// Aesma Daeva //

*A különös törp-sötételf páros immár teljesen kihajózott a tengerre. A bárka immár a folyó víze helyett, a tenger habjait szeli. Érezni lehet az enyhén sós levegőt, a sirályok hangjait is hallani lehet. Egyre jobban eltávolodnak a szárazföldtől, szinte mindenhol csak a nagy kékséget láthatják, mindenhol végtelennek tűnő mennyiségű víz. A naplemente látványa azonban gyönyörű.*


- Ez a legszebb látvány mikor a tengeren hajózol. - *mondja Harli, aki az evezőt fogva kémleli a messzeséget. A szemét kis időre becsukja és hagyja, ahogyan a szél az arcát fújja. Ebben az idilli látványban hajóznak csendesen. Törpünknek ez amúgy is egyfajta életstílus, és ő ad az érzésnek, méghozzá úgy hogy bemegy a kabinba és egy üveg rummal és két kisebb pohárkával jön ki onnan.*
- Megünnepeljük, hogy először vagy tengeren. Tengerész hagyományokhoz méltóan, rummal. - *önt is a pohárkákba az italból. Mégis mi mással ünnepelnének a hajósok, ha nem rummal? Az egyiket Aesma kezébe adná, majd koccintásra tartaná a kezét*
- Egészségünkre! Üdv a tengeren. - * a koccintás után Harli bátyónk hamar le is húzza az italt. Remélhetőleg a lány megissza a rumot. Elképzelhető, hogy a sötételf most iszik ilyen italt először. Aesma most talán valamelyest átérezheti a hajósok életstílusát, ha eddig még nem hajózott akkor neki mindenképp új élmény lesz. 
Szépen csendben hajóznak tovább a naplementében, a nyugodt vízfelszínen. Eközben törpünk a hálót szövi, holnap reggel ugyanis ő halászni fog. Közben pedig beesteledik, az égen ragyognak a csillagok, az összes csillagkép tökéletesen kivehető. A telihold fénye megvilágítja a tenger felszínét.*

Egyre intenzívebb sós illatot érzek, ezzel is bebizonyítva, hogy már a tengeren vagyunk. Nem tart sokáig, mire megszokom ezt a tisztábbnak tűnő levegőt, pillanatokkal később már észre sem veszem a különbséget. A szél belekap a fekete tincseimbe, én pedig most az egyszer hagyom, hogy azt tegyen, amit akar, nem zavarva, hogy olykor a szemem elé vágja őket. Csak akkor igazítom meg a hajamat - pontosabban, csak a fülem mögé tűröm -, amikor Harlon szól nekem. Szét is nézek, de a hatalmas mennyiségű víz elvonja a figyelmemet, fokozatosan pumpálva belém a félelmet a végtelensége miatt. Csak egy apró, jelentéktelen pontnak érzem magam...
Inkább a naplementére figyelek. Már alig látszik a napkorong, olyan gyorsan tűnik el a víz alatt, mintha csak egy tollpihét dobtam volna le. Annyira leláncol a kép, hogy észre sem veszem, amikor a törp eltűnik a kabin irányában. A figyelmemet már csak a poharak és az üveg koccanása hívja fel.
Elfogadom a rumot, de még mielőtt koccinthatnánk, óvatosan beleszagolok, hogy barátkozzak az illatával. Még nem volt szerencsém ehhez, ennek ellenére bátran ütöm hozzá az üvegéhez az enyémet, majd nem sokkal később egy lendülettel le is húzom. Kissé marja a torkom, de széles mosollyal fogadom sorait.
Míg ő hálót sző, én halkan letelepedek mellé és a csillagokat figyelem. Mintha teljesen más világba csöppentem volna... Minden új számomra... A levegő, a terület, az illatok és a színek... Úgy érzem, mintha még az ég is le lenne cserélve. Talán ezért örülök meg, amikor felismerem a csillagképeket.
- Az ott a Bak és a Vízöntő! - Kiáltom az égre mutatva, gyermeki lelkesedéssel. A törp felé fordulok. - Te felismersz valamit? - A tekintetem a karjára vándorol, amitől kissé elszomorodok. - És hogy van a karod? Fáj még?

- Az összes csillagképet ismerem, nekünk hajósoknak a csillagok segítenek a tájékozódásban. Ott a Kis Göncöl csillagkép - *ujjával az adott irányba mutat* - benne a legfényesebb csillag, az a Sarkcsillag. A Sarkcsillag mindig az északi irányt jelzi. A sebem? Rendben lesz.- *magyarázza a lánynak. Miután befejezte a hálószövést, előveszi a fenőkövét és nekilát késeket élezni. Ezt követően megkalapálja kicsit a szigonyát is. Holnap reggel halászat lesz, törpünk pedig felkészül olyan alaposan amennyire csak tud. A tengeri halászat nem veszélytelen. Eltellik legalább két óra mikor a part felé közelednek.*
- Itt kikötünk, itt fogunk táborozni. - *magyarázza majd ki is kötnek egy sziklás partszakaszon.*
- Én a bárkám kabinjában alszom. Ott van két függőágy is. Ha gondolod aludhatsz te is ott. De ha nem akarsz inbolygó hajón aludni, akkor ott van part. Holnap korán kelünk. Most pihenjünk, mert szükségünk lesz az erőnkre. - *közli a lánnyal, majd ő maga bemegy a kabinjába. Ha Aesma a kabinban szeretne aludni, akkor abban az esetben Harli felállítja a másik függőágyat is. Ha viszont a sötételf lány inkább a parton szeretne aludni, akkor csak szimplán nyugovóra tér. Lefekvés előtt törpünk iszik egy kis kupicányi rumot, amolyan kapitányhoz méltóan, csak hogy könnyebben tudjon elaludni. Törpünk el is alszik, jó hangosan horkol.
 Másnap reggel, a felkelő nap sugarai ismét szép látványban tünteti fel a tengert. Persze csak a korán kelők látják ezt. Harlon korán kelő, egészen jól aludt. Főz reggel egy kancsónyi meleg teát, hogy jól induljon a nap. Aesmat is megkínálná vele. Könnyed citromfű tea, reggeli frissítő gyanánt. A teázás után a hajó ismét elindul. A páros a tengeren van. Úgy tűnik ismét tiszta az idő. Törpünk leveti a felsőruházatát és a lábbelijét.*
- Ha eddig még nem láttál páratlanul szép törp felsőtestet, akkor most fogsz!- *közli a lánnyal, hangjában érezhető a tréfa. Harlink rendkívül izmos, bár azért van egy kis pocakja. Aztán kicsit komolyabb hangnemre vált.* - Errefelé szoktak igen értékes és nagyméretű halak lenni. Nem hálóval fogom ki, hanem a víz alatt szigonyozom le őket. Kárt tennének a hálóban. A derekamhoz kötök egy hosszú kötelet, a kötél végéhez pedig egy kis csengőt. A víz alá merülök, körülnézek. Ha valamit le tudok szigonyozni, akkor a kötelet megrángatom, te itt a fedélzetem meghallod a csengőt. Ha meghallod, akkor felhúzol a kötélnél fogva. Ennyit kellene segítened. Számíthatok rád?-*magyarázza Harli, majd cselekszik is a kötéllel és a csengővel. Ezután kezébe veszi a szigonyát, és beugrik a vízbe. Eltelik pár perc, felúszik levegőért jelzi a lánynak, hogy eddig semmi. Újból megpróbálja, most több idő telik el. A kötél megmozdul a csengő is megszólal. Amennyiben a lány felhúzza őt, láthatja, hogy törpünk egy igen méretes és igen szinpompás mintájú tengeri sügeret szigonyozott le.*
- Ez lesz az ebédünk. Nagyon fin-no....- *akad el a szava, és ujjával előre mutat. Ha Aesma hátrapillant, akkor kicsit távolabb egy hatalmas többméteres hátúszót és egy kigyószerű testet pillanthat meg, ami a víz alá bukik.* - Neee már! Ez esetben..az íjadat készítsd. Te lősz, én evezek! - *azzal törpünk evezni kezd.*

