A kellemes, napos időben a tó vize lassan fodrozódik. A vadrécék, hattyúk és más vízimadarak is feltűnnek a víz felszínén. Az idilli és harmonikus látképet, amit akár egy festő tájképnek is megörökíthetne egy vásznon, mindössze két dolog rontja el. Az egyik, egy nagy csobbanás a vízfelszínen, a másik pedig ahonnan a csobbanás ered, egy halászbárka. Kisnövésű ám, de masszív alkatú halvadászunk, éppen a szokásos tevékenységét végzi Mistriol tavain. A nagy kiterjedésű tavon, magányosan halászik. Pár óra múlva lesz is zsákmánya, nem bőséges, de nem is túl kevés, amolyan átlagos. Az utóbbi időkben tengeren halászott, annak ellenére inkább folyami halásznak vallja magát. Azonban most tavon halászik, ez kissé szokatlan neki. Pár napja már itt van a tavon, egy kisebb nádkunyhót is összeeszkábált magának a parton, a nádas rejtekében. 
A nap végeztével, kiköt a megszokott helyen, és a kunyhója körül tüzet gyújt. A mi Harli bátyánk megéhezett. Ha egy törpe megéhezik, akkor bizony enni fog! A mai menü - ugyanaz mint tegnap, tegnapelőtt és azelőtt - harcsapörkölt, jó hagymásan és vörösborosan. Ő tízből, tizenegy alkalommal halat eszik, mi mást is. A bográcsban készül is a paprikás, a közelben járók érezhetik is a mennyei illatokat. A meghitt főzőcskézést egyvalami zavarja meg, beborul az ég és elkezd szakadni az eső. 
- No fene! Hát csak nem tudott volna várni még ez a fránya eső! - morgolódik magában törpénk, majd becipeli a bográcsot a kunyhóba. Ugyan kissé morcosan, de azért még is csak jóízűen neki áll falatozni.

A fákkal teli otthona után meglehetősen furcsa, ugyanakkor gyönyörű látványt nyújtanak a tavak a maguk sajátos környezetével és másságával. Számára szokatlanabbnál szokatlanabb növényekre bukkan, amik felkeltik érdeklődését, így gyakran hosszasan szemlélődik, alaposan megvizsgálva egy-egy levelet vagy virágot. Még eltűnődik azon a lehetőségen is, hogy a környék egy településének területére bemerészkedik, hátha talál egy ősanyót, aki tudna neki mesélni, ha már a természet nem feltétlenül hajlandó konkrét választ adni neki. Mondjuk... nem feltétlenül járna jobban egy vénasszonnyal sem, ahol két opció létezik: a bölcs és a pletykás.
Az itt töltött időt leginkább sétálgatással üti el, igyekezve nem belecsúszni a vízbe, ahogy a szegélyen járkál. Néha letelepszik szemlélődni, figyelni azokat az állatokat, amikkel ritkábban találkozott idáig, vagy éppen a beljebbről kiugró halak felé kapja pillantását. Az órák ennek a kellemes, csendes programnak köszönhetően gyorsan tovaröppennek, közben felfigyel egy vékony füstcsíkra is - bizonyára valaki tüzet gyújtott, remélhetőleg biztonságos módon, semmiben sem kárt téve. Tekintve, hogy egyelőre nem tűnik veszélyesnek, nem is foglalkozik vele, persze nyilván, ha a szükség megkívánja, fellép és megküzd az elharapódzó lángokkal, erre azonban nem kerül sor; ezt a feladatot a gyorsan leszakadó eső elintézi. Eleinte csak meglepetten pislog, ahogy orrára érkezik az esőcsepp, aztán eszébe jut, ahogy egy bolynyi hangya hogyan szaladgált a földön, égszakadást kiáltva.
Hamar kiderül, hogy mindössze percek leforgása szükséges bőrig ázásához, és mivel helyismerete nincs, valamint jobb ötlete se, fürge léptekkel a korábban látott szürke felleg irányába indul, mintha csak menekülne a természeti jelenség elől. Pontos helyet nyilván nem tud megállapítani a sok, vízből kimagasodó nádtól és egyéb növényektől, de amint úgy érzi, megérkezett, elkiáltja magát:
- Van itt valaki? - néz körbe, hátha megpillant valakit, közben lassacskán sétálva, tűrve a nagy lendülettel lezúduló cseppeket, amik akadályozzák a látásban. Gyakorlatilag ez az egyetlen reménye, és ha itt nem is talál fedelet a feje fölé, legalább egy irányt megadhat az itt tartózkodó a legközelebbi védelem felé - feltéve, ha nem tűnt még el.
