The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 5

--------------------------------

#2 'Tízes' : 5

Ameddig csak lehet, hátrál, persze csak óvatosan még mindig. Farkasszemet néz ellenfeleivel, igyekezve a legapróbb megmozdulásukat is észrevenni, így időben reagálva a beérkező csapásokra. A kardos és a tőrös támadásai elől kitáncol még az utolsó pillanatban, és az egyik ilyen kerülésnél következik a csatabárdos. Tekintete villan, már látja, hova kell lépnie, azonban a súlyos fegyver sokkal gyorsabbnak bizonyul a vártnál, a fém pedig belemélyed combjának húsába. Pár pillanatig fel se fogja azt az észveszejtő fájdalmat, amivel ez a mozdulat jár, mint ahogyan azt is képtelen tudatosítani, hogy a vér csak úgy szökik a sérülésből, végigcsorogva egész lábán, nyomot hagyva a padlón. Nincs vériszonya, volt már komoly sebesülése néhány sikertelen fára mászásnak köszönhetően, de fegyvertől még sosem kapott ilyen csúfosat. A kard is kiesik a kezéből döbbenetében, a következő másodpercben pedig már a földre zuhanva hátrál négykézláb maga se tudja, merre, nehogy könnyen mérhessék rá a következő csapást, bár sérült tagjával aligha tud bármit is hatásosan csinálni. Nyelvére harapva kiált fel fojtottan, ismét homályosan lát, ahogy szemei újra csípni kezdenek a megjelenő félelem és kín könnyeitől. Reszketni még nem reszket, de biztos benne, hogy hamarosan bekövetkezik, mivel szája és torka szárazságát már tapasztalja. Egyre jobban eluralkodik rajta a pánik, ami a gondolkodás igencsak nagy kárára megy, hidegvérét pedig nem tudja megtartani már teljes mértékben.
- Viri... - harapja el a szót, amint hangja a vártnál jobban megremeg. - Viridiel! - kiáltja. - Menj! - engedi el a (sokadik) első könnyeket. - Menj innen! - szorítja lábára kezeit, nem tudva mit kezdeni a gyötrő fájdalommal, rákényszerülve a megállásra. - Majd a többiek le... levadásszák ezeket a mocskokat! - folytatja az előbb megkezdett színjátékot. - Majd... Porrá rombolják ezt az egész épületet! - teszi még hozzá, igyekezve haragot vinni hangjába, de leginkább csak a kétségbeesés és elveszettség érzékelhető belőle.

Nem sikerült teljes mértékben a megfélemlítés, de legalább annyit elértem vele, hogy elültettem benne a félelmet. Bár szavaival azt akarta bizonyítani, hogy nem ijedt meg, a szeme leleplezte, látszott benne a kétkedés, mozdulatai meglassultak és ez nekem elég volt.
Pont akkor mélyedt a kardom hegye a hónaljánál a testébe, azonnali halált adva neki, amikor meghallottam Lashrael kétségbeesett kiáltását, amitől megdermedt egy pillanatra a szívem.
Az előttem lévő férfi a földre hanyatlott és tekintetem most már akadály nélkül pásztázta végig a szobát, ahol halál és vér szaga kezdett uralkodni. És az egyik aki vérzett az a földön fekvő társnőm volt, aki még ilyen állapotban is engem akart óvni és még mindig megpróbálta szavaival is megtéveszteni vérszomjas ellenségeit.
Azonban én sem voltam kevésbé harcias kedvemben. Az aggodalom felajzotta a vérem és azonnal a hozzám legközelebbi fegyveresre támadtam. Ha még a szerencse is mellém szegődik, akkor nem számított a támadásomra és így nagy eséllyel megsebeztem, de minden esetre igyekeztem elvonni Lashrael-ről a figyelmet és közé és a fegyveresek közé ékelődni.
- Nem megyek sehová! Ezek a férfiak meghalnak vagy az én, vagy a társaink keze által! – kiáltottam én is hevesen.

/Nyomon/


A színjáték folytatódik és az alvilági fickók lassú fogyása láttán Lazy szobatársnője is egyre passzívabb. Csak rá kell nézni, hogy lássuk, mennyire fél bármelyik kimenettől. Leginkább attól, hogy ti győztök és a Testvériség elhíresült kegyetlensége visszaköltözik a városba akár csak egyedül ennek a házra korlátozódva, még egy napot sem szívesen töltene éjtündék fogságában. Talán ha több érzéke lenne a lotyó élethez, szívesen adná oda magát férfiaknak -akár elfeknek is- jó bánásmódért cserébe. De sajnos nem vár rá jó világ egyik félnél sem. Legalábbis ő így gondolja.
Ám a rossz világ most még csak a vörös hősnőnket érte utol, nem a tolvajt. Ahogy négykézláb igyekszik egyre távolabb valaki megragadja hátulról a haját és torkához egy kardot illeszt.
-Ha leveszed a rongy törülközőt, akkor nem vágom el a torkodat. De ha nem...
* Hangja elárulja, hogy mennyire élvezi már csak azt a tényt, hogy játszhat az érzelmeid hullámával és akár az életeddel is. Nem törődik a lassan előre nyomuló megmentőddel.

Ő viszont egy véres csatabárddal és egy fürge tőrrel néz szembe, és igyekszik az utóbbit megölni vagy kivonni a forgalomból. Erre jó esélye is van... ma ismét mellé áll a szerencse.


/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -Viridielre mosolyog a háború istene... vagy Természet Anya.
5 és 6 -Hamar kitér a rosszul tartott vasad elől.

Hatos
1-4-ig -A célpontod nem tud sebet ejteni rajtad.
5 és 6 -Bal kezedbe döfi a fegyverét, ha te sikerrel jártál, akkor ez az utolsó mozdulata lesz halála közben.

