Faj: Erdei Elf

Nem: Férfi

Kor: 20 év

Becenév: Nincs. Talán később.

Rang: Vándor

Mágia szint: -



Ez vagyok én!

Szabadság. Egy szó mely meghatározza életem. Szó, melyet társaim nem feltétlen értenek. Szó, mely folyton arra késztet, hogy megtegyem a következő lépést. Nem szeretem ha parancsolnak. Gyűlölöm ha igazam van, és mégis megbüntetnek. Utálom ha nem hisznek nekem...
Szeretem az otthonom, a népem. Minden elf a testvérem, de úgy nem fogjuk tudni megvédeni az erdőt ha folyton benne gubbasztunk. Ha nem ismerjük meg a körülöttünk lévő világot mely otthont ad nekünk, akkor nem leszünk képesek megvédeni. Vagy talán csak az erdőnket akarjuk megvédeni? A többi nem a mi dolgunk? Hisz a fenyegetés mely végigsöpör a vidéken nem csak az embereket, vagy az orkokat akarja! Mindent, és mindenkit. Tudom.
Azzal, hogy másoknak segítünk, magunknak is segítünk. Én vagyok az, aki a legjobban megveti azon lényeket, akik nem tudnak saját erejükből elérni semmit. Én vagyok az, aki folyton arra tanít, hogy a sorsod nincs megírva. Ugyan a jövőt rengeteg minden alakítja, de te is beleszólhatsz. Nincs megtiltva. Nem lehetetlen. Csak akarnod kell.
Mégis azt mondom, hogy segítenünk kell az embereknek, és az orkoknak a fenyegetés ellen. Mert ez a mi érdekünk is. Háború van. Nem lenne jó ha belepusztulnánk a zárkózottságunkba.
A természet nem csak az Awyris-t jelenti. A világ hatalmas, rengeteg más erdő, mező várja, hogy megvédjük. Miért nem telepszünk le máshol is? Miért csak az Awyris-t védjük meg? Máshol is élnek állatok, növények. Ha Awyris elpusztul hova megyünk?
Én már tudom hova megyek...

A múltamról...

Még fiatal vagyok. Huszonegy éve születtem Awyrisben. Apám, Lorion, határőr volt, édesanyám Lysana pedig kertész. Körülbelül három éve haltak meg egy sötételf sereg támadása közben. Anyám a határnál szedett növényeket, apám pedig épp vele volt. Beszélgettek.
Hajnalban történt. A sereg váratlanul érkezett, és már távolról támadást indított. Az íjászok mindenre lőttek. Lysana sípcsontján keresztülhatolt egy nyílvessző. Apám csak később tudott a segítségére sietni.
-Lysana!
-Semmi baj!
-Hazaviszlek.
-Ne! Rád itt van szükség. Haza tudok menni.
Egy nyílvessző hatolt át Lorion páncélján, azonban csak felszíni sérülést okozott.
-Ne butáskodj. Hazaviszlek.
Lorion felvette párját, és a szemébe nézve felállt. Néhány méterrel távolabb viszont egy íjász épp célbe vette a férfit. Amint felhúzta az íját, egy nyílvessző repült a torkába.
-Túl sokan vannak! Lorion! Erősítés kell!
Lorion megfordult, és felkiabált társának
-Azonnal jövök! - mondta, de amint megmozdult volna összeesett. Lysana egyre hevesebben vette a levegőt, Lorion pedig észrevette, hogy a lába kezd elkékülni.
-Mi ez? Méreg?
Az volt. Mindkét nyílhegyet bekenték idegméreggel, ami bénulást okoz. Nem halálos, de rengeteg elfet eltaláltak vele, így képtelenek voltak védekezni. Lorion még látta amint erősítés érkezik, ám néhány pillanattal később, már sötét elfek voltak körülötte. Rohantak előre, vagy épp letérdeltek, és lőttek. Lorion látta amint néhány elf társa elesik, de a sötételfek közül is sokan holtan estek össze. Lysanára pillantott, a lány pedig őrá. Mintha megdermedt volna.
Lorion érezte, hogy meghúzzák a haját, és hallotta egy sötételf kántálását maga mögött. Aztán az az érzés ahogy a penge a húsába vág...
Lysana sikítani szeretett volna, de nem tudott. A kántáló sötételf odament hozzá is, és hasbaszúrta. Tőrét megforgatta a lányban, majd az ő torkát is elmetszette.

