/Alkohol gőzös éjszaka. Uráldur nincs jelen a helyszínen./

A mulató, mely kivételesen nem a barlangrendszer mélyén van, hanem a felszínen, egy hegyi út mellett, megtelik szép lassan a betévedt vendégekkel.
Van itt minden féle, erős kezű avagy elmés férfi ember, de az asszony nép közül is számos vonzó -vagy épp szemet gyönyörködtető mázban szűkölködő, de annál ravaszabb- képviselő megtalálható. Nem csak mind törpök, akadnak itt messziről jött fajok sokat próbált tagja is.
Ám a légkört uralja a kereskedők jellegzetes optimizmusa, mellyel isznak útjuk sikerére, de olyan is nem ritkán előfordul, hogy épp megbeszélik egymással az ügyeiket. Bár nem messze innen van egy piac két út kereszteződésénél, melyből egyik az a hegyek mélyére visz, de szemfüles kalmárjai a Raydan hegyeknek rájöttek már, hogy néhányan hajlandóak az egész készletüktől megszabadulni itt, hogy másnap korán kelve elsőként járják körbe a zsibongót és csapjanak le a legjövedelmezőbb törp árukra.
De kinek van most kedve üzletelni vagy ünnepelni? Hiszen oly szomorú időket élünk..., hogy a messziről jött vörös hajú elf teljesen bele keseredett egy félre vonult sarokba. Asztal társasága, egy törpe nő, ki pár perce ült oda és azóta sem vette ki szavaiból, hogy van-e áruja is egyre komorabb. Pedig jó néhány pohárral megivott már a vendég, ezt ő is látta, noha a halott sápadt arcán ez nem látszik.
-Elég volt! -csattant fel az egyébként jó kiállású tünde- Mégis mit csináltok itt? Ki szenet árul, más szerelmet. De csak torz tort ültök a katonák felett, akik oda kint meghalnak. HÁBORÚ VAN!
*Majd oda fordul Guunnarhoz.
-Elég volt! -kezét nagyban lóbálja, mintha így akarná leverni a történelem könyvespolcairól a méltatlan műveket- Ne dalolj nékünk itt több szerelemről! Én mondom, ne szülj rabot, te szűz! Nem kell új lángolás.
Énekelj valami nótát nekünk a dicső harcainkról, hol győztünk! Regéld el bátor katonáinkat, kiből oly sok van a föld alatti kultúra gyermekeinél! Mesélj a nagy háborúkról!
*Szánakozó arcok szegeződtek rá. Hiszen hol is lehetne kezdeni a dolgot... A háborúban úgy jelent meg mindig a rettegett had, mint mikor kinyitjuk az ajtót és látjuk, hogy az este leesett az első hó.
És amiért jöttek, mindig megszerezték. Mely nagy csatát akarná visszaidézni eme megkeseredett lélek?

/Nem a legismertebb József Attila vers, ezért linkelem:
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/vilag.htm
"Ki szenet árul, ki szerelmet
Ki pedig ilyen költeményt"/

Felraktam korábban, nem kell sietni. Ahogy megbeszéltük, neked még restanciád van egy közös ismerősünknél. ÉLET kománál.

