figyelmen kívül hagyni, ám sajnálatos módon a logikus végiggondolással igenis van esély, hogy így van. Érzékeny és érzelmes, szeszélyes és álomszerű lelkivilága könnyedén elhitethet vele olyanokat, amik igazából nincsenek is ott, csupasz racionális gondolkodás ide vagy oda.
Mikor aztán a férfi maga felé fordítja, csak meglepetten nyitja nagyobbra a szemeit, és ezúttal a tarkóját vakarja meg némi kellemetlenséggel.
- Ismerem magam, mint a rezezett aranypénzt, az erősség csak egy gyenge látszat - vallja be esetlen vállvonás kíséretében. - De a sok sírás ellenére majd igyekszem fenntartani ezt, hogy továbbra is erről legyél meggyőzve - biccent egyet, ezzel amolyan ígéretfélét téve Viridielnek, és követi pillantását a fal felé. Kesernyésen elmosolyodik, ahogyan látja folyamatos, szinte már hívogató közeledését. Nem tudja eldönteni, melyik lenne jobb, de tényleg... Szenvedni még vagy teljes mértékben elégni... Ugyanakkor nem teheti meg, nem dobhatja magát a lángok közé, és ezt a gondolatot meg kell acéloznia magában, elvégre a futár számít rá, és pontosan erre kéri következőnek. Gyakorlatilag megígérteti vele, hogy véletlenül se adja fel, ami bár egy szép ígéret, tudja, hogy nagyon nehezen viseli el az effajta fájdalmakat. Nem ork, még csak nem is sötételf, akik bizonyára sokkal jobban bírják ezeket a kihívásokat, de ő hosszú ideje csak egy megtört árny, akit egyre könnyebb egyre kisebb szilánkokra törni. Szomorú, de igaz.
Mielőtt egy gyenge próbát tehetne tekintetét visszafordítva társára, hogy legalább őt megnyugtassa, kitart, ujjain valami kivételesen puhát érez pár pillanat erejéig. Nyomban tesz egy hirtelen mozdulatot fejével, majd mélyen elvörösödve dolgozza fel a rövid ideig tartó látványt, és akármilyen félreérthetetlen legyen is, valahol ebben is kételkedni próbál. Más kérdés, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyja azokat a hangokat, amik szítják benne az ellentétes elképzeléseket, és inkább csak letaglózva, enyhe döbbenetében szétvált ajkakkal figyel, na meg persze fülig kipirulva. Egy pillanatig elgondolkodik azon, hogy elrántja a kezét mélységes zavarában, de túlságosan tanácstalannak bizonyul ahhoz, hogy ezt meg merje tenni, mindemellett visszautasítani sem feltétlen szeretné a közeledést, de...
Most képtelen végiggondolni az egészet. Nem késlekedhetnek, viszont Viridiel ezen viselkedése tagadhatatlanul meglepi, és ez teljesen lerí az arcáról. Szólni teljes mértékben elfelejt, és az ígéretet is csak egy megszeppent bólintással pecsételi meg.
- P-Persze, nem... nem fogom hagyni - kapkodja tekintetét mindenfelé a biccentést követően, és csak a végén emelve a futárra pillantását, de akkor sem sokáig. Kezét egy darabig nem mozdítja társa ujjai közül, ám aztán egy zavart hümmögéssel és őzéssel maga elé emeli, furcsa mosolyát igyekezve el-elrejteni. Témaként pedig feljegyzi magának, megéri-e megmosni a kezét a bizonytalan jövőben, már ha nagyon komikusra akarja venni az ügyet.
A különösen groteszk idill pillanatokon belül szertefoszlik, ahogyan a kellemes érzések helyét átveszi az aggodalom, aztán a kétségbeesés és remegés. Sikerül annyira erőt vennie magán, hogy belépjen az újabb halálcsapdába, de az ott tapasztalt felfoghatatlan fájdalom olyan csúfosan sújtja le, hogy teljes lélekjelenlétét elveszíti. Borzasztóan éget mindene, és még ha vissza is kerül rendes állapotába, olyan, mintha még mindig szétnyomnák mindenét, gyakorlatilag kifacsarva belőle az utolsó cseppig a vért, még a húst is vörös folyadékká téve. Mered maga elé, a következő ütést pedig csak azért képtelen felfogni, mert nem szűnik a gyötrelmes és kínzó fájdalom, ami annyira nagynak bizonyul, hogy hangot is elfelejt kiadni. Túl sok ez neki, túlságosan elviselhetetlen, és már Délosban azt hitte, beleőrül a szenvedésbe. Ott is olyan hamar megadta magát... Ott is csak hátráltatott, ugyanúgy, mint itt. Itt is felesleges elemként létezik, akivel foglalkozni kell, akivel kínlódni kell, mert nem egyszerű eset.
Tudja magáról, mennyire gyenge. Tudta, hogy így fog alakulni, hogy képtelen lesz már a második komoly megpróbáltatást átlépni, így jobb is, hogy Viridielt küldte előre. Legrosszabb esetben elmenekülhet bármikor, az út szabadon vezeti őt tovább, vele pedig nem kell törődnie többet, bár... ha esetleg... Ha úgy van, ahogyan gondolja... Vagy inkább sejti...
... mit érezhet? Mi járhat ilyenkor a fejében? Vajon ugyanaz, mint neki? Hogy képtelen lenne elviselni a veszteséget, és inkább ő is...?
Ennél az elképzelésnél megrándul, ám ahelyett, hogy kifejthetné ezeket a feltételezéseket, egy belső, vádló hang szólal meg. Folyamatosan szidja, közli vele a rosszabbnál rosszabb megjegyzéseket, melyek fájdalmasan igazak. Számtalanszor elhangzik, mennyire szánalmas, hogy képtelen megtartani az ígéreteit, hogy megbízhatatlan, hogy cserben hagyja még a legfontosabb társát is, és még csodálkozik, hogy egyedül marad mindig. Tennie kell azért, hogy megtarthassa az értékes kapcsolatokat, teljesítenie kell és bizonyítania folyamatosan, és ha itt most elbukik, mégis miként fogja betartani a korábban megadott szavát? Hát így sehogy.
Mennem... kell... Mennem... Indulnom... Járnom... Bírnom... Erő... - jutnak eszébe összefüggéstelenül szavak, és még gondolatban sem képes összerakni egy épkézláb mondatot sem.
- Menn... em... - mozdul meg, de az eddigi folyamatos, folyékony mozgása megszűnik, és furcsa szögletességet lehet felfedezni, dinamikátlanságot - egyhangúságot. Tekintete kiüresedett, ha néz is valamerre, tulajdonképpen nem lát, noha nem vakult meg. Egyszerűen csak nem jut el a tudatáig minden; az agya elkezdte szelektálni az információkat, mert képtelen feldolgozni már csak azt a fájdalommennyiséget is, amit az elmúlt rövid időszakban tapasztalt.
Üres és meggyötört, és ötlete sincs, mégis hogyan képes egyáltalán megmoccanni a legutóbbi után. Ha nehezen is, de képes feltápászkodni, majd bizonytalan, lassú léptekkel elindulni a következő járatok felé. Mindene sikít a megviseltségtől, de meg se hallja, úgy mozdul tovább, gyötrelmesen lendülve át egyik lábáról a másikra, alig találva meg az egyensúlyát, rengetegszer kis híján összerogyva ismét. Egyáltalán nem pislog, hosszasan csak néz a semmibe, egyszerűen csak követve a megérzéseit és az érzéseit, melyek most valahol mélyen eltemetve vannak, de vezetik őt. Vezetik, és bízik bennük, még ha ez csupán a tudatalattijában is játszódik le. De legalább halad, és ahogyan megígérte: nem fogja megvárni azt a falat. Nem fogja megtapasztalni annak talán még fájóbb égetését.
- Men... nem... - motyogja halkan a szót, folyamatosan ismételgetve, alig artikulálva, a következő pillanatban pedig egy meleg, megfáradt ölelés fogadja, melytől, ha az eddigiektől nem, most biztosan elájulna a valóságban az őt érő megnyugvásnak és biztonságérzetnek köszönhetően. Továbbra sem lát tisztán, nem lesz a kedves gesztustól neki sem könnyebb, sem jobb külsőleg, belsőleg viszont különösképpen érzi a törődést, eljutnak oda a szavak, de a felszín teljesen elszigetelődik ettől. Arckifejezése, akárcsak tekintete, semmitmondó és réveteg, és képtelennek bizonyul arra, hogy viszonozza az ölelést, bármennyire is esne jól. Egyszerűen nem működik úgy a teste, ahogyan eddig azt már megszokta, képtelen irányítani magát teljes mértékben, mintha a lelkét kiszakították volna az itteni, bizonyára nem is létező testéből, de egy újabb kézfogásra még képes. Gyengén és ügyetlenül ugyan, de mégis határozottan kulcsolja össze Viridielével az ujjait, úgy indulva el a következő járat felé.
- Menn... em... - folytatja a monoton suttogást, elsőként elindulva az ennél is szűkösebb szakaszon, Viridiel tanácsát elfogadva pedig ismételten a jobbra tartó irányt választva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2383
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Pént. Dec. 08, 2017 6:20 pm

