Dlájm





Helyszínleírás:

Egy vérfertőző nemesi család, az Averillek kapták meg eme föld felett az uralmat. Ők őrködnek a vidék nyugalma felett már jó ideje. És eme vidék nem olyan nagy.
El kell keserítselek vándor, ki bő kasszával és messze vidékekre kiterjedő befolyással rendelkező nagy múltú családot keresel, itt csak utolsó pár szót találod meg. Mondhatni középnemesek, hiszen mégis csak van egy váruk. És pár szolgáló és egy kevés katona.
A családi fészek egy pár méteres domb tetejére épült, melyet zömök, ostromgépeknek ellenálló falakkal és néhány toronnyal védenek. Nincs többszörös védelmi gyűrű, sem várárok. Ám a harcállásokból jól lehet nyilazni a lenti ellenséget és mire felmászik az ellenség, fel lehet készülni a megölésükre. És ha a túl sok az ellenség, a tornyokba visszavonulva fegyelmezett védekezéssel akár sokszoros veszteséget is szenvedhet a támadó.
A közelben található Össznépi erődje és néhány más megerősített helyőrsége a király seregeinek, melyek védik a határt Nysiy, a szörnyektől nyüzsgő érintetlen vadon felől. Ami egyben természetes védelmi vonal is egyben, ugyanis ha egy sereg onnan akarna az emberek királyságára támadni, akkor a dzsungel minden veszélyével meg kell küzdenie előbb.


És hogy miért is bukkant fel itt az olvasó? Békésnek tűnik a táj és ellenséges seregek nem láthatóak akkor sem, ha a kastély legmagasabb tornyába mászunk fel és onnan szemléljük a messzi tájat. Csupán búzamezők és ott messzebb már a szomszéd földesúr faluja. Amarra meg amarra ha nézel, a közeli két vár füstjelei, melyek világos színe jól jelzi, hogy nem állnak támadás alatt. Ha így lenne, akkor nedves fát tennének rá és sűrű, feketévé válna.




Egy vörösre festett hajú elf nő lépked a fentebb említett búzamezők között a földúton. Nőies öltözékét már feladta, mára vas páncélt és kardot visel. És egy pajzsot a Wymorok címerével. Egy kihalt nemes ág. Az öregnek csak egy törvénytelen leánya volt, aki most közismert zsoldoscsapatot vezet.
Aná is közéjük tartozik. Amint találkozik valakivel a gazdaságból, a maga bájos stílusával próbálja elbűvölni a kissé érdes, ám igen nőies hangjával.
-Hé, te! A vezetőtökkel akarok beszélni. Vezess azonnal hozzá!
*Az sem érdekli, ha a katonák művelik meg az itteni földet, neki azok mind csak parasztok. És tünde szíve rejt még pár előítéletet, de erről pisszt!

A nő büszkén lépdelt a nemes elé. És egy pukedli után belekezdett a mondandójába.
-Üdvözöllek, helyiek vezetője. Én Aná Vót vagyok, erdei tünde, de jelenleg Diramel Wymor úrnő szolgálatában állok. Ám most nem az ő katonájaként kerestelek fel.
Szülőfalumat Awyrisben megtámadták a sötét elfek és majdnem mindenkit megöltek. Egy kis csapatnak sikerült elmenekülnie, de fél ott maradni. Arra kérlek, hogy fogadjatok be párat közülük. És felajánlják nektek cserébe, hogy karddal és mágiájukkal szolgálnak titeket. Nagy hasznotokra lehet majd, ha kombináljátok a saját előnyeiteket a mieinkkel.
*Ezzel mélyen meghajolt ismét és várt a válaszra. A szemei néha igen idegesen jártak körbe a teremben lévő férfiakon, néha félig elfordítva a fejét hátra felé is lesett.

A nőt meglepte a nemes nyers stílusa. Körbe nézett lassan és összeszedte közben a gondolatait. Igyekezett a szemekben kifürkészni, mennyire komoly fenyegetés is az, ami a szavak mögött rejtőzködik. Bár azt sejtette, hogy valóban nem lehet jó a viszonya az Avrilloknak, ha ilyennel viccelődik. De viccelődni és megvalósítani két különböző dolog!
-Nos, jó uram! -nézett ismét az örökös szemébe- Szavaim igen hamar bizonyítást nyerhetnek. Hiszen ha hazudok és nem dúlták fel a falut, amelyben gyermek koromat töltöttem, akkor ügye az ajánlat elfogadása után honnét szereznék száz tündét, nőket és férfiakat, hogy csatlakozzon hozzád? Igen hamar lebuknék és eredményt nem érnék el, csupán csak fajom hírnevét rontanám és joggal mondhatnátok, hogy passzióból is hazudó az erdei nép.
Ám ha igazat szóltam, akkor száz kard küzd az oldaladon és kéri a természetet, hogy nagyra növessze a termésedet földjeiden. Aratáskor gazdag termés, harcban hű szövetségeseid lesznek. És nem szólnak bele abba, hogyan igazgatod embereidet és vagyonodat.
*Remélte, hogy meggyőzőek szavai. És figyelmeztette magát, hogy miért jött el, mert különben a körülötte álló férfiak nézéséből semmi jót nem olvasott ki és legszívesebben elrohanna. Sokat tanult a fegyverekről is zsoldosként és nem ijedne meg, ha nem lenne szemmel látható a túlerő. No meg a fenyegető szavak!

