Név: Özvegy
Faj: Északi ember
Nem: Nő
Kaszt: elhunyt király felesége
Mágia szint: nincs (plusz meglepetés)
Kinézet: Avatar alapján


Ez vagyok Én!

Egyszerű családanya. Igen, az hiszem ez jellemez legjobban. És a múltban az, hogy szenvedélyes, hűséges hitves.
Megölték a férjemet, Wallhala uralkodójának másodunokatestvérét. És ezt nem tűrhetem. Új földeket jött szerezni népünknek és most eme kontinens gyermekei által ásott jelöletlen sírban fekszik.
Imádom gyermekeimet, most már csak ők maradtak nekem. És a bosszú, hogy szerelmem halálát megtorlom népem támogatásával.
Külsejét tekintve 165 centi magas, ha nem harcra vagy nehéz terepre készül, szereti ezt cipőjével, csizmájával megmagasítani. Ám ha férfiakat vezet csatába, akkor alkalmas lábbelit húz és szoknyája mellett bőrpáncélja is mindig vele van. Ékszerekből rengeteg van: gyűrűk az ujján, medálok a nyakában és karján vagy bőr alkarvédő vagy bőr karszalagok.
Kedvenc színe a barna és a zöld. Tartása büszke és céltudatos.
Nem véletlenül tudta meggyőzni az előző hullámban otthon maradt embereket. Jó vezető és szenvedélyes szónok.

A Könyörület Istenének Rendje- Miserorok (ejtsd: mizeror)

Miseror, két ember birtokolhatja ezt a tisztséget. A vallás második legnagyobb vezetői, a legtöbb szervezési és irányítási feladat az ő kezükben fut össze.


Megnevezés: Amon J’hal
Faj: Ember
Nem: férfi
Kor: 38
Rang: Miseror-Könyörület Istenének Rendje
Mágia szint: Magister



Megnevezés: Atlantia Harlock
Faj: Ember
Nem: nő
Kor: 29
Rang: Miseror-Könyörület Istenének Rendje
Mágia szint: Subvenio

Előtörténet:
Amon és Atlantia, nemesi származásának köszönhetően Braslov városában születtek. Nemesként nőttek fel és ilyen neveltetést is kaptak. Kisgyermekkoruk átlagosan telt. Egymást személyesen nem ismerték. Ám mindkettejük úgy érezte, hogy többre született, mint a hajlongások és teapartik világa. Az ambícióikban hamar megmutatkozott, hogy  átlag feletti teljesítőképességük és akaraterejüknek volt. Egy Atlantia első bálján találkozott először a két sarj. Hamar megérezték, hogy sok közös van bennük. Ezért aztán egész sokat voltak együtt. Együtt közösen tervezgették, hogy megszöknek és mágusnak tanulnak mindketten. Amikor szüleiknek meséltek erről, azok hallani sem akartak erről. Így nem volt más, megszöktek. Egyenesen a természetmágusok karjaiba, akik örömmel fogadták a két tehetséges fiatalt.
Itt sokat tanultak és bölcsebbek lettek. A szüleik nem tudták, hova tűntek.
A mágusképző otthonban megismerkedtek egy fiatal lánnyal,akinek nagyra törő tervei voltak, kezdetben nevetségesnek tartották, de még ők sem sejtették, hogy egy napon igazzá válik, ami mond.
A hatalomvágy mindkettejük szívében nagy volt, ezért aztán rákaptak a történetre. Valora követői lettek, s ő megmérgezte a leküket, bűnös gondolatokkal. Bár a lány elhagyta az iskolát, nem kelett sok hozzá, hogy kövessék.
Hamar beérték a lányt, aki ekkor egy Észak-Bivalyi fiatal nemes társaságát élvezte. Valora beavatta a fiatalokat tervébe. Persze azt nem mondta el, hogy a vallást ő találta ki, csupán azt, hogy el kívánja terjeszteni. A két zavart lélek hamar az uralma alá került a vallásnak és Valora szörnyű akaratának. Az évek alatt, kiölte belőlük a lelküket és eltaposta vágyaikat és a szeretetet a lelkükből. Nem érezték, nem vették észre, de Amon és Atlantia a vallás első igaz követői lettek.
Egy kis idő után, Valora véletlenül meghatolta, hogy keresik a két fiatalt, ráadásul nemesi család sarjai. Tudta, eljött a pillanat, amikor örökre magához kötheti a két lelket.
Egy cseles tervet szelt ki, elhívta a családjaikat, mondván megtalálta a fiatalokat.
Nehéz leírni hogyan, mikor...nehéz elmondani. De a hűségért cserébe, Amon és Atlantia, Valora hatására, végzett a családjával saját kezűleg. Mikor a családtagjaik halott teteme fölé görnyedtek, elvesztek....örökre.
Ám a Könyörületes Isten mindent megbocsájt és így is lett, a kántorasszony segítségével és egy kisgyermek feláldozásával, végett vetett a két valaha emberi lény bűntudatának, szerelmének, szeretetének, jóságának.
Készen álltak!
Az idők során borzalmas dolgokat tettek, minden "piszkos" munka az ő kezükhöz tapadt.
A hűségük lankadatlan, és tovább követik úrnőjüket, akár a halálba is.

Megnevezés: Vörös Térítő
Faj: Ember
Nem: férfi
Kor: 27
Rang: térítő
Mágia szint: Anteeo

ELHUNYT

Előtörténet:

Dhar Ghullon névre hallgató emberfiú, Olfoyleban született, Észak-Bivalytól néhány kilométerre lévő falucskában. Már kiskorában sok állatot megkínzott és megölt. Főleg a macskák halálát élvezte. Majd mikor serdült, úgy érezte a szülein is kipróbálja ezt a csodát. Annyira megtetszett neki a gyilkosság, hogy elkezdte a falu lakosait öldösni. Egy idő után rájöttek, hogy ő áll a gyilkosságok mögött, ezért üldözni kezdték a fiút. Észak-Bivaly városának határában egy templomszerűségben talált menedéket. Itt találkozott egy hölggyel, aki megkérte valljon színt. A fiú mindent elmondott neki, de a megtorlás helyett új életet ígért neki a nő. Sőt a Kegyelem istenének irgalmával megbocsájtotta a bűneit. Valora arra kérte, hogy mielőtt folytatná tevékenységét, tanuljon egy két dolgot, hogy ügyesebb legyen és jobban szolgálja majd az urat. Azóta 15 év telt el, s a férfi közben elhagyta a nevét és vérfürdős leszámolásai miatt csak Vörös Térítőnek nevezik. Senki nem szeretne az útjába kerülni. Harci tudása nagyon fejlett, viszont a mágia terén megakadt, ugyanis csak a föld és víz elem jegyeit tudta csak elsajátítani.

Halála
Szentkő Várában érte a vég. Utolsó küldetése volt, hogy megszerezze a követ. A templomban Viridiel lövése végzett vele.

