/Uráldur karakter nincs a helyszínen/

https://www.youtube.com/watch?v=d3uklzIf2sA
(Ne kérdezd meg, miért ez a dal! Csak olyan jó pofa linkelni egy ide nem illő dalt.)

Az oawát nem kényezteti el az idő. Ami talán igen gyorsan is pereg le élete homokórájában!
A sötét fellegek úgy állnak össze feje felett, mint a mozaik egy-egy darabkája, mely nagy kirakós játékot játszik a sorsa megrontására.
Még nem kell izgulnia. Akár megállhat megszemlélni egy lábától nem messze lévő ördögvirágot, mely szépsége talán nem csak a faját vonzza. Vagy legalábbis kérdés, hogy a nagymacska és társai vonzódik-e hozzá. Ám épp láthat út közben egy egeret előbújni, aki érdeklődve közelíti meg a bódító színáradatot. Szerencsétlenségére! A virág hirtelen mozdul és mélyeszti mérgező tüskéit áldozatába, hogy a mozdulni képtelen állatot utána elkezdje lenyelni.
Még látni az égen egy-egy foltot, ahol áttörnek a napsugarak, de diadaluk homályba veszik idővel. Pár óra múlva el fog eredni az eső és ha nem keres menedéket a gyógyító (alkalmi futár), akkor hamarosan szemerkélni kezd az eső.
Ha folytatja az útját, akkor a vízfüggöny mögül furcsa zajokra lehet figyelmes. Egy magas hümmögő hangra, mely közelebb érve hirtelen elhallgat és valaki futásnak ered a nádban. Ha képes a lépések zajából ezt megállapítani akkor egy 160 centi körüli humanoid szedi a lábát átugorva gyakran az előtte lévő akadályokat, összecsomósodott sást, mi egymást... Míg nem valamiben megbotlik és hangosan csobban, ahogy leér a sekély vízbe. De ki tudhatja, hogy miféle lény ólálkodik ilyen időben eme tiltott területen?

De talán bölcsebb lenne nem makacsul tovább menni, hiszen az ő faja a kontinens legdélibb részén él. Nem tenne jót neki az északi hidegben bőrig ázni. Talán valami menedék után érdemes néznie, ahol kivárhatja, amíg eláll az eső.

FIGYELMEZTETÉS EZ ISTEN MINDEN TEREMTMÉNYÉNEK!

„...miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat. „

Az oawa gyorsan tovább oson a zaj forrásától és pár óra múlva az eső el is áll, mintha csak a még mindig a táj felett tornyosuló fellegek vissza fojtották volna könnyeiket.
Az esőtől kicsit megritkuló ködben hosszú gyaloglás után újra hangokat hall az egyik erdőhöz közeledve. Ha óvatosan megközelíti, már igen messziről eltömíti orrát a hulla szag. Egy árny mozog az erdő mentén és a távolból egy ló nyerítése hallatszik. Nem vad ló, az biztos. Itt nem szeretik ezek az állatok az élőhelyet, legfeljebb csak a Nagy Füves Pusztában találkozni szabadon élő musztángokkal.
Ám az erdőt és az az előtt járőröző élőhalottakat -ugyanis egy fekete mágus varázslata járkál csak a homályban- megkerülheti egy pocsolyában gazdag réten. Akár hogy fürkészni a rossz látási viszonyt, arról nem igen lehet járőrökkel találkozni.
De vajon mi okuk lehet eme sötét lényeknek, hogy csak a fákat védjék? Elaludtak volna az őrök? Vagy talán valami titokzatos és félelmetes lény tartja őket távol?
Megpróbálhat átcsúszni a már több kiszúrt járőr között, hogy az erdőben keressen menedéket. Vagy megkockáztathatja a nyílt terepen való átkelést, jó szaglására és éles hallására támaszkodva, hiszen a ködben aligha bízhat csak a szemében.

