/Gawy és Lia/

Miközben egy gyógyító idomár épp visszatérőben van kalandos útjáról hazafelé, addig egy harcos elf pedig épp most vág bele élete újabb nagy kalandjába. A Mistrion tavak mocsaras vidékén kell átkísérnie egy karavánt, akik kereskedni érkeznek az emberek királyságának határán át a szövetséges országba. Ám nem mindenki gondol olyan fontos barátként rájuk, mint ahogy a két király teszi! A törvényeket semmibe vevő haramiák és minden fajta bűnöző elem fészke az ilyen világvégi, nehezen járható környék, ahol könnyű elrejtőzni.
Ha Gawyline felajánlotta idomított kedvencei segítségét az áru cipelésében, akkor azok hátára málházták fel, máskülönben kénytelenek szarvas vontatta szánon húzni a melegben. Mit sem sejtve arról, hogy hamarosan a magányos nő és a kereskedők konvoja találkozik eme veszélyes helyen.

Eközben Alia életében először lát rinocéroszt. És nem túl kellemes tapasztalat, hiszen a hatalmas, több mázsás állat hátán egy kis madárka kezd el visítozni és az ingerlékeny vad rögtön célba is veszi szarvával. Lehetséges, hogy épp előle menekül, mikor bele botlik fajtársaiba!

/Mivel egyikőtök sem látott még erdőben sosem előforduló jószágot, ezért rá is szintén érvényes még, hogy nem hat a természet mágia, amíg meg nem ismeritek ennek a fajnak a „lelkét”. Hogy melyik már meglévő állatotok van veletek, azt szabadon döntitek el, illetve Gawynak van egy érdekes korsója, ha magával hozta./

A dzsinnel fojtatott érdekes beszélgetésem végén felkapom a palackot, amiben a lény tovább él és visszaindulok az ösvényen, ahol jöttem. Útközben a társaságomba szegődik, egyik idomított állatom és egyben legjobb barátom Oala, a Lurinx.
Hirtelen zajt hallok előttemről és gyorsabb tempót veszek fel, hogy megnézzem mi történik. Kereskedőket pillantok meg, amint egy szerencsétlen szarvassal vontatnak egy hatalmas szekeret. Nem nézhetem tétlenül, hogy szenved az az állat, így megmutatkozom.
- Hé, emberek! - Állítom meg a menetet. - Mit csinálnak itt? - Bár kérdésemre egyértelműen tudom a választ. Árut szállítanak. Ám az én kérdésem nem erre vonatkozott. Amolyan költői kérdés volt, amivel főként a figyelmet szeretném felkelteni. - Nem veszik észre, hogy szerencsétlen állat szenved? Segítek maguknak, ha hagyják picit pihenni az állatot. - Úgy is épp a közelben van Oala. Odamegyek a szarvashoz és megsimogatom a fejét. Bőre izzadt és látom rajta, hogy ereje végét járja. Közben jelzek Oalának, hogy közelebb jöhet és felajánlom Lurinxem erejét a kereskedőknek.

