Az öt mágus megidézte családjaik védődémonát és merész húzással rögtön a csata elején a frontra küldték. Kétségtelen, hogy a gyengébb egységekkel jól együtt működnek, akkor koncentrált erő sokkal hatékonyabb lesz a feltámasztottak visszaverésére.
Eközben ISIS és az Ivorytól kapott mágus katonák a szárnyvonalon helyezkednek el, hogy tölcsér alakot vegyenek fel egy toronyig vezető folyosón. Igyekeznek minél kisebb területre összeszorítani a ghoulokat, hiszen a városban bóklászva a civilek könnyű prédáik lennének és ezzel csak a támadás erejét növelnék.
A pók ház első asszony nem épp szívleli azt, aki tűzzel borította be azt a helyet, ahol imént még áll és azt sem, aki a rendelkezésre álló katonákat öli halomra kevés élőhalott elpusztítása végett. Ám miután a mágikus tűz végig söpört és orrfacsaró bűzt hagyott maga után, szerencsére másfelé veszik az irányt, így sok védő életben marad.
Felkészültségüknek hála rendezett alakzatot vesznek fel ismét és szigorú sorfalaikon alig-alig jutnak át lények. Aki véletlenül megsérül, azonnal szétkaszabolja a mögötte álló, hiszen nem hagyhatják, hogy a fertőzés taktikája sikerrel járjon.
Ám Fáwen számára súlyosabbnak tűnik a probléma, mint elsőre. Információk és tévhitek szövedékében tombol, hogy végre kiderítse, ki áll mindezek mögött. Úgy tűnik, kémszervezetébe idegen elemek jutottak be és nem minden értesülése pontos.
Ám a kígyó démon a támadás parancsa helyett a palota felé fordul.
~Gyanús szálak szövődnek a betolakodókkal erre felé. Érzem, hogy a felelősök némelyike még bent van, de túl bonyolult a mintázat. Mintha egy közép rangú démon is állna a dolgok hátterében.
*Nem tud ellenállni a késztetésnek, kellően bölcs lény, hogy éles látással most többre megy, mint nagy csapással. És az ötök is többre mennek, ha végre sikerül kiderítenie valamit. Ám a többi fődémon akadálytalanul nyomul előre a torony felé.
Eközben Solot és az ezredest körbe veszik a lények, mint valami kígyó.
-Erre! -kiállt a férfi.
*Ezzel neki ugrik az egyiknek és szecskává aprítva kitör a gyűrűből. A hátsó szobák felé rohan, melyek már lángokban állnak, de reményt lát abban, hogy talán kijutnak a csapdából.
-El kell érni a többieket. Bárkik is küldték ezeket, veszélyesek mindannyiunkra. És ha nem szállunk szembe velük, a mi egységünknél is sok lesz az áldozat.
*Eközben Uráldur talál a kavarodásban száz hozzá hű katonát, kik között van olyan, kik eltávot kaptak a tünde bálra. Másoknak hivatalos dolguk akadt a fővárosban. Velük együtt rohannak ISIS-hez. A fekete-lilák között pedig terjed a hír, hogy új hadvezér állt az élükre.
-Jól vagy, Életem? És mi történt a többi mágussal? Ha így fognak fogyni, nem biztos, hogy kitartunk.
*Na, ez túlzás! Még mindig kiválóan képzett zevadari harcosokról van szó. Ám az Első Lord még ilyen időkben is a Jövőre tervez. Mi lesz, ha csak kis híján győznek? Leginkább semmi. Biztos megvan az a hadvezér, aki nagyobb sereget őriz meg az öldöklés után és akár a most elszántan harcoló hadurak mindegyikét könnyedén félre állítja a győzelem után. Egy csata nem a győzelemről szól, mindig a felkészülésre az újra.
-Hát nem csak ghoulok vannak?




Lassan mozognak néhányan, akik a füstös ghoulok között. Miközben utóbbiakon jól látható a tűz nyom, mely ellenére még mindig töretlenül harcképesek, az új „felfedezéseken” csak az Idő Vasfoga. Oszló zombik közelednek.
-Figyelem mindenki! A ghouloknál vigyázzatok a karmolásra! A tévelygőknél ne harapjanak meg! -ismételte egy zászlós a jól ismert tankönyvi intelmeket. Jól jön ez most, hiszen összeszedettség és felkészültség érzését kelti az elől állókban.
Ám lehet egy ilyenre felkészülni? Mágiára teljesen immúnisak, és erejük egy trolléval vetekszik. Bár lassú mozgásúak, ezt némileg ellensúlyozza szívós testük, melyet nehéz átvágni. A ghoulokhoz hasonlóan ők is érzéketlenek ütő fegyverekre, de védettségük miatt a hátul álló mágusok ezeket nem tudják szétrobbantani.




