Mese

Ki hitte volna? Talán senki sem, de nem lehetetlen ezen a vidéken sem. Az ég mi nap közben még oly gyönyörű volt és tiszta, most egyre felhősebb. A lágy szél mi simogatott a melegben, mint a legfinomabb szőrme most ki mutatta a foga fehérjét. Nem tomboló orkán még, de kellemetlen tud lenni. Itt ott felkap némi port és valaki nem vigyáz hamar az arcába kaphatja. Sem a szájba sem pedig szembe jutva nem fog kellemes perceket okozni. A nappali jó idő viszont nagyon csalóka. Talán úgy érezhető, hogy milyen remek idő van. Amint a nap lassan nyugodni tér és a szél kicsit felerősödik jön a valóság. Ősz közepén járunk igencsak, eddig elkerülte a vidéket a ridegebb időjárás talán csak messzi hegyeknek köszönhető. Az is lehet kisebb isteni közbenjárás, néha a fentiek humora, érthetetlen már ha ez annak számít.

Ahogy lépdelsz a síkságon, talán elgondolkozol azon lehet nem ártana éjszakára valami menedék. Akárhogyan is sietnél, a sötétség beállta előtt nem fogod legközelebbi falut elérni. Már sejtheted, a kint töltőt éjszaka már nem olyan kellemes. A lehűlő levegő hideg órákkal kecsegtet, ilyenkor legjobb a tűz mellett egy meleg itallal. Na ja, de, egy ház vagy féltető, még egy viskó sincs most mihez kezd a megfáradt vándor?

Az egyre kevesebb fényben észre vehetsz valami furcsaságot a síkságon. Néha itt ott a növényzet ritkább, mintha árkok és kisebb dombok tarkítanak a terepet. A dombokat azért erős jó indulattal lehet csak annak nevezni, hogy domb. Inkább úgy néznek ki, mint valaki halom földet felejtett volna szanaszét kupacokban. Amit évek során benőték a síkság növényei.

Tapasztalt vándor, de még, aki csak most lépet eme rögös életútra is menedéket keresne. Az árkok, egyikében pedig akad olyan apró kis beugró, ami szél védett.


Shalana


Már jó pár napja, hogy elindultam utamra és eddig szerencsém volt. Éreztem, a hideg idők közelednek, nem kellenek az ilyen dolgokhoz állati ösztönök. Még egy apró ember vagy elf is megtudná mondani.
- Áhh ember bundás vagyok még is fázok egy kicsit.
Panaszkodok, de azt se tudom kinek, mert egyedül vagyok a síkságon, ahol a nap lassan lenyugszik. Talán még van pár óra a teljes sötétség beálltáig, de szemeimmel nem láttok egyetlen falut sem. Igy még futva se lenne esélyem fedett helyen tölteni az élőszókat. Na meg sötétben nem tanácsos futkározni sem.
Sétálok hát tovább, hátamon csekély felszerelésemmel és szőrmét, amit nem rég vettem fel kicsit szorosabbra húzom magamon. Talán a fáradtság miatt érzem hidegebbnek az időt, mint amilyen. Kénytelen leszek, még éjszaka elött menedékre lelni. A távolban pedig mintha látnék valamit. Az egybe függő síkságot megtöri valami. Lépteim szaporázva hát igyekszek abba az irányba. Percek telnek el, mire meg pillantom a kis túrásokat, vagy is mini dombokat. Kicsit olyanok mintha giga vakond nyári lakrésének egy része lenne. Lábammal meg is taposom egyiket, furcsának vélem, de különösebben nem érdekel. Az árkok, amik a környéket szabdalják viszont ígéretesnek tűnnek. Az egyik talán elég mély, hogy megvédjen éjszaka hidegőjétől és az erősödő széltől. Ösztönöm és tapasztalatom nem csalt most kivételesen. Sejtelmem igaz legmélyebb árok alján találtam egy kis beugró részt. Nem volt nagy, két esetleg három ember talán elfér benne. Környék száraz bokrait hiába gyűjteném egy kupacra. Tüzet ugyan is nem tudok gyújtani, voltam olyan buta elhagytam a tűz szerszámom. Kénytelen voltam, szőrmémbe burkolódzva csomagom tetején összekuporodni a sötétben.