Hatos
1-4-ig -A csatabárdos elsuhint a fejed felett, miközben te mozogsz.
5 és 6 -A mellkasod irányába csap és egy komolyabb sebet ejt rajtad./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 4

--------------------------------

#2 'Hatos' : 5

--------------------------------

#3 'Hatos' : 2

Nem akarja elhinni, hogy Viridiel továbbra sem tágít, és egyszerűen bűntudatot okoz benne a gondolat, hogy ennyire nem tud semmit se kezdeni, nem tud kellő támogatást nyújtani, mi több, lehet, ő már elmenekült volna félelmében. Persze ez utóbbit inkább a meggondolatlanságot és butaságokat szülő pánik toldja hozzá, de látja maga előtt, ahogy akarva-akaratlanul is elrohan a helyszínről. Valószínűleg azért, mert legszívesebben így tenne, azonban sérült lábbal aligha teheti meg... Gyógyításra most nincs lehetősége, és bár ösztönösen nyúl úgy a sérüléshez, hogy nekikezdjen a metódusnak, a láncok gátolják a képességhasználatot, ami még nagyobb káoszt alakít ki benne.
Működj... Működj... Működj már! - sikít benne a gondolat, és nem sok választja el attól, hogy hangosan ki is mondja. Mintha nem értené, miért képtelen használni adottságait, pedig tökéletesen tudatában van az oknak, csupán a félelem egyre inkább elmarja a tiszta gondolatokat.
Kétségbeesett, egyre szűkebbnek érzi a teret, és egyre inkább hiszi magát egy sarokba szorított vadnak, aki pillanatokon belül ki fog törni, megmenekülve ellenfeleitől, hogy pár perc múlva kivérezzen egy, a szökés közben biztosan rámért halálos csapástól. Nem akar meghalni, bármennyire közel is került hozzá, és bármennyire hitte magát felkészültnek a veszteségek után, bármennyire tűnt közömbösnek az élet iránt, még nem akar elveszni. Nem itt és nem most. Ha meg is hal... Akkor az legalább a szabadban történjen, Természet Anya teljes figyelmével és felügyeletével, az ő fái, bokrai előtt. De ne itt, egy ilyen megalázó helyen!
Önkéntelenül is felsikolt, mikor megragadják a haját, hátrafeszítve így a fejét, kegyetlenül húzva a tincseket. Szinte úgy érzi, mindjárt kitépik vörös fürtjeit, úgy sajog a fejbőre, és odakapna, hogy valahogyan eltávolítsa az ujjakat, azonban villan egy penge, méghozzá a torkának szegeződve. Maga előtt látja, miként hasítja fel könnyedén a vékony bőrt a fém, és ettől se szóhoz, se lélegzethez nem jut. Az elméjében lévő káosz hirtelen ürességgé válik, teljesen megdermed, mintha csak egy szobor lenne. Néhány kínosan hosszú másodperc múlva kezd el tudatosodni benne a helyzet súlyossága, légzése szaggatottá válik, gyomra remeg és összeszorul, fájdalmasan ég, valamint kegyetlen remegés tör rá. Ilyet még sose tapasztalt - ilyen szintű rémületre sose készítették fel őt. Tudatlanul is kutat olyan emlékek után, amik kisegíthetik őt, viszont rá kell jönnie, hogy a rejtőzködés és fondorlatosság egészen idáig mindig célravezető volt, így nem került egyszer sem torka elvágásának közelébe se.
Nem érez mást, csak félelmet, mely gúzsba köti tagjait. Nem mer mozdulni, reszketését is próbálja leállítani, annyira retteg attól, hogy a következő pillanatban csak ennyi miatt elmetszhetik a puha részeket, egyszerre biztosítva légszomjat és gyors, szenvedéssel teli elvérzést. Az utóbbi órák miatt különösen élénken tudja elképzelni ezt a jövőjét, amitől légzése ugyanolyan szaggatott marad, de jóval erősebben és hangosabban veszi a levegőt, mely kissé talán a sírás utáni zaklatott ritmusra emlékeztető.
Az őt fogságban tartó fél szavai adnak némi reményt a szabadulásra, mi több, a pánik miatt teljesen elhiszi, hogy így enged valamennyire ez a feszült tartás. A józan észt könnyedén szorítják háttérbe az újra megjelenő, kavargó érzések, egyetlen használható gondolata sincsen, képtelen tervet szőni, nem tud egyszerűen semmit sem kitalálni, csak öntudatlanul engedelmeskedik a parancsnak. Megemeli remegő kezeit, lassan, ügyetlenül, vakon oldva ki az oldalára kötött csomót, de a túlzott félelem miatt csak a sokadik próbálkozásra sikerül. Rendesen levenni azonban nem képes - a törülköző szorítása jócskán lazult, hátul megmutatva tetoválását teljes pompájában, elöl viszont még alkarjával félig tartja, míg a csomó helyének közelében reszket a keze, egyéb külső segítség nélkül a domborulatoknak és a kényelmetlen tartásnak köszönhetően egyébként se hullna le azonnal az anyag róla.
Szólni továbbra sem mer, még csak nyöszörögni sem, pedig egész testén hullámzik már a fájdalom, ami újabb zokogásra késztetné.

A düh és az aggodalom a tokomra forrasztja a szavakat és egyfolytában Természet Anyához fohászkodom, hogy adjon erőt és kitartást és nem söpörje el tudatomat még egyszer olyan mágikus vihar, mint amikor Uráldur a bátyám életével játszott és több évtizedet rabolt el élvezetesen.
Már CSAK három gazfickó, nyomorult zsivány választott el attól, hogy megszabadítsam Lashrael-t a szenvedéseitől! Éreztem a kiömlő vérének illatát, láttam az arcára fagyott rémületet, ahogy megpróbált elillanni a rávadászó férfiak elől, miközben átzúdultam az előbbi ellenfelemen.
Megint két alak cövekelte magát elém, hogy elválasszon attól, hogy beteljesítsem ígéretemet, mire farkashoz méltó morgás tört fel a torkomból, dühöm igyekeztem kordában tartani.
Nem követhettem el az előbbi hibát, így elszakítottam a tekintetem a lánytól és a tőrt markolóra villantottam szemem. A feje irányéba indítottam a támadást, de aztán gyors váltással lefelé döftem, egyenesen az ágyékába. Kétségbeesetten próbálta követni az irányváltást és meg is sebzett a csuklómon, amit fel sem vettem, annyira elborított a hév, de aztán felüvöltött, ahogy belemélyedt a kardom hegye.
A szemem sarkából megláttam villanni valamit, így lebuktam és a fickó társának baltása épp a fejem felett süvített el. Ezzel szinte felkínálta a hasát a pengémnek.
Ezek az események elvonták a figyelmem Lashrael-től, ami kimondottan szerencse volt, különben a történtek hatására én maradtam volna védtelen.
Ha sikerrel jártam, szinte rávetettem magam a megmaradt kardosra.