- Rendben! Aludj jól! - Intek neki egyet és komótosan lesétálok a bárkáról. Elinte rosszul érintett az, hogy este alszok és nappal ébren vagyok, de kezdem egyre jobban megszokni Harlon szokásait.
Hamar le is dobom magam a közeli fa tövébe és törökülésben ülve veszem le a köpenyemet, hogy takaróként szolgáljon. Nem tart sokáig, mire elnyom az álom, amiből már csak a hajnali fények ébresztenek fel.
- Jó reggelt! - Köszönök a magam kómás hangján, miközben megdörzsölöm a szemeimet. Boldog mosollyal fogadom el a teát és lassan belekortyolok. Igazán finom és kellemes íze van, minden porcikámat felmelegíti, ami jelenleg nem is árt... Néha úgy érzem, mintha kezdenék kihűlni, vagy fázni a származáson ellenére.
Miután megittam, visszanyújtom neki az immár üres poharat és vele együtt megyek fel a hajóra.
Bólogatva hallgatom az utasításait, majd a kezembe veszem a kötél másik végét és erősen tartom, amikor Harlon a vízbe ugrik egy csobbanás kíséretében. Össze-vissza kapkodom a tekintetem a fodrozódó vízfelszínen, lassan annyira belemerülve, hogy szinte majdnem kiesik a kezemből a kötél. Épp időben jön fel a törp levegőért, mert erre felkapom a fejem és újra vigyázba vágom magam. Még nem szerzett semmit, így újból alábukik, jóval több időre. Később meg is hallom a csengőt, így nagy nehezen, de sikerül felhúznom őt. A zsákmányát látva nem is csodálkozom, hogy ekkora erőfeszítésembe telt...
Boldogságomnak csak az vet véget, amikor maga elé mutat. Hátrapillantok, így még épp elkapom a tekintetemmel a hatalmas úszót.
- Biztos vagy benne, Harlon?... - Rebegem mellé szegődve, miközben tehetetlenül a padlót bámulom. - Veszélyesnek tűnik... Rossz érzésem van...

- Lehet, hogy nem kellene elkapkodnunk a dolgot, ha hirtelen elkezdene gyorsulni a hajó, nincsen kizárva, hogy jobban magunkra vonnánk a figyelmét. -*magyarázza a lánynak, majd szépen lassan neki áll evezni, hogy minél jobban kikerüljenek a tengeri bestia zónájából.* - Maradjunk csendben. - *teszi hozzá, és ő maga néma csendben evez, közben pedig feszülten figyeli a víz felszínét. Hirtelen nagy hullámok és csobbanások közepette, megmutatja magát a bestia. Egy hatalmas tengeri sárkánykígyó. Akkora a feje, hogy a bárka fele, egybe beférne a szájába. Vicsorogva közeledik a bárka felé.*
- Ajjaj, ez nem lesz jó!! Észrevett minket!-*kiáltja Harli és a szigonyához nyúl* - Aesma míg én lefoglalom lőj egy nyilat a szemébe!- *adja az utasítást törpünk. Most bizony nagy bajban vannak.*
- Gyere te ocsmány dög! -*üvölt rá Harli, szigonyát maga elé tartja szúrásra készen. Ám ekkor egymás után sorozatban a víz alól kirobban több gigantikus méretű csáp amik megragadják a tengeri sárkányt. Egy óriás polip. Heves párviadal alakul ki a víz felszínen a sárkánykígyó beleharap az egyik csápba, míg a polip a többi karjával bekebelezi és szorítani kezdi a bestia testét. Hol a víz alatt, hol a felszínen, váltakozva kel birokra egymással a két hatalmas tengeri szörny.*
- Na tessék! Mindig van egy erősebb. Több mint húsz éve járom a tengereket, de csak most látok másodjára ilyet, mikor két tengeri bestia egymással viaskodik. Ritka látvány, úgy bizony. -*magyarázza immár nyugodtabban halászunk a sötételf hölgynek. Aesma láthatja, hogy bizony a tengerek nem veszélytelenek, itt is zajlik az élet (és a halál) a maga módján.*
- A veszély elmúlt, ezek ellesznek egymással még jó sokáig. -*mondja miközben elevez onnan. Némi idő elteltével bőven kikerülnek a veszélyzónából. Érezhetően melegebb van. A lány nagy valószínűséggel ilyet sem láthatott még (bár ki tudja?). Egy szép lagúnába kötnek ki.*

