A Birodalom lombtünde őreinek különösen makacs behatolókkal gyűlt meg a bajuk. Nem példátlan az eset, máskor is léptek már Awyris földjére emberek. Ki ilyen szándékkal, ki olyannal. Jó csak nagyon ritkán származott belőle. Még ha nem is mindegyikük gonosz. Csak nagyon más.
Ám ez a néhány kerekfülű nem akar távozni olyan könnyen, mint fajtársaik jelentős része. A békés ösvények a természetmágia következtében elkeskenyednek. Az állatok vadcsapásait a tüskét növesztő bokrok szűkítik le. A fák ágai keresztbe nőnek és folyton az arra sétáló idegenek arcába csapódik. Barátságtalan arcát mutatja az erdő.
Ám a katonák vezetője Amerith felé küldi üzenetét a szél szárnyán.
~Úrnő! Kisebb problémánk adódott. Hét ember nem értette meg eddig az üzenetünket. Három nő és négy férfi. Az utóbbiaknál fegyverek. Lándzsa mindnél és kard. Egyiknél még íj is van a hátán.
A harcosaimnak fogytán a türelmük velük szemben. Amíg rájuk figyelünk, addig más is besurranhat esetleg a réseken. Azt kérik tőled, hogy az egyik lábát felsérthesse mérgező növény, hogy ki keljen vinni őt ápolni. Vagy egy állattal megijeszteni őket. De az íjász miatt ez veszélyes is lehet a ragadozóra nézve.
Bántani nem hiszem, hogy szükséges őket. Idáig nem ártottak.~
*Döntenie kell, hogyan küldjék ki a területükre az oda tévedteket. Mindig apró figyelmeztetéseket küldenek a határsértőknek. Az elfek biztonságát szavatolja, hogy még az ártó szándékúak előtt sem fedik fel a katonák helyzetét. Távolról megfigyelik és intézkednek arról, hogy egyszerűen csak maguk távozzanak a földjükről.




Társaimmal már órák óta bolyongunk. Jó ideje azon gondolkodom, mi indokolta a fák között kanyargó út ilyen cikkcakkos voltát. Fáradunk, ez kétségtelen. Hamarosan meg kell állni és tüzet rakni.
Elküldöm Oziriszt újra. A sólymom be van tanítva, hogy körbe repüljön és amennyiben élet jeleit pillantja meg, azonnal térjen vissza. Mi abba az irányba indulunk tovább, amerről visszatér a kezemre. A Nagy Füves Pusztában könnyen megtaláltuk vele a nomád vándortörzseket. És átkeltünk a kontinensen.
De itt a fák között nincs könnyű dolga. Már az elejétől fogva kétkedtem benne, hogy ez így nem több-e okult babonánál? Magabiztosságot kell mutatnom a lányok előtt. De látják rajtam az egyre nagyobb kétségbeesést.
Én vagyok a vezetőjük. És nekem kell utat mutatni számukra akkor is, ha csak találgatni tudok vakon.

Az erkélyen állva figyelmesen hallgatom a feszültséggel terhes üzenetet. Hirtelen elgondolkozok mi is legyen. Két ötletem támad, amit meg is osztok őreimmel.
- Ne bántsátok őket egyenlőre. Ha már ennyire belegabalyodtak az erdőbe, kérjétek meg a fákat, hogy hogy ágaikkal nyissák meg a kifelé vezető utat, mögöttük pedig záródjanak. Ha ebből nem értenek, és nem karnak távozni szorosan záródjanak össze körülöttük és csavarják ki kezükből a fegyvereket. Akkor majd szóval is meg lehet értetni velük, hogy nincsenek jó helyen.
Ami fontos az előírásoknak megfelelően cselekedjetek. Semmiképp ne mutassátok magatokat és ha túl sok figyelem kell hogy rájuk szegeződjön, erősítsétek meg a védelmet....- bízom benne, hogy minden rendben lesz. Ismerem az ember kíváncsi természetét. Sokszor volt már gondunk belőle....

A királynő remek tanácsot adott. Bár eddig is próbálták elzárni a növényekkel az emberek útját előre és visszaterelni őket az erdőből kifelé tartó irányba, de ők minduntalan visszafordultak és a sűrűbb növényzeten is átgázoltak. Ám most még intenzívebbé tették és ha kicsit is értene az a kerek fülű faj a természetből, már régen rájött volna, hogy ez egy egyirányúvá tett ösvény.
Ám a határőrök egyre határozottabban zárták el az útjukat.




Egyre elkeseredettebb vagyok. Nem tudom, hogy jó felé tartunk-e és nem-e a vakszerencsére bízva magunkat vezettem rendtársaimat egy járhatatlan részébe az erdőnek. Elkeserítő látni mennyire keményen kell megtisztítani előttünk az utat és ha visszatekintek, akkor ott milyen tágas.
Oziriszt újra elküldtem és most tőlünk balra jött vissza vinnyogva. Ezek szerint megint rossz az irány. ~Vagy nem is tud ez a buta madár semmit!~
Hirtelen körénk fonódnak a növények és már tudom, hogy megérkeztünk. Bár a harcosaink megpróbálnak kiszabadulni a fegyvereikkel csapkodva, de úgy érzem közbe kell avatkoznom.
-Ne, tegyétek el! Ez az erdei elfek mágiája. A közelben vannak, most már végre találkozunk valamelyikükkel. Végre sikerült!
*Miközben egyre szorosabban kulcsolódik rám is a liánok gúzsba kötő szára még egyszer utoljára elindítom a sólymot.
-Keresd meg a tündét nekem! Kérlek járj szerencsével! És mond meg neki, hogy őket keressük!
*Szavaim visszhangoznak a fák között. Kisvártatva ugyan abból az irányból jött vissza az én drágám. Ezek szerint még sem tévedett a szent madarunk az előbb sem. Csak én inogtam meg a hitemben.
Ahogy a határőrök felveszik velünk a kapcsolatot, hogy távoznunk kell én megpróbálom hamar elmondani nekik, hogy egy ősi, de kevésbé ismert rend tagja vagyok. És azért jöttünk, hogy a királyukkal beszélhessünk.
Nem akarunk a népe körében téríteni, ha félne is ettől. De vallásunk számára a túlélés talán a meghallgatásunk.
Ennyit kérek tőle és hogy engedje meg nekünk, hogy találkozzak Eliarion királlyal.