Nem tudom mennyi ideig tart, amíg összeáll előttem a kép és felfogom egyáltalán, hogy mi történt és hol vagyok. A szinte pozdorjává zúzott test fájdalma tébolyulttá tesz pár pillanatra, ami nem is tudom minek köszönhetően húzódik vissza és nyerem vissza ismét ép eszemet, bár biztos jobban járnék, ha egyszer és mindenkorra feladnám a harcot. Hiszen azt sem tudom, hogy miért élünk még, vagy, hogy miért érezzük a testünk kínjait még mindig, mikor minden logikus magyarázat szerint maximum a lelkünk szenvedhetne a démoni világban.
Ahogy azonban összeszedem magam, azonnal eszembe jut, hogy Lash-nak is keresztül kell ezen esnie és ez azonnal felé vonja a figyelmem.
Látom, ahogy a lángfal már nagyon közel van hozzá és minden ösztönöm azt követeli, hogy ordítsak neki, jöjjön már, de ott az összecsapódó folyosó……..
Hang azonban nem jön ki a torkomon, de a lány magától is elindul, aztán…………nem…….képtelen vagyok nézni, ahogy összepréseli az a borzalmas erő………..
A lábaim maguktól indulnak el, hogy valahogy kirángassam onnan, ahogy csak hozzá tudok férni.
Ahogy a fal visszahúzódik eredeti helyére azonnal berohanok, de nem érem el őt, pedig a tűzfal már nagyon közel van hozzá. A nyomás, ami megint préselni kezd, szinte kilök azonban, bár félig megint megnyomorodom és átélhetem az újabb átrendeződés kínját.
Mire levegőt kapok és újra látok már egy test zuhan szinte a karjaimba és én remegve szorítom magamhoz.
Láthatóan sokkos állapotban van, üveges, távolba révedő tekintete nem sok jóval biztat.
- Miért nem mutatod meg maga, te ocsmány, aljas dög? Miért kínzod őt, hagy békén…….hagy békén……! – válik a dühös káromkodásból, szelid könyörgéssé a hangom, mert nem bírom tovább nézni a szenvedését.
Mikor tapogatózó ujjai megtalálják a kezem, fájdalmas tekintettel nézek rá, alig hallva mit mantrázik magában, de aztán……..
- Tudom jól……….mennünk kell……tovább……….
Makacsul összeszorítom végül a fogaimat, aztán az újabb elágazásnál terveink szerint jobbra fordulok, hogy azonnal ismét megtorpanja, ezzel megállásra késztetve Lash-t is.
- Egy újabb tortúra. – mondom keserűen. – Talán még van esély, hogy keresztül rohanjunk mielőtt észbe kapnak. Most menj te előre.
Nagyobb az esély, hogy a második áthaladó már nem ússza meg, így mindenképpen azt akarom, hogy a lány menjen előttem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Uráldur
Hozzászólások száma :

