KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözöllek!
Köszöntelek Neminra világában!

Mielőtt regisztrálnál, kérlek, nézd át a Szabályzatot a regisztrációra vonatkozó kikötések miatt. Az oldal keresett karaktereire is nézz rá, ha esetleg találnál egy számodra érdekes karaktert, akkor arra lecsaphass.

A regisztrációt követően a leírások alapján nekivághatsz az adatlapod elkészítésének és beküldésének, az elfogadást követően pedig szaladhatsz a játéktérre, hogy belemerülj a világ történetébe és részese lehess annak alakításában!

Ha bármi kérdésed van akár regisztráció előtt, akár regisztráció után, a lejjebb található chatablakban felteheted a kérdésedet. A regisztrációt követően pedig az admint is felkeresheted egy privát üzenettel, ha nem szeretnéd a chatet használni rá.

Tárt karokkal várunk és előre is jó játékot kívánunk!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
Legutóbbi témák
» Mindent vagy semmit
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeCsüt. Jún. 17, 2021 6:15 pm by Aesma Daeva

» A királyi főtanácsos lakosztálya
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimePént. Május 21, 2021 7:31 pm by Octavia Yar

» Első fejezet: A vidéket járók
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeVas. Május 02, 2021 5:13 pm by Destiny Vex

» Selieth Awarion
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeKedd Ápr. 27, 2021 5:27 pm by Shuga

» Készen vagyok!
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeKedd Ápr. 27, 2021 2:50 am by Wanderer from the Past

» Elithne
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeHétf. Ápr. 26, 2021 12:00 pm by Elithne

» A végtelennek tűnő út
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeKedd Ápr. 20, 2021 9:19 am by Destiny Vex

» Zelgadis Melion
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeSzomb. Ápr. 17, 2021 4:33 pm by Zelgadis Melion

» Az új világ új csodái és pár manó.
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeSzomb. Ápr. 17, 2021 1:50 pm by Isabella

» Harlon
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeSzomb. Ápr. 17, 2021 9:20 am by Harlon

» Egy titokzatos levél
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeCsüt. Ápr. 08, 2021 5:19 pm by Ethugan Merlioth

» Egy új esély
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeCsüt. Márc. 04, 2021 5:54 pm by Wora

» Egy város alapítása
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeCsüt. Márc. 04, 2021 12:13 pm by Isabella

» Felaern Laralytha
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeKedd Márc. 02, 2021 5:07 pm by Felaern

» Flern az őrült, de cuki
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeCsüt. Feb. 25, 2021 2:40 pm by Isabella

» Éjtünde bál, Neminra 473. éve
Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeSzer. Feb. 24, 2021 7:48 pm by Isis Do’Odrun

Ki van itt?
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (49 fő) Kedd Szept. 29, 2020 12:36 pm-kor volt itt.
Top posting users this month
No user
Statistics
Összesen 128 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Elithne

Jelenleg összesen 20728 hozzászólás olvasható. in 782 subjects

Megosztás
 

 Lelkemmel látva - lelkes írók versenye

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Admin
Admin
Hozzászólások száma :

657
Join date :

2014. Sep. 29.


Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Empty
TémanyitásTárgy: Lelkemmel látva - lelkes írók versenye   Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeKedd Nov. 25, 2014 6:26 pm

Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy a zene képes elrepíteni bárkit bármilyen világba. Na de nem ám a testét! Hanem a lelkét!

A verseny lényege, hogy a havonta feltöltött zenéket meghallgatva, az előttetek lejátszódó történeteket ide leírjátok. Az írásoknak kapcsolódniuk kell Neminra világához, de nem szükséges, hogy a meglévő karakterekről szóljon. (Például nem kell, hogy létezzen Grogir vagy Eliarion, de a világnak egyeznie kell) Illetve olyan történeteket is megírhattok, ami képtelenség lenne. (Például Lorelei és Demertor szerelme)
Persze aki szereti kevesebb történéssel és inkább leíró részekkel kitölteni írásait, arról is lehet szó.
A terjedelem teljesen mindegy, az alkotókra lesz bízva.

Mit nyerhettek? Tapasztalatot! Mert szerintem izgalmas írni egy olyan történetet, amely egy szép dallam hatására ugrott be.
Emellett minden hónap végén kiosztok pár apró ajándékot.
Aki végigcsinálja az 5 hónapot, azok között pedig kiválasztunk (vagy az is lehet, hogy sorsolunk, a helyzet hozza majd) egy nyertest, akinek a nyereménye még titok! De szerintem mindenképp érdemes kipróbálni magatokat!

Hajrá mindenkinek!
Üdvözlettel,
A staff
Vissza az elejére Go down
https://neminra.hungarianforum.com
Admin
Admin
Hozzászólások száma :

657
Join date :

2014. Sep. 29.


Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lelkemmel látva - lelkes írók versenye   Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeKedd Nov. 25, 2014 6:34 pm

És akkor kezdődjön is a játék!
Elsőnek egy nagyon szép számot hoztam nektek. Groove Addicts - Fire and Ice
Szerintem nagyon jó lesz bemelegítésnek.
A határidőtök: 2014. december 25



Kíváncsian várom kit milyen történetbe repít el! Wink
Üdv,
A staff
Vissza az elejére Go down
https://neminra.hungarianforum.com
Viridiel
Viridiel
Hozzászólások száma :

3300
Join date :

2014. Nov. 23.


Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lelkemmel látva - lelkes írók versenye   Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeSzomb. Nov. 29, 2014 12:41 pm

Szellőláb rohant és rohant és rohant. Lábai nevéhez méltóan alig érintették a földet, vére zubogva száguldott ereiben, teste fehér tajtékhabban fürdött, miközben szíve vadul dörömbölt rémülettől összeszűkült mellkasában. Már rég nem hallotta maga mögött a csata őrjítő hangzavarát, érzékeny fülébe nem hatoltak el a haldokló élőlények sikolyai, orrában nem érezte a vér gyomorforgató, édeskés szagát, csak a szél fütyült el mellette, ahogy egyre csak vágtatott árkon, bokron, ismerős, majd ismeretlen tájakon át.
Aztán vége lett! Ereje egyszerűen elfogyott, de még botorkálva lépkedett párat, aztán remegő inakkal, teste és lehelete gőzpárájába burkolózva megállt. Egy fennsík szélén volt, így jócskán belátta az alatt lévő gyönyörű tájat, melyen nyoma sem volt annak, ami elől elmenekült, miután lovasa több tucat nyílvesszőtől átjárt testtel a nyakába zuhant. Már az ellenfél hátasának látványától is átjárta érzékeny lelkét a rettegés, de mikor elvesztette egyetlen barátjának irányítását, aki kis korától nevelte, már semmi nem volt, ami rettegését kordában tartotta volna.
A rohanás, a szél suttogása, a szabadság mámora, azonban mindig megnyugtatta, de most ez sem volt elég, érezte, hogy megszakadt benne valami és annak ellenére, hogy most pihent, ereje egyre jobban elhagyni készült. Már a lábai sem tartották meg, ezért fáradt szusszanással rogyott le, vigyázva, hogy Hagrael most is rajta maradjon, nehogy ráfeküdjön.
Türkizként ragyogó hatalmas szemét keretező sötét szempillái már maguktól indultak lefelé, mikor az alatta lévő völgy egyik mohos sziklákkal övezett zugában, amire jóformán csak innen fentről lehetett rálátni, mozgásra lett figyelmes és szíve ismét nagyot dobbant.
Aztán csak tágra nyílt szemmel figyelte, ahogy egy kicsi, legalábbis onnan, ahol ő volt, annak látszott, egy kicsi, zöld valami felkapaszkodik az egyik szikla tetejére és kitárja ……..szárnyait. Sárkány! Nem volt kifejlett példány és próbálkozásait tekintve, valószínűleg repülni tanult!
Szellőláb nem tudta elvonni róla a tekintetét, még ha ösztönei újabb rohanásra ösztönözték is, csak a szíve vert vad ritmust, de a látvány akkor is elképesztő volt.
Az elf nyögve megmozdult rajta és ő megbögdöste bársonyos orrával, észre sem véve a vért, melyet nyomként maga után hagyott.
Hagrael a kedveskedésre erőlködve kinyitotta a szemeit és ő, hűséges társával a lovával ellentétben nagyon is jól tudta, hogy ez mit jelent. Mindketten halálukon voltak.
Mikor Szellőláb halkan felnyihogott és követte annak tekintetét, az ő szeme is kerekre tágult.
Csak legendákból ismerte ezeket a lényeket és még soha nem hallott róla, hogy valaha, valaki látott volna, akár egy példányt is. Aztán keserűen elmosolyodott, hiszen ő sem fogja elmondani senkinek, nem igaz?
Erős köhögés rázta meg és vércsík szaladt le a szája szélén. Nagyot sóhajtott, de ekkor meglátta, hogy a kölyök sárkány végre a levegőben maradt. Sikerült neki! Olyan jó érzés töltötte el, mintha valami köze lett volna hozzá. Egyre nehezülő szemhéjjal követte annak röptéjét, mely mind közelebb és közelebb ért ahhoz a helyhez, ahol ő és musztángja feküdtek. Szellőláb nyugtalanul megmoccant, de nem volt már ereje az ösztönei által vezérelt meneküléséhez. Hagrael-nek is csak annyi, hogy egy kicsit végigsimítson rajta megnyugtatásul.
A sárkánykölyök biztos megérezte a szagukat, mert nem messze tőlük tottyant le, majd hatalmas arany szemeit rájuk meresztve, kicsit közelebb araszolt, hosszú nyakát előre nyújtva feléjük szimatolt.
Hagrael-t teljesen elbűvölte a látvány, pár pillanat múlva semmi más nem töltötte be a látóterét, mint azok az örvénylő, vágott fekete pupillájú óarany szemek, melyek mintha valami ősi időbe röpítették volna vissza.
Észre sem vette, mikor csukódott örök álomra a szeme. Fülében a vágtató széllel, szemében az aranyaló csodával kelt a leghosszabb utazásra.
Vissza az elejére Go down
Uráldur
Uráldur
Hozzászólások száma :