Feszülten az erkély korlátjába kapaszkodva várom a fejleményeket. Katonáim hamarosan meg is üzenik, hogy sikerült megfékezni hívatlan vendégeinket. A kérésüktől nagyon elcsodálkozok. Nem hiszem hogy Eliariont rá tudom venni, hogy meghallgassa a nőt, de én vállalkozok rá. Ha meghallgatom, talán visszatalálnak oda ahonnan jöttek. Hogy királyom részt kíván e venni a beszélgetésen az úgyis tőle függ. Ne barátkozó típus de persze ezt senki se tudhatja.
Katonámnak megüzenem, kísérje a csapatot a palota előtti fogadóterembe miután minden fegyvert elvettek tőlük.
Míg érkeznek küldök ki személyzetet, hogy italt szolgáljanak fel a csapat többi tagjának míg én (vagy mi, ha fenséges párom is ott lesz) a nővel beszélgetek.
Miután mindezzel végeztem le is megyek a terembe. Ott várakozok. Eliarion már megkapta az üzenetet...

Az elf király -nem túl nagy meglepetésre- nem kívánt részt venni a beszélgetésen, de azért meleg támogatását érezhette Amerith. Inkább a háttérből figyelte kíváncsian, mi sül ki ebből.
Eközben a papnők és templomőrök senkit sem fenyegetve követték a katonákat a palota közelében álló fogadó csarnokba. És remény újra élni kezdett szívükben.



-Elnézést Felséges Királynő, hogy így betörtünk otthonodba és országodba. Egyházunk sajnos nem rendelkezik saját népünk királyánál megfelelő külkapcsolatokban jártas barátokkal. Ha tehetném, visszaforgatnám az idő kerekét, de egyetlen gondolatom a múltban az volt, hogy tiszteletben tartsuk néped saját vallását és nem zargatva a mi hitünkkel nem is gondoltuk, hogy egykor milyen jó lett volna ismerni valakit, aki ide jön uralkodónk nevében tárgyalni.
Ma kénytelenek vagyunk könyörögni neked, hogy szánj meg minket és terjeszd ki ránk védelmedet. Békés életünket feldúlták azok a fegyveresek, akik a Könyörületes Isten szektájának gonosz követőiként elűztek minket otthonainkból. Életünket féltve menekülnünk kellett és most sirva keressük azt, ahol letelepedhetnénk újra.
Nézz ránk és kívánj tőlünk bármit! Nem akarunk belépni szent erdődbe és nem bolygatnánk fel életeteket. Csupán a közelébe építenénk fel egy új települést, ahol reményeink szerint boldogan élhetünk vallásunkat megtartva. Téged és férjedet elismerve világi vezetőnknek és mindenben akaratotok szerint engedelmeskedve.
Reménykedünk, hogy hűségünk és alázatunk elnyeri majd tetszésedet és kiterjeszted ránk nemes katonáid védelmét.
*Lassan beszéltem és szavaim néha annyira elhalkultak, hogy még a hegyes fülekkel is talán alig lehetett hallani. Úgy éreztem, hogy egész testemben remegek és nyoma sem volt annak a büszke asszonynak és erős vezetőnek, aki idáig küzdött makacs kitartásával. A legvédtelenebb lénynek éreztem magam.

Párom ahogy számítottam rá nem csatlakozott hozzánk. Mire vendégem megérkezett már bor és sütemény várta az asztalon. A szokásos köröm.
Ahogy megérkezett tisztelettudóan fejet hajtott. És beszélt.... Szívemet azonnal elöntötte az együttérzés de azért óvatos maradtam. Mindig érdekelt mások kultúrája és vallása, de csak addig míg nekik megmaradt az övék, nekünk meg a miénk. Nem tűrtem soha az erőszakos térítőket. De ő tartja magát és csupán a saját és társai szabadságát kívánta.
Persze hogy miként teljesítem kívánságát, hova telepítem őket ahhoz tanácsosaim segítségét fogom kérni. De mindezek előtt kíváncsiskodok kicsit.
- Nem kell annyira megszeppenned Asszony! Tőlem nem kell tartanod. Ha békés szándék hoz meghallgatlak. Ha nem, távozol.
Mielőtt választ adok kérdésedre mesélj a vallásodról. Aki minket tisztel mi is tiszteljük. Szövetségben segítik egymást népeink. De nem ismerlek. Honnan jössz pontosan mesélj magadról....
Míg válaszát várom odaintem az asztalhoz és felajánlom az ételt és a bort.

