//Mesélői//

//Megj.: még az erdei elf király elrablása előtt játszódik a játék, a 471-es észak-bivalyi csata előtt//

Az őszi napsugarak átsütöttek a vöröslő-sárguló leveleken, mikor hírül kaptad, a király vár téged. Egy ideje nem kaptál komolyabb feladatot, elsősorban a határokra kellett ügyelned és a birodalmat járnod, edzetni az újdonsult katonákat, akik elég változatosan teljesítettek. Talán kicsit nosztalgikus is, mikor édesapád vette kezeibe a kiképzésedet, és most te lehetsz az, aki a porontyokat kiváló katonákká neveli. Rengeteg nemeself leszármazottal van így dolgod, és a kiképzésed keménységétől függően nyafog egyik-másik a háttérben, igyekezve úgy intézni ezt, hogy te ne nagyon lehess fültanúja ezeknek, persze óhatatlanul is tudomásodra juthat. Nem mindegyikük tagadja, hogy tart tőled zord megjelenésed és temperamentumos viselkedésed miatt, csak egy-két suhanc az, aki próbál adott esetben lázadni, nyíltani kifejezni elégedetlenségét vagy frusztrációját.
A nyár lényegében ebből áll neked, a tojáshéjakat kell leverned akár keményebben, akár finomabban az ifjoncok fenekéről, és csak ősszel érkezik el az ideje, amikor az uralkodó magához hívat. Nem kifejezetten volt idáig semmi különös, amivel kifejezetten téged bízhatott volna meg – nyugalom volt és béke, többek boldogságára, neked ez kevésbé lehetett kedvező állapot. Ugyanakkor most eléggé úgy tűnik, itt a lehetőség, ugyanis a futár azonnal hírül adja neked, ideje betérned a palotába a király színe elé, mivel egy fontos úgy kapcsán szeretne veled beszélni. Nem akart senki telepatikus üzenetet küldeni, mert van neki egyfajta közvetlensége és barátisága, amit hivatalos ügyeknél nem feltétlen enged meg magának senki, csak akkor, ha halaszthatatlan és sürgős.
A trónterembe belépve a veled szembejövő nemeselfek biccentenek vagy szavakkal köszöntenek téged, elég sokat ismerhetsz. Páruk még apád miatt pártfogoltod és elismerőd, néhányan támogatják megnyilvánulásaidat, de természetesen vannak olyanok is, akik tartózkodnak és nem feltétlenül találják helyén valónak elveidet, ám amíg az uralkodó nem szól bele, addig ők is csendesen elfogadják tevékenységeidet és javaslataidat. Apád sem éppen arról volt híres, hogy átlagos erdeihez mérten gondolkodott volna, mi több, nagyon is hasonlított a te módszereidhez, így méltán viheted tovább a család különös hírnevét.
A terembe beérve először egy szikár alkatú tünde nőt vehetsz észre a nemesek kiváltságos kristályfelszerelésében. Talán nem lenne semmi különös benne, ám a tény, hogy a faji szokásokkal szemben teljesen kopaszra nyírt koponyával jár-kel, elég emlékezetesnek bizonyulhat – már ha érdekel téged ilyesmi, a neve viszont nem feltétlenül derenghet, egészen másfajta feladatokat szokott kapni, mint te. Párszor láthattad már őt, és ő sem éppen arról híres, hogy a megszokott elfes eszközökhöz nyúlna, rebesgetnek olyanokat róla, miszerint valamiféle álnok gaztevő leszármazottja, esetleg a sötételfekhez van köze, de ezek az alsóbb rangban lévő katonák rémmeséi. Akik hozzátok hasonlóan magas katonai címmel rendelkeznek, nem számolnak be ilyesmiről, csupán van pár furcsa megnyilvánulása, és a szokásos szemből támadás helyett a tervezések és ötletek során előnyben részesíti az orvul való lecsapást és hátbatámadást. Tudhatod azt is, hogy bár nincs olyan jó szinten harcászatilag, mint te – és hogy veled szemben bizonyára sokáig nem állná meg a helyét, ha nem hagyatkozna a sunyi, mocsok módszereire -, mágiailag lehet rá számítani. Nem tartozik a legerősebbek közé, ugyanakkor képes felvenni egy hatalmas tigrispiton alakját és a gyógyítói képességek is a birtokában vannak, bár utóbbiak még nem túl kiforrottak, bőven van mit tanulnia.
Nagyjából a terem közepén áll, jobbra nézve, szeme sarkából még az ajtó halk nyekergése előtt észrevéve téged. Egy mosollyal fordul feléd, amit lehetne önteltnek is nevezni, ám van benne valamiféle gunyorosság és csípősség, noha ez az ábrázatának is köszönhető lehet; furcsán csontos, ajkai pengevékonyak, a szemei is hosszúkásak, alapul adva egyfajta gonoszkodós manó jelleget neki. Betoppanásodik az uralkodót nézte, aki jobbrább éppen az egyik ablakon kifelé bámul karba tett kezekkel, már látványra is kissé aggodalmasnak és gondterheltnek tűnik, ám ahogy meghallja, hogy az ajtó kinyílik, jelezve jöttödet, egy megkönnyebbült mosollyal fordul feléd.
- Á, Felaern – lép párat az irányodba, hogy kényelmes távolság legyen köztetek. – Köszönöm, hogy ilyen gyorsan ideértél, remélem, nem zavartalak meg túlságosan a fiatalok tanításában. – Mintha kacagna a tekintete, tudva, hogy a te szárnyaid alatt nagyon is jó kezekben vannak a leendő katonák, a képességeiket úgy csiszolod, hogy a lehető legjobbak legyenek. – Mesélj, hogy teljesítenek? – érdeklődik barátságosan, odasétálva a terem közepe felé, miközben a nő pár lépést hátrál, ő is feléd fordulva.

