Aglarnis érzi, hogy a férfi meghátrál előle, ha megpróbálja ezt egy felettes álarca mögé rejteni, és ez nem is sikerül túl rosszul, hiszen ez a szakmája, de a lány átlát rajta és ez elégedettséggel tölti el a lelke mélyén.
Most kezdi értékelni, hogy azért néha figyelemmel kísérte apját, amikor az a tisztekkel beszélgetett, persze akkor még nem volt katona, de ezek szerint ennek talán még hasznát is veszi.
Ettől függetlenül a feladat az feladat és, ha ez a spion itt rossz hírét kelti, akkor parancsnoka neki fog hinni és nem neki. És bár szívesen vágná el a férfi torkát, hiszen soha nem akart kém lenni, ezért nem törné magát, hogy kiválóan teljesítsen és ezzel biztosítsa itt a helyét, de tudja, hogy az itteni kudarca után máshol sem fogadnák be és katonai előmenetele el lenne vágva. És abba belegondolni sem mer, hogy egy átlagos háziasszony életét élje egy férfi oldalán, mert akkor nem lenne más jövője.
Így sem érti anyját, hogy miként képes ezt az életet megtenni, mikor párszor látta, hogy miként bánik a két sarlóval.
Elgondolkozik, hogy mit tegyen és végül bólint, bár vet még a férfi felé egy megvető pillantást, mikor az a saját szakmáját dicséri.
- Neked szerintem fogalmad sincs, hogy milyen katonának lenni. – teszi hozzá. – De, ha gondolod, majd tehetünk egy próbát. – villant fel egy begyakorolt farkas mosolyt. – Egyébként a zsákokat itt hagyom, majd te vigyázol rá, én meg nem sokára jövök. – közli a tervét és bár kezd fáradni, úgy gondolja, hogy jön és megy és most nem a kommunikációra, hanem a kardjára fog támaszkodni.

A főnöke nem tiltakozik az ellen, hogy itt hagyja. Az ideje nagy részét úgy is itt tölti, legalább lesz mire ülnie. Le is ül az egyikre, hogy a környéket szemlélje addig, míg meg nem hozza az utolsó adagot a leány.
Már este van, mire visszatér. Szinte mindenki a szállására tért, csak néhány alkusz botorkál a pár órája még zsúfolt téren, kezükben vagy fáklya vagy lámpás világít utat. Egyikük sem árul már, csak elkéstek a visszapakolással és elrakják megmaradt készleteiket. A többiek a szekereikkel félre vonulva rajta aludnak vagy a közeli Kis Tücsök kocsmában iszogatnak a nehéz nap után, hogy szobát kivéve hajtsák álomra majd a fejüket.
Egy gyilkosságnak kedvez az idő, ráadásul megfigyelhette napközben már elégszer ISIS lánya, hogy nem hord minden kereskedő fegyvert. Sokan anélkül dolgoznak itt. Néhány törpe nem tud aludni és fel-alá járkál a környéken.
Itt-ott látni nőket, kik kihívó öltözetben ácsorognak egy-egy feltűnő helyen vagy sétálgatnak a félhomályban ide-oda.

