Jelena Brichena Whymon

Mivel az italon való gondolkodás miatt a fiúra kell nézzen, neki mi lenne jó – mert hát egy gyerekről van szó -, az értetlen és csalódott ábrázat nem kerüli el a figyelmét. Megállja, hogy nemtetszésében alaposan elhúzza a száját amolyan figyelmeztető jelleggel – ha a taknyosnak nem fűlik a fogához a választás, akkor nem kell enni, neki ez is teljesen rendben van. Legalább nem kell költeni rá...
...aztán már vehet is egy határozottan mély levegőt szigorúan becsukott szemmel, mikor ez az értetlenség és csalódottság megformálódik szavakként is. Nem fogja meg sem az orrnyergét, sem a halántékát, noha meglehetősen nagy a kísértés rá, amilyen fárasztónak találja ezt a kölyköt. Nem a semmiért nem vállalta a kezdő mágusok oktatását annak idején; felnevelt ugyan két gyereket, de tanítani az ilyen korúakat kész rémálom, amennyit kérdeznek és amennyire nem képesek felfogni a magyarázatokat... Mindegyik az idegein táncolt volna, hiába a hidegvérűsége.
- Nem pálinkáról beszéltem, azért ennél körültekintőbb vagyok – néz mogorván a fiúra. – Kölyöknek nem rendelek alkoholt, így jó lesz a hagyományos, facsart gyümölcslé – biccent egyet a fogadósnak megerősítésként, na meg azért, hogy a kölyök szavára nehogy megváltoztasson bármit is, elvégre nem ez a ficsúr diktálja a lépést. – Nehezemre esik elhinni, hogy még nem volt szerencséd az egyszerű almaléhez vagy barackléhez, ami nem az alma- és barackpálinka névre hallgat – pillant még a kellemetlen társaságára, aztán elindul az asztalhoz, ezzel egyértelműen le akarva zárni a beszélgetés ezen fonalát. Nincs kedve ugyanis vitát nyitni abból, mi lesz a rendelés vagy mennyi – az ő pénze, ő dönti el, mennyi lesz, és két gyerek után nagyon jól tudja, mennyire éhesnek tudják beállítani magukat, aztán egy adagtól úgy megtelnek, hogy majd’ kipukkadnak vagy meg se bírják enni a szedett adagot... Őt aztán nem veri át a farkaséhség emlegetésével.
És a fiú folytatja a kötekedést... Lehet, ki kéne dobassa inkább, ne bosszankodjon, állítólag nem tesz jót az emésztésnek, ha frusztráltan étkezik, illetve az sem szerencsés, ha már az út elején valakit ennyire fegyelmeznie kell. A vasvilla tekintettől mindezek azonban nem mentesíti a kölyköt: habár háttal van, a válla felett hátranéz rá fenyegető szigorral. A saját gyerekei ettől teljesen megrémültek és inkább hallgattak vagy tették azt, amit kért, noha egy utcakölyöktől aligha vár hasonló reakciót, elvégre nem egy elkényeztetett kis... Szóval nem lehet annyira elkényeztetve, mint a saját semmirekellő utódai - ő minden bizonnyal hozzászokott már az ellenséges és becsmérlő tekintetekhez.
- Ha ennyire van erőd vitatkozni, akkor igazán éhes sem lehetsz – teszi karba a kezeit, mogorván fürkészve a fiút. – Elmondtam: előbb látni akarom, hogy megeszed, utána rendelhetünk még, de ha ennyire nem tetszik, hogy kaphatsz még egy másik fogást, miután elpusztítottad az elsőt, akkor lehet kifáradni az ajtón és keresni mást, aki óhajt fizetni miattad – int a bejárat irányába. – Nem az anyád vagyok, kötelességem se lenne, hogy fizessem a reggelidet, a nagyanyád meg aztán főleg nem vagyok, hogy felelőtlenül szórjam rád a pénzt. – Egy enyhe utalás, hogy őt nem fogja megvezetni a gyerekes manipulációival nem árt; akkor talán lemond ezekről a gyenge próbákról és inkább hasznossá teszi magát, netalán még élvezhetővé is teszi a saját társaságát és viselkedését, mert jelenleg ez hallatlan. Ha annyira éhezik, inkább talán hálásnak kéne lennie, hogy legalább "egy tükörtojást" kap. Ezt is úgy mondta, mintha nem járna mellé más is...
Végül megtalálja a helyét az asztalnál, nem törődve azzal a néhány pillantással, ami különböző asztaloktól kíséri el őt a székéig. Vélhetően nem egy megszokott eset az övéké, na meg az ilyen kis apróságok a pletykás, feszültségre éhes népséget mindig is foglalkoztatni fogja. Ha ennyire érdekfeszítőnek találják mindezt, figyeljék csak... Úgyse fogják újra látni őt.
- Ha azt hiszed, többet tudsz meg tőlem, mint amit attól a férfitól, tévedsz - böki oda, fel sem nézve a térképről, ha a fiú az előbbi nézeteltérésük ellenére is érdeklődést mutat. - Az út pedig csak egy darabig biztos. A királyságon belül több falu van, ahol megpihenhetünk, adott esetben városba is mehetünk, ott pedig feltölthetjük a készleteinket, szerezhetünk hiányzó eszközöket... - húzza végig az ujját Királyöböltől egy kis ív mentén szinte teljesen északi irányba. - Észak-Bivalyba viszont nem megyünk be, mivel az már jóformán egy külön városállamként funkcionál, az ottaniaknak a figyelmét pedig nem kéne magunkra vonni... - vezeti át ujját a kisebb öbölre, ahol elkezdődik az orkok területe. - A legbiztonságosabbnak, ahogyan tegnap is mondtam, a tengerparti vidékeket gondolom. Kevésbé valószínű, hogy ellenségbe botlunk, a halászókat pedig már messziről észrevehetjük - áll meg az ujjával, majd elhúzza azt, ahogyan a papírdarab jobb szélére néz: a térképről hiányzik a sötételf vidék, köszönhetően annak feltérképezhetetlenségének, ami nem éppen a terep nehézsége miatt adódik, hanem az ott élő nép miatt. Nem valami vendégszeretők - vagy ha annak is állítják magukat, ha nem ölik meg azonnal a behatolót, akkor rabszolgává teszik. Sem kém, sem felderítő nem tért még vissza onnét használható információval, így azon is csodálkozik, hogy a főtanácsosnak van kapcsolata. Meglehet, sőt, valószínűsíthetőleg valami foglyon keresztül, akit aztán elengedett annak érdekében, hogy létrejöhessen egy szövetség... És esetleg ő segíti...? Viszont ő attól még továbbra is elveszett lesz a sötételf birodalom vidékén, és bár térkép nélkül is tud valamelyest tájékozódni a csillagok állása alapján, nem szívesen hagyná el a tengerparti vidéket, ami egyértelmű és biztos útvonalat jelent.
Lejjebb tekintve Awyris sem nevezhető valami kidolgozottnak, többször ott is a semmibe visznek a vonalak; a térképkészítőknek nem volt elég információjuk, hogy elkészíthessék ezeket a területeket, olyan szinten elzárkóznak az erdeiek a kívülállók elől, de nem is ez a lényeg most, hanem Zevadar...
A keresett kinézetével sincs tisztában, ráadásul aggasztó a tény is, hogy egy teljesen más irányba haladt az átadott információ szerint, mint ami nekik jó lenne. Minél beljebb kerülnek ugyanis a sötételf területekre, annál kevesebb a valószínűsége, hogy visszajutnak az emberi birodalomba... Kényelmetlenül, de merev ábrázattal végigsimít a tarkóján, szájíze kellemetlen a bizonytalanságtól, viszont választása sem nagyon volt, ha meg akarta tartani a birtokát. Majdnem olyan ez már, mintha takarítana a főtanácsos után vagy ő csinálná meg helyette a tényleges kutatómunkát kevesebb, számára is elérhető forrással, ami kell ehhez a küldetéshez...

