Faj: Sötét elf

Nem: Nő

Kor: 52

Becenév: Zal, Z

Rang: Kémként ügyködök, csak ne lennék ilyen lusta...

Mágia szint: Tanonc

Agresszív, lusta, de ugyanakkor rendkívül céltudatos vagyok. Sokszor használják még rám a hasznavehetetlen jelzőt, ezt persze csak irigységből. Túl jó kém vagyok, mit lehet tenni. Agresszív  vagyok, mondjuk, ezt már lehet említettem, de nem is baj, végtére is minden sötét elf agresszív, én inkább olyan pszichopata típus vagyok, leleményes. Például nagyon jó kínzásötleteim vannak, csak nem igazán van kedvem megosztani mással, mert akkor azt a személyt meg kéne ölnöm… azzal a módszerrel, amit elárultam neki. Áhh, mit is erőlködök, túl macerás lenne, inkább mással végeztetném el, én pedig leülnék és végignézném, vagy aludnék közben egy jót. Ohh bizony a keserű kiáltásokra lehet a legjobban elaludni.
Te jó ég, csak most látom, mennyire rohadtul király vagyok! Esküszöm, imádom magam, nem is értem, hogy miért nincs senkim se. Hiszen én csodálatos vagyok, mármint egy sötét elfhez képest, nem? 1. Jó kis karrier vár rám, hiszen olyan vagyok mint egy árnyék,  észrevehetetlenül surranok utánad és aztán BUMM! ha kedvem tartja és van elég infóm, akkor kinyírlak, vagy nem mert túl lusta vagyok. 2. Öhmm jó vagyok sötételfnek… jó ez nem a legjobb érv, deeee elfogadható. 3. Nem hiszem, hogy van hármas… Még is van! Csak nézz rám! Hosszú fehér haj, vérvörös szempár, és nézd, milyen gyönyörű sötétszürke a bőröm. Ellenállhatatlan vagyok, valld be nyugodtan.

Megszülettem, felnőttem, öltem, dolgoztam. Dióhéjban ennyi lenne. És igazából semmi kedvem nincs ahhoz, hogy jobban kitérjek erre az egészre… mert unalmas, irtó unalmas. Félő, hogy a végén hamarabb bealudnék, mint te. Remélem szabad tegeződnöm, mondjuk, nem mintha érdekelne. Sőt felejtsd el, hogy bármit is mondtam. Kezdjük, előröl és essünk túl rajta.
52 éve születtem, egy átlagosnak mondható családba. Apám mesterember, fegyvereket készít. Rendkívül nyugodt a természete, és talán ő az egyetlen, aki elismer engem és szeret. Emlékszem régebben, mikor még nagyon kicsi voltam folyton elkísértem a munkahelyére, vagyis igazából csak követtem, úgy, hogy ő nem lásson. Nem volt szabad odamennem, csak láb alatt lettem volna, és ha rajtakaptak, hogy a műhely bejáratánál szaglászom lekevertek jó pár pofont. De hát nem tanulok a hibáimból, később is ugyanezt csináltam, csak akkor pofon helyett korbácsolást kaptam. Hm, milyen bolond voltam.. De rengeteg mindent tanított nekem, legfőképpen harcolni, és tőle kaptam életem első tőrét is, azóta magamnál hordom. Anyám, ő nehezebb eset volt, más volt, mint apám, ő nem tanított nekem semmi érdemlegeset. A lényeg, hogy utált engem. Teljes szívéből gyűlölte, azt, ami belőle született meg. Azt a gyereket, aki képtelen volt teljesíteni a parancsokat, s ehelyett folyton a saját feje után ment. Ő kéjnő. Hm, túl jó a munkájában, vagy talán mégse? Ugyanis három testvérem van és kétlem, hogy ugyanattól az apától. Zorah, Tendo és Tahira. Ők mind idősebbek nálam és, hát nincs valami nagy testvéri összetartás közöttünk. Vagyis hát ők elég jó szövetségesnek bizonyultak ellenem. Annyira gyerekesek. A harag gyökere, ami bennük egyre csak nőtt az évek során, nem más volt, mint az irigység.  Nem tehettem róla túl jó voltam. Egyedüli gyerek a családba, aki vitte is valamire. Felfigyeltek rám, a tehetségemre, arra, hogy akármikor képes voltam eltűnni. És ennek nagy hasznát veszik ha háború van készülőben. Hm, még emlékszem a buta kis csínyeikre. Egyszer kizártak a házból estére. Ezért felgyújtottam a nővérem udvarlóját… és senki se tudta rám bizonyítani. Aztán volt olyan is, hogy kikötöztek egy cövekhez és dobálgattak, mindennel, amit csak találtak. Tényleg MINDENNEL. Bosszúképpen ástam egy jó nagy gödröt (több napos munka volt, pfhej), aztán mikor belestek mind a hárman (ez is több napos dolog volt, nagyon nehéz volt mindhármat beleterelni abba a rohadt gödörbe, főleg, hogy a már csapdába ejtett ott sipákolt), tele öntöttem vérrel és hagytam pár napig állni az egészet, mikor aztán maguktól kimásztak. Hmm, hiányoznak ezek a kis rivalizálások. Jól eltávolodtunk egymástól az évek során. Én kém lettem ők meg… hát remélem meghaltak, vagy rabként sínylődnek valamelyik ellenségnél. Csak ne kelljen odamennem, mert én biztosan nem fogom őket kiszabadítani. A-a! Ez tuti, már eldöntöttem. Ha kell öljenek meg, de én nem fogom kiszabadítani a tetű testvéreimet. Nem érdemlik meg, ahogy senki mások sem, csak legyen már vége ennek az egész háborús, egyszerűen nem lehet nyugalomban aludni, mikor ilyen helyzet van. És a legszomorúbb, hogy a java még csak most jön…