*A víz tökéletesen kristálytiszta, az aljzat homokos. A langyos szél kellemesen fúj, a sirályok hangját lehet hallani, sőt látni is lehet őket.*
- Na akkor, mielőtt neki állnánk a komolyabb munkának, előtte begyűjtöm az ebédnek valót.- *mondja Harli, és miután kikötnek, törpénk egy kis kézi hálóval a vízbe ugrik, és lemerül a víz alá. A lány a fedélzetről láthatja, ahogyan a törp az alig 1-1,5 méter mély vízben kagylókat, csigákat, rákokat, kisebb polipokat gyűjtöget össze. Mikor Harli felmászik a fedélzetre, így kérdez.*
- Aesma ettél már tengeri herkentyűket? Ránézésre ugyan nem túl bizalomgerjesztőek, főleg a szárazföldhöz szokottaknak, ám az ízük mennyei, majd meglátod!-*közli vele nagy mosolyogva, majd miután kicsit megtörölközött és felvette az ingét, neki lát a főzésnek. A vasüstben tüzet gyújt, ezután a kis asztalra ráteszi a még csúszó-mászó, élő kis polipot, csigát, rákot. Először kifilézi a korábban fogott termetes sügeret, majd a húsát csíkokra vágja, ezután forrásban lévő vízbe dobja a tengeri herkentyűket egy rövidke időre. Miután kivette őket megpucolja a kagylót, a csigát, a rákról leszedi a páncélt, a polip csápokat is megpucolja. Szerencsére ez a polip jócskán kisebb. mint az amelyik a tengeri sárkánnyal vívott csatát. Mikor ez megvan, hagymát és fokhagymát pucol, majd apróra vágva a serpenyőbe teszi és üvegesre süti, aztán ömlesztve teszi bele a halat és a többi tengeri jószágot, fűszerez mindenfélével, főleg borssal és szárított petrezselyemmel, közben felönti egy kis fehérborral. Hamarosan finom illatok érezhetőek a bárka fedélzetén. Kis idő múlva már tálalja is fatányérokon. Halászunk csak remélni meri, hogy a lánynak ízleni fog ez a fajta tengeri koszt. Ez "kicsit" másabb, mint a halpaprikás a folyóparton. De hát ez van, ilyen ez a hajósélet. A tenger mindig tartogat meglepetést, és igen kiszámíthatatlan. Egyik percben tengeri szörnyek támadhatnak meg, a másik percben a csodás lagúnákban gyönyörködhetsz.*
- Jó étvágyat! -*azzal törpünk neki is lát falatozni. A kiadós ebéd után törpünk két kisebb zsákocskát készít elő*
- Most nem akármire fogunk halászni, pontosabban begyűjteni. Látod ezt? -*egy gyönyörű szép gyöngykarkötőt mutat a lánynak. Szinte minden nőnek tetszene egy ilyesmi ékszer.* - Ez egy igazgyöngy karkötő. Igen értékes a piacokon és az ékszerészek is jó pénzt fizetnek érte. A nagyobb gyöngyszemekért, a nemesek akár vagyonokat is fizethetnek! Ezek a gyöngyök kagylók belsejében vannak. Szükségem lenne a segítségedre. Remélem tudsz úszni. De ha nem, igazából az sem baj. Neked a víz úgy is a nyakadig ér, leér a lábad. Veszel egy mély levegőt és a víz alá bukva kagylókat keresünk együtt. Ilyeneket...-*mutat egy halvány rózsaszínes kagylóhéjat és a lány kezébe adja, hogy megnézze*-Jegyezd meg a színét és a formáját. Ilyeneket kell beletenni a zsákokba. Vetkőzz le, utána pedig ezeket kötözd a lábaidra.-*két deszka darabot és két rövidebb kötelet ad a lánynak.* -Ez lesz a "papucsod". Miért? Azért, hogy nehogy tengeri sünbe lépjél. Ha a tüskéje a talpadba fúródik akkor az bele is törik. A tüskéje pedig mérgező. Noha nem halálosan, de lebénítja két napra azt a lábadat. Kezdhetjük is. -*Harli ledobja az ingét, nadrágja szárát feljebb húzza, lábaira ő is rögzíti a deszkadarabokat. Megvárja a lányt is, míg amaz vetkőzik és előkészül. Amint megvannak, az egyik zsákocskát Aesma kezébe adja, ő maga pedig már ugrik is a vízbe. Amint a lány is a vízbe merészkedik, érezheti hogy a víz kellemesen meleg itt. Lent a víz alatt egy rendkívül színes és változatos gazdag világ tárul a szemük elé, mindenféle színű és formájú korallok és halak.*

Követem Harlon utasításait és feszült csendben figyelem a víz felszínét. Még mindig rossz előérzetem van, s úgy tűnik nem hiába, hiszen hamarosan én is megpillanthatom a hatalmas szörnyet, tudatosítva bennem, hogy mennyire kis pontok is vagyunk a földön és vízen egyaránt. Teljesen lefoglal és elvarázsol a lény, a kinézete ellenére is.
- I-igenis! - Kiáltom oda a törpnek, amikor szól nekem és csetlő-botló mozdulatokkal kiemelem az íjamat és egy nyilat, ami majdnem kiesett volna a kezemből, ha nem kapok utána. Felhúzom és fél szememet behunyva mérem be az állat szemét. Egy pillanat hiányzott ahhoz, hogy elenedjem, amikor hirtelen egy óriás polip bukkan fel a tengerből, megtámadva a tengeri szörnyet. Nem kis mennyiségű víz csapódik a bárka oldalának, teljesen megrázva azt. Maga a csoda, hogy egyáltalán képes vagyok még a lábamon állni ezek után.
Csak akkor jut el igazán a tudatomig a látottak jelentősége, amikor már jó messze járunk a két viaskodó bestiától. Ijesztő, hogy akár én is áldozatául eshettem volna a tengernek... Harlon jól mondta, valóban nem veszélytelen, mégis valamilyen szinten gyönyörű az élet ezen része.

