Faj: Cervitaur

Nem: Nő

Kor: 65

Becenév: Aya

Rang: Kereskedő

Mágia szint: -

Álomra hajtottad a fejed az erdőben, és reggelre valaki teleszórt virágokkal ? Ayala. Elvesztél a sűrűben, de hirtelen faágakkal kirakott nyíl mutatja az irányt az ösvényhez ? Ayala. Valaki ellopta a ruhádat, miközben a tóban fürödtél ? Ayala. Elveszítettél valamit a bozótosban, de hirtelen kirepül a bokrok közül és az öledben landol ? Már biztosan van egy tipped, hogy ki lehetett az...
Így is van, ő egy életvidám energiagombóc, aki barátságosan megtréfál mindenkit, akit csak utolér. Márpedig utoléri őket, hiszen őzikeláb gyakran még a gondolkodást is megelőzi a tetteivel. Gondtalan és játékos személyiség, akit a barátai megrögzött mókamesterként tartanak számon. Szívesen segít az erdőben elveszetteknek, többnyire láthatatlanul mozogva a bokrok és fák rejtekében messze megelőzve őket különféle turpisságokat, vagy 'segítséget' hagy az útjukban. Amennyiben ez a csintalan négylábú mégis lebukna, egy szempillantás alatt kereket is old, nem hagyva hátra mást, csak a csilingelő kacagásának visszhangját. Amikor azonban nem a mókát hajtja, csodálatos kézműves tehetségének hódolva kar és bokaperceket, nyakláncokat, gyűrűket és mindenféle kiegészítőt készít a természetben összeszedett hozzávalókból, amelyektől egy-egy faluban szokott megszabadulni. Azokat, akik rászolgálnak a haragjára, gyakran kövekkel dobálja meg büntetésből, de előfordul olyan is, hogy egy borz, vagy éppen lándzsavégre tűzött darázsfészek landol a gazfickók nyakában.
Aya sokkal kissebb a többi nagytestű kentaurnál, épp hogy eléri a két métert. Vörös haját gyakran fonja be, amelyeket az erdőből összeszedett virágokkal díszíti. Felszerelését egy lándzsa, egy köralakú fapajzs, és egy táska alkotja, amely általában érdekes formájú köveket, virágokat, vagy az utazásai alatt összeszedett limlomjait tárolja. A fegyverével és pajzsával ugyan remekül bánik, azonban ritka az olyan alkalom, amikor hozzájuk kell nyúlnia.

