Faj: Törp

Nem: Férfi

Kor: 125

Becenév: Morvig

Rang: Kovács, harcos

Mágia szint: Nincs

Törp. Magának való és kissé makacs, mint amilyennek minket tartanak. De attól függetlenül rá lehet beszélni másra is, ha jól érzed eme művészetet. Mogorvának és haragosnak tűnik, de ez ne tévesszen meg. Belül egy jámbor és nagy szívó törp lakozik, aki szívesen segít. Ez mondjuk nem jelenti azt, hogy bőbeszédű lenne, nem mintha az állandó morcona ábrázat miatt bárki leállna vele beszélgetni. Ezek mellett tudás vágy dolgozik benne, így meglehetősen kíváncsi természet. Nem ítélkezik elsőre, de attól még lesz véleménye külső alapján. Nem fél, hisz törp és ők nem félnek semmitől. De a világ tartogathat számára meglepetéseket. Amennyiben ezek ellenére mégis jobban megismersz és barátomná válsz, akkoe segítelek, ha a szükség úgy hozza életedben. Ám ha ellenségemé válsz? Úgy ne kerülj a kalapácsom alá.

IKözéprétegben lévő törp család harmadik gyermekeként láttam meg a napvilágot egy hegy gyomrában. Ősi kovács család lévén én is a forró kohók közt töltöttem a gyerekkorom nagy részét, nem egyszer éhezve meg magamat, ahogy régen apám és idősebb testvéreim is tették. Ám mivel a harmadik voltam a sorban és a második fiú, így hamar egyértelmű lett számomra, hogy nem én fogom tovább vinni a család nevét. Ám apám szerencsémre úgy vélte, hogy a tudást vétek lenne csak egyik fiára hagynia, így velem is megosztotta. Ennek hála megtanultam a vassal bánni és közben anyám másfajta tudást adott. Írni, olvasni és számolni tanított engem és én szívesen vettem az akadályokat, amiket elem állítottak. De emellett, ahogy elértem a megfelelő kort, elmentem egy kiképzésre. Természetesen okkal tettem ezt, amiről otthon akkor még nem igazán beszéltem.
Olyan 48 éves koromban kovácsoltam az első páncélom, majd pár évre rá a harci fejszém. Eddigre bátyám már bőven ügyesebb volt nálam és van annyira jó viszonyunk, hogy segített is nekem apámmal együtt. Jó tanácsokkal láttak el, így remek felszerelést sikerült készítenem. Büszkék voltak rám és én is magamra. Ekkor hoztam fel nekik a több éve bennem érlelődött tervemet a jövőre nézve. Nem mást mint, hogy elhagyom a várost és az izzó kohókat, hogy meglássam a nagyvilágot. Azért, hogy tanuljak más népektől, megnézzem az ő kovácsolási technikájukat, habár tudtam, hogy a törpékét mondják a legjobbnak. De attól még úgy éreztem, hogy van kint, a nagy világban valami új, ami jobbá teheti. Meglepetésemre nem fogadták rosszul, sőt, kifejezetten tetszett nekik is az ötlet. Így hát elbúcsúztam tőlük és megígértem a bátyámnak, hogy visszatérek mindazon tudással, amire azért tettem.
Ennek a búcsúnak már 75 éve és a vaskos könyv, amit akkor magamhoz vettem, már korántsem sem oly üres mint volt. Szakállam szintén nem olyan rövid, díszesebb és szebb. Páncélom is más már, hála a szerzett tapasztalatoknak és a fejszém is díszesebb lett, de nem csorbább. Mert hát találkoztam pár érdekes döggel az útjaim során és igazán jó kis harcokat is vívtam velük. Némelyikről még feljegyzést is készítettem. Milyen jó kis történeteket tudok majd otthon mesélni ezekből. Természetesen ezen események közben nem felejtem oltani a tudás iránti szomjan, akárcsak a testi szomjan, alkohol formájában. Hiszen egy jó törp tud inni és én jó törp vagyok, így vedelek, ha kell. Sok barátot nem mondanám, hogy szereztem, de azért lett pár ember, némi zöldike és még hegyes fülű is, na meg pár szörpamacs is. De továbbra is úgy érzem, hogy még van mit látnom ezen a világon, főleg, hogy hallom a meséket, pletykákat a fogadókban. A beszédeket egy közelgő nagy háborúról, ami az idilli békét fenyegeti. Ha az bekövetkezik, akkor lesz lehetőségem igazi, dicsőséges csatákban részt vennem. Bevallom, kissé talán várom is.