Miután elváltunk Viridiel-től, Hectorral hazafelé vettük az irányt.Pókocskám hátán utazva elég gyorsan haladunk,és már nem is sokára hazaérünk,hogy láthassam Családomat,és másik Barátomat Mellont.
Nagyon hiányoznak már,és igyekszünk,hogy hamar szeretett Otthonunkban legyünk megint.
Így kis "kerülővel"lerövidítjük utunk, a Mistrion tavak felé,hogy ezzel is könnyebbé tegyem barátom haladását.
Ezt a sík vidéket elég jó belátni,és a maga módján szép is,bár az erdőm fáinál nincs szebb!
Távolabb egy kisebb tavacskában hirtelen egy fura állatfej bukkan ki és kimászik a partra..még sohasem láttam ilyen állatot,és ez kíváncsivá tett.
Közelebb mentünk Hectorral,és kicsit lassítottunk,hogy meg ne ijesszük a fura ,nagy szarvakkal rendelkező hatalmas vízi lényt...de a megérkezésünk nem igazán volt sikeres,és a rinocérosz nagy fújtatással néz felénk..és patáival kaparja a földet..jelezve,hogy nem örül az idegenek felbukkanásának..nekünk..
Hátán egy kismadár is éles hangon visít..és ez nem jelent jót!...
-Hector!térjünk ki előle!..induljunk gyorsan tovább..arra -mutattam nyugat felé-talán megzavartuk ,és nem igazán látszik békésnek..de ha kitérünk előle,akkor biztosan majd megnyugszik...a vadászterületén lehetünk...-simítottam meg pókocskámat,és máris indult az ellenkező irányba,nyugat felé..
Ahogy kitértünk a vad állat elől,és hatalmas léptekkel haladtunk új irányunkba,lassan hátrahagytuk a furcsa Orrszarvút,de visszanéztem,hogy még megcsodálhassam eme különleges állatot,mert még ilyet sohasem láttam...
Miután kellő távolságra kerültünk ,és megint visszatérhetünk a haza vezető úton,egy csapatra leszünk figyelmesek..
Valamiféle Karaván lehet,akik a mocsarakon át vezető kereskedő úton haladnak nyugatra.Bár ritkán látok kereskedőket errefelé,de az Emberek Királyságához közel,elég sok árussal lehet találkozni.. a jól megpakolt málhát,pedig elég nehezen cipel egy szarvas..és valami csődület is lett ott hamarosan,amire nagyon kíváncsiak voltunk...Így közelebb mentünk,hogy lássuk mi történik..

A kalmárok szívesen vették az ötletet, hogy a lány segít barátjával, az erdőkerülő farkassal a szállításban, mikor hirtelen hatalmas lábak kezdték magukra vonni tekintetüket. Először csak gyanakodva beszélgettek róla, nem tudták, mire véljék. Ezen a vidéken nem élnek ilyen nyolc lábú szörnyetegek. De ahogy egyre nagyobb lett, úgy vált egyre egyértelműbbé, hogy van ott valaki.
-Talán ismered? -kérdezte egyikőjük Gawytól.
*Még nem tudták eldönteni, hogy kell-e ellene védekezni, avagy sem. Azért jobbnak látták óvatosan kezelni az elkövetkezendő találkozást.
-Ha meg akarnak minket támadni, akkor segítenél a barátoddal ellenük? Persze igyekszünk nem provokálni, de... Remélem csak a rakomány egy része kell neki.

A kereskedők megfogadják az öteletem és Oalára aggatják a málhákat. Eközben én kiszabadítom a szarvast és beszélek hozzá, simogatom. Aztán hirtelen egy óriás pók lábai tűnnek fel előttünk. Mind a kereskedők, mind és mind az állatok megijednek a hatalmas lábak láttán. Rögtön az íjjamért nyúlok, tapasztalt mozdulattal már lövésre húzom a nyilamat.
- Nem még sohasem találkoztam óriáspókkal! - Szavaimban hallható az aggodalom, de a csodálat is. Elvégre is nem mindennap találkozik az ember ilyen lényekkel. Azért a fegyverem lövésre készen marad.
- Persze, segítünk, ha arra kerülne a sor! - Nyugtatom meg a kereskedőt.
Pár perccel később észrevszem, hogy valaki ül a pók hátán. Nyílvánvalóan egy elf, a fajtársam. Legalábbis remélem. Fogom a bátorságot és oda is szólok:
- Hé! Vigyázz, emberek vannak errefelé. - Mutatok közben a kalmárokra. Oalát és a szarvast is nyugalomra intem. Ha az a valaki, aki odefenn ül, harcolni akarna, akkor talán már megtette volna, így lejjebb engedem az íjam, ne érezze fenyegetve magát.