Frea Hawyos

Faj: éjtünde
Kor: 75
Mágai: Mester


Frea-t valamikor családja katonának szánta, mert ő volt az ötödik gyerek a családban és nem nagyon telt az eltartására és kiházasítására. Szülei nem voltak gazdagok, apja csapos volt egy kocsmában, anyja nemeseknél takarított.
Tizenhárom évesen került a seregbe és kemény kiképzésen ment keresztül. Mivel nem volt választása, így fogszorítva küzdött a túlélésért.
Minden megváltozott, amikor 8 év múlva megismerkedett Kenda-val és egymásba szerettek. Kenda tizedes volt Awarnandias, majd később Al-Nuszra alatt, de egy ork falu lerohanásánál elesett.
Kenda-nak volt egy testvére Rathal, de őt nem nagyon ismerte, mert egy nagy Háznál, a Pókok uránál szolgált és nem akart szégyent hozni rá, hogy bajával felkeresse.
Akkor már Frea a gyermeküket hordozta a szíve alatt. Majdnem belehalt a hírbe, de aztán pár nap múlva ismét összeszorította a fogát és megpróbált talpon maradni. Szüleinek maguknak is segítségre volt szükségük, nem mehetett a nyakukra. A kevés félretett pénzért felélte, míg meg nem szülte Janen-t, a fiát, de tudta, hogy munkát kell találnia, ha fel akarja nevelni. Maradék pénzéből egy családhoz adta a csecsemőt, ő maga pedig gondolt egy merészet és jelentkezett testőrnek Uraldur házánál. Nem akarta, hogy Rathal megtudja ki ő, de az éles szemű testőrparancsnok előtt nem maradhatott titokban, de legnagyobb megkönnyebbülésére a férfi nem kivételezett vele……tudomása szerint.
Így aztán dolgozott keményen és tette a dolgát, lassan araszolva a ranglétrán.

Név: Zhyma

Faj: Oawa

Nem: Nő

Kor: 26 év

Kaszt: Vándor

Zhiakban születtem,három testvéremmel együtt.
Kicsi és esetlen voltam,de szívósan élni akartam.A testvéreim erősebbek voltak nálam,mert mind fiúk ,de az Anyukám vigyázott rám,mert egyetlen lány voltam köztük, mindenki csak csúfolt,hogy picur vagyok,de az évek alatt kicsit megerősödtem,de korántem annyira mint szerettem volna.
Aztán egy nap tűz ütött ki az erdőben,miközben vadászni voltam,és az "odunkra" ráesett egy égő fa, azt hittem,hogy mindenki odaveszett,kerestem őket napokig..de nem találtam ..így nem tudtam maradni tovább..nekiláttam a Világnak..
Szívemben szomorúsággal és reménnyel,hogy egy nap majd rátalálok a Családomra,és nem vagyok árva ebben a rengetegben..
Valahol érzem a lelkem mélyén ,hogy élnek még..de nyomukra eddig nem találtam.
Most,hogy eltelt 25 év,és felnötté váltam..még így sem adom fel a keresésüket,ahogy azt sem,hogy megvédjem magam,ha szükséges.

Megnevezés: Herta
Faj: Ember-Démon-Wendigó
Nem:nő
Kor: 54 ( gyermeknek néz ki)
Rang: térítő
Mágia: korlátozott sötét elf mágia

Előtörténet:
Herta sötét, gonosz és rideg körülmények közt jött a világra. Egy éjtünde kém fogságba ejtette anyját és apját. Körülbelül 2 hétig voltak fogságban.
A selfnek nagy céljai voltak ugyanis, egy cél, melyben egy ember kislány apró , de annál jelentősebb szereplő volt.
A kémkedés egyik új formáját szerette volna létrehozni, s ezzel elnyerni vezetői bizalmát. Egy gyermeket egy démonnal szövetkezve szeretett volna befolyásolni és az éjtündék céljaira felhasználni .Hallott egy démonról, aki kapható volt evilági cselszövésekre is. Tah’Mar démon, egy öreg és nagy tiszteletnek örvendő alvilági démon, aki előszeretettel avatkozik be a földi lények dolgába. Szeret nagy zűrzavart okozni, de legjobban a vérontást kedveli.
A kém kapva kapott az alkalmon, s elkezdte az áldozás folyamatát. Minden rendben zajlott. A szülőket megölte, majd a kislányt kivágta anyja hasából és a démonnak ajánlotta. A kislány fejébe azon az estén egy démon szelleme költözött. Megfertőzte a tudatát, lelkét elvette, de szabad akaratot adott neki. A kislány a démoni megszállásnak „köszönhetően” számos képességre is szert tett. Az egyik mellékhatás volt, hogy bármennyire is telt az idő mindig egy 13 éves gyermek kinézetét hordozta.
Tah’Mar démon szerette a vérengzéseket, ezért egy-egy akció sokszor véresen végződött. Az évek során egyre véresebb és borzalmasabb tetteket hajtott végre. A démon rábírta arra, hogy étrendjét gazdagítsa emberi hússal is, így sok ember került terítékre az asztalára. Több családot is evett már meg az „édes” kislány.
Az éjtündék számára nagyon hasznosnak bizonyult, több fontos információt is köszönhettek neki. Életének 50. évében azonban szorult a hurok. Egy idős és bölcs férfi, Gwardowyr leleplezte a kislányt. Gondoskodott róla, hogy soha többé ne árthasson senkinek. A „kémprogram” ezzel bukásra volt ítélve és a kislányról mindenki azt hitte meghalt, senki nem kereste.
Jól őrzött, elmebeteg bűnözőknek fenntartott börtönbe zárták a lányt. 2. év semmittevés után a egy kedves látogató ment az intézménybe, aki felszabadította a börtön lakóit és mindenkinek kegyelmet ígért, aki követte. Hertának céltalan élete új értelmet nyert, s öldökléseit újra kiélhette. A Kegyelmes Isten egyháza sok jót ígért a kis növendéknek, aki csakhamar nagy hírnévre tett szert. Most is Moor királynő szolgálatában áll, ám a démon jól tudja, ha egyszer rájönnek a sötét elfek, hogy él, újra szolgálnia kell őket.

Démoni jelenlét és képességek
Herta lelketlen, elméjét Tah’Mar fődémon uralja. A démoni megszállásának azonban sok jele van:
- Szuperkannibál, nincs fájdalomérzete
- Emberfeletti ereje van, képes fél tonnáig bármit könnyedén felemelni
- Jók a reflexei
- Képes elrejteni a karmait és fogait. Átlagos külsővel rendelkezik, de harc közben körmei tíz centis karmokká alakulhatnak és fogai tűhegyes tépőfogakká.
- Tud varázsolni sötét elf varázslatokat, de csak 3 varázslatra képes. A "Fájdalom", "Gyengeség aurája" és "Fulladás".