Miközben a királynő fogadja a vendégeket, telepatikusan a tanácsadói elérhetőek és bár senki nem sürgeti a válasszal, azért kommentálják. Nem egy olyan van közöttük, akik kétkedésüknek adnak hangot. Awyris közelébe le lehet őket telepíteni, és nem is lenne probléma velük. De az emberek szántani és vetni szoktak, egy idő után egyre nagyobb területen. Nem feltétlenül ellenzik a megállapodást, de felhívják Amerith figyelmét arra, hogy nagy határozottságot fog igényelni a távoli jövőben is a betartatása. Nem lenne túl szerencsés lopakodva átengedni az erdőt, csak egy kicsi sávot mindig.
Másfelől főként a katonai tanácsadók közül többen kiemelik, hogy a népnek vannak erősségeik. Egy vasba öltözött sereg fogós lehet még a sötét elfeknek is. Igaz gyaníthatóan nem éri el méretében Astelath erejét, de még csak meg sem közelíti azt. De közelharcban elvileg az emberek gyakoroltabbak, mint az íjászatban és természet mágiában legendás erdei nép.
De egy valami nagy figyelmet érdemel a határ őrzésében részt vevők körében. Akarnak-e várat építeni? És a lombtündék akarják-e, hogy építsenek? Kultúrájukban a természet ilyen mérvű átalakítása nem gyökerezik. Ám az ork betörésekkel és a self hadakkal szemben is előnyösnek bizonyult már eddig is az erődök rendszere. Északon pedig a királynő népe is határos az agyarasokkal és igen közel van a rettegett ellenség félszigete is. Ám egy jól védhető támaszpont később a most rettegők függetlenségét is táplálhatja, ha megerősödve érzik magukat.
További szempont a törvénykezés. Úgy tűnik a nő szavaiból, hogy nem Astelath és ősei törvényeit akarják követni. Ám másfelől fontos szempont, hogy ha hagyják, akkor rögzítsenek büntetéseket Awyris nyugalmát megzavaró emberekre. Ez alapját képezheti, hogy a közös uralkodóra és a megállapodásra hivatkozva az erdei elfek ne legyenek érv nélkül azokkal szemben, akik betörnek az országba és nem értik miért tettek volna bármi rosszat például fák elpusztításával vagy állatok vadászásával.
A legtöbb tanácsadó lehetőséget lát abban, hogy letelepítsék a nomádok lakta Nagy Füves Puszta hozzájuk közel eső területein. Ki az uralkodó kegyességét és jó szívét dicséri. Mások a seregek közeli elhelyezését és közös harcolást emelik ki. És persze a lehetséges vár előnyét és hátrányát is taglalták.




Az uralkodónő szavai reménnyel kecsegtetnek. Még mindig bátortalanul, de már egyre inkább összeszedve magam ülök le vele enni. Az étel finom és a borral igyekszem vigyázni. Népem sorsa függ minden egyes perctől és nem engedhetem meg magamnak, hogy a fejembe szálljon a benne lévő alkohol.
-Békés vallás a miénk és hiszem azt, hogy meg fér mellettetek. Nem is jöttem volna ide, ha kételkednék ebben. Az emberek királyságának határán éltünk eddig. Templomunkban őriztük az Égből Pottyant Követ, melyet sajnos nem tudtunk magunkkal hozni. Az égben lakozó istenekben hiszünk, akik figyelő szeme mindig ott van rajtunk. Nem szabad ezt elfelejtenünk akkor sem, ha semmi láthatót nem fedezünk fel bennük. A gonoszakat mindig utolérik, csak türelmesen kell várni. És akik a többi emberrel -és persze elffel- szemben jóságosan fordul, azt mindig megjutalmazzák.
Sajnos rengeteg ork támadás ritkította meg a híveink táborát már eddig is. Támadásoktól kitett vidéken élt többségünk. De a papokkal és katonákkal nem volt gondunk. Ám valamiért megváltoztak és gonoszság ütötte fel a fejét köztük. Egyre többeket fenyegettek, hogy térjenek át az új vallás hitére. Először még elhatároztuk, hogy kitartunk, hiszen az isteneink mellettünk állnak.
De egyik este a közeli vár több katonája betört egy jó módú család otthonába. A férjet alaposan megverték. Napok múlva sem tudott felkelni az ágyából. A feleségét pedig megerőszakolták. Amikor elmentek, állítólag azt mondták a gyerekeknek, hogy mindenki így fog járni, aki nem térdel le a Kegyelmes Isten egyháza előtt.
Nagyon megrémültünk. Nem ez volt az első támadás, de ennyire nyíltan előtte soha nem léptek fel ellenünk. Ráadásul nem is Astelath király hite védelmében, hanem egy eddig alig hallott új tan terjesztéséért. Úgy döntöttünk, hogy elmenekülünk minél hamarabb, mielőtt újabb rejtélyes eltűnés következne.
A vallásomban csak a papnők vezethetik a szertartást. A férfiak dolga, hogy harcoljon és megvédje szeretteit. Ha ez számotokra sértő, akkor változtathatunk rajta, de a mi fajunkban a nők gyengék ahhoz, hogy felvegyék a harcot a férfiakkal. De a pénz beosztásához és a feladatok megszervezéséhez sokkal jobb tehetségünk van, ezért ezt ránk bízzák az istenek.
*Nem tudom mennyi valóság alapja van azoknak a szóbeszédeknek, hogy a szövetségeseink között kiváló női harcosok is vannak. Elbizonytalanít, hogy vajon új uralkodóink miként rendelkeznek ez ügyben. Még csak nem is érzem a szavaim szexista vonásait. Egyszerűen ez csak így alakult. Az orkokkal való gyakori összecsapás magától értetődő módon alakította tradícióinkat. Bár a katonaság képzettségéhez és felszereléséhez képest elmaradt a tudásuk, de mindig is harcos férjeket motivált a hit. És a nőket igyekezett megkímélni. Nem egyszer kellett az özvegyeknek magukra maradva bizonyítani, hogy képesek megállni a saját lábukon és ellátni a megmaradt családot.
Nagyon örülök annak, hogy egy másik nővel beszélhetek erről és talán jobban is megnyíltam előtte, mint kellett volna. Igyekszem meggyőzni őt arról, hogy felépíthessünk egy új templomot és egy új települést. És régi életünket folytathassuk immáron új királyunk kincstárába fizetve be az adónkat és elszakadva végleg a kontinens túloldalán hátra hagyott országunktól.
-Sokáig reméltük, hogy Astelath király figyelmet fordít az új szekta erőszakos terjeszkedésére és megállítja őket. Hiszen a törvény minket kellene, hogy védjen. De úgy tűnik nem mer saját katonái ellen sem felszólalni. Ami óriási gond, hiszen a határhoz közel élők csak őrájuk támaszkodhatnak és bennük bízhatnak. Ezért hagytuk hátra régi életünket és keresünk új hazát.
Nem is sejti, hogy mennyire hálásak vagyunk mindannyian, hogy ha az elfek mellett és az önök bölcs vezetésével élhetünk békével. Ez szívünk egyetlen vágya.