Ha a kék elf hölgy követi az ezredest, elég sok ilyennel találkozik az utcán. Másik irányba nézve vagy háromszáz méterre megpillantják azt a sorfalat, ami mögött ISIS és Uráldur tanakodik a hogyan továbbról.
-A kastély lakói elárultak minket? -kérdezi feleségétől a démonok akcióját látván a toronynál.
Ha ez így van, akkor rugalmasnak kell lenniük, hiszen pont arra alapozták a tervet, hogy a szilárdan ellenálló toronyra vezetik rá a támadás fő erejét és ők oldalszárnyon bekerítik az élőhalottakat. Ha a „kapitány” és újdonsült barátja feléjük veszi az irányt, akkor áteresztik őket egészen az Első Lordhoz.

Miután felégettük amit fel lehetett, úgy döntök, hogy megkeresem a katonáimat. Összeesküvés szaga van az egésznek. Csak az a kérdés, hogy ki, vagy kik a célpontok, és ki az értelmi szerző. De erre inkább Uráldur tudna válaszokat adni, hiszen ez az ő, és Isis otthona. Mivel én távolabb élek a fővárostól, és nem tájékozódom a mindennapi politikai helyzetről, ezért a válaszokat én nem tudhatom. Viszont a veszély elhárítása egyre sürgetőbb. 

Látom, hogy a házak démonai teszik a dolgukat, ezért oda szólok Fawennek:

- Csatlakozom a katonáimhoz, hátha kitalálunk együtt valamit. 

És már rohanok is. Útközben összeszedek egy-két harcost, akik a lángok elől menekülnek fejetlenül. 

- Ide hozzám katonák! - kiáltok nekik, és megindulunk arra, amerre Isist hallom kiabálni. 

Látom, hogy a kék elf és az ezredes is próbál áttörni a támadókon, hogy Uráldurékhoz jussanak. 
Hátulról támogatjuk őket, így mindannyian átverekedjük magunkat egy kisebb csapat élőhalotton. 
Oldalról viszont hirtelen támadást kapunk. A mellettem harcoló katonát megkarmolják. Nincs idő gondolkodni, ezért feldaraboljuk őt is. Ennyi felesleges halál. Nézek sajnálkozva a katonára. Egyszer csak felbukkan az élőhalottak között egy egészen más lény. Egy zombi. 

- Vegyétek a fejét, csak így pusztul el. Akit megharap, az bevégezte. 

Egyik kezemben a kardom, másikban a pallósom. Mint egy cséphadaró úgy jár a két kezem. Irtom a nyűveseket, ahogy csak lehet. Végre elérjük az Első Lord katonáit.

A lények kőrbe vesznek minket, mint egy kígyó. Az ezredes, jelez nekem, hogy merre is induljak el, és utat vág. Egyenesen, a lángoló szobák felé vezet.út közben, én is megszabadítok egy lényt a kezétől, és nagyon gyorsan igyekszem a férfi nyomában maradni.
- A tavaji bál is ilyen esemény dús volt? - Kérdem, mikor követem őt, és néha hátra nézek, hogy jönnek-e utánnunk. Hallom amit mond, és úgy ahogy fel is fogom. Első mondatait fel fogom, de az utolsónál, értetlenkedem. De, most nem szeretnék vele foglalkozni, rá érek késöbb is megbeszélni ezt a dolgot, mikor ennek az egésznek vége lesz egyszer. Az utcára érve, nagyobb meglepi ér, mikor meglátom, hogy még zombik is vannak itt. Egy másik helyen pedig, az egyik férfi self, egy nővel beszélget, vagy tudom is én, hogy mit is csinálnak. Egyenesen oda megyünk, és oda is engednek minket. Amint ott vagyok, mind a kettejüknél meghajlok, és közben űgy veszem a levegőt, mint aki nem rég futott egy egész maratont. Kiváncsian várom, hogy mi is lesz a továbbiakban, hogy mi lesz a sorsom.

