Faj: EmberNem: FérfiKor: 56Becenév: Sötét Szakáll, KapitányRang: Kalóz KapitányMágia szint: Nem használ mágiát."Hullámok szültek, s a haragos tengerek gyermeke vagyok. Múltam sötét, akár a felhős éjszaka, jövőm fényes, mint a csillagos égbolt. Utamat Hasszeidón a tengerek istene mutatja, Gürg tengereiről érkeztem, s térképem a szirén ének. Métely s sötétség hívott magához, baljós átkozott kincsek vonzanak, s nem félem az átkot sem. Nincs mágia mely megfélemlítene, nyelvem pengéjét Béphaisztosz kovácsolta, markolata a kapzsiság. Én vagyok Sötét Szakáll Armínó, Gürg tengerének rettegett fattya, a kalózok kalóza. "
Ősöm Bíborköpeny Alfréd volt, a Déli Gürgszigetek kereskedőhajóinak fosztogatója. Ő volt a Bálvány Bálna kapitánya, sötét idők jártak ekkor Gürg szigetén. Északon felhők gyülekeztek, s a legtöbb derék kalózt magához hívta, de soha senki nem ért el a rejtélyes sziget partjait. Hasszeidón ugyanis átkokkal s viharral sújtotta, kik Maváríciusz szorosához merészkedtek. Az isteneink óvva intették a halandó népet, az ismeretlen világtól. Az én ősöm ekkor döntött úgy, hogy hátat fordít az istenek jóslatainak, s parancsainak. És a szirének csábító énekét követve, elérte Maváríciusz sötét szorosát. Bíborköpeny Alfrédról soha többé nem hallott senki. Egy asszony volt, ki megszülte édesapám, Petore sebhelyes arcút. A fattyúként csúfolt, fiatal matróz sokáig, egy teknőn vergődött, egy feledett nevű ladikon. Egy borral átitatott mámoros éjszakán, fogantam én. Armínó a sebhelyes arcú fia. Gyermekkorom játékszere egy vén fakard volt, mivel álmaimban az istenek trónját foglaltam, el s Heusz szívét szúrtam. A dühös istenek ekkor, gyermeki énemre megharagudva, eltaszítottak anyámtól s haragos tengerre száműzve kellett napjaim élnem. Egyetlen barátom volt, az Esthajnal csillag, mely messzi északon zuhant alá a horizontnak, s őt zavarta el a fényes nap. Álmaimban messzi északon jártam, s szirénnel álmodtam. Ki Hosszeidón üzenetét hozta nekem. "Felnő s elmégy, ismeretlen vizeken, túl a szirének birodalmán, valahol északon vár reád, temérdek kincs s hatalom."
Mikor már magasabbra nőttem, s az öreg kapitánnyal barátkoztam, mesélt egy világról ahol Isteneink hatalma semmibe vész, ahol a varázslat a halandók kezében van.
S ez a világ északon van, valahol túl a szirének szorosán, ahol még a városok fala is aranyból van, és ahol Ballah hitetlen hívei sem, törik igába testvéreid. Ott az ígéret földjén, ahol vacsorára ambróziát esznek, s italuk a nektár.
Élénk fantáziámban sokszor jártam már ott, elképzeltem magam ahogy gyönyörű tölgyfregattom szeli a kék óceánt.