Megkavar a sok információ, ami ilyen hirtelen a nyakamba zúdult. Időre van szükségem egy pár pillanatnyira. Nem érzem rossznak a nőt és segíteni is akarok, de azért van pár rossz érzésem.
- Távozz most. A társaid kint várnak. Ott is felszolgálták már a frissítőt és az ételt. Ígérem nem engedlek el válasz nélkül. - felállok és intek neki, hogy távozzon. Közben már minden elérhető tanácsosomat hívatom, hogy azonnal jöjjön. Kicsit ... jó, nagyon vágyok rá hogy párom is idefáradjon, de biztosan rám hagyja ezt a döntést is és jót szórakozik zavartságomon. Persze. A nő kapta az észt a férfi az erőt. Ez az asszony is így éli életét....

Mikor vendégem távozik és megérkeznek akiket várok, egy kis ideig még némán bámulok magam elé.
- Na ez izgalmas. Jó dolog az emberrel a szövetség, de néha fárasztó is nagyon. - mondom kissé zavartan, de aztán keményebben folytatom. A rendelkezések és a tervek sokaságát pörgetem agyamban.
- Szóval! - csapom össze a két kezem. (Néhányan a szobában ettől alig láthatóan meg is rezzennek.) Nem dönthettem ebben egyedül. Az életünk nem véletlenül szól az összefogásról és azt se kell magyarázni miért nem osztozkodunk erdőnkön senkivel. Viszont az hogy valaki hozzánk közel kér letelepedési engedélyt az már magába foglal némi veszélyt és kockázatot.
Ráadásul ők menekülnek. Hogy hányan vannak azt nem tudom. A vallásuk nem tűnik gonosznak, de mennyire fontos a szektának a leigázásuk? Azt se én se férjem nem fogjuk megtűrni, hogy közvetlen a közelünkben háborúzzon valaki. Egyszer már megütöttem a bokám mert segítettem az embernek. Most már óvatosabb vagyok.
Katonákat nem adok nekik. Minden eszközük megvan ahhoz, hogy megvédjék magukat. Csak a legvégső esetben indítok segítséget enyémeim közül.
Valamint. Mindenképp bele kell szólnunk a ...( itt kissé, de persze csak nagyon kicsit elpirulok) sokasodásukba. A területet amit kapnak nem növelhetik úgy ahogy akarják. A vadászatot és a fák kivágását megtiltom. Neveljenek fákat és tenyésszék meg azokat az állatokat akiket elfogyasztanak. Ezt be fogom tartatni. Az építkezést rátok bízom. Adjatok tanácsot benne ti. - Mutatok az ebben illetékes tanácsosok felé. Nekem annyi ötletem van amit említettem.
Tehát. Ha most úgy döntünk, hogy maradhatnak akkor is lesz még pár kérdésem, és szigorúan szemmel fogom tartatni őket. Ja és nem ingyen lesz. Mert úgy semmi sincs. Kitalálunk valamit, amit adhatnak, cserébe a helyért és az esetleges katonai segítségért.
Ha a legkisebb jelét észlelem annak, hogy veszélyt jelentenek ránk távoznak. - csapok zárásként izgatottan az asztalra jelezve, hogy befejeztem, hogy bírom a bulit és várom az ötleteket.... Majd visszaülök helyemre és iszok egyet.