Név: Avel
Faj: erdei elf(nemes elf)
Kor: 105
Kaszt: harcoktató, katona (Viridiel tanára)
Mágia: Mester


Ez vagyok én!

Az átlag lombtündéknél sokkal harciasabbak vagyunk nemes elfek. Bár látszólag mindannyiunk ugyan olyan, mint erdei rokonaink, ám mi az ország védelmére esküdtünk fel évszázadokkal ezelőtt. És elkülönülésünk bár evolúciósan még nem jelentős különbségeket hozott, társadalmunk sokkal keményebb.
Ez határoz meg engem is. Igyekszem nem mutatni azt, hogy mennyire szeretnék sokszor kedves lenni és barátságos. Viridiellel különösen, hiszen úgy vélem kellően felkészülten került hozzánk és nincs szükség éreztetni vele, hogy kemény munka eredménye lehet csak egy hatékony test a harcban.
Ám ettől függetlenül tele vagyok kérdésekkel. Mivé lesz a világunk, ha már a gyerekekben is egyre több jelét fedezzük fel a háború és vereségek okozta düh jeleinek? Képesek leszünk-e megmaradni jónak? És nem veszítjük-e el a kapcsolatot a természettel, ha engedünk a haragnak és csak a bosszú kezd el éltetni minket?

Mivel Avel nem akarja megzavarni a környezetét, társait azzal a problémájával, amivel nagyon sokan küzdenek, ezért igyekszik szűkszavú és célratörő lenni. Inkább csak az aktuális feladatokról beszél. Érzelmeit pedig tárgyilagossággal palástolja.


Előtörténet:
A lány ősi nemes elf családban született. Gyermekkorában már fél évszázada tartott a háború a sötét elfekkel szemben. Nagy elszántsággal edzett és ahogy letisztult a harci stílusa és elmaradtak a kezdeti bakijai, az idők folyamán lassan vált számára egyértelművé, hogy a kétkezes harchoz ért a legjobban. Noha mind a mai napig igyekszik minden közelharci fegyver típusban képezni magát, hogy jó mentora lehessen a nála fiatalabbaknak.
Már kisebb felderítő akciókat is vállalt és néhány összecsapáson túl volt szörnyekkel és egy ork portyázó csapattal, amikor elérkezettnek látták az időt, hogy a nemes elfek hagyományos kristály páncélját, kardját és három nyílvesszőjét megkapja. Nyilait azóta már beletörte áldozataiba, így a pótolhatatlan fegyvert nélkülöznie kell. Ám mivel távolsági fegyverekben sosem volt kiemelkedő, ezért nem is bánja.
Az elkövetkező két évtizedet egy kristály karddal és bal kézben egy hagyományossal küzdötte végig. És amikor mágia tanulása elérte azt a szintet, akkor Orit, az orvszarvút utánozta állati alakba változásakor. Tetszett neki barátja természete, ahogyan ha küzdeni kell, akkor fejét leszegve rohamozza meg az ellenséget. És mindenki jobban elviseli, ha ebben az alakban adja ki magából a dühét.
Ám ő hosszú életű. Míg kedvenc társa nem. Fájt az elvesztése és mivel kiváló fegyverismerő hírében állt ekkor már, belefeledkezett az újak oktatásába. Így kapta meg többek között Viridiel tanításának feladatát is.

Név: Mrs. Banning
Kaszt: családanya
Nem: nő
Mágia: -


Ez vagyok Én!


Hát mit is kell rólam tudni? Az öreg Banning felesége és a fiatalok anyja vagyok. Hat szép gyermek anyja, ám ebből egyet tragikus módon elvesztettem egy vadász balesetben. Időm java részét a királyság északi részén töltöm, ahol több birtokunk is van. Az ork és részben a sötét elf támadások miatt igen komolyan vesszük az istenekkel való viszonyt. Kinek hiányozna a mi helyzetünkben még egy hatalmas ellenség?
Bár fizikailag nem mondanám, hogy felkészültem a harcra, de a kardforgatást azért kitanultam. Lenyűgöznek a lovagi tornák és a férfiak, akik meg tudják védeni a bajba jutottakat. Főnemesi családként úgy gondolom, hogy azért adtak az istenek a kezünkbe ekkora hatalmat, hogy a kiszolgáltatott jobbágyaink megóvására éljünk vele! Akár az életünk árán is...

/A képen balra./


Név: Leila Virág
Nem: nő
Faj: Ember
Kor: 24
Kaszt: cirkuszi mutatványos
Mágia: -


Ez vagyok én!

Szeretem a munkámhoz illő, feltűnő ruhákat. Bár ügyelek arra általában, hogy ne legyen túl rövid és jól nézzen ki vörös fürtjeimmel. Ám öltözködésem konszolidáltsága nem feltétlenül hat ki viselkedésemre, mely sokszor igen kihívó.
Úgy érzem a cirkusz és az állandó utazás miatt lemaradtam a legtöbb nő legfőbb vágyáról, a biztos családi kapcsolatra és a meghitt fészekről. Ezért nincs értelme hosszas előjátékokra. Ha eljön a pillanat, két kanállal kell habzsolni az életet. És megragadni a lehetőségeket.
A társulatban a bűvész segítője vagyok, aki naponta átlag egyszer felvág. Persze csak a közönség szórakoztatására. És a szívemre mindig nagyon vigyáz. És sok mindent képes vagyok megtenni értük és főként Loláért, a testvéremért, aki idomárként erősít minket.

Név: FREDERIC HAWKINS
Nem: férfi
Faj: Ember
Kor: 24
Kaszt: pap
Mágia: Subvenio-mester

Mivel egy szegyén család tizedik fiaként jöttem a világra, egyértelmű volt, hogy ahogy lehet a paphoz adnak, de szerencsémre mutattam némi mágikus tehetséget, ezért aztán hozzájuk kerültem tanoncnak.
Talán tehetségesebbnek bizonyultam a többieknél, vagy csak őzike szemeim voltak azok, amik megragadták a Főpap figyelmét, de tény, hogy nem sokára már az ő keze alá kerültem, ő lett a személyes mentorom, aki olyan volt nekem egy idő után, mint apám helyett apám.
Nagyon sokat tanultam tőle és egy idő után a bizalmasa is lettem, időt szánt rá, hogy a királyi udvar intrikáiba is beavatást nyerjek, még ha ezek nem is voltak a kedvemre.
Mikor már elértem az önállósodás korát egyre több feladatot kaptam a Főpaptól, olyanokat is, amik szigorúan titkosak voltak
Nagy csapásként éltem meg a halálát, de még sajnos nem volt időm, hogy hagyatékát, amit rám hagyományozott átnézzem. Sok nagyhatalmú emberről tudott olyan titkokat, amiket még nekem sem mondott el, de tudtam, hogy hová rejtette biztosítéknak. Talán a halálának okáról is lesz ott valami………….