Szerencsére a férfi nem ragaszkodik, hogy még az élelmiszert is szállítsa el, mert akkor lehet, hogy mondott volna egy cifrát, így azonban csak bólintott egyet, a mondandója megerősítéseként és nekiindult ismét az ösvénynek, hogy a faluba érve most már vizsla pillantással pásztázza át a jóformán kiürült teret és az emberek mozgását.
A sötét Aglarnis-t nem zavarja, sőt talán még kedvezett is neki, látta a késői csomagolókat, a talán a kocsmából érkező vagy oda tartó törpéket és a magukat illegető lányokat, akiknek látványára elhúzza a száját, mert ugyan még soha nem látott szajhákat, de tudta, hogy mik ők, eleget hallotta katona társaitól.
Nem akar feltétlenül halált osztogatni, de szilárd elhatározással van, hogy gyorsan megszerezze, amit kell és már itt sincs, csak csendben, észrevétlenül kell végeznie a dolgát, akkor azt sem tudják a többiek mi történt majd.
Egy olyan szekeret keres, aminek tulaja feltehetően a Kis Tücsökben öblíti le a napi fáradalmakat és így könnyebb prédának tűnik az áruja.
Persze azért nem olyan naiv, hogy ne gondoljon rá, hogy valahogyan biztos védik az értékeiket, így óvatosan lopakodik az egyik sötétebb helyen lévőhöz. Tőre a kezében és minden érzékszerve riadókészültségben, hogy ha kell azonnal le tudjon csapni, hiszen egy hangosabb kiáltás meghiúsítaná a tervét és ő nem akar kudarcot vallani.

Az újdonsült tolvaj hangtalanul surran az éjszakában. Úgy gondolja, hogy a kocsmában mulatozóknak van elég pénzük, ezért nekik nem fáj egy kis veszteség. Valószínűleg a gazdagabbak kevésbé jól védik a vagyonukat. Nem is olyan rossz gondolat, hogy tőlük lopjon majd a jövőben.
Ügyesen bújik be a ponyva alá, ahol kinyitja a ládákat. Vagy az ékszerekkel foglalkozó tünde kocsiját fogta ki vagy... valaki hasonlót. Hamarosan előkerül egy csillogó gyűrű, ám amit ő keresne, az nem biztos, hogy rögtön az első kíséretnél ott lesz. Ám ha keresgél még egy kicsit, hamarosan ráakadhat az egyik parkoló kordén.
Ám eközben nem lesz olyan könnyű ez a menet, mint hitte. Az ivó környékén nagy a forgalom és a fel-alá sétálgatók közül nem mindegyik csak vendég. A mulató tulajdonosa a piaccal együttműködve alkalmaz néhány őrt, akik a sötétben bóklásznak, hogy ha elfajulna egy részeg verekedés vagy valaki a békés emberek értékeire vágyik, akkor intézkedjenek.
Ezért sem kell a kalmárok mindegyikének fegyvert tartania magánál.
-Minden rendben van? -szólal meg egy hang kicsit messzebb, de a lépések pont erre felé tartanak.

A sötét, csak itt-ott fáklyával megvilágított tér szélén álló szekerek, nem tűnnek nehéz célpontnak Aglarnis számára, aki bár még életében nem lopott, de mint katona a lopakodást jól megtanulta és most ennek igyekszik hasznát venni. Azt azonban ne lehet mondani, hogy túl boldog lenne e lealjasodott szerepben, de más, gyorsan végrehajtható módját nem találja, hogy beszerezze pénz nélkül a hiányzó élelmiszert.
Az első szekérre minden gond nélkül feljut és még a ponyva segít is elrejteni őt az esetleges odatévedő tekintetektől, viszont nem jut előbbre, mert ez valószínűleg a lombtünde kocsija és csak ékszereket talál. Nagyfokú csábítást érez, hogy megkeresse azt a bokaláncot, amit még délután kinézett magának, de most nem akarja ezzel húzni az időt.
Leugorva a szekérről újabb kocsit keres, remélve, hogy azzal már több szerencséje lesz.
Persze továbbra is óvatosnak kell lennie, azt ő is tudja, de egyre jobban sürgeti az idő. Az első sikerélménye után, hogy észrevétlen tudott kutakodni, azért kicsit felbátorodik és őrökre egyáltalán nem számít, legfeljebb arra, hogy a tulajdonos váratlanul felbukkanhat.
Éppen egy újabb ládát akar felnyitni, mikor meghallja a hangot és a közeledő lépteket, amitől először mozdulatlanná dermed, majd gyorsan az ellenkező irányba próbál kicsúszni a ponyva alól, hogy ne fedezzék fel. Ha ez nem megy, akkor kénytelen lesz megpróbálni először színészkedni, eljátszani egy elesett, az elalélás határán lévőt, aztán mielőtt még gyanút fogna valaki, leütni a kíváncsiskodót.