Korábban:
Nayal épp olvasott amikor társa, Rainas rohant be a szobájába. A fiú föl sem nézett.
-Nayal, sötételfek!
-Nem mehetek. Még fiatal vagyok.
Hangja szomorú volt, a könyvet becsukta, és társára nézett.
-Behívták a tartalékosokat! Nagyon sok embert mozgósítanak! Te is jössz!
A fiú szeme felcsillant.
-Tényleg? - a következő pillanatban azonban lelkesedése alábbhagyott.
-Akkor biztosan sokan lehetnek.
-Nem látni a végét...
Nayal felállt, és rohamtempóban öltözött fel. Bőrruházat, köpeny, csizma, alkarvédő, sípcsontvédő, kesztyű, és egy maszk. Az íját kivette az ágya alól.
-Én megyek. A kapitány vár rám. Az északi oldalon gyülekezünk.
-Rendben van, mindjárt megyek Én is.
Rainas elrohant.
Nayal levette a tegezét a polcról, és kiment az udvarra egy ládához. Ez volt a vesszőtartó. Körülötte faforgács mindenhol. Körülbelül harminc nyílvesszőt rakott a tegezbe, majd indulni készült.
-A francba, a kard.
Visszarohant a házba, és az ágya fölött lévő, körülbelül 70cm-es pengét leemelve, és a vállára akasztva rohant kifelé. A kard a jobb oldalán lötyögött, Nayal ugyanis balkezes.
Amint megérkezett a gyülekezőhelyre már indult is az erősítés eleje. Szemével Rainast kereste.
-Hé, Neked velünk kell jönnöd! - hallotta egy társa hangját maga mellett.
Velkas volt az. Intett neki, hogy menjen.
Nayal odarohant.
-Melyik osztag ez? Milyen katonákból áll? Mi a feladat?
Velkas komor volt, és mintha remegett volna.
-Ez már a hetvenötödik osztag. A feladat: Minden sötételfet megölni, és megpróbálni kiszorítani az erdőből.
Nayal tudta, hogy nagyon rossz a helyzet. A feszült várakozás körülbelül tíz percig tartott. Ekkor a csapat megindult. Pontosan ötven elf. Közelharcosok nagyrészt, de volt köztük néhány íjász is. Nayal szíve a torkában dobogott. Ez lesz az első csatája.
-Behívták a tartalékosokat. Mi van ha mágusok is vannak az ellenség soraiban? -szólalt meg egy barnahajú elf íjász.
-Őket lőjük le először. - szólt oda neki Nayal.
A fiú egy darabig értetlenül nézett, aztán nyelt egyet, és előrement.
Körülbelül negyedórányi menetelés után a kapitány kiadta a parancsot: Roham!
Nayal tudta, hogy ez neki is szól, annak ellenére, hogy íjászként osztották be.
Előrerohant, ám ekkor Velkast eltalálta egy vessző. Nayal összébb görnyedt, tegezéből nyílvesszőt vett elő, ráhelyezte az idegre, majd felhúzta egy szempillantás alatt. Körbekémlelt de nem látott ellenséget. Csak hullák voltak mindenfelé.
Még két harcos esett el. Aztán még három.
-Felettünk! - kiabált az egyik íjász.
-Nayal felnézett, és eleresztett egy vesszőt. Ő maga sem tudta hova...
Ekkor a földön heverő, elvileg halott sötételfek felugrottak, és megtámadták az osztagot.
Nayal kardot rántott, és egy sötételf fejét lemetszette, aki háttal volt neki. Egy másik felé rohant. Kezében csak tőr volt, a szúrása elől félreugrott, és a kardjával az arca felé kapott. Kisebb vágást ejtett a sötételf arcán, aki a vért lenyalva, üvöltve rohant Nayal felé. A fiú higgadtan várta ellenfelét, azonban lábai remegtek. A sötételf fentről támadt, Nayal viszont alulról. Egy srég vágással felhasította ellenfele testét, belei a földre omlottak. A férfi elejtette a tőrt. A nyílvesszők még mindig röpködtek minden oldalról.
Nayal ismét kiszemelt magának egy ellenfelet aki háttal állt neki. Aztán fájdalmat érzett. Mély, erős, intenzív fájdalmat. Lenézett, és látta amint egy nyílvessző áll ki a hasából. Hátrálni kezdett, kardját elejtette, és megpróbált visszavonulni. Körülbelül nyolc lépés után összeesett, de volt annyi lélekjelenléte, hogy oldalra fordult, és a vessző nem állt bele mégjobban a hasába.
Aztán minden elsötétült...

Később Nayal megtudta, hogy szülei odavesztek, a csatát viszont az erdei elfek nyerték. Azonban az is kiderült, hogy Lysana terhes volt. Nayal így már örökre egyke marad.
A nyílvessző ütötte seb begyógyult, a szíve mélyén létrejött seb azonban soha nem fog.

Három évvel később...

-Biztosan ezt akarod?
-Hé, nem örökre megyek el.
-Azt te sem tudhatod.
-Látni akarom a világot. Tapasztalni. Új dolgokat, csodákat látni. Meg akarom ismerni ezt a világot, nem csak az erdőt. Még a sötételfek világát is.
-Őrült vagy. De ezt mind tudjuk. Menj ha szeretnél. Nem tartalak vissza. Szabad vagy.
-Jó ezt hallani. Visszatérek. . . Főleg szükség idején. Ha kellek, hívjatok.
-Rendben van. Vigyázz magadra Nayal. Még fiatal, és képzetlen vagy. Egyetlen csatád volt csak.
-Hé, ne kezdd már megint.
-Igazad van, bocsáss meg. Akkor hát...ég veled.
-Ne mondj ilyet. Visszajövök. Még találkozunk Rainas.
Nayal elbúcsúzott még vagy egy tucat elftől. Barátaitól, rokonaitól, kik kérlelték, hogy maradjon, de a fiú hajthatatlan volt. Valami hajtotta.
Elindult egy úton, melynek maga sem látta a végét. Elment mert nem akart kolonc lenni rokonai nyakán, akik bár szívesen befogadták volna, a fiú elutasította az ajánlatukat. Elment mert tapasztalni akart. Erősebb, jobb akart lenni. Elment mert valami hajtotta.
De mielőtt elment volna, kisétált az Emlékezés tisztásához, és az égre nézett. A nap már lemenőben volt.
-Anyám...Apám...indulok. Ég veletek!
Meghajolt, egy darabig úgy maradt, majd elindult a határ felé. Az őrök tisztelegtek, Ő pedig biccentett.
-Ég veletek is.
-Ég veled ifjú Nayal. Térj vissza közénk amint lehet.
-Visszajövök. Ígérem.