Nem igazán számított arra, hogy a király ma hivatni fogja őt. Ugyan nem ápoltak egymással rossz viszonyt, de most nem olyan időket éltek, amikor az ő képességei kellettek volna egy udvartartásba.
Nem is igazán volt sok feladata ezekben az időkben. Általában az újonc katonák kiképzése volt a feladata. Bár elsődlegesen a határok őrzését bízták rá, de emiatt is csak ritkán mehetett el. Hisz nyugodtak voltak a határaik. Az ellenség azonban sosem pihen. Néha fosztogatók léptek be erdőjükbe, de ezeket könnyen elkergették. Néhány esetet leszámítva, amikor nem hagyták el. Főleg azok, akik arra vetemedtek, hogy elkezdtek fákat kivágni. Egyre bátrabbak, azt meg kell hagynia.
Az viszont meglepi még őt is, hogy tetszik neki  feladat. Nem hitte volna ugyanis, hogy élvezni fogja az újoncok ápolgatását és pesztrálását. Persze voltak, akik zúgolódtak a kinevezése ellen, mondván rossz hatással lesz a felnövő katonákra. Ám a király máshogy döntött és rábízott egy újonc regimentet. Igyekszik őket saját elképzelési szerint nevelni, hogy képesek legyenek megvédeni az otthonukat.
Néha talán kemény eszközöket is bevet ezért. Nem veti el a husáng, vagy épp a korbács lehetőségét sem, ha arra vetemedik. Hiszen nem udvaroncokat és nyámnyila alakokat akar a soraikban tudni, hanem igazi katonákat, akik egy ellenséges roham után is még talpon maradnak és visszaverik az ellenséget. No meg minél többen maradjanak életben, élete első csatája után is. Nem holt, hanem élő katonákkal lehet háborút nyerni.  Tudja nagyon jól, hogy sok újonc gyűlöli és féli is emiatt. Ám csak kevesen szegülnek ellene nyíltan. Általában, legnagyobb meglepetésére nemes elfek leszármazottjai. Nekik azonban rövidtávon letöri a szarvaikat. De nem barátokat akar, hanem harcosokat, akik képesek akár a lehetetlenre is.  
Kifejezetten sok időt fecsérel arra, hogy zárt alakzatban gyakoroltassa az újoncokat. Hiszen azt kellett tapasztalnia, hogy akik zárt és kemény alakzatban harcolnak sokkal tovább bírják. Volt szerencséje néhány meglepően képzett rabló bandához. Valószínűleg nagy számú dezertőrt olvasztottak be magukba. Így kutatni kezdett, majd ki is próbálta. Tapasztalnia Kellett, hogy egy jól képzett és összetartó sereg, akik képesek stabilan megvetni a lábukat és tartani a frontvonalat sokkal gyakrabban kerültek ki győztesen a harcokból, mint az ellenfél csapata, akik a hagyományos erdei elf taktikákat alkalmazták. Így bevezette a képzésbe ezen csapatoknak a pajzs használatot, amit ő maga is előszeretettel használ, és emellett a hosszú szálfegyvereket. Először nehezen ment nekik, de már kezdenek hozzászokni. Emellett kemény fizikai tréningnek is aláveti őket. Ámbár így is még hosszú út áll előttük.
Ilyenkor hozzák fel neki, hogy ők az erdőben harcolnak, így erre nincs szükség. De ő épp ezt akarja elkerülni. Ne az erdeikben kelljen harcolniuk. Hanem még előtte állítsák meg az ellenséget.
Így a többi kiképzőre bízza az ifjoncokat és elindul a palota felé, hogy eleget tegyen a hívásnak.