A szívem hevesebbek kezd el verni, ahogy az elővett karddal lépésről lépésre közelebb jön hozzám. A katonái is felkészültek a lerohanásomra, ami még ijesztőbb. Eleve nem szerettem volna egy férfival sem harcolni, mert ismerem őket. Ha legyőznének, biztosan megerőszakolnának. De ennyi ellen egyáltalán nincs esélyem.
Elszánom magam, hogy nem mutatok gyávaságot, bármelyik pillanatban is akar vágni, elugrom előle és addig harcolok, ameddig bírok. Nem könnyítem meg a helyzetüket a legkevésbé sem.
Ám végül mégsem lepleződöm le, még ha úgy tűnik gyanakszik is. De befogadja a társaimat.
-Lekötelezel, nagy jó uram! -hajtom meg megkönnyebbül mosollyal a fejem- Nem fogjuk elfelejteni egy percig sem, hogy a föld a tiéd és te befogadtál, amikor üldöztek minket.
*Ezzel úgy tűnik a megállapodás megköttetett.


Több, mint egy hét telt el, mire a csapat megérkezett. Zöld, durva ruhákba bújva, harci festésekkel az arcukon. A nyári meleg ellenére is puha szarvasbőr kesztyűvel a kezükön. A fákat részesítették a legnagyobb becsben, mivel elmondásuk szerint ez elhagyott otthonukra emlékeztette őket, a közeli erdőben szállásolták be magukat. Nem egyszer húsért nem hűbérurukhoz fordultak, hanem a közeli érintetlen vadonba mentek el levadászni egy szörnyet.
Az áldás, amit ígértek a földekre, be is teljesült. Rövid és nem túl látványos szertartásokon bocsátották varázslataikat a gabonamezőkre és más veteményesre, melyek hatása legalább ennyire nem látványos volt. Az elbeszélésekből hallott földből előtörő gyökerek és gyorsan szárba szökkenő indák helyett csupán arról biztosíthatták az Averillokat, hogy lassú, de tartós növekedés gyorsulás várható és jóval ellenállóbbak lesznek a fagynak és a viharoknak.
Ám néhány dolog felborította a mindennapok megszokott nyugalmát a birtokon. Kevésbé jelentős módon néha egymással beszélgető emberek távolból meglátták a tündéket felbukkanni és hamarosan egyikük dühösen rohant nekik megölni minden látható ok nélkül. Néha elszállt az akár több száz méteres futás közben az indulata, mintha csak húsbárddal vágták volna ketté érzelmei hullámait. Máskor elérte őket az eszét vesztett, de a hegyesfülűek könnyedén leteperték harcban a legtöbb embert. Bár kardot is jól forgatták, de ezekben a kis afférokban sokkal látványosabb volt az, hogy rendezetten mozogtak és könnyedén került egyikük a rohamozó háta mögé, miközben amaz átgondoltan és higgadtan védekezett. Az ötven nő és ötven férfi mindegyike úgy tűnik jó harcos. Maguknak való. És titokzatos.
Ám talán legjobban mégis az fogja felzavarni a vár hangulatát, mikor a nemes egyik este hangokat hallott a folyosón.
-Ostoba padavan! Kár is sietni, ha ilyen hülyeségbe rángatta bele magát otthon.
*Még nem lát senkit, ám ha nem bújik el, akkor a következő pillanatban egy kísértetet lát átgyalogolni a falon, keresztbe a folyosón és eltűnni a másik falba, miközben a self szelleme tovább dohog magában, nem is ügyelve környezetére.
-Szmirigonnal nem szórakozunk! Ha egyáltalán állni akarja a szavát.
*A jelenés úgy tűnt el, ahogy felbukkant az életében és követni sem tudja. A halott ember alakja igen gazdagon díszített drow ruhák voltak.


Egyik éjszaka a várkapu őrei a száz menekült oszlopát láthatták a csillagok gyenge fényében a főbejárat felé sétálni. Amikor oda értek, az egyik férfi szólt hozzájuk kintről, az erdő felől jövet.
-Beszélnünk kell mihamarabb az úrral. Jeleba jövendőmondó álmot látott. Sötét elfek készülnek megtámadni mindannyiunkat. Fel kell készülnünk a védelemre!