Nem mutathattam ki, hogy mennyire megdöbbentett ez az egész dolog! Sosem hittem volna, hogy egyszer a város falain belül kell harcolnom, hogy megvédhessem a népet és a családomat, ráadásul ilyen ocsmány, feltámasztott lények ellen.
A zombik nem voltak sem gyorsak, sem felfegyverzettek, de mivel egy kis karcolásuk is azt váltotta ki, hogy elszenvedője átalakult olyanná, mint ők, borzasztó nagy veszélyt jelentett. És, ha ez nem lett volna elég, még valaki a saját sorainkból és a tűzdémonból ítélve valamelyik nagyhatalmú mágus, még el is vesztette a fejét, hogy olyan támadást indított az ellenség ellen, ami több kárt okozott, mint hasznot.
A nagy nyomás és a veszteség ellenére is büszkén nézhettem végig a harcosainkon, hiszen összeszorított fogakkal, de keményen állták a sarat és igyekeztünk egyre szűkebb helyre szorítani a lényeket, ahol kardok sokasága kaszabolhatta őket, de sajnos ezt kellett tennünk azokkal is, akiket megfertőztek.
Próbálok minél több szörnyet levágni, de számuk csak nem akar fogyni, azonban remélem a mágusok többi segítsége már legalább csak az ellenségre nézve káros, mert igen csak ránk férne a segítség.
Fellélegzek, amikor meglátom férjemet, ahogy egy jó nagy csapat katonával megérkezik és kicsit enyhül rajtunk a nyomás.
- Védjük őket, ahogy tudjuk, de a tűzdémon sokakat megölt, nem tudtak időben menedéket találni, védekezni meg még úgy sem, hiszen a ghoulokra koncentráltak. Most egy időre megfogtuk őket, de azt hiszem itt a kardok nem lesznek elegek.
Meglepődve nézek arra, amerre Uráldur mutat és gondterhelten szalad ráncba a homlokom.
- A szellemekre, mi történik itt? – szalad ki a számon.
Ennek ellenére elégedetten hallom, hogy a katonák parancsnokai nem esnek pánikba, hanem azonnal osztják az újabb figyelmeztetéseket. Mindenki felkészülten néz szembe az újabb rémségekkel.
- Használjátok ki a lassúságukat, legyetek gyorsak és lehetőleg a fejüket vágjátok le. – adom tovább, amit hirtelen fel tudok mérni belőlük.
Készenlétbe helyezem a sarlóimat, miközben újabb és újabb fajtársaink és a vendégek közül is páran csatlakoznak hozzánk, majd befut Ivory is egy csapattal. Úgy látszik a kezdeti zavarodottság után kezd felülemelkedni a tapasztalt katonamódi.
- Nem tudok róla. A tűzdémon válogatás nélkül ölt, de azóta a többi démon nem fordult ellenünk. – ráztam meg a fejem tanácstalanul. – Mik a terveid Lordom?

Ahogy a ghoul pusztító tűzet útjára "bocsátottuk" a Mágusaimmal,az egész Várost beterítette az égő és porladó hús szaga.
Hatalmas erővel söpörte el az útból az utcákról és terekről ezeket a lényeket.
Kis létszámban ,de azért még maradtak belőlük...de mintha ez nem lene elég..zombik jelentek meg a lassú lépteikkel...

Hamarosan bontottam a mágikus kört,és Ivory is elindult a katonáit felkutatni,ahogy azt is tudom,hogy erős kézzel viszi a védelmet azon a szárnyon...

Végignéztem a pusztult városon,és ráadásul még nincs vége..

A vöröspalástosaimmal együtt elindultunk lefelé a teremből,hogy megtisztítsuk az utcákat..
A folyosón a kiküldött kémjeim és a katonáim egy részével találkoztam.akikkel együtt haladtunk tovább az udvar felé..

Kilépve a szabad ég alá ,éreztem a tekinteteket,ahogy azt is,hogy nincs vége a felelősök keresésének..
Ha kell,démoni síjról kérek segítséget,de az biztos,hogy nem kíméélek senkit,bárki legyen is az!

De most,hogy a testőrségem,a hűséges embereim sorra szedik össze a vélt vagy valós személyeket..egyre jobban kezdtem élvezni a "begyűjtést"..

...mert abban biztos lehet mindenki,hogy nem adom fel a felelősök megkeresését.míg meg nem találom a bűnöst...de ha megtalálom..írgalmat ne reméljen!..