//FLINT//

A legtöbbször vizezett bort ivott a nép alja rétege, ha nem akart a víztől betegséget kapni, a legtöbb magaféle kölyök is ezen nőtt fel, így akármennyire is hitetlenkedett az úriasszony, bizony nem igazán ismertem a gyümölcsleveket, amit jó pénzért árultak a gazdák.
Így aztán magamba csak morogtam egyet, amikor nem állt kötélnek a borral, mert már nem mertem tovább feszegetni a határokat, meddig mehetek el nála.
Láthatóan már türelmetlenül zárta le a vitát és telepedett le az asztalhoz, miközben leszögezte, hogy annyit kapok az ételből amennyit ő meghatározott se többet, se kevesebbet, legfeljebb, ha tényleg megeszem.
Biztos voltam benne, hogy meg fog lepődni. Amikor végre ételhez jutok, eleget tudok elraktározni a hasamba, hogy sokáig kitartson.
- Nem vitatkozom, csak ismerem magamat. – ültem kicsit kedvetlenül le végül az asztalhoz vele szembe és türelmetlenül nézegettem a konyha irányába, ahonnan nagyon finom illatok szálldostak kifelé.
Nagyokat nyeltem, de nem voltam ostoba, hogy megint vitába szálljak vele, mert az egy adag is legalább valami, azonban, amikor felhozza, hogy nem az anyám vagy a nagyanyám, akkor a szememet megforgatva hálát adok a Magasságosnak, Teremtőnek vagy Istennek, akárki lakozik az egekben, hogy azok nem ilyenek voltak, bár a nagyanyámat sosem ismertem……
- Csak tartsa az ígéretét, ha megeszem és éhes vagyok, kapok még. – morogtam megvonva a vállam.
És nem maradt más, mint a várakozás, mind az ételre, mind a csapat lustább tagjaira, bár nem bántam, mert így megreggelizhettem és pénzembe sem került.
Persze annál ravaszabbnak véltem, mint, hogy kiszedjem belőle, hogy milyen szándékok vezérlik a Megbízónkat, de egy próbálkozást megért.
Az útvonalat pedig követem az ujjai alatt, nem mintha túl sok térképpel akadt volna eddig dolog, de nem is nekem kell majd olvasni őket……..legalábbis remélem, mert akkor lehet, hogy egész máshol kötünk ki.
- És tényleg bemegyünk a sötételfek területére? Ez a Ziolyrth elég nagy úr lehet, ha miatta beengednek minket oda, mert mindig csak azt hallottam, hogy onnan nem igazán jött vissza senki. – jegyzetem meg, mert az még belefér, hogy egy olyan titkos megbízás, mint a miénk, ne keltsünk feltűnést az éjelfeknél, ezért a fura kis csapatunk, de ha elkapnak, ez a Ziolyrth csak kiment minket, mielőtt rabszolga vagy hulla lesz belőlünk.
Az fel sem merült bennem, hogy mélyen behatolva a sötét tündék területére, magunkra leszünk utalva teljesen………

Amikor beérünk a házamba, Flern hamar rájön, hogy bár kívülről szép, belül még nem sok minden található benne. Azért arra pont elég, hogy el lehessen élni, és az ember néha napján egy-egy vendéget tudjon fogadni. A vacsora gyorsan eltelik, majd miután én is jóéjtet kívántam Flernnek lefeküdtem aludni és reggel korán kelve, a napi rutin edzésem után épp ennivaló készítés közben érkezik meg a kölyök. Így Ő is kap, belőle, amit aztán meg is köszöni, talán egy kicsit többször is mint kéne, majd reggeli után, miután elkészültünk jön a kérdés, hogy mi is volt a fogadó neve. * - Vértestvérek... Te hogy maradtál eddig életbe, ha ilyen gyorsan elfelejtesz mindent? Illetve ha neked megfelel induljunk el oda, a többiek már valószínűleg ott vannak. Közben ha úgy van beszélgethetünk egy kicsit. Például elárulhatnád, hogy lesz valakiből ilyen fiatalon olyan ember akit egy ilyen küldetésre kérnek fel? * szegezem neki a kérdéseimet és ha beleegyezik akkor a lovakat elővezetve átnyújtom neki a sajátját és elindulok arra, amerre a fogadó is található. Az öltözékem amúgy amit viszek, a számomra már megszokott felszerelés, dobótőrök, tőrök, mint fegyverek, pár tégely amivel egész jól el tudom magam maszkírozni, ha arra lenne szükség. *

Flern

[képet most kihagyom, mert változni fog nemsokára]

Az este kifejezetten csendesen telik, kicsit még szomorú is vagyok amiatt, hogy nem beszélget velem, de kitudja, hiszen abból ami kiderült a teremben lehet neki ilyenkor nincs nagy beszélőkéje... De ha végső soron nincs ilyenkor beszélőkéje, akkor miért vállal el így egy melót? Érdekes nem?
Folynak a fejemben a gondolatok, miközben a házon belül kicsit körbenézek, na meg készülődök az estére is, mindennel amivel kell, mondjuk azzal, hogy lefekszem az oldalamra és lehunyom a szememet.
Az este számomra nyugodtan telik, még szép álmom is van, ami kiskoromat idézi fel bennem.
Újra együtt vagyok a családommal és egyik kedvenc játékomat űztök, azaz kis karikákat dobáltunk rá egy pöcökre. Aztán amikor már meguntuk mindig utána mentünk és ittunk valami különlegeset. Lévén mivel nomádok voltunk mindig volt a közelben elég élelem és egyéb dolog, szóval az álmomban is alig pár perc sétára volt egy patak mellette egy kis gyümölcsös bokorral. Letéptem pár kis szemet a bokorról és a fából készült kis pohárkámba tettem, amit aztán összepréseltem egy bottal és felengedtem egy kis vízzel, hogy ne legyen annyira durva az íze. A kedvenc italom a mai napig, persze a tejen kívül.
Ezután arra lettem figyelmes, hogy reggel lett. A morcicsajszi már fel volt amikor én is kinyitottam a szememet, de nem igazán tudtam, hogy mit művelhetett előtte, hiszen nem ismertem annyira még.
Odamenve hozzá a reggeli köszöntés után, miközben ettem kicsit nézegettem a környezetemet és észrevettem, hogy helyenként vizes a padló. Hamar levontam a következtetést, hogy jó eséllyel nem kilöttyent egy kis víz a padlóra, hanem hogy jó eséllyel edzett azon a helyen, majd végignézve rajta, még látható volt egy kicsit, hogy valóban ilyesmivel lehetett elfoglalva. Egy kis hümmögésen túl nem nagyon fejtem ki irányába a felfedezésemet, de ha elég figyelmes talán akkor észreveheti, hogy nézelődtem és talán még rá is jöhet.
Persze a reggeli után elindulunk és bár nem az általam megnevezett fogadóba, hanem a másikba, ami helyes kapok is egy kérdést ami közben elgondolkodom...
Ennyire feltűnő lett volna, hogy kicsit rájátszom a dologra? Nem hiszem, nem tűnt annyira élesnek a lány. így aztán nem fedve fel magamat felelek neki az eddig hangnememben:
-Háááát tudod a nevek megjegyzése lehet nem az erősségem, de egy nomádnak úgyis tökmindegy minek hívják ezeket a helyeket... Tudod úgysem maradunk sokáig és jó eséllyel nem is fogunk visszajönni évekig.-majd rápillantva a társamra bólintok, de a konkrét válasz helyett inkább csak próbálom elkerülni. Tényleg ennyire buta lenne, hogy ilyet kérdez az utcán? -Azt én nem tudhatom, egyszer valaki odajött hozzám, hogy engem keresett, pedig szerintem nem, de ha már itt volt nálam az a papíros akkor mondom meglesem milyen itt az élet... De inkább jobb kérdés, hogy te hogyan kaptál ilyen munkát? Mármint ha jól emlékszem, akkor neked sem épp olyan folyó amin le szoktál úszni nem?- nézek rá kicsit gonoszkodva magamban, mert ha jól forgatom a szavakat... -Vagyis hát oké a srácot értem, meg a cicust is, de te és az a morcinéni eléggé kilógtok a sorból... Meg amúgy azt sem értettem, hogy mi a te munkád pontosan, szóval lehet csak kicsit zizi vagyok idefent...-ütöm meg picit a fejemet, hogy megerősítsem, hogy nem vagyok túlságosan a helyzet magaslatán...