Egy kis idő elteltével melegebb éghajlatra érünk, gyönyörű területtel körbevéve. Harli a vízbe ugrik, majd különböző élőlényeket szed össze a homokból.
- Nem volt szerencsém megkóstolni őket. - Rázom meg gyengén a fejem, miután felmászott a fedélzetre. Valóban nem túl gusztusosak, ugyanakkor sosem voltam válogatós típus, így biztosan nem mondok majd nemet arra, amiről fogalmam sincs.
Míg ő a tűzgyújtással és vízforralással van elfoglalva, addig én a tálca elé ülök és a még élő rákokkal és polippal játszok. Az előbbi sokkal aktívabb, nem egyszer próbálja meg elhúzni a csíkot, de én mindig visszalökdösöm egy kagylóval. Eléggé fájdalmasnak tűnő ollóval rendelkezik, de szerencsére ezt nem tapasztalom meg. A puhatestű társa valamivel barátságosabbnak látszik, így inkább annak szentelek több figyelmet. Megbököm a testét, mire az összerezzen, s minden csápját mozgósítva néhányat az ujjamra teker és nem ereszti. Riadtan rázom le magamról, mire az nehezen, de elenged engem és lassan a másik irányba kezd el csúszni. Ekkor emeli meg Harlon a tálcát és önti a tartalmát a forró vízbe.
Míg ő a főzéssel van elfoglalva, én arrébb vonulok és megszabadulok a köpenyemtől, valamint a kesztyűimtől. Nehezen viselem a meleget, a jelenlegi öltözetem pedig csak ront a helyzetemen.
Csak akkor érek vissza, amikor már mindent elkészített. Elveszem tőle a tálat, majd megköszönöm. Az árnyékban foglalok helyet, hogy aztán lassan megbökjem a villámmal a kocsonyás polipot. Nem kételkedek, csak szeretnék megbarátkozni az állagával.
Az íze új és szokatlan, de semmiképpen sem rossz. Egészen elfogadható, ha figyelembe vesszük, hogy azelőtt még sosem ettem hasonlót.
Miután végeztem, Harlon felvázolja a tervet és egy kagylóhéjat ad a kezembe. Közelebbről is megnézem, valamint megfordítom, hogy mindenképpen megmaradjon az emlékezetemben.
Miután visszaadtam neki , mond még néhány nem túl bíztató dolgot a tengeri sünökről és két deszkát, valamint kötelet ad nekem. Ott helyben leveszem az engem takaró ruhadarabokat, mígnem csak egy rövid top és egy térdig felhajtott nadrág marad rajtam. Magamra kötözöm a deszkákat és elveszem a zsákot, hogy utána egy nagy levegővétellel azonnal csobbanjak is a kellemesen meleg vízbe. Kinyitom a szememet, így, bár csak homályosan, de láthatom a színes halakat és egyéb érdekes és különleges lényeket, amikhez eddig még nem volt szerencsém.

*Törpünk a víz alatt keresi a gyöngyöket rejtő kagylókat. Nem siet sehova, szépen lassan pásztázza végig az aljzatot. Persze párszor meg kell szakítania a keresést, hiszen azért csak-csak fel kell jönnie levegőt venni. Rengetegféle kagyló található az aljzaton, ami megnehezíti valamelyest a szelektálást. Azonban a mi Harlink nem most gyöngyhalászkodik először, a gyakorlott szem kiszúrja a megfelelő kagylókat. Közel két órányi hosszas keresgélés után tele is szedi a zsákját kagylókkal. Valószínűleg Aesma is találhatott jópár darabot. Már éppen úszna a bárkája felé, mikor feltartják őt ketten is.*
- Harli bácsi itt van!!! - *kiáltja az egyikük, majd mindketten odaúsznak törpénkhez. Na de kik úsznak oda? Két szépséges sellő. Egyikük haja aranyszőke, a másiké fekete. *
- Hóhó!! Alana és Sirena. Ez ám a meglepetés! - *mosolyodik el  törpikénk. A vízilányok  odaúsznak és átölelik Harlit. Halászunk persze vigyorog, mint a tejbetök. Főleg mikor a nagy keblek hozzáérnek az arcához.*
- Megint igazgyöngyökre fáj a fogad, te vén tengeri mackó? -*kérdezi a feketehajú sellő, Sirena*
- Úgy bizony! - *válaszolja a kisnövésű halvadász*
- De hát egyedül nem jó kagylót gyűjteni Harli bácsi. Nem kell segítség? -*kérdezi Alana*
- Van segítségem. Ő az. - *mutat Aesma felé. A sellők a sötételf lány felé fordulnak, először nagyokat pislognak, majd hangosan elnevetik magukat és felkiáltanak egyszerre.*
- HARLI BÁCSI MEGNŐSÜLT!!! HARLI BÁCSI MEGNŐSÜLT!!! -
- Hékás! Félreértitek, ő az útitársam! -*magyarázkodik Harli. Ám a bolondos sellőket nem lehet meggyőzni. Önfeledten ugrándoznak, mint a delfinek és azt kántálják, hogy törpünk asszonyt szerzett magának. Mikor végre végeznek bemutatkoznak a sötételfnek is, majd még pár szót váltanak Harlival és elbúcsúznak. Törpünk felmászik a bárkára, és amennyiben a lány is ott tartózkodik így szól hozzá:*
- Elnézést a kis kellemetlenségét Aesma, de a sellőlányok már csak ilyen pajkosak és szeleburdiak. Azonban most nézzük a kagylókat. Mennyit szedtél? -*kérdezi törpünk, miközben ő maga leül a fedélzet padlójára, kiterít egy rongyszerűséget, és odateszi a kagylókat, mellé pedig egy kis tálkát. Elkezdi az összes kagylót felfeszegetni, azokat a kagylókat is amiket Aesma talált. Sajnos nem mindegyikükben van gyöngy. Mindössze csak a kagylók felében volt gyöngy. Azonban 30 darab szép igazgyöngyöt így is sikerült szerezniük. Van köztük pár darab olyan is, ami nagyobb.*
- Bevallom kicsit többre számítottam. De azért már ennyiért is lehet szép kis összeget elkérni. Főleg a nagyobbakért. Ezt tartsd meg. -*a lány kezébe ad két szép gyöngyöt, a két legnagyobbat.* - Ajándék és emlék egyben.- *mondja törpünk.* - Nos, tovább megyünk keresünk másik helyet. -*magyarázza, majd el is kezdi a készülődést. Némi idő elteltével, a bárka újra a tenger habjait szeli. Látszólag az idő még mindig szép. Ragyogóan süt a nap, meleg van. Megtesznek jó pár kilométert a tengeren, mikor az égen sötét felhők kezdenek gyülekezni. Harli nem túl elégedett arckifejezéssel kémleli az eget. A fekete felhők gyülekeznek, itt-ott villámlik és az ég is elkezd dörögni. A szél is felerősödik. Nem nehéz kitalálni, hogy bizony vihar lesz.*
- Nem néz ki jónak. -*jegyzi meg miközben a szél elkezdi lobogtatni a nagyvitorlát. Törpünk rögtön fel is húzza a nagyvitorlát, majd leengedi a jócskán kisebb, ám de jóval vastagabb orrvitorlát. Majd a kezébe veszi a nagy evezőt.*
- Kapaszkodj erősen amibe csak tudsz, vagy menj a kabinba. -*szól a lánynak, hiszen a vihar megérkezett. Hatalmas hullámok rázzák meg a bárkát, tömérdek mennyiségű víz zúdul a fedélzetre. A nagy víztömeg dobálja ide-oda a hajót. A szél még erősebben süvít, az ég még hangosabban és gyakrabban dörög*