5926
Join date :

2014. Nov. 28.


Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lelkemmel látva - lelkes írók versenye   Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeCsüt. Dec. 18, 2014 2:30 pm

Lágy szellő futkározott az erdő fái közt, mikor Harador hajába bele kapott a szél. Hosszú, fekete hajszálai az ifjú lovagnak úgy lobogtak, mintha már alig lenne erejük tartani azt a szalmaszálat, mi a fején tartja őket.
A farkaslaki lovagot nem igazán zavarta, még talán azt sem bosszantja fel, ha mégis elszakad tőle lóbonca, hogy aztán végig bukdácsoljon a mögötte jövő katonák között és eltűnjön a szeme elől. Derekasan bele hajolt a nyergében ülve a szélbe, mely újra és újra nekiveselkedett, hogy egy-egy rohammal ledöntse a vállának támasztott lobogót és őt hanyatt vágva megszégyenítse a sereget. A Sárkányfarki-völgy derék harcosai kék-fehér zászlaját támasztotta alá jobb tenyerével, hogy karjára fektetve tartsa a lovaglás közben.
Nem könnyítette meg a helyzetét a bátor férfiak számára oly fontos rongy, alaposan előre kellett hajolnia, hogy az újabb és újabb rántások ki ne rántsák őt a helyéről. Már szinte megszokta, hogy órák óta húzódik a harca a rúddal, mikor az élen haladók hangos ordítással kiabáltak hátra felé.
Ahogy az ifjú Harador felpillantott, tudata egyre inkább koncentrált, hogy felfogja, mit mondanak. Úgy tűnik, elérték a falut, már alig van hátra valamennyi. Megkönnyebbülten fordult hátra, ahol tekintetét végig futtatta a mögötte lovaglók hosszú során. Az erdő zöld fái között kanyargott az út, amit most nem lehetett látni, csak Astelath király nehéz páncélos lovasságán csillogott a Nap fénye. Felemelő látvány volt, ahogy erőt sugározva dagadt a mellük. A fiatal zászlóvivőhöz hasonlóan sokaknak ez lesz az első csatájuk.
Gyorsan kellett négyzetbe felfejlődniük, ugyanis az időből már régen kifogytak. A harc már jó régen tombolt, hiába küldte őket előre az uralkodó, mikor hírül vették a községhez közeledő hatalmas sereg hírét. Ő nélkülük tán elveszett volna, mire a gyalogság ide ér! A sötét elfek mintha csak nem is zavartatnák volna magukat, még csak egy eltévedt nyíllövést sem eresztettek meg feléjük. Lent a domb tövében kegyetlen elszántsággal folyt tovább az öldöklés.
A fiú nagyot kurjantott, ahogy vágtára sarkalta paripáját.
-Utánam!
*Lezúdulva a lejtőn nyomultak be az égő házak közzé. Igyekezett a főutcán tartani ménjét, hogy nehogy a kezében rángatózó lobogóba bele kapjanak a lángok. Az orkok legnagyobb csoportja felé vette az irányt, úgy tűnt a védők morálja már megtört és már csak ez a kis csapat dacol igazából a betolakodókkal. A többi elszórt ellenállás szinte csak a becsületért tett úgy, mintha még küzdene. Átvágtak a szétnyíló sorfal között és friss erőkkel vetették magukat a zevadari gyilkosokra. Egy kislány rohant ki az egyik égő viskóból, hogy ijedten hátráljon meg a magas ellenségtől, kik már nyúltak is volna érte. Harador megsarkantyúzva hátasát kapta elő az övéből buzogányát, hogy feje fölé emelve felkészüljön a lesúlytásra.
Ám ebben a pillanatban a jószág alatta megtorpant és ő előre lendülve kiejtette a zászlót baljából. A tünde, ki a gyermeket akarta felkapni, hogy magukkal hurcolják örök szolgának kardjával ugrott felé, hogy megölje, ám sikerült időben felgyorsítani ostoba lovának és így kitért a biztos halát ígérő támadás elől. Gyorsan két szürke bőrű lándzsás közzé vetette magát, hogy egy hirtelen manőverrel legázolja őket és mielőtt felnyársalnák fegyvereikkel, végezzen velük. Túl későn vette észre, hogy társai is hasonló gonddal küszködnek. Valahányszor közel mennek egy hegyesfülűhöz, csataménjeiket mintha csak a félelem hullámai öntenék el, megbokrosodnak és a tébláboló lovagokat a legkellemetlenebb időben hányják kardélre.
Ő sem kerülhette el vesztét. A megint visszaforduló állat felkínálta a hosszú pikásoknak védtelen jobb oldalát és a fém hegy belefúródott testébe. Könny indult útnak csillogó, fiatal szeméből, mikor csak arra tudott gondolni, hogy milyen csalódást okozott a családjának. Az ő feladata lett volna tartani a csapatzászlót, a bandérium jelképét, és ő már az első kardvágás előtt elejtette. Mikor még meg sem sebesült. Most pedig kileheli hamarosan a lelkét és egyetlen ellenséget sem sikerült megölnie. Lemondóan engedte el ujjaival az egyre nehezebb buzogányt.
Hangosan felsikított az ork kislány, mikor félre ugrott egy lovas elől, ki épp társát próbálta átugratni. Nem gondolta volna, hogy az élen feltorlódó katonák elzárják majd az utat, és az újonnan érkezők képesek a még élő bajtársaikat is letaposva keresztülgázolni mindenen. Mintha itt csak a sötét elfek nem lepődtek volna meg a nagy kavarodásban, makacsul őrizték a soraikat és hátráltak lassan vissza az erősítés jelentette nyomástól.
~Milyen erősítés? Mintha csak szénát hánynának vasvillával a csűrbe, még a mi harcosaink is jobban tartották magukat.
*Egy falubeli harcos után vetette magát az egyik sikátorba, ahol talán kevesebb volt a zsúfoltság. Ismerte a fegyverest, egész jóban volt vele. Talán nem lesz útjában, vagy ha igen, akkor is szólni fog, nem csak ledönti a földre. A furcsán fénylő új katonákba egyre kevésbé bízott.
Ahogy átvágtak a kunyhók között, melyek sajátjához hasonlóan tűzben álltak, a másik utcára kiérve a sámánnal találkozott, aki még elkeseredetten igyekezett lelket önteni a körülötte álló emberekben. Mindig félt az öregtől, de most dobogó kis szívével lihegett a földije után, hogy csatlakozzon ő is a kis csapathoz. Ha csak annyit bíznak rá, hogy egy gerendát próbáljon arrébb tolni, már végtelen boldogság árasztja el. Reménykedett, hogy bármi kicsit tehet a helyzet visszafordítása érdekében, mert ma már végig nézte apja halálát és ahogy a gonosz idegenek elrángatják anyját. Ki tudja, hogy milyen barbár kínzásokat akarnak, mielőtt megölik. A barátai, a világ, amit ismert már jó részt halott.
A botos varázsló ellentmondást nem tűrően parancsolta hátra, hogy meneküljön a nagyobb biztonságot nyújtó házak felé.
~De hová? Meg kell állítani őket!