5193
Join date :

2014. Nov. 28.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Pént. Dec. 08, 2017 7:15 pm

A fiú nagyon reménykedő abban, hogy az áldozatra váró tucatnyi kínzó nem veszi észre időben a közeledő két újabb áldozatát. És legalább az első át tud szaladni a csontjaik ismételt bántalmazása nélkül.
Ha szerencsétek van, akkor nem ütnek olyan helyre és szögben, hogy rohanásotokban megálljatok, ezért csak a mindenhová záporozó botütéseket kapjátok. Közben ugyan azt a mondatot ordítják minden egyes csapásnál.
-Bűnös! Bűnös! Bűnös!
* Ha nincs szerencsétek, akkor a földre kerültök, ahol körbe vesznek titeket és rugdosnak, vernek. Immáron nincs út előre, mert ebben az esetben elállják. A láng viszont ezúttal megint türelmes lesz a megtorpanókkal.
Ha valamelyikőtök át is jutott, akkor a következő folyosószakasz sem lesz kíméletes. Egy malom hengeréhez lehet hasonlítani azt, amit ott láthatnak. Csillogó fémes henger, ami nagyon lassan forog. Rajta daráló tüskékkel. Az első mozog csak, ahol nem ér össze a felső és az alsó rész. Be kell mászni önként közé, hogy vállalni, hogy a legtöbb helyen csak a bőrt alig átszakítva a hús legfelsőbb részébe nyomódjanak bele a tüskék. Lazy mellei, ha elérkezik ide, persze sokkal nagyobb probléma lesz, de mindkettőtök feneke is túl van a méreten. Majd működésbe hozni a következőt, hogy az már letépje vagy épp összenyomja a felesleges részeket. Egészen addig, míg a végén ki nem juttok.
Lehetőségetek van minden újabb hengerpárnál nem belemenni a következőbe, hanem tehetetlen papírként lekonyulni a földre és ott megpihenni. Vagy az elsőbe bele se szállni.

/Kockadobás: Tízes
1-4-ig -Lazy hatalmas ütést kap a gyomrára elölről, mely ereje nem engedi tovább szaladni és a görcstől ráadásul teljesen összecsuklik. Eltorlaszolva az utat Viridiel előtt, aki ha nem talál ki valamit, akkor a veréstől ő is hamarosan földre kerül.
5 és 6 -Turion fia egy nagyot kap a tarkójára, amitől megszédül és elesik. Lazy futhat tovább, miközben záporoznak mind a kettejükre a botütések.
7-10-ig -Nem jött össze a hőseink terve, de azért még mindig jobb pár tucat husáng fájó nyomával tovább jutni, mint ott maradni.
/