/Nyomon/

/A hsz 16+ elemet is tartalmaz./


Lazy életveszélyes helyzetbe került, mikor a fickó nyakához illeszti a hűvös pengét. Szerencséjére remegése nem akkora, hogy lefejelje az éles fegyvert. Bordélyházi alkalmazotthoz híven nem sokat teketóriázik a szemtelen parancson, hamar felkínálja remegő hátát. A kardosnak pedig ez épp elég, hogy ne ontsa vérét. Tíz centivel lentebb engedi az acélt, a hajat markoló kéz elengedi feje koronáját és először csak megbabonázva simogatja végig tetoválásodat. Majd súlypontját lentebb engedve ráül a derekadra. A nadrágon keresztül is érezheted keményedő koronaékszerét. Alig pár másodperc választ el attól, hogy vállad környékén támaszkodó kezét hátrahúzza és kicsit megengedjen az öve alatt öltözékén. Ám ez a következő kör történése már, ha közbe nem jön semmi. Amire valljuk be kívülről szemlélőként, van elég sok esély.

Eközben Viridiel a másik kezén is megsérül, így ügyetlenebbül fogja kicsit az idegen fegyvert. A rutin még mindig dolgozik, ám a csatabárdos látván, hogy egyedül maradt, mindent elsöprő rohamra készül. Még van esélyed, észrevetted a fejed felett elzúgó csapása miatt védtelenül maradt hasát. Te ott próbálod meg átdöfni vérző kézzel, ő viszont nem próbálkozik visszaállni védekezésbe, ez meglephet téged. Teljes testsúlyával meglódul. Próbál fellökni mielőtt kihúznád a pengét a tőrös férfiasságából és leszorítva a baltája nyelével ne tudj mozogni se.
Ám még a Mesélő sem tudja, melyikőtök terve fog beválni!


/Kockadobás: Tízes
1-5-ig -Viridiel megöli a gyors szúrással és eftársnőjén élvezkedő kardost hátulról meglepi.
6-10-ig -A csatabárdos iszonyú erőben van. Kezeid a fanyél alá szorultak, miközben ő a mellkasodra nehezedve teljesen kiszorítja belőled a szuszt. Egyre nehezebben lélegzel./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 10

//16-os utalást tartalmaz//

Szíve őrült tempóban zakatol, gyakorlatilag nem is hall azon kívül semmi mást, csak a hangos dübörgést. Reszket, fél, a kiszolgáltatottságából adódó gyűlölködés pedig a háttérben növekszik lassacskán, egyelőre ketrecbe zártan. Ahogy enged a szónak, kioldva a törülközőt, végre lejjebb engedheti fejét, már nem fáj a nyaka és a bőre tőle, mi több, még a penge is megereszkedik egy kissé, ami a pánik visszahúzódását indítja el. Még mindig visszarakhatná, bármikor meglendíthetné, hogy egy pillanat alatt véget vethessen az életének, de ez már egy jó kezdet - a számára. A férfi számára pedig... Kiderül.
Sziszegve rándul össze, mikor az ellenfél végighúzza tetoválásán az ujjait, viszont egyelőre még nem jutott el a beszédhez - még nem engedett annyira a feszültség, az utálat pedig még nem elég erős, hogy aktívan ellenálljon. Egyelőre várakozik arra, mire fog sor kerülni, mennyit távolodik még a fegyver, tervet viszont még nem tud kitalálni, ahhoz még nem elég tiszta a tudata. Itt okosan kell játszania, mert ha hisztizni kezd, rosszul lép a sakktáblán, az végzetes is lehet... Kétszer is fontolóra kell vennie, miként cselekszik, ez azért még így, halálfélelmében is egyértelmű.
Nem kell sok idő, hogy felfogja, mire is készül ez az elvetemült ennyi halottal a közelében; amint a derekára ül, egyértelműsítve hangulatát, az undor egyre csak elhatalmasodik rajta. Egy rövid ideig egyszerűen csak hitetlenkedik, hogy képes lenne itt és most kihasználni a lehetőséget, ráadásul úgy, hogy összevérezhet a sebek miatt mindent. Felfoghatatlan a számára, hogy ez miként indíthatta be a férfit, és ez a teljesen másféle sokk valamennyire enyhíti az életveszélyben jelentkezőt.
Azonnal tennie kell ez ellen, nem akar itt áldozat lenni! Ez még rosszabb, mint meghalni - legalábbis ennél nagyobb megaláztatásban egy nőnek aligha lehet része. Ezt már nem fogja a hátán és vállain cipelni! Nem is sok választja el attól, hogy meggondolatlanul ellökje magától, ezzel védekezve, de az azonnali halált jelentene rá nézve. Türelmesnek kell lennie, most a leginkább, kivárni a megfelelő pillanatot, nem elsietni...
Először is megpróbál a reszketésén segíteni azzal, hogy a belső káoszt csillapítja: a helyzet elég megalázó ahhoz, hogy aköré csoportosuljanak gondolatai, háttérbe szorítva a halálközeli élményen való töprengésnek aligha nevezhető állapotot. Elsősorban a kard lesújtását kell megakadályoznia, viszont nincs fegyvere a "csáberején" kívül, azt viszont... Talán... Talán felhasználhatja, de még nem tudja, hogy. Még nem képes apró darabokkal és kis részletekkel játszani olyan jól, mint higgadt körülmények között, ezért is jó, hogy a törülköző valamennyire védi. Nyilván nem sokáig, de egy darabig kitart, ami talán elegendő időt ad neki ahhoz, hogy valamilyen ötletet kieszelhessen.
Viridiel meg... Nem mer még nézelődni, de alsó ajkába harap, fejét is lehajtja egy kissé, ahogy arra gondol, erre tévedhet a pillantása, ez pedig utolsó csepp volt a pohárban. Feszült az őt ért ingerektől, és nagyon ritkán veszíti el nyugodt temperamentumát, a mostanában lezajló érzelmi hullámok sokasága viszont kellő előkészítést biztosított egy kifakadásra. Légzésének korábbi szaggatottsága megszűnik, folyamatossá válik, de továbbra is hangosan veszi a levegőt, szinte már fújtatva, amit a férfi talán a sírás közeli állapotnak tud be. Végső soron nem lenne messze az igazságtól, mert nem tud mit kezdeni az érzelmi skálával, amin percről percre máshova ugrik, zavarodott, képtelen eldönteni, sírjon vagy nevessen, esetleg mindkettő egyszerre, vagy éppen egyik se. Haragot és szégyent is érez, a megpróbáltatások és lélekőrlő gondolatok sorozatából pedig itt lett elege.
Már végigtetoválták a testét... Fenyegették a halállal... Magát mutogatva táncoltatták mások előtt... Tárgyként kezelték... Gyakorlatilag lelkileg és testileg is összetörték ez alatt az alig fél nap alatt... Számtalanszor tudatosították vele, mennyire szánalmas és tehetetlen, kiszolgáltatott... És most, ez utóbbiakat kihasználva, hullák közt, vérben úszó szobában akarják őt élvezeti cikként használni mások előtt... A társa előtt...
Elég.
Elég volt.
Elérkezett arra a pontra, amit vihar előtti csendnek szoktak hívni. Elérte azt a legalsóbb szintet, aminél tovább ő már nem képes tűrni, nem képes ennél is lejjebb ereszkedni, amikor már minden mindegy. És csak lesi az alkalmat, amikor a láncot a fegyveres nyaka vagy a markolat köré tekerheti, megszabadítva a másikat pengéjétől...
Vagy az életétől.
- Nem találod ezt undorítónak? Lemészárolt emberek közt... Vérben... - pillant a másikra a sírástól kivörösödött, még vizesen csillogó szemekkel.