GALLION

https://i.servimg.com/u/f93/20/13/26/84/gallio10.jpg

Ritkán tartok ilyen rendkívüli napot, de néha belefér. Jól esik a pihenés eme extrémnek mondható formája. Amikor olyan dolgokat csinálsz erdei elfként, amikre tényleg ritkán kerítesz sort, de mégis emlékezetes lehet a vége. Például ilyen az is, mikor szeretett fáid közül kilovagolsz a nagy síkságra, hogy az átváltozás örömét és az állati alak adta szabadságot átélhesd és aztán sátorban töltsd a mostanra már elég hűvösödő éjszakát.
Ez egy ilyen nap volt. Először úgy kezdődött barátokkal megyek, de végül egyedül indultam útnak. Szellő lovam jól megpakolva vitt utamra. Miután leszedtem a motyók tömkelegét megszabadítottam minden béklyójától és szélnek eresztettem. Tudtam egy fütty nélkül visszatér, ha hiányol. Míg ő a közelben önfeledten szaladgált, néhol komoly porfelleget hagyva maga után, én előszedtem a sátrat és egy keveset az az ennivalóból. Úgy voltam vele az állati alakot csak nem lehet éhgyomorral elkezdeni. Mire kiszedtem mindent, a zsákokból, ott ücsörögtem tizenkét kulacsnyi (fél literes) gyümölcsbor, tizenkettő cipó, négy sütésre váró süllő és nyolc nyúl közt. Szinte bele se tudtam gondolni mi lesz itt. A pia mennyiség soknak tűnt így egyszem magamra, hisz nem berúgni jöttem, az ennivaló?? Hát azt inkább hagyjuk. Ha meg lett volna a másik öt lökött akik belerángattak ebbe a régóta emlegetett napba még lehet kevés is lett volna de így? Hát mindegy. Lehet hogy lesz valahogy ma is. Mindig az ilyen helyzetek hoztak valami újat életembe. Ezeken az élményeken gondolkozva ücsörögtem az ellátmány és a nyereg mellett és az egyik cipót csipegettem. Aztán kellett a hús is, az egyik hal. De nem tudtam a szél miatt tüzet gyújtani. Így felhúztam a nagy tábori sokfős sátrat, aminek a mi népünk zömök lovainak is volt kialakított helye. De ezt nem húzhattam fel akárhol. Szerencsére volt egy dombocska a közelben, ami védte a széltől. Szóval mire megszabadultam ruháimtól, és elvetve az idióta ötletet, hogy ruha nélkül kergetőzök a kancával, de rögtön a róka alakot felöltve nézelődtem a domb tetején, addigra már jócskán rózsásba borult a világ. (A sátor már állt, a levegőben még ott volt finom sült hús és füst szaga.) Gyönyörködtem a tájban, élveztem azt ahogy egy más lény szemével láthatom. Gondolataim még mindig az átváltozás bizsergető érzésein kavarogtak. Nem tudom miért nem élek vele gyakran mégse. Talán hiányzik a tudás, a tapasztalat, amit katonaként megszereztem? Passz.. Most jó volt. Kifejezetten jó.
Aztán jött a móka. Futottam négy lábam csak vitt. Bundámat fújta a szél, hosszú farkam lobogott. A ló nem ijedt meg tőlem, érezte ki vagyok. Így szaladgáltunk estig. Már kezdet sötétedni, mire hiányolni kezdtem a rendes alakomat. A leányzóm is fáradt már, az idő pedig egyre hűlt. Ő fáradtan ügetett vissza helyünkre, amit jócskán magunk mögött hagytunk. Én még az árkokban, keskenyebb medrekben szaladgáltam kiélvezve a négylábra tervezett hajlékony test adta örömöket, mikor furcsa szag csapta meg az orromat. Először megtorpantam, de de aztán kíváncsian mentem, lopakodtam a szag irányába. Mire megtaláltam gazdáját már biztos voltam benne, hogy egy nagymacska. És ha nagymacska akkor csak egy oawáról lehetett szó. Más hogy lehetett volna. Ennek örültem, hisz ritkán látok ilyen lényt, és keveset is tudtam róluk. Máris megörültem. Így lesz még valaki, aki segít elfogyasztani azt a rengeteg adag ennivalót. Ahogy megnéztem úgy tűnt nőnemű. Nocsak még jobb... Óvatosan közelítettem meg, nem akartam nagy maflást kapni ismeretségünk kezdetén. Így is elég baja volt. Fázott. Meg piszkáltam orrommal. Már bántam, hogy bundám alatt még az alsóneműt se hagytam magamon. A cél az volt, hogy elcsalom a sátorig. Óvatosan böködtem, míg fel nem keltettem a figyelmét...

Csomagom magam alá gyűrve pihengettem, szép lassan álomba is merültem. Nem hideg talajon feküdtem legalább, és szőrme is hátamon volt. Igy bár dideregve, de sikerült elaludnom. Valamennyire hozzá szoktam igy keljen pihenem, a kényszer nagy úr. Nem ücsöröghetek folyton egy kényelmes meleg szobában. Valaki látna, azt hihetné kenyérnek képzelem magam. Kicsit talán a pózban, amiben vagyok hasonlítok is egy vekni kenyére.
Álmodok is a sötét kis zugban, ezt jelzi füleim mozgása, valamint arcom egy-egy izma néha megrándul. Van, amikor elmosolyodok, de más nagyobb mozgást nem végzek.
Álmaim boldog pillanatokat idézi meg, a pattogó tűz illata és látványa. Egy érintés érzése a bundámon, a gyengéd emberi kezek ahogy karmaim ápolják kis koromban. Talán hiányoznak ezek a percek azért jönnek elő álmomban? Ha már az érintéseknél tartunk, mi ez az érzés?
Valami bököd, piszkál lehet csak képzelődőm igencsak élénk az álmom. Aztán mikor egy olyan résznél tartok, ahol épp a városfal egyik tornyának szélén ülök rá jövök, hogy ez nem állom.
Ki patának felemás kék és zöld szemeim, fejem felemelem önkénytelenül is durrogó hangot hallatok. PUuurr purr hang
- Csak egy róka….
Nem lennék még fél álomban feltünne, hogy nem csak egy sima ravaszdi bököd az orrával. Kell egy jó perces hatásszünet, hogy észrevegyem a különbséget. Nem ragadom meg a bundáját sötétben. A levegőből mi minket ölel körbe mélyet szippantok mi közben felülök és meg igazítom a szőrmét magamon.
- Nocsak, ravaszdi furcsa az illatod. Miért kelltettél fel?
Juh mintha válaszolna is egy róka, de bolond vagyok. Fejemre koppintok, kezdek meg gárgyulni ide kint úgy látszik.
- Eh mintha tudnál is válaszolni bolond vagyok azt hiszem. Mert olyan a szagod, mint egy elfe. Úgy látszik ezt a helyet te foglaltad volnabe elsőnek? Legyen nem ellenkezem kis bundás.
Felállok, hiszen azt hiszem ez az ő helye és magamra kapom a holmim. Még mindig nem tudom hova tenni azt miért van ennyire elf szaga a ravaszdinak. Amaz pedig, ha már megközelített gondolom nem fog elrohanni látt egy uashit, aki ki húzva magát épp mászik kifelé onnan, ahol edig feküdt.