Szép nap vót no. Már ahogyan szép napnak löhet nevezni aztat amikor a Törp csak horpaszt pirkadtól alkonyig. A napot azta még éppen elkaptam ahogyan lefelé bucskázott a égbóton, néztem bámultam no, egy csöppöt, elmélázva ezen meg azon. Aztán megráztam kicsit magam, ahogy befejeztöm az ürítést a ivó sarkába és elpakótam a csomagom a helyire.
- Idejje vóna viccamenni, vár a nép - morogtam vidáman csak úgyan magamnak és visszaproockáltam az épületbe. Kezdtek megint gyűni népivel a mindenféle szerzetek, innen onnan amonnan, törpök, emberek meg no, hát minden ami éppen ekkórtájt megfordult itten a Tücsökbe', a hegy lábinál. Szerettem itten zenéni, jó vót a közönség, bár hó ne lett vóna jó? Itten jártak azok no, kereskedők folyamatában, meg hát azoknak sok pízük van oszt ahol lőre meg píz, ottan van kedv is. Még akkó is ha háború és csúf van mindenütt, a sör meg a bor elfelejtet aztat mindet, főleg ha van még hozzá muzsika is! Ezért vótam akkor is ottan, hát gondoltam el is kezdem hát.
Benn vicca is telepedtem a kis padomra az egyik falnál, osztat kezembe is vettem az én jó öreg lantom. Hangótam rajta egy csöppet, hátha a nap közbe valaki mögpiszkálta, mikor láttam, hogy no, minden rendbe, neki is láttam az egyik balladának amit még egy embertű tanultam nemrégiben. Cép szerelmetes ballada vót az, kedvetem, mert olyan dallamos.
El is jáccottam azt első strófát, majdan beszálltam énekkel. Igaz nem éppen az én hangomra írták, de olybá tűnt az közönségnek teccik. Legalábbis aztat hittem.
Vót ottan egy elf férfijú is. Haját az tűz veresítette és már ottan csücsült egy ideje egy sarokba egy törp asszonka társaságába, egészen addig nyugodtan magába fordúva, de eccercsak felcsattant.
-Elég volt! Mégis mit csináltok itt? Ki szenet árul, más szerelmet. De csak torz tort ültök a katonák felett, akik oda kint meghalnak. HÁBORÚ VAN!. - lóbát  ottan ide oda az kezével aztat szavait egyenesbe nekem intézte
-Elég volt! Ne dalolj nékünk itt több szerelemről! Én mondom, ne szülj rabot, te szűz! Nem kell új lángolás.
Énekelj valami nótát nekünk a dicső harcainkról, hol győztünk! Regéld el bátor katonáinkat, kiből oly sok van a föld alatti kultúra gyermekeinél! Mesélj a nagy háborúkról!
Nem zavartattam önönö magam no, hát befejeztem az éppen azt versszakot, majd elhalkítottam hangom. Kezeim hű hangszeremen tova játszotta a dallamot, és nyugodt mosollya válacoltam az elfnek.
- Ejj no, elf Uram, nem kell fekapni a vizet. Szép esténk van neme? Nyugodalomhoz szó az muzsika, egy kis pihenés a léleknek a gonterhes időben. Ha máson nem is de itten most ezzel ringassuk magunkat neme? - majdan tovább pengettem az húrokat, de nem vótam én tiszteletlen, nem folytattam az énekelést tovább, no, hátha megnyugodik és mehet tovább.

A lombtündék között igen magasnak számító, jó kötésű férfi, ki valóban túlságosan felöntött a garatra dühösen méregette a dalnokot, mikor a szomszéd asztaltól ketten is oda léptek és igyekeztek jó szándékúan az ágyába kísérni a dülöngélőt.
Ám az dühösen rántotta el a karját.
-Neme, neme! Hát nem! -dünnyögte- Hagyjatok engem békín! Én csak hallani akartam egy dalt arról, hogyan vertük meg a zevadariakat, erre kötözködik velem!
*Gunaarnak nem kell aggódnia, hiszen mindenki láthatja a jelen lévők között, hogy csak a bor beszél belőle, így hát nyugodtan pengetheti tovább hangszerét. És ahogy a kezeit a segítőkéből folyton kitépő, majd megtántorodó halad szépen aludni, az iménti asztaltársa egy hirtelen gondolattal utána szalad és átveszi a felkísérését.
Úgy tűnik, ha nem vigyáz vele, könnyen kifoszthatja most minden vagyonából a kereskedőnő, ám ki lehet látója annak, hogy mégis mi történik majd oda fent?
Eközben oda lép egy törpe a mulattatóhoz és csendben pár érmét a torkot frissen tartó pohara mellé helyezve oda súg.
-Énekelj nekünk Awarysról! -utána nézve a kötekedő alaknak- Utána meg majd, ha elmegy, meghallgatunk tőled mást. Biztos tetszeni fog neki a zenéd.