//Karikép kettővel feljebb és jobb oldalon//

Név: Lola Virág
Nem: nő
Faj: ember
Kor: 25
Kaszt: cirkuszi idomár
Mágia: --

Mindig is vonzódtam a vadállatokhoz és egy idő után rájöttem, hogy könnyen „szót értek” velük. Határozott egyéniség vagyok, mindig tudom, hogy mit akarok és ezt valahogy át tudom adni a környezetemnek is. És hol tudom a legjobban kamatoztatni ezt a képességemet, természetesen egy mutatványos társaságban. Húgom Leila is már a saját útját járja, meg van a maga elképzelése, de úgy érzem még mindig jó, ha rajta tartom a szemem, főleg mivel elég temperamentumos egy leányzó és fenékig ki akarja élvezni az életet. Ha nem is nyíltan, hogy ne érezze tehernek, de a háttérben őrangyalként vigyázok rá, nekem csak ő maradt.
Két tigris és egy fekete párduc tartozik a kezem alá, melyeket már pici kölyök koruk óta nevelek. Van rajtam pár harapásnyom, de ez még a kezdeti tapasztalatszerzés terméke volt.
Általában a porondon teljesen fedett ruházatot és maszkot viselek, így kevesen ismerik valósi kinézetemet, mely a kreolos bőrt, fekete, hátközépig érő hullámos fekete hajat, zöld szemet és fitos orrt takar. Elválaszthatatlanul hozzám tartozik egy karikás ostor, ami mindig ott lóg az oldalamon.
Nem vetem meg a férfiak társaságát, de azért megválogatom kit engedek az ágyamba.

Sylla Durkins

Faj: Ember
Neme: Nő
Kor: 27 körül

Foglalkozás: Kapitány

jellemem:
Mindig is nyitott voltam, talán túl nyitott is ezért is kerülök mindig bajba, a férfiakkal szeretek eljátszani és utána őket hoppon hagyni. Incselkedek, de ha valaki úgy bánik velem ahogy nem kéne akkor nem habozok ütni, vágni, rúgni, vagy éppen ami kezem ügyébe akad azt eldobni.

Múltam:
Kiskoromban a tengerparton éltem erre emlékszem csak kiskoromból és azt hogy a tenger mindig hívott magához, így nem is meglepő talán, hogy igyekeztem hajósnak állni és ez elég érdekes módon sikerült külsőmnek hála. Egy nap egy hajó futott ki a kikötőben és a kapitánya egy ifjú srác volt Kiron, ő volt életem első párja és amikor kihajózott magával vitt mint első tiszt. Mondani szokás, hogy a nő a fedélzeten balszerencsét okoz… most sem volt ez másképp pár héttel később a kapitányom helyére léphettem, mert sajnálatos módon elhalálozott. Megszereztem a hajóját és a legénységét, akiket addigra jól ismertem. Sok-sok kalandunk volt a fiúkkal és a királyi fuvarokon át a csempészeten keresztül a kalózkodással is próbálkoztunk sikeresen. Pár héttel ezelőtt azonban egy nemes részére szálított árukkal megtömve indultunk az ismert kikötővárosba, ami felé menet zátonyra futottunk… A gyönyörű hajóm a legénységem és a hajóm is mind oda… én egy pici hordón lebegve eveztem ki a partra.
A Sellők álmai oda…. gondoltam ennél rosszabb nagyon nem lehet már, de sokáig nem csüggedtem és rögtön munkát kezdtem keresni(vagy egy új part) amiből vehetek egy hajót az újrakezdéshez…

Név:Malthael

Kinézet kép alapján:



Faj: Démon

Rang: Démon parancsnok.

Leírása:

Malthael Neminra világába azért érkezett hogy a Dreyndra által kötött paktumot mesterével felügyelje s vezesse a démoni erőket amiket mestere a sötét elf szolgálatába állított, de ennél is fontosabb elsődleges feladata amit bármi áron elvégez. Ez a feladat pedig Dreyndra védelmezése, hiszen ha az elf nem tartja magát a paktumhoz Malthael dolga lesz őt elvinni mesteréhez a méltó büntetésért, akár hogy is az elf egyelőre tartja magát a paktumhoz, így Malthael a nap minden percében éberen vigyáz rá, de csak az idő mondhatja meg mikor lesz Dreyndra személyes kivégzője.

Felszerelése:

Malthaelnek lemezes páncélja a sötét elfek mintájára készült vértezet, viszont a szokásosnál jóval erősebb, több rétegből áll hogy jobban ellen álljon a halandó kihívók fegyverének. Fegyvere pedig az egykoron meg ölt Knuut két kezes pallosa.

NÉV:

Alndor du Nord



FAJ: elf keverék


Foglalkozás: besurranó tolvaj, utcai betyár, szerencsevadász

Kor: 85 körül

Mágia szint: alap

Jellemem: szélsőséges és szokatlan.... így írnák le fajtársaim a jellememet, hiszen hosszú utam alatt sokan és nagy hatással voltak rám, gyakran ideges, gonoszkodó vagy épp visszahuzódó vagyok.

Történetem:


Születésem körülményei különlegesek voltak.... Édesapám egy sötét elf, édesanyám egy erdei elf volt, és emiatt sosem éreztem magaménak egyik faj lakhelyét sem.... Kinézetem különleges volt, hiszen enyhén szürkés mivolta, de mégis a rózsaszín beütése miatt kinéztek itt is és ott is... Kiskoromban édesanyámmal éltem együtt a zöldek között és ő igyekezett nekem a tiszta gyógyító és hasonló mágiákat megtanítani kissebb- nagyobb sikerrel, a dologban nem az volt a fura, hogy tanított, hanem az, hogy kis érzékem is volt a dologhoz, de mégis én olyanra használtam amit nem néztek el.... Társaim akik kirekesztettek, addig addig idegesítettek míg a földet megnyitottam alattuk és azzal fölöttük bezárva kezdtem őket folytogatni, ez a tény és sok más dolog után elküldtek otthonról és a szürke bőrű társaimhoz kerültem. Ott aztán csúnya kiképzést kaptam katonailag és a mágikus erőmmel közösen elég jó harcos vált belőlem, de ott sem tudtam jól elhelyezkedni, így amikor a sereggel Raydanban voltunk én eltűntem egy csata során. NEM nem halltam meg, sőt nagyon is élek. Azóta az utakat járom végig széles világon és vigyázzon aki velem találkozik mert csalok!

Felszerelés:


Sötét köpeny és könnyű páncél, íj tegezzel, és két éles tőr, egy lasszó

Mottó:

"Két világ közt rekedtem, így nem tartozom sehova, meg kell találnom az utat, mely csak az enyém."