- Nem akarok gondot! Még ha ez egy bevett rablóbandás megszólítás is... - rándul össze a második mondatnál, ugyanis egyre kellemetlenebb ez a zápor. Lehet, meleg van a nyári időszak miatt, attól még a hideg esőszemek a széllel egyáltalán nem alkotnak kellemes párost, mi több, ázott nyúlként, menedék nélkül egy kellemes megfázásnak is részese lehet.

A nádkunyhócska tetején hallani lehet rendesen az esőcseppek sorozatos és erős koppanásait. Törpénk bár jó ízűen falatozik bent, annyira nem elégedett. Ki nem állhatja az esőt. Az evést megszakítva kicsit kikukucskál a kunyhójából, elégedetlenül nézi a zúduló esőcseppeket. Kicsivel később meghall egy kiáltást.
- Erre! - kiáltja el magát ő is. Kicsivel később látja, hogy egy nő közeledik felé.
~ Lám-lám.... jól megáztál aranyom. ~ jegyzi meg magában, miközben nem túl feltűnően végigméri a nőt. Majd reagál is annak mondandójára, kissé elmosolyodva.
- Itt aztán nem tudnál mit elrabolni, talán csak halat. Egyébként szebb napot! Gyere beljebb, siess mert meg fogsz fázni. - mutatja neki az utat. Amennyiben a hölgy belép Harli bátyánk kunyhójába sok mindent nem láthat ott. Egy rönkből készült asztalt, két széket, egy függőágyat, pár hordót és ládát. A  falakon hálók, szigonyok sorakoznak. Alapvetően rendezett a beltér, ami a tünde kisasszonyt zavarhatja az az erős halszag. Ám most talán az sem érezhető annyira, hiszen a kunyhót belepi a finom harcsapaprikás illata, mely ott gőzölög még a bográcsban. Kisnövésű halvadászunk, azért amennyire lehet úriember, fog egy pokrócot és a nőnek adja.
- Ezt tegyed magad köré, nehogy megfázzál. A nevem Harlon, de hívj csak Harlinak. Nem vagy éhes? A harcsapaprikás még meleg. - kérdezi tőle, miközben elővesz egy üres fatányért és egy kanalat, majd vár a nő reakciójára.
~Remélem szereti a halat. ~ teszi fel a kérdést magában törpénk.

Nem igazán számít válaszra, meglepetésére mégis érkezik egy irányt adó szó figyelemfelkeltő kiáltására. Rögtön odafordítja fejét, majd megszaporázza lépteit, hogy mihamarabb megérkezzen a nádas rejtekébe, mert ha nem téved, innen jött a hang. Felmerül ugyanakkor a kérdés benne, hogy ez esetleg egy csapda-e, hiszen egy női hang igencsak csábító lehetőség lehet egy barbár utazónak, nem beszélve a menedék igencsak különleges helyszínéről. Nem mintha kéne aggódnia... Körülveszi őt a természet, így nincs mitől félnie - előbb fog az esetleges támadó fennakadni a növényzetben, minthogy elvágja a torkát.
Félrehajtja a nádas egy kisebb részét, belátást nyerve annak rejtekébe, és óvatosan, némi ügyetlenséggel közlekedik, érezve, mennyire idegen itt. Szerencsére nem kell sokat küzdenie: hamar megpillantja a kis nádkunyhót, ami egy kellemes meglepetést okoz, valamint a tulajdonosa is szokatlan látványnak bizonyul a számára ezen a környéken. Inkább számított emberre, esetleg tündére, de törpére egyáltalán nem. Nem mintha ettől elkeseredne, inkább üdítőnek hat ez a fajta változatosság.
A megjegyzésére szánt mondandója megmosolyogtatja - eléggé úgy tűnik, egy hozzá hasonló, anyagilag nincstelennel van dolga.
- És napsütésben gazdagabbat - biccent egyet, üdvözölve a másikat, a beinvitálásnál pedig nem is hezitál: szinte azonnal belép az apró építménybe, kicsit örülve, hogy távolról se közelíti a két méter magasságot, máskülönben igen kényelmetlenül férne el egy törpkunyhóban. Odabent rögtön megcsapja őt a frissen készülő halétel kellemes illata, ami igencsak étvágygerjesztőnek bizonyul. Emellett érez valami mást is, ugyan csak halványan, és jobban oda kell figyelnie, hogy kitalálja: halszag. Szinte vigyorogni támad kedve, ahogy arra gondol, állatként mennyire otthonosan érezné magát ilyen körülmények közt, leszámítva az esőt és a sok vizet. Könnyedén el tudja képzelni a sóvárgó körbenézést annak reményében, hátha megleli a pikkelyes, üvegszemű barátait.
