Ayala a nagy erdő, Awyris környékén jár.
A Nagy Füves Pusztaság felől egy fáradt vándor rója az utat. Vörös haja lobog a szélben és páncélján ismeretlen jel van nagy méretbe rajzolva. Balja alatt egy lovagi kard van a hüvelyében.
A háta mögött nagy port kavar a szél. Lova hófehér. Nyeregtáskájából pedig egy könyv széle lóg ki. Már csak pár órányira van a közeli várostól, SzentKőtől. Göndör kürtök keretezik elf arcvonásait, melyen még most is csillog a rengeteg olaj, noha az úton igen csak keveredett kosszal. Alaposan ráférne a kisasszonyra egy kiadós fürdő.
Ki tudja, hogy mi járatban van itt kentaurunk?

A bokrok közt lapuló Aya láthatatlan volt. Vagyis hogy egészen pontosan fogalmazzunk, ő teljesen elhitte, hogy az volt. Áldozatra várt, elszántan és türelmesen. A lándzsája a földbe szúrva, méltóságteljesen várakozott, pajzsa pedig fáradtan támaszkodott a közeli tölgyfának, megpihenve önön súlyától. A lány arca elszántan meredt a bokrok túloldalára, a mezőt borító virágok egyikén trónoló kék pillangó felé...

- Megvagy ! - rontottam elő a sűrűből, nagyot szökkenve a levegőbe, kinyújtott karomat magam elé emelve. A markom gyorsan zárult körbe a riadtan felreppenő pillangó köré, s mire az csak észbe kapott, már a két tenyerem alkotta falak között vergődött. - Hahá ! Most megfog... - kiáltottam fel örömujjongva, azonban ekkor vettem észre hogy éppenséggel nem számoltam a leérkezéssel. A két melső patám riadtan próbált talajt fogni, azonban az előreugrásom lendülete pontosan arccal vitt a föld felé...Aúú.
Nagyot puffanva, arccal fogtam talajt. A Természet pofonja a meggondolatlanságomért. Azonban ahogy épp csak magamhoz tértem, megnyugodva észleltem hogy a pillangó még mindig a két tenyerem között honolt...
- Úh, ez fájt. Te megvagy ? - nyitottam résnyire az két markom, hogy belepillantsak. Vesztemre. A pillangó azonnal kireppent, egyenesen az arcomnak ütközve, majd folytatta útját a távoli égbolt felé. - Jaj ne ! Várj ! Gyere vissza ! - kiabáltam riadtan, miközben gyorsan talpra kászálódtam, és ugrándozni kezdtem, széles karlandítésekkel jelezve az ittlétem. De mindhiába.
Erős csalódottsággal vontam vállat, de szinte azonnal felkeltette a figyelmem egy arcom előtt elrepülő katicabogár. Szinte bánkódás nélkül indultam volna az üldözésére, de ekkor egy közeledő alakra lettem figyelmes, aki megijesztett a hirtelen felbukkanásával. A bokrok közé vetettem magam, és onnan kandikáltam ki rá.
Első látásra tündének tűnt, akik meglehetősen kedvesek voltak számomra, azonban az oldalán lógó kard cseppet sem volt bizalomgerjesztő. Sőt, kifejezetten ijesztő színben tüntette fel, az utazó nőt. Mindenesetre, biztonságosabbnak éreztem magam a bokrok között. Ha bántani akar, elfutok. Ha nem, talán akad nála kavics, vagy virágszirom...

Miközben a kis négylábú önfeledten játszik, hirtelen megrémíti a távolból érkező. A vörös hajú mit sem sejtve, hogy egy nagyszerű játékot zavart meg érkezik egyre közelebb. Észrevette ő is az ugrabugrálót, de nem zavartatja magát, amíg egész közel nem ér. Úgy tíz lépésre megállt a bokortól és egyenesen rád nézett.
-Szia! Az ott SzentKő vára? Még sosem jártam erre, remélem nem tévedtem el.
* A távolban már láthatóak a nem túl impozáns bástyái a városnak. Több támadást is túlélt közel egy éves alapítása óta. Noha ezekről a legtöbben igazából nem is tudnak, hogy voltak. Csak ha már megismerték az erdei elf királyi pár uralma alatt élő békés embereket.
Az elgyötört vándor eddig is egyértelműen arra felé lovagolt.
-Esetleg megmutatod, ha ismered?

