Faj: Erdei elf

Nem: Férfi

Kor: 72

Becenév: Qildor

Rang: Vándor

Mágia szint: Haladók szintje

Először is pár mondat a külsőmről. Talán valamivel izmosabb vagyok, mint társaim, mármint hogy kinézetre, nem tűnök annyira törékenynek, mint a többiek. Rövid szakáll díszíti arcomat, mely jóval karakteresebbé teszi, véleményem szerint. Persze vannak fajtársaim akik óckodnak ettől, de nekem tetszik. Hosszú barna hajam van, melyet van hogy felkötve hordok, van, hogy egyszerűen csak kiengedve. Semmilyen dísz nincsen benne. Általában a természet színei köszönnek vissza a ruháimon. A zöld és a barna dominál. Olyasmiket szeretek hordani, amik nem akadályoznak a szabad mozgásban.
Sosem tartottam magam szokványos erdei elfnek. Persze nyilván mindenki ezt gondolja magáról, de nekem ezt mások is mondták. Nah de miért is? Főleg azért mondom ezt, mert míg mások szeretik akár teljes életüket is az erdőben eltölteni, nekem ez egyáltalán nincs ínyemre. Szeretem járni a világot, felfedezni minden egyes pontját, és persze a különböző fajok titkait, személyeit. Olyan igazi vándornak mondanám magamat, aki sosem bír egyhelyben maradni. Mivel szüleimet elég hamar elvesztettem, ezért amúgy sem volt sosem igazi otthonom. Talán ez is ezen út felé sodort. Jó humorú, értelmes személynek tartom magam, a visszajelzések alapján. Szeretem az újat, és az ismeretlent. Nem voltam sosem a megfontolt döntések embere, illetve elfe. Ami viszont egyértelműen jellemző rám az elfek tulajdonságai közül, az a türelem, és a természet szeretete. Hogy mit is mondhatnék még magamról? Nem is tudom, ismerj meg!

72 évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot, hol máshol, mint az erdőben, az elfek területén. Apámat sosem ismertem, csak anya volt nekem. Nem is nagyon kérdezgettem felőle, magam sem tudom, hogy miért. Érdekelt a dolog, természetesen, de talán már korán beletörődtem, hogy így alakult a helyzet, és nem bólygattam a múltat. 16 éves voltam, amikor másik szülőmet is elvesztettem. Ekkor kissé megzavarodtam, ami azt hiszem, hogy természetesnek mondható. Nem igazán éreztem azt, hogy lenne otthonom, hogy lenne egy hely ahova bármikor visszatérhetek, ha akármilyen gondom van. Természetesen az elf társadalom nem hagyott magamra, kitűnő tanítottást kaptam, minden téren. Mindenem megvolt, amit csak kívánhattam. Sőt, még magát a királyt is megismertem, amit óriási megtiszteltetésnek tartok, mind a mai napig.
Azonban mindig is szabad szellem voltam. Imádtam, és mind a mai napig imádok vándorolni. Sosem tartózkodtam 2-3 napnál többet a faluban. Természetesen fiatal koromban még nem mászkáltam messzire. Nem tudtam se rendesen harcolni, se a mágiát nem ismertem eléggé, hogy ez megvalósítható legyen. Mind a kettőhöz egészen jó érzékem van viszont, ez hamar kiderült. A mágia mondjuk nem túl meglepő, annak anyám is nagy mestere volt, gyógyítani is tudott.
Egy Nelfur nevű elftől tanultam a mágiát eleinte, mamár a magam útján járok. Azt hiszem, hogy egészen jól haladok, hiszen már a haladók ösvényét “taposom”.
45 éves korom után éreztem úgy, hogy megvan a kellő tudásom ahhoz, hogy elhagyhassam az erdőt. Mindig is erre vágytam. Persze nem végleg, de körül akartam járni a világot. Kalandoztam is, folyamatosan, egyre messzebbre merészkedtem régi lakhelyemtől. Rengeteg helyen jártam a világban, rengeteg mindent láttam. Persze nem tudok hőstettekről beszámolni, sem misztikus kalandokról, egyelőre. De azért történtek érdekes dolgok velem. És ezen utak során sok újat is tanultam. Mind magamról, mind különböző praktikákat a túlélés érdekében, hiszen azért igencsak veszélyes hely a vadon, és a kint élő állatok.
Híreket kaptam, kapok folyamatosan, különböző forrásokból. Valami változik a világban, a fajok mozgolódnak, mindenki készül valamire. Nem vagyok én akkora ember, hogy mindenről tudhassak, de vannak amiket nem lehet eltitkolni, és ez ilyen. Sok helyen vannak barátaim, sok felől kapok híreket, úgyhogy egyszer talán még fontos lehetek akár az elfeknek, akár más fajoknak. Ezt nem tudom, én csak próbálom élvezni az életet a magam módján. Eddig is kerestem a kalandokat, ezután is fogom. Szeretnék ott lenni, hogyha valamikor komoly dolog történik a világban, bárhol legyen is az.