A karakter dala:

https://www.youtube.com/watch?v=lyejohCId7A

"A Sötétben születtem,
mégis világos lettem.
Az Életben én sok jót
és rosszat is tettem."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Admin
Hozzászólások száma :

473
Join date :

2014. Sep. 29.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Pént. Dec. 08, 2017 7:15 pm

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat


'Tízes' : 9


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://neminra.hungarianforum.com
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

301
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Pént. Dec. 08, 2017 10:12 pm

Odabenn, mélyen mindent hall, mindent érez és mindent lát. Kicsit olyan, mintha kívülről figyelné az eseményeket, mégis ott van, benne a történésekben, furcsa meghasonlottságot teremtve ezzel. Ezt ugyanakkor aligha bírja felfogni ténylegesen, de még a felszínen is érzékeli, odabenn mennyire elkeserítő hallani Viridiel könyörgését. Nem akarja, hogy szenvedjen, nem akarja, hogy aggódjon, hogy fájdalom érje, annyira védelmezné, annyira törne előre, hogy egy erős burokként minden sérelmet gátolhasson. Benne gyökereznek ezek az ösztönök, nagyon is erősen élnek, és érvényesülnének is, ha lenne hozzá elég ereje - de nincsen. Túl hamar elveszíti tudatos énjét, túl hamar adja át valami megfoghatatlan erőnek, egyetlen érzésnek, ami aztán vagy kivezeti a szorult helyzetből, vagy még súlyosabbá teszi. Kissé talán olyan a helyzet, mintha a bányában lenne, annyi különbséggel, hogy itt nem a harag az, ami irányít, hanem az ígéret és a vágy, hogy Viridielt valamilyen formában megkímélje. Nem szeretné azzal is terhelni társát, hogy érte aggódjon, nem akar ennyire gyenge lenni... Annyira változtatna ezen, annyira jó lenne... Persze ezt nem lehet, bárhogyan is próbálkozzon.
Amilyen sietősen csak lehet, halad, szorítva Viridiel kezét, mintha ez lenne az egyetlen kapocs, ami még ide köti. Végső soron nem áll messze az igazságtól, hiszen ha a futár nem lenne itt vele, továbbiakban nem érdekelné őt, milyen gyorsan jönnek felé a lángok. Megadná magát mindenféle gondolkodás nélkül, értelmetlennek találva a kijutás megpróbálását és minden akadály átvészelését.
Még mindig halkan motyogja a haladást biztató szót, csendesen mantrázza, nehogy elveszítse a motiváló erőt, ami alig élő és használható testét irányítja. Fogalma sincs, mikor lesz képes újra visszavenni a teljes irányítást felette, de minden bizonnyal egy darabig érzéketlen marad a külvilágból érkező ingerek felé, ami talán megkönnyíti a további szenvedésekkel való küzdelmet.
Viridielnek kell megállnia ahhoz, hogy ő is abbahagyja a sétát, egyébként a körülményekre tekintet nélkül tette volna meg a lépéseket tovább. Arckifejezése és pillantása továbbra is üres és elveszett, viszont keze halványan érzékelhetően remeg, és a futár biztosan észleli ezt a szorongatott ujjain. Mikor aztán a férfi felkínálja az elsőbbség lehetőségét, legszívesebben felé fordítaná a fejét, mintha csak kérdőre akarná vonni a döntését, azonban egyetlen izma sem rezdül, hogy ezen kívánságát teljesítse. Semmi baja nincs azzal, hogy előrébb akarja engedni, hiszen ő is átlátja, az első áthaladóra talán nem reagálnak azonnal, a második pedig súlyosan megbűnhődik, de pont ezért akarna ő hátul maradni. Neki... Neki végül is már mindegy. Alig van magánál, és ki tudja, hogy mikor fogja ezt a hajtóerőt is elveszíteni, hogy melyik megpróbáltatás fogja végérvényesen a földre küldeni...
Ellenkezni azonban nem tud. Még finoman megszorítja társa kezét afféle jelzésként, hogy ne maradjon le, aztán elengedi, és minden megmaradt energiáját összeszedve indul el a tőle telhető leggyorsabban, keresztülvágva a martalócok által közrefogott ösvényen. Nem érzékeli a saját mozgását, és az ütések is olyan helyen érik, ahol képes ignorálni azokat. Teste még mindig az összenyomásra emlékezik, és bár egy-egy ütés kis híján a földre küldi, ahogyan kilendítik egyensúlyából, sikerül talpon maradnia és futnia tovább. Ahogyan aztán a túloldalra érnek, belépve a következő folyosószakaszra, újabb megtorpanás várná, ha nem egyetlen szóra koncentrálna:
- Mennem...
Még mindig ezt motyogja folyamatosan, nem elemezve semmit, nem gondolkodva semmin, csak teljesítve ezt a parancsot, amit saját magának diktálni kezdett. Nem akar hátráltatni, nem akar teher lenni, nem akar olyan személy lenni, akivel a kelleténél többet kelljen törődni, és ennek meg is fog felelni. Már indul is, hogy a következő próbának alávesse magát, gyakorlatilag egy őrült módjára siettetve a testi kínok megvalósulását, aztán hirtelen megáll. Nem érzi helyesnek, hogy csak úgy folytassa, érzi, belül lüktet egy gondolat, egy követelés, és néhány rövid pillanat múltán Viridiel elé lép. Kezeit reszketegen emeli meg részben a gyengeségtől, részben attól, mert még nem ura tagjainak, és finoman fogja közre a férfi arcát, közben a szemeibe nézve.
- Jól... vagy...? - kérdezi, nagyon lassan lerázva a sokkhatás béklyóját, belül borzalmasan gyötrődve azért, mert sejti, a futár egyáltalán nincs túl jó állapotban. Ő is biztosan kezd kimerülni és kiborulni attól, amin keresztül kellett idáig menniük - ezt senki sem bírhatja ép ésszel sokáig.
- Ki... Kibírjuk... együtt..., jó? - érdeklődik, próbálva bizakodást és motiváltságot erőltetni hangjába, és bár a szavak cserélgetése már megy, a hanglejtés egyhangúságának változtatásán még csiszolnia kell. Ha Viridiel igennel vagy bólintással válaszol, bizonytalanul emelkedik lábujjhegyre, hogy a férfi homlokát elérje, ajkait finoman érintve a bőrfelületre. Tudja, hogy ezek fontos gesztusok, hogy ezek folyamatos támogatást jelentenek nemcsak a kapónak, de annak is, aki adja ezeket, kölcsönösen építve vissza az akaratot és kitartást, noha lehet, ez nem lesz elég. Mindenesetre amit tud, megtesz, nem törődve már azzal, mi a félreérthető és mi nem, hogy mi lesz ennek az esetleges következménye. Ha félreértelmezi az egészet, akkor legalább azért boldog lehet, hogy közösen jutottak el addig a pontig. Közösen tettek meg minden lépést és közösen álltak ki minden próbát, amit eléjük dobott a pokol, semmi áron sem hagyva el a másikat.
- Együtt... - keresi meg ismét a férfi kezét, de nem azért, hogy megfogja, hanem hogy megemelje, kisujját kinyújtva, a többit behajlítva. - ... túlélünk - akaszkodik bele az ujjba saját kisujjával, gyerekes esküt téve, jobb és kreatívabb ötlet híján, aztán, ha Viridiel nem akar itt elsőbbséget élvezni, akkor ő megy elsőként a fémtüskék csapdája közé. Még nem olyan éberek az érzékei, ahogyan teste folyamatosan emlékezteti őt az előző próbatételek fájdalmaira, így talán könnyebb lesz átvészelni ezt az akadályt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2383
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Szomb. Dec. 09, 2017 4:05 pm