GALLION

Böködés közben néha meg megnézem magamnak. Biztos vagyok benne, hogy álmodik valami szépet. Még így is, ebben a szorult helyzetben. A sátorban a tűz mellett biztos jobb lesz neki. Sokáig böködöm macerálom mire magához tér. Szerencsére nem riadt meg nagyon. Bizony leányzóról van itt szó. Meglátom bájos vonásait mikor felém fordítja a fejét, de legfőképp mikor hangját meghallom. Helyet adna, de  más a cél. Szinte idétlenül küzdök meg azzal, hogy tudassam vele mit akarok. Vicces állathangomat hallatva kezdek ki be rohangálni az oduból. Csóválom a farkam meg minden. Mindenképp meg akarom várni, hogy kijöjjön. Ha sikerrel járok, elindulok. Már én is aludnék, de előtte vissza kell változnom. És....hát ...remélem nem szégyellős. Majd elbújva veszem magamra ruháimat. A tüzet is meg kell gyújtanom. Szellő már biztos ott van, és húzza a lóbőrt. Kísérem a visszafelé vezető úton. Szerencsére nem voltunk annyira messze mint tartottam tőle. - Ne aggódj Szivi...izé... szépségem, mindjárt melegben leszel.- gondoltam, és örültem neki nagyon is, hogy nem hallja gondolataimat. Legalábbis nagyon bíztam benne. Nehezen de eljutottunk a sátorig. Amint megláttam szállásomat és a ló is ott horpasztott már egy ideje, és ő is már beért szinte, előrefutottam. Gyorsan visszavettem elf alakomat, illetve gyorsabban mint terveztem a sátor mögé érni. Így látta meztelen testem, de szerencsére csak hátulról. Gyorsan magamra kaptam az alsóneműt, nadrágot és inget. - Szia, jó estét. Itt talán kellemesebb lesz az éjszaka. Hamarosan meggyújtom a tüzet is, hogy ne csak elnyújtózni tudj, hanem melegben is legyél. Enni innivalóm van, ha éhes lennél...- szólítom meg rejtekemből, és csak most jut eszembe. Víz nincs. Hoppá. Talán megteszi a gyümölcsbor is. Mivel nagy a csend előjövök már felöltözve. De nem bámészkodni, hanem tenni a dolgom. Egyben biztos voltam. Kettőnk közül én vagyok a fázósabb....

/[b]/Nagy tábori sátor, kifeszített több zsineg. Kétoldalán előtető, az egyik alatt egy lovat látsz, vagy ha nem is érzed a szagát. A másik alatt tűz gyullad hamarosan. Bent két elválasztható hálófülke vékony takarókkal de tágasak.//[/b]

A ravaszdi igencsak akaratos, fel cucolok és elindulok kifelé. Talán a jelen létem feszélyezi ennyire, nos, ha a hold elég magasan jár persze nem felhős az ég akár folytathatom is utam tovább. Egy ember meg sem próbálná, de én nem vagyok ember. A láttásom és szaglásam ne és persze más is sokkal jobb, mint egy emberé.
Igazat meg vallva nem tudnám magam emberként elképzelni, nem is értem, hogy képesek csupaszon megélni ebben a világban.
Követem a bundás társam és kíváncsi vagyok mi az, ami ennyire fontos vagy izgalmas. Ám amikor megpillantom a sátrat minden tiszta lesz számomra.
- Áhh egy elf, szóval ezért volt elf szagod mert az vagy.
Mormogom a baszom alatt és elindulok a sátor felé, de egy fokkal óvatosabban. Nem találkoztam edig olyan elfel aki rosszban sántikálna ez a világ elég nagy, bármi meg történhet. Na na azért nem titulálom bűnözőnek öt akárki is legyen, mind össze nem fogom egyből magamhoz ölelni. Amúgy is túlzót öleléstől még megsérülne szegény amúgy is. Mire beérem már az át változás meg is volt igy még épp elkapom pucér valójában. Csak hátulról, de élőről láttom engem az sem izgatna. Máskor is láttam már fedetlen testeket nőét és férfiét is. Számomra ebben nincs semmi megbotránkoztató, mert ha azt veszük én nonstop pucér vagyok. Na jó azért némi rongyot én is magamra aggatok néha bizonyos helyeket eltakarjak. Főként azért mások ne érezék maguk kényelmetlenül. Most is a szokásos öltözékem viseltem a zöld szöveteket viszont most egy nagy szőrme köpeny eltakarta. Köpeny volt ugyan, de ujja és kapucnia nem volt. Inkább egy nagy szőrös takarónak illettbe a ruhadarab.
Nem azért jöttem kellemesen érezem magam, igaz dideregtem egy kis hideg még nem árt. Az invokáció még is jól eset, talán társaságra vágyik?
Fogalmazódott meg bennem az érzés idegénél kapcsolatban, nem szóltam egy szót sem még egyelőre. A tábortűz közelében egyik előtető alatt dobomé a cuccom, tompa puffanással ér földet a holmim jelezvén, hogy hello én nem vagyok ép könnyű eset. Le ülve a földre hátam holminak vetem és figyelem az elfet.
- Szia, jó estét viszont.
Tüzet gyújt, ne csak elnyújtózni tudjak, kedves szavak kaching egy fokkal javult a szememben az idegen.
- Nyújtózni? Még kitárlak a saját sátrodból a végén!
Jegyeztem egy kicsit viccesre véve a figurát.
Nos végül is habár nem vagyok magas és hatalmas fajtám lévén a méreteim akkor is szembeötlő ék. Itt most nem a domborodó mellkasomra gondolok, hanem egészen másra. Levegőben érzem egy másik bundás közelségét, egy ló szagát sodorja a szél felém. Sajnos elég ritkán tudtam lovagolni eddigi életem során, pedig szép lényeknek tartom a lovakat, főleg a vadon élőket.
Végre elő bujt az elfem, vagy is a vendég látom hozzá is látott a dolgához. Sürgölődik és tüzet gyújt, bár szerintem ez inkább miatta van. Amilyen csupasz már biztos be fagyot aaa ahh szóval az ülepe.
- Nem igazán vagyok éhes, csak egy kicsit szomjas. Nem akarlak se meg sérteni, sem pedig vendégszereteteddel vissza élni.
Már igy össze hoztak minket az égiek talán nekem is bekel dobnom valamit a közösbe. Holmimból papírba csomagolt kis hosszúkás téglalapokat szedek elő. Szám szerint négy darabot, egyiket ki is bontom. A tartalma pedig sózót és füstölt sonka, talán jó két centi széles és tíz centi hosszú darab.

