Elaile megérkezésével az egész vár nyüzsögni kezd. A kijelölt emberek készülődni kezdenek, míg mások csomagjaikat pakolják össze, hogy legyen elég ellátmánya a távozni készülőknek. Szolgálók serege néz aggódó tekintettel egymásra, nem értve, hogy mire ez a sietség, ugyanakkor teszik, amit tenniük kell. A vékony páncéllemezek egymás után kerülnek helyükre, hogy végül egy teljesen új köntösbe burkolják tulajdonosukat.


A könnyed, megszokott szerelés most mit sem ér, legalábbis egyesek szerint, kiket jobb nem felhergelni azzal, hogy még ezt a csekély terhet sem vállalja be az úrnő. Segítsége bőven akad a szükséges mozzanatokra, a sürgető pillantásokra pedig kellő igyekvéssel reagálnak. A készülődő csapat vezetője immár teljes felszerelésben halad kantárral fogva tartott lova felé, mit az ifjú Mattin tart szorosan. Mellette Elaile ácsorog, saját lovát tartva féken, ki bár nemrég érkezett csupán, most újra útnak indulna, némi pihenés után, válaszul gazdája feszültségére.
- Én és Mattin készen állunk.
- Minket itt ne felejtsenek, hölgyek! - szólal meg a várúrnő mögül egy érdes férfi hang, majd hamarosan alakja is megjelenik, egy másik nőével együtt.
- Kisasszony, biztos, hogy csak egyetlen férfit akar vinni az útra? - tesz fel hamarost még egy kérdést, mire Mattin részéről egy felháborodott horkantás, Diramel részéről pedig egy kacaj a válasz.
- Biztos vagyok benne, hogy ennyien elegek leszünk. És ne felejtsd el, hogy az itt lévő nők többsége könnyedén felvenné veled a versenyt.
- Én nem is rájuk, hanem a pöttömre gondoltam. Egy férfival... vagy egy nővel, többet érne, nem gondolja?
- Gael, Teressa igyekezzetek, és indulás!
- És persze figyelmen kívül is hagyja, amit mondok. Ez a mi kisasszonyunk! - vigyorodik el végül, közvetlen egy nagyobb fejrázás után.
- Ha ekkora marhaságot mondasz, még jó, hogy nem figyel rád! Na haladjunk!



Alighogy kiér az öt fős csoport a kapun, vágtába kezd. Lovaik sebesen száguldanak, egészen addig, míg a távolban tábortűz füstjére nem lesznek figyelmesek. Akkor a csapat vezetője megálljt int kezével. Az állatok patái a földbe vájnak, oly hirtelen tántorítják meg őket, miközben a jelenlévők többsége mind más és más irányba figyel. A sötét hajú nő egyenest a tűz felé irányítja figyelmét. Lovát lassan megindítja, várva, hogy a többiek is így cselekedjenek. Talán nem kellene, talán mégis. Talán csak zavarnak, de az is lehet, hogy nem. Az is lehet, hogy azt a fickót találják a lángok mellett, ki reggel hagyta el az erődöt.
- Escalie, biztos, hogy ez jó ötlet?!
- Most nem hagyhatunk figyelmen kívül egyetlen utazót sem.
- Nem mintha máskor megtennénk... - jegyzi meg Gael, csak úgy mellékesen, úrnője mondandója mellé.
Diramel kivételével mindenki szúrós szemmel pillant a nagydarab alakra. Vezetőjük azonban sokkal fontosabbnak tűnő dologra szenteli még mindig figyelmét. Olyannyira hozzászokott már a jelenlevők társaságához, hogy fel sem veszi az ilyesmit. Főleg nem úgy, hogy a férfinak igaza van. Máskor sem haladnak el csak úgy az utazók mellett, elvégre fontos információk birtokában lehetnek, még akkor is, ha nem olyan személyek, akiket pont keresnének. A társaság pedig hamarosan a tűz mellett lévő látóterébe kerül. Lovaikat megállítják, közvetlen közelében, leszállni azonban nem szállnak le. Előbb szemlélnek és hallgatnak. Hallgatják azt az egyetlen elejtett kérdést, mit hallhatnak, s figyelik az apró, ám sokatmondó mozdulatot, melyet tesz a nő.