Én csak ki akarom innen juttatni Lash-t! Csak ez tartja bennem a lelket, különben legalább annyira remegnék, vagy talán még rosszabb állapotban lennék, mint ő. De egyelőre a legkisebb remény sincs rá, hogy kijussunk innen, így csak arra vagyok képes, hogy szorítsam a kezét és ezzel bátorítsam, hogy ne adja fel, bár nem tudom, hogy nem lenne-e érdemesebb megvárni azt a tűzfalat, együtt, egymást ölelve, egy közös végzetbe zuhanva……talán vége lenne egyszer és mindenkorra……..De nem! Ki fogunk jutni innen, …..ki fog jutni innen!
A vesszőfutásra felsorakozott férfiak kegyetlen tekintete nem hagy kétséget, hogy azonnal lecsapnak, ahogy lehetőségük lesz rá, de talán az első aki keresztülmegy rajtuk, kap kevesebb ütést, így egy percig sem kétséges, hogy Lash megy előre.
Ahogy tőlem telik még tolom is előre, igyekszem védeni legalább a hátát. A kántálás és az ütések szinte egybe mosódnak, de testem már annyi fájdalmat elviselt, hogy ezek már nem tudnak újat hozzáadni. A karommal védem a fejem és bár meg-megbotlok, néha megingok, de végül sikerül átjutnunk a botokból álló falon.
Nyögve állok meg és próbálok magamhoz térni. Mikor megfordul és közelebb lép hozzám elveszek a tekintetében, melyek olyan szeretettel és aggodalommal mélyednek az enyémbe, hogy a gyomromban valami kellemes melegség támadt és a szívem dobogása szabálytalan ütemet kezdett verni.
- Jó….jól. – nyeltem egyet és már attól is boldog voltam, hogy életet láttam felvillanni benne. – Tudtam, hogy erős vagy és túl leszel rajta, együtt …..- tartottam saját kezemmel egy pillanatig a kezét az arcomon, - együtt mindent megoldunk.
Nem voltam tisztában azzal, hogy mit is érzek tulajdonképpen Lash iránt, ezek az érzelmek fokozatosan épületek fel és mélyültek el a megpróbáltatásainkon keresztül egyre mélyebben. Az életem sokszor merő káosz volt és mióta először fogadtam bosszút, meggyőződésem volt, hogy eladtam a lelkem a gonosznak. Természet Anya ugyan nem fordult el tőlem, de valahogy mindig biztos voltam benne, hogy a végén nem fog befogadni és tessék……..most itt vagyok a….pokolban, hogy talán örök szenvedésre ítéltessek.
De ő nem érdemli ezt, nem ránthatom magammal!
Az a gyengéd puszi azonban mindent összezavart! Önkéntelenül magamhoz húztam, hogy tovább élvezzem a közelségét. Szívesen megfeledkeztem volna mindenről, de ……a tűz közeledett, a hőség nőtt.
- Igen…..és ezt sose felejtsd el….együtt! – engedtem útjára, nagy nehezen kiengedve kisujját a sajátom fogságából.
Azok a hengerek pont olyannak néztek ki, amik olyan szenvedéseket fognak okozni, hogy talán ez lesz az utolsó, amit el tudunk viselni, de legalább volt miért harcolnom.
- Soha ne add fel……..élned kell…..magadért……értem…..- suttogtam utána.
Nem néztem oda, nem bírtam volna ki, hogy lássam őt abban a kegyetlen szerkezetben. A démon sem fedte fel magát, így nem maradt kire zúdítanom a dühöm és ez volt a legrosszabb.
Ha Lash eltűnt a szemem elől, gondolkodás nélkül a hengerek közé vetettem magam, megpróbálva kikapcsolni a tudatom és csak nyomultam előre, míg volt mivel és még utána is, míg vitt elő az akaratom.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Uráldur
Hozzászólások száma :

