Elhagytuk a fogadót Raffaellel, elindultunk utunkra a falvak felé. Remélem, hogy nem lesz részünk túl sok izgalomban, abban a fajtában, amit a fogadóban éltem át az utóbbi pár napban. Eléggé féltem is, félelmetes volt újra a szabadban járni, ugyanakkor szabadságot éreztem. Évek teltek el azóta, hogy a fogadó falain kívül jártam. Izgatottsággal töltött el azonban, hogy újra láthatom az én drága bátyámat, hiszen már olyan régen volt, hogy utoljára találkoztunk, már több mint két éve telt el azóta.

Bizonytalanul vettem lépteimet eleinte, s nem szólltam a mellettem sétáló elfhez, de aztán kicsit megbátorodtak lépteim, vagy inkább felgyorsultak, még mindig rettegtem a lehetséges szörnyűségektől, amik történhetnek velünk: vadállatok támadhatnak ránk, rablók, banditák rejtőzhetnek a fák között, bármi megeshet és célpontá, sőt áldozattá válhatunk.

Azt furcsának találtam, hogy a viszonylag beszédes, és rendkívül barátságos elf sem kezdeményezett társalgást velem. Biztosan csak azért, mert kialvatlan volt, hiszen elég sok minden történt tegnapi nap folyamán, és Sebastian ma reggel korán felkeltette. Mindenki morcos ha felkeltik. Vagy az is lehet, hogy a ma reggeli események kavarogtak a fejében és Sebastianra gondolt, ki tudja mi zajlott le kettejük közt mialatt én felkészültem az útra reggeli előtt, csak azt tudom, hogy Sebastian eléggé el volt pirulva mikor lementem a konyhába.

Sebes léptekkel haladtam, az elf meg utánam loholt, elég hosszú távot tettünk meg a fogadótól már, mire beesteledett. Még egyáltalán nem voltam fáradt, megszoktam már, hogy egész nap rohangálok a fogadóban, a vendégek közt. Megálltam és a tündére néztem, aztán megszólaltam először, miután elindultunk:
- Elég fáradtnak tűnsz már, megpihenhetnénk estére. -Mondtam neki. Láttam rajta, hogy valóban ráférne a pihenés, ezért ajánlottam fel, valamint a vacsora is jó ötletnek tűnt, hiszen nem ettünk mióta elindultunk. -Meg aztán, vacsorázni sem ártana, biztosan megéheztél már.

Csendesen ballagtam, jobba mondva loholtam Oxána mellett, aki meglehetősen sietős léptekkel haladt előttem, már-már olyan tempóban, mintha kergetnék, holott tudtommal senki sem vett üldözőbe minket.
Mivel Sebastian meglehetősen furcsa ébresztővel "lepett meg" engem, így a szokottnál is morcosabb ábrázattal vettem fel az oawa tempóját, s nem igen voltam épp beszédes hangulatban. Mondjuk ilyen rohamléptekben nem is igen lehetett társalogni. Nem igen értettem, hogy hova ez a nagy sietség, de szívesen meggyorsítottam volna a dolgot a széllel járás mágiájával, ha lett volna annyi erőm, hogy ezt bevethessem, vagy nem lettem volna legalább öt méterrel lemaradva a tigrislány mögött.
Így hát a gondolataimba merülve követtem a lányt. Leginkább a fogadóban történteken járt az eszem, no meg Sebastiánon. Azon morfondíroztam, hogy vajon hogy tud megbirkózni annyi vendéggel egyedül, és hogy nem-e okoz neki újabb galibát a doki. Nagyon nem bíztam abban a fazonban, s elég rossz előérzetem volt vele kapcsolatban. Arról meg fogalmam sem volt, hogy miképp fogja őt szemmel tartani Sebastian, ha épp el lesz látva rendelések tucatjaival. Márpedig meg voltam győződve róla, hogy az az orvos készül valamire.