Jelena Brichena Whymon

Megállja a szemforgatást és elégedetlenkedő sóhajtást, amikor a fiú kijelenti: ismeri magát. Persze, egy piti kis tolvaj, ő is ismeri a fajtájukat, még ha nem is olyan közelről, és tisztában van azzal, hogy pénzt nem szabad nekik mutatni – vagy inkább semmiképpen se sokat, mert még a végén kilopják a zsebeit. Ráadásul az előtte leülő személy még egy éretlen kölyök, ami még kiszámíthatatlanabbá teszi, mi fog neki tetszeni és mire húzza majd a száját, bár végeredményben mindegy: a legtöbb gyerek egyébként is finnyás, így ha minden miatt tiltakozólag emel szót, nem lesz meglepő.
- Kettőnk közül nem nekem van olyan foglalkozásom, amihez csalni vagy hazudni kell – szúrja oda az ígéret megtartása kapcsán némi figyelmeztető megvetéssel. Értelmét nem nagyon látja, hogy ne tartsa a szavát, az út során a pénzügyeket is tervezi megosztani, elvégre valahogy számolniuk kell a továbbiakhoz, az viszont más kérdés, hogy nagy eséllyel ő fog dönteni a felhasználásáról. Két gyerek ítélőkészségében nem bízik, Vexről pedig nem tudja, mennyire tud tartalékolni…
Amíg tart a várakozásuk, addig előveszi a térképet, hogy a társaság másik felének már egy letisztázott útvonalat mutathasson, noha a tegnap elhangzottak után talán nekik sem lesz meglepő, milyen területeken kíván áthaladni annak biztonságosságát feltételezve. A saját magyarázását felváltja a fiú érdeklődő meglátása, ami, ha túl hangosnak bizonyul, közbevág:
- Csendesebben! Nem akarom, hogy holmi jött-ment is tudjon, hová tartunk – morran, azonban ha a fiú tolvajként tudja, hol a helye a hangos magyarázásnak és hol a sutyorgásnak, akkor valószínűleg nem lesz szükség a figyelmeztetésre.
Akárhogy is, a tolvaj néhány mondata közben gondolkodva karba teszi a kezét, kicsit hátrébb dől, mintha így nagyobb rálátása lenne a térképre, amit mereven fürkész egy darabon, szinte már várva, hogy a papíron a szemei előtt megjelenjenek Zevadar felfedezetlen körvonalai, végül visszakönyököl az asztalra.
- Én bízom benne, hogy nem kell átlépnünk a határt – mondja csendesen, hiszen nem akarja magára vonni a figyelmet a beszélgetésük témájával. – A sötételfekről sose tudhatja az ember, hol bukkannak fel, így én nem lennék meglepve, ha még a határ előtt találkoznánk vele. Azt sem tartom kizártnak, hogy Vexnek van valami a tarsolyában, elvégre ő a főtanácsos ebe, a szakmája miatt pedig nem kötelessége velünk megosztani mindent… - fürkészi az ork-sötételf határnál semmibe vesző vonalat, amit lehet, majd át kell lépniük és olyan területen tartózkodniuk, mely már ember számára nem ismert. Meg más faj számára sem… Nem fél attól, hogy eltévedne, hiszen a mágusi kiküldetésekre felkészítették őt a csillagászat tájékozódásra használt ismeretével, így a visszajutással nem lesz gond, csak a sötétbőrűek megbízhatatlan népsége… Azzal lesznek inkább gondok.
- De ez később még firtatásra kerül – tekeri össze a térképet, hogy visszacsúsztassa annak sötét tokjába, észrevéve a szeme sarkából a feléjük tartó szőke felszolgálót. – Most ideje bizonyítanod, mennyire is vagy éhes – teszi le maga mellé a tokot, már hallva is a poharak koppanását az asztalon, amit követ egy-egy tányér, rajtuk a rendelt étellel. – Köszönjük – biccent egyet a szeplős nőnek, aki a tálcáját maga elé húzva viszonozza azt a szokásos jókívánsággal: jó étvágyat. A két evőeszközt az ujjai közé véve kezdi meg a reggelijét a maga megszokott, kényelmes tempójában, alaposans megrágva minden falatot, közben fel-felpillantva kellemetlen társaságára már csak azért is, hogy lássa, milyen tempóban eszik. Amilyen neveletlen, valószínűleg takaríthatnak majd utána, olyan hévvel fogja lapátolni...
- És hol vannak a szüleid? – kezdeményez beszélgetést néhány falat után, elégedetten véve tudomásul, hogy megfelelő kosztot kaptak ezen a helyen. Olcsó helytől kicsit kevesebbet várt, de úgy tűnik, a szakács érti a dolgát – vagy csak sikerült egy olyan napot elkapniuk, amikor jobb alapanyagokat használnak fel.