5193
Join date :

2014. Nov. 28.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Szomb. Dec. 09, 2017 9:36 pm

Elérkeztetek az őrlő malomhoz, ám a láng újra megindul, ahogy Lazy beszáll a gépezetbe és Viridiel kénytelen mellé feküdni, ha nem akar a lángok martalékává válni, mielőtt még a lány teljesen eltűnne.
Ilyen közelről már úgy érezni, mintha túl sok időt vesztettetek volna és csak azért közeledne -miközben nem egyszer türelmesen megvárta a gondolkodásotokat-, hogy siettesse lépteiteket előre. Maga az ős pusztítás árad belőle és a martalócok sikolya sem árulkodott másról, mint hogy egy démonnak is fájdalmat és lelki szenvedést tud okozni.
Ám ettől a fém hengerek nem lesznek kellemesebbek és nem tűnik az előttetek lévő út kevésbé kilátástalannak, biztosra vehető, hogy még végtelen ilyen szerkezet áll még előttetek.


A karakter dala:

https://www.youtube.com/watch?v=lyejohCId7A

"A Sötétben születtem,
mégis világos lettem.
Az Életben én sok jót
és rosszat is tettem."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

301
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Szomb. Dec. 09, 2017 10:03 pm

Halvány mosoly jelenik meg az arcán, amikor Viridiel kijelenti: együtt mindent megoldanak. Noha az arckifejezés felvétele kivételesen nehéz, ugyanis izmai még mindig gúzsba kötve, görcsösen maradnának a helyükön, de a gesztus ott van; csak azért is felfelé húzódnak az ajkai, amiket hamarosan a férfi homlokához érint. Nem kifejezetten számít heves reakcióra, így némileg meglepi, mikor a futár váratlanul magához szorítja őt, pár pillanatig csak tétlenül tekintve a mögöttük lévő tűzfal irányába, de nem azt nézve. Hamarosan finoman átöleli társát, nyaka mellett vezetve kezeit, bátorkodva néhány félénk mozdulat megtételével: ujjaival egyre feljebb simítja a bőrt a tarkóján, az ezüstössé vált fürtök közé vezetve azokat. Talán még gyengéden magához is szorítja fejét, de nem kifejezetten bízik jelenleg az érzékeiben. Továbbiakban behunyja a szemeit, fejét óvatosan Viridielének dönti, mély levegőt vesz, magába szívva a férfi illatát, emlékezetébe vésve ennek a néhány másodpercnek az értékét és békességének érzetét, igyekezve figyelmen kívül hagyni az őket folyamatosan maró lángokat. Ha tudta volna, hogy ennyire jó társának ölelése... Azt az első alkalmat sose szalasztotta volna el, mikor vigasztalón próbált fellépni kirohanásakor.
Mielőtt elindulna, hogy kiállja az újabb próbatételt, újabb halvány mosolyt enged meg, még egy darabig Viridiel vonásait figyelve, aztán csak egy gyenge biccentéssel válaszol szavaira. Egymás elengedésére azonban nem kerül sor, ahogyan észreveszi: a fal túl közel van ahhoz, hogy külön menjenek. Csak egy gyors fogásváltást hajt végre - ujj helyett egész kezet szorít, és gyengén rántja maga után társát, magyarázatként ennyit hozzáfűzve:
- Nincs idő.
Mély levegőt vesz, mielőtt ráfeküdhetne a szerkezetre, ami bevezeti őt a pokol egy újabb termébe, és bár egyelőre csak a bőr felszínét karcolja és tépi - leszámítva domborodó melleinél, ahol a hegyes tüskék mélyebben mártóznak -, már muszáj szabad kezével a combjába erősen belemarkolnia, Viridiel el nem engedett kezébe rászorítania, hogy ne üvöltsön fel. Ahelyett, hogy a fájdalom még tompábbá tenné, a mostani lassú körülmények csak visszahozzák az élénkséget, kirángatva őt a homályt okozó sokkból. Furcsa következmény, de nem tűnődhet az indokokon; egyszerűen csak elviselni tudja a kínokat, mást nem tehet.
Ahogyan az első kör végére ért, nem néz végig magán. Igyekszik figyelmen kívül hagyni a vékony csíkokban csordogáló vért is, és már folytatja az utat a következő részhez, ráfeküdve a következő kínpadra.
- Nem akarok ismét kilapulni, így ha nem bánod, a másik felkínálkozó lehetőséget választanám... - mondja. Mivel nem akar újra nyomorogni, amit a két fal közt elég komolyan megtapasztalhatott, inkább az eltávolításra szolgáló pengéket választja, már ha Viridiel is elfogadja ezt az utat. Egyik sem jobb a másiknál, tény és való, mindkettőnek megvannak a maga elviselhetetlenségei, de talán ez a jobbik eshetőség az ő szemszögéből.
Ha nem kerülnek vitába ezzel kapcsolatosan - bár aligha kerülhetnének, ugyanis ha társa inkább a nyomorgást választja, gondolkodás nélkül megy utána -, befekszik a következő kínpadra.