Már estefelé járt az idő, mikor Oxána végre hajlandó volt kicsit lassítani, majd hirtelen megállt és hátrafordult, így én szépen neki is szaladtam, minek következtében hamarosan a tigrislányon fekve találtam magam.
Morgolódva tápászkodtam fel, amilyen gyorsan csak tudtam, majd felsegítettem Oxánát is, és a futástól még mindig lihegve, oldalamat szorongatva válaszoltam neki:

- Fáradtnak? - kérdeztem vissza kissé ingerülten.
- Én nem érzem magamat... fáradtnak... - ingattam meg a fejemet zihálva.
- Pusztán... alig állok... a lábamon. Egyébként is, mire ez a nagy sietség? - kérdeztem értetlenkedve. Úgy éreztem magamat, mintha legalább egy maratoni távot futottam volna le a minap.
- Bocs az előbbiért egyébként - mondtam sajnálkozón. - Nem akartalak elgázolni... A vacsora és a pihenés pedig jó ötlet. Farkaséhes vagyok, akárcsak Anu - mosolyodtam el, s váltottam jóval kedvesebb hangnemre.
- Gyere, keressünk valami helyet, ahol meghúzhatjuk magunkat éjszakára. Tudsz esetleg errefelé ilyen helyet? - érdeklődtem tőle.
- Elvégre ez a Te otthonod, te itt nőttél fel, ezen a vidéken. A vacsora miatt pedig ne aggódj, ha kicsit sikerült kifújnom magam, majd én vadászok valamit a környéken.

Mikor megálltam, a tünde belém szaladt. Azt hiszem váratlanul érte az én hirtelen fékezésem. Felsegített a földről majd kissé gorombáskodott. Olybá tűnik tényleg kialvatlan volt egy kicsit.

- S-sajnálom, akkor majd lassítok kicsit. Csak meg vagyok szokva a gyors tempóhoz már nagyon. - Válaszoltam az elfnek, aki alíg jutott levegőhöz mellettem. Úgy néz ki nem bírta az iramot. Pedig minél hamarabb vissza kellene érnünk Anreiusszal az oldalunkon, szóval nem láttam okát, mért ne siethetnénk egy kicsit.

Raffael elnézést kért aztán amiért belém szaladt, és kedvesebb hangnemre váltott, nagy örömömre.
- Semmi baj, az én hibámból történt a dolog. Nem ütöttem meg magam, szóval ne legyen bűntudatod az végett sem. - Mondtam neki kedvesen. Jó ötletnek találta a pihenést és a vacsorát, majd kikérte tanácsomat a pihenőhelyet illetően.

- Lássuk csak... - Gondolkodtam hangosan. - Régen volt már, hogy egyáltalán kimozdultam a fogadóból, de azért valamire még emlékszem. Néha a fákra szoktunk felmászni, és ott aludni. Mivel macskaféle vagyok az egyensúlyom remek hozzá, viszont nem tudom te tudnál-e ott fent aludni anélkül, hogy leesnél. -Folytattam mondanivalómat és bővebben kifejtettem azt, majd eszembe jutott valami.
- Te ugye tudsz beszélni a növényekkel? Megkérheted őket, hogy hajoljanak az ágaikkal úgy, hogy kényelmes legyen neked.

- Hoztam szárított húst és kenyeret, de ha szeretnéd, akkor vadászhatsz valami frisebbet, ami még nem száraz és rágós. -Mosolyogtam remélve, hogy nem kell szárított húsra fanyalodnunk, hiszen vadakat is találni errefelé. - Nyugodtan fújd ki magad, én addig megpróbálok tüzet gyújtani.

Alighogy ezt kimondtam, már szaladtam is, hogy valamiféle száraz faágakat gyűjtsek a tűzhöz. Nem kellett sok idő míg összeszedtem egy maréknyit, éppen elég ahhoz, hogy egy kisebb tüzet próbáljak meg összeügyködni belőle. Majd ha a tűz már égni fog, keresek még valamit, amit rádobhatnánk.

A konyhában általában egyszerűbb begyújtani a tűzhelyet, valamint ez rend szerint Sebastian feladata és megteszi mielőtt még én tehetném meg, így aztán kicsit eltartott egy ideig, míg sikerült lángra lobbantanom a gallyakat amikoet összeszedtem.

