Mielőtt regisztrálnál, kérlek, nézd át a Szabályzatot a regisztrációra vonatkozó kikötések miatt. Az oldal keresett karaktereire is nézz rá, ha esetleg találnál egy számodra érdekes karaktert, akkor arra lecsaphass.
A regisztrációt követően a leírások alapján nekivághatsz az adatlapod elkészítésének és beküldésének, az elfogadást követően pedig szaladhatsz a játéktérre, hogy belemerülj a világ történetébe és részese lehess annak alakításában!
Ha bármi kérdésed van akár regisztráció előtt, akár regisztráció után, a lejjebb található chatablakban felteheted a kérdésedet. A regisztrációt követően pedig az admint is felkeresheted egy privát üzenettel, ha nem szeretnéd a chatet használni rá.
Tárt karokkal várunk és előre is jó játékot kívánunk!
Tamaris nem véletlenül kapta ragadvány nevét: szókimondó, heves természetű. Ami a szívén, az a száján, nem érdekli, hogy földet túró paraszttal, vagy királyi fenséggel beszél. Tiszteletet csak azok iránt mutat, akik kiérdemlik (ez természetesen csak harc útján lehetséges). Addig, míg a bizalmát és tiszteletét ki nem vívják, hajlamos a le kezelőségre és arroganciára. Utóbbira nagyobbik mértékben. Kissé egoista, szereti a pénzt és a bort. Nem nehéz felbosszantani, annál nehezebb lenyugtatni. Gyakran a nyugtatgatás csak rátesz egy lapáttal, ezért társai vagy nem piszkálják, vagy hagyják, hogy kiadja dühét. Tökéletesen harcol karddal, legyen két egykezes, vagy két kétkezes. Íjazni nem tud, de szerinte csak a gyávák bújnak a távolság biztonságába.
A múltamról
Az én életem kezdetem meglehetősen egyszerű. A sztyeppén születtem, anyám vadász és kosárfonó, apám katona volt. Születésem egy esős estén történt, a villámok dörögtek, villanásai meg-meg világították a sáros talajt és a nagy szélben hajladozó, nyikorgó fákat. Volt akkoriban egy bolond öregje a csoportunknak. Önmagát sámánnak mondta, de mindenki csak azt gondolta, hogy túl sokat gombászott. Mikor a nagy tölgy kidőlt a helyéről, éppen azon pillanatban, mikor világra segített, azt mondta, nagy harcos lesz belőlem, akinek útját nem állhatja senki. Az évek teltek, az öreg megboldogult. Jó magam megtanultam kosarat fonni, vadászni, de legjobban harcolni szerettem. Sokat verekedtem a korombeliekkel. Apám tanított mindenre. Az apróbb trükköktől elkezdve a legnagyobb hadtaktikákig. És hogy mit tanultam még meg? Hogy a bor a legjobb dolog a világon! Még ittasan is mindenkit elvertem, ki az utamba jött. Az egyik ilyen borgőzös este elvertem egy magát igen csak nagyra tartó kentaurférfi -ki kevésbé volt ittas mint jó magam- fogadni akart velem, hogy nem vagyok olyan erős és tehetséges harcos, mint azt mindenki rebesgeti rólam, és ha ezt betudja bizonyítani, ki kell elégítenem minden vágyát az éjjel. Képen röhögtem, és elfogadtam a fogadást, azzal a feltétellel, hogy ha én nyerek, szégyenben kell elhagynia klánt és keresnie egy másik nomád klánt magának.
Hajnalig tartó, fáradtságos harc volt, de minden percét élveztem, még ha néha kaptam egy egy-egy vágást, én másfélszer annyival jutalmaztam azt. Végül legyűrtem a szószátyárt, aki mérgében megesküdött, hogy ezért még bosszút fog állni és elment. Ekkor voltam 32, igen csak fiatal és senki nem hitte volna, hogy képes leszek legyőzni ellenfelemet. Még is megtettem, s innentől kezdve nagyobb tisztelet övezett. 40 évesen elhagytam családom, hogy többet tanuljak és tapasztaljak. Az emberi városokban igen furcsa szemmel néztek rám, de főleg egy földesúr, aki meg is jegyezte nekem, hogy otromba a kinézetem. Nem voltam rest válaszolni a magam módján, szerintem sem volt a legszebb férfi a világon. Mérgében, hogy ilyen tiszteletlen voltam, rám küldte három katonáját. Nem kellett több két ütésnél és egy rúgásnál hátra, mind a hárman a földön feküdtek. Miután közöltem az úrral, Azirral, hogy a katonái szánalmasan gyengék és képzetlenek, rákérdezett, ki tudom-e tanítani őket. Ekkor váltam egy emberi földesúr őrségének kapitányává és kiképző tisztjévé. Nem tartottam soha nagyra az embereket, de azt a sok szerencsétlenkedést látva még szánalmasabbnak tartottam őket. Azért amennyire csak lehetett, kitanítottam mindenkit, az újakat is, és Azir személyes testőre lettem. Jól megfizetett, bort is ihattam, és nem zavarta az, hogy nyíltan kimondtam véleményemet minden intézkedéséről, vagy embereiről, vendégeiről, így egészen jól éreztem magam ezen szolgálatban. Ekkoriban kezdtek Éles-nyelvűnek becézni. Eltelt 30 év, Azir megöregedett, helyét fia vette át, aki azonban nem tűrt meg a birtokon, így hát haza indultam. Haza érve anyám, egy húgom, aki alig volt 10 esztendős és az apám -egyik karja megcsonkítva- várt. Mint kiderült, a kentaur, akit anno megszégyenítettem, visszatért a bosszújáért akkori klánja egy részével, de sajnos engem nem talált itt, csak a szüleimet. Anyámat megerőszakolta, apám karját levágta, kirabolta a klánt, majd elment. Ekkor esküdtem én is bosszút, s összeszedve a harcra kész férfiakat és nőket felfegyverkeztünk, majd elindultunk. Egy hónapon át tartott az út, míg megleltük a klánt, de akkor nem volt könyörület. Pár óra alatt vége volt a harcnak, hiszen ők nem számítottak ránk, így 10 év után... A haragomat szító kentaur fejét egy dárdára tűztem és intő jelként kihelyeztem a porig égetett klánterület szélére.
A hozzászólást Tamaris összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 08, 2015 10:16 am-kor.