A strázsa óvatosan közelíti meg a rakományt. Furcsa zajra figyelt fel, miközben ISIS és Uráldur közös lánya a ládákat nyitogatta. Igyekszik kideríteni a zaj forrását és bár a kis enyves kezű megpróbál a bak felé kisurranni, már majdnem megvan, mikor felcsapódik a vászon és ő hirtelen jobb ötlet híján rosszullétet szimulál. Amit a törpe el is hisz.
-Hé! Valaki rosszul lett. Gyere segíteni! -szól oda egy közelben lévő másik őrnek is, hogy ne kösse le teljesen egyikük figyelmét sem és fél szemmel mind a ketten a terepet is nézhessék, miközben igyekeznek segítséget is nyújtani a bajba jutottnak.
*Ha ez után leüti a felfedezőjét, jobb lesz megragadni a zsákokat és futás... Vagy nem. Őrá van bízva, hogyan oldja meg a helyzetet. Most még csak ketten tudnak az ott létéről.

Akár milyen csendben van a fiatal elf lány, úgy látszik az őröknek is jó füle van, hiszen még azt a halk kattanást is meghallja valamelyikük, amit a láda kinyitása okozott. De lehet, hogy a ponyva esetleges mozgolódására figyeltek fel, ki tudja, a lényeg, hogy feltűnt nekik és Aglarnis-t csak egy hajszál választja el a lelepleződéstől, vagy attól, hogy egy csekély mennyiségű ételért gyilkoljon.
Ezért próbál meg színészkedni, ami, bár még nem sokat használt ilyesmit, lehet, hogy jól sikerül, hiszen a törpe őr, nem lefegyverezni, vagy elkapni akarja, hanem hallhatóan segíteni neki. Ez azonban nem teszi boldoggá a leányzót. Még szerencse, hogy csak két „jóakarója” támogatja az erősen rogyadozót, amire még rá is tesz egy lapáttal, hogy lefoglalja a kezüket.
Aztán hirtelen feszíti meg magát, amivel megrántja mindkettőt, az egyiknek gáncsot vet, a másikat ágyékon vágja, majd a teste takarásában lévő keze is meglendül a tőrrel és alaposan halántékon csapja a görnyedezőt. Ha a másik elesett, őt hagyja a végére erősen fejbe rúgva. Remélhetőleg egyiknek sem sikerül hangosabb hangot kiadnia, ő meg nem kísérti tovább a szerencséjét, felkapja a kiszemelt zsákokat és a nyakába szedi a lábát. Már persze, ha mindezt sikerül véghez vinnie……..

Az elf lány ügyesen szereli le a leleplezőit, ám életben hagyja őket. Bizony most jól jött a katonaságban tanult és unásig gyakorolt harci fogások ismerete, ám hamarosan egy levegőzni kijött kufárasszony felfedezi a földön eszméletlenül heverőket. Azonnal oda is rohan segíteni nekik.
Nem kerül bele pár perc és a tolvaj már hallhatja is a kutyák ugatását, amikkel utána eredtek. Jobb lesz szednie a lábát és a plusz súly ellenére gyorsabban haladni. Vagy valami más ötlettel időt nyerni.
Lenézve láthatja, hogy egyre több fény kezd el pislogni a messzeségben. A kis kereskedő telep felbolydult, mint egy méhkas, ha a medve mézet akar lopni tőlük. Ám végül is... Ez a tanulás és gyakorlás évei még számára. Ideje lesz mélyen elsajátítani a fogásokat és trükköket, amik később még fontosabbak lehetnek számára, ha már értékes iratok ellopására kap utasítást a központtól.
Mert akkor már nem egy kis telepen kell ezt végrehajtani, hanem egy zsúfolt város központjában.