*Zokogta magában gyermeki naivsággal, miközben szaporán szedte a lábát a mutatott irányba. Minden porcikája kívánta, hogy maradjon és csak egy kulacs vizet hozzon a küzdésben megfáradt harcosoknak. De nem merte, hogy leordítsák, hogy még ilyen katasztrofális helyzetben is láb alatt lófrál, miközben az életük a tét. Csak engedelmesen szaladt, hátha valami megfordítja a sorsot. Hátha... talán tudják, hogy mit csinálnak a felnőttek, csak nincs idejük elmondani neki. Elkeseredetten kapaszkodott a gondolatba, hogy minden rendben van, csak nem szabad most feltartani a férfiakat. Nem ismerte a szót, katasztrofális, soha ki nem mondta, soha nem hallotta, csak tudta, hogy ez nem rossz. Ez a helyzet valami merőben súlyosabb, tragikusabb, amire nem mondjuk, hogy rosszul alakultak a dolgok.
Egy lány fogta meg a kezét. Ismerte a nevét, ő volt Gushagak. Jóval idősebb volt nála, hagyta is magát húzni. Kellemes biztonság érzetet adott keze érintése, egy reményt, hogy elvezeti valahová.
Fejét leszegte a kis gyermek, ahogy előre hajolva igyekezett lépést tartani a jóval nagyobb lábú társával, és hősiesen küzdött könnyeivel, mikor hirtelen elszaladt a kezét fogó nő mellett és értetlen pillantással fordult vissza a kezéből kicsúszó ujjak gazdáira. Egy óriás, gonosz teremtmény szorította a sámánasszony másik kezét, aki szabaddá vált kezével hatalmas pofont kevert le. Ilheth, a kis ork lány reménykedve nézte őket, hogy talán felnőtt társa tud valamit és felül kerekedik a földjükre támadó idegenen, ám egy másik magas katona ugrott oda és ragadta meg a másik kezét is.
-Menekülj! -zúgott a feje is az ismerőse szívszaggató sikításától, ahogy a kétségbevonhatatlan igazságtartalma szétárad lelkébe, hogy visszapattanjon az üres falakról visszhangozzon benne. Egy hatalmas farkas jelent meg közte és falubélije között, de már nem nézte meg a végét, csak rohant.
Egyik lábát addig rakta a másik után, hogy hirtelen egy karba szaladt. Észre sem vette, ki mellett futott el, csak azt, hogy derekánál megragadta és felemelte az ölében. Ahogy feltekintett rá, gonosz szemek néztek vissza. Újra az... még soha életében nem látott az ilyen lényeket, de ma elözönlötték békés falujukat és minduntalan beléjük szalad.
Ahogy sikítozott, hogy felkeltse egyik bátor védőjük figyelmét, közben csak kapálózott az őt visszafelé hurcoló fiatal fiú kezében, mikor hirtelen letette a földre. Csak egy nagy nyögést hallott tőle, mely így is szokatlan volt, mert eddig meg sem szólalt, ám azon kapta magát, hogy teljes testsúlyával ránehezedik és alig bír talpon maradni a hatalmas teher alatt. Ahogy hátrálva kimászott alóla, váratlan egy szakállas törpével nézett farkas szemet. A vele közel egy magas emberke mosolyogva rángatta az elrablója testéből hatalmas bárdját. Három társa futotta körbe Ilhethet, hogy bekerítsék és azonnal neki estek a sötét elf idegeneknek.
Bár nem tudta, mire vélni, de hamar elkönyvelte, hogy ezek szerint újabb erre járók -kik valójában csak kóboroltak céltalanul az oughwari hegyekben- csatlakoztak a felmentő sereghez. Ráadásul igen hatékonyak voltak a sokat próbált vándorok, még két ellenséget földre küldtek, mielőtt legyűrte volna őket a túlerő. Az ork lány vastag betűkkel könyvelte el magában, hogy ezek a fura lények is olyan hatékonyak, mint az ő harcosaik, mielőtt elestek.
Sok óráig tartott még a csata, míg leszállt a Nap és folytatódott egész éjszaka. De minden alkalommal akadt egy hős, ki akár élete árán is oda ugrott és megmentette a gyermeket. Bármennyire is elszántak voltak Demertor ezredei, hogy megbosszulják a diplomáciai kudarcot; istenek voltak, kiknek akaratával dacolt a fekete sereg. Sok éve már, hogy eldöntötték, ki megkéri egyszer eme lány kezét és elnyeri a szívét, az a férfi egyesíti majd Neminra széthúzó népeit és fékezi meg Zevadar féktelen hadjáratait. Makacsul ragaszkodtak megállapodásukhoz, még ha tart az idő, míg az északiak pártját fogják a hadiszerencsében.

/Ha Guuu szeretné, kihúzom a kariját a történetből, csak írjon PM-et!/


______________________________________

OFF:

A meséhez ajánlott vers:
Wass Albert: Üzenet haza


Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.
Bajorerdő, 1948.
Vissza az elejére Go down
Alia Caroline Azurre
Alia Caroline Azurre
Hozzászólások száma :

1661
Join date :

2015. May. 25.


Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lelkemmel látva - lelkes írók versenye   Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeSzomb. Jún. 06, 2015 9:38 pm

https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=qD8OnPC1fLI&list=RDgmPc2h5cbCA

Ahol a felhők érintik a magas hegyek csúcsait..ott van vége és kezdete mindennek..
A sziklák „csipkéje „a lábad alatt,lágyan érintik nehéz páncélodat...
Letérdelsz a hegytetőn , és kardodra támaszkodva hajtod le fejed..hogy hálát és köszönetet mondj Értük, aki ebben a csatában elveszett..
Tested tele van mély sebekkel,s szíved új reményekkel..ahogy lassan arcod emeled a felkelő Nap felé....
Látod e tájnak , minden árnyát és valóját, s amint az arany fény kezdi beragyogni az előtted elterülő általad ismert Világát..
Leveszed sisakod,és az arcodon érzed a lágy szellőt ,mi élettel tölti fel megfáradt bőrödet, és csillogni kezd ,kéklő szemed, ahogy végignézel a hófödte hegyeken..
Emberek ,Állatok,s Növények a lábad előtt hevernek..magasan emelkedsz a határtalan bérceken..és kevesen látják itt a háborgó „tengeren”a fényt, hogy ne legyen ennyi kegyetlen ,hiábavaló öldöklés..
Ahogy ott állsz a szikla magasán..hátad mögé lép az ,kit szíved választott egy életen át..lágy s puha kezek érintik viharvert páncélod , mert hajdan még a csillogó veretek ékítették ..de mára már ,csak az emlékük láttatják egykori dicső fényüket....átkaroló női kezek simítják harcban edzett izmos testedet..ahogy szorosan mögötted áll..hullámos hosszú hajával fátyolt von köréd ,hogy így védjen Téged, bármerre is harcolsz kardoddal , s véded Hazád!..s tudd,hogy a csata végén ,mindig épségben ,Párod, Hazavár..
Szívének dobbanása eggyé vált a Tiéddel, és ott fent a magas bércek magasán ,karodban tarthatod ,akit a Sors „neked szánt”..s így értelmet kapott minden fájdalom,mikor harcolsz és látod elhullani Barátaid ,Bajtársaid..akik készek voltak Veled együtt Életüket adni, a Családjukért!
S boldogan nézel fel az égre..mert van remény és kiút ,ebből a Halállal tarkított ,értelmetlen csatákkal szőtt, Emberi Királyságban!
Vissza az elejére Go down
Uráldur
Uráldur
Hozzászólások száma :

5926
Join date :

2014. Nov. 28.


Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Empty
TémanyitásTárgy: Új Lelkemmel Látva   Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeCsüt. Márc. 17, 2016 6:19 pm

Új mesemondó pályázatot hirdet Neminra vezetősége. Az elmúlt év után újra lehet versengeni a legjobb tódító mesemondó címért. Ha érzel elég talentumot magadban, akkor nincs más teendőd, mint ebben a topicban 2016. márc. 15. és 31. között felrakod egy poszt formájában az elkészült művedet.
A győztes egyéni jutalomban részesül. Az elbíráló zsűri három tagja nem kaphat nyereményt, de minta példánnyal nevezhet, hogy ezzel buzdítsunk mindenkit a megmérettetésen való részvételre.