Már eléggé besötétedett, mikor Oxána sikerrel járt a tábortűz meggyújtásával. Én segítettem neki gyújtóst gyűjteni az erdőben, de aztán ledőltem ott a fűben, és álomba merültem. Tudtam, hogy nem szép dolog tőlem, hogy csak ennyit segítettem neki, de úgy éreztem, képtelen vagyok tovább nyitva tartani a szemem. A farkasom láthatólag sokkal jobban bírta a strapát, mint én; körbe-körbe futkosott a tisztáson, ahol megpihentünk, s csak mikor látta, hogy én kimerülten elterülök a puha füvön, akkor jött oda hozzám, és bújt oda mellém, jelezve, hogy itt van mellettem, és megvéd. A jelenléte mint mindig, most is megnyugtatott, így nyugodtan csuktam álomra a szemem.


Álmomban egy nagy, szép, virágokkal teli réten feküdtem, és minden nagyon békés és idilli volt.
Én magam még fiatal voltam, ahogy a mellettem fekvő Sebastian is. Körülöttünk ott volt a falkám, akik felneveltek. Mindannyian körbevettek minket, mi pedig ott feküdtünk a kör kellős közepén.
A farkasok minket őriztek csendben, és szótlanul, s tiszteletteljesen néztem rájuk.
Boldogan mutattam be a fiatal Sebastiánnak az én falkám minden egyes tagját, akik felneveltek engem. Sebastian mindegyik előtt meghajolt, majd megérintette a fejüket. A csapat mind egytől-egyig elfogadta őt, én meg mosolyogva néztem, mint szaladnak oda hozzá a farkasok, és játszanak vele, elfogadásuk jeléül. Majd újra mindenki visszaállt a saját helyére.
Anu is ott volt a falkában, ő volt legelöl, majd kilépett a körből, és felénk vette az irányt. Beszélni kezdett hozzánk, de nem a fejemben, hanem morgó, emberi nyelven. Ahogy egyre közeledett felénk, úgy nőtt egyre nagyobbra és nagyobbra, és úgy vált egyre fenyegetőbbé. Aztán egy csapásra a farkasok viselkedése teljesen megváltozott. Vicsorogni kezdtek, hátukon felállt a szőr, farkuk felfelé meredt, és támadni készültek. Egyre jobban szűkült a kőr körülöttünk. A helyszín is más lett; már nem a szép, virágos réten feküdtünk, hanem egy kietlen, felégett pusztaságon, hol egyetlen egy fa árválkodott. Ahhoz voltunk kikötve mind a ketten, és bárhogy próbáltunk szabadulni, minden próbálkozásunk eredménytelennek és hiábavalónak bizonyult. Az égen ott virított a telihold, mely vörösen fénylett. Olyan vörös volt, akár a vér. A farkasok meg egyre közeledtek. Ráérős, kegyetlen léptekkel haladtak előre. Szemük vörösen izzott, ínyüket felhúzták, fogaikat csattogtatták felénk.
Anu volt a legnagyobb és legfélelmetesebb mind közül. Sírva könyörögtem neki, emberi és állati nyelven egyaránt, de semmit nem értem el vele... Kétségbeesetten próbáltam megszabadulni köteleimtől, vagy legalább Sebastiánt kiszabadítani, de az egyetlen fa, ami fogva tartott minket ellenünk fordult, és szúrós, tüskés, fekete ágait testünk köré fonta, még jobban gúzsba kötve kettőnket. Végül a falka odaért hozzánk, és Sebastiánra vetették magukat. Engem azonban nem bántottak, csak Anu nézett engem vörös, izzó tekintetével, s mikor a többiek a kentaurt marcangolni kezdték, hideg, gonosz, kegyetlen farkasvigyort eresztett felém. A fejemben pedig folyamatosan üvöltözött, de nem tudtam felfogni szavainak értelmét.

Üvöltve, kapálózva ébredtem fel, Anu pedig aggódva nyalogatott, és mindent elkövetett, hogy felébresszen. Ekkor döbbentem rá, hogy álmomban őt hallottam, s mihelyst sikerült kiszakítanom magamat az álomból, már azt is értettem, mit akar a tudtomra adni.
Anu kiabált a fejemben rendületlenül: Rafi, csak hogy felkeltél! Válaszolj már! Baj van! Egy farkasszerű valami megtámadta Oxánát, és elvonszolta!
Miután összeszedtem magamat, és felvettem íjamat, végre képes voltam válaszolni neki: - Kösz, hogy felkeltettél. Szörnyű álmom volt... Mindegy is... Mutasd az utat! Merre vitte ez a fenevad?
Anu azon nyomban előre szaladt, és elvitt engem egy kicsivel messzebbi helyre, ahol egy farkas odú volt. Az odúból pedig egy nagy, fekete farkas bukkant elő nemsokára, és fenyegetően vicsorgott rám.