Közelebb értünk a csoporthoz..és ahogy Hector megállt mellettük,elég nagy"meglepetést"okozott,ahogy láttam is,hogy egy elf az íjával megcélozza Barátomat,és vele engem is...
-Nyugi!-mondtam szelíden,és lemásztam a pókocskám nyakából..és Hectort kicsit hátrébb intettem kezemmel..de nem túl messzire,csak annyira,hogy a Karaván Kereskedőit, ne rémisszünk még jobban halálra..
-Üdvözöllek Benneteket!A nevem,Alia,Awyrisből.-hajoltam meg kurtán,de tiszteletteljesen.
-Nem volt szándékomban megijeszteni a Hölgyet,és az Urakat!-mosolyodtam rájuk -Hazafelé tartok,és nem számítottam senkire,hogy az úton errefelé találkozhatok Kereskedőkkel,vagy bárkivel is,mert elég sivár és mocsaras e vidék,s sokan elkerülik.-mondtam kedvesen.
Körbenéztem és láttam hogy az állatok kicsit nyugtalanok..de halk suttogásomra hamar megnyugodtak..és csitult is topogásuk.
Hector nyugodtan és várakozón állt mögöttem..és várta,hogy "jelezzek"a mozdulataimmal..ahogy már minden rezdülésünket is ismertük egymásnak,és kimondott szavak nélkül is értettük testünk beszédét.
-Merre tartotok?-kérdeztem -esetleg segíthetek,hogy átérjetek a Mocsarakon.-s néztem Rájuk kérdőn,a válaszukat várva.

A két elf nő végül kezd ismerkedni egymással és kíséretük sem harcos férfiak, megfontolják ők ötször, hogy neki ugorjanak bárminek. Egy ilyen méretű lénynél meg pláne.
Így a beszélgetés egyre kevésbé hat abba az irányba, hogy összecsapás legyen a vége, ám a természet gyermekei furcsa dolgot érez belül. Nincs olyan élénk kapcsolatuk eme idegen növényvilággal, mint otthon az erdővel. Más növények és más állatok is vannak. Ám érzik, hogy a sok különlegesség közt hirtelen felfedezett Természet Anya valamit, amit el akar távolítani a kebléről. Nem egyszerűen rossz indulattal fordul felé. A mindig békés és gondoskodó istennő valamit egyszerűen nem akar ott látni, ahol jelenleg van. Az pedig közel tíz perc sétányira van ettől a helytől, ahol beszélgetnek.
Mind a ketten érzik a gyomrukban és mérgezi egész kedélyállapotukat, ám többet most nem tudnak érzékelni belőle. Ha oda fordulnak, a forráshoz közelít egy róka, ki vörös farkát maga után csóválva lopakodik arra.
Vajon mi várhat ott rájuk? És meg kéne állítani az állatot? Vagy talán megtéveszti őket „detektoruk” és maga a ravaszdi kelti ezt a kisugárzást?
A zavaros vizű tavacska partjáról jön egyértelműen, ahol a vörös bundás is ólálkodik. Nádas vidék, bogáncsokkal és útilapuval sűrűn benőtt hely, hol még ezernyi különböző növény él.

A pók hátán lovagoló fajtársam kedvesnek és udvariasnak bizonyul. Be is mutatkozik nekünk, így kötelességemnek érzem, hogy én is hasonlóképpen cselekedjek.
- Üdvözöllek, Alia! Az én nevem Gawyline. - Egy darabig gondolkodok, hogy a akereskedőket is bemutassam e, de nem is ismerem őket. Felesleges lenne. Amit az elf ezután magyaráz, arra bólintok, hogy felfogtam, de nem fűzök hozzá semmit. Én is hasonló számításokkal indultam el a Könnyek Tavától és én is meglepődtem a kalmárok láttán.
Látom a nőn, hogy szereti az állatokat és ő is megnyugtatni próbálja őket.
- Én hazafelé tartok, a falumba és megálltam segíteni ezeknek a kereskedőknek. - Magyarázom. - Egyébként nem nagyon ismerem őket, és azt sem tudom, hogy merre tartanak. - Közben a kalmárokra sandítok, hátha közbeszólnának és magyarázattal szolgálnának nekem is és Aliának is.
A beszélgetés után, mikor indulni készülünk, érzem, valami nincs rendben. Felkavarodik a gyomrom és kíváncsiságom aggodalomba csap át. A forrás felé pillantva egy vörösrókát pillantok meg. Nem tűnik hétköznapinak. Megérintem Alia alkarját, hogy ha eddig nem is vette észre az állatot, akkor most figyeljen.
Késztetést érzek, hogy közelebb menjek az állathoz és magához a forráshoz. Oalát nyugalomra intem és jelzek neki, hogy maradjon itt.
- Én oda megyek. - Jelentem ki, ha valakinek eddig nem lett volna egyértelmű, miközben elindulok a róka irányába.