A király is megjelenik a tanácsadókkal együtt és párja mellé ül. Ám sok dolog "elhangzott" gondolatban már a papnő fogadása közben is. Így most mindenki az uralkodópár másik tagját nézi, hogy mit fűz még hozzá. Illik is valamit mondania.
-Én is úgy látom, hogy bajban vannak és olyanok lennénk, mint az északon élő másik elf faj, ha elfojtanánk a szívünket félelmeink miatt. Amit a kedvesem mondott, azokkal mind egyetértek. És én is azt remélem, hogy nem fogják elfelejteni, hogy ki állt mellettük, amikor baj van.
Tudjátok jól, hogy sokat jártam a népeket és sokat láttam már életemben. És egy várat minden képen támogatok. Nem csak az orkok félik ezeket az építményeiket, de az éjtündék sem mernek csak ármánykodással bejutni oda. Úgy sem tervezünk közös hadsereget, hát legalább meg tudják védeni magukat és ezzel határaink egy fontos részét.
Kijelöljük nekik a földeket, ahol építkeznek. Azt kőfallal körbevehetik, ám máshová nem. Ugyan azt látom helyesnek a szántóföldekre. Azon túl csak legelő lesz, nem törhetik fel a mezőt új vetésért. Békében szabályozhatjuk területeiket és szabad kezet kapnak abban, hogyan használják ki azt.
Nagy vihart kavart a karavánutad, Drágám. És kellemetlen, hogy emiatt most úgy tűnik, hogy meggyöngült szövetségesünk, Astelath. De csak magának és felmenői terjeszkedési vágyának köszönheti az orkokkal való folyamatos viszályukat. Nem jósolok egyik félnek sem nagy reményt, hogy le tudnák zárni ezt a civakodást.
Bölcsességünknek és nyugodtságunknak hála mi ezt a kis kolóniát eligazgatjuk és jó példája talán ragadós lesz az otthon maradókra is. Ha csak három gyereket vállalnak, akkor hamarosan virágzó kultúra fejlődik majd ki. És a mi kincstárunk is gazdagabb lesz a tőlük befolyt arany pénzzel.
*Kidolgozták a törvénykönyvet új alattvalóiknak, ahol kellő lehetőséget adtak kibontakozniuk. A beépíthető területeken tetszés szerint emelhetnek védelmet maguk részére. És bár az elfek a természetben élnek, ám belátták, hogy nem követelheti meg más néptől, hogy olyanok legyenek, mint ők. A kijelölt területeken nyugodtan szánthatnak-vethetnek. Azon túl csak állatokat legeltethetnek a természet rendjének megzavarása nélkül.
Néhány pont azért bekerült a gyanakvó tanácsadók javaslatára is. Például a várost és ezzel együtt a várat egy kisebb erdő mellé kell felépíteniük, aminek a használatát szigorúan szabályozták. Nem vehetnek ki belőle többet, mint amit meg tud újítani. (Így is jut majd úgy is elég épület fának és tüzelőnek.) És persze nehéz lett volna ellenállni, hogy Természet Anya imádására is biztosítsanak lehetőséget... persze annak, aki igénybe veszi.
-Szerintem hívjuk be a vendégünket, Drágám! Úgy gondolom, nagyon elégedettek lesznek. És ez egy jó kapcsolat alapja.


/Hamarosan megcsinálom majd az új helyszínt, Szentkő Várát/

Mikor a tanácsosok mellett megjelent férjem, hálás voltam. Tudtam hogy számíthatok rá, úgy ahogy ő is rám, ha fontos döntésekről van szó. Mellém ült és beszélni kezdett. Mikor felhozta a braslovi esetet, megint, kis híja volt, hogy nem vágtam a fejéhez valamit. Ezt leszámítva tetszett amit mondott. Közösen írtuk meg a pontokat. De bárhogyan is terveztük meg alaposan, mindenre odafigyelve remélhetőleg, akkor is ott volt az üldözésük lehetősége. Óvatosnak kell lennünk. Ha elfogadják és minden úgy megy ahogy megegyeztünk, akkor is nyitva kell tartanunk a szemünket. Ezt vele is közlöm gondolatban mikor hívatjuk a nőt.
Az irományt kezembe veszem, hogy személyesen adhassam át vendégemnek. Bízom benne, hogy elfogadja feltételeinket. Ezzel mindannyian jól járnánk.
Mikor megérkezik, remény ül az arcán, és mikor meglátja a társaságot elkerekedik a szeme.
- Megbeszéltük a dolgodat Asszony és örömmel közlöm veled hogy lesz helye népednek közelünkben. Ezeken a lapokon pontokba szedtük a feltételeket és katonáim megmutatják neked azokat a területeket, amiket kijelöltünk nektek. Remélem mindennel meglesztek elégedve és betartjátok a szabályainkat. - nyújtom felé a papírt...

/Eliarion/


Nyugtalanító hírek érkeznek a királyhoz a birodalma határáról. Nem meglepő, hogy az újonnan érkezett emberekkel adódnak problémák. Ám ezek a várthoz képest nem a tündékkel való jó szomszédi viszonyból fakadtak. Ami törvényeket kidolgoztatok nekik, azt maradéktalanul betartják. És úgy tűnik a női uralom -bármely furcsa is az elképzelés- hatékonyan gátolja meg a belső villongásokat és a törvénysértéseket is.
Ám hű emberi alattvalóid vezetője érkezik az erdőn keresztül, hogy beszélhessen veled. És te már sejtheted, mit szeretne mondani.