FLINT

Egyáltalán nem érint meg, amikor arra emlékeztet a rideg nemes hölgy, hogy ki vagyok és hol a helyem, hiszen ebben nőttem fel. És ő, még ha csak undorító piszoknak is gondolt a cipője orrán, legalább alaposan megreggeliztetett és várhatóan ételben az úton sem lesz hiány. Ezek után tőlem, annak nevezett, aminek csak akart, az egyik fülemen be, a másikon ki, főleg, mivel semmi másra nem tudtam gondolni, csak hogy pont ezen tulajdonságaim miatt kerültem a csapatba.
- Talán pont ez kell ahhoz, hogy sikerrel végezd el a feladatot, nem gondolod? – húzódik felfelé kissé a számszéle, mert el tudom képzelni, hogy mit gondol vegyes kis csapatunk többi tagjáról és milyen neki velünk útra kelni.
Tényleg nincs szükség a figyelmeztetésre a hangoskodást illetően, hiszen alkalmankénti meggondolatlan vagy annak tűnő viselkedésem ellenére, nem vagyok ostoba. A megbízásunk így is felettébb veszélyesnek ígérkezik és még abban sem vagyok biztos, hogy végig akarom-e csinálni, de bajt hozni a fejünkre azzal, hogy esetleg más is beavatást nyerjen a tervbe, nem áll szándékomban.
Bár ki a fene akarna önszántából arra a vidékre menni?
- Ebben a bizakodásban osztozunk, mert bár csak falragaszon láttam éjelfet, nem is akarok nagyon élőben többükkel találkozni, egy is elég lesz. – biccentettem és azokra a rémmesékre gondoltam, amit innen-onnan hallottam mesélni azoktól, akiknek volt hozzájuk balszerencséje.
És igen….Vex. Annak a nőnek vérszaga volt és csak a bolond nem látta, hogy parancsra bárkinek elvágná a torkát. Megborzongtam…….igaza volt a grófnőnek, kérdés ő milyen megbízást kapott….
Gondolataimból a papírzörgés billentett ki, ahogy Jelena eltette a térképet, mert mily öröm! Megjött a megrendelt étek.
Alig vártam, hogy asztalt érjenek a tányérok és már lapátoltam is befelé……kézzel. Nem leves ez! Majd bajlódok azokkal a flancos eszközökkel! Sosem laknék jól.
Nem falok, de jó tempóban tüntetem el az elém pakolt tojást, szalonnát, a gombát a végére hagyva, mert azok aztán nem éhes embernek valók, csak dísznek vagy levesbe jók.
Már a felénél járok, amikor a nő felteszi a kérdést és én épp csak felpillantva a tányérból vetek rá egy lesújtó pillantást.
- Meghaltak…….régen… - teszem hozzá a következő kérdést megelőzve. – Magam vagyok, szóval nem kell aggódni, ha útközben feldobom a talpam, senki nem fog sírni utánam. – fejeztem be kissé nyersebben, mint akartam.
Reméltem, hogy nem kezdünk el lelkizni, bár nem olyannak nézett ki, de jó lett volna, ha jönnek már a többiek.
- Még nem laktam jól, kaphatok még? – mondtam, miközben az utolsó falatokat nyeltem.

Vex

A kiscsaj hamar elkészül szerencsére így el is indulunk a fogadóhoz, miközben beszélgetésbe elegyedek vele. Ám a kérdésemre nem ad egyenes választ, mintha direkt nem akarná, hogy nagyon belelássak a múltjába. Mondjuk bizonyos szinten megértem, de ha együtt akarunk dolgozni, akkor előbb vagy utóbb bizonyos szinten meg kell nyílnunk egymásnak. Így amikor az én irányomba kérdez, egy félig igaz válassszal szolgálok. * - Nos Ethugan egy ideje felbérelt, és elég vaskos pénzt fizet ahhoz, hogyha ad egy feladatot akkor azt elvállaljam. Természetesen ez jár némi előnnyel és hátránnyal is, mint minden munka, de egyenlőre több az előny, úgyhogy addig kiélvezem azt, hogy nagyhatalmú emberek a célpontjaim, és a nagyja, még csak nem is tudja, hogy egy pillanat alatt végetvethetek a karrierjének.  A morci néni ahogy te nevezed, nos őt én se tudom mi köti a feladathoz, de biztos megvan rá az oka, másképp nem kockáztatná azt a magasrangú nyakát. * felelem a számára és közben lassan oda is érünk a fogadóhoz. Belépve hamar meg is pillantom Jelenát illetve a tolvaj srácot. Így oda is lépdelek hozzájuk, majd egy széket áthúzva a szomszédos asztaltól lehuppanok melléjük. Pont amikor Flint megkérdezi, hogy kaphat e még. * - Látom ti is megreggeliztetek, lassan azt hiszem ideje indulni. Az útvonalat a városon kívül biztonságosabb lenne megbeszélni valahol. Ha lehet nem sokáig időznék a városon belül... * Mondom köszönés minden nélkül, miközben figyelem a körülöttünk levő alakokat és egyre inkább az az érzésem támad, hogy megfigyelve vagyunk. * - Az Oawa merre van, tudtok róla valamit? * kérdezem meg elég hangosan ahhoz, hogy a körülöttünk lévők halhassák, van egy rossz megérzésem és úgy látszik, mintha ez beigazolódni látszana...



Mesélő


Vex kérdése hallatán négy megtermettebb alak áll fel a helyéről, arcukon friss karmolás nyomai látszanak, mint akik nemrég verekedtek meg egy Oawával és megindulnak a társaság felé, miközben a háttérben Flint észreveheti, hogy az egyik oldalajtón egy arcát maszkkal eltakaró köpenyes alak lép be a helyiségbe, nem indulnak meg feléjük, de árgus szemekkel figyelik az eseményeket.
A vendégek hamar észreveszik mi is kezd kialakulóban lenni. A tapasztaltabbak már lassan el is kezdenek kifelé somfordálni, hogy lehetőleg minél kevesebb problémával megúszhassák az egészet.* - Én a helyedben nem várnék rá. Elég csúnya sebeket szerzett, mi viszont úgy hallottuk, hogy itt szép summát tudunk szerezni tőletek, úgyhogy milenne ha odaadnátok a pénzeteket és komolyabb séérülés nélkül megúszhatnátok ezt az egészet. Mi is jól járunk és ti nektek se esik testi bántódásotok. * Mondja az egyik kigyúrt pasas miközben odalép Jelena mellé kezét a vállára helyezve. Ha végignéz rajta akkor láthatja arcán a sebhelyeket, valamint a gyilkolási vágyat, a szeme elárulja, hogy csak arra vágyik, hogy nemet mondjatok neki és ő elbánhasson veletek. Elvegye a pénzeteket. A többi nem is érdekli. * Higgye el hölgyem, nem szívesen bántanék egy ilyen szép alakot, mint maga, úgyhogy kérem ne ellenkezzen. * teszi még hozzá álszent könyörgéssel.