Érdeklődve hallgatom az elf lány szavait,és megtudom Tőle,hogy Ő is hazafelé tart,és most találkozott ezekkel a Kereskedőkkel,ahogy most én is.
De a beszéde alatt is éreztem a távolból jövő nem éppen kellemes ,inkább gyomorforgató "fenyegetést".
A kereskedők el voltak foglalva a málha felrögzítésével,mert látták,hogy nem fenyegeti Őket veszély felőlünk,így alig figyelnek ránk...
Miután "betájoltam"a kellemetlen érzést,merről is jöhet.és kicsit távolabb volt,mint ahol most álltunk..de mielőtt szólhattam volna bármit is...Gawyline  figyelemre intve megfogja karom,és bólint  a fejével,hogy arra van valami..és figyeljek oda..kicsit távolabbra..
És a lány, máris indul a nem messze lévő tavacska felé..ahol egy vörös róka lopakodik a víz felé..
A Csomagjaikat rendezgető Kofák,még most sem figyelnek ránk,és folyamatos szóáradatukkal kötik le egymást..észre sem véve,hogy Gawyline,már el is távolodott a különös érzést kiváltó "forrás"felé.
-Hector!..légy készenlétben..és mikor szólok,gyere utánam..addig figyelj a Kereskedő emberekre..-üzentem barátomnak,és én is lassan haladtam a tó irányába,ahol a Rókát láttuk..
Készenlétbe helyeztem íjam,és közben kérdeztem a növényeket,és a nádast ..bár nem annyira hangosan "beszéltek",mint szeretett fáim,de azért szavukat érteni lehetett..
Óvatosabban haladtam,mert kissé furcsa ez a lápos vidék..és ahogy jobban megnéztem a rókát..a farkát csóválva ment a víz felé..és nem lelapult ,maga alá húzott farkincával,de igencsak furcsa ,hogy a víz elég zavaros..és körülötte sűrű nádas is óvatosságra int.
Így kissé lemaradva,és készenlétbe tartva íjam..lassan lépkedek Gawyline után..figyelve,hogy mit mondanak a növények ..és figyelmem nem lankad egy percre sem..ahogy fülemmel is  hallgatom ,a körülöttem lévő minden apró neszt..

Óvatosan közelednek a nádas azon részéhez, ahonnan az érzés sugárzik és ahová egyre határozottabban a róka koma is tart. Már majdnem oda ér az állat, amikor egy vörös hajú nő kell fel csont fehér bőrrel és láthatóan szédelegve egy botot ijedtében a kezébe kapva áll meg a vad előtt.
-Hess! Menj innen! Eredj azonnal! -majd feléjük tekint- Tudnátok segíteni? Ez kinézett engem.
*Hangja kétségbe esett volt, ám gondolatai kevésbé eltúlzottak, mint azt elsőre várnák. A vörös bundás ragadozóval még a lombtündék sem tudják felvenni a kapcsolatot, valamilyen felsőbb akarat irányítja és bizony valóban feltett szándéka a nő megölése. Aki egyedül biztosan nem fog tudni mit tenni ellene.
Egy titokzatos érzés fut át rajtuk, hogy bizony hagyni is kéne. Talán attól a személytől, aki a vadállattal a nő életére tör. De utána hagyja őket szabad akaratuk szerint dönteni.

Nagy kíváncsisággal és elszántsággal közeledem a róka irányába, mögöttem Alia lépedel. Aztán nagy meglepetésemre egy vörös hajú nő kel fel a földről. Kétségbeesetten segítséget kér tőlünk. Egy bólintással jelzem felé, hogy ez a szándékom és megpróbálok gondolatban felvenni a kapcsolatot a ravaszdival. Azonban ez nem jön össze. Ezek után előre húzom az íjjamat és mielőtt még elftársam bármit is tehetne egy nyilat lövök ki a róka irányába. Szándékosan nem az állatot céloztam, így nyílvesszőm egy méterrel a róka orra előtt fúródik a földbe. Az állat erre rémült tekintettel felém sandít, de nem mozdul. Közelebb megyek és hamar ellövök még egy vesszőt, de az sem az állat irányába tart.
- Jól van? Kérdezem a vörös hajú nőtől amikor már bőven hallótávolságon belülre kerülök. Nem néz ki túl jó, így ha segítségre szorulna, egyből s segítségére sietek.