A távoli megbízó embere óvatosan oson, kúszik minél halkabban a posványosban, megkerülendő a sűrű járőrökkel védett erdőt, nem is sejtve, hogy a határvédők egy csapdája felé halad.
Még maga mögött hagyta egy jó ideje azt az ork asszonyt, akit megriasztott a nádasban. És az agyaras járőröket is. Erre felé igen könnyen kaphatnak egy nyílvesszőt az oldalukba akár még a knuut emberei is, ha nem tisztelik a homokba -egész pontosan pocsolyás vizekbe- húzott vonalakat. Bár szövetségeseikre egyre több katona néz lehetőségként, ám még mindig sokan vannak azok, kik nem tartják őket egyen rangú feleknek és tiltott számukra is Zevadar ezen részei.
Ahogy rejtőzve próbál előre haladni, békák ugrálnak el előle és hamarosan egy vadkacsa is hápogva csapkodja szárnyait, hogy lendületet véve elrugaszkodjon és levegőbe emelkedjen. Igen csak riadt állat, ami nem csak az oawa figyelmét nem kerüli el.
-Mi járatban erre felé, te félkegyelmű? -A nem messze lévő fák ágai közül jön a kiáltás. Igen határozott, a hangsúly. Úgy tűnik, nem békés csevegésre készült ő sem.
Vajon mit tesz ekkor Zaida? Tovább kúszik csendben, mintha mi sem történt volna? Vagy válaszol neki? Esetleg megpróbál közelebb menni, hogy meglássa és leszedje egy dobással?
Sok múlhat a döntésén. Bár nem is sejti, az erdő felől a járőröző zombik csak egy ügyes elterelő csel volt. Egyesek úgy vélték, hogy a járkáló hullák már önmagukban is elég félelmetesek ahhoz, hogy elriassza a behatolókat és a könnyebben ellenőrizhető nyílt terepre terelje, ahol kiszúrhatják őket.
Vajon ha az a gyűjtögető ork itt lenne most vele, bizakodóbban nézne az elkövetkezendő dolgok elé?

/Bocsi a késői válaszért!/

A nő, akit lopakodás közben egy közelében lévő vadkacsa elárult gyorsan veti magát a víz mélyebb rétegei felé. Legyűri a szívéből feltörekvő szavakat, hogy ne válaszoljon, ám a gyors menekülése a tóba nem marad észrevétlenül.
-Hé, állj meg különben meghalsz! Érted? -hangzik a kurjantás ismét. És a bizonytalanság távoli nyomait is alig lehet felismerni benne.
Ha figyelmes, akkor kiszúrhatja, hogy tőle pár méteren belül három lövés is csapódik a felszínbe és két sötét elf iramodik meg utána. Az elől rohanó hamar elteszi távolsági fegyverét és kardot ránt, hogy a nádban utat vágjon magának. Nem kevésbé nyílt célja, hogy felszeletelje a behatolót, ha az váratlanul támadna.
Mögötte katonatársa lohol, lövésre készen. Igen csak összeszokott csapatnak tűnnek, kicsit oldalt vannak egymásnak, hogy a szemből jövő támadások ellen ne álljon elé pont a pengét szorongató, legyen lehetősége még lőni időben a hátvédnek. De ugyan mit tehetnének ők, ha már a macskanő a hullámokba vetette magát?
Nos, az oawa igen szívós lény és jól felkészült assasin, ha a mediterrán napsütésben volt ideje hozzá szoktatni magát az éjszaki tavak hőmérsékletéhez. Ha visszatér, akár mesélhet majd a megbízójának élete ezen régmúltba nyúló emlékeiről. Oroszországban is nagy tiszteletnek örvendenek a befagyott vízben önként fürdőző rozmár típusú emberek, bár most még nincs jég eme sekély tavon, de biztosan nem tudna érdektelenséget színlelni az az emberi nemes.
Minden esetre meg kell oldania a gondot, hogy két jómadár próbál rájönni, hogy hol bukkanhat majd fel ismét levegőt venni. És nem fognak ám oly könnyen felhagyni vele, hiszen most már biztosan tudják, hogy nagy jutalomra számíthatnak, ha elfogják vagy megölik a gyógyító küldöncöt.
A lenti világban különös dolgokat láthat és tapasztalhat Zaida. Ragadozó halak vadásznak a kisebbekre, a fenéken bármikor megvághatja a mancsát egy éles kagylóhéjjal vagy egy rák ollójában. És ezek még nem is a legrosszabb dolgok, amik a lápban történhetnek. Nagy szerencse, hogy ilyen bátran követik, hiszen ez azt is jelentheti, hogy tudni vélik, hogy nincs három fejű hidra vagy emberevő fa a környéken.
Az ötlet, hogy kámforrá váljon és eltűnjön igen hasznos lehetett volna, ha képes megvalósítani fizikailag. Nehezebben próbálhatnák megölni vagy fogságba esve kihallgatni az őrszemek és felettesei.
Az a legenda járja az itteniek fajáról, hogy igen jól látnak a ködben. De ez csak bolond beszéd! Hiszen Zevadar rabszolgái között vannak csak olyanok, akik ilyesmiről be tudnak számolni. Nem gondolhatja senki, hogy aki megtapasztalta a bőrén, az beugrik egy kocsmában valahol, békés vidékeken és elmeséli a történteket.