A palotába érve megszokott és ismerős arcok tekintenek rá. Néhány tisztelettel tekintenek irányába. Mások közönnyel, vagy egyenesen lenézően, ellenségesen méricskélik.
Majd beér a trónterembe. Itt ketten várakoznak rá. Egyikük a király, míg a másik személy egy másik nemes elf harcos. De először a nőt veszi észre, aki azért eléggé szembeötlő jelenség kopasz fejével. Ámbár pont ő beszél a rövidre vágott hajával. Ő is eléggé beszéd tárgya szokott lenni, főleg a közkatonák között. Azonban nem igazán ad hitelt eme pletykáknak. A gúnyos és talán kissé lenéző tekintet nem kerüli el azért a figyelmét, amire egy hideg pillantással válaszol. Majd a király gondterhelt arccal fordul el az ablaktól és közelebb lép.
Ő pedig tisztelete jeléül meghajol felé.
- Királyom! – köszönti a másikat, majd kiegyenesedik. – Parancsod szerint.
Érdeklődésére kicsit elhúzza a száját. Nem mintha nem élvezné a munkáját, de nem akarja egész további életében csinálni az elkényeztetett nemeselfek porontyainak pátyolgatását.
- Távollétemben a helyetteseimre bíztam őket. – mondja végül. – Nem fog nekik feltűnni a hiányom.
A kérdésre pedig rövid gondolkodás után válaszol csak.
- Hosszú út áll még előttük, de jó úton haladnak. Sok az újonc, akiket be kell még törni, felség, de készen fognak állni, hogy népünk védelmezőivé váljanak.
Fejezi be a rövid helyzetértékelést. Ezt követően pedig várja királya utasításait. Hiszen valószínűleg nem ezért hívta őt ide.