- Napos napot a hölgynek ! - pattantam ki a bokorból, mind a négy patámon egyszerre szökkenve ahogyan a hegyi kecskék szoktak. - Megnyugtatásul közlöm, hogy nem tévedtél el. Az ott tényleg Szentkő vára. - válaszoltam dallamos hangon, mialatt körbegaloppoltam a vándort, alaposan szemügyre véve. Nem tűnt olyannak aki ártani akart volna nekem, de nem is láttam nála kavicsot, virágot, vagy más fizetőeszközt. Márpedig ingyen nem kalauzolok el senkit...csak ha olyan kedvem van.
- De ha ragaszkodik egy kalauzhoz, akkor annak ára van. - csicseregtem tovább, miközben visszaügettem a bokrok közé, egy pillanatig teljesen eltűnve a sűrűben. Előrehajolva lenyúltam a körpajzsomért, a másik kezemmel pedig kihúztam a földbe szúrt lándzsámat. - Sajnos elvesztettem a lapos kavicsokkal teli szütyőmet, így nem tudok a tavon kacsázni. Rémes eset, de már kinyomoztam hogy egy pillangó lehetett a ludas. Szörnyen neveletlen az új nemzedékük... - kacagtam a sűrűben, miközben lepillantottam a csupa aprókaviccsal telerakott másik erszényemre. Ezek alig voltak nagyobbak a tenyerem felénél, és egyik sem volt olyan lapos, amely megfelelt volna a céljaimnak. - Ha esetleg akadna nálad egy olyan, szívesen elvezetlek Szentkő várához. - léptem elő a bokrok közül. Könnyű léptekkel lépdeltem előre, miközben a méretes fapajzsom az oldalamra akasztva, a lándzsámat a tompa végével leeresztettem le a földre. Várakozó tekintet vetettem a vándor felé, miközben jókedvűen mosolyogtam rá.
- Ha nincs kavics, elfogadok pillangót is. Szép virág is szóba jöhet, de abból csak három adja meg az árát.

Az elf meglepődik az ajánlaton.
Már azon is, hogy a kalauzolás nincs ingyen, már nyúlna is az erszényéért. Ám ahogy tovább mondod, úgy tűnődik el magában, hogy vajon miért nem jár lapos kavicsokkal tömött második erszénnyel, gondolva arra hátha valakinek ezt tudja eladni.
De utána rájött, hogy azért, mert nem gondolt ilyesmire. Teljesen új számára ez a lehetőség. És törve a vörös buksiját rajta egy megoldás jut az eszébe. Még ha nem is az imént elhangzott feltételek egyike. Egy fa darabot húz elő valahonnan.
-Ez talán megteszi. Bár igen nehezen jutottam hozzá. De már használtam és nekem nem fog kelleni.
* Elhajítja szép ívben és a léc a levegőben pörögve a fizikát meghazudtolva visszatér a kezébe.
-Bumeráng a neve.

- Úúúúúúúú... - bámultam tágra nyílt szemekkel az elf játékát, és közelebb ügettem hogy alaposabban szemügyre vehessem. Egy bot, amit ha eldobok, visszajön ? Fogalmam sem volt róla, hogy ki találta fel ezt a fantasztikus találmányt, de csodálatos ember lehetett. A lándzsámat átvetettem a hátamon, majd kezet nyújtottam az elfnek.
- Azt hiszem megegyeztünk. Ayala vagyok. - mutatkoztam be, majd elsétálva a lova előtt, megsimogattam annak fejét. Az üzlet meglehetősen kedvezőnek tűnt, bár nem igazán akartam SzentKő vára felé menni. A lakott területeket csak akkor vettem célba, ha csereberélni akartam másokkal, azonban jelenleg majdhogynem üresen lógott a deréktáskám.
- Miért akarsz a várba menni ? - kérdeztem jókedvűen, ahogyan könnyedén lépdeltem előre, mutatva számára az utat. - Talán csereberélni akarsz velük ? Én mondom, sokkal biztonságosabb környéket is választhattál volna. Errefelé sok szörnyűség leselkedik az errejárókra... - fordultam hátra, miközben kissé megmozgattam a dárdám, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak. - ...mint például a darazsak. Azok a megátalkodott dögök mindenkit megcsípnek, aki a fészkük közelébe merészkedik...

Úgy tűnik a kis kentaurunknak elnyerte a tetszését a felkínált tárgy. És az elf nő is belecsapott -igaz inkább nőies lágysággal, mint kemény katonássággal- a tenyerébe.
-Megegyeztünk. A nevem Aná Vót. Üdvözöllek!
* Megindultok a vár felé és közben beszélgettek. És a hegyesfülűt úgy tűnik kimondottan szórakoztatja a mókás természeted. És meg is oszt új dolgokat magáról.
-Wymor kisasszony szolgálatában állok zsoldosként. Ő egy ember nemes leánya, de a címét nem örökölte. Ennek ellenére jó hírű csapatot vezet elhunyt apja várában. Ő kért meg rá, hogy jöjjek ide és nézzek utána miért menekült el pár ember és kezdett az elfek területén várat építeni.
Eddig szokatlan volt, hogy más népek területén telepednek meg a fajuk egész városra való számban.
* Ahogy haladtok előre ő hirtelen megállítja hátasát és feltartja jobb kezét.
-Hallod ezt? Darazsak.
* Az ő füle a poroszkálás közben is meghallotta, de a te füled se sokkal rosszabb. A veszélyes hangot azonnal kiszűröd, amiről beszélt.