Enyhe ámulattal figyeli meg a szobát, roppantmód értékelve a minden bizonnyal saját építésű házikót és annak takarosságát, nem beszélve a halászeszközökről. Amolyan tipikus halászkunyhónak mondaná - noha nincs nagy tapasztalata ebben, csupán leginkább ez a kinézet jutna eszébe a szó hallatán. Meglepetten konstatálja aztán, mennyire udvarias társasága akadt, közvetlensége miatt azonnal barátságossá téve a hangulatot.
- Köszönöm - fogadja el a pokrócot, úgy téve, ahogyan a törpe - Harli - javasolja, aztán veszi a bátorságot, hogy helyet foglaljon az egyik széken. - Én Lashrael vagyok - mutatkozik be ő is, az étel hallatán pedig összefut a szájában a nyál. - Hát, ha van két főre elegendő, valamint nem sajnálod előlem, akkor nagyon szívesen társulok. El tudnék viselni egy finom ebédet - bólint párat visszafogottan, majd újra megszemléli az eszközöket, a belteret. - Érdekes szenvedély, már a halászat - jegyzi meg, gyenge próbát téve egy beszélgetés kialakítására. - Gondolom, nem ez az állandó helyed - pillant némi kíváncsisággal Harlonra.

- Ne aggódj egy törpénél mindig van elég étel. Van annyi, hogy két tányérral is ehetsz.-közli egy mosollyal kísérve, majd rögvest előkeres még egy fatányért és egy kanalat. - Remélem szereted a halat.- eközben a merőkanállal szed is lánynak egy igen tekintélyes mennyiségű adagot, majd oda is viszi az asztalhoz, a gőzölgő ételt. Nem igazán hölgynek való adag, inkább afféle nagydarab kemény munkához szokott emberek szoktak ekkora mennyiséget enni. De a törpéknél a vendéglátás egyenlő a bőséggel. Mindenből finomat és főleg sokat. Ez soha sincs másképp az aprónépnél, legyen szó egy törp hadvezér győzelmi lakomájáról, egy bányászcéh ebédszünetéről, vagy csak Harli kunyhójában lévő falatozásról. - Jó étvágyat! - mondja az elf hölgynek, majd magának is szed még egy tányérral, miközben a lány kérdésére is válaszol. - Érdekes szenvedély? Engem ezért sokáig lenéztek. A törpék többsége nem halászik egyáltalán, vagy a sötét bányákban csákányoznak, vagy a forró kohók mellett kovácsolnak, esetleg fafaragók. Jó magam nem szeretem a tipikus törpmesterségeket. A magam útját járom, mint vándorhalász. Valóban nem ez az állandóhelyem. Nem régiben a tengeren halásztam, de ott veszélyesebb, meg is járta a bárkám. De szerencsére már rendben van. Alapvetően folyami halásznak tartom magam, de jelenleg a folyókon alig-alig akad tisztes mennyiségű halállomány. Most tavon halászok, ez még nekem is új, csak egy hete vagyok itt. Viszont furcsállok egy valamit. Szabad tudnom, hogy mit keres itt egy bájos elf hölgy, itt senki földjén a nádasok közt? - mesél egy kicsit magáról, majd leül enni ő is. Ahogy elnézi az elf lányt, első ránézésre, afféle vándornak vagy kalandornak gondolja. De majd a válasz, remélhetőleg érkezik.

A törpe mosolyát viszonozza, ezzel a gesztussal fogadva a választ, ami fejtágítás is egyben a törpék szokásaival kapcsolatosan. Persze nem veheti biztosra, hogy mindenkinél ugyanígy zajlik egy vendéglátás vagy étkezés, hiszen ahány ház, annyi szokás, de ezzel most nem kell foglalkoznia.
- Persze - biccent egyet. - A halételeket eszem talán a legszívesebben, bár ritkán van rá lehetőségem. Erdős vidéken vagy épp a pusztában nem jellemzőek a földből kiugró vagy fákon és bokrokon érő halak - vonja meg a vállát szórakozottan, némileg elengedve magát, előkotorva azt az apró humorát, ami van neki. Figyeli aztán, Harli miként cselekszik, a túlszedett adagnál viszont akaratlanul is elkerekednek egy pillanatra a szemei, amit gyorsan pislogásra vált. Nem akar udvariatlan lenni, de a vadonban élve nehezen jut hozzá hirtelen ilyen mennyiségű élelemhez, és el se tudja képzelni, hogyan fogja letuszkolni a torkán az egészet. Valószínűleg sehogy, de majd megpróbálkozik vele.