Ha valakinek szüksége van zenére az ihlethez, akkor tessék:

https://www.youtube.com/watch?v=zETVr04XUE4&ebc=ANyPxKrkDz7nYJWdMrQRHUQBgksM1RO8g9dqJAhaeMblwELU1Mtz2tD1yV2SAt-WDwqaZiomA-tClSMOKlKnl7qwdcAj60xqCQ

Madonna Frozen című dala.

És ne feledjétek! Nem a győzelem számít, hanem a részvétel.
Harcra fel, győzni kell!
Vissza az elejére Go down
Viridiel
Viridiel
Hozzászólások száma :

3300
Join date :

2014. Nov. 23.


Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lelkemmel látva - lelkes írók versenye   Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeSzomb. Márc. 19, 2016 2:28 pm

A szív hangja


Csillagos ég borult föléje mikorra a domb tetejére ért és a horizont fekete csíkba veszett el, ahol már nem lehetett megkülönböztetni az eget a földdel. Lehelete fehér páraként gomolygott ajkai közül, ahogy kissé szuszogva pillantott előre. Visszatért hát. A torony súlyos, fekete tömege ott magasodott előtte, csendben uralta a csúcsot.
Nem látott fényt és még a csillagok gyér világosságánál is látta, hogy a tető itt-ott lyukasan tárta magát fel a hópelyheknek, melyek már egy ideje fehér lepelbe burkolták a tájat a harcos körül. Hideg volt és az épületből is csak fagyosság áradt, az élet lüktetését nem érezte. Elkedvetlenítette a látvány, de ily közel a célhoz, nem engedte ezt az érzést eluralkodni magán, elméje legmélyebb zugába űzte. Szinte megremegett, ahogy felrémlettek előtte a régi vidámság hangjai, a baráti arcok tucatjai, amik mind ehhez a helyhez kötötték.
Azóta minden megváltozott. A tornyot elhagyták. A harcos nem tudta felidézni, mi romlott el. Talán egy átok? Gonosz varázslat? Vagy csak az emberi gyengeségek fertőzték meg a csapatot? Nem tudta volna megmondani, de abban biztos volt, hogy a múltat sosem hozhatja vissza.
Vajon hová lettek ők? Merre vitte őket saját sorsuk? Volt, aki még előtte ment el, vissza sem nézve, sértetten, volt, akit a harcok során vesztett el. Mások a vélt boldogságot hajszolva hagyták el a tornyot, új kalandokat és kihívást keresve. Nem haragudott rájuk. Megértette őket, hiszen ő is elment egykor. Sosem találta meg, amit keresett. Talán ezért jött vissza? Hátha itt megtalálja?
Mit lelhet ezen az elhagyatott helyen?
Végül összehúzta a köpenyét és nekivágott a zsanérjain függő, kifordult ajtó felé, hogy átlépve rajta az ismerős előtérbe érjen, hogy a valóságot lássa és ne a múlton rágódjon.
Tűzszerszámot halászott elő és elgémberedett kezével nehézkesen meggyújtotta, hogy lásson is valamit, bár csukott szemmel is ismerte a járást, most mindenhol romos bútortöredékek és faldarabok hevertek, nem akart orra bukni semmiben.
A lépcső felé vette az irányt, mely a torony tetejébe vezetett, lassan lépkedett felfelé. Ekkor hallotta meg a zajt. Fülét hegyezve hallgatott bele a sötétségbe, de csak a fáklyája sercegését hallotta, de aztán biztos volt benne, hogy valami mást is, lépteket a torony felső szobájából.
Eloltotta a fáklyát. Várt egy percet, mire szeme valamennyire hozzászokott a teljes sötétséghez. Elővette hosszú pengéjű kardját, majd lassan folytatta útját a falnál oldalazva. A felső lépcsőfoknál megállt, innen rálátott az egyik szobára. A holdfényes ablak előtt egy köpenyes alak állt, és kifelé nézett. Lehelete jól kirajzolódott a világos éjszakai égbolt előtt. A harcos nem mozdult. A köpenyes alak hirtelen megfordult és úgy tűnt, éppen felé bámul.
Aztán zöld mágusfény lobbant fel az ott álló magas férfi kezében tartott bot tetejéből és megvilágította ráncoktól szabdalt arcát. Némán nézték egymást. Ismerte ezt az arcot, vele együtt élt itt, ebben a toronyban. Eltette a kardját és beljebb lépett. Biztosra vette, hogy a másik is azért van itt, amiért ő.
Kis idő múlva már egy kis tűz körül gubbasztottak, a harcos és a mágus, egy butykosban lévő erős ital volt, mivel belülről is melengették magukat és beszélgetésbe merültek. Múltat és jövőt emlegettek.
Később a varázsló már takaróba burkolva szuszogott, de a harcos szemére még nem jött álom, a hamvadó parázsba fúrva tekintetét merengett, hogy mit jelenthet ez számára.

Nem vette észre mikor csúszott át az ébrenlét és álom vékony határán, de hirtelen egy barlang szája előtt állva találta magát. Egy ösvény nyúlt el messze mögötte homokos parton kanyarogva.
Az ösvény itt ért véget. A barlang bejáratát magas hegy vette körbe, áthatolhatatlan akadályt képezve. A barlangból vörös, pulzáló izzás szűrődött ki, mely visszaverődött a barlang belső faláról is. A harcos félelem nélkül indult beljebb. Kardját előre szegezve haladt előre az egyre erősödő vörös ragyogás közepe felé. A barlang falai már nem is látszottak, elnyelte azt is az erősödő fény. Hunyorogva, szinte vakon haladt és úgy érezte a fénnyel együtt a hőség is nő.
Hirtelen minden érzékszerve eltompult, szinte lebegő érzés fogta el. Már nem tudta, merre van fent és merre van lent. Lecsukta szemét, de így is látta a vörös fényt.
Ekkor mély, öblös hang szólította meg.
- Mit keresel itt harcos, mi után kutatsz?
- A múltat keresem. – hallotta saját magát.
- Miért keresed a múltat?
- Mert ott boldog voltam, vissza akarom kapni!
- A boldogságot nem lehet a múltban megtalálni, az magadban keresd, jövőbeni tetteid határoznak róla.
- Nem értem, kérlek, magyarázd el?
- A múlt ősszel etted életed legédesebb gyümölcsét. Azt az gyümölcsöt hiába keresed újra, sosem haraphatsz bele újra. Engedd, hogy egy másik gyümölcs is édes legyen! Ha eldöntöd, hogy soha többé nem ízlelsz olyan édes gyümölcsöt, mint akkor, az úgy is lesz.
A harcos sokáig érezte, hogy a testetlen hangnak igaza van, de csak ekkor ötlött csak eszébe, hogy nem is tudja, kivel beszél.
- Ki vagy te?
- Hogy ki vagyok, az most mellékes, most az a fontos, hogy eldöntsd, te ki vagy.
- Várj...! – kiáltott fel hevesen, mert érezte elhalkulni beszélgetőtársa hangját.