- Da-da-da-darazsak ? - kérdeztem rémült arckifejezéssel, és azonnal megtorpantam. A távolból valóban rosszat sejtető duruzsolás hallatszott, és egy cseppet sem hasonlított a méhek dallamos zümmögésére. A pajzsomat magam elé rántottam, és a lándzsám előreszegezve odahátráltam a lovas mellé. - Akkor elkerüljük őket, Anva. - szólaltam meg újra, majd lassan behátráltam a baloldalt elfekvő bokrok közé. Egy pillanatig sem vettem le a szemem az út további része felől, meglepetésszerű darázstámadásra számítva. - Erre, erre gyere ! - intettem a lándzsámmal, miközben kissé kitapostam a bokrokat, hogy a lovával át tudjon vágni rajtuk. Valamerre erre volt egy nem túlságosan ismert oldalösvény, amely párhuzamosan haladt a rendes ösvénnyel, noha vagy húsz patalépésnyi távolságban. Vagy harmincban.
- Még jó hogy észrevetted. - nevettem magamban azokra a szerencsétlen utazókra gondolva, akik netán belesétálhattak volna ebbe a szörnyű csapdába. - Kevés olyan szörnyű dolgot tudok elképzelni, mint amikor darazsak kergetnek. Képzeld, egyszer láttam egy hatalmas darázsfészket egy trollbarlang felett, még odafent Oughwar-i hegyekben. Nem tudtam megállni... - kezdtem újra nevetni - ...egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne...haha...hahahaha... - nevettem már olyannyira, hogy kis híján elejtettem a lándzsám. - ...hogy, hogy...hogy le ne dobjam egy kővel ! Képzelheted hogy mennyire mérgesek lehettek ! Meg is kergettek...de elfutottam. De ez volt a legkevesebb, miután ellopták a szütyőmet. - húztam el a számat, még mindig sajnálva azt az értékes darabot, amit kedves oawa barátaimtól kaptam.

A fenyegető veszélyt kikerülik inkább és közben a kentaur leány egy régebbi történetével szórakoztatja Anát. Aki már majdnem biztosra veszi, hogy a történet végén egy csapdába csalt troll fején fog kikötni a darázsfészek, ám végül kiderült, hogy mindig azok húzzák a rövidebbet, akik zargatják ezen állatok családi otthonát.
Hamar megtaláljátok a másik, kevésbé használt ösvényt. De nem sokat tudnak menni, mikor egy ráncos, öreg ork állja útjukat, kezében egy két méteres bottal. És megszólítja őket.
-Szerencsétek van, szép hölgyek. Ha kitaláljátok milyen állat ez itt a vállamon, megcsókolhattok. De ha nem, akkor a halál fiai vagytok.
* Oda bök, ahol egy varjú ül békésen. A vörös hajú elf inkább átadja a kentaurunknak az első tipp lehetőségét. Valahogy egyik felvázolt kimenetel sem pezsdítette meg a vérét hirtelen.

Megdöbbenten mértem végig az orkot, miközben lassan elkezdtem felfogni hogy mit is akar. Őt megcsókolni, vagy meghalni ? Mifélé modortalan egyének járják a világot manapság... Elhúztam a szám szélét, ahogyan az oldalamra akasztottam a pajzsom. A lándzsám átvetettem a vállamon, vigyázva hogy véletlenül se találjam el a mögöttem baktató Anvát.
- Pffffff... - öltöttem ki a nyelvem grimaszolva az ork felé, majd elutasítóan felé tartottam a kezem. - Inkább csókolok meg egy sünt, mint téged ! - válaszoltam, miközben elfordítottam durcásan elfordítottam a tekintetem.
- Micsoda modortalan férfiak élnek ebben az erdőben... - mondtam Anvának. - De tudod mit, Névtelen Ork ? - villant fel a fejemben egy gondolat. A darazsak. Móka. - Ha átballagsz a másik ösvényre, utánadmegyek és megválaszolom a kérdésed, a csókért cserébe. - tettem egy ajánlatot, miközben megtapogattam a derekamon lógó táskám, hogy megbizonyosodjak valamiről. A benne lapuló kemény kavicsok megnyugtatólag hatottak rám. Talán némi turpisság is összejön még ma...

Az ork sámán érthetetlen dolgokat morog és bolondos körkörös mozdulatokat tesz első megszólalásodra, de mikor csókot ígérsz neki a másik ösvényen, akkor abba hagyja és kissé felvidult arccal, ám látható kételkedéssel, még az aljnövényzetben való eltűnés előtt még egyszer visszafordulva hitetlen ábrázattal visszafordul.
Hamarosan a közelből érkező ordítozás egyértelművé teszi számodra, hogy cseled bevált. Ám Aná Vóttal nem várjátok meg egy helyben, addigra már tovább lovagoltok SzentKő vára felé.

A városban rengeteg ember volt és tünde szinte egy sem. Ami furcsa ilyen közel Awyrishoz, ha már a hírek szerint az ottani királyi pár alattvalóiként élnek itt a menekültek. Ám mindketten meggyőződhettek róla, hogy ez egy ízig-vérig emberek építette város.
A közepén egy hatalmas katedrális áll, ám ezen kívül több taverna is található itt. Városháza különös módon nincs. Ám számos mesterember boltja is nyitva áll.
-Nos, kíváncsi vagyok, mit mutatsz meg. -mondja a vörös hajú elf nő felvillanyozott tekintetekkel.