- Köszönöm - mondja, kezébe véve az evőeszközt, még egy darabig élvezve a fogás illatát. Állatként biztosan megveszne ezért... - Jó étvágyat - ismétli el a szavakat, mikor társa is szedett magának, kanalazva egyet a neki szánt adagból, hallgatva közben a férfi meséjét, amivel bőven kifejti kérdésére a feleletet. A kíváncsiság és megértés egyre jobban látszódik tekintetében, szinte teljesen azonosul a történettel, mivel hasonló dolgokat tapasztalt. Ő is végigment azon, mikor kicsit más volt, már kiközösítették - kezdve a vörös fürtjeivel. Részben ezért sem akart rossz megjegyzést tenni a halászatra, a víz iránti szeretete pedig lenyűgöző. A tündéken kívül nem hinné, hogy sokan értékelnék a természet ilyen megjelenését, és emiatt kicsit talán úgy érzi, egy hozzájuk hasonló lelke bújt véletlenül egy törpetestbe. Természet Anya érdekes tréfákat űz.
Amikor visszaterelődik rá a kérdés, enyhe meglepettséggel nyeli le a falatot, amin épp rágódik. Sokáig nem tart csodálkozása, hiszen akárhogyan is nézze, teljesen jogos - ez nem tündebirodalom.
- Hát... Hosszú történet van mögötte - mondja, és elsőre talán úgy tűnhet, már zárni is szeretné a témát. - De végső soron a tiédhez hasonló. Én is mást akartam csinálni, mint ami úgy... Elvárt vagy megszokott, és ezt a család nem nézte túlságosan jó szemmel - rázza meg a fejét tehetetlenül, nem részletezve túl az indokokat, mivel meg van róla győződve, hogy más fajoknál is megvetik a "bűnét". - Nem mondanám, hogy a kalandvágy hívott ilyen messzire, inkább az ismeretgyűjtés vonzott, ami elég körülményes a háborúzós-békekötős időszakban, tudom, de ha már "kitagadtak" otthonról... - forgatja meg a szemeit, de nem komoly, sértő szándékot kifejezve vele. - Később nem foghattam volna bele. Egyébként szerintem nagyon is tiszteletre méltó, hogy ezt felvállaltad. Nem hiszem, hogy annyira sokan töltenék az idejüket így, vagy éppen annyira szeressék - jelen esetben - a folyókat, hogy feláldozzák a fajuk által meghatározott becsületüket - kanalaz újra. - Feltételezem, nem bántad meg a döntésed. Én nem hajóztam még semerre, de hallottam pár szép dolgot róla. Az erdő rejtélyeit tapasztalva meg sejtem, mennyi kincse lehet - enged meg egy halvány mosolyt.

Figyelmesen hallgatja, az elf lány történetét. Ő maga sokáig azt hitte, ezek szerint tévesen, hogy az elfek között nincsenek a náluk megszokottnál eltérő "csodabogarak.".
- Ti elfek többnyire tisztelitek a természetet. A törpök is... a maguk módján. A négy őselemből, mi a földet tudjuk magunkhoz legközelebb. A törpök szinte a föld alatt élik le az életüket, a tárnákban. Hegyek és sziklák között találhatóak a falvaik és városaik nagy része is. A föld adja az érceket is, amikből aztán kovácsolni tudnak fémeket. Én más vagyok, én a Víz gyermeke vagyok. Nagyon régóta a tengereken és folyókon élek. A víz nekem erőt ad, felemel, tanít és megnyugtat. A tengereken láttam, éreztem és tapasztaltam kegyetlen erejét, ugyanakkor láttam az értékeit, szépségeit is. Kötelező nekem a fajom, népem leginkább rá jellemző mesterségét és életvitelét gyakorolnom? Nem! Mindenki a maga útját járja. Ha adhatok egy jó tanácsot, mindenki megbánások nélkül élje az életét. Persze, hogy nem bántam meg, hogy halász lettem.- magyarázza egy mosollyal kísérve, majd ő maga is elkezd falatozni. Az a fránya eső nem akar elállni, éppen ellenkezőleg. Erősebben dörög és villámlik, úgy esik mintha dézsából öntötték volna, ráadásul ez mellé még egy erős szél is társul. Érzékelhető is, ahogyan a nádkunyhó kissé megrezdül. Az étel kanalazása közben Harli feltekint a mennyezetre, körbe is néz. Az ötödik erős mennydörgés után, már feláll és óvatosan kinéz a kunyhóból egy rövidke időre. A fejét elégedetlenül csóválva tér vissza az asztalhoz, folytatni az étkezést.