/Bocsi, hogy csak most írok, neked hosszabbat akartam és csak néhány sorosra volt időm napközben!/

A két járőr nem zavartatta magát, hogy esetleg felhívják magukra a figyelmet. A nádasban hangos útvágással haladtak körbe, míg a küldönc a lélegzetét is vissza fojtotta, nehogy zajt csapjon. Vagy lehet azért, hogy bent maradjon a levegő a víz alatt? Ez már oly részlet, mit eme kegyetlen lények nem vesznek figyelembe.
Nem kevés zajt csapnak, miközben Zaida nyomaira próbálnak bukkanni. Ám nem erdei elfek ők, hogy beszéljen hozzájuk a természet és megsúgja, merre felé kik, mik vannak a közelükben! Bár azok lennének! Nyugodtan oda mehetne akár hozzájuk beszélni. Ám nincs olyan szerencsés helyzetbe.
Bár Awyris erdejébe és annak zárkózott közösségébe szólna az a levél! A mágia, mely az eső ellen is jó hasznot szolgált most megvédi őt attól, hogy minden cókmókja elázzon, ám észak hidege testét így sem kíméli. A ködös tájon megbúvó állóvízből hangtalanul emelkedik ki és dobja el a követ. Nem számíthattak a kutatók arra, hogy ennyire rövid időn belül ilyen nagy távolságra jut attól a helytől, ahol nagy csobbanással bele vetette magát. Az eldobott kő helyén viszont annál valószínűbb.
Így nem kell kétszer mondani a két férfinak, gyorsan oda szaladnak és kutatják, hogy hol járhat a menekülő a nádasban. Ám csalódottan kell rájönniük, hogy rossz lóra tettek. Semmi nyomot nem találtak. Igyekeznek a parton is a talajhoz lehajolva lábak lenyomata után nyomozni, ám sajátjukon kívül még maga Sherlock Holmes se tudna szagot fogni tíz nagyító lencsével sem! Hát ők hogy találnának?
Hamarosan felhagyva a nádasban való kutatással, inkább azt kerülve haladnak, hogy kevesebb zajt csapjanak, de tovább haladva a tó megkerülésében. Egy közel ötven méteres szakaszon igen csak megbolygatták és mit sem törődve a növényekkel ösvényt vagdostak a susnyásba, ám a többi részen már kímélni azt.
Vajon mit fog tenni most a búvárkodó déli? Tovább távolodik-e tőlük az úszás közben vagy vissza fordul, hogy a menet irányukkal ellentétesen mögéjük kerüljön és így cselezve ki őket és próbál meg egér utat nyerni... esetleg hátulról beérve őket támadni? Vagy talán fogát összeszorítva tűri még a hideget és strandol-e tovább, ha már napfürdőzött a vadkacsa előtt?
Eközben azért jól hallhatja merre járnak üldözői, hiszen a hosszú, néma üldözést több perc elteltével mindig megszakítja egy hangos kiáltás, mellyel a békés megadásra szólít fel. Ám ezzel nem kell törődnie, hiszen amíg nem tudják hol van, addig ugyan úgy választhatja a szabadságot.