//Mesélői//

A király bólint egyet elégedetten, amint felvázolod a helyzetet, bár talán nem is várt mást tőled, hogy helyettest raksz a posztodra addig, amíg elhív a kötelesség.
- Kiváló, köszönöm, hogy foglalkozol velük – mosolyog rád. – Ugyanakkor, gondolom, nem lesz ellenedre, ha másfajta feladatot kapsz. Az időtartam igencsak... kétes – kezd bele némileg komorabban. – És nem Awyrisban kéne tevékenykedned, hanem Awyrison túl, pontos információk ugyanakkor nem jutottak el hozzám. Szeretném, ha megkeresnél valakit, egy futárt, de nem akármilyen futárról van szó: hozzád hasonlóan a leghűségesebbek egyike, akire mint uralkodóként, mint társként támaszkodhatom, és már egy ideje nem hallottam felőle – indul meg lassan egy képzeletbeli kör mentén, gondolkodva, hogyan is vázolja fel tisztán a kötelességeket és körülményeket. - Nyár közepén jelentkezett be nálam utoljára ez a hírvivő, nem bíztam rá hosszú feladatot, és azóta sem hallottam felőle. Kicsit hosszú idő eltelt, nem igaz? - érdeklődik kesernyésen, az ablak felé mutatva, ahol a sárguló-vöröslő levelek élénken virítva ringatóznak a gyenge szellőben. - Nem szokásom telepatikus üzenettel keresni másokat, ha személyesen is megtehetem, de nem értem el őt, bármennyire próbálkoztam. Kissé... Olyan volt, mintha sikerülne megtalálnom őt, de mégse, ugyanakkor nem azt éreztem, hogy meghalt volna. Aggaszt a holléte és az, hogy mit csinál, és nem szívesen venném tudomásul, hogy egy hű segítő esett el. A családjának így is megvan a maga tragédiája, noha azt hiszem, neked nem kell bemutatnom a többszörös veszteség érzését - biccent egyet részvétteljesen feléd. - Mindenesetre szeretném, ha megtalálnád. Daratrine, ha kérhetem... - fordul a nő felé, aki az oldalán függő vékony, kicsi hengernek a tetejét lepattintja, melyből elővesz egy összetekert papírost. Ezt sietősen kibontja, és feléd mutatja, akár át is veheted, ha szeretnéd.
- A neve Viridiel, Turion fia, noha sok közünk soha nem volt hozzá, mert csak az utóbbi pár évben kapott nemesi rangot a fickó - mutatja be. - Nem teljes mértékben egyezik a valóságos arcával, csak próbáltuk valahogy megjeleníteni, hogy felismerhető legyen - szúrja közbe, mielőtt túlságosan elkezdenéd memorizálni. - Többen úgy véljük, hogy veszélyes ügybe keveredett, az indok azonban kérdéses. Szentkő várában fordult meg utoljára, onnan jött jelenteni a királynak, onnantól pedig annyit tudunk, hogy a Ceralla síkság felé ment, konkrétabban a nomádok földjére. Nem hisszük, hogy Raydan hegyei felé vette volna az irányt, de nem zárhatjuk ki ezt a lehetőséget sem.
Kis szünetet tartanak mindketten, hogy kényelmesen megemészthesd az információkat, majd a király szólal meg ismét:
- Természetesen nem erőltetem rád a feladatot, mégiscsak hosszú és fáradtságos utazásnak nézel elébe nem kevés kutatással és veszéllyel. Ha úgy ítéled meg, nem neked való, akkor másvalakit is kereshetünk ennek elvégzésére, de semmiképpen se érezd kényszernek - mosolyog rád barátságosan és elfogadón, innentől pedig a te döntésed, hogy elvállalod-e vagy inkább valami más tevékenységet keresel magadnak. Ha pedig elvállalod, akkor az irányt ugyancsak te mondod meg, merre kívánsz elsősorban próbálkozni.
- Daratrine egy ideig segíteni fog téged az úton - teszi még hozzá a király, ha elvállalod a küldetést, Daratrine pedig kezet nyújt, hogy kézfogással, a gyűlés végén bemutatkozzon neked.


//Az aktuális profiljával ellentétben barna Viri haja a mutatott rajzon.//

A szavaira csupán biccent egyet. Jelezve neki, hogy ez csak természetes. Ha már rábíztak egy ilyen fontos feladatot, akkor azt igyekszik legjobb tudomása szerint végrehajtani. Még akkor is, ha az elején nem igazán füllött hozzá a foga. Igazság szerint a háta közepére sem kívánta az egész bandát.
Azonban az meglepi, hogy most feladatot adnak neki.
- Természetesen nem, Felség. – mondja neki.
Annak ellenére, hogy nyugodt hangot igyekszik megütni, nagyon is hallatszik a hangján az izgatottság. Főleg, amikor az ügy többi részét is megtudja. Ám kicsit lohad a lelkesedése a részleteket hallva. Ettől függetlenül némán hallgatja végig a beszámolót a rejtélyes eltűnt futárról. A tragédia említésére ismét csak biccent.
- Sajnos ezzel nem vagyunk egyedül az erdőben. – teszi hozzá csendben.
Ezt követően a megnevezett nő felé fordul, aki átnyújt neki egy tekercset rajta egy képpel. Kiveszi a kezéből, hogy jobban is szemügyre vehesse a keresendő személyt. Az elhangzott információkra csak bólint, jelezve, hogy hallotta azokat. Azért az arca jellegzetességeit igyekszik megjegyezni, még ha nem is teljesen pontos a róla készült rajz.
Majd a király is megszólal. Őt is végighallgatja, majd csak utána szólal meg.
- Talán nem én vagyok erre a feladatra a legjobb választás, Felség. – kezd bele. – De ha úgy érzi, hogy a jelenlétem segíthet az ügyben, akkor természetesen vállalom.
Ez számára is új feladat less, hiszen egyrészt még nem járt a rengeteg határain kívül. Ráadásul itt első sorban valaki megtalálásáról van szó. Így hát nincs más hátra, mint előre. A feléje nyújtott kezet pedig megszorítja.
- Felaern vagyok. – mutatkozik be egy fejbiccentéssel egyetemben a másik felé.
Bár talán feleslegesen, hiszen a másik szemlátomást ismeri már. Legalábbis névről. Azonban az illendőség akkor is megköveteli.