Név: Scintia
Nem: nő
Faj: ember
Kaszt: tudós, kutató, felfedező


Eme hölgy szinte mindenre képes a mérhetetlen tudásvágya kielégítésére. Sajátos eszközei vannak az új információk, első sorban a tudományos tényekről szóló könyvekbe való bepillantáshoz. Akik ismerik, örök tűzként jellemzik őt.



Név: Jania
Nem: nő
Faj: ember
Kaszt: bérgyilkos, zsoldos, miegymás

Magát az alvilági köröktől sem tartotta távol sosem. Ám végül mégis elítélték jó képességei ellenére és az év legnagyobb ünnepén Észak-Bivaly városában fel akarták áldozni a Kegyelmes Isten tiszteletére.
A gladiátorok között szökés történt és végül eme amazont a vár védői közé sorozták be. Az új egyház és vele a végvár pusztulásakor Yuban rabszolgájává vált. Ki tudja mi lesz a folytatás?

Roberttől egy sokkló ostort kapott.  (Wrote by Uráldur)

Név: Draghora
Nem: Nő
faj: Ork
Kor: 26
Kaszt: Vadász, harcos, és még meglátjuk hogyan tovább.
Mágia: Nincs

Jellem: Egy a pokoljáróktól származó vadásztól sokan ugyan azt várnák el ami törzsfőjüket, népüket jellemezné. A hirtelen haragot, meggondolatlanabb lépéseket, és minden mást. Ebben a tekintetben Draghora igazán kimagaslóan más, ő meggondolt, türelmesebb és nem sieti el a döntést hozatalt. Mint talán a klánja legjobb vadásza nagy tapasztalata van vezetés terén, igaz természetének köszönhetően viszont sokan gyengébb vezetőnek tarthatják, akárhogy is ha valaki akkor ő soha nem fogja elárulni klánja törzsfőjét.

Történet:
Egy igen korán vadászbajnoknak kiáltott ork volt ő fiatalabb korában, valódi csoda gyerek ha úgy nézzük. Még törzsfőjének fia sem volt képes az ő általa be állított csúcsot megdönteni mint a legfiatalabb vadász a klán történetében. Ahogy cseperedett a képességei is így törtek a felszínre minden féle fegyverrel ami törzsében meg található volt, a hajítódárdáktól egyenesen a legnehezebb pörölyökön át a legkiválóbb csatabárdokig bezáróan. A Leány amikor törzsfője parancsára elindult hogy csatlakozzanak a Knuut által össze hívott hordához, szinte elsőként lett kiválasztva egy kisebb csapat vadász vezetésére. Kiválóan harcoló vadászunk amikor szembesült azzal mibe került a Knuut hordájának csatáiban a részvételük azonnal kiábrándult az eddigi szokásaikból s reméli hogy egy napon a Braslovban elhatározásra jutott törzsfője át fogja venni a neki járó címet mint a törzsek, a horda, egy igaz hadvezére. Ő addig is minden tőle telhetőt megtesz hogy ezt elvégezze. Jelenleg ő felügyeli a Kőzabálok klánját Rexxan személyes kérésére.

Felszerelése:
Amikor a Kőzabálók új törzsfőt avattak a megfigyelőnek kinevezett Draghora azonnal le is csapott új lehetőségeire és a Kőzabálók néhány törpék által kovácsolt páncéllemezzel erősítette meg törzse hagyományainak megfelelő kiváló bőrpáncélját amit első sorban vasláncok tesznek még kitartóbbá. Az új felszereléseknek köszönhetően a vadász már jobban hasonlít egy a frontvonalakban harcoló valakire mintsem egy egyszerűbb vadászra, s ez talán a legnagyobb veszély az egészben. Jelenleg elsődleges fegyvere a törzse hagyományai által díszített csatabárd, míg kiegészítésként annak egykezes kistestvérét hordja a védelmét szolgáló "páncélzat" övén. De ezek persze gyakran váltakoznak a vadászathoz, harcos, legjobban illeszkedő fegyverekhez.

Kinézet:
A Kép alapján leginkább, de ettől függetlenül akadnak rajta sokkalta egyedibb vonások is. Mint ki magasló tagja a női nemnek tökéletesen igazán méretes törzsfőjének válláig ér. Izmosabbnak is mondható mint amit egy vadászról elsőre gondolnánk, talán annak köszönhető hogy folyamatosan edzi magát hogy jobb lehessen.

Onara története

1. Néhány szó Aranikéről

Araniké a Syg-Onu folyó deltájában létrehozott kék elf faluban nevelkedett.
A hely adottságai miatt, az itt élőket sokan egyszerűen “mocsári elf”-ként emlegették.
Maga a település alig volt több egy kikötőnél és néhány, cölöpökre épült viskónál, Araniké azonban szeretett itt élni. Szerette a mocsarat, szerette a tengert és szerette a sós- és édesvíz keveredésében létrejött különös, “átmeneti” világot. Szerette a viharokat is, mert a vihar azt jelentette, hogy a közeli hajók a tengerről feljöttek a falu kikötőjébe, hogy a mangrove erdő óvó takarásában vészeljék át az ítéletidőt. A matrózok megtöltötték a fogadót, a tömött fogadóban pedig egy-két ital után mindig előkerültek a hangszerek, és bár a dalok többnyire durvák voltak, a dallam pedig egyszerű, Araniké mindig szívesen hallgatta őket. A vihar tehát egyet jelentett a zenével.
Idősebb korában aztán a lány maga is a fogadóban vállalt munkát.
Az elfek mércéjével nézve Araniké nem volt kimondottan szép, vonásai túl “vadak” voltak, emiatt azonban soha nem zavartatta magát. Magabiztossága és kisugárzása így is vonzóvá tették a legtöbb férfi (és néhány nő) szemében. Araniké azonban gyűlölte, ha tetszését valaki azzal próbálta kifejezni, hogy fogdosni kezdte őt. Ezt a helyiek jól tudták, a folyvást cserélődő matrózok pedig a saját kárukon tanulták meg. A legtöbben megúszták egy sajgó állkapoccsal, vagy egy bedagadt szemmel, de volt olyan is akinek egy meggondolatlan mozdulata után egy villa olyan mélyre fúródott a járomcsontjába, hogy hárman is alig tudták kihúzi.
Araniké ekkoriban jött rá arra is, hogy van még egy dolog amit nagyon szeret: a kocsmai verekedéseket.
Ezek a csetepaték annak ellenére hogy komolynak tűntek, ritkán végződtek maradandó sérülésekkel, elsődleges céljuk a fölös energia levezetése volt. Araniké, bár sose tanult harcolni, mégis meglepően jó kocsmai bunyósnak bizonyolt. (Éles esze, jó reflexei és állhatatossága mind olyan tulajdonságok voltak amik hírhedtté tették a környéken.) És persze az is sokat segített, hogy ellenfelei szinte kivétel nélkül részegek voltak.
Az italozás és verekedés utáni kötelező másnaposság szörnyűségeit, Araniké egy saját recept alapjan kikísérletezett főzettel igyekezett enyhíteni, amire idővel egyre nagyobb lett az igény, így szép kis mellékkeresetet hozott belőle össze magának. A dolog egyetlen szépséghibája az volt, hogy a főzet a kúszó parázsliliom leveleiből készült, ami magasan a fák lombkoronájában él, Araniké pedig szívből gyűlölte a magasságot. Éppen ezért csak akkor ment saját maga parázsliliomra “vadászni” ha rá volt kényszerítve.
Egy ilyen alkalommal, minden ellenérzése dacára már csaknem feljutott a fa tetejére amikor valami erősen megcsípte. Óvatosan el akarata hessegetni a nem kívánatos rovart, amikor ujjai valami furcsát tapintottak.
A tollakkal díszített apró nyilat alighanem egy fúvócsőből lőtték ki és kétségtelenül mérgezett volt. Araniké életösztöne felül kerekedett tériszonyán és amilyen gyorsan csak tudott a csónakja felé iramodott. Úgy gondolta ha elég gyors, egy kis szerencsével még elmenekülhet titokzatos támadója elől. Azzal viszont nem számolt, hogy a riadalom és igyekezet miatti szapora szívverése hatására a méreg is gyorsabban terjed a vérében. Majdnem elérte a csónakot amikor végtagjai egyszer csak nem engedelmeskedtek neki többé. Kezével elveszetette a fogást, lába kicsúszott alóla, csúnyán lefejelt egy ágat, majd néhányszor megpördült a levegőben mielőtt tompa csobbanással elmerült a zavaros vízben.
Utolsó emléke nem más volt mint a hideg víz, az egyre sűrűsödő sötétség és az idegen kéz ami megragadja…