Az úszó sikeresen kerülte ki a határőröket. Ez váratlan fordulat, hiszen igen csak felkészültnek tűnnek az eddigi viselkedésük alapján.
Már legalább egy órája eltelt mire a parton haladó páros közül a kardos elf kiáltása hallatszik és ha valaki figyelmesen követi, néhány szóváltásból kiderül, hogy megtalálták azt a helyet, ahol a macskanő kijött a tóból. A táj megélénkül a hangos szavaktól, melyek betöltik most már az étert felette.
Ám Zaida már egy jó ideje a hipotermia kezdeti jeleit veheti észre magán. A szárazon igen erősen remegnek a kezei és nem véletlenül dönt a tovább haladás mellett. Gyorsan kell szednie a lábait, mert már ebből rájöhet, hogy orvosi tudása mellett akarat erejére is szüksége van, hogy túl éljen. A szőr, mely testét borítja teljesen átázott a ruha alatt is és a vízhatlan ruhában úgy érezheti néha, hogy képtelen az éltető folyadék elhagyni gönceit. Bár eszével tudnia kell, hogy ez nem így van és idővel majd utat talál magának. Végtagjait annyira rázza a kemény idő, hogy most ha akarna se tudna dobó tőrrel felvenni egy harcot. Ám szemét valahogy nyitva kell hagynia, mert miközben a hegyek felé veszi az irányt, az álmosság környékezi. Talán meg kéne állnia enni, hogy egy kis pihenővel közben erőt gyűjtsön magába?
A remegő ajkak nem zavarják a tulajdonosukat a távolban, mikor a nyomait megtalálják a posványnál. A két tünde hangosan boldog és ünnepli sikerét, mikor egy harmadik társuk lép ki a sötét fák közül ott, ahol a vadkacsa elárulta a küldöncöt. Ha jól sejtem, ő volt a harmadik nyílvessző útjára bocsátója, aki orvlövészként várta eddig, hogy hirtelen felbukkanva megkerül-e a határsértő. Csak pár rövid, hangos mondat hallatszik és eltűnik a sűrűben. Nem kell őt sokáig hiányolnunk, mert egy halott lovon tér vissza közénk és elvágtat kicsit, hogy kis idő múlva további élőhalott paripák tünde lovasaival és vérebekkel térjen vissza. A kopók szagot fognak és igen gyorsan a menekülő nyomába erednek...
De ez már egy másik történet!


Fekete, növénytelen, sziklás tájon vág át Zaida, amikor az egyik szikla mögül egy éj elf asszony ugrik le mögé. A környéken még senki mást nem látni, ám ő nem is zavartatva magát oda inti a levél hordozóját.
Ruhája vastag, ám több helyen lett már foltozva. Nem tűnik túl idősnek, talán huszonöt esztendő telt el a feje felett. Az övébe csúsztatott tőrön kívül nem látszik más fegyver nála. Tekintete elégedettséget sugároz, ám sem kedvesség, sem harag, sem elszántság nem tükröződik benne.
Kezébe két-három éles kő látható, melyek szélei nem túl veszélyesek, hogy azzal bárkinek komoly sebet lehetne okozni, csak egyszerűen nagyon nem lekopott, nem lekerekítettek. A gyógyító futár felé nyújtja őket, még ha nem is mondja, mit kéne velük csinálni.


/Nyissunk egy új topicot a sziklás hegyeknél, hogy a folytatást már a helyszínen írjuk tovább!/