/Lazy/

/A hozzászólás 16+ elemeket is tartalmaz./


Lazy utolsó, tényleg legutolsó megaláztatása készülődik, ami egy lányt érhet. És rá kell jönniük kettejüknek, hogy egy férfi és egy nő mennyire másként gondolkodik. A kicsit lehajló fejet nem a hajnál fogva hátrafeszítés megszűnésének és egyenletessé váló légzését nem a sírás közeli állapotnak vélte. Ezeket a jeleket a teljes megadásként fogta fel a nő részéről és hogy felkészült lélekben, hogy élvezni fogja a következő történéseket, még ha nem is saját akaratából történik.
Veszélyérzete a kardos fickónak teljesen megszűnt, teljesen azt hitte, hogy átszakadt a gát. Pengéjét letette karnyújtásnyira a földre és a vörös hajú főhősnőnket gyengéden a hátára fektette. És ahogy nemrég írtam, megoldja nadrágját.
-Csak engedd el magad és nem lesz semmi baj...
* Szinte letolja, ujjaival az ellenálló görcsöket kioldva rólad a törülközőt és már majdnem hozzád ér kígyója, mikor meghökken a kérdésedre. Zavarában nem is tud mit felelni, annyira nem érdekelte eddig sem, hogy picit összekeveredhetnek a testnedvek feleslegesen is. Tervei szerint lenne egyébként is elég keveredés.

Egyszerűen hihetetlen, de képes a csatabárdos fordítani és a teljesen egyértelmű és tiszta döfést elhárítani azzal, hogy kitalálva a szándékom, nekem rohan fellökve, hiszen közel állok hozzá.
Őszintén szólva erre nem számítottam és hirtelen meg sem tudok moccanni. A fickó szép nagy darab és erős is, a teste szinte a földhöz szeget, a fegyvere nyele pedig a nyakamra feszül, hogy azzal fojtson meg.
Sajnos nem tudok most a szoba másik felén küszködő lányra figyelni, mert azon vagyok, hogy egyáltalán levegőt kapjak.
Úgy érzem, hogy minden erőm kiszáll, túl sok minden történt ma már velem, iszonyúan elfáradtam és nem sok hiányzik, hogy feladjam. Lehet, ha egyedül lennék meg is tenném, de eszembe jut Lashrael és ez ismét erőt önt a karjaimba.
Megmarkolom a kardot és megpróbálom a fickó oldalába döfni. Ha ez sem sikerül, akkor valószínűleg a támadom sikerrel jár, mert már nem lesz időm mást kitalálni.

//A poszt 16-as elemet tartalmaz.//

Furcsa az a csend, ami belsejében van, főleg a korábbi zűrzavarra emlékezve. Nem nevezné kifejezetten megnyugtatónak azt a higgadtságot, amivel kezeli a helyzetet, a hirtelen megszűnő pánik normális esetben inkább okozna aggodalmat a számára - épp eleget tette ki magát önmarcangolásnak és emésztésnek, keresve saját magában is a vezérindokokat, megértve személyiségét, a miérteket, noha még akadnak dolgok, amikre keresi a választ. Belegondolva ebbe az egészbe, talán még hasonlít is egy kicsit ez az állapota, mikor elvették tőle az egyetlen igazán értékes dolgot, annyi különbséggel, hogy most nem fog huzamosabb időre megnémulni. Az agresszió, a gyilkosság gondolatának komolysága, a bosszúszomj... Az mind hasonló, olyan dolgok, amiket időközben elfelejtett, amiktől megriadt, és inkább eltemette magában mélyre. Nem érte őt kihívást jelentő megpróbáltatás az évek során, nem kellett kimozdulnia a komfortzónából, nem kellett olyanná válnia, amire a háborúban való életben maradáshoz szüksége van - elpuhult, és ezzel most kellett szembesülnie, ilyen körülmények közt.
Vajon a benne élő, korábban még kitartóan reménykedő kislány továbbra is azt hiszi, egy mesevilágban van? Hogy még mindig csak a jó győzhet? Hogy a királylányt mindig megmentik, bármilyen szörnyen alakuljon a sorsa, éppen időben érkeznek hozzá? Most mintha néma lenne... Talán elméjének a legsötétebb zugában sírdogál csalódottságában.
Ahelyett, hogy elfojtaná a haragot, mint ahogyan azt annak idején tette, fegyverré formálja. Most nem fognak kárba veszni az indulatok, hanem kígyóként, áldozatot szorongatóan fog lecsapni, aljas módon. A tombolás elvégre úgyse vezetne sehova... Legalábbis az ő felépítését nézve biztosan nem.
Csend van. Nyomasztó csend odabent.
A férfi finoman fekteti a hátára, és hagyja magát, még akkor is, mikor kioldja az apró görcsöket, amiket a törülközőre kötött annak biztos fennmaradása érdekében. Nem reagál az égetés újabb fokára, ami végighullámzik a hátán, ahogy a bőr érintkezik a padlóval. Hallja és látja, ahogyan ellenfele a kezében lévő fémet leteszi a földre, persze elérhető távolságban. Még ő is megkaparinthatná onnan, bár teljesen felesleges még próbálkozni, hiszen könnyedén lenyomhatja ilyen pozícióból a karját, megakadályozva, hogy leszúrja, szóval... Egyszerűen csak el kell terelnie a figyelmét.
Érdeklődése pont jókor érkezik - meghökkentik ideiglenes partnerét a szavak, aki így félbehagyja a mozdulatot, mire halványan elmosolyodik. Itt a lehetőség, tovább kell ostromolnia az erősnek hitt várat, még több meglepetést okozva neki.
- Ha neked nem gond, akkor nekem sem lesz, de nem úgy megy az... - emeli meg a kezét, hogy végighúzza mutatóujját a férfi száján lassan, kihívóan nézve farkasszemet vele. - Tégy róla, hogy ellazuljak... Csókolj és ölelj - simít végig az arcán, majd a nyakán ép kezével. - Nem sietünk sehová, nem igaz? Na meg ha ezt a kis apróságot megteszed... - futtatja végig ujjait a másik mellkasán, lefelé irányítva a mozdulatot, hangja negédes, reményei szerint pedig magához láncolhatja ezzel a kiéhezett alakot. - Életed legjobb éjszakáját biztosíthatom neked. Mit szólsz hozzá?
Undorító.
Kezeivel átöleli a nyakát, finoman lejjebb húzva őt, hogy a korábban kért csókot beválthassa, feltéve, ha hagyja magát. Ez remélhetőleg beválik, minden szenvedélyét beleadja, hogy semmiképpen se tudjon elszakadni tőle, míg a kardhoz közelebbi karját végigfuttatja a hátán, majd hirtelen kapva a fegyverhez ragadja meg annak markolatát, úgy szúrva bele a pengét a férfin bárhova, nagy valószínűséggel, ha nem reagál időben, valahova az oldalába állítva.
Csend van.