Uráldur épp azon gondolkodott, hogyan részletezze felesége utolsó kérdésére a semmit, hogy ne tűnjön annyira... terv nélkülinek. Néhány percre előre persze tudta, hogy mit akar kivitelezni, de ez nem több, mint minél több élőhalott legyilkolása minél kisebb áldozattal.
Ekkor érkezett oda Ivory és vette át a csapata irányítását szerencsére, így ezen nem az ő fejét kell törni. Ám a hadvezér társának rögtön félre is vonja, hogy senki ne hallja a beszélgetésüket.
-Egy fontos titkot kell elmondanom neked. A nejem találkozott már ezekkel. Vagyis csak azt sejtem, hogy ugyan ezek voltak ott.
Én akkor épp titkos küldetésben voltam, hogy megöljem az erdei elfek hercegnőjét, Loreleit, amikor a frissen trónra ülő Dementor uralkodó elárulta a tervét ISIS-nek. Ezekkel akart leszámolni mindenkivel, aki az ő megdöntésére szervezkedik.
A figyelmeztetésem ellenére értesítette Hafez el-Aszadot, Fáwen egykori tanítványát és régi barátomat. Akkor szembesültek először kézzelfoghatóan, hogy Dementor gyengének érzi a trónját és zsoldosokat is hajlandó bevetni a lázadók megölésére.
Visszatértemkor, mit te is jól tudod, nem kerülte le méltó büntetését a mágus hadvezér sem. Száműztük őt és felderítőim szerint az orkokkal való vesztes csata után bevetette magát Nysiybe, az érintetlen vadonba. Meggyöngült hadát most is ott ostromolják a szörnyek pusztulásra ítélve azt, ami megmaradt hadosztályából.
Ám ha sejtésem igaz, Dementor a kómában elvesztette az irányítását csatlósai felett vagy talán felébredve maga állt Capital lerombolása élére. Ki kell derítenünk. Szóval? Fáwen mennyire biztos az ostromlott torony bűnösségében? És mit tudtok erről az egészről? Nem tűntetek elsőre túl meglepettnek.
*Eközben a démonok sikerrel áttörték a fekete mágus elf tornyának védelmét és az épület felét is leomlasztották. A bent lakók némelyike még mindig igyekezett átkokat szórni a védelmüket egyre jobban megközelítő zombikra, mihasztalan. Ezekre már nem fog az igézet. De a legtöbbjüknek már leesett, hogy magával a boszorkánykonyha fejével kerültek szemben és a másik oldalon elkeseredett rohamot indítva a pokol teremtményei ellen vártak halálra.

Egész máshol, a palotából kiérve, Fáwent megszólítja a kígyó démon.
-Kezd össze állni a kép, de nagyon lassan. Van valaki, aki mágikus szerződésben áll a támadó lényekkel. De a szálak minduntalan összegabalyodnak, nehéz kiigazodni rajtuk. Valami más is belekeveredett. A varázslat nem úgy működik, ahogy annak lennie kéne...
*Eközben ISIS rohamra indul, hogy kihasználja a tudását. Ám az első zombi lefejezése után két métert tántorodik vissza, akkora pofon érkezik arcára. Úgy tűnik, fel lettek ők is ruházva azzal a képességgel, hogy amíg apróra nem vágják őket, nem válnak mozgásképtelenné. Ám nem is olyan egyszerű őket szeletelni! Vigyáznia kell, mert főleg a kék szeműek között sok az olyan, a nem világítók között is néhány, akinek nem megy le egy nyisszantásra a fejecskéjük. A karjuk és többi testrészük még nehezebb dió, sokat kell ugyan oda csapni, hogy átszakadjon. Ám legalább a fogaik kivételével nem fertőznek...
Solot is arra biztatja az egyik őrnagy, hogy legyen büszke sötét elf, és álljon az első sorba! Az ide való futás közben egyik lábáról letört a tűsarok, így könnyebb annak, aki mondja. Ám ez ki marad a végén harc és egyik katona sem akar áldozatul esni. Inkább előre engedik a hölgyeket.
Eközben újabb egységek jelentek meg a frontvonalban. Ezek már nem kórságot terjesztettek. Fegyverforgató tudásuk a legjobbakkal felvette a versenyt, elátkozott lelkük ellenállt minden mágiának és testük a zombikénál is nehezebben sebezhető volt. Ám hihetetlenül gyors. Ők voltak a tökéletes katonák.



Még saját társaik maradványát is felfalták, ám mikor élő húst pillantottak meg, hirtelen rohanva megiramodtak feléjük. Létszámuk nem túl jelentős, de a zombik mellé állnak küzdeni a sorokba, jaj annak, aki szembe találja eggyel magát küzdés közben!

A palota egyik szobájában két alak tanakodik egy harmadik fölött.
-Ki kellene vinni. Fáwen roppant dühös lesz, ha meghal véletlenül.
-Már miért halna meg? Hiszen ez lehetetlen. Azért vagyunk itt.
-Nézz rá! Hiszen eszméletlen...
-De ő a király!
-Teljesen mindegy, hogy kicsoda, ha eszméletlen! -ordított hirtelen- Nem érted? Nincs magánál. Mi tápláljuk varázslat által, hogy ne haljon meg, amíg magához nem tér. Ha betörnek a palotába, akkor vége.
-Már miért törnének be? Hiszen...
*Hirtelen a másiknak is leesett, hogy mit akar mondani társa. Dementor ott feküdt még mindig mozdulatlanul. Odabent két lélek viaskodott. Egy, aki ebben a testben született és egy falánk démon, kivel a szerződést az orkok segítettek neki megkötni. Ám a varázslat balul sikerült és a szolga az uralkodó ellen fordult.
Ennek már egy éve és halhatatlan zsoldos serege egyre türelmetlenebbül küszködött az éhséggel.

