A férfivel az oldalamon indulok előre. Mindketten elég rendesen be vagyunk rezelve. Az első ház előtt megtorpanunk és megbeszéljük, hogy a férfi Nilger belép, óvatosan körülnéz és aztán kijön. Így is lett. Belépett a házba. És eltűnt. Izgatottan toporogtam, és közben lopva pillantgattam jobbra balra. A szívem a torkomban dobogott. Aztán visszajött. Fal fehéren mesélte el, hogy a házban többen is vannak, és a plafonról lógva alszanak, akár a denevérek. Azt ég láttuk hogy a faházak ablakai fekete ragacsos anyaggal vannak bekenve. Talán gyúlékony lehet és a nappal a mi malmunkra hajtja a vizet. Mindegyik házba benézett és mindegyikben ugyanazt tapasztalta. Itt voltak a lények. Néhol áldozatok tetemei árasztották tömény bűzüket és mindenhol ugyan az a ragacsos anyag volt. Talán ezzel védhették magukat a fénytől. Egyik tetem se a falubélieké volt, vagyis Nilger szerint nem azok voltak. Ahogy tovább osontunk a házak között egy raktár szerűséget találtunk. Itt hordókat találtunk színültig megtöltve a fekete anyaggal. Nem tudtuk mi lehet az. Csak sejtésünk volt róla hogy meggyullad. Aztán tovább mentünk. Találtunk egy másik épületet is. Itt lépcsőket láttunk lefelé vezetni. Nilger ide is leosont, és jó hírekkel tért vissza. Eltűnt társaira talált rá. Akik cellákba voltak zárva. A kulcsot nem kellet sokáig keresni. Együtt szabadítottuk ki az elveszetteket, aztán a segítségükkel minden házat ragacsos anyaggal kentünk be. Gyanunk beigazolódott. A celláknál talált fáklyák egyikével meggyújtottuk és az égett. Gondoskodtunk róla, hogy minden kijáratot rendesen bekenjünk a házak pedig azonnal lángra kaptak. Amilyen gyorsan csak tudtunk menekültünk el a helyszínről. Kicsit aggódtunk a többiek miatt, de ők jóval hamarabb értek haza mint mi. A falusiak örömmel üdvözölték őket kérdezgették, de ők csak remegtek mint a nyárfalevél, és holtsápadtam meredtek maguk elé....

A két bátor tünde elindul felderíteni a települést. Főként a férfi jár elől és az első házba belépve megáll az ajtóban. Remegve jön vissza, hiszen nem csak a plafonon lógó háziakat látta, de még a félhomályban is jól kivehető volt, hogy páran felébredtek álmukból és őfelé néztek. Nem mert beljebb menni, megsejtette, hogy talán csak annyi mentette meg az életét, hogy a bejáraton beszűrődő fénytől nem távolodott el.
Ki akarták füstölni őket mind egy szálig, és találtak néhány hordót is, csak reménykedtek benne, hogy hasznos anyaggal. Mindenhová bekukkantottak, nehogy olyat tegyenek, amit később megbánnak. Ám olyat tettek...
Az utolsó ház is be volt már mázolva, mikor benyitott a férfi, nyomában Hirával. Nagyon megdöbbentette a harcos vadászt, amikor elveszett szeretteit látta viszont egy halomban a földön heverni. Joggal hihette, hogy ők nem olyanok, mint akik ellen küzdöttek. Ők nem lógtak -még- a plafonon.
És nem is voltak olyanok. Bár mindegyikük gyenge volt a vérveszteségtől, és felgyújtották az egész elátkozott települést. Meglett barátaik is segítettek.

Késő éjszaka volt már, mikor a lombkoronába épített kunyhójában Hira sikításra riadt álmából. Jobban teszi, ha nem les ki, mert azt látná, ahogy a megmentettek hosszú szemfoggal, elképeztő sebességgel rohangálva üldözik a megriadt falusiakat. És akiket elkapnak, azoknak kiszívják a nyakából az utolsó csepp vérüket is.
Döntenie kell hát, hogy elrejtőzik vagy felveszi a harcot. Ezen a napon sokat megölt barátaival a vámpírok közül. Voltak, akik nem várták meg, míg rájuk ég a tető, hanem azonnal kirohantak és égtek el elevenen egy hangos halálsikolyban a tűző Napfényben.
De ez most távolinak tűnik az este sötétjében...