Új kölyök a csordában
~ Más múltjában vájkálni nem szép dolog, de ha ennyire tudni akarod...hát legyen. Ayát hatvanöt évvel ezelőtt találtuk meg, Nysiy erdejének mélyén, teljesen egyedül. Jól emlékszem arra a napra, nagyon is jól. Még Eriottal beszélgetve toppantunk ki egy tisztásra, amikor mindketten felfigyeltünk egy kis mozgásra az útszéli borókabokor tövében. Egy gyermek volt az, aki riadtan és remegve húzta meg magát, amikor ráemeltük a tekintetünk. Szívszorongató érzés volt látni, az apróság rettegő arcát. Bár többen is megpróbálkoztunk, egyedül Tarinnak sikerült megközelítenie, majd kicsalogatnia a kölyköt a bozótosból. Csatáztam már az enyémek védelmében, láttam már pár ronda dolgot, de az a látvány volt az egyik leghátborzongatóbb dolog amit valaha láttam. A szegény lány arcára ragadt sárba medret vájtak a könnyei, a feje búbjától a patája aljáig vér borította, tele volt sebekkel és zúzódásokkal, és az egyik lábára pedig jól láthatóan sántított. Láttam már pár ronda dolgot a csatában, de valahogy mindig összeszorul a gyomrom, ha egy gyermeket látok szenvedni. Áhh, hagyjuk is ezt... Tarin többet tudna neked mondani, hiszen ő szelídítette meg. - Aravin
~ Szegény kölyök ! A szívem szakadt meg érte, amikor először láttam. El is szalajtottam Lyhrát egy kis gyógynövényért, de ahogy megpróbáltam hozzányúlni megijedt és elszaladt. Bár a nyomát veszítettük, mégsem távozott túl messzire, hiszen ahogyan haladtunk az uticélunk felé, a távolban mindig láttuk, ahogyan a nyomunkba szegődött. Ha felé néztünk, vagy valamelyikünk megindult felé, mindig esetlenül elrejtőzött a bokrok és fák takarásában, mintha tényleg azt hitte volna, hogy nem látjuk. Moraia és én gyakran hagytunk hátra elemózsiát neki, hogy valamit egyen, hiszen olyan pici volt, hogy még magáról sem volt képes gondoskodni. Erun gyakran morgolódott is emiatt, arra hivatkozva hogy az amúgy sem túl bőséges tartalékainkat egy mihasznára pazaroljuk, de szerencsére Aravin és Eriot mindig lehurrogta azt a részeges, szívtelen alakot. Ha engem kérdezel, már régen elhajtottam volna a csordától...de sajnos túl jó vadász volt ahhoz, hogy elveszítsük. Viszont Aya lassan, idővel egyre szelídebbé és barátságosabbá vált. Idővel már a közelségemet is megtűrte, és egy hét után már az oldalunkon csatangolt.. Az idő pedig telt. Mint mindig. Mire az Ősszülők szerelme kihúnyt, az apróság már egy tapodtat sem volt hajlandó lépni nélkülem. - Tarin
~ Áldott egy jó kölyök volt mindig is. Mindig elhalmozott minket mindenféle virággal, gombával, kaviccsal és faággal. Bár hasznát nem nagyon láttuk ennek a tevékenységének, a ragyogó arcát látva nem volt szívünk megmondani neki, hogy hagyja abba. Olyan volt mint egy izgő mozgó energiagombóc, aki megállás nélkül fedezte fel a világot. Ezt Erun is bizonyíthatja, hahaha ! - Eriot
~ Aya ? Az a mihaszna, semmirevaló kölyök ? Sosem volt jó semmire az ebadta. Nem is értem hogy miért fogadtunk be egy ilyen éhenkórászt a csapatunkba. Tarin meg az a fene nagy együttérzése...persze az ételt könnyelműen osztogatta neki, de NEKEM kellett vadásznom érte. Később pedig miket művelt ? Csínyeket művelt ki, természetesen hogy bosszantson ! Virágszirmokkal hányt tele, faágakat hozott hogy elbotoljak benne, és egy halom semmire se jó bolondságot hordott nekem, hogy még jobban felingereljen ! Ha ez még nem lett volna elég folyamatosan a nyomomban téblábolt, akárhányszor vadászni mentem ! Takarodj innen, és hagyj békén azzal a vásott csínytevővel, amíg még szépen mondom ! - Erun
~ Erun moroghat, amennyit akar, de tagadhatatlan, hogy Aya úgy a szívéhez nőtt, mint még soha egyikünk sem a csordából. Annál a részeges vénségnél már csak ez a törődése jele. Arról pedig nem is beszélve hogy soha, egyikünket sem vitt magával vadászni, azonban mérföldekre hallható volt az elégedetlen morgása, ha a lány nem tartott vele. Gyakran parancsolgatott neki, már amíg a nővérem nem volt a közelben, hiszen az ő szava volt a számottevő a lány számára. Úgy csüngött rajta, akár az alma a fáján. Nem is nagyon esett messze tőle. Pont olyan jólelkű, kedves és szerethető őzikelábbá cseperedett, mint az anyja. - Moraia
~  Az igazság az, hogy bár Aya az én lányom volt, éreztem hogy egyszer el fog hagyni minket. Mindig is a saját útját szerette járni, kalandozni, felfedezni, mókázni...s bár mindig hallgatott rám, a távoli látóhatárt fürkésző tekintetében tagadhatatlanul ott égett a felfedezés vágya. Nem tarthattam vissza. Tudtam hogy Erun mellett kiválóan megtanulta a vadászat csínját bínját, és Moraia keze alatt pedig kiismerte a növényeket, de mégis egy dologtól még jobban féltettem mint a megélhetéstől...a külvilágtól. Megannyi számtalan veszély leselkedett rá, és úgy éreztem, szétszakít a félelem, hogy elveszítem. Addig húztam, nyúztam az időt, amíg a huszadik életévét betöltötte, hogy legalább egy kissé érettebben lépjen ki a nagyvilágba, de...kudarcot vallottam. Lala egy cseppet sem változott. Europé szerelmi lángjának kezdetén indult útnak, feltett szándékkal hogy nimfákat fog találni. Talán északabbra többet tudnak róla. Ha netán megtalálnád, kérlek mond meg neki, hogy néhanapján látogasson meg minket. Hiányzik nekünk, és...főleg nekem. - Tarin