Lent, az odú mélyén pedig hallottam Oxána segélykiáltásait. Fogalmam nem volt, hogy miért vonszolta el őt ez a farkas, de nem is igen érdekelt. Azon nyomban előhúztam íjamat, és céloztam. A farkas azonban elvigyorodott, és egy szempillantás alatt füstszerű alakot vett fel, az íjam pedig átrepült rajta.
Ezután a fekete árnyalak ismét hús-vér állattá változott, s én a növényeket hívtam segítségül, akik azonnal gúzsba is kötötték az állatot, de az amint ismét árnyalakot vett fel, sikeresen kiszabadult a növények fogságából. Anura néztem, aki szintén olyan tanácstalannak tűnt, mint én. Egy dolgot tudtunk... Valahogy rá kell vennünk a dögöt, hogy állatformában maradjon. Le kell foglalnunk annyira, hogy ne tudjon füstszerű alakot felvenni. Már csak azt kellett kitalálnunk, hogy ezt miként valósítjuk meg.

Raffael kicsit segédkezett nekem a tüzifa beszerzésében, majd egyszercsak elterült a puha avaron és mély álomba merült. Csak mosolyogtam rajta és gondoltam magamban: Pihenj csak.
Úgy néz ki nagyon kifárasztottam szegény elfet a „rohanásommal“. Olyan aranyos volt mikor aludt, olyan helyes. Bizonyára valami nagyon szépet álmodhatott mert nagyon boldogan mosolygott. Lehet, hogy Sebastiannal álmodott.

Sikerült tüzet gyújtanom végül, kisebb nehézségek után, aztán pedig enni kezdtem. Falatoztam a kenyérből és a szárított húsbĺ amit hoztam, de gondoskodtam róla, hogy Raffaelnek is jusson ha majd felébred. Azért féltem, hogy mi lesz ha, tötrénik velünk valami ha itt lent alszunk az éjszaka. Biztonságosabb lett volna egy fára felkapaszkodva átvészelnünk az éjszakát.

Végeztem a vacsorámmal és elpakoltam a maradékot. A tűz is már halványabban égett, és én is fontolóra vettem, hogy nyugovóra kéne térni, azonban egyszercsak valami árnyalak bukkant elő az árnyékból. Farkasformája volt, de eléggé gázneműnek tűnt. Lehet, hogy valami kísértet, ez esetben nem kell tartanom tőle, hiszen a szellemek nem bántanak, nincs szilárd testük amivel megtehetnék. Az árnyfarkas egy kis ideig csak nézett rám, majd egyszercsak szilárd, hús-vér alakot vett fel. Megijedtem ettől a hirtelen átváltozástól, és attól is tartottam, hogy így már meg tud támadni.
Meg is tette.

Egy pillanat műve volt az egész, éles fájdalmat éreztem a lábamban ahogyan a farkaslény egy szempillantás alatt rámvetette magát és vonszolni kezdett. Annyira megijedtem, hogy sikoltozni próbáltam, de nem jött ki a torkomon hang. Sokkot kaptam és egyszercsak elsötétedett előttem a világ.

Mikor felébredtem, valamiféle odúban találtam magam, ahol az árnyfarkas vicsorogva nézett rám. Nagyon féltem és segítségért kezdtem kiabálni. A farkas egyszercsak valamire figyelmes lett és kirohant az odú elé. Haloványan láttam csak ki a sötétből, a holdfénnyel gyéren megvilágított éjszakába. Egy emberi alakot láttam meg egy kutyaszerű alakot. Segítségért kiabáltam, ezt az alak meghallhatta, megtámadta az árnyat ami ide hozott engem. Nyilaival ne ért el semmi hatást ellene, aztán növények tekeredtek rá. Ekkor jöttem rá, hogy ez minden bizonnyal Raffael lesz, aki a keresésemre indult.