2. Néhány szó a lényről, akit egyesek Onagisnak neveztek

A lény lustán nyújtózott egyet a sziklaorom tetején, majd tovább szemlélte a messzeséget. Ösztöne azt súgta neki, hogy valami közeleg, talán egy újabb vihar. A lény gyűlölte a viharokat, amik még az ő nehéz testét is képesek voltak apró játékszerként ide-oda dobálni. Felállt és lassan kiterjesztette szárnyait. Arra gondolt, talán ideje volna máshová repülnie. Szeretett repülni. Szerette a magasságot. Ezt a sziklát is szerette.
Talán elrepülhetne valahova ahol kevesebb a víz. A lény gyűlölte a vizet. A lény félte a vizet. Itt pedig a messzi távolban folyókat és tavakat látott. Igen, talán elrepülhetne valahova ahol egyáltalán nincs víz.
Gondolatai lomhán váltották egymást, csak akkor élénkült fel kissé, amikor a szél süvítésén át meghallotta azt a kaparászó hangot.
BETOLAKODÓ!
Valaki háborgatni merészeli a sziklaorom békéjét.
AZ Ő SZIKLAORMÁT!
A lény egészen biztos volt benne, hogy annak rendje és módja szerint megjelölte a területét. Karmai mély árkokat vájtak körös-körül a sziklába, amit lehetetlen volt nem észrevenni. Valaki mégis megsértette a felségterületét. A hang irányába mászott és dühüsen lenézette a mélybe. Eltartott egy ideig amíg felfogta a látványt.
A betolakodó kisebb volt nála és nem volt szárnya sem. A lény úgy gondolta az egyik puhabőrű fajhoz tartozhat, vagyis törékeny és gyenge. Ez azonban nem lehetett mentség, meg kellet büntetnie. Megragadta a puhabőrűt, felrántotta magához és a sziklához csapta. Az kiabált valamit, majd nyöszörgő hangot hallatott. A lény nem értette a puhabőrűek nyelvét, ő maga nem is tudott beszélni, ezért a betolakodóval is a megszokott, egyszerű módon kommunikált. Éles karmaival végigszántotta a sziklát, jelezve hogy jogot formál rá. A puhabőrű megint kiabált valamit, miközben bizonytalanul hátrált, majd tovább nyöszörögött. A lény elégedett volt, ám ekkor meghallotta a többieket. Három másik puhabőrű is felkapaszkodott a szikla tetejére és lassan kezdték bekeríteni. A lény hátat fordított az első betolakodónak, hogy szembe helyezkedhessen a többiekkel.
Hiba volt.
A “nyöszörgő”, egy ezüst színű kötelet vetett át rajta hátulról, ami kígyó módjára azonnal körülfonta áldozatát. A lény azt hitte könnyedén szétszakíthatja a vékony zsineget, az azonban nem engedett. Minél erősebben próbált kiszabadulni, annál erősebbé vált a szorítás is. Hamarosan nagy puffanással dőlt el a sziklán tehetetlenül.
A betolakodók elégedetten vették körbe prédájukat, miközben érthetetlen nyelvükön társalogtak.
A lényt ekkor nevezték először Onagisnak.

3. Néhány szó Azomuthról

Azomuth színlelt közönnyel szemlélte a Vadászok portékáit. Az üzlet rosszul ment, de muszáj volt vennie valamit.
Már régen kinézte, hogy mire fog alkudni de percekig csak fintorogva nézelődött, néha egy-egy megjegyzést is téve a silány minőségre. Az öreg varázsló szerint a sikeres üzletkötés kulcsa az áru hosszas becsmérlése volt.
- A lurinx és a gargoyle talán érdekel. - mondta végül.
- Jó szemed van öreg barátom! A lurinx egy igazi ritkaság, a másik pedig nem egyszerű gargoyle. Ő Onagis. - felelte a Vadász fülig érő szájjal.
- Á. Neve is van?
- Azt jelenti “szikla”. Igazi királyi sarj, egy ritka vérvonalból!
- Vagy úgy… - felelte Azomuth a szemét forgatva.
A Vadászokkal tárgyalni főleg azért volt kimerítő, mert annyi baromságot hordtak össze, hogy az ember feje is belefájdult. Azomuth szívesen kioktatta volna a Vadászt, hogy a gargoyle nemzetség tagjainak se neve, se királya, se vérvonala nincs, de attól tartott az kedvezőtlenül hatna az üzletre.
Hosszasan alkudoztak, de a Vadász olyan nevetségesen magas árakkal indított, hogy Azomuth kénytelen volt lemondani a lurinxról.
A gargoyle ára viszont már kezdett ahhoz közelíteni amennyit a varázsló hajlandó lett volna kifizetni, amikor érdekes dolog történt. A Vadász előretolt egy ketrecet, benne egy fiatal, gúzsba kötött kék elf lánnyal és azt mondta, őt ajándékba adja a gargoyle mellé.
Azomuth színlelt közönye egy pillanatra megtört, ahogy élesen elmosolyodott azon, hogy a Vadász milyen nyilvánvaló kétségbeeséssel próbál megszabadulni a lánytól.
- Ugyan mit kezdjek én egy kék elffel? - akadékoskodott tovább, de már eldöntötte, hogy rááll az alkura.
- Kék-, zöld-, sötét-, erdei-, mocsári-… ugyan kit izgat? Biztosan jó hasznát veszed majd! A neve Araniké.
A Vadász már a pénzt számolta amikor Azomuthnak feltűnt, hogy az elf száját nem egyszerűen bekötötték hanem olyan alaposan kipeckelték, hogy véletlenül se tudjon megszólalni.
- Várj csak! Miért kellett így megkötöznötök? - kérdezte a varázsló.
A Vadász csak legyintett, hebegett valamit, majd olyan gyorsan távozott hogy öröm volt nézni. Azomuth pedig rögtön választ kapott kérdésére, amint kioldotta az elf száját borító kötést. A lány először alaposan kimozgatta állkapcsát, majd olyan szitok-áradatot zúdított a férfira, hogy abba még egy hétpróbás kalóz is belepirult volna. A varázsló azt hitte, egy idő után csak elfárad majd, de Araniké gyakorlatilag megállás nélkül ócsárolta fogvatartóját és a szabadságát követelte…
Végül visszakerült a szájpecek.