Eközben a toronyhoz ért élőhalottak már az ötök démonaival is harcba szálltak. Sion, a kígyó még mindig a palotánál kutakodik a megfejtés után, ám a polip démon gondban van és úgy tűnik, nem mindegyikük védett ugyan olyan mértékben a különböző támadásokkal szemben. Egyre jobban legyűri őt a testére felmászó feltámasztott hadsereg és harapja, karmolja, püföli.


/Már nincs olyan sok hátra és meghalhattok. Tartsatok ki!/

Az egyik őrnagy mondja, hogy legyek büszke sötét elf, amivel csak egy gond van, hogy én kék vagyok, és nem sötét. Ez, csak az egyik gond, a másik pedig, hogy a tűsarkum eltört idefeléjövet, így lassúlni kényszerülök. A katonák is eléggé példátlan dolgot tesznek, több hölgy társammal együt, előre engednek a csata mezőn. Szép kis hadserege van ennek a birodalomnak, mondhatom. Érzem, hogy kezdek fáradni a folytonos vágástól, és örülnék egy kis pihenésnek, hogy új erőre kaphassak. Csalődott dühömben, leveszem a cipőket a lábaimról, és mind a kettőt a legközelebbi ellenséghez vágom, és mezitláb folytatom a harcot. Az izék, és a zombik után, egy harmadik ellenfél is fel bukkan, csak hogy még jobban nehezedjenek a dolgok. Ha nem foglalnale a vagdosás, talán még hisztérikus kacagásban törnék a látványtól. De, így inkább a harcra öszpontositok. Tekintetem, közben az ezredest keresi, akivel eddig harcoltam, mármint az oldalán. Jó lenne tudni, hogy most épp merre is van. Az új harcosokat, el kerülöm, és csak a zombik és a másik lények vagdosásával foglalkozom. Közben, azért lenne egy ötletem is, de nem tudom, hogy az beválna-e.
(Kár, hogy máris annyi a karimnak, pedig még annyi ötletem lett volna vele. Na mindegy, jó volt míg élt, bár nem tudom, hogy ezek után merre tovább.)

Jó lenne, ha valami épkézláb ötlettel állna elő párom, mert ezek a ghoulok és az újabban feltűnő élőholtak nem nagyon akarnak fogyni, de mielőtt még elmondhatná a javaslatát megérkezik Ivory egy nagy csapattal és rögtön félrevonulnak tárgyalni. Nagyon remélem, hogy épp a haditervet vitatják meg, mert nekünk egyre jobban hátrálni kell és minden egyes karmolás vagy harapás újabb halált jelent számunkra, miközben nekünk cafatokra kell vágni ezeket a szörnyeket, hogy ne támadjanak fel újra.
Ha mi nem tudjuk megállítani őket, akkor senki és akkor szabad préda lesz a város. El nem tudom egyébként képzelni, hogy miként szabadulhattak el és méghozzá ennyien. Aszad nem térhetett vissza, azt kémeink és határőreink jelezték volna, ezek valahol belülről kellett, hogy elinduljanak. Akkor meg ki állhat a háttérben?
Abban is biztos vagyok, hogy a mágus tornyot lehetetlen időben megvédeni, az már magára marad, akárki is van benne, de talán még a megidézett démonok tudnak hathatós segítséget nyújtani, ha mást nem megidézik a város összes családjának védő démonait, mert ezekkel a lényekkel hathatósan más nem tudja majd felvenni a harcot.
Én mindent megteszek, hogy ritkítsam őket, de az egyik élőholt akkorát sóz rám, hogy beleszédülök és hátra tántorodom, és talán ez a szerencsém, mert karmaik nem érnek el.
És, ha még ez nem lenn elég újabb különös lények kerülnek elő, akik már nem lassúak, a mágia lepereg róluk és kiválóan forgatják a fegyvert, cserébe legalább nem fertőznek, de ez gyenge vigasz.
- Uráldur! – kiáltottam szinte sikítva, hogy felhívjam a figyelmét, mert nyilvánvaló volt, hogy nyílt terepen, tovább nem állhatunk ellen, védőfal, vagy valami kell, ami elválaszt bennünket tőlük, különben itt halunk meg mindannyian.
Most már nem a beszédé, az ötletelésé a főszerep, egyszerűen nincs idő rá.