GALLION

Húú. Ez könnyen ment. Szerencsére nem lépett le. Mikor közelebb jött a sátorhoz, már a tűzzel szórakoztam. Hamar be is gyulladt. Kínáltam volna ennivalóval, de csak szomjas volt. Hát bíztam benne a gyümölcsbor is megteszi. Holnap meg csak találunk valami forrást, patakot, hogy vizet is igyunk. Azon nem lepődök meg, hogy tudta elf vagyok. Az ilyen teremtménynek jó a szaglása. Miközben szöszmötöltem egyszer kétszer rá pillantottam. Szép volt. A bundája biztos puha volt és selymes. Azért láttam rajta pár ruhának nevezhető anyagot, de most a hideg időre való tekintettel, ő is szőrmébe burkolózott. A tűz mellé telepedett, és ő is előszedett pár darab ennivalót.
- Nem kell kivenned, jó lesz későbbre is, ha tovább folytatod utadat. Ennivaló bőven van. Úgy volt hatan jövünk el a fák közül, de végül magamra maradtam. Van hal és nyuszi. Mindegyik sütésre vár, de talán téged nyersen se zavarna. A sátorban nyugodtan válaszd ki az egyik hálófülkét. A tűz melege oda is bejut. Éjszakára felteszem, vagyis leengedem az oldaltető függönyeit és rögzítem. A meleg így nem szökik el, és lesz nyílás ahol a füst távozik. Szeretnék veled egyébként másról is beszélni, mert ilyen gyönyörűséget ritkán látok...- bukik ki belőlem, majd elvörösödök. Remélem nem veszi észre, nem tűnik fel neki, a tűz fényétől. Vagy mégis? Nem tudom. Lányos zavaromban, hogy csupán a női mivoltától és bájától így meghülyülve, hogy ilyen baromságokkal untatom mint a sátor...hát komolyan. Felállok, és szétnézek a sátorban, hogy minden rendben van e. Más ötletem nem volt. Végül két kulacs gyümölcsborral megyek vissza, azzal a gondolattal nyugtatva magam, hogy majd leragad a szemem a fáradtságtól. De tényleg jó lenne, ha holnap lenne még ideje rám. - Sajnos csak piánk...izé...csak borunk..borom van. Nem volt annyi eszünk, hogy vizet is hozzunk. Remélem megteszi holnapig. Finom íze van és nem árt meg ha keveset iszol belőle. Meg én nem tudom hogy vagy vele de későre jár és én is fáradt vagyok, meg téged is az előbb ébresztettelek fel. Szóval ha nem bánod lepihennék.- mondom és átnyújtom neki a kulacsot. Míg válaszát várom, rakok még a tűzre és befejezem a sátor építésének utolsó mozzanatait. Ha ő itt akar aludni, itt is jó lesz, mert ez is fedett hely lett. Aztán elköszönök tőle...

Nem vágta, mit szeretem volna ezért egy kivételével mindent vissza pakoltam. Talán külön magyarázatra szorul, vagy nincs hozzászokva az ilyen gesztushoz? Esetleg lehet, sőt biztos nem viselkedem úgy, mint egy másik oawa.
-Meg osztod velem, amid van úgy illendő én is meg osszak valamit veled.
Ezt az öreg tanította nekem, alapvető illem leckéinek egyike volt. Ezeket még hasznosnak is találtam, persze csak idősebb koromban. Viszont amit mai napig nehezen értek az az udvari etikett. Néha a hideg kiráz, hogy ha olyan helyen vagyok, hogy a szerint kell viselkednem.
- Nem tudom, zavarna a nyersége vagy sem. Még soha nem fogyasztottam nyers húst, igazából azt se tudom más oawák tesznek-e ilyen dolgot.
Igazából nekem itt is meg felelt, ezért is hálás lehetek meg hívót sátrába, nem akarok kellemetlenséget okozni neki. Mikor befejezte mondatát füleim feléje fordultak, elkaptam róla a tekintetem és tüzet kezdtem figyelni. Kicsit motyogok is valamit, de számára érthetetlen szerintem. Nem vagyok én hozzászokva ahhoz ilyet mondjanak nekem, egyáltalán nem is igen kaptam még, nevezzük dicséretnek. Szóval nem kaptam még ilyen dicséretett egy idegentől. Olyat igen, ami mást célzót például tudásomat, de ami külsőm illeti azt egy ember sem méltatta még figyelemmel igy.
Amig bambulok és rendezem gondolataim elém sétál egy kulaccsal megkínálva. Elveszem kezéből mancsommal hozzá is érek ujjaihoz. Hallásán tekintek rá felemás szemeimmel, majd nagyokat kortyolok az italból. Ugyan nem egészen az én íz világom, de a bor tényleg finom. Ilyen lenn az elfek itala? Érdekes, még sosem kostoltam hasonlót. Eddig az emberek szőlő és más gyümölcs párlatjaihoz voltam szokva. Elemeltem számtól kulacsot és magam mellé helyeztem.
-Köszönöm, értem akkor barátaiddal jöttél volna eredetileg. Később jönnek és zavarok, csak szólj nyugodtan. Meny csak nyugodtan, pihenni én még nézem a tüzet egy kicsit. Nem kell aggódnod nem vagyok éjszakai fantom, még reggel is itt leszek.
Mi után elköszönt én még jó ideig figyeltem és hallgattam a tűz ropogását. A látvány ahogy táncoltak a lángok és a hang, meg szólítottak bennem valamit. Talán saját vérem a természetem láttam a lángokban. Uralkodok ugyan magamon, de a tűz is most úralom alatt áll, de elszabadul akkor jaj annak, amit utolér. A lágy pattogó hangok álmot hoztak szemeimre lassan elaludtam én is. Nem is ébredek meg csak a hajnalban a kelő nap első sugaraira.