- Lashrael, nem tudom, hogy mik a terveid, de... szerintem egy darabig maradj még itt. Pokoli az idő kint, elvinne egy tüdővész, ha most kimennél. - magyarázza, majd tovább folytatja az evés, mikor már megevett mindent, valami eszébe jut. Hirtelen feláll. - Óh... én udvariatlan elnézést, vendégem van és elfelejtettem itallal kínálni. Bár nem tudom, hogy a tündéknél mit szokás inni. Sör, bor vagy rum? Ez van nálam választék. -

Érdekes az, amiket a törp mond, és belegondolva van is igazság az elhangzottakban. A tünde talán azt hihetné, hogy ők az egyetlenek, akik annyira nagy tisztelettel fordulnak a megteremtett dolgok iránt, de ahogy járja a vidékeket, úgy jön rá, mindenki másképp fejezi ki ezt a fajta szeretetét. Milyen érdekes is ezeket megtapasztalni!
- Elfként elég nehezen tudnék megélni ilyen körülmények közt - jegyzi meg egy halvány mosollyal, már-már borzongva a gondolattól, hogy életét a föld alatt kelljen élnie. Nem neki találták ki, de nem is olyan kultúrába született - nyilván, ha törpének szánta volna Természet Anya, akkor már régen a bányákban dolgozgatna, élvezve a barlangok és járatok rejtvényeit. Sokkal másabbak ott a szokások, amiket elsőre nehéz lehet megérteni vagy elfogadni - főleg az embereknek, akik még egységesíteni sem tudják nézeteiket, mindig csak vitáznak és harcolnak egymással. Neki mindenképp hiányozna az eleven természet, amiben nevelkedett, hiszen a bányákban, nagy mélységekben nem sok jele van az életnek. Nem is bírná elképzelni az életét a megszokott suttogások nélkül.
- Ezt örömmel hallom - szélesedik a mosoly, mikor határozottan kijelenti: elégedett a döntésével. - Én is igyekszem így élni, elhiheted - biccent egyet. - Amit jónak látok, azt megcselekszem, ha rosszul alakul, akkor abból tanulok, mint ahogyan mindenki más, de sose bántam meg sem azt, amiért kitagadtak, sem azt, hogy útra keltem. Talán kicsit szerencsésnek is gondolom magam a más, hmm... nyitottabb felfogásommal - keresi a szót, igyekezve úgy mondani, hogy az ne hangozzon nagyképűen vagy önelégülten. Noha keserűséggel töltik el őt az emlékek, nem azért, mert önmagát hibáztatná, inkább csak sajnálja, mennyire nem értették meg őt - ez az egyetlen, amin változtatna, de minden bizonnyal a más előadás sem vitte volna előrébb a helyzetet.
Amikor hangosabban és haragosabban dördül meg az ég, kissé összerezzen, bizonytalanul vizsgálgatva a kunyhót is, mikor alig tapasztalhatóan megmozdul. Kint a növények szinte sikítanak, ahogy meghajlanak a viharos szél erejétől, de hamar elhessegeti az ebből származó kétes gondolatokat, hiszen az épület tulajdonosa biztosan tudja a dolgát, ha hajója a tengert is megjárta. Többé-kevésbé megnyugodva falatozik így tovább, aztán megvárja Harlit az evés folytatásával, míg kinéz és visszaül az asztalhoz, nem túl biztató hírekkel.
- Azt hiszem, nem is tehetnék mást - változnak vonásai bocsánatkérővé. - Igyekszem nem teher lenni, ha már ettől az ítéletidőtől megmentettél - biztosítja társaságát. - Sok tervem egyébként nincs, csak haladtam volna tovább valamerre, konkrétabb célt kerítve magamnak, de az utazással nem sietek túlságosan - teszi még hozzá, kanalazva még egyet az ételből, vidáman élvezve az ízeket, melyeket elég ritkán tapasztalhat.
Az újabb szóra meglepetten kapja fel a fejét, némi értetlenséggel szemlélve Harlit, hiszen már csak az, hogy beengedte apró otthonába és megeteti, éppen elég nagy vendégszeretetre és udvariasságra enged következtetni.
- Öh... Hát... - hökken meg pár pillanatra, és igazat megvallva eléggé elszokott mindenféle italtól, leszámítva a forrásvizet és a zamatos, lédús gyümölcsök ízét, amivel pótolja a napra kellő folyadékot. - Azt hiszem, a borra esik a választásom. Az van odahaza is, a rum nem jellemző nálunk, de sörrel sem nagyon találkoztam, ha őszinte akarok lenni - magyarázza némileg félénkebben, kicsit az előbb említett tehernek érezve magát, bizonyára teljesen feleslegesen. - Persze szívesen próbálkozom újdonságokkal is, de nem szeretnélek a legkülönfélébb grimaszaimmal megsérteni - teszi még hozzá sietősen, mielőtt megkérdőjeleződhetne ilyen módon korábban emlegetett felfogása.