A nimfák barátja
~ Aya ? Áá igen, emlékszem rá ! Egyszer láttam ahogyan kővel hajigált meg néhány suhancot, akik fát próbáltak vágni az erdőben. Nagyon bátor volt, de tényleg. És legalább annyira nagy bolond. Amikor a kölykök botokkal megpróbálták megfogni, bogáncsot szórt a hajukba, és csalánnal csapkodta meg őket. Lynalennel még mindig a hasunkat fogjuk a nevettünkben, hacsak felemlegetjük. - Einyl
~ Hát hogyne ismerném ! Sokszor hozott nekünk málnát az erdő széléből. Sosem volt fáradt hozzá, hogy segítsen nekünk vagy hogy a kedvünkre tegyen, mi pedig hát...éltünk a lehetőséggel. Néha játékokra vett rá minket, néha pedig megmutogatta a kavicsgyűjteményét...bolondos kis jószág volt, de a jobbik fajtából. Melana volt vele igazán jóban, őt kérdezd ha többet akarsz tudni róla. - Lynalen
~ A kis vörös ? Nagy mókamesternek ígérkezett, így hát megmutattam neki néhány trükköt, amelyet én is ismertem. Az életemben ez volt az egyetlen dolog, amit megbántam. Képes volt a saját ötletem ellenem használni, és kikacagni utána ! De mégis, ki lenne képes haragudni erre az aranyszívű teremtésre ? Még mindig megvan az a fénylő kék kavics, amit a folyótól hozott nekem...valahol...itt...itt kéne lennie. Várj, előkotrom valahonnan... - Melana
~ Igen, emlékszem rá. Vörös, vigyorog, és száguld mint a szélvész ? Az csak ő lehet. Néhány évre letelepedett a környéken, de sejtettem hogy nem marad sokáig. Melanától úgy hallottam hogy délnek ment, Nini Well irányába, Lynalen pedig azt mondta hogy a Raydan hegységre volt kíváncsi. Talán arrafelé többet tudnának róla mondani. Ha esetleg megtalálnád, üzenjük hogy várjuk vissza. El ne merjen feledkezni rólunk ! - Felana