Kezemen most is ott van szent madarunk, Oziris. Ám most nem engedem el, mint első alkalommal. Tudom már jól, hogy a lombtündék határőrei minden felé ott vannak. És ha a király esetleg még engedélyt is ad nekik, akkor egyikük kísér az ösvényen. Mindenképpen bizakodom, hogy uralkodójukhoz találok.
Ahogy meglátom őt, illedelmesen letérdelek és fejet hajtok előtte. Megadom a tiszteletet ami a pozíciójához jár.
-Üdvözlöm Felség! Talán már hallott róla, de személyesen jöttem el beszámolni. A napokban Észak-Bivalyból katonákat és egy papot küldtek a Kegyelmes Isten egyházából, hogy elvigyék SzentKő katedrálisából a legszentebb ereklyénket, a Kába követ.
Igyekeztünk békésen megértetni velük, hogy ez a mi városunk, ami Awyrishez tartozik. És nincs sem okuk, sem joguk bármit is elkövetelni, ami generációk óta a mi vallásunkhoz tartozik. Békességünk jeleként egy Astelath jelképével hímzett zászlót szerettünk volna átadni nekik, de a látványára a követ megőrült és azonnal lecsapta a nyolc éves fiú fejét, aki tartotta. A kíséretének pedig megparancsolta, hogy támadjanak a fegyvertelen lakosokra.
Viridiel, hűséges hírvivőd szerencsére épp arra járt és lecsendesítette őket. És elkísérte a határig. Ám este visszatértek és még nagyobb pusztítást csináltak. Földrengést és pusztító tüzet, viharos szelet kértek istenüktől.
Nevükkel ellentétben egyáltalán nem jámbor az istenük. És ők maguk sem. Elüldöztek minket Astelath király fegyvereivel, megszerezve befolyásukat a végvár katonái felett. Ám úgy tűnik ide is követni akarnak minket.
*Csak most emelem fel a fejemet. És Eliarion király szemébe nézek. Még nem mondom ki, hogy mit is szeretnék kérni tőle. Először kíváncsi vagyok az ő véleményére a történtekkel kapcsolatban.

Levél Eliarion királynak!

Tündék fejedelme!

Megtiszteltetés, hogy levelemet kegyednek írhatom halandó kezemmel.
Áldás és béke vezeti soraimat, ezért nézze el ha néha túlságosan elragadtatnám magam.

Imént értesültem a tragédiáról, ami Szentő Várában történt.
Szeretném részvétem kifejezni. Ám biztosíthatom arról, hogy tündének nem esett baja tudomásom szerint.
Levelemet azért írom, mert az utóbbi idők történései aggodalommal töltenek el.
Mint tudja vallásom a kegyelmen, a megértésen és a jóság talaján áll. Mi megbocsájtunk a vétkesnek és kegyelmet osztunk a hívőknek. Bár tudom, a tündék számára idegen lehet a bűn fogalma, mi emberek, bűnös lelkek vagyunk és sokszor hibázunk.
Tudomásom nem volt róla, hogy mi zajlik Szentkő Várában, de azt tudom, hogy a sok mészárlás és áldozat egy őrült kezéhez tapad, aki felett elvesztettem a befolyásom és szívébe a gonosz költözött. A parancsnak ellenszegülve ölt és ártatlan életeket nem kímélve rombolt. Én elhatárolódom ettől az esettől, s a felelősök számon lesznek kérve, erről biztosíthatom.
Szeretném, hogy gyümölcsöző és boldog viszonyunk továbbra is élne. Barátság emberek és tündék közt.

Mindazonáltal szeretném óva inteni azoktól, akiket befogadott. A papnő, a kedvesség és jámborság köntösében tetszeleg, s hívei is hasonlóan mutathatnak, ám lelkük kárhozott és rosszra tőr. Képtelenség lehet elhinni tudom, de ne bízzon bennünk.
Mi megbíztunk bennük és átvertek. A papnő bizonyára nem mesélte el Önnek, hogyan távoztak tőlünk.
A papnőjük egy bűnnel teli városkából származik, ahol ő maga is bűnöző volt. Mi megkegyelmeztünk neki és társainak és arra kértük éljen rendes életet, ám a nő hajthatatlan volt, összeverbuvált társaival felgyújtották és kifosztották a falút, mely addigra a hit mezejére lépett. Mikor számon kértük volna őket tetteikért, Önökhöz rohantak. Mi tiszteletben tartjuk a tündéket, ezért nem követtük őket. Ám sok fájdalmat és árva gyermeket hagytak maguk után azon az estén.
Már biztos ön is észre vette a romlás magjait, a Szentkő Várában szinte kiirtottak minden fát és zöldet, és ha nem vigyáznak a fejükre nőnek majd.
Így óvatosságra intem méltóságodat. Ne higgyen el mindent a papnőnek, s járjon utána saját szemével mondanivalójának. Ha jól tudom, a nő ártatlanságával már egy tündét önök közül megbabonázott.

Arra kérjük Önöket, adják ki nekünk a papnőt és had szolgáltassuk igazságot, s had nyerjen békét a sok asszony, gyermek, férfi akiktől elvette a családját.

Kísérje áldás magát

Hódolattal

Valora Moor

Elarion

Kezemben a levéllel fogadom, mondandóját szavak nélkül hallgatom végig. Utána se szólalok meg azonnal, kicsit elgondolkodom az események alakulásáról. Nincs mit hozzá fűznöm de azért felteszek pár kérdést és a válasz szerint járok el.
-Üdvözöllek udvaromban. És amíg nem tértem vissza nem igazán hallottam a problémáról, illetve a bajról. Érkezéseddel egy időben kaptam ezt a levelet a Kegyelem hívők vezetőjétől aki elhatárolódik az eseményektől és a papnőtől. Így jóvátételt se kérhetnek, bár szerintük te korábban ahogy írta-olvasom a levelét hangosan-A papnő, a kedvesség és jámborság köntösében tetszeleg, s hívei is hasonlóan mutathatnak, ám lelkük kárhozott és rosszra tőr. Képtelenség lehet elhinni tudom, de ne bízzon bennünk.
Mi megbíztunk bennük és átvertek. A papnő bizonyára nem mesélte el Önnek, hogyan távoztak tőlünk. ....
Nem mintha közöm lenne hozzá mivel eddig semmi panasz nem érkezett az irányban hogy tettetek volna bármi rosszat, de furdalja a kíváncsiság az oldalamat, hogy vajon mire célozhatott ezen sorokkal?  És vajon miért akarja ennyire a fejedet?  Mit ártottál neki amiről sem ő sem te nem beszéltek. A másik ha jól értem végeztetek az őrülttel és a katonánkkal amiről nekem Astelathot értesítenem kell, valószínűleg más levelet kap a városától ezért csatolni fogom ezt a levelet is hozzá. Természetesen az általad mondottakat is leírom benne. De térjünk vissza hazai dolgokhoz mit szeretnél? Miért kerestél meg minket konkrétan. Alig hiszem hogy csak emiatt jöttél-sétálok mellé kezemet nyújtva hogy felálljon- mi lenne a kérésed.