Nem nagyon boldogult az árnnyal, és pedig pánikoltam. Aztán egyszercsak eszembe jutott, hogy le kéne nyugodnom és átgondolni a helyzetet. Mit tenne ilyenkor a bátyám? Minden bizonnyal harcolna, ahogyan csak kitelik tőle, nem futamodna meg.

Kissé lehiggadtam, majd az egyik rejtett zsebemből egy ásványt rántottam elő. Bár a mágiám nem volt erős, annyira sem, mint a családom többi tagjáé, de megpróbáltam a kristályon keresztül meggyógyítani magam vele. Sokra nem jutottam, de legalább a fájdalom egy kcisit csillapodott.

Most azon gondolkodtam mit tehetnék, hogy Raffaelnek segítsek. Egyszercsak eszembe jutott valami. Elővettem a tőrt amit Sebastiantól kaptam, az övemen hordtam magammal, hogy szükség esetén azonnal kéznél tudjam.
A tervem pedig az volt, hogy akkor szúrom le az árnyfarkast vele, mikor az húsvér formát ölt, ami egy kicsit problémás küldetés lesz.

Oxána egyszer csak kitört az odúból, és elképesztő dühvel és energiával nekiesett a Sebastiantól kapott tőrrel a bestiának. Az első pár találat célba is ért; sikeresen megsebesítette a fenevad egyik lábát, és az oldalán is ejtett egy kisebb sebet. Támadása meglepte a lényt, így Anu is könnyebben célba tudta venni őt, és harapta őt, ahol csak érte. Megsebesítette a lábát, majd pedig a nyakát vette célba, de addigra az állatnak sikerült felmérnie a helyzetet, és újra köddé vált.


A farkast immáron három oldalról vettük körbe, így egyre jobban fenyegetve érezte magát. Azonban árnyalakját nem tudta sokáig fenntartani, ez pedig csak jól jött a számunkra. Lassan körvonalazódni kezdett fejemben egy terv, de mielőtt Oxánának is felvázolhattam volna azt, a vad nekiesett a tigrislánynak és feldöntötte őt. Ismét le akarta vonszolni prédáját a lyukba, ám Anu - mielőtt én bármit is tettem volna - megragadta a farkas lábát, és elrántotta őt Oxánától, majd a kér farkas vadul egymásnak esett. Az árnyfarkas időről-időre pár másodpercig köddé vált, majd orvul rátámadt Anura. Mi Oxánával pedig döbbenten és tehetetlenül néztük a két farkas párviadalát. Semmit sem tehettünk, hiszen ha íjammal célba veszem a feketét, könnyen lehet, hogy helyette Anut találom el, ezt pedig nem kockáztathattam meg. A növényekre sem igen támaszkodhattam, hiszen úgy, hogy a két állat a másik nyakán lihegett, nem tudtam gúzsba kötni őket. De még ha meg is próbálom, az árnyalak egyből köddé vált volna, és semmit nem értem volna el vele. Anura pedig hiába szóltam rá, még csak rám se hederített, nem is válaszolt semmit, csak továbbra is küzdött a fenevaddal.

Végül aztán kétségbeesésemben mégis a fák ágait hívtam segítségül, így nagy nehezen sikerült a két küzdő felet elválasztanom egymástól, a faág ugyanis jól mellbe vágta az árnyat közvetlen azután, hogy az ismét hús-vér formát öltött.
Ezután a farkas hátrált pár lépést, én pedig azt hittem, hogy feladja. Bundája csatakos volt a vértől, de Anu sem volt jobb állapotban. Rengeteg sebet szerzett a bestiától, s az ő bundáját is mindenütt vér borította. Alig állt a lábán, és nyüszítve kuporgott le a lábam mellett, én meg könnyes szemmel simogattam lágyan bundáját, és igyekeztem mágiám segítségével begyógyítani sebeit, de sajnos a gyógyító mágiám nem volt a legjobb. Nem értettem hozzá igazán, így csak a fájdalmát tudtam enyhíteni, meg pár kisebb sérülését sikerült begyógyítanom, de többet nem tudtam tenni érte.