Felriadok álmomból. A hangok élesen marnak szívembe. Egyszer régen hallottam már ilyesmit csak akkor az Anyám, és testvéreim adták.. Óvatosan reszketve kukucskálok ki az ablakon. Látom a szörnyűségeket. Nincs időm azzal marni magam, hogy mindez az én hibám. Most az életemről van szó egyszer már voltam ilyen veszélyben, akkor túl éltem. Most is túl kell. Nem felejtettem el, hogy a fák védenek. Kilépek a kunyhóból és feljebb mászok a fán. felmászok, míg nem találok egy "fészket". Bebújok az ágak közé amik minden oldalról védenek az eséstől. Zokogva próbálok elaludni. Nappalra úgyis mindennek vége lesz. Csak reménykedni tudok benne hogy lesz egy két túlélő.
A csend ami reggel fogad nyomasztó. Semmit se hallok. Időbe telik mire lemászok a fáról. Mindenfelé holttestek hevernek, és nyomok. Élet halál harc nyomai. Az egyik ház felől mocorgás hallatszik. Odaszaladok. Egy nőt és egy férfit látok. Az utóbbit felismerem. Hakatel az. A nőt Annevernek hívják. Az egyik harcos. Elmesélik csak ők maradtak életben. Egyik se okol. Nem tudhattuk mi ezeknek a szörnyeknek a célja. Viszont szomorú dolog történt. A férfit megmarták harc közben. Annever a huga volt. Együtt érzek vele, mikor kiderül Hakatel meg akar halni. Azt mondta nem kockáztathatunk, de nekünk mennünk kell. Mindenképp értesítenünk kell az erdőt. A nap nehezen telik. Egymás után temetjük el a halottakat. Közben a fák elmondták, látták átváltozott barátainkat visszatérni ahonnan jöttünk, és a nyomok is arra vezetnek. Együtt megyünk. Ő egyedül akar, de mi ragaszkodunk hozzá. A celláknál találunk rájuk. Már mind a plafonról lógnak. Lemenni nem merünk. Hakatel bekeni magát a ragacsos anyaggal, miután mindkettőnktől elköszön. Megrendítő látvány mikor a lány a szemem láttára vágja el szeretett testvére torkát, hogy aztán a testét meggyújtva lelökje az "új" vámpírokhoz. Úgy tűnt mintha mindketten tudták volna mi a teendő. A füst és a tűz gyorsan terjed. Nem maradunk ott sokáig. Vissza térünk a halott faluba, hogy kipihenjük magunkat. Holnap korán indulunk, hogy ha törik ha szakad de elérjük az általam már oly régóta áhított erdőt.

A lány gyorsan dönt és felmászik egy kényelmes, magas helyre. Kicsit szokatlan még, mikor az erdő újra ráborul és teljesen befedi őt leveleivel. Mindent megtesz, hogy elrejtse az elátkozottak szemei elől és hallhatja érzékeny fülével, hogy mit beszélnek oda lent a vámpírok.
Így nem is csoda, hogy délelőtt a temetések után úgy döntenek a két túlélővel, hogy utánuk mennek. Meg voltak győződve az este során átváltozott falusiak, hogy mindenkit lemészároltak, hiszen ismerték őket és úgy gondolták, megtalálnák azokat, akik élnek. Költözést terveztek, hogy egy másik, kis elf területet vegyenek körbe. Azt a rettegést és halált hozva rájuk, amit nem rég ők is átéltek.
Ám szerencsére már megvan az ellenszer és az öngyilkos akció sikerrel is járt. Tényleg senki nem maradt, ahogy a vérszívók mondták. Csak Hira és Anne.

Két nap múlva érik el az erdőt, mely barátságosan hívja őket. Itt már nem kell aggódni. Jól szervezett, magas mágikus tudással rendelkező őrök védik és köszöntik őket. Hamarosan megérkezik a lány rég látott apja is, aki örül halottnak hitt gyermeke megkerülésének.
Ám jól teszi, ha sokat tanul! Mert hamarosan akár ennél is nagyobb bajba keveredhet. És felkészülten kell várnia!


/Köszönöm a játékot!/