Az elfek visszahúzódtak a kapuból és csak két tagjuk, egy negyven éves, fiatal kinézetű férfi és a húszas éveiben járó nő, a jövendőmondójuk maradt csak ott. Ahogy beeresztik és a nemes elég járulhatnak az utóbbi fog először megszólalni.
-Drága uram! Népünk nagy adománya, hogy néha véletlenszerűen jövendőmondó álmot látnak az arra érzékenyek. Fontos dolgokat tudtam meg. Láttam egy térképet magam előtt a világ ezen részéről. És láttam azon belül, hogy hol tervezi az éjtündék vezére a következő hadjáratát megkezdeni. Meg tudom mutatni az öblöt, ahol partra fog szállni. Ám minden katonája nem lesz ott. Az álomban később csatlakozott hozzájuk.
Itt az alkalom, hogy visszavágjunk nekik a népünk sérelmeiért. Ha az elfogására indulsz, akkor veled tartunk és rabságba vethetjük a kígyó fejét. A csapatainak nagy részének pedig nem lesz ki parancsokat adjon és seregeitek lerohanhatják majd az állásaikat, ha értesülnek győzelmedről.
*Meghajlik és hátra lép egyet. Ám ezután a férfi hegyesfülű szólal meg.
-Szeretnénk visszavágni szeretteink elvesztéséért. Ha felveszed a harcot velük, akkor mi követni fogunk. De a jóslat szerint ide tartanak, ha egyesültek vezérükkel, mert egy nagy hatalmú varázstárgyat, egy újabb ereklyét keresnek eltemetve a várad udvarán.
*Széles körben elterjedt nézett, hogy a zevadariak gyilkos háborújukat és ezen belül a hosszú idők után való nagy kirajzásaikat egy-egy felbecsülhetetlen értékű mágikus eszköz megszerzéséért folytatják, mely gyakran a földbe van eltemetve.

A jósnő szemén egy rejtélyes tekintet suhant át, olyan igazi jövendőmondó, akiről elhiszed, hogy elkövetkező életed minden pillanata átsuhant most rajta, de csak azért nem mondja el neked, mert nincs elég idő, míg cselekedni kell vagy mert látja előre úgy is, hogy jól fogsz dönteni.
-Úgy tudtam, nem kell nektek sem túl sokat tenni, hogy az éjtündék megtaláljanak ellenségként. Nem tudom biztosra, hogy minket követtek-e vagy maguk jutottak el a varázstárgy nyomaira. De be akarják venni majd a várat, hogy megszerezzék maguknak.
Holnap éjfélkor fog partra szállni a sötét nagyúr a Tonkini-öbölben. Tíz katonája fogja kísérni és egy gyönyörű zevadari nő. Azt hiszem valamiért értékes számukra, de ez lényegtelen. Miután győzünk, majd rendelkezel a sorsa felől.
Egy csónakban fog partot érni, mely egyik hadihajójukról még a mélyvíziek indul útnak. Egész éjjel menetelnek majd terveik szerint, hogy Nysiy felől érkező seregével találkozzon. Így rácsaphatsz a parton vagy akár útközben is.
Egy tucattal kell harcolnod, de ne becsüld alá őket. Gyorsan meg tudja ölni az embereidet ez a faj, ha nem tiszteled erejüket és nem adnak bele mindent, hogy győzzenek...
*Arcát egyre jobban eltorzította a gyűlölet és az undor, ahogy beszélt. Erős érzelmek küzdöttek a mélyben, de jól láthatóan igyekezett elrejteni és így mondatai közt gyakran tartott nagyobb szünetet, hogy átgondolja, mit is fog mondani pontosan.
Most, hogy minden fontos információja megvan, a nemesnek ideje eltervezni, hogy hogyan is képzeli el a hadvezér megölését vagy elrablását.

A vár ura igen magabiztos az embereiben.

És valljuk meg őszintén joggal! Talán sosem volt ennyi információ a sötét elfek helyzetéről és terveiről csata előtt, mint most. És előrelátó, ezért a tündéket felderíteni küldik. És csak akkor hagyja el majd fegyvereseivel és hű csatlósaival az otthona biztonságos falait, ha már kedvező híreket kapott, hogy megvan a rajtaütés helye és kedvező számukra.

A tündék számára sincs ez másként. Magabiztosabbak lettek a megbeszélés során. És további szócséplés helyett inkább illedelmesen meghajolnak és a tettek mezejére lépnek. Hamarosan pedig visszaérnek a fürkészek. A hír pedig az, hogy az erdei út egy helyen kiszélesedik és kisebb réten megy át. Elnyúlt ovális alakja van, de ideális a saját harcmodorukhoz.
A növények közé rejtőzve belőhetik az egész terepet. Míg az ellennek többet kell futnia, hogy fedezékbe vonuljon, mintha a csapás egy szűkebb helyén csapnának le. Talán a nyílt harctérhez szokott emberek számára is jobb lehetőség lesz itt felvenniük a harcot. Még nem olyan szélesnek tűnik, hogy ne tudják keresztbe egy vasba bújt sorral átérni. Így dönthetnek amellett épp úgy, hogy az egyik oldalról előtörve szorítsák hátra felé a drowokat, miközben oldalukba lőhetnek a menekültek harcosai. De akár két oldalról is megrohanhatják közösen, az elfek nyílzáport zúdítva az ellenségre, majd közös erővel körbe veszik őket közelharcban, hogy ne menekülhessenek.
A befogadottak szerint nem kell jobb előny, de ha kívánja az örökös, akkor tovább kutatnak újabb hely felé.