Ha a "felesleges részek leválasztása" mellett döntenek, akkor
az első másodperceket kiváltképp jól fogadja: alsó ajkát erősen harapva tűr és küzd, hogy ne kiáltson fel. Combjába szinte belevájja a körmeit, ahogyan vezeti le a fájdalom okozta szenvedést, ám ahogyan bőre és izmai egyre csak feszülnek, majd gusztustalan hangot kiadva elszakadnak az eltávolító erő alatt... Akármilyen acélozott vasakarata is legyen, akármennyire nem szeretné, ha Viridiel újra szenvedni hallaná, kénytelen felkiáltani. A vér újra ellep mindent, ahogyan fokozatosan fosztják meg testét a hústól, hiába próbálva a lehető legkisebbre összehúzni magát. Teljesen felesleges minden próba, a védekezés képtelensége pedig megőrjíti, így egy hirtelen, kétségbeesett ösztöntől vezérelve meglendíti karjait a tüskék felé, lábaival támasztva magát. Mintha csak arra számítana, hogy képes lenne a stabilan tartó fémet ellökni magától, úgy teszi meg ezt a mozdulatot, persze ezzel csak azt éri el, hogy karjába mélyednek a fémrészek. Tagjait egy megkésett sikítással kirántja a tüskék sűrűjéből, és patakokban kezd el folyni a sebekből a vörösség, még erősebbé téve a túlélendő fájdalmat. Továbbiakban azonban nem mozdul, essen bármennyire is a nehezére. Fogait erősen összeszorítja, ajkait összepréseli, és már csak fojtottan üvölt, meggyötört vonásokkal csukva be a szemeit, kívánva a mihamarabbi befejezést, ha már a halál nem egy elfogadható opció a megerősített ígéret miatt.
Keservesen lassan telik az idő, míg a tüskék mindenütt érintik őt. Ég az egész teste tetőtől talpig, lüktet mindene, és ahogyan elkezd könnyezni az egyre élénkebben érzékelhető kínoktól, felsértett bőrét kegyetlenül csípni kezdik a sós cseppek. Fogalma sincs, van-e egyáltalán olyan bőrfelület, ami érintetlen maradt, de egyre inkább úgy érzi, hogy egy csontvázzá akarják csupaszítani, és lehet, ezzel nem is áll messze az igazságtól. Mielőtt azonban minden izomtól és hústól megszabadíthatnák, kikerül a henger alól, nyomban erőt véve magán legördülve fekhelyéről, durván a földre esve.

Ha az összepréselődést választják, akkor a tüdejét összenyomó erővel kell megküzdenie, ami fokozatosan gyengíti el. Ha képes lenne elájulni, biztosan hamar bekövetkezne; üvölteni nem üvölt, csak elakadt lélegzettel igyekszik legyűrni a nyomást, ami egy idő után a bordáit eltöri, szerencsétlenségére egy idő után átszúrva a tüdőt. Egy darabig szorongatja a bizonyára mellette fekvő Viridiel kezét, és ahogyan az ereje egyre jobban elhagyja, úgy gyengül a szorítás. Köhögni kezd, már amennyire a hely egyre növő szűkössége engedi, hamarosan pedig vér ízét fedezheti fel a szájában, ami aztán végigfolyik az állán. Ismét tompulni kezdenek az érzékei, ahogyan lélekjelenléte újfent csökkenni kezd. A levegő egyre csak fogy, a tüdeje kegyetlenül fáj, és mikor a végére érnek, félig ájultan, de nagy nehezen sikerül egy lendületet vennie, aminek köszönhetően kikerül a szenvedés szerkezetéből.