Kiáltása azonban már nem talált válaszra. A vörös fény hirtelen feketeséggé váltotta fel.
Hideg csepp érintette meg az arcát, melyre kinyitotta a szemét. A kihunyt tűz mellett találta magát, arcára hópelyhek hullottak. A harcos tudta, hogy álmodott, de azt is tudta, hogy ez nem hétköznapi álom volt, minden szóra tisztán emlékezett. Elgondolkodott azon, amit a hang mondott neki aztán bátortalan mosoly ült ki arcára. Bizonytalanságát elsöpörte szilárd elhatározása, végre tudta, ki és hol akar lenni. Haza talált!
Vissza az elejére Go down
Nava Jade Aiglieri
Nava Jade Aiglieri
Hozzászólások száma :

592
Join date :

2015. Jul. 14.


Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lelkemmel látva - lelkes írók versenye   Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeSzomb. Márc. 19, 2016 8:00 pm

A szoba feltűnően tiszta volt, már-már bántóan le volt suvickolva minden, mint ha nem is emberek élnének itt. Az ágyban fekvő férfi nehezen lélegzett. Egykor szép vonásait a fájdalom torzította el. Szeme szorosan lehunyva. Gyenge volt már. 
A mellette ülő nő gyengéden fogta az elerőtlenedett kezet. Próbált visszaemlékezni a közösen átélt eseményekre.

Még kisgyermekek voltak, amikor szüleik egy közös családi kirándulásra vitték őket. A fiú elcsatangolt, és a fél falu őt kereste. Már beesteledett mire megtalálták. Az istállóban aludt békésen a szalmán, szája szélére rászáradva az erdőben szedett málna. Az apja megkönnyebbülve vette a karjába és vitte a házba.

A nő az emlék hatására kicsit megszorította a tenyerébe fogott kezet.

- Emlékszel? - suttogta. De választ nem kapott. Megsimította a férfi homlokát. Hideg, nyirkos volt a bőre. 
- Nem baj, majd én emlékezem helyetted is.

Ahogy nézte ezt az elgyötört arcot, új kép jelent meg lelki szemei előtt.

Itt már nagyobbak voltak. A folyó partján békákat fogdostak, és egy vödörbe gyűjtötték őket.Nevetésüktől visszhangzott a környék. Mikor megtelt majdnem a vödör, nevetve kapták fel és szaladtak haza a nagyanyjukhoz. Örömmel mutatták, hogy megfogták az aznapi vacsorát. Most a kerítésnél megjelent két fiú a faluból és hívták magukkal őket. De a lány nem ment. Inkább segített a vacsora elkészítésében. De a fiú hirtelen felpattant és csatlakozott a másik kettőhöz. Az idős asszony nem szólt, csak a fejét ingatta. Már jócskán éjszaka volt, amikor a fiút hozták ölben a többiek. Megcsúszott a folyóparton és kificamodott a bokája. A lány beborogatta neki, és reggel elment az orvosért. A doktort mindenki szerette a faluban , igen nagy tudású ember volt. Mindenkit kiküldött a szobából, amikor a fiút vizsgálta. Sokáig volt bent, már-már túl sokáig, ami aggodalomra adott okot. Amikor nyílt az ajtó, az orvosra két szempár nézett kérdő tekintettel. De az csak biccentett feléjük, kalapját a fejébe nyomta és elment.

Azóta eltelt jó pár év és az orvos most már minden nap jött  hozzájuk. Tenni nem tudott már semmit. Megnézte a fiú pulzusát és elment. A lány tudta, hogy a fiú már soha többet nem kel fel az ágyból. Már napok óta csak percekre hunyta le a szemét, azt is a szobában lévő karosszékben. 
Most felállt és az ablakhoz sétált.

- Nem sokára megérik a barack. Tudom, hogy nagyon szereted. Majd szedek neked és erőre kapsz. A hatalmas húsos gyümölcsökben benne lesz a napfény, a jó levegő, a élet édessége.

Ahogy állt az ablaknál, most vette csak észre, hogy már egy ideje nem hallja az a gyenge ki szuszogást sem az ágy felől. Megfordult, odasétált a fiúhoz, megfogta élettelen kezét, és még utoljára ráhajtotta a  homlokát. Csendesen sírva búcsúzott a testvérétől.
Vissza az elejére Go down
Alia Caroline Azurre
Alia Caroline Azurre
Hozzászólások száma :

1661
Join date :

2015. May. 25.


Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lelkemmel látva - lelkes írók versenye   Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeVas. Márc. 20, 2016 12:56 am

Az utad végtelenjét járod..Körülötted nem csak a fák suhannak,hanem a pillanatok is...
Sok kérdésre keresed a válaszokat,pedig néha csak előre kellene nézned,mert előtted hever megannyi kincs..

Számtalanszor kérdezted magadtól,hogy a szíved dobbanása egy új Élet kezdete,vagy egy új nap-é?
Pedig csak nézned kell a Kedvesed szemében a csillogást,mikor rád tekint...
De most Ő is messze van,ahogy fent a kék ég..

Néma szavak és érintések,miket a gondolataid vezérelnek,holott csak az emlékeid azok,mik furcsa játékot űznek veled..

Halvány csillogó esőcseppek,mik folytonos folyamként ereszkednek alá az ablakod sima tükrén,de mégis ,egyfajta nyugalmat ad most,örökké háborgó lelked tengerén..
..és most itt ülsz a rácsokkal körülvett apró zárkában,mit őrző kezek gondosan reád lakatoltak,és csak a reménynek apró sugara szűrődik be,elérve sápadt arcodat..
Remegő kezed nem csak az éhségtől ,vagy a szomjúságtól képtelen nyugodni,hanem a belső késztetéstől,mi az Igazságot keresi.

Itt,ahogy körülnézel,mindenhol rongyos és meggyötört embert látsz,kik egykor büszke harcosok voltak,bár nem minden a csatatéren döl el..mert vannak néma küzdelmű viadalok,miket a mindennapok szürke fényében élik át,a dicsőségtől távol...csak a félhomály ami elfedi igazi tündöklésük,mert a szívük tiszta,mint az első lehulló fehér hó,s oly szűzies is.

Teljesen körülvesz a kényszer és a beletörődés néma gyilkosa,mit igaz nem tested törte meg,inkább a lelkedre hat,s talán évszázadok kellenek,hogy egy másodpercre is halványodjanak...

Aztán lehet, megint órák teltek el,miközben gondolataid sűvítenek ebben a bűzös förtelemben,mibe egykoron ártatlanul zártak,de az igazi okát már talán ők sem tudják..
Itt maradtál egymagad,holott temérdek ember vesz körül,és ugyanúgy meggyötörten és keserűn fogadták el gyászos sorsukat.

Újra felnézel az égre,és most már nemcsak az esőcseppek áztatják a törött köveket,hanem most már a portól piszkos orcád mélyülő ráncait is..
Még egykoron, tűzzel ragyogó szempár nézett Kedvesed szemébe,ki anyja volt gyermekednek,s óvón vigyázott a család tűzhelyére,de most már csak az emléke maradt,mert a szálló évek elragadták tőled messze,ahogy a dagály is elvitte a reményt,mikor bezártak ide...a lelkek börtönébe..

Körbenézel újra, s a falakon húzott számtalan vonal,ami teljesen beteríti a mostani"otthonod"ódon falait...tükörképet ad neked.
Bár gondolatban újra a tűzhely pattogó fénye s benne a fortyogó finom étel illatát érzik csalóka érzékeid...de már azt sem tudod,hogy mikor érintette étel ajkadat..
...s mert csak a lehunyt szemed által érzed a ízét,illatát,pedig azt is jól tudod,hogy csak illúzió mindez..egy múltbéli pillanat...

S most sovánnyá aszott tested csontjait láthatja bárki,mert már az étek nem építi izmaid ,de a fájdalmat sem érzed már,mert érzéketlenné váltál,de a lelked még sajog,ahogy emlékezel és lehajtod fejed a gyéren megtömött szalmazsákra,ami eddig egyetlen társaságod volt ez idő alatt...
Láncok és rácsok csörgése ébresztett eddig minden reggel és éjjel ..de most mintha távolinak tünnek ,oly idegen hangoknak...