GALLION

Bízok benne, hogy a holnapi nap nem lesz ennyire döcögős. De nem is okoltam sokáig magam. Fáradt voltam már. Mikor lepihentem, nem jött azonnal álom a szememre. Rajta gondolkoztam, még a nevét se tudtam meg. Csak beszéltem és beszéltem a fáradtságtól eltompult aggyal. Elég izgalmas volt ez a nap. Kiélhettem a másik dimenzió test, adta szabadságot. Aztán jött ő. Ez a szépség. Megint jött egy izgalmas fordulat. A kétféle szempár képe volt az utolsó mielőtt álomba szenderültem.
Még sötét volt mikor felébredtem. Nem tudom mi volt az oka. Ha izgalmas vagy épp veszélyes helyzetben voltam, sose aludtam sokat. Miután magamra vettem ruháimat, kiosontam a tűzhöz. Még meleg áradt a fészkéből. Vendégem mellette feküdt, talán a macskákra jellemző összegömbölyödött testhelyzetben. Remélem azért nem fázott. Nem akartam felkelteni, olyan halkan mocorogtam körülötte ahogy csak tudtam. A sátor oldal falait kicsit feljebb húztam, hogy jöjjön be levegő. Megnéztem lovamat aki szintén bágyadtan pislogott már. Ennivalót tettem elé, és megsimogattam. Nem volt a sátor foglya. Akkor mehetett, amikor csak akart. Mindig visszajött. Örültem neki, hogy nem volt ideges a vendégem közelében, aki mégis csak egy nagymacska, egy ragadozó volt. Még ha olyan különleges is. Biztos sok kérdésem lesz majd, de nem akartam azonnal rázúdítani mindet. Lehetnek köztük majd elég idióták és sértőek is talán. Nem akarom, hogy szép bundája felborzolódjon a haragtól. Körme is biztos nagy. Egy barátom kapott egyszer egy oawától karmot, mikor az megsérült. Féltve őrzött ajándékként hordta a nyakában. Az igazság az, hogy ritkán futottam bele ilyen bundás élőlénybe. És a helyzet hogy itt vagyunk eléggé nehezített azáltal, hogy az illető csaj. Nem mintha randira akarnám hívni. Ha fickó lenne, tuti bátrabban állnék én is hozzá, de így legalább izgalmas.

Álmodtam, néha meg esik mindenkivel. Álmomban újra kis tigris voltam és selfek vettek körül. Mindenhol csak sötét testek, láncok csörgésén kívül mást nem hallottam. A kép a táj folyton ugyan olyan volt bár mennyit is gyalogoltunk. Mintha egyhelyben járna a díszes menet....
Hirtelen kardok csengését hallom mikor elsötétedik minden. Emberek vesznek körbe és látom ahogy Nolv tanítja a fiatalokat. Fiatalok? Lenézek és mintha a hároméves ön magam látnám. A kardokon meg csillan a fény, de hé miért sárgás a színe? A fény addig erősödik míg ellnem mos minden alakot és nem marad más csak a vakító fény.

Résnyire nyitom a szemeim, felkelt a nap és elűzte az álmom. Lassan kitekeredem, na jó inkább felülök és ki egyenesedem. Mert a tűz mellett feküdtem össze gömbölyödve egész éjjel. Élvezve a meleget, ami a karmazsin lángokból árad. Vendég látom már ébren lehet elég régen, a sátor oldalai felhúzva és minden szép rendben. Nem csalódom, tudtam mindig is az elf rendszerető népség. Nagyot nyújtózok a kialudt tűz mellett még fogaim is meg villantom miközben ásítok is egyet.
- Jó reggelt elf úr.
Köszönök illedelmesen az idegent nézve kíváncsian végig is mérem a reggeli fényben. Ez most úgy hangzót mintha most látnék elfet először. Pedig már láttam egy pár egyedet, férfit nőt és gyereket is.
- Kellemes volt az éjjel a tűz mellett, köszönöm a lehetőséget és a kényelmet.
Bajuszomra mondom, ez az alak egész rendes. Rosszban sántítana lett volna lehetőségé kivitelezni. Hiszen annyira aludtam még bundámból is kileheltet volna fordítani azt se vettem volna észre.
Követtem a mozdulatait, nem nem éhes ragadozó módjára. Csak a kíváncsiság hajtott már ha tud olvasni egy oawa mimikájából. Mi jellemzi nálunk a kíváncsiságot az most arcomra van írva és szemeimben is látszik. Igaz lehet talán másnak gondolja, mert ha egy ifjonc elf még félre értheti.
Inkább el is kapom a tekintetem és csomagomban turkálva elő szedem a tegnapi fel kínált étket.

GALLION

Mikor ébredezni kezd, kíváncsian kukkantok ki a sátor mélyéből, ahol az ennivalók között kotorásztam, és azt próbáltam eldönteni, hogy a halat vagy a nyuszit szereti jobban. Mindenképp rá akartam venni, hogy az én ennivalóm fogyjon el hamarabb. Az övé maradhasson. Ki tudja merre visz az útja még. Minden szégyenkezést elhesegetve bámultam ébredezés közben. Más esetben sose tettem volna ilyet, tanultam illemet de ő? Ő egy oawa volt. A testét végig szőr fedte. Biztos puha volt és selymes. Míg mocorgott a csíkok játékát néztem, aztán mikor rám köszönt azonnal be is csuktam a számat. A kukkolásba még a nyálam is kicsordult. Kissé zavartan köszörültem meg a torkom, és én is üdvözöltem.
- Jó reggelt! Tényleg örülök, hogy itt maradtál. Egyébként....csak most jut eszembe. A nevem Gallion, Gallion Shebik. Azt gondolom nem kell mondanom, hogy... elf vagyok. Az erdő népéből. Te viszont oawa vagy ugye? A gyógyító nagymacskák közül egy, akikhez olyan ritkán van szerencséje a magunk fajtának. Ritkán jártok felénk. És alig lehet tudni rólatok valamicskét. Csak talán annyit... vagyis most csak ennyi jut eszembe, hogy inkább gyógyítók vagytok mint harcosok. És ne haragudj amiért nehezen bánok a szavakkal, de lányt, illetve nős..tényt, vagy asszonyt vagy... izé. A fene hagyjuk inkább.. Szóval csak férfit láttam eddig. Téged hogy hívnak? - kérdezem, aztán úgy teszek mintha erőteljesen koncentrálnék a tűzrakásra, pedig odafigyelés nélkül tudom. Félig elfordulok, hogy ne lássa égő vörös arcomat. Már azt gondoltam, ma már jobban boldogulok. Aztán próbáltam arra gondolni milyen fejet vágnak majd az otthon maradt barátok, ha megtudják miről maradtak le. A gondolattól megnyugodtam, és lassan kifújtam a visszatartott levegőt. - Nyuszit vagy halat kérsz?- fordulok vissza hozzá, már sokkal összeszedettebben. - A saját ennivalód jól van pácolva, ha jól láttam. Tartsd meg. Ki tudja mi vár még rád. Biztos te se szeretsz unatkozni. Rég voltál már otthon? Merre van az otthonod? Mesélnél magadról? Ha... túl sokat kérdezek és esetleg bántót akkor tényleg elnézést. Mi szívesen meglátogatnánk. Tényleg ritkán látott vendég a néped. Ha te is kérdeznél, akkor én is mesélek. Meg mehetünk is valamerre, vagy el is kísérhetlek utadon, ha nem zavarlak. - míg beszéltem, tekintetem ide -oda ugrált. Néha a gyulladó tűzet bámultam, de leginkább őt. A csíkjait a fele más szemét, amit talán sose fogok elfelejteni. Mikor a szemébe néztem olyan érzésem volt, mint mikor gyerekként rácsodálkoztam valami újra és rajongva kérdeztem mi az, ki az. Remélem nem vette túlzásnak, se sértegetésnek, hogy így rázúdítottam mindent, ami az eszembe jutott... Aztán próbáltam csendben maradni, hogy szóhoz juthasson ő is.