A szakállas kovácsok és Őzikeláb
~ Ayala...hmmm. Aya ? Hmmmm. Nem, nem rémlik hogy ismernék ilyesvalakit. Errefelé ritkák az idegenek, a legutóbbi látogatónk is csak Őzikeláb volt. Hahah, ő aztán felforgatta a műhelyt ! Szakállamra mondom, ha az összes fenti-földi olyan mint ő, akkor garantált hogy ki se teszem a lábam a tárnákból ! Elrejtette valahová Durin sapkáját, elkockázta Murintól a szerszámait, nevetségesen rikítóra festette Dimi kalapácsát, büdösbogarat tett Galin ágyába, és persze mindegyikőnket kifosztott kártyán...még mindig gondolkodok rajta, hogy mit tegyek vele, ha újra meglátom. Megöleljem, vagy agyoncsapjam ? - Goran
~ Őzikeláb ? Persze hogy ismerem ! Ki ne ismerné közülünk ? Mai napig felemlegetem a történetet a kölyköknek odahaza. Éppen a hegy lábánál voltunk, én Dimi és Galin, amikor a semmiből egy óriás emelkedett ki az egyik közeli szikla alól. Képzelheted, ahogyan megfagyott bennünk a vér, az a nagy dög meg csak ordítva dübörögve indult felénk...Azt hittem hogy végünk. De abban a pillanatban, mintha csak mindig is ott lett volna, egy kiáltozó, kavicsokkal dobálódzó cervitaur bukkant fel egy szikla tetején, magára vonva az óriás figyelmét. Egyet még a szemébe is belehajított, amitől az dühöngve vette üldözőbe Őzikelábat, aki úgy szedte a lábát, ahogy csak tudta. Meg mi is. Mostanra nem itt beszélgetnénk, ha nem lett volna ott és akkor. - Durin
~ A fene essen Durinba ! Persze ő meg a szerencsejátékos bolondsága persze egyből átragadt a másik bolondra. Ki gondolta volna, hogy Őzikeláb ilyen átkozottul jó káryás lesz ? Szerintem egyikünk sem, és persze a baj meg is történt, mielőtt észbe kaphattam volna. Na hát végülis én voltam a bolond, hogy feltettem a szerszámaim, de akkor is ! A franc esne belé, azokat még az üknagyapám hagyta rám ! Persze ez még nem minden. Gorantól elnyerte az öt legféltettebb csiszolatlan drágakövét, ha szépen megdolgoznák őket, kissebb vagyont érnének. Dimi a nagyanyja sálját veszítette el, Galin egy valag pénzt... - Murin
~ Nah, ez így igaz. A többiek moroghatnak rajta, de kizártnak tartom hogy ne kedvelték volna meg. Sokat téblábolt körülöttünk. Összeszedett mindenféle kacatot, amit csak talált, és mindig a legértéktelenebbeket tartotta meg magának. Emlékszem, amikor Dimi megmutatott neki egy smaragdot, de őt ehelyett csak a szén érdekelte. Mert azzal tudott a műhely falára ákombákomokat rajzolgatni. Érthetetlen. De nem időzött nálunk túl sokat, két év után útra is kelt. Azt mondta délnek indul, Dhegta felé, az Oawák földjére. Bár amilyen régen volt már, az izgága természetét ismerve bizonyára onnan is továbbállt. Remélem majd egyszer újra meglátogat minket, vagy legalább megüzenné, hogy merre jár. Mindenesetre talán arrafelé kérdezősködj, talán ott meg tudják mondani, hogy merre érheted utol. Már ha egyátalán utolérheted, ahahahah ! - Galin

Négy pata lép a nagymacskák földjére
~ Ayalát keresed ? Jónéhány éve járt már erre utoljára, de Nehira és a többiek tudnának többet mesélni róla. Én nem ismerem igazán, csak néhány alkalommal találkoztam vele. Életvidám energiagombóc, ennyit azonban el tudok róla mondani. A gyerekek kedvelték nagyon, hiszen rengeteg tréfát és mesét ismert, amit az állítólagos utazásairól szedett össze. Nem is tudom, bár a történetek egyike másika elég hajmeresztő volt, tény hogy úgy mesélte, mintha tényleg megtörténtek volna. Áhhh, régen volt már. - Moran
~ Áh, igen, nagyon jól emlékszem rá. Egyszer csak felbukkant a városban, és talán egy kissé felforgatta mindenki életét. Minden új volt neki, mindent ismerni akart, és persze mindenki ráfázott, aki csak leült vele kockázni...de kétségkívül túlbuzgott benne a jóakarat. Nem volt nehéz beilleszkednie a mieink közé, az pörgős kis őzikénk csakhamar úgy élt itt, mintha mindig is idetartozott volna. Gyakran besegített a házimunkában, élvezettel sütött és főzött, játszott a gyerekekkel, és persze sokat tréfálkozott az idősebbekkel. Bár jónéhányan megorroltak rá az ártatlan tréfai miatt, az asszonyok gyakran bíztak rá apróbb feladatokat, amelyekbe néha bizony beletartozott a férjeik megpiszkálása is. Ő is tudna mit mesélni, keresd meg, odahaza van, a műhelyében. - Nehira
~ Látod ezeket a törp szerszámokat ? Ha van szemed hozzá, akkor te is érted hogy mennyire ritka egy ilyen. Ayala ajánlotta fel, hogy elcseréli őket a nálam lévő egy marék áfonyára. Bár hiába mondtam neki, hogy ez neki nem éri meg, őt mégsem érdekelte. Fogalmam sincs hogy honnan tehetett szert rá, de mindenesetre hasznossá tettem őket. Mióta megvannak egész Dhegta hozzám jár vásárolni. Kár hogy a mi kis őzikénk nincs már itt velünk, mert nagyon szeretném törleszteni a sok jót, amit velünk tett, és azt hiszem nem vagyok az egyedüli ezzel. Már évek óta elment innen, Nehira állítása szerint az Oughwar hegység volt az uticélja. Hátborzongató még belegondolni is, hogy miféle eszement bolondság vezethette őt arra a döntésre hogy afféle szörnyű hely felé egye az irányt. Ha jót akarsz magadnak idegen, nem tanácsolom hogy arra menj. Az a hely veszélyes, a lakói pedig még inkább. Én jobban örültem volna, ha köztünk marad. Ha találkozol vele, kérlek add át, hogy hiányzik nekünk, és látogasson meg ! - Gilan