- A nevem Diramel Wymor. A közeli erőd úrnője vagyok, ők pedig a kíséretem - mutatkozik be gyorsan a legelöl lévő, majd leugrik lováról.
A többi azonnal rámarkol fegyverére. Egyesével szállnak le hátasaikról, majd állnak úrnőjük köré, Mattint kivéve, ki a lovak megfogásával foglalatoskodik inkább, hogy azok el ne menjenek.
- Benned kit tisztelhetünk?

A bemutatkozás mindkét fél részéről megtörténik, így legalább szólítani tudják hogy az idegent. Egy dolgot azonban nagyon is furcsáll a kis csapat vezetője, s nem is csak ő, sokkal inkább mindegyik tagja a csoportnak. Valaki szólt arról, hogy jönni fognak, most pedig ,hogy jobban körülnéznek, fel is tűnik nekik a két nyárs, mely arról árulkodik, hogy bizony itt korábban járt még valaki. Bár Diramel nemigen idegeskedik emiatt, sokkal inkább az érdekelné, hogy mégis kiféle, vagy miféle mesélt róluk ennek a nőnek, emberei láthatóan feszültebbekké válnak. Ujjaik újra szorulnak a fegyverek markolatán, miközben jobbra-balra forgolódnak. Úrnőjük velük ellentétben az ismeretlennek szenteli figyelmét, egészen addig, míg Elaile rá nem néz. Úgy tűnik, észrevesz valamit, majd a közeli bokrok felé mutat csendesen.
- Menj csak! - szólal fel a várúrnő, egy apróbb biccentéssel megtoldva, majd másik társnőjéhez lép, kezét pedig vállára teszi jelzésként, közvetlen azután, hogy az elf nő elindul a sűrűbb növényzet felé.
- Te is nyugodtan menj vele!
- Hogy? Én... - néz vissza felettesére, kinek pillantása éppoly lágy, mint eddig, még annak ellenére is, hogy egyik szemöldöke magasabbra szökik, minek célzását már a páncélos hölgyemény is megérti.
- Köszönöm! Hamarosan itt leszünk! - teszi még hozzá, majd Teressa maga is megindul a bokrok irányába.
Előttük megállnak és nézelődnek, mintha csak keresnének valamit, bár ez így is van. Leskelődés közben nyomok után kutatnak, csakhogy nem állnak le vizsgálódni, még az elf sem, ki immár közelebbről is szemlélheti az alma maradványait. Amint kiszúrnak valamit, felé veszik az irányt. Diramel ugyan nem mehet most el vizsgálódni, de legalább ők ketten tehetnek valamit az ügy érdekében.
- Kérlek bocsáss meg nekik! Túl sietősre fogtam az indulást, így nem volt idejük elvégezni a dolgukat - szólal meg végül a Wymor leszármazott.
Igyekszik elterelni róluk a jelenlévők figyelmét, most pedig, hogy kevesebben vannak, közelebb is sétál leendő információforrásához.
- Tehát, kedves Aná Vot... Megmondanád, hogy kitől hallottál jöttünkről?
Közben ha láthatóan nem tiltakozik ellene a másik, helyet foglal a tűz mellett. Gael szintén így tesz, ha van rá módja, hogy ezzel is csökkentsék a feszültséget, de azért a férfi láthatóan figyel. Próbál úgy helyezkedni, hogy valamivel közelebb legyen az elf idegenhez, ha az próbálkozna valamivel. Ez Diramelnek nincs ellenére, egyáltalán, sőt. Kicsit még viccesnek is tartja, hogy mennyire igyekeznek őt védeni, holott tudják jól, hogy nem éppen az a védtelen fajta.