Mielőtt kitenném a lábamat az utcára...magamhoz veszem azt a tárgyat,ami anno a Király tett félre ,és amit a titkos pergamenjében említ..
Belépek a titkok termébe,ahová csak a Király és Én léphetek be!
..eddig sem tudott egyetlen self sem róla,ahogy egyetlen más lény Zevadarban..és ez IGY IS MARAD!!

Ahogy közelebb léptem a terem szembenső falához,a jelenlétem miatt egy kis rekesz kezdett megjelenni a falon.

Némán kiejtettem a nyitó varázsszavakat,és magamhoz vettem a rekesz tartalmát..
..a csomagban egy teljes tetőtől-talpig olyan páncél volt,ami eggyé válik börömmel,és egyetlen egy minimétert sem hagyva ki borítja testemet..erős mint a gyémánt,és olyan rugalmas,mint a bőr..semmiféle fegyver ,mágia nem hat rá..még a másik síkról származó különleges fegyverek sem..

Ezt a "fegyvert"rég használtam ...csak évtizedekkel ezelőtt..a Nagy tisztogatások ideje alatt,de látom,hogy a Birodalomban most megint a kipucolás ideje jött el!!!

S mivel láthatatlan rajtam,így senki nem érzékeli,vagy láthatja a testpáncélt..
De aki,bárki hozzám ér,vagy éppen én megérintem azon nyomban az életerejét kíszívja és az enyémet erősíti.Amikor csak ÉN úgy kívánom s akarom!!
Semmiféle ellenmágia nem használ rajtam,így most a régi legenda újra feléled,hogy nekem semmiféle fegyver nem kell,hogy érvényét adjam az akaratomnak..és ha még ennek a Városnak Halál kell,akkor Tőlem megkapja!!!

A Páncélban zavartalanúl tudok varázsolni,mert minden erőt amit "elszív"az abban a pillanatban a javamra fordítja,ahogy az akaratomat is érti és teljesen felerősíti azt..

Ahogy kiléptem a folyosóra,ahol a Mágusaim vártak teljes erővel haladtunk a zombik felé..és ahogy a páncélomat is "magamra öltöttem"..a Tűzsárkány lehellete is nálam van...ha szükségét érzem..és most lehet,hogy teljes pusztulást fog okozni ..de ez a végső lesz...

A fejemben megfogalmazott egy érdekes gondolat...miszerint mindenki úgy tudja,hogy aki a nem messze lévő szobában fekszik eszméletlenül,,az csak egy hasonmás!!!..bár mindenki úgy tudja,hogy a Király maga..de már hónapok óta egy másik,ismeretlen helyen van biztonságban..ahogy a Király megírta azt a pergament,mit nekem szánt "erre az esetre",,mert nagyon is jól tudta,hogy ki a Barát,s ki az ellenség a Birodalmunknak..
de ahogy a névsort is elolvastam,már nagyon is tudom ki az Igazi ellenség!..de most,hogy a teljes Városra,ahogy az összes nép ellen lázadt..HALÁL vár rájuk!!!!és én biztosíthatom mindet,hogy különös kegyetlenséggel fognak megbűnhődni tettükért..ahogy nagyon jól tudják,hogy nem kímélek senkit!!
A Birodalom mindenek előtt..de ez az Árulás megengedhetetlen!!

Az egyik célpont most egy régi "tanítványom"..most megtudja mi is a tökéletes Büntetés!!!!
..az egyik..Hafez al-Aszad..és aztán a többiek!!!!!!!!

A helyzetünk tarthatatlan. Isisnek igaza van, ha nem jutunk pillanatokon belül védett fal mögé, akkor végünk van, és velünk együtt a fővárosnak is. Egyre jobban érlelődik bennem az elhatározás,.hogy azok segítségét kell kérnem, akiktől - yzerződésünk szerint - csak a legvéső esetben várhatok támogatást. Viszont figyelmeztetnem kell Uraldurt, hogy nehogy félreértse a dolgot.

- Uraldur! Én is elárulok egy titkot neked. Kaphatunk hathatós segítséget, de azt is meg kell mondanom, hogy ezt az odézést még soha nem csináltam. Tudnod kell, hogy a házam az idòk kezdetétől szerződésben áll a világ legmisztikusabb lényeivel, a sárkányokkal. De mivel ők a teljes elvonultságot választották, ezért csak a legvégső esetben segítenek még az én hívásomra is.

/ Ha Uraldur elfogadja a javaslatot akkor megkezdem az idézést./

- Kb. fél percig védenetek kellene. Tudom, hogy ez nem kőnnyű ebben a helyzetben, de csak erre koncentrálhatok.