/Eliarion/


Valora Moor saját kezűleg aláírt levele is megérkezett és az erdei elfek királya két főpapnő közé került. Bár Kaszandra még csak a tényeket mondta, de az uralkodó nagyon is jól sejtette, hogy többről van itt szó, mint puszta tájékoztatás. És mind két nőben aggodalmakat keltett a balul kiütő próbálkozás.
És még megoldatlan dolog, hogy kíván-e az országa csatlakozni Mognar sötét elfek elleni harcához? Amerith és a törpe király korábban arról is megállapodtak, hogy bányához épületfát és kohókba faszenet ad majd el neki Awyris nagy tételben, hogy ezzel is fellendítsék mindkettejük gazdaságát, de ez irányban sem történt majdnem egy éve semmi. A kereskedők még nem láttak nagy perspektívát a lehetőségben.





Hallgatom a szavait és arcom értetlen ráncba szalad, hogy mit akarhat ezzel az a kegyetlen nőszemély. Nincs egy szava, mely igaz lenne és mégis oly természetességgel támad még akkor is, amikor igyekeznie kellene inkább azon reménykedni, hogy tette és emberei tette a feledés homályába süllyed.
-Őszintén mondom, Felség, nem tudom mire céloz. Menekülve jöttünk el onnan épp csak annyit magunkhoz véve, amit kézben vagy akinek volt, állat hátán elbírtunk. Az életünkért futottunk, mert mindenkit meg akartak ölni, aki nem tér át gonosz vallásukra.
*A felkínált kart elfogadom és elindulok vele. Nagyon örülök annak, hogy a kígyó levele ellenére is úgy tűnik bizalommal van ő is irántunk, ahogy mi is iránta és népe iránt.
-Fegyverekre van szükségünk. Méghozzá jobbakra, mint a mostaniak. Ha néhány jól felfegyverzett katona ekkora pusztítást tudott végezni és a vár őrei ellenére csak az utolsó métereken állította meg hű embered, Viridiel, akkor egy komolyabb támadás alkalmával a falak nem sokat fognak védeni.
Harci lovakra vagy más hátasokra van szükségünk. És erős páncélra a férfiak megvédésére a csatában. Vannak idomárjaid és jó viszonyt ápoltok az állatokkal. Talán van mód rá, hogy Astelath nehézlovasságához hasonlót szereljünk fel.
Mi magunk is megvettük volna már régebben, ám az újjá kezdés nehéz és a népemnek alig van vagyona. Ha bőkezű lennél, az megtérülne, hiszen a ti védelmeteket épp annyira megerősítené. És legjobb védekezés lenne elijeszteni bármilyen újabb támadót Szentkő közeléből is.
*Már az égi istenek követői beszélgettek kereskedőkkel, ám csak egy-két ember felvértezése futná a lakosok félre tett pénzéből. Csak annyira jutottak, hogy a javasolt törpe kovácsok termékei méreg drágák. Ám ha emberek kovácsaitól szereznék be, az sem lenne túl olcsó, így csak néhánnyal több teljes vértezett katonáik lennének. Elvileg rosszabb minőségű felszerelésben.
Kiutat kerestek.

Elarion

Miközben hallgatom miket is szeretne egy része még elfogadható, és talán a tanácsadóim is beleegyeznek a dologba de az hogy hátasokat szerezek neki az erdeinkből nos az kicsit sok lenne. Mindemellett Mognar-nak is elkel küldenem a beígért sereget hogy Tech a csapata egy részét haza küldhesse védelem céljából.
-Először is mesélj nekem erről a kegyelmes szektáról sok a zavaró tényező plusz keveset hallottam róluk nem úgy mint a tiedről. Érdekelne mit tart bűnnek és miért érzem hogy rejteget valamit ami nem lesz jó senkinek. Valami ködös és sötét körülöttük. Miközben mesélsz róluk írok egy levelet Astelathnak is az eseményekről meg pár észrevételt, nos ezt majd inkább neki ecsetelem nem szeretnék félreértést.
Miközben vissza ülök a trónomra egy tekercsért és íróeszközökért küldetek, a levélben leírom feltételezésemet az orkokat megtámadó rejtélyes rendről mely szerintem a Kegyelmes szekta műve lehetett. Igyekszem le írni az esetet ami Szentkő városában történt események furcsaságát majd leírom Kasszandra vallomását, csatolom mellé az "egyház" érdekfeszítő levelét amellyel egy belső veszélyre figyelmeztet Astelath királyságában pláne ha egy papi rend veszi át az uralmat az uralkodó városa felett. Plusz leírom hogy nem Astelathot okolom a támadásért ami a területünkön történt mielőtt pár buzgó tanácsadóm túlzásba esne. Egyik megbízható futáromat bízom meg a levél kézbesítésével és csak Astelathnak adhatja át senki másnak nem érdekel ha álmából zargatja fel ez az ő királyságát ássa alá ha egy varázshasználó rend elszigetelődik az országtól. Viridielt kiküldöm 10000 harcossal Teach mellé hogy az a vastagnyakú ork tudjon védelmet küldeni a hazai védelemhez. Miközben ezeket telepatikusan elintézem és a levelet az érkező futárra bízom, kicsit kérdőn nézek Kassandrára.
-Mintha kicsit mohónak tűnnél, persze mindenképp rendeznünk kell a védelmeteket de a hátasok merész kérdés a fegyverzetet meg egyeztetjük tanácsadóimmal és rendelkezésetekre bocsátunk egy megfelelő védelem felállításához. Hisz ahogy mondottad esetleg lehetnétek első védelmi vonal is ha többet adunk esetleg változhatnak az eddigi feltételek. Hisz a mi területeinken éltek de mégsem vagytok teljesen a népem tagjai. Szóval lehet hogy lesznek kikötések a hátasokért cserébe.
Nézek a szemébe egyenesen, és fürkészem az arcán átfutó érzelmeit.