Már lassul lélegzeted,ahogy szíved is egyre gyengébben ver,s lehunyt szemed elfogadta már a sorsod,pedig küzdelemre születtél...mondták sokan..
De most már az elmúlást várod,mert régi életedre reményed nem maradt..
Piszkos rongyaid ,mi alig fedik testedet,magadra húzod,hogy egy kis melegséget keress e hideg falak között..
...de erre sem lelsz,ahogy a szabadságra sem...

S mikor már minden hang elhalkul körülötted,akkor dobban majd utoljára a szíved...
..s most ahová érkeztél,utad végére..ott leled meg a reményt, egy újabb Életre!...
Vissza az elejére Go down
Uráldur
Uráldur
Hozzászólások száma :

5926
Join date :

2014. Nov. 28.


Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lelkemmel látva - lelkes írók versenye   Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeSzer. Márc. 23, 2016 4:40 pm

Egy fiatal férfi botorkál ki a barlangból. Hegyes fülei idegesen billegtek a fején, ahogy mozgatva szinte kutatták a zajt, úgy tűnt számított rá, hogy valahonnan jönnie kell halló járataiba.
Egy középkorú lombtünde bukkant ki a bokorból. A magasban már talán fél perce károgó fekete holló most megnyugodva szállt a vállára. Verőfényes nyári napsütés volt a barlang bejárata előtt. Fekete ruhában lévő középkorú erdei elf mosolyogva bámult a másikra.
-Engem is különc szerzetnek mondanak, amiből nincs még egy a világon. De hozzád hasonlót tényleg nem látni erre felé.
*A fiatal, katonai egyenruhában lévő tünde dühösen nézte őt.
-Ha bemész, láthatsz kilencvenkilenc másikat. Állj félre és békével távozhatsz.
*Szürke kezei remegtek az idegességtől. Bár övére csatolva ott lógott egyenes kardja, mégsem tette a markolatra a kezét. Úgy festett az idősebb hegyesfülű előtt, mint a kölyök, akit csínytevésen kaptak és váltig tagadja a bűneit, de tehetetlenül remeg a felnőttek előtt, hogy ne enyhe fenyítéssel megússza.
-Én mellettem ugyan elférsz! -mutatott a botjával az ösvényen végig aminek csak a szélén állt meg- De ha megkérdezhetem uraságodat, mégis mi olyan sürgős teendője, hogy elsodorna siettében még engem is?
-Ahhoz neked semmi közöd! Hát nem félsz, hogy megöllek, tata? -vágta oda dacból a fiatal éjtünde, hátha sikerül feldühítenie a másikat is azzal, hogy a korát direkt túlbecsülte.
-Én ugyan nem. -válaszolta higgadtan- Nem vagyok híve a háborúskodásnak. Vidékről vidékre vándorolok és igyekszem mindenkivel békésen meglenni. Segítek, ahol tudok. Nem is szoktak kiutálni sehonnan. Téged sem értem, hogy mi bajod van velem.
-Semmi.
*A katona konokul megfordult és megindult oda, ahonnan jött. A szemét így is bántotta ez az éles napsütés. Amit hallott Awyrisről, az többnyire egybe esett azzal, amit ez az idegen mondott neki magáról. Nem egy túl harcias nép, ha nyílt terepen találkoznának, akkor könnyedén leszámolhatnának velük örökre. Ha az erdő és a természet nem sietne minduntalan a segítségükre, akkor már rég gondoskodtak volna róla a drowok, hogy ne rontsák gyűlölt rokonaik a levegőt.
-És mi a terved egyébként? -jött utána a lombtünde.
-Semmi.
-Egy zevadari, akinek nincsenek tervei. Mondtam én, hogy nagyon furcsa teremtés vagy. Nem igen látni még egy ilyet.
*Az egyre bosszantóbb zöldikét mintha nem is zavarná, hogy majdnem száz északi holtteste között kell követnie új ismerősét a barlang sötétebb része felé. És jó sokan vannak a saját fajából, emberek és orkok közül is. Több százan gyilkolták egymást itt nem régen.
-Ne Sötét! Állj! -még mindig a válaszra várva elhessentette az egyik tetemről szárnyas barátját- Nagyon bánnád, ha a madaram enne valamelyik társad hullájából?
*A fiatal elf közönyös tekintettel fordult meg.
-Csak tessék! Nekem az nem fáj.
*Bosszantotta a másik férfit, hogy ezzel a provokatív kérdéssel lehetőséget adott a másiknak, hogy elfelejtsen válaszolni az egyik kérdésre, kiült az arcára végre neki is a rossz kedv. Hagyta elveszni a sötétben a harcost, aki kis matatás után árnyalakból ismét láthatóvá vált a meggyulladó tűz fényénél. Egy kis port öntött az egyik halott társa sisakjába, majd kulcsából vizet és azt tette fel főni. Hamarosan szürcsölte is az elkészült levest lisztből és szárított zöldségekből összekeverve.
Elindul feléje, ám félúton az egyik halott hirtelen megfogta a bokáját és erősen markolva szorította. Az idegen két marokra fogva botját magasan a feje fölé emelte és olyan erővel suhintott rá, hogy hallatszott a csontok reccsenése. Könnyű szerrel lefejtette lábáról és tovább ment.
~Még jó, hogy nem próbáltam megölni. Úgy tűnik, nem is olyan védtelen, mint amilyennek első ránézésre tűnik.- a harcos nem árulta el, hogy ő idézte meg az élőhalottat, hogy tesztelje a másik képességeit.
-Mond csak! -ült le a vándor melléje- Haza sem akarsz térni? Vagy van ott családod, aki vár téged? Milyen ott az élet?
*Az ifjú hosszan eltűnődött az ételt iszogatva, hogy vajon mit mondhatna el a népéről, ami nem számít hadit titoknak. Végül úgy döntött, hogy körülbelül minden az, ezért egy semlegesebb témával próbálta kielégíteni a kérdező kíváncsiságát.
-Tudod, az előző háborúban sikeresek voltunk. És a győzelmi lakomán megismerkedtem egy lánnyal. Ha látnád! Hófehér haja hosszú, körülbelül idáig ér. És a szemei... Nagyon gyönyörű. Úgy tervezem, hogy ha ennek itt vége, akkor több évtizedig úgy sem fogunk újra támadásra elindulni. Elveszem feleségül és a gyermekeink is felnőnek addigra, meg engem is talán előléptetnek közben. Vagy... érted! Tudja a fene mi lesz, csak hagyjanak békén pár évtizedig minket! -nevetett fel zavarában.
-Értem én. -mosolygott az awyrisi- Ha rám hallgatsz, csak haza kéne keveredned és utána derékon ragadni azt a leányzót. Biztos nagyon örülne neked, hogy ennyi veszedelemből épségben visszamész hozzá és -valami megváltozott a zöldike hangjában, ami nem tetszett az éjtündének- nagyon hálás lenne érte.
-Ő... -hirtelen elkezdett mondatot gondolkodott egy darabig, hogyan folytassa, mert el akarta mondani, hogy a szerelme túl okos ehhez és vele nem lehet így viselkedni csak úgy, de idő közben más felé kalandoztak a gondolatai, és sajnos hagyta, hogy most a szíve mozgassa a száját- ...t az apja nekem ígérte. Ha elő léptetnek, akkor várhatóan a király bele egyezik, hogy házasodhassak.
*Már a felénél tudta, hogy hibázott és nem szabad lett volna erről idegeneknek beszélnie. Dühös volt még mindig, előbb azért, mert a vándor nem félt tőle, majd azért, hogy úgy beszélt a lányról, de most azért, mert hagyta feldühíteni magát és elkotyogott olyan dolgokat, amit talán ellene használhatnak fel. Nem tűnt az erdei elf ellenségesnek. Jó lenne minél hamarabb eltűnni.
-Ó! Ez remek hír! Akkor már csak egy nagy tettet kellene végre hajtanod, és biztos lenyűgöznéd a királyodat annyira, hogy azonnal oda adná neked a kezét.
*A sötét elfnek kicsit kuszának tűntek a másik szavai. Ingadozott egy jó darabig, hogy elölről kezdje-e a magyarázatot és megértesse az erdeivel, hogy rosszul látja a dolgokat. A királynak nem kell oda adnia a nő kezét, az már az övé. Csak bizonyos rang alatt esélye sincs, hogy megengedik neki a nősülést. De a háborús érdemek okán előre lép legalább a tizedesi rangfokozatig, akkor már jó eséllyel megtarthatják a lakodalmat. Végül úgy döntött, hogy pont ezek a részletek, amit egész biztosan nem kellene egy nem éjtündének tudnia az országuk belső életéről.
-Igazából ha haza térek, már biztosra lehet számítani, hogy az uralkodó le lesz nyűgözve. A mi hadosztályunknak kell hazaszállítania egy értékes varázstárgyat. Nagyon számítanak rá és mindenkit elő fognak léptetni ezért.
-Ó, ez remek! Akkor még egy okkal több, hogy életben maradj. És hol van ez a... -nehéz volt a férfinak megállnia, hogy ne nevezze néven ő sem a dolgot. Ereklye.
-Egy szekérbe rejtettük el. -vágta rá, mielőtt a befejezetlen mondatba belegabalyodva rájönne a másik, hogy az egész egy hülyeség- Ezért nem tudtuk elhagyni ezt a helyet időben. Bekerítettek minket és a homokfutóval ezen a sziklás, hegyes terepen nem tudtunk volna elég gyorsan menekülni. Inkább bevártuk őket itt és tartottuk magunkat, amíg lehet.
*Ott hagyta a levesét, aminek csak az alján marad még pár kanálnyi és az egyik két kerekű szekeret egymaga megemelve leemelte az egyik kerekét. És diadalmasan oda gurította a másikhoz.
-Hmmm... Nem tűnik erdeinek a díszítése. De embernek sem. Nem értek hozzá, de nekem úgy tűnik, hogy a ti népetek készítette valamikor.
-Igen. Elvesztettük egy ostoba ügyetlensége folytán, de most a hadjárat során vissza szereztük.
*Kihúzta magát egyenesre az éjtünde. A rossz kedve is már elpárolgott, hogy a népe eredményeiről beszélhetett. Tudta jól, hogy ez visszatetszést kelthet a másikban, de kész volt akár ölni is azért, hogy a feladatot teljesítse. Ahogy ölt is már itt is, máshol is. Ám a vándor csak egész közel hajolva szemlélte a szerkezetet.
-Nem tűnik olyannak, amit mi csináltunk volna. A legvalószínűbb, ahogy mondod, hogy ti csináltátok. Szerintem a legbölcsebb az lenne, ha hagynánk, hogy vissza térjen a jogos tulajdonosához és abba maradna a népek közötti békétlenség.
*Annyira fellelkesültek az ötlettől, hogy be sem fejezték az evést, hanem azonnal el is indultak. Uráldur elárulta új társának, hogy azért kell nyugat felé vinniük a kereket, mert a sereg nagy része észak felé húzódik vissza, hogy elcsalja az üldözőket a közelükből, de van ott messze egy nagy folyó, aminek a neve Ferula, és azon egy hajóval fogják levinni titokban a tárgyat és a tervek szerint így érkezik majd meg a hazájába.
Szerencsére volt egy széles völgy, amit követve jó darabig tudják tartani az irányt, majd különböző hágókon kellett volna átvágniuk. Ám a harmadik nap hirtelen megálljt parancsolt a vándor, akinek még most is a vállán pihent a hollója.
-Állj! -a kerék két oldalán hajtották előre, de most hirtelen leszorította az abroncsot és egy pillanat alatt megállította- Azt hiszem, hogy kerülnünk kell.
-Mi a baj?
-Előttünk pár óra járásnyira egy ork horda jár. Van elég időnk kikerülni őket a hegyek felé, majd odafent van egy kidőlt fa, ami pont átível a patakon, amit jobb is így megkerülni.
*Az éjtünde nem nagyon firtatta, hogy honnan tudja ennyire biztosan. A feletteseitől már eleget hallotta, hogy az erdeiek valami különös mágiának köszönhetően éreznek a környezetükben mindent. El nem tudja képzelni, hogy egy halott fa hogyan képes nekik elmondani, hogy pont egy patak fölött fekszik keresztbe, de bíznia kellett most benne. Hiszen az egyetlen esélye, hogy hazatér és elveheti élete párját feleségül, ha rábízza magát teljes szívvel erre a férfira.
-Felőlem! Nehéz lesz átvágni arra felé?
-Á, dehogy! Van egy ösvény, ami pont arra felé vezet.
*Úgy tűnt egy darabig, hogy a szerencse az oldalukra szegődik, de amikor a természet kovácsolta hídhoz értek, és meg akarta kérdezni az ifjú harcos, hogyan akarják átvinni a kereket, hirtelen öt lombtünde bukkant elő a bokrok takarásából és ahogy megfordult, három másik szegezte rá az íját a túlparton előlépve.
-Hogy nem érezted meg őket? -kérdezte tanácstalanul az útitársától, de az csak értetlenül nézett vissza. Vár egy darabig, míg a hirtelen előkerülő harcosok közeledtek feléjük, hogy végre hátha beugrik a másiknak, hol hibázott, mikor hirtelen rájött, hogy csapdába csalták.
-Hát persze! Ti tudtok állítólag telepatikusan beszélgetni egymással. Értesítetted a többieket és pont a karjukba vezettél. Nem is létezik az az ork csapat, ügye?
-Dehogynem! Ez már akkor is az Oughwari hegység volt, mikor találkoztunk. -tárta szét a kezét magától értetődően- Itt bárhol találsz orkokat. Igazából pont az volt a legnehezebb, most már elárulhatom, hogy kikerüljük őket egész idáig, amíg a sereg be nem kerít minket és az ereklyéteket. Mi küldtük a völgybe is őket, elmondva, hogy arra tartasz. De szerettük volna, ha mi szerezzük meg a varázstárgyat és a király a tudósaival alaposan megvizsgálhatja.
Add fel, innen már ne menekülhetsz! Ha velünk jössz, akkor életben maradsz. Ki tudja, egyszer talán tényleg véget ér a háború és szabad lehetsz. Vissza mehetsz a kedvesedhez. De ha ellenkezel, akkor megölünk és a trófeátok a mi kezünkbe kerül.