Levéve felsőtestemről minden ruhát, karjaimat megfeszítve, széttártam mindkettőt. Némán kántáltam az idéző igét. Éreztem, hogy hátamon az aranysárkány tetoválás izzik, égeti az egész testem, mint ha parázson feküdnék. Az elmém összekapcsolódik az idézettek királyával. Már hallom a szárnyak suhogását. Felnézek az égre, és ameddig a szem ellát smaragd szemek csillognak az égbolton. Már teszik is a dolgukat. Mindegy nekik, hogy zombik, vagy élőhalottak, vagy más ártó démonok, csak egy falás és már feneketlen bendőjükben emésztődnek. A legnagyobb zestű kivAlik közülük, és egyenesen felénk tart. Azt még érzem, hogy két karom finoman elragad, de aztán csak sőtétség. Elvesztettem az eszméletem....

Fáwen egy szó nélkül sétál el Sion-kígyó démona előtt. Más tervei vannak és egy régi terv lépéseit követi nyomon. Egy titkos szobába lép be és magára ölti az ott talált páncélt.
Eközben a torony végleg megadta magát. Az ott megbúvó mágusok elhullottak, miközben mind a két küzdő fél őket támadta. Az élőhalottak már az ötök démonait szorongatják, mikor az első vonalban harcoló Solo és ISIS idegei lassan pattanásig feszülnek. Olyan ellenfelek jelennek meg, amikhez ők már kevesek, ezért a már megismert szörnyeket igyekszenek tovább irtani. Maga az Első Lord is visszatér a megbeszélésről és felesége mellett kezdi el kaszabolni a betolakodókat, miközben az ezredes is újra feltűnik a kék elf oldalán és vigyáz rá, hogy ne essen baja.
Eközben Fáwen is a csata helyszínére tart, ám egy szűk sikátorban az egyik újonnan harcba szállt ellenséggel találkozik. Egyik kezében csata, a másikban valakitől kölcsönkért csatabárd. A Szenátor bátran lép közel hozzá, hiszen páncéljában semmi sem árthat neki, majd gúnyos mosollyal a szája szélén figyeli, ahogy áthasítva a vékony hártyát mélyen bele vág a válla alatt a balta feje, a halál szélére sodorva a 130 éves drow nőt.
-Milyen könnyű volt becsapni téged, asszonyállat! -kacagó hang hallatszik valahol mögüle- Köszönöm a segítségedet. Ha tudnád, hogy mennyit aggódtam, hogy híres látomásaid felfedik előtted az igazságot. Ezért inkább saját képekkel ajándékoztalak meg téged. Ez hatalmam kezdete. Végre átveszem az engem illető helyet.
Csodálkoztál, hogy olyan könnyen bejutottak a csatlósaim? Hát hogy ne teljesítették volna királyuk parancsát az őrök? Minden sötét elfet átalakítok, hogy csatlakozzanak csapataimhoz. Enyém lesz a legerősebb sereg ezen a világon. Sőt! Az egyetlen sereg enyém lesz ezen a világon!
*Ördögi kacaj visszhangzott végig az elhagyott, szűk utcán. De ezt már Fáwen nem hallhatta, hiszen a vérvesztesége miatt már elájult. De rájött eddigre, hogy miért szakadt át az áthatolhatatlan védőréteg egyetlen self csatabárdtól. Dementor képe volt az alakon, és rajta az igazi páncél, amit kicserélt. Csapdába csalta az egyetlen személyt, aki tudott arról, hogy ugyan ezzel a külsővel más is létezik. Az, aki még mindig ott fekszik abban a szobában, és aki mai napig Zevadar törvényes uralkodója. Ám saját játszmái áldozatául esett. És most eme csaló démon a saját legendás fegyverével közelített az eszméletlen nőhöz, hogy megérintse.