Bár épen eleget gyakorolta, most még sem fejezi be a tettét és nem taszítja az öröklétbe a két törpe őrt, hiszen egy zsáknyi étel miatt nem érzi szükségesnek. Persze minden lelkiismeret furdalás nélkül megtette volna, ha még tovább akadályozták volna, e elég volt csak leütni őket.
Ezek után igyekszik gyorsan beleolvadni terhével az éjszaka sötétjébe, de bosszúsan kapja fel a fejét, mikor még el sem érve az erdőt, meghallja a kopók ugatását és az egyre nagyobb hangzavart a háta mögött. Ha nem lennének a kutyák, talán nem is érdekelné, hiszen nem valószínű, hogy utolérnék, meg amúgy sem tudják merre tart, legalábbis nem látott nyomolvasókat a faluban, de azok is csak reggel lennének képesek hatékonyan keresni.
Most azonban, ha nem akarja egyenesen a kémhez vezetni az üldözőket, ki kell találnia valamit és ez újabb fáradalmakat jelent, mikor már így is fáradt.
Először arra próbál emlékezni, hogy látott-e a hegyről lefelé csordogáló patakot és, ha igen, akkor annak medrében igyekszik tovább, ha nem akkor a zsákból vesz elő a szárított húsból és azt dörzsöli a fákhoz, ágakhoz, bokrokhoz, majd párat szét is dobál, hogy elterelje a kutyákat.
Minden esetre jó nagy kerülőt kénytelen tenni, miközben magában dühösen szidja a tisztet, aki minden bizonnyal a tűz mellett, jóllakottan a lóbőrt húzza.

A hegyoldalon számos kis patak csörgedezik lefelé. Egyiket egészen biztosan keresztezte már a nő, így arra felé veszi az irányt. A pásztor szinte biztosan örül és jó pont nála, hogy nem buktatja le a menekülő az ő álcáját is, hiszen nehéz lenne megmagyarázni, miért van egy csomó holmi nála a zsákokban, miközben a lopkodós épp hozzá igyekezett.
A csillagok megcsillannak a víz hullámain, ahogy gázol a mederben a zevadari. Megnehezíti ezzel az üldözői dolgát, kik csak pirkadatkor találják már csak meg a helyet, ahol kilépett a vízből. De vajon bevet-e újabb cselt vagy megy a főnökének leadni a szajrét és végre befejezni ezt az árkozott munkát?

A démonok meghallgatták a fohászát Aglarnis-nak és segítették a gyors menekülését a faluból, ráadásul utána sem panaszkodhatott, hiszen azt tudta nagyon jól, hogy a vízben a kutyák elveszítik a nyomát és csak világosban, hosszas keresgélés után tudják majd megtalálni esetleg újból, ha addig nem adják fel a kutatást, hiszen egy-két zsák élelemért nem érdemes ennyit áldozni rá, haláleset meg nem történt.
Igazából nem a sötét elf tisztet sajnálta volna, ha nyomai alapján rajtaveszt, csak azt, hogy rajta kérték volna a felettesei számon és ezzel biztosan elvágta volna a saját karrierjét, amit pedig még mindig nem kémként képzelt el, hanem reménykedett benne, hogy ha bizonyít a feletteseinek és az apjának, akkor visszakerülhet a harcosok közé.
Tehát nem számít hosszas üldözésre, meg aztán valószínűleg hajnalban úgy is továbbállnak ők is, ezért nem is törekszik újabb félrevezetésre azon kívül, hogy elég nagy kerülőt tesz, ezzel is növelve a követői lemorzsolódását, aztán már egyre nehezülő léptekkel tér meg a „juhász” tábortüzéhez.
- Itt van minden, sőt még több is. – löki le a terhét, majd igyekszik lehúzni vizes csizmát, hogy legalább nagyjából megszáradjanak az indulásig.