*Az általában szürke bőre egy koszos, szürkés-piros cékla színéhez kezdett hasonlítani, ahogy alig akarta felfogni, hogy tényleg ennyire könnyen átverték és kelepcébe sétált önként. Csalódott volt. És úgy érezte, hogy bármennyire is álságos Zevadar, ez olyan dolog volt most a hollóstól, amit még ott is csak a legelszántabb gazfickók húznának meg. A vér vörös köd sűrűjében volt valahol elveszve az a sejtés, hogy nem is a terv volt gonosz, aminek áldozatul esett, csak pont az vágta őt át, akinek ISIS-ről mesélt. Akinek ilyen bizalmas információkat mondott el szerelméről...
Elkeseredettségében nagyot lökött a keréken és az beleszánkázott a patak vizébe.
~Tessék! Most szedjétek ki, ahogy tudjátok!
*Egy nyíl lövés volt a válasz a lábába, így akár mennyire is kemény akart maradni, a földre rogyott. Az eddigi társa, aki így becsapta, még próbálta nyugtatni, hogy ha nem csinál még nagyobb hülyeséget, akkor megúszhatja élve, de ő már ezt nem akarta. A vérével együtt a lelke is távozott testéből.
Ott járkált közöttük, mikor nagy nehezen kihalászták a víz sodrásából a szekér alkatrészét és hallotta, ahogy vélhető felettese dicséri az egész kitervelőjét.
-Ügyes voltál, Nehokarut! Végre győztünk! Elszállítjuk ezt a királyság szívébe és ha a tervükhöz szükséges, akkor meg kell támadniuk ismét a birodalmat. De immáron felkészülten várjuk majd!
~Nehokarut. Szóval ez a neved, te szemét! Vissza térek a halálból is, hogy bosszút álljak rajtad egyszer, majd meglátod!
*Örült annak, hogy a mágia alatt nem tud megmozdulni a teste, mert most biztos ökölbe rándult volna a keze. Végig nézte, ahogy holtteste felett tanakodnak, hogy elégessék-e vagy a vadaknak hagyják meg lakomára, de végül az áruló kiállása miatt elfogadták, hogy temessék el egy sekély sírba. A hegyekben úgy sem lehet túl mélyre ásni a kemény kövek miatt, az állatok majd megérzik a rothadó hús szagát és kikaparják. De legalább megadták a végtisztességet annak az ellenfélnek, aki ilyen kitartóan egyedül maradva is görgette az ellenséggel együtt a kereket, hogy utolsó leheletéig igyekezzen a parancsot teljesíteni. A beszédből azt szűrte le, hogy valahol tisztelik őt azért, amin végig ment.
Végül halála után hat órával, nem sokkal a kritikus idő lejárta előtt zihálva törte át az újra életre kelő testére hányt földkupacot. Nagyon félt, hogy tényleg el akarják égetni és soha többé nem lehet már a való világ része. Igen kockázatos húzás volt, de a túlerővel nem szállhatott szembe. Inkább a haladó mágiához kellett folyamodnia, mely segítségével szelleme elhagyhatja porhüvelyét és az tetszhalottá válik. Az óvatossága, hogy kivárta az utolsó időt a felébredéssel, nem volt hiábavaló, mert több kisebb-nagyobb elf csapatot látott elmenni sírja mellett, de az utóbbi órákban már minden elcsöndesedett.
Sántítva indult vissza a barlang felé, de szerencsére az életerőcsapolás varázslatának köszönhetően gyorsan regenerálódott az út közben ejtett kisebb állatok rovására. Mire vissza ért újabb hosszú napok múltán, több ork őrjáratot kikerülve, a barlang teljesen megváltozott belülről. Az összes hulla meztelenül hevert és a rothadó bűz mindent elárasztott. A ruháik és fegyvereik halmokban hevertek. És fél tucat self túrt össze most is mindent, ami a keze ügyébe akadt.
-Mit kerestek itt? -kérdezte őket szigorú, kemény hangon.
-Őfelsége személyes parancsa, hogy akár a föld alól is, de kerítsük elő a hadizsákmányt. Állítólag ebben a barlangban veszett nyoma.
-Tudom. Nekünk kellett volna védenünk. De a túlerő legyőzött minket.
-Hogy? Te is Zagfel századához tartozol?
-Igen. De a százados halott.
-Azt tudom. -húzódott gonosz vigyorra a másik szája széle- Megtaláltuk a hulláját. Ahogy az összes tisztjének is. Szép húzás volt, fiam! Egyből centurio rangra lépni!
*Uráldur kardot rántott és dühösen ráordított. Már elege van abból, hogy az utóbbi napokban mindig kicsúszik a kezéből a dolgok irányítása, hogy bármennyire is nem szerette saját népe vérét ontani önkezűleg, le akarta vágni azt, aki félre értette a szavait és azt híreszteli itt a többi társa füle hallatára, hogy az egész egységét tudatosan áldozta fel annak érdekébe, hogy megüresedjen előtte a rangsor és elő lépjen közép tisztek közé.
-Azonnal vond vissza a szavaidat!
-Állítsd le magad, fiam! Ha kezet emelsz rám, akkor hadbíróság elé állsz. Ne rontsd el a helyzetedet most, amikor a siker kapujában vagy!
-Nem fognak úgy sem elítélni. Ugyan úgy közlegény vagy, mint én. -vigyorgott rá gonoszul. Tényleg lehetnek vizsgálatok, de mivel csak az ezredesi posztért folyó versenyben találkoznának, ami most még nem aktuális, ezért nem ítélhetik el valószínűleg. Csak legyen már vége ennek az átkozott hadjáratnak, ahol minden ellenőrzés kicsúszott a kezükből! A nyári melegben legyengül a sötét elf szervezete, valószínűleg azzal akarták meglepni az ellenséget a stratégák, hogy nem számítanak ilyen irreális időpontban támadásra. De legalább annyi hátrányt szenvedtek el emiatt, ha egyáltalán télen tényleg felkészültebb lett volna az ellen rájuk...
-Rangban feletted állok, úgy hogy simán halálra ítélnek. An-Nuszra tizedes vagyok és ezek itt az embereim megmaradt része. Megtévesztésből viselek terepen közlegényi egyenruhát, hogy ne engem támadjanak a legjobban csata közben, hanem a többi tisztet.
*Az ifjú harcos mély lélegzetet véve eltette a pengéjét. Úgy tűnik, ebben az elátkozott hadjáratban minden összeesküdött ellene. Így tényleg nem párbajozhatnak, ha nem egyenlő rangban vannak. Szó nélkül, leverten indult meg a barlang belseje felé.
-Nos? Hol az ereklye? Egyikünk sem térhet vissza nélküle. Ügye nem vesztettétek el?
*Egy hang nélkül kezdte késével a földet kaparni ott, ahol puhább volt a mállott kőzet.
-Mond már! -csatlakoztak hozzá a többiek az ásásban- Mi történt itt? Azt mondták nekünk, véditek, amíg meg nem érkezünk.
-Egyedül maradtam és nem volt esélyem. Elcsaltam a főseregüket nyugatra. Elhitettem velük, hogy az egyik szekér kereke a varázstárgy.
-Egy szekérkerék? -röhögött a tiszt, mintha viccet hallott volna, de elcsendesedett, mikor rájött, hogy komolyan képzeli a fiú, amit mond- Mi a fenét akarnak kezdeni egy varázszerkérkerékkel?
-Elviszik haza, a birodalom szívébe.
-Te! Azt vágod, hogy ha tényleg megvan az eszköz, akkor téged kineveznek Zagfel helyére századosnak? És a következő előléptetésnél is jó esélyeid lesznek.
-Hagyd már abba, te hülye! A kinevezések a királyra tartoznak. Csak érjünk haza az életben ebből az elátkozott hadjáratból!
*Kivételesen egyiküket sem zavarta, hogy lehülyézett egy tisztet. Hamarosan egy arany érme került elő a földből és heten megindultak észak felé, hogy csatlakozzanak a nagyobb csapatokhoz és végre minél hamarabb elérjék Zevadart.
Vissza az elejére Go down
Uráldur
Uráldur
Hozzászólások száma :