*A lány most megtapasztalhatja a tenger valódi erejét. A látvány egyszerre lenyűgöző és félelmetes.*

Hozzálátok a kereséshez, bár őszintén szólva, nehéz feladat. A homokba markolva emelek ki három kagylót, hogy felemelkedve, immár a víz felett vehessem jobban szemügyre a darabokat. Egy  felel meg a kritériumoknak, így az a zsákban, a többi pedig a homokban landol.
Egy idő után már megtanulom, hogy hogyan is néz ki, így már csak levegőért megyek fel a felszínre. Nagyjából két óra múlva hagyom abba. Bár még csak félig van tele, mégis annyira elfáradtam, hogy jól esne egy kis szünet. Nem szoktam hozzá annyira az úszáshoz, hogy tovább bírjam. Én is a bárka irányába indulok el,
A két váratlan alak felbukkanása viszont megzavar. Látszólag ismerik Harlont és jó viszonyt ápolnak vele, ennek ellenére mégsem tervezek közelebb menni. Bár meg kell hagyni, érdekes társaságnak tűnnek... Váltanak pár szót a törppel, mire ő felém mutat. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett a téma, mégis annyira zavarba jövök a hirtelen pillantásoktól, hogy inkább a víztükörre szegezem a tekintetem és közben megigazízom az arcomra tapadt tincseket. A helyzeten az sem segít, amikor a sellők házasságról kezdenek el beszélni. Az arcom mélyvörösbe vált át, s ha nem lenne ennyire tiszta a víz, alámerülnék, hogy eltakarhassam magam.
Miután továbbálnak a bemutatkozás után, én is felmászok a bárkára és a padlóra vágódva várom, hogy a nap felszárítson.
- Nem történt semmi... Ha úgy vesszük, már rég az ,,eladó" nők között lennék, ha a szülőföldemen maradtam volna. Sőt! Lassan már vénlánynak számítok. - Eresztek felé egy széles, gyermeki mosolyt, majd a lepedő mellé kúszok és lerakom oda a zsákom. - Nem az úszásra születtem. - Kicsavarom a vizet a hajamból, ami most enyhe hullámokkal van teli.
A kést a kezembe veszem és én is megpróbálom szétfeszíteni a kagylókat, de már megint nem vagyok nagy segítség. A nyálkás puhatestű lényt többször is megbököm a kés hegyével, ismerkedve a furcsa állagával és kinézetével.
Miután Harlon végzett, a kezét nyújtja felém. Először nem értem, csak egy másodperccel később emelem meg a kezem, amiben két gyöngy landol.
- E-ez igazán kedves, de nem fogadhatom el! Én... - Dadogva kezdek a magyarázkodásba, s közben az ajándékra pillantok. - Nem is tudom, mit adjak érte cserébe... Nekem nincs semmim se, de... De nagyon köszönöm, hálás vagyok ezért és az élményekért is. - A zsebembe süllyesztem őket, majd mikor ő elmegy készülődni, én visszaveszem a maradék ruhámat, amit a barkán hagytam, s immár újra rejtve van a bőröm minden centiméterje.
Tovább folytatva az utat, a napsütéses idő lassan átvált fekete felhőzetbe, amiket néha a villámok éles fénye világít meg.
A hajónak csapódó hullám lendülete miatt az ülő helyzetemből dőlök hátra. Nehézkesen felállok és a korlátba kapaszkodok és a lábaimmal támasztom ki magam.
- Szerintem gyönyörű! - Felkiáltok hozzá, de nem vagyok biztos abban, hogy hallotta, mert pont akkor dörgött egy hatalmasat az ég. - Kint szeretnék maradni, meg akarom nézni!
A fedélzetre víz tódul,  bejutva a csizmám belsejébe és összevizezve a nadrágomat, egészen a térdemig. Felkacagok az izgalomtól és az adrenalintól, amit az a tudat az, hogy valójában bármelyik pillanatban meghalhatok.
Még sosem volt ennyire élvezetes egy vihar!

*A mi tengeri törpénk, jelen állapotban arra koncentrál, hogy sikeresen kormányozza a hajót. A vihar keltette hatalmas hullámok dobálják, a kis bárkát. A orrvitorla úgy lobog, hogy aki ránéz, azt hiszi, hogy pár másodperc múlva el fog szakadni. Ám a vitorla erős, a bárka szívós, a kapitánya pedig tapasztalt. Tömérdeknyi mennyiségű víz zúdul a fedélzetre, Aesma és Harli is tetőtöl talpig vizes már. Olyan az egész, mint egy hatalmas nagy vizes hullámvasút, egyszer fent, egyszer lent. Hősünk igencsak félti a bárkáját, hiszen neki ez a háza és kenyérkereső eszköze is egyben.Míg a leány élvezi és csodálja a nagy vihart, addig ő csak erősen koncentrálva figyel. Igyekszik stabilan irányítani a hajót. Nem örülne egy hajótörésnek, annak ellenére, hogy a szakmájában, bizony benne van ez is a pakliban.
A vihar hol felerősödik, hol mérséklődik. Jó darabig zajlik a küzdelem, Harli erősen fogja az evezőt, minden izmával neki feszül. A páros dacol a viharral. Némi idő múlva meglát Harli (de akár Aesma is megpillanthatja), hogy a távolban, szárazföld sziluettje rajzolódik ki.*
- Oda megyünk! -*kiáltja Harli, aki oda is viszi a hajót. 
A part nem más, mint egy igen aprócska zátonysziget, sziklás parttal. Nagyjából ötven méter hosszú, és húsz méter széles lehet. Található rajta pár darab fa, és pár barlang. Törpünk rögzíti is kötéllel a bárkát egy nagyobb sziklához.*
- Kiszállás! -*hangzik el az újabb utasítás. Kell keresni menedéket*