Sírva öleltem át Anu nyakát, és a fülébe suttogtam, hogy minden rendben lesz, holott attól féltem, hogy nem fogom tudni megmenteni hű társamat. Mágiám kimerült, a gyógyfüvet meg a táborhelyünkön hagytam, így csak egy hevenyészett kötést tudtam csinálni farkasomnak. Ruhámról letéptem egy nagy darabot és azzal kötöttem át Anu oldalát jó szorosan, megpróbálva megállítani a vérzést. Oldalából ugyanis egy hatalmas darabot harapott ki a dög, aki egyre távolodott tőlünk, s ugyan azzal a gonosz vigyorral tekintett vissza rám, akár csak a rémálmomban.

Aztán a farkas egyszer csak megállt, leült, és vonyítani kezdett. Pár perc elteltével pedig egy egész falka árnyfarkas vett körbe minket. Összesen voltak vagy tízen is. Nem volt hová menekülnünk. Mindenhonnan farkasok jöttek, és ölni készültek. A mi húsunkra fájt a foguk.

Körbevettük a farkast, bekerítettük, de az nyilván megérezhette a félelmet a szívemben, mert nekemrontott és feldöntött. Az árnyat Anu szedte le rólam. Védeni próbált ezért megtámadta azt.
Szerencsére nem estem nagyot a puha avaron, így nem történt semmi bajom, viszont Raffaellel döbbenten néztük a két farkas viadalát é semmit sem tudtunk tenni, hogy megállítsuk őket. Végül aztn Raffael besokallt és a növények segítségét hívta. Sikerült szétválasztania az állatokat és elkergetnie az árnyfarkast. Legalábbbis azt hittem. Nagy ijedtségemre gonosz vigyorral ránk vicsorított, majd vonyítva hívta a falka többi tagját. Nem tellett sok időbe, Raffael épphogy csak bekötözte kicsit Anu sebeit, máris megjelent még vagy tíz ilyen félelmetes árnyéklény.

Lassan hátráltunk megpróbálva nem csinálni semmilyen hirtelen mozdulatot. Addig hátráltunk míg egy fa törzsének nem ütköztünk. Ekkor aztán halkan odasúgtam Raffaelnek: -Másszunk fel a fára.

Hamar felszökkentem a fa legalacsonyabb ágára, majd kezet nyújtottam Rafinak, aki vállán átvetve Anut próbált meg felkapaszkodni egy kis növényi segítséggel. Persze a farkasok sem voltak restek, amint elkezdtünk mászni megindultak felénk morogva és vicsorítva. Épphogy csak sikerült felkapaszkodnunk a fa legalacsonyabb ágára mire odaértek és felfelé kezdtek ugrálni, hogy elkapjanak. Ezen az alsó ágon még elértek bennünket annyira, hogy megkarmoljanak és harapdáljanak, szerencsére ezúttal sikertelenül.
Kétségbeesetten kiabáltam Raffaelnek és próbáltam meg segíteni neki feljutni magasabbra a fán, háttal a farkasoknak másztunk és mikor már elég magasan voltunk, belekapaszkodtam a fa törzsébe, lenézve a farkasokra.

Ekkor már kevesebben voltak. Az aki először támadott ránk, mi pedg már eléggé megsebesítettük ott feküdt vérbe fagyva, valami a hátában. A sötét éjszaka halovány holdfényében próbáltam meg meglátni mi lehet az. Egy nyílvessző. Először azt hittem Raffael tette, de ez nem úgy nézett ki, mint az ő nyilai. Jobban megvizsgálva láttam, hogy még három másik farkas testébe nyílvessző van fúródva és erősen vérzik, egy másik odébb meg már össze is esett. Még élt, de már nem tudott talpra állni, bizonyára sok vért vesztett.

A farkasok továbbra is velünk voltak elfoglalva, velünk törődtek, a fát kaparászva és ugrálva próbáltak meg elérni minket, vicsorítva és morogva felénk. Fehér alak körvonalai rajzolódtak ki a bokrok közt, majd egyre tisztábban láttam, ahogy közeledett. Egy fehér oroszlán volt az. Ott volt az íj a válára akasztva, s tegeze tele nyilakkal, kezében balta. Nesztelenül osont, a farkasok nem vették észre közeledtét. Mihelyt elég közel ért hatalmas csapást mért a farkasok megmaradt csoportjának közepébe, egy farkasnak levágva fejét, egy másiknak pedig megsebezve nyakát vele.