Elaile és Teressa egy ideig követik a nyomokat, túl sokáig azonban nem, mivel maguk is rájönnek, hogy túl nagy előnye van az azokat itt hagyóknak. Hiába lennének képesek követni, tudják jól, hogy miféle okkal vannak most távol, s hogy hosszanti távollétük bizony gyanakvásra adna okot. Még egy kicsit nézelődnek azért. Igyekeznek behatárolni, hogy merre is tarthat az innen távozó, majd ha ezzel megvannak, megindulnak visszafelé, hogy újra csatlakozzanak kis csapatuk vezetőjéhez.
Közben a tűznél helyet foglal a páros, szemben az idegennel. Gael láthatóan feszeng, nyugodt úrnőjével ellentétben, viszont amikor meghallja a nő szavait, akaratlanul is felnevet. Egyik karját térdére fekteti, miközben közelebb hajol. Nem túlzottan, nehogy fenyegető legyen újonnan felvett tartása, csupán annyira, hogy jól kivehető legyen felderült ábrázata.
- Ne aggódjon, hölgyem! Az én szememben maga nem nő, csupán egy gyanús alak. Számomra csak három nő létezik a földön. A feleségem, a lányom és csapatunk erődjének hercegnője, akit magával szemben láthat...
- Gael! - szólal is fel az említett nő, ki mindeddig nyugodtan tűrte a férfi szavait, most viszont mintha teljesen megváltozott volna.
Hangja elveszítette minden kedvességét. Színtelenné vált, akár maga a halál, miközben tekintete gyilkosan néz az előtte táncoló lángokba. A nagydarab alak meg is lepődik mindezen. Újra helyezkedik, hogy némiképp kiegyenesedjen, majd elcsendesedik és innentől kezdve csak csendben figyel. Mikor ezt Diramel észreveszi, lehunyja szemeit egy pillanatra. Tudja jól, hogy nem a férfi a hibás. Tudja, hogy neki semmi köze ehhez, mégis, egyszerűen nem tűri, ha hercegnőnek nevezik. Azzal az egy szóval túlontúl sok keserűség jár. Oly keserűség, mi egy pillanat alatt változtatja meg szájízét is, nemcsak hangulatát. Persze ez az egész szólhatna figyelmeztetésként is, elvégre a harcos meglehetősen bizalmas információkat kezdett el regélni magáról, egy olyan valakinek, kiről semmit nem tudnak. Ebből könnyen baja lehet és nem csak neki, hanem mindenki másnak is. Ezt pedig Diramel nem hagyná.
Ezt követően újra nyugalmat erőltet magára, mi nem is esik annyira nehezére, s hallgatja a nő beszámolóját. Az információk kezdenek összeállni elméjében. Nem róluk beszélt az idegen, elvégre tudtával ő maga még életben van, a zsoldosoknak pedig nincs másik vezetője. Zevadarban sem jártak már jó ideje emberei, még akkor sem, ha nagyon is szeretne tudni az ottani helyzetről. Így pedig csak egyetlen egy elit csapat marad. A király emberei, kik hallhatóan eléggé megjárták. Vagy talán annyira mégsem?
- Azt hiszem, összekeversz minket egy másik csapattal. Mi nem éppen a király hű emberei vagyunk. Én egy zsoldoscsapatot vezetek. A legjobbat még ha nem is a legnagyobbat, az igaz, de akkor sem a király elit egységéről van szó. Ha viszont igaz, amit mondasz, akkor csakis a sötét elfek jóindulatának köszönhető, hogy megúszták egy karcolás nélkül. A sereg könnyűszerrel megússza a parancsnok halálával? Ez csakis egy jóindulatú megalkuvásnak tudható be, nem pedig nagyszerű győzelemnek egy hősies csata után. Most ugyan megmenekültek ennyivel, de lehet, hogy a következő vezetőjük cseppet sem lesz ennyire önfeláldozó - fejti ki véleményét.
Ugyan maradhatott volna a hazugságnál és mondhatta volna, hogy nyugodtan csatlakozhat a másik, csakhogy jobbnak látta tisztázni a dolgokat. Előbb-utóbb úgyis kiderült volna az igazság, esetükben pedig valószínűleg előbb.