Erősen kell kapaszkodnom, hogy a bárkát ostromló hullámok okozta lökések ne küldjenek a padlóra. Nem kis energiámba kerül a folyamatos koncentrálás, bár nem mintha képes lettem volna mást csinálni egy ilyen időben. A tenger bármelyik pillanatban lesodorhat a hajóról, majd nyomhat le a víz alá, ahonnan bizony még Harlon sem tudna előkeríteni. Tudom jól, hogy abban az esetben a biztos halál várna rám, de talán épp ezért ennyire izgalmas a helyzetünk. Legalábbis számomra, mert  nem az én birtokomban van a bárka.
Egy nagyot dörög az ég, magára hívva a figyelmet. A távolban óriási és fényes villámok hasítják darabokra az eget. Leginkább a törött tükör szilánkjaira hasonlít.
Egy pillanat volt az egész, mégis elég volt arra, hogy a hirtelen lökés miatt elveszítsem az egyensúlyom és a elessek. Alig érek padlót, máris hatalmas vízmennyiség zúdul be, kishíján teljesen elsodorva engem.
Nagyot koppanok a túloldali korláton, jól beütve a fejem és a hátam. A ruháim épp úgy tapadnak a bőrömhöz, mint a fekete tincseim, amiket egy gyors mozdulattal arrébb simítok a szemem elől. Kifújom az orromba került vizet és felhúzom magam.
Lassan előre botorkálok, de sokszor úgy érzem, hogy csak visszafelé megyek. Ha egyet lépek előre, kettővel lök vissza a hullám. Nehezen jutok el a hajó másik oldalához és azonnal megkapaszkodok. Felemelem a fejem és hunyorítani kezdek, amikor fákat látok kirajzolódni a vastag köd mögül. Harlon esze gyorsabban jár, mint az enyém, hiszen bennem csak azután tudatosul, hogy szárazföldről van szó, miután ő már kijelentette, hogy ott fogunk kikötni.
Egy sziklás partú szigetnél állunk meg, s míg ő kiköti a bárkát, én gyorsan felmérem a területet és a lehetséges búvóhelyeket. A célra leginkább egy kisebb barlang felel meg, vagy két egymásra dőlt szikla közötti - igencsak kicsi - hely.
A korláton átlendülve ugrok le, majd érkezek a sekély vízbe. Már mindegy is, ennél vizesebb úgysem lehetnék.
Harlon nyomában indulok el, a saját tempójában, amíg el nem érünk a barlanghoz. A hideg, nyirkos levegő azonnal megcsapja a bőröm. Szerencse, hogy nem vagyok az a könnyen megfázós fajta, sötételf mivoltom miatt.
Óvatosan indulok bentebb, addig, amíg csak tudok, néha bele-bele szagolva a levegőbe, idegen illatokat keresve. Miután megbizonyosodok arról, hogy egyedül vagyunk, vissza megyek a törphöz és leroskadok a földre.
- Te jól vagy?... - Kérdem meg óvatosan, figyelemmel kísérve a mozdulatait. Ha jól van, tovább folytatom, a tekintetemet immáron a kinti világra terelve. - Te tudod, hol vagyunk?

- Igen.. jól vagyok. Csak ez a fránya vihar ne jött volna - *válaszolja Aesmanak, miközben leveti az ingét és alaposan kicsavarja belőle a vizet, majd folytatja a mondanivalóját.* - Tudom, hogy hol vagyunk... jártam már ezen a zátonyszigeten. Mivel jelenleg nem igazán tudunk tüzet rakni, ezért javaslom,hogy csavard ki te is a ruháidból a vizet, ha nem akarod, hogy elvigyen a tüdővész. Másképp, fogunk "átmelegedni". -*neki áll a barlangban taláható kisebb kőrakások között keresgélni. Ki is vesz egy kisebb faládát, kinyitja és van benne egy üveg. Átnyújtja a lánynak*
- Igyál belőle! Ettől átmelegszel. -*mosolyodik el. Amennyiben a lány, meghúzza az italt, érezheti, hogy a pia igen erős alkohol tartalmú, nem csak a torkot marja, hanem átforrósítja a testet is. Az íze azonban nem valami jó.*
- Gyógynövényes borpárlat, az íze, mint a mosogatólének, viszont felmelegít, megfázás ellen jó. Van pár sok kis apró sziget, ahová elrejtettem némi piát, ha netán ki kellene kötnöm. -*magyarázza, miközben a nadrágjából is kicsavarja a vizet. Miután a lány ivott, ő is meghúzza az üveget. A barlang bejáratából figyeli az időjárást. A vihar valamelyest enyhült már, de Harli még vár egy kicsit. Akkor indulnak tovább, ha a vihar teljesen eláll. Közli Aesmaval, hogy kis időre visszamegy a bárkára. A bárka kabinjában előveszi a váltóruháját ami száraz, át is öltözik. Majd az egyik pokrócot is előveszi a ládájából. Visszamegy a barlangba és a lánynak adja a pokrócot, nehogy amaz megfázzon.*
- Ha vége a viharnak tovább indulunk. Nem is akárhová, azon a helyen még biztos nem jártál! -*mosolyodik el, miközben kifelé tekint. Unalmában kavicsokat dobálgat. Eltelik így majdnem másfél óra, mikor a tenger elcsendesedik és a Nap is kisüt.* - Indulás -*közli, majd indul is a bárkára. Kicsit rendbe szedi a hajót, majd a kötelet eloldozva, ismét úszik a hajó a tenger felszínén, immár szebb időben.*
- Aesma, mivel pontos útirányt nem mondtam még neked, előtte kérdeznék valamit. Szeretnél látni egy távoli világot? Teljesen elhagyni Neminrát? Messzire utaznánk, egy másik kontinensre.... A Tangeros-ra. Egy új világ. Te is vándor vagy és én is. Folyton úton vagyunk, az utazás a lételemünk. Velem tartasz? - *kérdezi a lányt és kíváncsian várja a válaszát. Ha Aesma igent mond, akkor nem akármilyen kalandban lesz része.*

// Elnézést a késésért! //

- Nekem tetszik ez a hely... - Teszem hozzá halkan, s halvány mosoly kúszik az ajkaimra, miközben megszabadulok a felsőmtől és az abban elrejtett fegyvereket egy kupacba teszem. Nem tűnnek túl veszélyesnek, csak néhány hegyes szög, pár éles penge és egy szilánkosra tört csont. Számomra pont elegendő ahhoz, hogy ha szükséges, meg tudjam védeni magam, s ha mégis elvesznének, könnyen pótolhassam őket. -...egy kicsit hasonlít az otthonomra. - Amint kiejtem, azonnal mozdulatlanná dermedek, mintha csak a cérnát, ami eddig a mozgásomat irányította, most hirtelen elvágták volna.
Elgondolkoztat a kérdés, hogy vajon ez a mondat honnan jöhetett. Csak meggondolatlan lettem volna?... Hiszen már aligha emlékszem bármire is a Zevadarban töltött éveimből.
Csak annyit tudok, hogy északon van és folytonos hideg ölel körbe mindent... A lakosok is épp oly jegesek, mint az időjárás...
És talán, még annyit, hogy rossz dolgokat tettünk. Rettentően rosszakat. Szinte mindenki, - néhány kivétellel - a halálunkat akarja, s úgy tűnik nem véletlenül. Csak a pusztítást hagyjuk magunk után, de szeretném azt hinni, hogy csak azért, mert ránk van erőltetve ez a szerep...
Szomorú, hogy még a saját fajtámmal sem vagyok tisztában.