/Nyomon/

/A hozzászólás 16+ elemet is tartalmaz./


Miközben Viridiel a csatabárd alatt szenved, női társa inkább megadja magát teljesen az alvilági figurának és szavakkal biztatva is hevíti benne a hévet. Ez a pasi eddig sem a hidegvéréről és a visszafogott, gentleman jelleméről vált ismertté a mesében. Lehet máskor máshol egész más életkorban még normális kisgyerek volt. De mára a bűnözés és a helyzet, melyben egy selfnek gondolt nő kiszolgáltatott helyzetbe került, teljesen kikapcsolta az önkontrollját. Vagy csak sima pasi, amilyen mindegyik is szeretne lenni és csupán régen volt nővel!
Eközben Turion fia utolsó próbálkozását veti be, hiszen innen már neki nem lesz kiút... másik. Vagy megöli az ellenfelét vagy ismét fogságba esik. Megint eszméletlenül. De jaj neki, ha felébred a kegyetlen inkvizítor és Főnök!

Hősnőnk megkapja a kért csókot és a férfi ajka lassan lecsúszik a nyakára és melleire. És nem csak az ujjad köré tekerted, de a láncod köré is. Még mielőtt megtörténne bármi, amit ennél talán sokkal jobban szégyellnél, hódolód centikkel a bőrödtől tátog friss levegőért, de csak a tested illatát érzi orrában. Ennyire fojtogatóan rossz lenne a szagod?
Végezetül van egy hulla feletted. Pontosabban rajtad, teljes súlyával. Egy tolvajnő a "hátad mögött", ami nem pontos meghatározás, hiszen a padló van a hátad mögött. Inkább a fejed felett. És egy Viridiel a lábad alatt néhány méterrel.


/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Viridiel elveszti az eszméletét, miközben semmire nem megy a kardjával, túl közel van ellenfele.
4-6-ig -Feljajdulva fordul le rólad az oldalát fogva és igyekszik pár pillanat múlva felállni, vérző oldala láthatóan fáj./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

A kardom nem vagyok képes eléggé befordítani ahhoz, hogy esélyem legyen megsebesíteni az oldalát, így csak hatástalanul csattan a markolat a fickó oldalán, aki természetesen ezt fel sem veszi, tovább szorítja a nyakamhoz a csatabárdja nyelét és egyre kevesebb levegő jut így a tüdőmbe.
A karom erőtlenül lehullik, míg a másik minden hatás nélkül feszegeti a fanyelet, az egy jottányit sem enged. A fickó egyre önelégültebben vigyorog a képembe, de a kép homályosul, szürkül, majd átveszi helyét a teljes sötétség.
Még utoljára az a gondolat fut át rajta, hogy sokra ment Lashrael a segítségemmel! Nem sikerült kimenekítenem és ez keserű ízt hagy a számban.