Elgondolkodtam miközben az arcát néztem, vagy valami finomat érez az orra esetleg látt. Vagy valami finom ételre gondolhat. Mivel engem nézz, talán engem tart finom ételnek? Heh érdekes, tuti rágós vagyok és sok a vesződség is a bundám miatt.
- Ugyan nincs mit. Még mindig jobb egy sátor, mint a sziklás üreg, főleg, ha meleg van és társaság is akad.
Zavara és reakciója meg mosolyogtat, mi több halkan kuncogok. Felállok és kilépek a sátor elé, elgémberedett tagjaim szeretném ki nyújtóztatni. Nem szeretnék sátrában vagy akár benne kárt tenni. Nem vagyok akkora, mint egy hím uashi egy elfhez vagy emberhez mérve a termetem még igy is tekintélyes tud lenni.
-Uashi, az oawa csak egy össze foglaló neve a fajunknak. Helyesbítsünk Gallion, inkább csak kevés nőt láttál eddig szerintem vagy nem voltál ennyire közel hozzájuk.
Halkan hümmögők, igaza van a népem úgy tűnik valóban ritkaságnak számít más tájakon. Elég zárkózottak ezek szerint, de igazuk van mert szerintem a túlzót béke szeretet miatt kevesen értik meg okét.
-Egyébként én nem vagyok gyógyító, még csak mágiám sincs. Még a sima gyógyászatról is csak annyit tudok hogyan kell bekötni egy sebet, amit mindenki tud.
A nyújtózásom lassan végéhez közeleg, most túl lusta vagyok jelenleg más gyakorlatokhoz. Pedig nem volna rossz néhány alapállást és mozdulatot végig csinálni. Csak úgy be melegítésnek, vérem felpezsdüljön kicsit. Az az érzésem, Gallion pezseg helyettem is és ez rám is át fog ragadni.
- Shalana Netherblood.
Válaszolom neki mikor visszalépek a sátorba és leülök. Hátha nem hát nem, illemből fel kínáltam meg osztásra azt, ami az enyém. Mert illik viszonozni a kedvességet és felkínált ételt így tanítottak.
- Otthon alatt oawa falvakat érted, még soha nem voltam ott. Az én otthonom mindig is Királyöbölvolt az emberek fővárosa, ahol a király és lovagok többsége él. A nevem se túl oawa Nether... ember név. A férfié, aki magához fogadott és fel nevelt, vagy is az apámé. Nyuszit kérnék, ha lehet.
Amint meg kapom egyik nyulat egyik kis kaja csomagomból kiveszek kevés húst. Majd a nyúl húsa közé tömködőm igy felkészítve a sütésre.
- Ettől finomabb lesz, a füstös sós hús elég érdekes ízt tud adni neki. Mikor táboroztunk akkor tanultam ezt a receptet. Ha jól emlékszem egy csapattal kiküldtek felderítésre egyik ember férfi mutatta.
Feltűnt, nagyon figyel eddig is szemeit rajtam tartotta többnyire. Nem félelemből, talán kíváncsiság azt hiszem. Vagy szeretne kérdezni valamit, amit nem mer? Esetleg lehet rá kellene kérdeznem vagy egyenesen neki szegezni és ki mondanom, amit ő szeretne.
-Azért nem értek a gyógyításhoz mert sosem érdekelt, én ahhoz értek hogyan csináljak olyat, amit gyógyítani kell. Még az első emlékeim is csak arról szolnak ahogy azt figyeltem ahogy apám vívásra oktatja a friss lovag jelölteket.
Az egyre erősödő tűz fölé tartom a nyulam mi közben figyelem az arcát. Talán meglepő a számára egy harcos oawa ép békésen sütögeti az ajándék nyulat.
- Egyébként, ha olyat kérdeznél, ami bánt vagy tolakodó kicsit, úgysem válaszolok ez ne zavarjon. Kérdezni akarsz kérdez nyugodtan, engem nem zavar. Általában szeretek társalogni, ha a partner jó és nem egy csirke szintjén áll.
Felnézek a nyúlról egyenesen szemeibe, elkísérne az utamon? Oh igaz is úgy volt többen jönnek most egyedül van. Nos végül is nekem mindegy, de nem volt semmi célom. Vagy feladatom, amit utam során végre kellene hajtanom. Szimplán csak a szabadság vágya hajtott ki a pusztába szabadságom ideje alatt.
- Igazából, nem volt különösebb ulticélom. Csak pár falu meglátogatása egy jó nagy utazás minden felé különösebb feladat vagy cél nélkül. Pusztán a világjárás kedve amíg szabadságom vagy is kimenőm töltöm mielőtt vissza nem térek a feladataimhoz. Igy akár itt is maradhatunk vagy veled is mehetek majd egy darabon. Akár még hazáig is elkísérhetlek, ha elégé megkedvelek addig.