Megrázom a fejem és kicsavarom a vizet a ruháimból, s közben fél szemmel Harlon ügyködését figyelem. Csak akkor fordulok felé teljesen, amikor már egy faládát felnyitva felém nyújt egy kisebb üveget. Bólintva elveszem tőle és óvatosan beleszagolok, az orrfacsaró illata viszont már akkor eltántorít.
De végülis, egy életem, egy halálom, igazából már teljesen mindegy, mikor dobom fel a talpam.
- Uh... - Csak ennyi szalad ki a számon a grimaszok közepette, amikor meghúzom az ital tartalmát. Nem hazudott, amikor azt mondta, hogy felmelegít, valóban égeti a torkom és a gyomrom egyaránt. Mikor már összeszedtem magam, akkor nyújtom vissza, s közben egy nagyot mosolygok azon, amikor megemlíti, hogy több szigeten is rejtett el ilyen vésztartalékokat. Én is hasonlót szoktam csinálni, de azt csak azért, mert folyamatos vándorlásom miatt nem vihetek mindent magammal. Régen úgy mesélték, hogy egy ügyes kézű rabló így osztotta be magának a szerzett vagyont, hogy szökés esetén legyen miből finanszírozni, de idő előtt elkapták és felakasztották, míg a vagyona valahol még mindig várja a megtalálását.
Persze, csak egyszerű pletyka volt, kevés valóságalappal, mégis elég volt ahhoz, hogy én is magamévá tegyem ezt a szokást.

Míg ő a bárkához tér vissza, én kipakolom a tarisznyám tartalmát, hogy azok is száradhassanak. Nem voltak benne fontos dolgok - épp ezért -, így nem is volt minek tönkremennie. Csak néhány kötszer és a kulacsom volt benne, néhány aprósággal karöltve.
Néha azért rátekintek a hajóra, nehogy a végén véletlenül nélkülem induljon el. De ez már csak az én paranoiám, hiszen nem ment ő sehová, csak száraz ruhákért, és még nekem is hozott egy pokrócot, amit nagyon szívesen el is fogadtam.
Az időt nyilak készítésével töltöm, felhasználva azt a kevés masszívnak tűnő botot, amit találtam. A bicskámmal néha rásegítek, hogy egyenes legyen és a csontokból, vagy kőből készült hegyek könnyebben rögzíthetőek legyenek. Ezekre kivételesen nem kerül méreg, mivel fogytán vagyok belőle és inkább a vészhelyzetekre tartogatom.
Mikor már láttam, hogy kezd kitisztulni az ég, lassacskán mindent visszapakolok a tarisznyámba, a ruháimat pedig a kezemre fektetem, mivel még nem száradtak meg eléggé és csak a pokrócba burkolózva lépek fel újra a bárka padlójára. Ha valahol ki tudom teregetni őket, akkor megteszem, majd utána elterülök a fedélzeten, egyedül a lábaimat felhúzva, hogy azért mégse foglaljak olyan sok helyet. Az
- Sajnálom, de nem tarthatok veled... Neminra az én otthonom, nem érzem úgy, hogy készen állok arra, hogy elszakadjak tőle - még ha csak rövid időre is. – Feltekintek rá, de amint találkozik a tekintenünk, azonnal is el is kapom onnan, egyenesen a padlóra. Egy kis ideig hallgatok, mígnem kelletlenül bevallom a fő okot. - Lehet, hogy csak a félelem uralkodik a tetteimen, de az ösztöneim rosszat sugallnak. Nem akarok ellent mondani nekik, félek, hogy az akár végzetes hiba is lehetne. Remélem meg tudod érteni a döntésemet.

*Harli kissé elszomorodik a lány válaszán. Megkedvelte a lányt és szerinte ketten egy igazán jó párost alkotnak. Törpünk a nagy utazásához, már régebbóta is vágyott egy jó útitársra. Aesma személyében pedig megtalálta a megfelelő embert, vagyis sötét elfet.*
- Értem....kár. Szerintem mi ketten remek párosok vagyunk, nagyszerű útitárs lennél. Bár lehet, hogy most vagy először életedben hosszabb hajóúton, egy kezdőhöz képest máris igen sok mindent láttál és tapasztaltál itt a tengeren. Persze ne érts félre, nem rábeszélni akarlak, hogy te is hozzám hasonlóan hajós életet élj. Az új kontinensen nem kellene aggódnod a származásod végett. Kezdhetnél akár egy új életet is, egy újabb, nyugodtabb és békésebb életet. Én mindenképpen el fogom hagyni Neminrát. Itt folyton csak háborúznak a különböző népek egymással. Nem fogok harcolni, sem gyilkolni, csak mert két ország uralkodójának több földterület vagy nagyobb hatalom kell. Tényleg sajnálom, hogy nem jössz velem, de megértem a Te állásodat is. Visszaviszlek, mond hogy merre vigyelek és odaviszlek. -*fejezi be mondandóját a törpünk. A bárkát visszairányítja a szárazföld felé. Szomorkásan irányítja a hajót. Szerencsére most tiszta az idő, nyugodt a tenger is. Noha törpünk abszolút nem az az érzelgős figura, ugyanakkor ha megkedvel valakit, akkor attól nehezebben is búcsúzik. Jól érezte magát Aesma társaságában és jó kalandjaik voltak. *