//A poszt 16-os elemet tartalmaz.//

Az apró szemű lánc csak a szerencsének köszönhetően kerül a férfi nyakára, ahogy helyezkedik rajta, valamint ahogyan fején és felsőtestén vezeti végig ujjait. Nem hitte volna, hogy nem veszi észre, ezért is akarta a kardot választani, de ha már ennyire figyelmetlen és türelmetlen, és ennyire foglalkozik a látszattal... Biztosan még nagyobb lendületet és biztonságérzetet ad neki, ahogyan megborzong a nyakát ért csókoktól, mi több, még halkan nyög is, teljessé téve a félig őszinte, ösztönös mozdulatokból álló színjátékot. Aztán ahogy az előkészületek megvoltak, rögtön meghúzza a láncot mindkét oldalon, rászorítva a férfi nyakára, belemélyesztve a szemeket a bőrbe, és nem aggódik amiatt, hogy elszakad, elég erősnek tűnik a számára.
Nem érez semmit közben. Az őt ért sérelmeket annyira megelégelte, hogy a saját önérzetével, tiszta lelkiismeretével egyáltalán nem foglalkozik, csak az érdekli őt, hogy megbüntesse a bent lévőket. Az első lépést megtette; fölötte fuldoklik a férfi, halkan, egy idő után egész teste remeg, és bár próbálja valahogy megakadályozni szenvedéssel teli halálát, ha lenyomja a kezét, nem segít azzal. Ráadásul, ha bármit is tesz, könnyedén tudja korrigálni, mert a fém csúszik a vágyódástól izzadó testén, valamint egy csuklómozdulattal tudja változtatni a lánchosszt is, így mindenképp meg fog halni. Az apró szemek alá nem tud nyúlni, a szorítás elég erős ahhoz, hogy a vastag ujjakat ne tudja alábújtatni, egyszerűen nem találhat fogást rajta. Az egész teste remeg, ő pedig végignézi, ahogyan a szemei kidüllednek, talán még arca színe is elváltozik valamennyire, de ezt a fényviszonyok miatt nem tudná megállapítani.
Számára gyorsnak tűnik a lezajló folyamat, és csupán egy pillanat az, amikor hirtelen nehezedik rá a test - vagy elájult, vagy meghalt, bár még nem lazít a lánc szorításán, csak hogy biztosra menjen. A légzését nem érzékeli, nem hallja, és minden bizonnyal a szíve dobogása is abbamaradt.
Első gyilkosság.
És csend...
Letekeri róla a láncot, és lelöki magáról a testet, igyekezve mihamarabb kicsúszni a súly alól. Közben figyeli a túloldalon lévő alakot, aki Viridiellel viaskodik, és mivel ott nem tűnik számára - számukra - kedvezőnek a helyzet, szemmel tartja, a figura mikor fordul felé, és addig ügyködik, míg az ellenség a társával foglalatoskodik. Némi ügyetlenkedéssel sikerül csak kiszöknie a halott alól, hiszen egyik karja sérült, arra nem támaszkodhat annyira. Ha tehetné, egyetlen komoly ellenfelük mögé sétálna, hogy úgy szúrja le, de a combjára olyan csapást mért, hogy képtelenség lenne halkan mozogni. A sántítással járó hangosabb zajra biztosan felfigyelne, na meg nem is feltétlenül tartaná meg jelen körülmények közt a lába. Esélytelen eljutni odáig így, szóval ide kell csalogatnia.
Sikítva kuporodik le a hulla mellé, miután közelebb húzta valamennyivel a fegyvert, és remélhetőleg ezzel kellőképp felhívja magára a figyelmet.
- Elkezdett.. Elkezdett habzani a szája! - mutat az élettelen testre, kihasználva, hogy a sötétben, félhomályban ezeket nehezebben veszi észre a csatabárdos. - Az... Az egész teste elkezdett vonaglani, én... én azt hittem, az élvezettől! - folytatja kétségbeesett hangszínnel. - Meg... Megszállta egy démon! Én mondtam...! Mondtam, hogy baj lesz! Le... Le kell vágni a fejét, különben... Különben mind itt halunk meg! - teszi hozzá némi hisztériával és nyöszörgéssel, ha már sírásra nem tudja fakasztani magát, még ha az lenne a leghitelesebb is - épp eleget zokogott, most már egyébként is a könnyei végén járt. Ötlete sincs, ennek mennyi lehetne az igazságtartalma, elvégre nem démonszakértő, de azért elég jó történetnek tűnik ahhoz, hogy maga mellé csalogassa az utolsó alakot. Ha így történik, az első adandó alkalommal fogja beleállítani az így megmaradt pengét, megfeszítve minden izmát a leggyorsabb lecsapás érdekében, keményen elrugaszkodva ép lábáról.
Ha ez nincs elég hatással a csatabárdosra, és így nem jön közelebb, akkor egyelőre nem fog semmit sem tenni.

/Nyomon/


Lazy cselszövése bevált és az őt megerőszakolni akaró férfi halottan nehezedett rá, mikor kikászálódott alóla. Jobb keze és lába sérült, megalázták többször is, de igazi fondorlatos lénynek bizonyul. Most végzett első áldozatával, de máris újabb gyilkosságot készít elő. Kétségbeesést színlelve hívja magához a lábát megsebző áldozatát.
Viridiel életét mentette meg ez, hiszen az elméje mintha csak megbomlott volna a férfinak, még mindig nyomja lefelé a fegyver fa nyelét, pedig a hírnök már nem is mozgott. Ha egy kicsit is tovább folytatja, akkor a lombtünde királynak új, gyors lábú, megbízható alattvaló után kellett volna néznie.
Mit sem tehet így Turion fia annak ellenére, hogy ellenfele lassan felkászálódik és fegyverét baljában fogva lassan közeledik a rimánkodó asszonyszemélyhez...
Nem felejtett el valamiről említést tenni a Mesélő? Rengeteg ilyen dolog van, hiszen nem írtam le odakint az éjszaka hangjait vagy hogy épp mit csinál az a sok prostituált a többi szobában. És majdnem kifelejtettem a tolvajnőt.
-Ne higgy neki! Láttam, ahogy megfojtotta. Át akar verni.
* Hirtelen két kézbe kapja a tőled csak két méterre lévő zsivány a fegyverét és látod a szemében, hogy -kis segítséggel ugyan-, de most már átlát a helyzeten.

Jól van, felé tart, eléggé úgy tűnik, hogy minden a terv szerint fog haladni. Ha szerencséje van, a passzív megfigyelőként jelenlévő tolvaj sem fog megszólalni, így könnyedén leszúrhatja a csatabárdos férfit. Aztán a nőt is kezelésbe veszi... Ha már úgyis panaszkodott arról, hogy ő nem akar itt dolgozni, akkor tesz róla, hogy senki se akarja az általa nem kívánt szándékkal megközelíteni.
Az eddig csendben lévőnek a hangja kellemetlenül szakítja meg a folyamatot. Lopva felpillant a közeledőre, és látszik rajta, rájött a csapdára, vagy legalábbis sejti. Kérdés, van-e értelme folytatni a mostani színjátékot, mert jobban belegondolva nincs a tolvajnak sem bizonyítéka minderre azon kívül, hogy "látta". Valahogy ezt kéne kihasználnia, jól csavarni a szavakat...
- Nem kell mindent rám kenni azért, mert belekényszerítettek az életedbe! Utálom, hogy mindig rosszat akarsz, pedig nem tettem ellened semmit! Vagy ez a te műved? És meg akarod úszni?! - rivall rá, igyekezve zokogáshoz hasonló hangot kiadni, szemeit dörzsölgetve a látvány kedvéért. - Nézd meg! - fordul aztán a csatabárdos felé, ingerülten mutatva az előtte hason heverő halottra. - Nézd meg, hogy habos a szája! Nézd meg a nyakát is, nem fogsz találni fojtásra utaló nyomot! Meg egyébként is, én csak egy gyenge szajha vagyok, mégis hogy lennék erre képes?!
Nem tudja eldönteni, mennyire hihető ez a szöveg, így csak a jószerencséjében bízhat, valamint abban, hogy a férfiban is tudatosul, nem feltétlenül kell a tolvaj minden szavát készpénznek vennie. Így, ha mégis meggondolja magát, és inkább ellenőrzi a holtat és az azon lévő jeleket, akkor amíg vizsgálódik, korábbi szándékával megegyezően robban ki a helyéről, lehetőség szerint leszúrva őt a mellette pihenő karddal, viszont ha tovább közeledik, akkor kénytelen lesz a tolvajnő felé venni az irányt, és rajta leverni ezt a lépését. Remélhetőleg sikerül elkapni, karddal a kezében pedig élő pajzsnak is használhatja - talán lemerevedik annyira halálfélelmében, mint ahogyan ő, és így kihasználható bábu lehet belőle. Mondjuk inkább szeretne ennek azonnal véget vetni, és nem taktikázni tovább, sérülten, járás hátrányával komoly küzdelembe keveredni.