Felnyög, ahogyan a talaj keményen megtartja elgyengült testét, és úgy rátör a reszketés, hogy egy mozdulatot alig bír megtenni. Igazi tortúra odébb mászni, majd amikor ez sikerül, zihálva és zokogva kuporog térdein és könyökein támaszkodva. Kezeit ökölbe szorítja, fejét lehorgasztja, homlokával így a földet érintve, ám nem tarja meg sokáig ezt a pozíciót. Amint meghallja Viridiel érkezését, ahogyan átküzdötte magát ezen az akadályon is, mielőtt még a férfi felfoghatna bármit is, nyomban magához öleli reszkető kezeivel, igyekezve saját arcát elrejteni fejének elfordításával vagy a futár vállgödrébe való belefúrásával. Nem szeretné, ha látná rajta a könnyeket és a kiülő fájdalmat, ha találkozna a szenvedéstől vizes tekintetével - épp elégszer szemlélhette már.
- Megvagy... - mondja halkan, remegő hangon, miközben ölelése némileg szorosabbá válik. Hagyja, hogy Viridiel fellélegezzen és összeszedhesse magát, és utána kezét megragadva bontakozik ki a karok fonásából, hogy elindulhasson, folytatva a nehezen kitaposható utat, kétségbeesett reménytelenséggel, szilánkosodó akarattal téve meg a lépéseket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2383
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Yesterday at 6:08 pm

Egy pár pillanatra minden fájdalom tovaröppen a fejemből és csak a békesség marad, ahogy Lash váratlanul elengedi magát és finom cirógatása megérint, majd megpihenteti homlokát a mellkasomon. Még levegőt is alig merek venni, mert ez óriási bizalom részéről…..tudom, hiszen sok mindent mesélt. Finoman ölelem, megpróbálva átadva neki a melegséget, amit érzek, mert tudom, hogy ezek a röpke pillanatok nem tarthatnak tovább. Minden porcikám, minden akaraterőm azt reméli, hogy nem így fogjuk végezni és ez a béke elkísér minket valahová, ahol megpihenhetünk, még ha az már nem életünkben lesz is.
Ahogy elenged, hogy elinduljon, még visszonzom a mosolyát, hogy ezt lássam utoljára, de aztán érzem a figyelmeztető rántást, amire egy pillantást vetek a hátam mögé, ahonnan a lángfal érkezik és nem vitatkozom. Még eddig minden megállásunknál türelmesen várt a hamvasztó tűz, most mintha dühösen előre akarna tolni minket.
- Nincs. – biccentek és rögtön követem, kizárva a fejemből, hogy gondolkozzak azon, mit művelnek ezek a hengerek és tüskék, karmok, fűrészek a testünkkel majd.
Kizárok mindent, csak arra a meleg kézre koncentrálok, ami az enyémet szorongatja. Aztán már semmi másra, csak az irtózatos kínra, de a hengerek könyörtelenül tolnak előre.
Nem nagyon tudok mit hozzátenni Lash szavaihoz, amikor az utat kiválasztja, csak abban vagyok biztos, hogy követem a pokol legmélyebb bugyraiba is., bármi legyen is az ára.
- Ki……fogunk…..jutni. – zihálom, amikor úgy érzem az utolsó szakasz az, aminél még egyáltalán meg tudok szólalni…..értelmesen.
Nem tudom és nem is értem, hogy miként jutottunk keresztül ezen a retteneten és azt végképp nem, hogy miként van még mindig testünk, amit már elégettek, ledaráltak, szétpasszíroztak és széttrancsíroztak a lehető legváltozatosabb módon.
Ám amikor kipottyanunk egy-egy kínpad túloldalán, valahogy ……egyben vagyunk. Képzelhetném, hogy ez csak a lelkünkkel történik meg, de akkor miért érezzük a test fájdalmát?
Miféle kegyetlen túlvilági kreatúra találhat ki ilyet?
Az agyam még a kín gyötrelmét próbálja feldolgozni, testem még a fájdalmas csonkolásokat sikoltja, mikor kellemes ölelés fog körül és valaki oly annyira szeretetteljesen tart karjaiban, ölel magához, hogy elmém sietősen nyugszik meg, szinte átmenet nélkül eltolva magától az őrület csápjait..
- Együtt…….mindig együtt. – állok fel, de továbbra is úgy kapaszkodok bele, mint fuldokló a szalmaszálba. – Ugye….. megmondtam, hogy te vagy az erősebb. – lépek mellé, egyre jobban magamhoz térve.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   

Vissza az elejére Go down
 

Az Életen Túl

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Neminra világa :: Játéktér :: Más Létsíkok-