Megenged egy „ugyan, kérlek” pillantást a szemtelen megszólalást követően, egyébiránt nem kívánja firtatni. Ha hasznos lesz a kölyök, az út során úgyis kiderül, ha nem, akkor neki szerencsésebb esetben sikerül meglógnia és túlélnie, rosszabbikban belehal a próbálkozásba, noha Ethugan döntését még mindig kétségbe vonja. Mégis mit tudhat nem csupán egy, hanem két gyerek? Még csak élettapasztalatuk és gyakorlatuk sem lehet annyi, mint egy felnőttnek, aki legalább már egy évtizede az igényelt szakmában van.
Pillantását inkább visszavezeti a térképre, fürkészve a gondosan húzott vonalak között a városokat és falvakat jelölő pontokat, a díszesen felvésett helyszínneveket. Az emberi birodalom területén nem számol túl nagy ellenállással vagy problémával, ha kell, akkor iratuk is van, ami egyes városokba való belépést segítheti, noha erre a tapasztalatai szerint ritkán van szükgés. Mondjuk... Talán a koszos kölykök miatt lehet, mégis elő kell majd húznia az iratot néhány városkapuban...
- Nocsak, valamiben egyetértünk – vonja fel egyik vékony szemöldökét, egy pillanatra felnézve a fiúra, ami elég is ahhoz, hogy észrevegye a közeledő pincérlányt. A papírt így összetekeri és becsúsztatja a tokjába, hiszen nem akarja, hogy a nála lévő értékes munkának bármi baja essen. Még egy kis zsíros foltot sem akar látni rajta – a mesterember munkáját becsüli annyira, hogy annyira épségben tartsa a hordhatóvá kicsinyített térképet, amennyire lehet, egy szutykos kölyök mellett meg aligha feltételez kulturált evést.
Az étkezés megkezdésével, hogy az esetleges csámcsogást leszámítva ne teljes némaságban teljen, felhozza a kétélű témát: a fiú szüleit. Nem feltételezte, hogy bármilyen könnyű emlék is kötné hozzájuk a kölyköt – amennyire rálátása van minderre, szinte garantált a rossz kapcsolat legalább az egyik féllel, így a lesújtó pillantásra csak mereven fürkészi a fiatal vonásokat. A szavak ugyanakkor meglepik, még ha nem is mutatja ezt ki egyáltalán; ha már nincs senki, aki eltartaná, akkor meglepően gyorsan megtanult alkalmazkodni a város kevésbé fényes oldalához, ami vagy tanulékonyságot, vagy elképesztően nagy szerencsét és talpraesettséget jelent. Remélhetőleg nem pusztán az utóbbiak tartották idáig életben.
- Nem terveztem, hogy bárki feldobja a talpát közülünk – jegyzi meg hűvös nyugodtsággal, újabb falatokat szúrva a villájára közben. – Ha idáig lenyűgöző módon túlélted, talán tényleg tudsz valamit, így én inkább amiatt aggódom, hogy az egyik városi sétámon te fogod megrövidíteni az erszényemet néhány érmével – teszi hozzá, és bár nem mosolyog, talán egy kicsit felvillanyozza a szarkát ez az elképzelés. Most ugyan nem teheti meg, hiszen egy csapatként kell viselkedjenek, később viszont ilyen módon könnyen megtorolhatja, ha nem kedves vele szemben. Nem mintha ez sokat változtatna a hozzáállásán; ugyanolyan lesz vele, mint idáig.
A maga részéről megtartja a kényelmes ütemű étkezést, továbbiakban inkább nem is zavarva meg fiút, aki elég gyorsan eszik ahhoz, hogy megkérdőjelezze, rág-e egyáltalán. Csak néha vesz egy mélyebb levegőt, legyűrve egy-egy szemforgatást, amit kiváltana belőle a helyzet - régen kellett már olyannal reggeliznie, aki a ranglétra ilyen alacsony fokán helyezkedik el, és bár az előző nap során felkészülhetett arra, hogy nem lesz egy álom és nyoma sem lesz annak a kifinomultságnak, amihez szokott, még így is megdöbbentő, mennyire más. És ez lesz legalább két hónapig...
Nagyjából mindketten végeznek, mikor Vex és a vöröske belépnek a fogadóba, amivel egyszerre a tolvaj is érdeklődik a második fordulója után. A lehető legjobban időzítenek mindannyian, ám pillantását még nem vezeti a mellettük leülő bérgyilkosra – előbb a pénzes zsákocskája felé nyúl, hogy elővadásszon belőle néhány érmét a taknyosnak. Kissé ugyanakkor zavarja a hirtelen siettetés Vextől úgy, hogy pont ők jelentek meg késve.
- Neked is jó reggelt – köszön kissé csípős elégedetlenséggel a nőnek, ránézve egy pillanatra, nem kifejezetten értékelve a belépőjét; nem kívánja egy pillanatig sem fenntartani a puszipajtások látszatát, mert nem azok.
Tekintetét visszafordítja a fiú felé, akinek arca előtt megemeli két ujja között az elővett érméket.
– Csak hogy lásd, szavahihető vagyok – rakja le elé, hacsak ki nem tépi a kezéből, amiért biztos kapni fog egy nyaklevest, mielőtt lóra ülnének. – Rendelj valamit, szerintem azt a néhány percet még ez a hölgy is kibírja – biccent egyet Vex felé. – Feltételezem, megvan a készséged ahhoz, hogy út közben habzsolj – dől vissza, hátát nekitámasztva a széktámlának, még elfogyasztva az utolsó kortyokat. Az üres poharat azonban egy kicsit idegesebben teszi az asztalra, mint szerette volna, köszönhetően Vex hangosabban feltett kérdésének.
- Te komolyan ennyire magunkra akarod hívni a figyelmet? – sandít rá ellenszenvesen a nőre, csendesen érdeklődve. Nem a semmiért az egyik legnépszerűbb középszerű fogadót választotta találkozási helyszínként, ugyanis itt tudnak a legkönnyebben elvegyülni és egyszerűen kinézni, itt gyűlik össze a legszínesebb népség a legkülönfélébb rétegekből, de hát mi a fenének is kell gondolkodni... Ahhoz képest, hogy bérgyilkos, egyre inkább hiszi azt, hogy feltűnési viszketegségben szenved.
A közhangulat változása azonban feltűnik neki – nem nehéz észrevenni, hogy feszélyezetté válik a levegő, ráadásul feltűnően sokan pattannak fel a helyükről, hogy távozzanak az intézményből. Muszáj vennie egy mély lélegzetet, hogy lassú, fájdalmas sóhajtásként engedje azt ki, mert nincs kedve konfliktusba keveredni addig, ameddig nem szükséges, de persze, muszáj kivívni a felesleges figyelmet. Miért is ne? De legalább ebből adódóan biztos lehet benne, hogy Vexnek fogalma sincs a mágusokról és azok betanulható varázslatairól, képességeiről, annak ellenére, hogy mérget venne, Ethugan vele figyelteti meg. Nem ma jött le a falvédőről ő sem.
Mereven bámul előre, amikor a férfi nehéz kezét a vállára helyezi, egyfajta nyomatékosításként, hogy nem ér rá túl sokáig. Nem kell odafordulnia, hogy sejtse, milyen mocskos lehet a tenyere, az ujja, valószínűleg a körme alatt is rengeteg a kosz, és legszívesebben a lábai közé térdelne, hogy tudja nem csupán azt, hogy hol a helye, hanem azt is, kihez merészelt nyúlni. Egy piszkos tenyér a tiszta ruháin! Nem túl rég mosatta őket! Az ilyen alantas férgek aligha keresnek annyit, hogy képesek legyenek kifizetni az árát!
Végül magára varázsol egy mosolyt, és barátságosan fordítja a fejét az útonálló felé. Kíváncsi lenne, vajon van-e vérdíj a fején, mert potenciális jelölt lenne erre a szerepre, de megtartja vele szemben a barátságos vonásokat. Elvégre mégiscsak megpróbált egy úriember módjára figyelmeztetni, ezt el kell ismerje, ám az már egy egészen más kérdés, hogy nem tolerálja a hozzá hasonlóak ujjait még a vállán sem.
- Milyen előrelátó és kedves ez öntől. Szerintem meg tudunk állapodni, várjon, meg is nézem, mennyi van nálam... – nyúl a jelenleg nála lévő pénzes erszényhez, érezve benne a fémérmék súlyát. Óvatosan leoldja az övéről a bőrtatyót, miközben adottságaihoz nyúlva elkezdi felhevíteni a benne lévő érméket annyira, hogy ne rongálódjon se az értékük, se a formájuk, de a tapintásnak megfoghatatlanul forróvá váljanak. Kellően tapasztalt mágus ő már ahhoz, hogy képes legyen ezt a kezdővarázslatot egyensúlyban tartani, és az elkövetkezendőkre gondolva már nem is nehéz a barátságos ábrázatot magán hagynia a férfival szemben.
Megemeli a pénzes erszényét a bandita felé egyik kezével, de mielőtt az átvehetné, változtat a fogásán, hogy kiboruljon belőle az összes érme, le a földre vagy a bandita tenyerébe, elviselhetetlen hőtől izzva.
- Jaj, de ügyetlen vagyok! – játssza a tipikus, buta fehércseléded, de rögtön megragadja másik kezével az ételhez kapott villát, aminek végét ugyanezzel a varázslattal felforrósítva vágja bele férfi vállán lévő mocskos tenyerébe, megtartva az érméken és a villán is a koncentrációját.