/Lazy/


A másik nő szája eljárt és bizony nagyon nehéz visszatuszkolni a fogkrémet a tubusába, ha az egyszer kijött. Talán ha engedte volna közeledni tovább... Vagy meghal vagy betalál a szúrás. De így most két civakodó utcalányt lát és egy csomó hullát. És lassan letisztul a vérmámor a férfi szemei előtt, hogy tisztán gondolkodjon. És átvágja a Gordiuszi-csomót. Szerencsére nem a nyakadon keresztül.
-Séta a Főnökhöz! Mozgás, szedjétek a lábatokat! Előttem!
* Hirtelen rájön, hogy nem egyedül van a házban. És nem kell minden bonyolult kérdést magának megoldania. Többek között azért van "az intézmény" vezetője és azért kap annyi sok pénzt a közösből, hogy tömni lehessen a fejét ilyen süket szövegekkel, mint amit ti levágtok most.
A tolvajnő felkászálódik és kezével igyekszik továbbra is minél többet kitakarni a féltett részeltekből. Könnyebb dolga van, mint neked, aki egyik lábára nem tud terhet helyezni. Ellentmondást nem tűrően áll ott és várja az engedelmességedet.
A hulla úgy tűnik, nem érdekli. Van még itt bőven és hogy nem vagytok ártatlanok, azt biztosra veszi.

Elégedetlenül fonja karba kezét, folytatva a hisztiző nőszemély szerepét, bár legszívesebben csak elvágná mindkettőnek a torkát. Sokkal egyszerűbb lenne, foghatná Viridielt, és végre elhagyhatnák ezt az átkozott helyet a bilincs leoldását követően, és soha többé nem kéne visszatérniük. Tényleg...
Lopva az irányába fordul, és nem mozdul meg. Nem tudná ennyiből megállapítani, hogy mindössze kiütötték, esetleg végzetes csapást mértek rá, de... Nagyon reméli, hogy nem az utóbbi. Nem azért küzdött egyikük sem, hogy aztán holtan végezze, és ő érezné magát a legrosszabbul, ha ennyi mindent vállalva, ennyi mindent tűzre dobva jött, hogy kimenekítse. Nem sok híja van annak, hogy ezekre az áldozatokra emlékezve meggondolatlanul nekirontson a csatabárdosnak, vádolva őt, hogy megölte a társát, gyakorlatilag az egyetlent hosszú idő óta. Nem fog tudni megbirkózni a lelkiismeretével, ha a legrosszabb lehetőség következik be.
Összepréseli ajkait. A harag lángjai haragosan csapnak össze, de nem engedheti meg, hogy eluralkodjanak rajta az érzések. Még mindig annak a nyomasztó csendnek kell elméjében lennie, hogy valószínűbb legyen a siker, és minden lehetőséget meg kell ragadnia. És húznia az időt, hátha... Hátha felkel.
- Már nem azért, de megsérültem, méghozzá miattad, így sétálni egyáltalán nem tudok - húzza fel az orrát, magához rántva a leoldott törülközőt, amit combjaira fektet, valamint a kardot takarásba téve ezáltal. - Inkább a Főnököt hívd ide, úgyse tudok sehova se menni, meg viheted ezt a hazug dögöt is - javasolja, állával a tolvajnő felé mutatva. - Még a végén meglógna... - teszi hozzá bosszúsan.

/Lazy/


Erre mondják, hogy nem egy könnyű nőszemély. Mutogatja magát, noha most illemből valamit kitakar. És hisztizik a lába miatt, miközben nem is vágta le a fejsze, csak félig jutott át. De hát a maffiózót sem abból a fából faragták, hogy ne tudná helyre rakni. Megragadja teljes erőből a karját és megpróbálja felrántani, hogy az ajtó felé tuszkolja. Ám váratlanul furcsát érez odalent.
Nem, nem a férfiasságánál. Sokkal prózaibb dolog van a háttérben. Úgy érzi, hogy majd ki lyukad a hasa és mikor lepillant ellenőrizni éhségét, rájön mennyire is elkésett. Felnézve a szemedbe csak megnyugvást látsz benne. Sem értetlenség, se bosszú. Úgy áll ott, mintha egy óráig némán, igézően akarná látni az arcodat, a következő pillanatban mégis megindul a teste hátrafelé.
Meghitt pillanatotokat csupán egy távoli sarokból jövő velőt rázó női sikoly zavarná meg, ha hagyjátok. Hárman futnak az ajtó felé és neked el kell döntened, mit csinálsz a szobában. Lánc a kezeden, kard benne. És a sarokban a hang forrása. Sok hulla és egy eszméletlen férfi a földön.
A Mesélő meg sem próbál ezúttal találgatni, noha eddig is általában lusta volt más fejével gondolkodni.