Eddig is nagyon lassan lépkedtem Gawyline után,minden neszre és rezdülésre figyelve..és eléggé lemaradtam,míg füleltem a növények hangjaira..de óvatosságom megálljt parancsolt...
Gawyline előre ment a partnál  levő vörös hajú nőhöz,és felajánlja segítségét neki..
..de nekem nagyon gyanús ez a "csend"..és érzékszerveim mondják,hogy "ne menj tovább"..
Ahogy megállok..és  halk szavakkal hívom a föld segítségét,oda ahol a vörös hajú nő van,ott nyitom meg a földet és remélem,hogy sikerrel jár az idézésem..ahogy abban a pillanatban egy nyilat lövök a karjába..de nagyon úgy "fest"a dolog,hogy az érzékeim nem csalnak meg..és nem a róka az ellenfél..hanem a nő!..így hátrébb lépek,és Gewiline-t is próbálom hátrébb hívni..hogy kikerüljön a lény vonzásából..és az idézés hatósugarából..
-Lépj hátrébb,Gawyline!-kiáltok utána..és csak remélem,hogy meghallja és megfogadja kérésemet..
..és amikor a föld remegni kezd..úgy kérem a növényeket,hogy "zárjanak"be elé egy nádfalat..ami kicsit visszatartja..és ha ez nem lenne elég...akkor még egy kis tűzön gondolkodom..
És talán nem is van  olyan messze az az idő,mikor használni is fogom..és ahogy így elnézem..hamarosan rákerül a sor..
Mert nem szeretném,ha az elf lánynak baja essen..és még ráadásul a róka is itt van,"akinek"segítek..hogy elkapja ezt a valamit..mert ez nem nő...hanem valami más lehet..

..de nem kedves szándék vezérli csalogató szavait ..inkább valami sokkal rosszabb...

Gawy még csak haladó szinten van a mágiában, így még a többi állattal sem tud varázslat révén kapcsolatba kerülni, a klasszikus idomát módszereit kellene elővennie. Ám Alia annál jobban áll és meg is érzi, hogy a nő veszélyt hordoz. A társával szemben, aki gyengéden próbálja a rókát visszatartani, fegyverével az idegent veszi célba és jobb vállába fúródik a vessző, miközben nem csak a növényeket hívja segítségül, de a vadászt is sikeresen ráuszítja.
Mert a ravaszdi szemében megpillantotta azt, ami válasz volt a fel nem tett kérdésére. Az állat nem a húsra volt éhes, tudta mit csinál és gyilkolni érkezett a tópartra. Ha Gawyline megpróbálja megállítani és próbálja a növényeket visszahúzódásra rávenni, esetleg még le is lövi a vadállatot, akkor sikerülhet a sérült lánynak elmenekülnie. Ha nem, akkor hamarosan csak egy vérző holttest marad a helyén számos harapással és az éltető vörös folyadék kis tócsában gyűlik össze körülötte, átnedvesítve a földet.
Minden kettejük viszonyán múlik, hogy ki meddig megy el.

Miközben egyre közelebb haladok és próbálom fegyveremmel elüldözni a rókát, Alia a nőt veszi célba.
- Mit művelsz? - Kiálltom oda neki. Nem értem, hogy miért nem az állat elűzésével foglalkozik. Tán ismeri a nőt? Mindenesetre gyorsan kell cselekednem, mert az állat támadásba lendül. Egy újabb nyílvessző várakozik az íjamban kilövésre, de hirtelen nem visz rá a lélek, hogy megöljem a rókát, akármennyire is tűnik gonosznak. Alia közben növények segítségével az "utamba áll", de a sűrű növényzetet varázserőmmel sikerül annyira megritkítani, hogy tisztán lássam, a már a vöröshajú nőnek támadott állatot és belé küldjem a nyílamat. Először nem látom, hogy melyiküket találta el. Vér kezd folyni valahonnan, vagy akár mindkét testből. Végre sikerül annyira közelebb férkőznöm, hogy lássam mi történt. A róka a földön fekszik, bár érzem nem halt meg. A nő is a földön hever, bár róla nem tudom egyértelműen megállapítani, hogy él-e még.
- Gyere, meg kell néznünk mi történt! - Szólok a hátam mögött lévő Aliának, egy szúrós tekintet kíséretében. Nem nagyon értem mi volt ezzel az egésszel a célja, de nekem eltökélt szándékom, hogy segítseg a bajbajutottaknak. Ez esetben az idegen nő az, így a növényeken nagynehezen átvágva magam, végre odaérek a helyszínre.