Ábráim sajnos szertefoszlé, mikor kapitányom halálhírét kapom, elhunyt az öreg s magával vitte minden álmom s titkom. Emlékszem még, pontosan mikor kikötöttünk Mathöné városán. Gyermekkorom után, újra a szárazföld rabja lettem, fiatal serdülőként egy tengeri patkány számára, ez átok. Egy kocsmában fogadtak be inasként, én voltam a kiszolgáló. Minden éjjel imádkoztam jó Hosszeidónhoz, a tengerek urához de dalaim süket fülre találtak. Fejem álomra hajtottam, s ekkor Bethéne jelent meg, a szerelem istennője. Elmondta, szíven talál majd egy szerelem, mely a tengerhez köt, s bilincsbe zár. Nem lesz számomra menekvés, csak a kín, s a hideg hullámsír fogadja be átkozott lelkem. Álmaim sokszor ismételték egymást, s mind arról szolt, hogy a gyönyörű nő megjelenik előttem s elmondja ugyan ezt. Minden éjjel énekeltem Hesszeidón dicsőségét, de éveken át válasz nem érkezett. Már szinte felnőtt voltam, mikor matrózok érkeztek az öreg kocsmájába, s egy Gürg dalt énekeltek. Egy matrózról énekeltek, kit a szirének csábítottak el, egy véres éjszakán. Mámorukban nevettek, s sírtak is. Egy jó társukat siratták, kit egy másik kalóz ölt meg, igazságos viadalban. Ekkor hívtak magukhoz, hat kupa bort kértek tőlem, s egy tálat melybe öntsek fehér bort. A hat kupa bórt, lehúzták majd egy aranymedaliont helyeztek, a tál fehér borba. "Tisztulj meg, s békélj meg az alvilág isteneivel, ó kedves barátunk." Mondták közösen egyszerre. Kifizették a bort, majd tovább álltak, azt állították, itt már nem vár rájuk semmi, csak Ballah szolgáinak igája. Híreket hoztak, hamarosan a keleti birodalomtól. Hormész Király támadásra készül, s bekebelezi Gürg dicső birodalmát. Először Kárta esett el, dicső királya feltartotta a bestiákat. Majd Pathen seregét küldték a túlvilágra. A háború elkerülhetetlen volt, nyögte Gürg büszke népe, Ballah bestiális harcosait. Elűzték az isteneket, messze. Egyedül maradtam, a tenger csendes lett. S dallam sem hallatszott már, a fenséges hegyekből. Szívem fájt, s hamarosan újra magához hívott a tenger. Nem volt se éjjelünk, se nappalunk. Fosztogatók lettünk, kelet népétől loptunk. Mi voltunk, kik Ballah szemébe köpve, gúnyt űztünk hatalmából. Éjjelente bór mámorában, énekeltük Hosszeidon hatalmas dicsőségét. Ezen az estén, csillagos tiszta égboltot kaptunk. S újra hallhattuk szirének gyönyörű énekét. Megtanultam vívni, a hegyes kardokkal. Később már elismert matrózként, tekintélyt szereztem a kapitányom hajóján. Az egyik éjszakán viszont, Bethéne ismét megjelent álmomban, s súgta, "Az ötvenedig életévedben, vitorlád hátszéllel, irányítsd észak felé, hol kelet népe nem dúl."
Éveken át vártam a lehetőségre, míg elég aranyam nem lett egy saját, vitorlásra. Egy öreg hajó volt, névtelen akárcsak én magam. Ő volt az első szerelmem, mely a tengerhez bilincselt, s soha többé nem voltam képes megválni a tengertől. Bethéné jóslatát ekkor kezdtem megérteni. Kinek őse a tengerre született, annak sarja is a tengerre fog születni. Ekkor gyűjtöttem be életem első legénységét, egytől egyig kezelhetetlen ostobák voltak, de készek és bátrak.
Az egyikük nevére a mai nevére emlékszem, úgy hívták Piszkos Fred, ki minden éjjel a bor mámorában, szerelmet vallott az uszonyos istennőnek, Hesszoidón lányának, ki a szirének anyja volt. Ezek az évek elszálltak, akár a sirály, a matrózaim egyre hűségesebbek, s egyre bölcsebbek lettek engem szolgálva. Ötvenedik életkoromat betöltve akaratom ellenére, Hosszeidón s Bethéné orvul elcsaltak, szeretett s ismert vizektől. Túl a Maváríciusz szorosokon, ahonnan egészen a világ végéig kísértek. A legendák szerint, innentől már csak a kék tenger van, s semmi más. Az egyik éjszaka viszont, a legendás Heusz főisten látogatott meg álmomban, s így szolt hozzám. "Mire szemedet a nap fénye süti, te már Fekete Szakáll Ármínó, ki elviszi az elveszett Gürgök történetét, távoli világba, s új életet kezdesz. Elengedlek, de csak ha hűséget fogadsz fivéremnek Hosszeidónnak, hogy halálod napján a hullámsírba veszel, s nem idegen földön veszel. Nappalra Armínó orcáján, fekete szakáll nőtt. S neve Sötét Szakáll Ármínó lett. Hat évig utaztak a végtelen tengeren, halon éltek, s Hosszeidóntól kaptak csak ivóvizet.
Egy napon viszont, a legfiatalabbik matróz így szól:
"Szárazföld!"
Így leltem új hazára, idegen vizeken.