Arthas

Nem: Férfi

Kor: 20év

Becenév: --

Rang: Régen papnövendék, majd tolvaj, jelenleg orvgyilkos.

Mágia szint: Anteeo (Haladó)

Mélybarna hajamat évek óta növesztem-a derekamig leér, s ezt csak kiemelik fűzöld szemeim, testemet sebhelyek borítják. Nem engedek magamhoz közel embereket soha, így igazi történetem senki nem ismeri, csak az unalmas, kreált verziót. Ennek ellenére szeretek emberek között lenni, s kapcsolatokat kiépíteni mindenütt. Szeretem a konfliktusokat és a veszekedéseket, harcban sem szoktam alul maradni, tolvaj előéletemben hála profin bánok a fegyverekkel. Tudok bánni a szavakkal és remek emberismerő vagyok egyben. Tudom kinek mit kell mondani, kivel hogyan kell viselkedni, és hogy tudok beolvadni, beilleszkedni a legkönnyebben.

Történetem egy meleg nyári napon kezdődik még ifjú koromban. Egy öreg papnő érkezett hozzánk kora reggel, amíg én édesapámnak segítettem a kerítés javításában. Meglátott, és szinte láttam, ahogy felcsillan a szeme. Leguggolt elém, és azt mondta, hogy látja bennem a szikrát, hogy nagy dolgokra vagyok hivatott. Látja, hogy nagy erő lakozik bennem, ami csak arra vár, hogy kitörhessen onnan. Meghívott hát magával és a többi kiválasztottal, hogy tartsak velük a királyi kastélyba, hogy papot nevelhessenek belőlem. Családomat elöntötte a büszkeség, s én követtem a hölgyet jövendő otthonomba.
Elkezdtek tanítani a négy elem mesterségére. Minden nap keményebbnél keményebb edzések vártak ránk, ám a mentorom mindenben tanácsot adott. Az útmutatásai nélkül nem tudom, hol lennék most, különös kötelék volt kettőnk között. Tudásom már akkor kiemelkedőnek bizonyult. Öt évvel később, 16 éves koromban léptem át a Anteeo fokozatra, s tanultam sokkal erősebb mágiákat. Bár ez nem tartott egy évnél tovább.
Szabadnapot kaptunk egy hűvös tavaszi napon, ezért gondoltuk lemegyünk meglátogatni a családjainkat, hiszen 6 esztendeje már, hogy elválasztottak minket tőlük, és mi azóta nem láttuk őket. Az én régi otthonom a főváros kapuin kívül, egy kis faluban foglalt helyet, fél óra járásra a kapuktól. Egy erdőn át terveztem lerövidíteni az utat, sikertelenül. Úgy az erdő felénél járhattam, amikor hatalmas fájdalom hasított a fejembe egy szempillantás alatt, az utolsó emlékem ez volt.
Elájultam.
Egy ágyakkal kirakott szobában ébredtem fel, amiről később kiderült, hogy egy fogadó pincéje. Egy fogadó titkos pincéje, ami egyben a helyi tolvajok erődjeként is szolgált. A mai napig nem adtak magyarázatot arra, hogy miért hoztak oda, egyszerűen csak megtették. Maguk közé fogadtak, s vérbeli tolvajt neveltek belőlem. Hamar a szívemhez nőttek, ám három esztendő után tragédia következett be, árulás képében. A fővezérnek hatalmas összeg fejében a város katonaságnak századosa ajánlatot tett – adja fel testvéreit. Az éj leple alatt gyújtották ránk az egész épületet pincéstül, fogadóstul, mindenestül. Vezérünk megszökött, rajta kívül csak én maradtam életben.
Lázasan kutakodni kezdtem régi vezetőm után, s hamar megtudtam, hogy a fővárosba indult. Összeszedtem a céh megmaradt aranyát, fegyvert és páncélt kovácsoltattam magamnak, s visszatértem régi otthonomba, a fővárosba. Nem csatlakoztam újabb céhhez, bár lett volna rá lehetőségem, de közemberként tértem vissza hőn szeretett városomba. Az éj leple alatt, mindenki tudta nélkül, rettegett orvgyilkos vált belőlem, ki egyedül, s annál kiválóbban dolgozik - hű szeretnék maradni régi barátaimhoz. És bosszút akarok állni az áruló vezérünkön.