Azomuth rögtön megérezte amint az egyik mágikus riasztója jelzett. Távcsövével a messzeséget kezdte kémlelni és hamarosan meg is látta Raziq két emberét. Most a varázslón volt a káromkodás sora. A megkötözött elf lány elismerően bólintott.
A férfi valami fegyver után kutatott, miközben azon gondolkodott, hogy vajon ez alkalommal miért csak két embert küldött Raziq a szokásos három helyett.
- Azomuth! - a hangra a varázsló riadtan megpördült, elejtett mindent ami a kezében volt és egyenesen szembe találta magát Raziq harmadik emberével. A középkorú, kövérkés, jóravaló ábrázatú férfi kimondottan jámbornak tűnt.
Azomuthot kirázta a hideg.
- Trakil! Micsoda váratlan meglepetés. Minek köszönhetem a soron kívüli látogatást? - kérdezte a varázsló, remélve hogy jól emlékezett a másik férfi nevére. Ha a nevét el is felejtette, a férfit magát biztosan nem. Első találkozásukkor ugyanez a bárgyú, jámbor, veszélytelen ábrázat fogadta Azomuthot, aki később egy vita során úgy döntött mágiával szerez érvényt igazának. Arra sem volt lehetősége, hogy kezével fenyegető mozdulatot tegyen. A jámbor Trakil szinte követhetetlen gyorsasággal vágott bele egy pengét a varázsló vállába, amitől az egész jobb karja azonnal lebénult. Egy másik kést dobásra készen tartott jobbjában, miközben bal mutatóujját a szája elé téve jelezte, hogy jobb ha Azomuth nem kezd varázsszavakat mormolni. A varázsló ekkor gondolkodott el először azon, hogy mégis miféle cirkusz vezetője lehet El’Raziq, aki képzett orgyilkosokat használ kifutófiúként.
- A főnök szeretné ha végre rendeznéd a tartozásodat. - felelte Trakil mosolyogva.
- Természetesen. - helyeselt Azomuth. - Gyertek vissza három nap múlva. Addigra meg is lesz. - próbált egy kis időt nyerni.
- Itt megvárjuk. - jelentette ki a jámbor Trakil, épp amikor két társa is belépett az ajtón. Azomuth nyelt egyet.
- Bánom is én, csak hagyjatok dolgozni! - zsörtölődött beletörődően, magában átkozódva amiért nem a lurinxot vette meg. Azzal talán beérték volna Raziq emberei, a vízköpő viszont nem elég ritka ahhoz, hogy fedezze a tartozását. A mocsári elf pedig…
A varázsló szeme felcsillant és vadul kutatni kezdett valami után. Nemsokára meg is találta amit keresett. A tárgy egy egyszerű lazúrkő korongnak tűnt, Azomuth azonban jól tudta, hogy az nem más mint egy ritka mágikus relikvia, név szerint “Az Egység Ötödik Köve”. Arról viszont már fogalma sem volt, hogy ez miben különbözik az Egység első négy kövétől, vagy hogy pontosan meddig folytatódott a kövek számozása, de tisztában volt az ötödik kő erejével. A baj csak az volt, hogy eddig még egyetlen egyszer sem sikerült rendeltetésszerűen használnia. Az egység kövei különböző dolgok mágikus kombinálására voltak hivatottak, használati utasítást azonban nem mellékeltek ősi megalkotóik. Azomuth többször kísérletezett már az ötödik kővel, de az eredmény sosem volt tartós. Egyszer állatokon is kipróbálta, és hát a házimacska és a tarajos sül kombinálásából nem pont az lett amit elképzelt… ráadásul a szerencsétlen kis lény egy napon belül kimúlt. Most viszont csak időt akart nyerni és egy nap bőven elégnek tűnt. A gargoyle és az elf feláldozása pedig igen csekély ár lett volna Raziq orgyilkosainak lerázásáért.
Azomuth bezárkózott a dolgozószobájába az elkábított Onagissal és Aranikével együtt, hogy végrehajtsa az egyesítő rituálét. Ő lepődött meg a legjobban azon, hogy a rituálé tényleg sikerrel járt. A kő és a két lény egybeolvadtak, ami azt is jelentette, hogy ezúttal tényleg valami különlegeset alkotott, ami akár ki is egyenlítheti tartozását. Elvégzett még néhány utolsó simítást, aztán behívta Trakilt és a többieket.
- Ez a különleges teremtmény egy elf intelligenciájával és egy gargoyle erejével bír. - mutatott büszkén a szunnyadó lazúrkő szoborra. Természetesen blöffölt, fogalma sem volt róla milyen tulajdonságokkal rendelkezik a hibrid, vagy hogy egyáltalán magához tér-e valaha.
- Sajnos néma szegény, ezért a kommunikáció olykor nehézkes lehet vele. - újabb blöff, bár Azomuth szívből remélte, hogy a teremtmény a gargoyle kommunikációs készségét örökölte, nem pedig az elfét.
Trakil és társai elismerően méregették a lényt.
- Mi a neve? - kérdezte az orgyilkos.
- Ona-Ara. - felelte a varázsló.
- Onara?
- Igen, miért ne… de mindegy is, hiszen bármilyen névre hallgat. - legyintett Azomuth miközben felrémlett neki, hogy most ő is legalább annyi baromságot hord össze mint a Vadászok.
- Mikor tér magához?
- Nemsokára… de jobb ha ilyen állapotban szállítjátok…
Trakil mosolygott. Jól tudta mire játszik a varázsló és remélte, hogy a lény soha nem fog felébredni, vagy valami gond lesz vele, mint azzal a visszataszító “süncicával” ami egy nappal a megvásárlása után egyszerűen szétesett. Akkor Raziq végre engedélyezné Azomuth meggyilkolását.
- Khm. Most pedig a biztonság kedvéért ejtsünk néhány szót a “fegyelmező” nyakörvről. Ha esetleg… rosszul viselkedne… Khm. - folytatta a varázsló idegesen, majd felmutatott egy karpántot.
- Ez a karperec eredetileg viselője érzelmeit volt hivatott közvetíteni a nyakpánt tulajdonosának. - az Onara nyakán lévő fém pánt felé intett, majd visszatért a karperechez.
- Itt kell megérinteni, hogy működésbe hozzuk. Erre a pergamenre pedig leírtam a szavakat, amiket közben kimondva a saját érzelmeink helyett, bénító fájdalmat sugározhatunk a lénynek.
Trakil szélesen elmosolyodott.
- Nagyon ügyes. A főnök biztosan örülni fog… és lám, nem is kellett hozzá három nap.
Azomuth idegesen fészkelődött.
- Akkor a tartozásom ezzel ki van egyenlítve?
- Azt majd Raziq eldönti…