5926
Join date :

2014. Nov. 28.


Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lelkemmel látva - lelkes írók versenye   Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeKedd Ápr. 05, 2016 8:45 pm


Eredményhirdetés:

Aliát választottuk nyertesnek. Fogadd gratulációnkat.


Titkos nyeremény:

„És íme, itt az, ki lerántja a leplet!” (ismeretlen részeg alak egy ősi vogon szoboravató ünnepségről)

Az Oughwari-hegység ork falvainak egyikében mesemondó versenyt hirdettek, melyre néhány oda tévedt -szerintük- ismeretlen kalandor is nagy meglepetésre részt vett. Mivel a te művedről az igazságtalanul bebörtönzött ork fosztogatókra asszociáltak, ezért felkiáltással és ellenvélemény nélkül téged választottak meg „Minden ork mesélő legjobbjának!”
Valamelyik karaktered (akár JK akár NJK) hivatkozhat erre a sikerére és az ork birodalomban egy tetszőlegesen választott nevű falu vagy a helyszínleírásban szereplő egyik városuk mindig szívesen fog látni téged, bármikor visszatérhetsz és beszélhetsz akár a törzsfőnökükkel vagy a sámánjukkal is.
Vissza az elejére Go down
Alia Caroline Azurre
Alia Caroline Azurre
Hozzászólások száma :

1661
Join date :

2015. May. 25.


Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lelkemmel látva - lelkes írók versenye   Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitimeKedd Ápr. 05, 2016 8:53 pm

Nagyon Szépen Köszönöm a Megtiszteltetést!Smile
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lelkemmel látva - lelkes írók versenye   Lelkemmel látva - lelkes írók versenye Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 

Lelkemmel látva - lelkes írók versenye

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Neminra világa :: Off fórumrész :: OFF Topics :: Versenyek, pályázatok-