Flern

A lány:

-Ahaaaaa értem aszthittem ismered a morcinénit is, úgy öltözött, mint a te főnid.-teszem hozzá röviden, mire megtaláljuk a csapat másik felét. Ahogyan Vex lehuppan a székre én inkább csak állva maradok, hogy a környező asztalokat és magát a helyet megfigyeljem, de elvonja a figyelmemet erről az említett oawa kérdése, egy pillanatra rálesek, hogy miért üvöltözik, főleg, hogy teljesen indokolatlan, pláne, ha számba vesszük, hogy a hely hangulata eléggé fura már így is. Jópáran már somfordálnak az ajtófelé, míg csak a köpenyes alakok maradnak bent, na meg a tulaj szinte.
Van a levegőben valami rossz szag ami bajt jelent.-jegyzem meg halkan szinte csak magam elé.
Kezeimet rögtön a fegyvereimre is helyezem, hátha hátba támadnának, de szerencsére erről szó sincs.
Pár csuklyás alak megy oda a morcinénihez és a pénzünket kérik, de nekem ilyenem nincs, és sejtve, hogy ez nem lesz túl jó...
Lépek oda az egyik mellé, figyelve, hogy közben a néni mit csinál.
-OHHH sajna nekem pénzem nincs....-tekeredek rá, mint lajhár a faágra--de talán máshogyan kivásárolhatom magamat?-nézek rá kiskutya szemekkel elég nyílvánvaló helyen markolászva őt, miközben a másik oldalt a néni éppen valami forrót dobott a másik kezébe, mintha szerepet játszana. Lehet nem is olyan komoly és befásult, mint hittem? Mindenesetre elkapva a pillanatot, mikor mindenki "a forró pénz a kézben" jelenetre figyel rántom elő a tőrt, amivel igyekszem gyorsan elmetszeni a férfi torkát, akire az imént rátekeredtem, úgy, hogy azonnal kimúljon, szinte fájdalommentesen, lehetőleg úgy, hogy ő ne fogjon gyanút a trükkre.

Flint

Már rég nem érdekel az emberek véleménye arról, hogy mit gondolnak rólam, így most sem nézek a velem szemben ülő arcára, mikor megjegyzem, hogy nincs senkim. Viszont két falat között kétértelműen Jelena-ra vigyorgok, amikor megemlíti, hogy talán valamikor én leszek az, aki sikeresen meglopja majd.
- Van is miért aggódnia. – mozgatom meg előtte zsírtól csöpögő ujjaimat, majd ezek után minden figyelmem az ételre terelődik, hogy minél előbb el tudjam pusztítani.
Már a végén járok, amikor végre – bár én nem hiányoltam őket, hiszen többet tudtam enni, - megjelenik másik két társunk, a Megbízó bérgyilokja és az őrült kölyök.
Mivel Vex máris utasítgatásba kezd, gondolom ők már túl vannak az étkezésen, de szerencsére még előtte sikerül felhívnom magamra a nemes asszony figyelmét, hogy még – jóslata ellenére – fér belém.
Az oawara vonatkozó kérdésre csak megrázom a fejem, majd jót vigyorgok Jelena karót nyeltségén, amit most a többiek is megtapasztalnak, ahogy a köszönés hiányán kiakad. Lesz ez még jobb is. Ez a társaság nem úgy néz ki, mint ha holmi palotában nevelkedtek.
Viszont felvillan a tekintetem, ahogy megmutatja az érmét és bár nem rántom ki a kezéből erőszakosan, mire befejezné a hegyibeszédet, már csak az üres kezét nézegetheti én meg már félúton vagyok a fogadós felé, hogy útravalót rendeljek.
- Én fejen állva is képes vagyok enni. – szóltam vissza neki még.
Már a pultnál járok, amikor meghallom a székek tologatásának zaját, mire hátra nézek és meglepődve állok meg, mikor meglátom a négy – kissé leharcolt – férfit, ahogy körbe kezdik venni az asztalunkat.
~ Háááá, ez már rosszul kezdődik és még el sem indultunk….! ~ forgatom meg a szemem.
Mielőtt azonban még azon kezdenék el agyalni, hogy miként tegyek, a szemem sarkából észreveszek egy alakot, aki a hátsóajtón oson be hangtalanul. Első látásra is tudom, hogy rosszban sántikál, hiszen miért viselne valaki egy fogadóban maszkot és próbál észrevétlen meglapulni?
Közben az asztalunknál már áll a bál, mivel, ahogy sejtettem a fickók, akik talán valamiféle ágról szakadt zsoldosok is lehetnének, ha nem lenne túl nyilvánvaló, hogy ránk pályáznak.
Ki a fene akarna rabolni a város közepén egy fogadóban?
És elég szép kockázatot vállaltak, láthatóan már az oawa is jól megtépte őket, már ha igaz.
A kocsma már kezd kiürülni, az itt lévőknek jók az életösztönei.
Ami a négyes banda szószólójáról nem mondható el, amikor nagy mancsát Jelena vállára teszi.
~ Szegény flótás! Béke poraidra! ~ oldalazok a pult takarásába, egyik szemem a társaságon, a másikat a maszkoson tartva és közben leemelek két nehéz kupát is.
Jelena úrnő udvarias hangja már figyelmeztető lehetne a fickónak, de valószínűleg nem sok ész szorulhatott bele. Kíváncsian vártam, hogy vajon tényleg ad-e neki pénzt vagy tartogat valamit a tarsolyában. Én az utóbbira szavaztam volna.
Mozgást látok Flern felől is, aki meglepődésemre, úgy rácsimpaszkodik az egyik fickóra, hogy az már egy kígyónak is becsületére vált volna. Sejtettem, hogy készül valamire, de ha meghívták ebbe az előkelő társaságba, gondolom tud vigyázni magára az a dilis.
Ahogy aztán kitör a káosz és a nagydarab rabló, aki Jelenat fogta felvisít, már nem habozok, egy fordulással kilépek a pult takarásából, az egyik korsót a remélhetőleg meglepett maszkos képébe vágom, a másikat az üvöltő férfi mellett állóéba. Flern kiválasztottja felől is kiáltások hangzanak.
- A sör csak ráadás! – kiáltom, ahogy a maradék ital is rájuk loccsan. – Van egy kukkolónk is! – intek a maszkosra, ha valaki felfigyel rám.
Aztán a pultról és az asztalokról további kupákat, korsókat kapdosok le és felváltva vagdosom hozzájuk.