A farkasok felfigyeltek rá és üldözőbe vették. Az a három, amelyekbe nyilak fúródtak lassabban futott utána már. Az oroszlán oawa pedig hirtelen lendülettel felugrott egy fára. Amíg a farkasoka fa törzséhez értek, ő gyorsan végigfutott egy vastagabb és hoszabb ágon, leugrottés nekiiramodott afelé a fa felé, amelyiken mi rejtőztünk fent épp. Majdnem elkapták a farkasok de nagy lendülettel felkapaszkodott az ágra és felhúzta magát, majd pedig feljebb mászott és bemutatkozott.

Nem hiszem el, micsoda egy társaság! Lehetetlen felfogásuk van ezeknek! -Morgolódtam magamban miközben egyre távolodtam a falutól a lassan sötétedő erdő mélyére hatolva. Olyan nagyn békések akarnak lenni abban a faluban, hogy gyakorlatilag belső konfliktusokat szülnek. Mindennek megvannak a határai, és ez már igazán túlzás. Szinte elkergettek a faluból, csak mert jól harcolok és szeretek harcolni. Mert kicsit túlságosan élvezem a harcot és elkap a harci hév olykor. Fel nem foghatom mért nem lehet elviselni ha valaki harciasabb és jobb harcos a faluban. „Veszélyezteti a társadalmunkat“ -mondták, „Túl veszélyes“ -hajtogatták. A hátam mögött susmutoltak rólam, milyen veszélyes vagyok és vigyázni kell velem, én pedig akárhányszor valakinek elmondtam az ellenkezőjét ferdén néztek rám, nem hittek nekem.
Haragomban inkább úgy döntöttem elhagyom a falut és vissza sem térek. Elhagyom őket mielőtt még esélyük lenne kidobni, száműzni engem.

Dühösen puffogtam és rugdaltam odébb a köveket, egyre távolodva a falutól, az erdő sűrűjén átvágva, mikor vonyítást hallottam. Mi lehetett ez, úgy hangzott, mint egy farkas. Lehet, hogy valaki veszélyben van, lehet, hogy valakit megtámadott az állat, és most hívja a falkatagokat, hogy végezzenek szegény ártatlan vándorral. Ha így van meg kell mentenem!
Lassan és óvatosan lopóztam oda, nehogy a farkasok észrevegyenek. Szerencsére kiválóan láttam a sötétben, az oawákhoz képest is.

Odaosontam és köbeszaglásztam, majd megpillantottam mi a helyzet és mi folyik ott. Két alakot láttam, és a rájuk támadó falkányi árnyékfarkast. Valamint azthiszem egy átlagos farkast is, aki a két vándort védte és segítette. Akárhányszor támadást akartak indítani az árnyak köddéváltak amíg veszélyben voltak. Kellett egy terv, valamit ki kellett talánom.
Úgy gondoltam, hogy míg az utazókkal vannak elfoglalva, majd én levágok párat, kihasználva, hogy nem rám figyelnek. De nem fog sikerülni mindet egyszerre elintézni. Hmmm... gondolkodjunk csak. Majd egy fára ugrok és onnan lenyilazom őket, vagy megvárom míg elmennek, vagy ami eszembe jut. A harcban nem kellett gondolkodni, csak ösztönből cselekedni. Ha megvolt a félkész terv, valóra tudtam váltani és menet közben kitalálni valamit hozzá.

Aztán hirtelen elkezdtek futni, és felmásztak egy fára. Egyikük lábát majdnem elkapta egy árny, de végül sikerült felkapaszkodniuk az elsó ágra, majd onnan továbbmásztak, mivel nem voltak lentebb biztonságban. A farkasok csak kaparták a fát, ugráltak, vicsorogtak és ugattak, semmi mással nem foglalkoztak, csak azzal, hogy elkapják a két utazót, meg a farkasukat. Ez tökéletes volt, pont kapóra jött. A tervem tökéletesen ki lett találva, ez meg éppen kapóra jött. Tökéletes, ennél már nem is lehetett volna jobb.


Folyt. Köv.