/Eliarion/


A hadsereg még csak szedelőzködik a telepatikus parancs nyomán, miközben a királyuk továbbra is a papnővel folytatja a megbeszélést. Ám a sakktábla egy újabb kockáján megindult a mozgás. Awyris bekapcsolódik a harcokba és ez komoly nehézséget okozhat majd feltehetően a drow védőknek.
És közben megfogalmazódik a levél is, melyet Astelathnak írt a király. És ebben komoly dilemmát okoz tudtán kívül az emberek királyságában. Elfogadják-e az egyre nyilvánvalóbb tényt, hogy az új egyház sikere mögött egy trónkövetelő áll és hadseregük jelentős része felségárulást követett el? Vagy tekintsék csak az egyre terjedő konfliktust csupán a nemesek egy új színben megjelenő régi pártosodásának?





Úgy látom sikerült meggyőzni az uralkodónkat is arról, hogy a városunkban is támadólag fellépő, minket ide is üldöző szekta a jóság álarca mögött igazán démonikus érzelmektől fűtve a rossz oldalon áll. Ám meglep engem is az, amire kér.
~Miért és főleg mit meséljek róluk? Tagadjuk a tanaikat és leginkább nem is vennénk tudomásul a létezésüket. Egyszerűen átnéznénk rajtuk. De sajnos nem hagyják és valahányszor figyelmen kívül próbáljuk hagyni, hogy ők a világon vannak, valami miatt utolérnek és csak nem tudunk az emléküktől szabadulni.~
*Erősen ráncolom a homlokomat és próbálok valami lényegeset előhozni róluk emlékeim sorából. Ám végül úgy döntök, hogy ez nem fog menni, hiszen már elmondtam volna mindent, ha tudnék valami titkukat, amit nem akarnának, hogy az erdei király megtudjon.
-Nem igazán vagyok képzett a teológiájukban. Annyit tudok, hogy az isteneik véráldozat során bocsátja meg nekik a bűneiket. Állatokat, növényeket áldoznak neki a kegyelemért. Tagadják, hogy létezne bármely más isten vagy hatalmas erő az övéiken kívül. Bárki is mondana nekik ellen, azt először fenyegetik, de idővel a fanatikusabb tagjaik meg is támadják. Vagy sebeket okoznak nekik vagy gyakrabban az éjszakai rajtaütések során megölik, hogy ne beszélhessen arról, ki tette ezt vele.
A hadsereg körébe elképesztő gyorsasággal terjedt. Talán azért, mert védelmet ígértek az orkokkal szembeni harchoz. Vagy talán a kemény, parancsoló hangnemük az oka. De nem csak térítőket alkalmaznak. Gyakran vitték magukkal ezeket a megtért vitézeket és nehéz volt védelmet szervezni vagy találni ellenük, hiszen Astelath király emberei voltak.
A főpapnőjüket gyakran királynőnek nevezik és ezért elterjedt a pletyka, hogy a trónra tőrnek, ha elég erőt érezne a hátuk mögött. De ez csak mendemonda. Hiába kértünk segítséget az udvartól, ők a helyi hivatalnokokat bízták meg a gyanús ügyek kivizsgálásával, akiket egyre inkább behálóztak. És a katonák felettesei sem foglalkoztak a túlkapásokkal.
Azért jöttünk el, mert mára gyakorlatilag Észak-Bivalya végvárban minden fegyveres az ő egyházukba lépett át. És minket is a zaklatáson kívül állandóan fenyegettek azzal, hogy ha nem hódolunk, akkor majd nem lesz védelem ork támadás esetén.
Kegyetlenek. Nincs olyan dolog, amit ne használnának fel a hitük terjesztésére. Azon a környéken nagyon sok nemes is áttért és lelkes látogatója az ünnepeiknek. És ahová egyszer befészkelték magukat, ott elkezdenek minden felemészteni és totális megtérítésre törekednek.

Elarion


Egyre biztosabb vagyok a dolgomban, és abban hogy ezek a kegyelem hívők keverik a dolgokat Astelath rovására. Mindegy amint minden lényegest elmondott és lejegyeztem útjára engedem és felszerelést meg kíséretet adok mellé nem szeretném ha valami butaság történne vele.
Ideje megszervezni kiket is viszek magammal ezekhez a vérimádókhoz kik országom határán garázdálkodnak. Mivel jobb ötlet nincs Astelathot bevárom a kíséretemmel ami pont annyi lesz mint amit a tárgyalásra vittem.
Remélem hamar eléri levelem és megküldi merre érkezik hogy együtt nézzünk körűl a városában ahol felütötte fejét a sötétség és a kétségbe esés.