Vex

Jelena, nyersen jóreggeltet kíván, amire nem is reagálok, van egy rossz előérzetem és amikor rákérdezek az oawa hollétére ez be is igazolódik négy megtermettebb bandita személyében akiből az egyik oda is lép Jelenához. * te sem vagy normális... * gondolom magamban de nem mozdulok egyelőre csak megfigyelek. Jelena az ártatlant játsza ami nekem elég egyértelmű az ürgének viszont nem. Így a pénzek amiket kiejt a kezébő megégetik a bandita kezét és az felüvölt, a kiscsaj elvégja egy másik bandita torkát így ketten elfoglaltak a 4ből, Flint pedig söröskorsókat kezd el dobálni, így még egy alak kiesik, egy maradt csak, de az se sokáig, ugyanis egy tőrt dobok el felé gyors egyszerű és pontos dobás mely a szemén keresztül hatol a fejébe a tőr markolatáig, így az ürge hamar összeesik és vége. Kettő maradt.


Mesélői


A bandita felordít mikor a forró pénzérmék a kezéhez érnek beleégetve a mindenki által jól ismert alakzatot a tenyerébe. Egy pillanatra összegörnyed, majd a kezeit ökölbe szorítja és ütést mér Jelena, mely a gyomrát célozza.* - Ezt megbánod még boszorkány! * Féktelen dühében észre se veszi két társa halálát, és az sem tűnik fel neki, hogy harmadik társa megunja a hozzávágott söröskorsókat és ázott kutya módjára menekül a kocsmából, így egyedül ő marad a díszes társaság ellen. A köpenyes maszkos alak pedig Flint számára lehet meglepő módon, de könnyedén kitér a felé dobott korsó elől, majd pár pillanattal később amíg Flint a sörös korsókat dobálja távozik is az ajtón keresztül amelyiken érkezett.

Flern

A lány:

Amikor a frissen elvágott torokból a vér az arcomra fröccsen elmosolyodom és nyelvemmel le is nyalom, amit éppen érek az ajkai körül. Micsoda mámor! Micsoda heves és forró érzés!
Bevallom rettenetesen élvezem az ilyen szituációkat, és az egészhez csak hozzátesz, ahogyan a rusnya képén a döbbenet ül ki, majd ahogyan hamarosan távozik a szeméből az élet. Ahogyan elengedem áldozatomat már látom is a következő célpontomat. Éppen a morcinénit üti meg, mikor én már mögüli suhanok is a hátába egy laza tőrmozdulattal két csigolyája közé. Ott ahol az a legjobban fáj, és a legtöbb élvezetet nyújtja nekem.
Először csak annyit érez, hogy egy heves szúrás érzés... Hamar aztán égető fájdalom tölti el egész testét,
majd zsibbadó végtagok és az ömlő vér miatt hamar el is hagyja a lélek az áldozatot.
A fülébe súgom halkan és csábosan: -Azt nem hiszem, inkább mutasd meg milyen is a halál festménye!-húzom arrébb a tőrt lassan, majd hirtelen felrántom felfelé, hogy a bordái mögött végig szántsa még a bőrt és így még szebb képet adjon arról ami ott történik.
Ha mindez sikerül, akkor a vére beborítja a helyet... A társáéval együtt, én pedig a tőrömről a vért egy rövid nyalással ízlelem meg.

Szemlátomást ezt a nőt nem foglalkoztatja sem a minimum illem, sem a kérdése, ami hosszútávon igencsak bosszantó és hátráltató lesz, főleg, ha tartja magát a feltűnősködéshez – aminek most meg is lett az eredménye. Muszáj vennie egy mély levegőt, ugyanis lassan azt hiszi, bolondokkal van körülvéve, kezdve Ethugan megkérdőjelezhető döntéseivel a csapattagokat illetően. Figyelmezteti azonban magát, hogy hosszú még az út, így van lehetőség a bizonyításra, viszont nem tagadhatja azt sem, hogy kissé kiábrándító ez az indítás... Mégis hogy bízhatja a hátát két kölyökre, egy szemtelen nőre és egy meg nem jelent oawára?
Legyűri a kényszert, hogy homlokráncolva dörzsölgesse a halántékát vagy az orrnyergét, amiben nagy segítségére van a mellette megjelenő, pénzt követelő férfi is. Mivel praktikusságra és eredményességre törekedett mindig is, most sem nehéz háttérbe szorítania a bosszankodását – vagy hogy inkább ezt a fenyegetőző felé irányítsa -, így hamar forró érmék érnek a fegyverforgatástól és fizikai munkától durva ujjakhoz, kisebb-nagyobb égési sebeket hagyva maguk után az érintkezés nyomán. Ő maga ezt követően kihasználja, hogy a tenyerét az illetékes kénytelen volt elemelni a válláról, ezért amint a súly eltűnik róla, feláll a helyéről, hogy a székét megragadva lendületből a bandita fájdalomtól görnyedő hátába vágja, mielőtt a fickó ütést mérhetne rá, feleszmélve kínjából. Nem valószínű ugyanis, hogy a teste jól viselné a fizikai ártalmakat, így az öklöket is lehetőség szerint kerülné. Ha ezt sikerült véghez vinnie vagy idő híján nincs lehetősége kivitelezni a tervét, a saját épségét előrébb helyezve igyekszik kartávolságon kívülre kerülni minél hamarabb, hogy újabb varázslatnak adhasson helyet, ami sajnos egy ilyen fogadóban nemigen akad.
Az érmék felhevítésén kívül más varázslatra szerencsére nincsen szükség – mellkasa elé emelt két keze között már elkezdtek ugyan megjelenni a fénytől csillanó vízgyöngyök, hogy egy sugárrá növekedve a férfi eltalálásával jó eséllyel leteríthesse azt, ám a kis vörösnek gyorsabban sikerül a tettek mezejére lépnie. Még időben eloszlatja a mágikus hatást, mely az ujjai közt koncentrálódott, így a vízgyöngyök is egyszerűen párává válnak, visszakerülve a természetes körforgásba, aminek következtében ártalom nem éri a lányt. A koncentrációtól befeszült izmai is lazulnak valamelyest, ahogy felfogja, a hirtelen jött veszély ugyanolyan hirtelenséggel is ült el, csak most tudva megszemlélni, kinek hogyan végeztetett be az élete: egyik a szemének átszúrásával múlt ki, egy másiknak a torkát vágták el, a harmadikat Flern vette az imént kezelésbe, az utolsó pedig... Elmenekült volna?
Körbenéz, még az ujjai hegyében érezve a mágikus energiákat, használatra készen, ám nem látja az utolsó személyt, aki minden bizonnyal távozott a helyszínről, így a figyelme gyorsan visszaterelődik a fájdalomtól torz arcú, teljesen lebénuló alakra és Flernre. Nincs kifejezetten elragadtatva a látottaktól, és a lány ábrázata még kevésbé nyűgözi le őt – nem kifejezetten tudná megfogalmazni, mit is érez ennek láttán. Kétségtelen, hogy felkavaró egy ilyennek a szemtanúja lenni, ugyanis ez még egy felnőtt embertől sem normális, nemhogy egy gyerektől, aminek köszönhetően csak még erősebben kérdőjeleződik meg benne, helyes volt-e Flernt erre a feladatra invitálni. Igyekszik azért a lehető leggyorsabban és legjobban rendezni a vonásait még annak ellenére is, milyen mély undort vált ki belőle az, amit a lány csinál, és nem tartaná kizártnak, hogy valamilyen szintű félelem is utat törne magának, ha nem lenne mágikus erő birtokában. Azért egy ilyen személyiség jelenléte elég nagy fenyegetést jelent az átlagos ember számára.
- Gusztusos – jegyzi meg egy látványos fintorral, mikor a lány lenyalja a tőrét, ám többet nem fűz hozzá: elég, ha az arca beszél helyette, mennyire tartja ezt normálisnak. Leginkább semennyire.
Mivel az összkép az ízléstelenség és gusztustalanság határán táncol, jobbnak ítéli, ha kicsit alaposabban körbenéz. Óvatosan kiles az ablakon, szigorúan annak szélén és sarkában maradva, gyanús alakok után kutatva az aktuális helyéről látható árnyékos sikátorokban, utcasarkokon, próbálva megpillantani olyan mozdulatokat, amiket a sötétség a figyelmetlen tekintetek elől könnyen elrejtene. Egyik ablaktól halad a másikig, a legtöbbnél ellenőrizve, persze mindegyiken csak elővigyázatosan tekintve ki, mert nem kíván egy esetleges nyílvesszőnek nyílt célpontjává és áldozatává válni.
- Gyakoriak az ilyen események? – érdeklődik a csapostól vagy tulajdonostól, aki nemigen hagyhatta hátra a saját épületét, egy pillanatra fordítva csak felé sötétlő tekintetét. – Hova lett a negyedik? – kérdezi következőnek, ezúttal a helyszínen lévők mindegyikének szánva a szavait. Lehet, ki kellett volna faggatni az utolsónak megmaradt egyént, mégis kinek az utasítására jöttek, bár amilyen alantas férgek is a banditák, bizonyára bőven elég volt nekik az, hogy megtudták, soványka esélyekkel pénzt nyerhetnek rajtuk, miután az oawa elkotyogta nekik a részleteket. Csodálatos.