Harli bátyánk elmosolyodik, a lány szavain.Nem is teketóriázik sokat, szimplán három kupicás poharat az elf hölgy elé tesz az asztalra. Az egyikbe sört, a másikba rumot, a harmadikba bort tölt. De láthatóan csak egy keveset, amolyan kis kóstol mennyiséget.
- Neked balról jobbra sorolom, az első pohárka az rozs-sör, a második pohár az rum, az utolsó pedig vörösbor. Kóstold meg őket, amelyik jobban ízlik, abból öntök akkor többet. Egy rendes adagra valót.-kínálja őt, igazi törpéhez méltóan. Megvárná, míg a nő végig kóstolná mindegyiket. Kíváncsi a reakciójára és a véleményére.Annyit azonban ő is tud, hogy a tündék messze nem olyan iszákosak mint a többi nép.
- Mond csak Lashrael, ha amúgy sem volt konkrétabb célod. Mit szólnál hozzá, ha holnap együtt fedeznénk fel a tavat. Igen nagy tó ez, még magam sem hajóztam be teljesen. Ismerd meg a vízivilágot is, ez is a természet része. Szeretsz hajókázni? - teszi fel neki a kérdést. Harli nem bánná, ha másnap nem egyedül lenne a vízen. Amúgy is ritkán szokott társasága lenni.... egy valakit leszámítva! Miközben mindketten az asztalnál ülnek, az asztalon található egy tarisznya is. Ami hirtelen megmoccanni látszik, ide-oda mocorog.
- Na tessék, kezdődik. Felébredt. - néz az elf nőre, és mosolyogva biccent fejével a tarisznya felé, amiből egy nagyobb pillangószárny tűnik elő. Egy nagyobb ásítás hangja is hallatszik. Aztán egy apró kis lény is kimászik, teljesen pőrén.



- Ejnye vegyél fel valami ruhát! -mondja neki törpénk.
- Jó reggelt Harli bácsi! - köszön vissza az apróság aki dörzsölgeti a szemeit és ásít, majd a tarisznyából előveszi a kis ruhácskáját, amit magára is ölt. Aztán megfordul, mikor észre veszi a tündérke az elfet elmosolyodik. Hirtelen felreppen, rárepül Harlon vállára és ott elkezdi ugrabugrálva kiáltozni.
- Harli bácsinak szerelme van! Harli bácsinak szerelme van! Mond csak Harli bácsi nem túl magas hozzád ez a kisasszony? - kérdezi virgonckodva.
- Pilly...muszáj??? - rázza a fejét törpünk és a saját homlokára csap - Elnézést Lashrael a kis kellemetlenségért. Pillyke már csak ilyen kis szeleburdi. - az apró kis tündérke lerepül a törp válláról és az elf lány elé repül az asztalra, majd integet neki aranyosan.
- Szia! Te szép vagy, Harli bácsi pedig nem. Az ellentétek vonzzák egymást. Haha-ha! - repül fel csintalanul nevetgélve. Törpünk pedig kínjában ismét homlokon csapja magát.
- Pilly...neeee. - ekkor megköszörüli halászunk a torkát egy kicsit - Viselkedjen a kisasszony különben nem kap szamócát! - szól rá kicsit morcosabban, de ez nem igazi mérgesség, csak afféle játékosság.
- Igenis, Harlon kapitány! - áll vigyázzba az asztalon a tündérke, mosolyogva tiszteleg is hozzá. Apró halvadászunk pedig feláll és egy pici tál szamócát letesz az asztalra. A kis tündér pedig el is kezdi két pofára zabálni, nem eszik valami szépen, tiszta ragacsos lesz a gyümölcstől az arca.

// Pilly az én NJK-m.  Itt olvashatsz róla. //

Míg a törpe a poharak elővételével foglalkozik, észreveszi, társasága már végzett is az ebéddel. Gyors pillantást vet a saját adagja felé, és tányérjában még mindig ott találja az adagja felét - jóval lassabban eszik, mint gondolta. Viszont nem úgy tűnik az idő miatt, hogy el kéne sietnie, hiszen egy jó darabig nem fog sehova sem mozdulni innét a csúfos viharnak köszönhetően. Szóval nyugodtan kanalazgatja tovább, míg a három pohárka koppan az asztalon, mire némi értetlenséggel pislog rájuk. Gondolatban szinte már visszakozik, menekülve a saját maga által kreált kihívás elől, az üvegek előkerültével és tartalmuk kiöntésével azonban már nincs visszaút. Kíváncsian figyeli a másságukat, és ha őszinte akar lenni, még nem is találkozott velük. Hallani hallott róluk, elvégre világjáró tünde, de amivel kisebb barátságban van, az a bor. Egyébiránt a másik kettő idegen a számára, még csak köszönőviszonyban sincsenek, szóval elkél Harli segítsége, amiben megnevezi mindegyik italt. Aprókat bólogat, mintha valami kisgyereknek magyaráznák a különböző tárgyak, eszközök céljait, elfek esetében a növények más-más felhasználhatóságát.