A bánatos arcát látva én is bús leszek, hiszen tudom, hogy a szomorúságát csak nekem köszönheti. Kicsit közelebb araszolok hozzá, sokáig keresve a megfelelő szavakat, amivel kissé felvidíthatnám, ugyanakkor tudom, hogy nehéz lehet az elválás. Még nekem is, pedig én már valamennyire megszoktam azt, hogy csak magamnak vagyok és minden személytől, aki mellé pár pillanatra szegődök, elválunk egy idő után. Úgy érzem, így kell történnie most is, hiszen csak bajt hoznék a fejére, ha továbbra is mellete maradnék.
- Teljesen mindegy, hol teszel le, nekem bárhol jó... - Fűzök hozzá ennyit óvatosan, majd megkeresem a hangom és egy szelíd mosollyal folytatom. - Tudod... Nagyon hálás vagyok neked, amiért az élet egy olyan oldalát mutattad meg nekem, ami eddig idegen volt számomra. Izgalmas volt és különleges, nem bántam meg azt, amikor igent mondtam az útra, de... Ahogyan te is mondtad, háború van. A fajom szörnyű bűntetteket követett el, amire nincsen mentség. Jogos a támadás, ami nap, mint nap engem ér és megértem a félelmet, ami átjárja a testüket, amikor megpillantják a bőröm színét... Nem hiszek sok mindenben, de azon kevesek között van az a gondolat is, hogy minden okkal történik. Ami nem az életem része, de én megtartom, az előbb-utóbb kiesik, míg ha valami az, de én visszautasítom, később újra találkozni fog velem és a sorsom egyik tagja lesz... Bármerre is visz az utad, remélem egyszer újra találkozhatunk, bepótolva azt, amit most nem sikerült. Tényleg hálás vagyok, de... De nekem még van egy álmom, amit be kell teljesítenem, mielőtt meghalok.  - Eleinte hezitálok, de végül egy sóhajtással engedek magamnak és valamivel halkabban folytatom. - Lassan több, mint harminc éve vándorlok. Talán őrültségnek hangzik, de szeretném egyszer újra látni a fajtársaimat, Zevadart... A szürke égboltot, érezni a nyirkos sziklák adta hűvösséget, az arcomat csípő hideget, magamba szívni a poros levegőt... Egy szóval mindent! - A mondatomat már egy kicsivel boldogabban fejezem be, széles mosollyal tárva szét a karjaimat. Ebben a pillanatban viszont az arcomra fagy a mosoly, hiszen végre tudatosul bennem a maradhatnékom valódi oka, amit még magam elől is elrejtettem. - Én... Én is meg szeretném tapasztalni, hogy mit jelent a haza szó... Lehet, hogy a fejemet veszik, vagy hadba sorolnak, de én vállalom a kockázatát. Meg akarom tudni, hogy mi történt a falvammal, a szüleimmel és a testvéreimmel... - Sírásra görbül a szám, ahogyan eszembe jutnak, az, hogy egész életemben az ő hiányukat próbáltam pótolni, s fiatalon is sokszor összeszorult a szívem, amikor  boldog szülőket láttam a gyerekeikkel. Lehettek bármennyire zordak és kegyetlenek az ott élők, mindegyikük féltve óvta az utódjait. S amikor rájuk pillantottam, nem tudtam elkerülni a saját szüleim emlékét, s maró hiányát, ami bár enyhül az évek elteltével, azért egyértelmű, hogy valami igazán fontos kimaradt az életemből, a biztos talaj mellett.
- Biztosan nagyon nagy fájdalom lehetett, amikor elveszítettek engem... - Elpityeredek, az arcomon pedig végigfolyik a cseppfolyós bánatom első cseppje, végigszántva az orcáimat, egészen az államig, ahonnan a padlóra esik, piros foltot hagyva maga után. Amint ez a tudomásomra jut, azonnal megpróbálom letörölni a vérrel keveredett könnyeket, mivel nem akarom, hogy feleslegesen aggódjon miattam. Már gyerekkorom óta ijeszgetem vele a többieket, s eddig semmi hátulütője nem volt. Arra, hogy miért produkálom ezeket, sosem kaptam választ, csak kínos tereléseket. Egyedül arra jöttem rá - saját tapasztalatból -, hogy a vér mennyisége mindig attól függ, hogy mikor sírtam utoljára.
Miután rájövök, hogy lehetetlen eltakarni magam, keserűen nevetek fel, miközben a padlóra bámulok.
- Már megint sikerült összevéreznem a padlód...

Halkan hüppögve törlöm meg a szemem a ruhám ujjával, miközben a légzésem egyre egyenletesebb és nyugodtabb lesz. Halovány mosollyal pillantok le a törpre, mindenféle szó nélkül, de úgy érzem, az most lényegtelen. Minden, amit el akartam mondani, elmondtam, a többit lehetetlen szavakba önteni. Olyan mérhetetlenek, mint a hálám és a tiszteletem iránta, amiért úgy kezelt engem, mint egy egyént, mindennemű előítélet nélkül.
Az utunk további része csendesen telik, a fejemet már csak arra kapom fel, amikor Harlon kiköti a hajót. Zavartan állok előtte, végigsimítva a felkarom, a padlóra szegezve a tekintetem. Nem akarom feltartani, ugyanakkor meg szeretném tisztelni azzal, hogy elbúcsúzok tőle, még akkor is, ha ez sosem volt az erősségem, - legfőképpen azért, mert eddig nem volt rá szükségem.
Szerencsémre ő sokkal talpraesettebb nálam, s ügyesebben fog bele. A szavait őszinte vigyorral hallgatom, ám a következő lépésére nem számítok. Így is rengeteg ajándékot kaptam tőle, úgy érzem, nem érdemlek meg egy ekkora értekű tárgyat, ellenben nem sértem meg a visszautasításával. A tarisznyámba rakom, ahonnan hamarosan egy közepes méretű tőrt húzok ki.
- Igaz, az én ajándékom csekély azért, amit kaptam tőled, de kérlek, had adjam neked. - Átnyújtom neki a könnyű fegyvert, melynek pengéjét bőrbe csomagoltam, elrejtve az ezüstös színét. A csontból készült markolat anyagát ugyanakkor tisztán láthatja és tapinthatja, a bele égetett jelekkel együtt. Legtöbbjük a harci szerencsét erősíti. - A legjobb tudásomat tartalmazza, ami a fegyverkészítést illeti. Lehet, kissé eltérő az általad használt eszközöktől, de egynek jó lesz. Szeretnélek biztonságban tudni. - Felkuncogok az utolsó mondatán, ami hatására letérdelek elé és jó szorosan magamhoz ölelem. - Ne aggódj, nem foglak elfelejteni... És szerintem inkább van sós illatod, mint hal.  
Villantok felé egy csintalan mosolyt, majd felállok és még intek egyet neki, mielőtt végleg el nem hagyom a fedélzetet.
Bármi hang nélkül figyelem, ahogyan lassan eltűnik, s mintha a bárkáján tudná a napkorongot is, csak a sötétséget hagyja maga után. A fejemre húzom a csuklyámat és egyenesen elindulok. Csak reménykedek abban, hogy Harlon legközelebbi útitársa jóval felülmúl majd engem, s betölti azt az űrt, amit én okoztam neki.

/Nagyon köszönöm a játékot, mind a karakterem, mind számomra felejthetetlen élmény volt! /