- A nevükben nem beszélhetek, én azonban szívesen látok minden jelentkezőt. Kapnál ételt és szállást. Nem, nem kellene férfiakkal aludnod, és ha jól szolgálsz, még arany is ütné a markodat. Ha viszont ezt megfontolnád és csatlakoznál, tudnom kéne, hogy mihez értesz. Miféle mestered van neked?

Nemigen érti, hogy mi kifogása van Anának Gael ellen, de ezzel most nem foglalkozik, amíg gond nélkül lehet kezelni ezt az egészet. Az a kis szóváltás meg a fintor pedig, hát... ennyi belefér még idegenek között is, legalábbis az ő szemszögéből. Ha nem kerültek volna bele bizalmasabb információk, akkor nem is lett volna vele semmilyen gond, na meg ha a férfi nem azzal a szóval utal rá, amelyikkel. Ezen azonban túlteszi magát az úrnő, s inkább lényegesebb dolgokra tér át, ha már úgy hozta a beszélgetés fonala. Bizony, örülne az új embereknek, elvégre akkor sokkal könnyebb dolguk lenne. Több ember többet bír, vagy a meglévőt sokkal jobban. Arról nem is beszélve, hogy csapatából nem egy ember szeret saját családjával is időt tölteni, melyre joguk van. Ha pedig van idejük gazdálkodni a kis földjükön, akkor nem sietős annyira a bér. Sok előnye van az új embereknek, még akkor is, ha hátránya is.
A hallottak alapján elgondolkozik. Különösebben talán nem ért semmihez a nő, azon kívül, hogy nagyon jól kimutatja a férfiakkal kapcsolatos ellenszenvét. Tudása viszont még jól is jöhet, feltéve, ha van ideje bővíteni azt. Nem kell mindenkinek gyilkolni. Nem is érti, hogy csak úgy miért vállalkoznak ilyesmire a népek. Igaz, maga is azt csinálja, de igyekszik a lehető legkisebb veszteséggel tenni dolgát, akármelyik fél részéről. Ráadásul az esetek jelentős részében nem is ölnek, mert hát minek gyilkolnának le szerencsétlen parasztokat, ha puszta megjelenésük elég a gondok megoldásához?
- Mindenképp gyilkolni vágysz? Csak mert gyilkosokat nem képzek. Az embereim azért képzettek, hogy túléljenek, nem azért, hogy gyilkoljanak - jegyzi meg mellékesen.
- Az imént Gaelt növénytámadással fenyegetted. Mennyire értesz az elf mágiához? Másik kérdés... Ha a szükség másként követelné, akkor is ilyen ellenséges lennél a férfiakkal, vagy képes lennél elviselni őket, esetleg mást színlelni? Ha egy férfi társad, vagy egy férfi megbízót kellene megvédened, képes lennél rá? Ha közénk tartozol, a társaid megvédenek, akár férfi vagy, akár nő. A kérdés az, hogy te tudsz-e így cselekedni. A megbízók közt pedig én válogatok, de nem szokásom a neme miatt elutasítani valakit.
Ha az utóbbi kérdésre a válasz nemleges lenne, az probléma. Akkor alighanem el kell búcsúzniuk egymással, mert ha mást nem is, azt azért megköveteli Diramel, hogy együtt tudjanak dolgozni emberei. Éppen ezért körülményes új tagokat szerezni. Na meg egyéb tényezők végett. Mondjuk az végett, hogy már nemigen van föld, amit adhatna azoknak, akik családostól jönnének. Mégy egy-két embernek van hely, de sokkal többnek nem, ha akar hagyni másra is területeket. Ezzel viszont rá érne később foglalkozni. Először meg kell tudnia néhány dolgot a bizonyosság kedvéért, mielőtt még esélyt adna a másiknak.
Eközben Elaile és Teressa lassan előtűnnek a bokrok mögül. Nem siettek vissza, s láthatóan beszéltek valamiről, de mikor előtűnnek, mindkettő elhallgat és csendben haladnak a többiek felé.