Rövid kirándulás a trollok földjén
~ Höh. Vörös hajú őz, azt mondod ? Egyet láttam, ja, egyet még évekkel ezelőtt egy trollvadászaton. Morwag, a Ktuun parancsba adta, hgy végezzünk néhány trollal, akik fosztogatták a falunkba vezető utat. Mi pedig megindultunk tizedmagunkkal, hogy végre csatát lássunk. Akkor láttuk őt először, és utoljára, hiszen bolondja ott szökdécselt a sziklákon, mintha csak arra várt volna, hogy valami elkapja. Grothar majdnem le is hajította, mert távolról teljesen őznek hitte. Amikor azonban követni kezdtük a nyomait, pontosan egy trollbarlang felé vezetett az irány. Egy pillanatra már biztosak voltunk abban, hogy elkapták és felfalták, de ekkor égzengető ordítás hallatszott abból a barlang mélyéről. Az egyik pillanatban az őzikelábú szaladt ki onnan, a második pillanatban pedig előbukkantak a trollok. Grothar fogta az embereit és kerülve szemből rontott nekik, míg mi pedig oldalról, a sziklák felől ütöttünk rajtuk. Micsoda egy csata volt, hahaha !  De mire végetért, a vöröske eltűnt a délre vezető úton. Fogalmam sincs mi lett vele. Nem mintha érdekelne... - Wratog

Awrys erdejének jótevője
~ Igen, ismerem őt. Úgy tizenöt éve jött ide, és telepedett le az erdő mélyén. Időközönként ellátogat hozzánk, kacatokkal és limlomokkal kereskedni. Furcsa egy teremtés, sosem pénzt, mindig valami kacatot kér cserébe. A portékái között többnyire érdekes formájú kövek, gyógynövények, és faragott faportékák vannak, azonban néha gyönyörű virágfüzéreket köt, vagy remek minőségű karpereceket, nyakláncokat és gyűrűket is készít. - Enalin
~ Áá Aya ! Fogalmam sincs hogy merre lehet épp. Remélem hamarosan visszajön, mert szeretnék rendelni tőle egyet azokból a szép gyűrűiből. A lányom születésnapja közeleg, és láttam az arcán hogy mennyire szeretne egy olyat. Csak ki kéne talánom azt, hogy mit adok neki cserébe, hiszen a pénzt nem fogadja el. Nem igazán értem a gondolkodásmódját, de talán a gyerekek ki tudnák találni. - Ilian
~ Ayalát keresed, azt mondod ? Hát ezt lekésted, alig egy napja járt erre. Mostanra már senki sem tudná megmondani hogy merre jár. Ágakat szed, kavicsokat gyűjt, virágokat szagolgat, esetleg épp megtréfál valakit...nála ezt sosem lehet tudni. Ha ennyire találkozni akarsz vele, szerintem ballagj be az erdőbe, és próbálj meg elveszni. Nem hiszem hogy nehéz lesz számodra, és így legalább van egy kis esélyed hogy magadtól megtaláld. De egy dolgot jegyezz meg. Nála sosem lehet tudni, hogy éppen segíteni akar, vagy bolondot csinál belőled. Az is lehet hogy mind a kettő, haha ! - Myriel