4. Ébredés

A lány egy sziklaoromról álmodott és arról, hogy repül, de ekkor eszébe jutott hogy tériszonya van. Aztán a gyönyörű, azúrkék tengerben úszot és jeges rettegés fogta el amiért a víz a bőréhez ért. Távoli mennydörgést hallott és összezavarodott, mert hirtelen nem tudta, hogy szereti vagy gyűlöli a vihart. Aztán egy idegen kéz érintését érezete. Ezt korábban egyértelműen nem szerette.
A lány kinyitotta a szemét.
Egy furcsa fél-orkot látott, aki egy pillanattal később összeesett. Lassan rájött, hogy ő maga volt az aki hihetetlen gyorsasággal és erővel állon vágta a férfit. Aztán egy ember jött be, aki valamit csinált, amitől szinte elviselhetetlen, bénító fájdalom öntötte el a lány egész testét. A fél-ork legalább annyira meglepettnek tűnt mint ő maga. Az ember azt mondta, a lány neve Onara és néma. Onara nem emlékezett rá, hogy korábban lett volna neve. Aztán szitkozódni akart és ordítani, hogy ő ugyan nem néma. De az volt. Milyen különös, hogy megérti a puhabőrűek nyelvét…
Onara próbált visszaemlékezni, hogy ki is ő valójában de múltja álomszerűnek és zavarosnak tűnt. A jelen sokkal tisztább volt, ezért a lány inkább arra koncentrált. Gondolatai szép lassan egyre egységesebbé és letisztultabbá váltak.
Múltja talán homályba burkolózott de azt teljes bizonyossággal érezte, hogy bárki vagy bármi is volt korábban, most valamiképp több annál…



Név: Onara
Nem: Nő
Faj: ?
Kor: ?
Mágia: –

Helléna Silvermoon



Faj: Törp

Nem: Nő

Kor: 143

Becenév: Nincs

Rang: királyi tanácsadó




Ez vagyok én!




Családomban legkisebbként mindig meg kellett védenem magamat, ezért is alakult ki harcias jellemem. Sok-sok barátot szereztem, akikkel néha se veled- se nélküled kapcsolatom van, azonban mindannyian tudják, ha gond van, számíthatnak rám. Ahogy szálltak az évek a nemesi származásomnak köszönhetően magas rangú ismerősökre tettem szert, emellett kiváló taníttatásban is részem volt. Lassan betöltöm a 150 éves kort, de még mindig a forró fejemről vagyok hírhedt. Kicsit már talán hiányoznak is a régi szép idők és lehet emiatt gyakran keltek vitákat és előszeretettel kötekedem akárkivel, ezt lehet később majd megbánom, de semmiképp sem most.


A múltamról




Egy nemesi törp családba születtem 143 évvel ezelőtt, a családban a 10 testvér közül a legkisebbként, testvéreim mind egytől egyig szerettek piszkálni Triin nővéremen kívül, vele nagyon közeli kapcsolat alakult ki köztünk. Bátyáim főleg a harcnak szentelték életüket, de próbálkoztak sok más mindennel is. Én a nővéremmel tartottam, mondhatni mindig az árnyékában voltam, ahogy azonban tinédzserek lettünk minket is tanítottak önvédelemre. Mivel nemesek voltunk nagy figyelmet szenteltek az etikett oktatásunkra is, bár ezt én elég unalmasnak találtam. Pár évvel később nővérem Triin a királyi tanácsadók egyike lett. Én sajnos ebből kifolyólag nem tarthattam vele mindenhova és a városban töltöttem az időmet. Majd egy nap úgy döntöttem meglepem a nővéremet és a tárgyaló elé siettem, ekkor ismertem meg személyesen a királyunkat, minden pillanatára tisztán emlékszem a mai napig: én szokásos ruhámban voltam fehér felső és kedvenc szoknyám a fal mellett álltam idegesen várva Triinre, amikor az óriási ajtók nyílni kezdtek. Először rajta a fura öreg tanácsos Heir jött ki a macskájával, majd kisvártatva mögötte jött a nővérem a Királlyal. A Királlyal! Ekkor döbbentem rá milyen gyorsan jutott ide, pár év és a király egyik tanácsosa lett a nővérem. Nem vártam sokat és odamentem hozzájuk: -Felség! micsoda megtiszteltetés!- erre a királyunk nem várt módon reagált, felnevetett: -Örülök, hogy megismerhetlek kicsilány! A nővéred már sokat mesélt rólad.- Ekkor elpirultam és vártam hátha Triin mond valamit, de nem tette, úgyhogy én folytattam: -Remélem Fenség csak jókat mondott.-Ekkor ért a lehető legkellemetlenebb dolog életemben, és a mai napig nem tudom min nevettek, de megtették, mindketten!
Ezután még beszélgettünk pár dologról, de a királyt elhívták, úgyhogy ő távozott, majd mi is mentünk a dolgunkra.
Múltamban talán a következő nagy fordulópont pár évre rá ért, amikor nővéremmel közösen kiküldtek minket egy mentőexpedícióra a Sötét Vastelepre, nem tudtuk mire számíthatunk ezért nagyon óvatosan jártunk el, de mégis valahogy felfedtek minket és egy ütközet közepén találtuk magunkat a selfek ellen. Sajnos a csata nem alakult túl jól és elkeveredtem nővérem mellől egy közeli barátom mondta, hogy elvitték őt a selfek. Napokig kerestem őt hiába. Majd pár nap múlva mondták, hogy elhunyt, napokig gyászoltam őt, és a temetésén a király is tiszteletét tette, és elmondta nővérem hagyatékát: Engem akart halála után a tanácsba maga helyet! A király eleget téve utolsó akaratának engedélyezte ezt, de én egy kicsit később csatlakoztam csak hozzájuk, és most már készen állok rá, hogy nővéremet megbosszuljam!