Már érzi a győzelem keserű ízét a szájában, amint újra közeledik felé a férfi; látja annak a halálát, aztán jöhet az áruló, akivel hasonlóképp szeretne végezni. Őt sem hagyhatja ki, ha már ennyire belerondított mindenbe, csak egy a baj: nem fogja olyan könnyen beérni. Ahogy aztán durván megragadja a karját a csatabárdos, hogy felrántsa a helyéről, a törülköző alá rejtett fegyvert nyomban meglendíti felé, engedve, hogy a harag irányítsa a mozdulatot. A penge könnyedén siklik át a puha, csont által nem védett részeken, majd megreked, mert a markolatot nem tudja beletuszkolni a vágott sebbe. A vér hamarosan ömleni kezd, a kardot továbbra is szorongató kezére csordogál a meleg folyadék, majd lecsöpög a padlóra. Felpillant, vonásai dühösek, és nem enyhülnek, csak mert annyira békésen figyeli őt, noha legbelül valamiféle rossz érzés társul mindehhez. Valamiért kellemetlen ez az egész, és talán most kezdi el sejteni, mekkora hibát is vétett mai tetteivel, ugyanakkor más lehetőség nem kínálkozott fel neki. Inkább a gyilkos pozícióját vállalta, mint az örök áldozatot, akit porig gyaláztak. Elég volt már a megalázkodásból, és talán... talán ez azt jelenti, hogy megérett erre a korszakra.
- Bántottál... Nemcsak engem, de a társam is - sziszegi a szavakat méregtől reszkető hangon, nem érdekelve, hogy talán meg se hallja a másik, valamint hogy ugyanezt visszahallhatná. Mindkettejüknek megvoltak az okaik, miért rontottak egymásra, és ezzel tisztában is van. Egyszerűen csak most nem foglalkoztatja.
- Ha megölted őt... Az egyetlen... értékes társamat... Remélem, az általatok annyira félt pokolra jutsz - fejezi be, és ahogy lazul kezén a szorítás, kirántja azt, ép lábára helyezve a testsúlyát. - Mint ahogy én is oda fogok - teszi hozzá csendesen, lehajtva a fejét, kirántva a pengét a gyomorból, mikor a test hátrafelé kezd el zuhanni. Hátul motoszkál benne a bűntudat, ám mielőtt még ez a fajta ár elsodorhatná, elkezdhetné önmagát hibáztatni az események miatt, a tolvaj sikoltása félbeszakítja ezt.
- TAKARODJ INNEN! - kiált rá, túlharsogva a sikolyát. - TAKARODJ A KÖZELEMBŐL, EBBŐL A SZOBÁBÓL, VAGY NEM LESZ MIVEL SIKÍTOZNOD! - szorulnak rá ujjai a markolatra, ezzel visszafogva az indulatokat, amik vezetnék őt, hogy meg is tegye a korábban magának tett ígéretét. Először csak az arcát akarta annyira megsebezni, hogy az egy életen át látszódjon, de ha tovább marad és tovább hátráltatja őt, nem fog megállni ennyinél. Hogy mit tesz a továbbiakban, nem érdekli egészen addig, míg nem okoz több problémát neki, inkább csak reméli, hogy feltartja a közeledőket, akikkel ugyanúgy nem foglalkozik. Harcolni úgyse tud több ellenféllel szemben túl sokáig, így már édesmindegy, miként várja őket. Megpróbál optimistán hozzáállni, hagyva, hogy a tudatát uraló nyomasztó csend vezesse.
Nem vet egyetlen pillantást sem az elterülő holttestekre, hanem rögtön, sietősen és furcsa ügyességgel ugrál el Viridielig, azonnal lerogyva mellette, némi kétségbeeséssel téve fejét a mellkasára, és behunyja a szemét, hogy tisztán hallja: ver-e még a szíve.
Hallom.
Megkönnyebbül és megnyugszik, amint tudatosítja: él. Biztosan ejtene örömkönnyeket, ha más körülmények közt lennének, viszont most fel kell ébresztenie a lehető leghamarabb. Le is rakja a kardot, megragadja a férfi ruháját, és veszettül rángatja, míg az a néhány alak be nem téved.
- VIRIDIEL! ÉBREDJ! VIRIDIEL! - kiabál, hátha lesz bármi hatása. Ha egyelőre nem mutatja jelét eszmélete visszaszerzésének, akkor egy másik eszközhöz nyúl: kellemesen csípős pofont ad mindkét orcájára. Ezt követően, ha továbbra is semmi, újrakezdi a rángatást és üvöltözést, reménykedve a legjobbakban.

/Nyomon/


A tolvajnő hamar felfogja szavaidat és olimpikonokat megszégyenítő gyorsasággal fut el. Ő sem ostoba, hallja a közeledőket és a másik irányba kanyarodik. Volt már ehhez hasonló macska-egér játéka, csak ott városőrök elől kellett menekülnie. A vérében van a bajkeverőnek, hogyan ne kapják el.
Ám Lazynek nincs. Bár el tud menni Viridielhez, de mire felébred a férfi, addigra már nagyon közel vannak az érkezők. Még nem látni őket. Kinyitja az elf férfi a szemét és gyorsan kell megbeszélnetek az elkövetkezendőt.
Továbbra is az emeleti szobában vagytok hullákkal körülvéve.

Nem figyelte, mennyit kell tennie ahhoz, hogy visszahozza az álomvilágból a férfit, mint ahogyan azzal sem volt ideje törődni, hogy a törülközőt magával rángassa. A helyzet különösen forró, és az ezzel való foglalkozás csak értékes másodperceket rabolt volna el. Meg mire magára köti... Szóval vállalja teljes megjelenését minden bájával és minden hibájával társa előtt, már ha időben felkel, és...
- Végre! - öleli magához rögtön, szorosan, amint legalább résnyire nyitja ki a szemét, de a következő pillanatban már el is engedi. - Nincs sok időnk - néz a szemébe komolyan. - Elintéztem a maradék kettőt... - pillant hátra. -, a nőt elzavartam, de a sikítása miatt még jönnek néhányan - közli gyorsan, mi volt és mi vár rájuk, remélve, hogy hamar észhez tér partnere, és minden morzsát meg tud emészteni időben. - Ha tehetném, se tudnálak meggyógyítani, időnk se lenne rá, és jelentkezhetsz nálam az események után egy ingyen pofonra a páncélod hiánya miatt - néz aztán körbe, keresve Viridiel jelenlegi fegyverét, ha esetleg az nagyon távolra került, azonnal a kezébe tudja adni. A sajátját baljába veszi, összevérezve így bal tenyerét is, de az undor messze elkerüli őt. Fontos a kijutásuk, az életben maradásuk, majd ha ennek vége, ráér búslakodni és hányni, valamint gyötrődni, alakulhatott volna-e másképp.
- Kérdés, amíg meg nem érkeznek? - szegezi tekintetét a betört ajtó irányába, felkészülve az újabb viaskodásra, kizárva a vádaskodó hangokat fejéből. Most nem ér rá még jobban elrontani.