A sötétben érkezik meg a tábortűzhöz, ahol az alvó azonnal felriad, ahogy a közelében meghallja a súlyos lépteket. Egy mosoly szalad át a szája szélén, de öröme nem tart sokáig. A távoli kutyaugatás és az üldözők zaja nem kerüli el a figyelmét.
-Hát nem megmondtam, hogy ne ölj meg senkit! -vádaskodik azonnal- Most nyakadon ez az alacsonyabb rendű gyülevész.
*Hangja már nem színjáték a legkevésbé sem, hanem a környéket irányító sötét elf kém céltudatos határozottsága és dörgedelmessége. Nem várja meg, míg magyarázkodásba fog, hiszen ha mindenhol ilyen feltűnő munkát végez, akkor hamarosan az összes országban keresni fogják. Ám azt már megtanulta, hogy a legkülönbözőbb módszereket is igénybe veheti, ha elakad.
-Menj a rejtekhelyre! Még el kell oda hordanod egyben a szerzeményed. Én addig tévútra küldöm az üldözőidet. Ha megvan, menj az emberek királyságának Délosz nevű kikötővárosába! Ott keresd Al-Sziszi kapitányt a Görbe út kocsmában! Ő majd további feladatokat ad a számodra.
*Ezzel ha minden jól megy, elválnak útjai a mindig békés -próbál lenni- pásztortól és egy új összekötő felé veszi az irányt. De vajon... mindenkit oda küldenek, aki itt üldözőkre lelt? Mert az nem jó hír az ifjú hölgy számára.

/Köszönöm a játékot!/

Az üldözők félrevezetésére tett kísérletek igen csak elfárasztják az alig pár órát pihenő lányt, ezért már nem igazán törődik vele, hogy milyen véleményt formál a láthatóan a jövetelére felriadó kém a teljesítményéről, viszont nagyon úgy néz ki, hogy pihenni sem fog még egy darabig, akármennyire is vágyik rá.
Azért az meglepi, hogy a férfi önként ajánlja fel, hogy míg ő felcipeli a megszerzett javakat a rejtekhelyre, eltéríti az üldözőket.
- Nem öltem meg senkit! – vág vissza nyakasan. – Csak elvettem, ami kellett még és leütöttem két őrt, nem tudom min vannak így feldúlva. – rántja meg a vállát aztán értetlenül.
Tényleg nem érti, mi ez a nagy felhajtás egy kis liszt és hús körül, de most nem áll le vitatkozni a tiszttel, aki láthatóan nincs jó kedvében, amiért meg kell szakítania a pihenését.
Aglarnis azonban óvakodik még csak a kárörvendés látszatát is kerülni, inkább egy nagy nyögéssel ismét felmálházza magát és megindul a több kilométeres úton. Valószínűleg jócskán megvirrad majd mire odaér, még ha feszített tempót is diktál.
Nem kérdezi meg, hogy miként jut el arra a Délosz nevű helyre, mert nem akar újabb kioktatásban részesülni, hogy magának kell feltalálnia magát és nem foghatják a kezét. Majd csak megtalálja az odavezető utat, ha kérdezősködik.
Annak, hogy nem visszaküldik a városba, viszont nem örül és el tudja képzelni az újabb feladatot is, de még nem térhet vissza, akkor megszégyenülne, ha a kém is eljuttatja a parancsnokaihoz az értesítését. Így egyelőre nincs más választása, de a lelke mélyén aggódik azért, mert nem tudja, hogy a nem kevésszer sértegetett spion, miért küldi erre a helyre, ha úgy gondolja, nem remekelt?
Minden esetre valószínűleg lesz ideje gondolkozni az úton és már előre sajnálta szegény lábait. Jó lenne egy lovat szerezni, de persze pénze nincs rá és lopni azt nem mer. Mágikus képességei meg még nem teszik lehetővé neki, amit most igazán irigyel az apjától, a holtból élő hátasokat varázsolni.

//Én is köszönöm, remek volt! //