Miután kilőttem a nyilamat,amit csak megsebesítésére szántam a nőnek..sikeres volt, a vállába bele is fúródott,és a nyílhegy okozta sebből jócskán vér is serkent.
A róka pillantásából  én "megértettem"szándékát,és valamiféle segítséget is adtam ,hogy bevégezze a Természet Anya kétségbeesett szavait,hogy megszabaduljon eme nő képében megjelenő gonosztól..és csak bízott benne,hogy mi,természet gyermekei megértjük,és segítünk az Ő "küldöttjének".
..ami ez esetben egy róka..akinek különleges és hatalmas erővel sokszorozta meg a ravaszdi izom és tudati erejét..
Bár megpróbáltam segítségére kelni a vörös állatkának,aki neki is rontott a célpontjának..de az elf lány nem értette,hogy miért csináltam azt,mit tettem..ezért, rám is förmedt miatta..
De mikor láttam,hogy kilövi a nyílvesszőjét a nádas által húzott falamon át..és a rókát is megsebezte..akkor már nem tudtam semmit tenni ..csak néztem döbbenten,hogy a kérésem ellenére közelebb megy a tóhoz..és a sebesültekhez..
-Tégy belátásod szerint!..ahogy akarod..én figyelmeztettelek..-léptem még hátrébb..és hagytam,hogy ha szándékában van,akkor odamenjen a tó partján heverő testekhez..
Közben üzentem Hectornak..-Állj készen..lehet,hogy segítened kell..
-S néztem ,hogy omlik le az általam készített nádasfal..és ahogy ott fekszik mindkettő sebesült..akikből a vér szivárog a földre..és hatalmas tócsában gyűlik össze Gawyline lába előtt...
De az íjamat nem engedtem le egy percre sem..ahogy minden érzékemmel figyeltem,és készenlétben álltam..és csak reméltem,hogy meg lehet állítani azt a "valamit"...

Gawyline továbbra is hisz a vörös hajú nő ártatlanságában, míg Alia a rókának és a zsigereikben áradó érzés felé hajlik.
Az előbbi igyekszik áttörni a fajtársa állította akadályokon sikerrel, ám egy lövés véget vett a ragadozó és az ember harcának. Amikor a zöld elfek odamegy, a róka igyekszik felállni, de túl súlyos sebet kapott és csak a földön fetrengeni tud. Már nem jelent veszélyt. Míg az idegen számos sebből vérzik, testét elborítják a zúzódások, ezeket kizárt, hogy most szerezte volna, akár órákkal korábban is keletkeztek. Ahogy a ruhája jobb felső részét borító alvadt vér is erre utal.
-Kérlek, ne bánts! Da'Veni vagyok. Nem akarok senkit bántani.
*A nyomok arra utalnak, hogy a korábbi támadója kisebb sebet ejtett a nyaka körül, mely mára már eltűnt. Csak a megszáradt vérnyomokból feltételezhetjük, melyből nem is olyan sok van, hogy magyarázhatná a beteges sápadtságát és gyengeségét.
Ám ekkor hirtelen a Természet újból közbe szólt és Gawyline hőgutát kapott és elájult. Alia pedig egyedül maradt Da'Venivel, háttérben a kereskedők nem mertek közelebb jönni, inkább Hector védelmében meghúzódtak.
-Egy férfi támadott meg. Próbáltam ellenállni, de sokkal erősebb volt és ütni kezdett. Elvesztettem az eszméletemet és arra ébredtem, hogy ti épp jöttök felém. Azt hittem, segíteni akartok.
*Hangja még mindig rémült volt.