-Ivory! Fáwen nem akar meghallgatni. -Sion démon kérte a mágus hadvezér segítségét- Végre sikerült átlátnom eme szövedékes történetet.
Maga Dementor kötött szövetséget az Árnyaknak nevezett lényekkel. Azok, akiket itt is látsz, ezek az elpusztíthatatlan teremtények. Néha a kínzás túl megy egy ponton, amit a szellem el tud viselni. Olyanok ezek, akiket életük utolsó perceiben is a legborzasztóbb kínok alá vetették és akaratuk ezért ellenáll minden fájdalomnak és mágikus ráhatásnak. Falánk szörnyeteggé változnak, akiknek megadatott, hogy kínzóikkal végezzenek, ám az elmúlás, melyet mindennél jobban szomjúhoznak megtagadtatott tőlük.
Maguk közzé fogadták a királyotokat, mert tiszta szívből szerelmes volt húgába, kit megölt egy véres vadászatban. Ezzel soha nem múló sebet ejtett a szívén. Életében is épp olyan lett, mint amilyenek ők.
Ám egy démon megtévesztett rengeteg mindenkit ebben a városban. Az Árnyak egy éve várnak, hogy lerohanhassák Capitalt és falatozhassanak Dementor ellenségeiből és mindenki másból, akit nem tart megingathatatlan hívének. Elhitette velük a Pokol hiú szélhámosa, hogy ő maga a vezéretek és saját céljaira akarta felhasználni a rohamot.
Ám ennél is többet szeretett volna. Átlépett egy határt és a világ elpusztítására szőtt terveket. És a sajátjai fogják megállítani most.
*A polip démon eközben végleg alul maradt a csatában és halott testét a lángok emésztették el. Hamarosan semmi nyoma sem maradt, hogy ott járt volna valaha. Soha többé nem idézhetik meg őt az ötök.

Eközben a zegzugos terv egy újabb állomása lépett életben valahol a Palota falain belül abban a bizonyos szobában.
-Valami történik.
-Alig érzem az életet benne.
-Mi az, hogy alig érzed. De hisz... ez halott!
*A démonnal vívott harca végre véget ért. A két mágus kétségbe esve nézett egymásra. Bekövetkezett az, amelytől mindaddig féltek, Dementor halott és Zevadarnak nincs törvényes uralkodója. Senki sem tudja, ki fogja magához ragadni a hatalmat vagy megmarad az ország hadurak egymással viaskodó káoszának. Ám amit biztosan tudnak, nehéz lesz megmagyarázni, hogyan fordulhatott ez elő az ő kezeik alatt a birodalom első számú emberével.

Ám a frontvonalban is változás történt. Az élőholtak megfordultak és mintha eddig ellenségeik az éjtündék ott sem lennének, egyszerűen elvonulnak. Sion farka pedig immáron nem a szellemeket tartja fogva, hanem az igazi bűnöst.
-Légy nyugodt, tette nem marad büntetlenül. Térjetek vissza a Bálhoz, ám tartsátok nyitva a szemeteket! Dementor immáron halott és a szerződés, mely jogot adott ezeknek a támadásra vele együtt megsemmisült. Ám sosem tudhatod, ki akar a következő nap vagy a következő órában félre állítani valamelyikőtöket, hogy a megüresedett trónt a te csapataid hulláin keresztül érje el...

Nem túl szívderítő, de igaz története volt ez az ez évi Éjtündék Báljának. Talán egy szebb és jobb új kor hajnala. Vagy a polgárháború végleg elkerülhetetlen réme. Ám a Jövő már nem ez a mese. Fáwen az utolsó pillanatban megmenekült a haláltól, legendás páncélja pedig örökre odaveszett.

Isis, ahogy eltűntek az ellenfelek, nem sokat agylat azon mi miért volt, ezt rábízta a férjére, tudván, hogy alapos rendcsinálásban nem lesz hiány, inkább futott, hogy megnézze a családjával minden rendben van-e.

//Köszönöm a játékot én is //

Meggyászoltuk az elvesztett démonunkat. Nagy megkönnyebbülés, hogy a megidéző halálával, a serege is eltűnt. Már nem sokáig tartottuk volna magunkat. Most az a legfontosabb, hogy Fawent azonnal kezelésbe vegyük. Erős, így biztos, hogy hamar felépül. Ez az eset tanulságos volt mindannyiunknak. Gondoskodnunk kell birodalmunk biztonságáról. De most indulunk haza. Morgána is ideges lehet már. 


/Köszönöm a játékot./

A két csoporton kivül, egy harmadik is megjelen, de azoknál már fegyver is van. Fura, hogy ilyenek is vannak, de öket az itteni legjobb harcosokra bízom, hogy ők bánjanak el velük, én magam pedig a másik két csoportot aprítom, szüntelenül. Idő kozben, az ezredes is visszatér, hogy segítsen a vagdosásban, amiért nagyon hállás is vagyok. Közelsége, mintha feltöltene némi energiával. Egyik lény kaszabolom a másik után, közben arra vigyázzok, hogy ne tudjanak karmolni, vagy harapni. Nincs semmi kedvem közéjük tartozni. Az egyiket még megfosztom az egyik karjától, mire a lények megfordulnak, és eltünnek. Pihegve, fáradtan esem térdre, és hálát adok, hogy végre vége ennek az egésznek.

//Én is köszönöm a játékot.//