Flint

- Háh! Gyáva alakok! – kiáltok a négyes menekülő tagja után, aztán egy gyors pillantással felmérem, hogy kell-e valakinek segítség, de láthatóan mindenki feltalálta magát.
Jelena és a rablók szószólója mellett egy összetört szék bizonyítja, hogy a grófnő nem csak varázslatra képes, de a fickó hátából szökő vér és a kését nyalogató Flern azt mutatja, hogy vele már nem lesz gond, bár a gyomrom bukfencezik egyet a szokatlan látványra. Tényleg sokat láttam már és voltak köztük elég véresek, de a kis vakarcs túltesz mindegyiken.
Halhatóan ez a nemes asszonynál is hasonló, bár az ő gyomruk alapból is kényesebb……
Mivel úgy néz ki a csapat meg lesz nélkülem is egyelőre, biztos, ami biztos kirohanok a hátsó ajtón, hogy meglessem, az a titokzatos kámzsás alak vajon merre húzta el a belét, mert a nyakamat tenném rá, hogy nem csak véletlenül tévedt be pont akkor mikor a banditák belénk kötöttek.
Ha láttam valahol, megjegyeztem merre ment, de józan megfontolásból most nem mentem utána, hiszen hallottam milyen sorsra jutott az oawa, bár persze, nem biztos, hogy igaz is, de még sincs itt.
Az is lehet azonban, hogy pont ő dobta fel a társaságot, könnyebb aranyat remélve……
Minden esetre hamarosan vissza tértem a kocsmába, ahol Jelena épp a csapost faggatta.
- Volt itt egy ötödik alak is, de nem láttam, nagyon takargatta az arcát, de meglógott. Ha engem kérdeztek, akkor nagyon kíváncsi volt arra, hogy mi lesz a csata vége. – jelentettem ki elégedetten és kortyoltam egyet az egyik megmaradt korsóból.

Vex

* Miután a tőrömet, kiszedtem az ürge szemjukából azt letörlöm a ruhája ujjába, majd átkutatom a zsebeit hátha találok benne bármi érdekeset, de nem úgy tűnik, hogy szerencsém lenne így aztán abba is hagyom. A többiek is végeztek a maradékkal, így a háttérbe húzódom és megfigyelem a többieket, ez mindig egy hasznos dolog, és később jól jöhet, ha együtt dolgozunk, ha tudom ki mire képes. Látom az elört széket, ami a Jelena melletti banditától nem messze fekszik, még pont elkapom ahogy Flern lenyalja a maradék vért a késéről. Ezután megszámolom a holttesteket. Egynek híjja, de aztán eszembe jut, hogy az elmenekült a söröskorsók elől, így megvannak. Odasétálok a másik kettőhöz miközben Jelena a csapost kezdi el faggatni, hátha náluk találok valamit, miközben a beszélgetést hallgatom fél füllel. *


Mesélői


A fickókkal hamar végeztek, és Vex az egyik hullánál találhat egy levelet, amin a következő szöveg áll

" Egy négyfős csapat fog találkozni holnap a Vértestvérek fogadóban. Nem juthatnak ki onnan, hozzátok el őket élve vagy halva. Itt van előlegnek 50 ezüst. A Maradékot, megkapjátok akkor, ha elhoztátok őket nekem. "

A levélen nincs aláírás, és az 50 ezüstöt úgytűnik a banditák már elitták. A csapos jelena kérdésére kissé remegőhanggal a következő képpen reagál.

- Nem hölgyem, ritkán szoktak előfordulni ilyen dolgok, de persze nem állítanám, azt, hogy sose történik ilyen, de ahogy látom önök elég jól * nyel egyet közben * kezelték a helyzetet. Kárpótlásul, az útra valójukat engedjék meg, hogy én álljam.

* feleli. Majd ha nincs több kérdés hozzá akkor nekilát összekészíteni nektek némi útravalót és ha azzal végzett, akkor lerakja a söntésre, majd nekiáll kitakarítani a helyet.
Flint amikor kimegy megnézni, merre megy az ötödik alak, akkor egy pillanatra még észrevehet egy sötét elfet, amint eldob egy maszkot egy hordóba, a kis utcában, majd eltűnik a sarkon. Ha úgydönt, hogy ha mást nem is a maszkot megnézi, akkor láthatja, hogy egy ügyes munkával kidolgozott emberi arc, van rajta mely nagyon hasonlít ahhoz az emberéhez akit odabent láthatott valamennyire. Rajta áll, hogy megosztja-e Ezt az infót a többiekkel, vagy sem, de úgy látszik a selfek között se mindenki akarja ezt a találkozót. *