GALLION

Úgy veszem észre sutaságom és szorult helyzetem nem untatja, nem is idegesíti. Inkább szórakoztatja. Ez jó volt és én is egyre bátrabban belemerülhettem a társalgásba. Szépségét azonban nem tudtam megszokni. Szinte nyálat csorgatva néztem végig ahogy a szabad levegőn nyújtózkodik és átmozgatja az összegömbölyödéstől elgémberedett izmait. Azért itt csak tán jobban érezte magát, mint azon a szűk helyen ahol rátaláltam.
Örülök neki, hogy most ő lett a szerencse kártya. Ő az aki miatt mégis érdemes volt egyedül ide jönni. Úgy voltam vele eltöltök itt egy napot, aztán másnap hazatérek, de így nem ez lesz/ lett a terv. Aztán beszélgetünk. Már én se érzem magam kényelmetlenül a társaságában. Bár mikor felhozza a "női" témát, akkor kissé elvörösödik a fülem, de nincs mit tenni, ha egyszer igaza van. A felkínált ételt érdekesen készíti el. Az ötletet majd később lopom. Most maradtam a halnál. Mivel víz nem volt, csak az ital, így arra gondoltam, elmehetnénk sétálni egyet, és kereshetnénk egy forrást. Addig is beszélgethetnénk. Lehet unalmas lenne itt ücsörögni neki. Ha magamra gondolok, én tuti hamar megunom az egy helyben ücsörgést még akkor is, ha ilyen izgalmas a társaság. meg az is jó lenne ha séta közben másra is tudnék figyelni, nem csak a bundájára. Lassan ár én is kezdek besokallni magamtól. Még akkor is kellemetlen, ha nem a nőies domborulatait kukkolom folyamatosan. A bundája sokkal szebb.
Figyelmesen hallgatom amit mond. Nem lehetett egyszerű az élete. Túl közvetlen ahhoz, hogy tovább szégyenlősködjek, így folytatom.
- Mit szólnál, ha elmennénk sétálni? Gondolom te se szeretsz sokat egy helyben ücsörögni, főleg ha már ki akartál mozdulni kicsit. Én őszintén szólva mindenre gondoltam, csak erre nem. És örülök, hogy itt maradtál. Kereshetnénk egy helyet, ahol tudunk szerezni vizet. Kell hogy legyen a közelben egy forrás, vagy kis patak. Én is ritkán járok errefelé. A barátaim jobban ismerik ezt a helyet. De sajnos messze vagyok otthonomtól, így kérdezni se tudok. De azért benne vagy? Ha valamit nem szeretnél elveszíteni azt hozd magaddal. A táskát itt hagyhatod. Biztos vagyok benne senki se fogja megpiszkálni itt.- mondom és talpra állok. Tisztában vagyok vele a társaságában töltött idő alatt egyszer megkérem had érintsem meg bundáját, de ezzel még várni akartam. Most csak az volt a cél, hogy le tudjam venni szemem róla, és nem rabolni az idejét ilyen tiszteletlenséggel. Vártam a sátor előtt mit reagál, addig is a tájat néztem. Szépséges lánykám önfeledten szaladgált a közelben.

Nagy mozgás után elégé meg éheztem. A nyúlam már sült még próbára is tettem hogyan is áll jelenleg. Két karmom ki engedve bele csíptem a húsba, majd meg nyaltam okét.
- Hm még kell neki egy kevés idő.
Nyugtáztam hangosan miközben sátor társam figyeltem még mindig a tűz másik oldaláról. Elgondolkodtam pár apróságon miközben figyeltem. Talán kicsit irigy is vagyok, vannak barátai saját fajtájából. Bezzeg én egy uashinak sem kellek, sem így sem úgy elég szomorú helyzet, de ez van.
- Már, mint pontosan merre? Csak a környéken vagy messzebb?
Érdekes, nem is aranyos ahogy próbálkozik kapcsolatot teremteni. Nekem édes mindegy, nem ilyen lenne akkor is tudnék pár szót váltani vele. A jeleme a stílusa nem befolyásolná azt beszélgetünk csak a témakörök nem lenének változatosak maximum.
- Néha szeretek pedig csak ülni és nézelődni. Gyakorló terep egyik fáján vagy egyik fal tetején fekve nézni gyakorlatozó katonákat néha jó szórakozás.
A nyúlam közben lassan elkészült, nem szeretem, ha a külső részé ropogós, amikor puha és szaftos még sokkal jobb. Bele is mélyesztem fogaim a forró húsba, szinte oldalt kicsordul a nyálam annyira kedvemre való. A nyúl nem nagy is pillanatok alatt befalom és csak a csontokat hagyom meg.
- Én nem igazán, a fővárosban lakok királyi vártól nem messze. Vagy is mikor kedvem van és időm elszoktam kóborolni határmenti falvakba is néha.
Reggeli bent pocakban pár korty itallal kisérve amitól igazán kellemes érzésem volt. Jó volt igy indítani a ma reggelt. Kellemesebb volt, mint amire készültem eredetileg.

GALLION

Mikor mindkettőnk étele elkészült, nekiláttunk. Már rendesen korgott a gyomrom, mire neki foghattam. Ő a magáét forrón pusztította el pillanatok alatt. Én vártam kicsit és a szálkákat is szerettem volna elkerülni. Átadtam neki az egyik kulacsot, hogy igyon. Én is ezt tettem. Mindenképp kellett a víz. Remélem találunk egyet. Ha jól vettem ki a szavaiból nincs sürgős dolga. Nekem se volt. Ahogy hallgattam történetét részvét öntött el. Nem tudom miért. Egyedül a nagy világban ilyen páratlan ritka élőlények képviselőjeként. Semmiképp se akartam sajnálni. Úgy láttam cseppet se bánja. De akkor is. Így hogy fog társat találni? Nem mintha én nős lennék már és sok gyerkőcöm lenne. Nem mintha gardedámkodni szeretnék, de ő is megérdemli a maga párját. Az invitálásról, hogy menjünk sétálni nem mondtam le. Miután végeztünk az étellel, talpra álltam, eloltottam a tüzet és kiléptem a sátorból. Két kulacsot hoztam magammal. Mindegyikben volt még, de csak elfogy mire találunk egy forrást.
- Jössz ? - kérdezem tőle, aztán várok. Ha nem akar akkor jó. Nekem mehetnékem volt már nagyon. Magára meg nem akartam hagyni. De ha minden kötél szakad visszamegyek és ott beszélgetünk tovább.
- Senkit nem ismersz a fajtádból? Népedből? Úgy értem csak tudsz valamit, ha azt tudod Uashi vagy. Csak tanított téged valaki, ha nem is köztük nőttél el. Elkerültél a családodtól? Nem érdekelne a néped? Szeretted volna őket megkeresni? Már mint úgy látom jó így neked. De akkor is. Nem az emberek közé tartozol. Ők neveltek fel. Te Nagymacska vagy. Ragadozó és ügyes vadász. És jó harcos. Mindened megvan ami a harchoz kell. Rugalmasság, kecsesség, fürgeség. És lehet jól látsz a sötétben is. - próbáltam témát váltani. Nem akartam zaklatni a múltjával, de majd ha zavarja nem válaszol. Ezt megbeszéltük. Meg ő is kérdezhet tőlem. Ha sétálunk, beszélgetés közben rá ránézek. Ha a sátorban maradtunk az arcát nézem kérdéseim közben. Csak nem fogok maflást kapni tőle.

