Cirilla Fiora Cousland Hozzászólások száma : 25 Join date : 2015. Aug. 16.
| Tárgy: Cirilla Fiora Cousland Vas. Aug. 16, 2015 12:41 am | |
| Cirilla Fiora Cousland Faj:Erdei Elf
Nem: nő
Kor: 65
Mágia szint: Kezdő elf mágia
Rang:-
Becenév: Családja és barátai számára Fiora, de gyakran mutatkozik be Ciri néven. Az emberi katonák néha felismerik és akkor parancsnoknak hívják.Ez vagyok én
E gy Katona vagyok, nem több. Harcos, aki harcol a jóért, a szebb jövőért, egy békésebb holnapért. Legalábbis ez kéne, hogy legyek a köznép szemében. De ez homályossá válik egy háborút által éltet lélekben, kinek a kegyetlenség, a brutalitás, bosszúvágy s hatalomvágy a főbb tulajdonságai. Mégis ott a nagy kérdés milyen személyiség vagyok én? Érdekes, ezt az egyet biztosra állíthatom.A múltamról. Nem is tudom, miért írom le ezt. A történelem úgy se kíváncsi egy átlagos katonára ez emberi hadtestben, még ha egy elfről is van szó.
Gyermekkorom zűrős s sok kellemetlen emléket tud magáénak, elsők között szüleim elvesztését sok ével ez előtt. Az a nap máig kísért éjszakánként, akár csak egy lidérc vagy valami hasonló démoni lény.
A sötét éjszaka még sötétebb idegeneket hozott magával, élükön egy teljesen fekete ruhát viselő nővel, ki ijesztő élőholt paripán érkezett, mögötte pedig még több hasonló figura. Amint elérték a kis falunkat az erdőben azonnal mészárlásba kezdtek, férfiak, nők s gyerekek sikolya töltötte meg a csendes éjszakát s tűz világította meg az egyre nagyobb vér folyamot mely az elesett falusiakból származott. Én magam fiatal voltam, így futásnak eredtem amint ki tört a káosz, a házunk ajtajához érve apám vérben úszó teteme s karjában anyám meg csonkított testével.
Ki érve az utcára a sötét erdő elevenen nyelte el a tűz fényét, bár ekkora már észrevették az idegenek, hogy életben hagytak valakit így utánam eredtek. A sötét erdőbe rohantam, ahogy csak bírtam. Az idegenek pedig mögöttem nagy zajt csapva s szinte mindent elpusztítva, ami az útjukba került. Végül a futás véget ért, egy hatalmas fából s vasból készült kapu állt előttem s csak egyetlen szót hallottam. „-Sötét elfek!” Csapta meg fülemet egy erős férfias hang, majd a hang irányába fordulván az előbb zárt kapu lassan nyílott ki.
Mögüle pedig fekete páncélt viselő alakok léptek ellő, mögöttük egy teljesen fekete bőrt viselő nő lépdelt. Egy újabb hang csapta meg fülem. „Védekező állás a kapu előtt, itt nem juthatnak át!” Éles női hang volt, az imént kilépett fekete bőrbe öltözött nő hangja. Az idegennek, kiket „sötét” elfnek neveztek meg torpantak az erdő szélén, s lassan de észre vehetően hátrálni kezdtek. Mikorra már egy Elfet sem lehetett látni az erdő szélén a fekete bőr páncélt viselő nő lépet oda hozzám. „- Hol vannak a szüleid kicsi elf?” A kérdésre választ csak habogva tudtam választ adni, majd mikor felfogtam mi is történt a szüleimmel. Összekuporodva, könnyek folytak végig az arcomon. Csak is a másnap reggelre emlékszem.
Az nap reggel, sokkalta inkább felriadtam egy szörnyűséges álomból, ami túl valóságosnak tűnt. Amikor felkeltem egy sátorban voltam, s egy igen kényelmes ágyban voltam, soha nem láttam előtte ilyet, majd a csodálkozást abba hagyván körbe néztem a sátorban s a tekintettem az ajtónál álomba szenderült vörös hajú hölgyre meredt kinek fekete bőrből készült zekéjét felismertem a tegnap estéről. S amikor észrevette, hogy fent vagyok, egy kedves mosolyt vettet felém hisz már sokkalta nyugodtabb voltam, mint amikor felkeltem.
Majd ki lépett a sátor bejáratán s pár percen belül vissza is tért, a kezében, egy bögrében benne forró kakaó, s egy friss, ropogós kalács. Elsőre csak néztem az addig ismeretlen ételt és italt, amit a hölgy hozott. Éppen csak befejeztem, amikor egy fekete páncélos lovag érkezett, kihúzta magát majd fegyverét maga mellé állítva, kezét fejéhez emelve szólalt meg.
„Az ezredes úr meg érkezett asszonyom, látni kívánja önt.” A vörös hajú hölgy mosollyal az arcán felém fordult, és csak annyit kérdezett, hogy vele tartok-e. Eközben a katona már távozott a sátorból. Így töltöttem hát első napom az emberi katonai bázison.
Teltek múltak az évek, én is egyre nagyobb lettem. A vörös hajú hölgy családja vett magához. Meg ismerkedtem mosta anyám apjával, egy nemes úrral kinek kastélyában találtam új otthonra, mint a legújabb Cousland gyermek. Családi szokásokhoz híven én is örököltem „anyám” nevét. Ezért szólítottak gyakran fiatalabb Fiorának. Mostoha anyám idő közben sokkalta inkább barátommá, mostoha nővéremmé vált, mint sem anyámmá, hiszen sok mindent együtt csináltunk.