- Köszönöm - pillant fel a halászra. - Azt hiszem, ez egy vissza nem térő lehetőség, így kihasználom - vezeti tekintetét a poharak felé, és a két ismeretlen alkoholt veszi fel. Először csak kellemesen ringatja az edénykékben a folyadékot, ismerkedve azok állagával, de nem sok különbséget vél felfedezni, így következő lépésnek beleszagol, és egyiket sem találja annyira vonzónak, főleg a rumot. Szinte facsarja az orrát, és nem is bírja megállni a grimaszt, ami egy rövid időre megjelenik - persze amint lehet, már le is törli arcáról az enyhe fintort. A gyors vizsgálódást követően úgy dönt, a rummal kezd, mert az tűnik a legellenszenvesebbnek, és így halad a könnyű felé.
- Nos, egészség - emeli meg a poharat, azzal azt az apró adagot le is dönti, de nem elég sietősen ahhoz, hogy a velejáró erőt ne tapasztalja meg. Úgy érzi, mintha szétmarná a száját és a torkát, és csak ügyetlenül sikerül lerakni az edénykét az asztalra, míg szenvedve próbál nyelni párat. A fejét lehajtja, némileg összébb is húzódik, és csak pár másodpercnyi késéssel jut szóhoz, mikor már legyűrte azt a sárkányleheletet, ami belé szorult.
- Ez... Erős - enged némileg a feszült tartásból, esetlenül vizsgálgatva társát. - De egy életre szóló élmény is - borzong még meg egyszer. - Ebből mennyi kell, hogy padlóra kerüljön az iszogató? - érdeklődik még a rummal kapcsolatban, de nem tippelne valami nagy számra. Valószínűleg neki három-négy apró pohárkával elegendő lenne a teljes kiütés eléréséhez - persze ez csak egy megérzés, még ő maga sem tudja, mik a határai, hiszen sosem kísérletezett vele. Ha tőle függ, akkor nagy valószínűséggel nem is fog.
Az első kellemetlen próba után nem tudja, mire számítson, viszont a rozssör nem tűnt annyira borzasztónak már illat alapján sem. Azért még mérlegel, míg az ujjai közé veszi a poharat, erőt véve magán és belső égetésén, amit a rum okozott. Mély levegővétellel határozza el magát, és a kiöntött adagot hamar megissza. Az előző erős után ez igencsak kellemesnek bizonyul, kissé édeskés, de mellette ott van egy savanykás íz is, és az, hogy egyáltalán nem égeti, kissé meglepi.
- Ez nem is olyan rossz, mint vártam - teszi le a poharat. - Ízlik - bök rá az edényre Harlira nézve, de nem hagyja érintetlenül a kiöntött bort sem - ha már ilyen nagy vendégszeretetben van része, nem fogja elutasítani. Azt a kis adagot már jóval nagyobb magabiztossággal nyeli le, felfedezve a korábban már tapasztalt ízeket, így csak egy elégedett mosoly kerül az arcára.
- Ez is finom - biccent egyet. - De szerintem a rozssört választom, ha már új és tetszik is - választ egyet a három közül, a meghívásra pedig némileg eltűnődik. Ahogyan megmondta, valóban nem siet sehova, viszont felesleges fejtörést sem akar okozni társának, na meg minden bizonnyal, ha úgy adódik, biztosan lesz néhány kérdése is, ami nevetségesnek tűnhet. Ugyanakkor nem úgy tűnik, hogy Harli annyira bánná, máskülönben nem vetette volna fel ezt az egészen kellemes ötletet.