Megyek, megyek felálltam és kibújtam a szabad levegőre a szabad ég alá. Jó idő volt ahhoz képest ilyen idő tájt már mindenhol szinte egész éjjel ropog a tűz minden háznál.
A kíváncsisága egy gyerekével vetekszik, engem nem zavar a kérdés áradata, amit egy szuszra hadar el néha. Furcsa, de legutóbbi találkozásomhoz viszonyítva ő hasonlít legjobban ahhoz ahogy elképzeltem a népét. Magasztos, és nemesi jellem vonásai benn evának. Ugyan akkor kíváncsi természet és szeretne minél többet tudni a világról. Partneréröl és úgy általában azt hiszem mindenről. Ahogy nézem a mozgását lékel vonjam azt következtetés, lehet harci képzést kápót, sajnos azt hány éves nem tudom megállapítani. Azt tudom nagyon sokáig élnek épp ezért lehet kétszer annyi, mint én.
- Nem igazán, csak híreket halottam és néha láttam egy-egy oawa. Nem érdekeltek különösebben. Tudod miért érdekeljen olyan, akit én sem érdeklek, akinek nem kellek?
Mély levegőt veszek, a friss illat a jól lakottság érzése igy egyben pompás, még bajuszom is bele remeg.
-Igen egy ember férfi vett magához amikor kiszabadított. Talán kétéves lehetem akkor amikor rabszolga kereskedő selfiektől megszabadított. Fel nevelt és meg tanított, hogyan harcoljak mi ként ragadjak kardot és forgassam, ha a szükség úgy hozza.
Elmosolyodtam és a férfira néztem kedvesen. Hangom lágy volt és csengett, mint legjobb kristálypohár.
- Téged érdekelne az, aki nem keres téged? Ha ugyan van valahol valakim, biztos nem keres és csak kidobot. Tudod én még világot is ki fordítanám a sarkából fordított helyzetben.
Elfordítottam a fejem, nem kívántam a szemébe nézni, az arcát figyelni. Amit mondót azt én is nagyon jól tudom. Fáj beismerni, de tényleg igy van én nem tartozom az emberek közé. Akár em.nyi időt töltök köztük soha se fogok beilleszkedni igazán. Pedig szívem nagy vágya lovag éhesek egyszer. Távóli a számomra ez annyira mind földtől a csillagok.
- Mesélj nekem a hazádról, milyen a fák közt élni?
Kíváncsi voltam és a témát is amiról előbb beszéltünk hanyagolni akartam. Nem volt kedvem a múltról, és efelé érzésekről beszélni. Meg nem is állunk olyan közel egymáshoz egyelőre.

GALLION

Séta közben látom rajta, hogy gondolataiba mélyed. Érzékeny témát érintettem azt látom, de megegyeztünk. Hallgatom válaszát és a téma váltáson nem lepődtem meg. Eldobni? Miből gondolja? Nem tud semmit a múltjáról. Nem nyaggatom sokáig ezzel a dologgal, de azért még hozzáfűzök csendesen valamit.
- Nézd nem tudhatod. Csak ennyit hallottál. Ez a férfi se tudott rólad semmit mi volt veled azelőtt. Nem keresnének? Ez nem ilyen egyszerű. Megérne egy próbát. Te is tudod milyen a self nép. Tudnak nagy zűrt, galibát, káoszt okozni. Még az olyan bölcs és talán békés népeknél is mint a tiéd. Nem írhatod le ennyiből a népedet. Biztos van vezetőtök, valaki aki tud neked adni egy utat, ha nem is tud segíteni ő maga. Legyél kíváncsi szerintem. Te is megérdemled a boldogságot. Az hogy nem tartozol sehová az... hidd el. Attól rosszabb nincs. Főleg hogy bizonytalan vagy. Lehet ez egy nagy távlatokba nyúló kaland. Nem veszítesz vele semmit ha Te próbálsz meg közeledni a néped felé. Te tedd meg az első lépést. Keresd őket. Magadért, mert ezzel magad felé jutsz el és talán kérdésekre kapsz választ. Ne egyszerűsítsd és legfőképp ne írd le azt ami bonyolult. Lehet menni fog, de még nem jött el az ideje. - mondom neki és épp arra térnék rá hogy segítek neki de ennyire nem barátkozhatunk össze. Sőt még nem is vagyunk azok. Amúgy is kérdezett valamit.
- Nézd ez nem egyszerű. Ha elvinnélek oda, sokan örülnének neked. Kíváncsiak lennének rád, mert tényleg keveset lehet hallani rólatok. Talán éreznéd a fák árasztotta békét, nyugalmat. De a lényeget nem. Az a miénk és mindig így lesz. A mi sajátunk. De ez minden népnek megvan. Mi értjük őket. Beszélnek hozzánk, híreket suttognak. Mire megérkeznénk otthonunkba, hidd el, máris sokan várnának. De mindettől eltekintve szerintem jól éreznéd magad. De nem mindenki marad a fák között. Még a vezetőnk közül is ki kikandikál valaki. De mindenhonnan élmény a hazatérés. A fákkal való kapcsolatunk viszont mindenfelé elkísér minket. - adok választ kérdésére... Aztán sétálunk tovább.