Addig a napig, míg az Sötét elfek támadást nem intéztek egy emberi falu ellen ahova az ő csapatát küldték, mint erősítést. Csak két hét után érkezett meg a hír hogy a teljes erősítésnek szánt haderőt felszámolták a Sötét elfek.
Az nap összetört bennem valami, egy ismerős érzés lépett fel, amit valódi szüleim halála óta nem éreztem. Bosszúvágy lett rajtam úrrá, így hát még az nap neki álltam a hosszú edzésnek kardal, tőrrel, s minden más fajta fegyverrel.
Minden egyes hosszú órával egyre jobbá váltam fegyverforgatásba. Hosszú éveket töltöttem gyakorlással, vívó technikák elsajátításával, sőt még katonának is jelentkeztem közben. Alig telt el pár év a katonaságnál s szépen haladtam felfelé a ranglétrán parancsnoki rangomig, de soha nem kívántam saját csapatott. A magányos farkas szerepe elég volt. Mindig elláttak különféle felderítési és orvgyilkos feladatokkal a feletteseim. Hol a Sötét elfek vonalai mögé kerülve, hol egy felderítő jelentése alapján meg keresni a tábort és végezni a vezetővel. Egyszer így futottam össze ugyan azzal a vezetővel ki a mostohanővérem, mostohaanyám halálát okozta. Vadászni kezdtem rá, eleinte kevés sikerrel. Ahogy egyre többet próbálkoztam a le vadászásával annál jobban őrizték így fel kellet hagynom ezzel. vissza térve a többi rám kiszabott feladat teljesítésével. A kényszer amit az Elf levadászására éreztem sokkalta hidegvérűbb, számító, és kegyetlen gyilkost faragott belőlem.
Az idő múlásával fel kellet ismernem, hogy a bosszúvágy helyére egy új érzés, egy még hatalmasabb gonosz lett úrrá rajtam. Maga a féktelen gyilkolási vágy, azon gonoszok egyike, ami a legártalmatlanabb bárányból is félelmetes ragadozót, igazi vérszomjas bestiát csinál. Az életem meg változott.
Egy olyan kor következett számomra, ami csalódással s megvetéssel kevert gyűlölettel teli éveket hozott magával. Büszke katonából, a halál egy angyalává váltam. Kinek minden mozdulata sötétséget, kétségbe esettséget, gyűlöletet sugárzott. Akinek csókja biztos halált jelentett bárkire. A sok meg ölt vezér után a Sötét elfek agresszív betörést kíséreltek meg az emberek területére. Az Sötét elfek által indított támadás nem érte felkészületlenül az embereket, annyira amennyire várták.
Bár az ellen csapatai túl erősnek bizonyultak elsőre, így engem küldtek a vezető levadászására. Annyi idő után újra rá találtam arra akit már régóta keresek. A gyilkost ki elvette tőlem Mostohaanyám . Jelentésem után, az emberek ellentámadásba kezdtek. A támadásunk a sötét elfeket nem érte váratlanul, erős ellenállásba ütközve hatalmas csata vette kezdetét. Majd meg láttam azt az embert akiért ide jöttem a sereggel, a Sötét elfek vezetője próbált elmenekülni, az erdők felé. Talán ha négy testőr kísérte őt sokat mondok. Az erdő amin át akartak vágni sok lehetőséget adott a váratlan támadásra így meg is ragadtam az első alkalmat. A testőrök gyorsan hulltak a földre, későn reagáltak a váratlan támadásra.
Így kezdtünk Hosszú és meglehetősen véres táncba a parancsnokkal. Az acél kardok éles szimfóniájára. Hosszú órák eltettével, az elf a földre hullt. Halála előtti utolsó szavai örökre az emlékeimbe vésődtek. S mikor e szavakat meg hallottam meg dermedtem, mereven álltam, mint a legöregebb fa az erdők mélyén. Sokkoltak a szavak, félelemmel töltöttek el. Majd tábort verve estére gondolataimba merültem.„Mégis hová tartok így?” Hangzott el a gondolat fejembe. Kételyek kezdek el gyötörni belülről hogy helyes-e amit csinálok. Meg ingott a hitem saját magamban, a gyilkosságok, a kegyetlen vadászat a Sötét elfekre. Bűntudatot ébresztetett bennem, annak a tudatát hogy nem vagyok különb mint ők. Amikor visszatértem az emberi királyságba, leszereltem a katonaságtól. Menekülni kezdtem múltam elől, vissza oda ahonnét ez az egész kezdődött. Vissza az elfekhez, meg tanulni népem békés, természet szerető kultúráját.
Így érkezve el a jelenbe, ahhoz a naphoz, amikor régi fekete szövettel és bőrrel díszített könnyű lánc vértemet újra cseréltem. Bár erősen hittem benne hogy végre békére lelhetek népem körében. Múltam még itt is meg talált.
Sötét elfekre bukkantam az erdőben. Egy elf vadász vallattak éppen. A látványra a régi érzések újra lángra kaptak. A gyűlölet, a bosszúvágy, és gyilkolási vágy újra átjárt. Mikkor lőttem nyilam halálos pontossággal találta el célját. Sajnos a többi Sötét elf futásnak eredt, míg én a fiatal vadászhoz rohantam ki már belehalt sérüléseibe.
Azon a napon elfogadtam hát múltam és sorsom, így hát újra elő véve régi katonai egyen ruhámat, elhagytam a népem békés erdejét. Egy újabb küldetés miatt immár a Sötét elfek területén. |
|
Uráldur Hozzászólások száma : 5926 Join date : 2014. Nov. 28.
| Tárgy: Re: Cirilla Fiora Cousland Szer. Aug. 19, 2015 4:08 pm | |
| Üdv újra az oldalon!Az Elő Történetedet átnéztem és ELFOGADOM. Jó játékot az oldalon! Uráldur |
|