- Persze, miért ne? - enged meg egy mosolyt. - Ha már úgyis az a célom, hogy megismerjem a természet legkülönfélébb formáit, nem utasíthatom el ezt a lehetőséget sem - szélesedik némileg a gesztusa. - Véleményt azonban nem tudok mondani, eddig... Hát... - bizonytalanodik el egy kissé. - Szégyen és gyalázat, de nem volt lehetőségem hajókázni sose, így véleményt sem tudok mondani erről - válnak vonásai akaratlanul is bocsánatkérővé, mintha valami bűnt követett volna el ezzel. Mondjuk egy halász számára biztosan elég nagy hibának és kihagyhatatlan élménynek tűnik mindez - neki is első gondolata lenne ugyanez, ha valakiről megtudja, nem járt még a lombok közt, csak lenn, a talajon. Az is egy igazi élmény, még ha egy kissé ijesztő is az átlagember számára, aki nem kötődik úgy a természethez, mint a tündék, és nincsenek a segítségére a növények, ha esetleg megcsúszott az egyik ágon.
Közben újabbat kanalaz az egyre csak fogyó adagból, nem hagyva magára azt sem, még ha ki is hűlt. Ha lassan is, de biztosan el fogja tüntetni a tányérról az egészet, csak... Adjanak neki még pár plusz órát. Éppen rág, mikor felkapja a fejét Harli szavaira, és kíváncsian pillant a jelzett irányba, ez azonban hamar gyanakvóvá válik. El nem tudja képzelni, mit rejt a tarisznya - nem hinné, hogy valami miniatűr emberke lenne benne, inkább valami kisállatra tippelne, még ha a hang nem is erre enged következtetni. Mikor aztán kibújik a kis teremtmény, aki igenis hozzájuk hasonlónak bizonyul a szárnyait és a méretét leszámítva, teljesen letaglózva figyeli őt. Csupaszsága egyáltalán nem zavarja, sokkal jobban leköti, miféle lény is van most a szemei előtt, meg egyébként is... Ő is lány, így nincs min meglepődnie. A beszélgetés kezdete ugyancsak sokkoló elsőre - ilyen csibész kölyökkel se találkozott már egy ideje, ami az eddigi otthonosság érzetét csak erősíti. Azt viszont nem tudná eldönteni, hogy ismét gyereknek érzi magát egy picikét, mivel most pótlódik az a csínyekkel és gyermeki csipkelődéssel teleszőtt élménysorozat, amiben nem kifejezetten volt része, vagy inkább idősnek, mert már jócskán maga mögött hagyta a gyerekkort.
A kezdeti döbbent vonásai hamar átváltanak vidámmá, már halkan legyintene is Harlinak, jelezve, egyáltalán nincs gond, erre azonban nem kerül sor, mert a kislány folytatja a szurkálódást. Itt szólna közbe édesanyja, aki mindig figyelmeztette: sose mondjon senki ilyet a másikra, de hát a körülmények miatt itt esélye sincsen bármit is megjegyezni, elvégre Harli hamar kezeli a helyzetet. Muszáj a beszélgetés végére halkan elnevetnie magát, annyira humorosnak találja a párost. Mulatságos előadást tarthatnának ők ketten, már most biztosan ellátogatna párszor arra a térre, ahol éppen valami darabot adnak elő.
- Érdekes társaságod van, meg kell hagyni - jegyzi meg jókedvűen, kizárva a gondolatot, minek kapcsán hallott először a tündérekről - mert hát ez az apróság egyértelműen az, le se tagadhatná azokkal a szép szárnyakkal. Nincs túl sok kedve a szomorkodáshoz, régi is a történet, az orrát lógatni így felesleges.
- Egyébként meg a szépet igencsak sokszínűen lehet megfogalmazni, mindenkinek mást jelent - fordul az aprósághoz. - Valaki az egészen izmos személyeket szereti, valaki a soványakat, másnak meg az tetszetős, ha valakin, nos... Igencsak sok húst találni. Számodra én szépnek tűnhetek, de én nem találok semmi különlegeset magamban, elvégre olyanok közt nőttem fel, akik hozzám hasonlóan jelennek meg.
Mondjuk nem is sokat törődik mások kinézetével, elvégre sosem azt kereste senkiben. Mindig igyekezett befelé tekinteni, a másik személyiségét felfedezni minél hamarabb, mert ő mindig is arra volt kíváncsi és nem arra, éppen mit vett fel aznap, mennyire ápolja magát. Jó, persze, tündeként nyilván értékeli, ha nem csak félévente kerül sor mosdásra, de a hangsúly továbbra sem ezen van, megfogalmazni meg igencsak nehézkes, hiszen ebből nem túl kellemes viták is kialakulhatnak, amiket jobb elkerülni. Ennélfogva próbál semlegesen fogalmazni, valamennyire talán megértetve a csöppséggel, hogy a szépség nem csak egy nézőpontból érvényesül. Hogy mennyi mindenben meg lehet találni... Azt inkább nem is kezdi sorolni, mert elveszne a természeti képek közt, elhalmozva őket felesleges információkkal erdőkről és tisztásokról.