Faj: Erdei elf

Nem: Nő

Kor: 37

Becenév: Brie, Szeles, Lepke, de ha mérgesek rá, akkor bizony Brienne

Rang: Gyógyító

Mágia szint: Gyógyítók szintje

A fajtársainál nem sokkal, úgy fél fejjel alacsonyabb  . Hosszú, göndör, gesztenyebarna hajzuhatagát általában kiengedve hordja, hagyja szállni a széllel, hiszen mint szinte mindenben, ezzel kapcsolatban is a kényelmességet preferálja, de van, mikor erőt vesz rajta valami, és ritka alkalmakkor befonja, vagy csak simán összefogja addig szálldosó tincseit. Ruhák tekintetében is a kényelem a fő szempontja, így aztán szinte mindegy, milyen színű valami, a fő, hogy jól érezze magát benne...de főleg kék és fehér színű ruhákat, valamint ezek kombinációit lehet rajta megpillantani.
Elég vadóc, ha épp nem otthon van, vagy a barátaival, akkor szinte biztos, hogy az erdők mélyén, vagy még inkább a fák lombjai között, a magasban kell keresnie annak, aki biztosan meg is akarja őt találni, de még akkor sincs teljesen egyedül, mert szinte mindig van körülötte valamiféle szárnyas is. Sokszor labilis, szinte már magánakvaló; gyakran szinte minden ok nélkül, egyik pillanatról a másikra gerjed haragra, aztán persze amilyen gyorsan megharagszik olyan gyorsan meg is békül, és minden megy tovább, mintha mi se történt volna...számára legalábbis egészen biztosan ez a helyzet. Emiatt érzelmeit se könnyű kiismerni, néha olyan, mintha valamiféle álarcot viselne. Könnyen ismerkedik, viszont ugyanilyen könnyen, szinte már szívtelenül, érzelemmentesen löki el magától azokat, akik véleménye szerint nem méltók a bizalmára, szeretetére. Azonban akit tényleg megkedvel, és úgy érzi, az illető fontos neki, azért tűzön-vízen keresztülmegy, mindent megtesz érte, még akkor is, ha az, amit tesz másoknak őrültségnek tűnhet. Nem mindig tudja megmondani, hogy mit miért tesz, de egy biztos: szinte mindig a segíteni akarás vágya, a jó szándék vezérli lépteit.

Elorsin és Tyriana Crowdfield, egy íjász és egy gyógyító népes családjának többedik, egész pontosan negyedik tagjaként látta meg a napvilágot Awyris erdejében, és nevelkedett viszonylagos békében. Azért csak viszonylagos, mert hát ők se voltak se jobbak, se rosszabbak, mint a többi család, csatározások náluk is előfordultak néhanapján, főleg közte, és két bátyja, Eldar és Kymmil között, mert mindig is elég fiús természettel rendelkező leányzó volt, aki emiatt szívesen ment volna a testvéreivel íjászkodni, esetleg idomárkodni, amiért persze azok nem igazán lelkesedtek, amit aztán szépen Brie tudtára is adtak, és kész is volt a baj, mert Brie sose a meggondoltságáról volt híres, pont ellenkezőleg, nagyon is érzelem és hangulatirányított.
Mivel elf, így a vérében van a mágia, illetve a gyógyítás képessége, amit aztán édesanyja okítása segítségével tovább is fejlesztett, erősített magában, így aztán egy idő után már ő is kamatoztathatta tudását szülei, főleg édesanyja oldalán, ha szükség volt rájuk, márpedig gyógyítókra bármikor szükség lehetett.
Évek, évtizedek teltek el, a kislányból felnőtt nő lett, és beleszeretett egy Luvon Falar nevű fél-elf harcosba. S bár a családja és barátai óva intették tőle, hiszen a félvéreknek kétes a megítélésük ő azonban hiszékenysége, föld felettisége és kedvessége révén úgy döntött, hogy nem fogadja meg a hozzá közelállók tanácsát, nem tartja távol magát a harcostól, minek sajnálatos módon hamarosan meg is lett az eredménye: a férfi egy nap legyilkolta Brienne egész családját. A lány nem tudja, hogy hogyan történt, azt se tudja, hogy a férfi volt-e, csak azt, hogy amikor visszaérkezett a családjához egyik szokásos kirándulásáról, akkor már senkit nem talált ott, csak Luvont, aki pedig nem mondott semmit se, így aztán gyanakodott ugyan rá, de mivel szerette, ezért elrejtette magában ezt a gyanakvást.
Ettől kezdve a lányban megváltoztak az érzések, a prioritások: segített a rászorulóknak, de ettől kezdve élete egyik fő célja az lett, hogy kiderítse, mi történt a családjával, és hogy mégis ki és miért tette ezt velük. Nem tudott, és még mindig nem tud semmit ezzel kapcsolatban, csak azt érzi, hogy valaki rászedte, elárulták, és már nem tud vakon bízni senkiben sem, vagy ha mégis, akkor csak nehezen. Már nem veti bele magát olyan könnyen a dolgokba, számító lett, bizalmatlan, s azóta ő is tárgyakkéént, eszközökként tekint a körülötte lévőkre..persze mindezt úgy, hogy azok ne tudjanak róla, mert hát nem akar ő senkit sem bántani, legfeljebb aki őt is bántotta. Azonban azt is tudja, hogy ez az út, amire szülei, testvérei, és egyéb hozzá közelállók elvesztésekor rálépett még hosszú és nagyon rögös.., és még csak most kezdődött, úgyhogy felteszi az álarcot, és..kezdődhet a játék, rajta nem múlik.