- Tudunk találkozni a barakkoknál? – Teszi fel a kérdést Daratrine-nek. – Ugyanis még ki kell adnom pár parancsot a helyetteseimnek.

//Mesélői//

- Valóban nem – bólint egyet az uralkodó keserűen, elvégre ő is elveszítette az idősebb lányát, feleségével ugyanúgy végigmentek a gyász rögös útján, és bár a katonanővel talán nem foglalkozol, rajta nem sok megértés vagy szomorúság látszik, inkább tisztes fapofával hallgatja a beszélgetés ezen részét. Előfordulhat, hogy ő még nem veszített el senkit, persze aztán az is lehet, hogy ő így palástolja a fájdalmakat, nem lehet tudni.
- Nos, én nem azt érzem, hogy alkalmatlan lennél rá, Felaern, sőt, szerintem nálad alkalmasabb nem is lehetne erre a feladatra az udvarból - mosolyodik el halványan. - Viridiel jellemzően belekerült rosszabbnál rosszabb helyzetekbe, veszélyesebbnél veszélyesebb ügyekbe más birodalmakon belül, és az én meglátásaim szerint a külhonban való járás neked lesz talán a legkönnyebb. Amióta ismerlek, elsősorban a fizikai valódra támaszkodsz, míg sok más fajtársunk a természet szavát hívja segítségül, amikor teheti, de más országokat járva erre nem lesz lehetőség, városokban pedig főleg nem. Nincs olyan, aki erősebben és magabiztosabban forgatná a fegyverét, mint te. Kitartónak és elszántnak látlak, és édesapád sem került sokszor más vidékekre, de nagyon jól jött neki is a tudása a fegyverekhez. - Kis szünetet tart, megtartva az előzőleg felvett mosolyát, mindvégig magabiztosan és meggyőzötten beszélve. Persze, ha te nem így látod, akkor nyugodtan közbeszólhatsz, részben ezért is hagy néhány lélegzetvételnyi időt. - Ha élve megtalálod, akkor mindenképp hozd őt vissza, hogy beszámoljon az eltűnésének okairól. Ha megtalálod, de már halott, akkor, ha megkérhetlek rá, derítsd ki, mi miatt történt és milyen ügyekbe ártotta magát. Királyi futár rangjából adódóan félő, hogy valami minket is érintő eseménybe folyt, és nem akarom, hogy birodalmunkat váratlanul érje egy kellemetlen fordulat - teszi hozzá jóval komolyabban, félretéve az érzelmi indokokat, helyette az uralkodói szemszögökre kitérve.
A bemutatkozáskor a biccentést viszonozza a nő, a kérdésed  hallatán pedig újabbat bólint.
- Természetesen. Addig én összeszedek még pár felszerelést, vélhetően elég hosszú lesz az út - válaszol, és feltételezve, hogy nem lesz több hozzáfűznivalód, már fordul is sarkon, hogy a raktárból felkapjon pár tárgyat, szárított élelmet, ami hosszabb ideig kitart. Mikor újra találkoztok, akkor egy lovat vezetve jelenik meg, oldalán lifegnek a kisebb táskák, beleakasztva a nyeregrészekbe, és egy ilyen felcsatolható szütyőt dob neked is.
- Élelem - vigyorog rád önkéntelen pimaszsággal. - Illetve a király biztosított némi vagyont is az útra, így abból sem lesz hiány, azt majd odaadom, ha felpakoltál a hátasodra.
És amint te is elkészültél, már nyújtja is át az aranyérmékkel teli zsákot, mely már súlyra is nagyon hosszú ideig elegendő lesz, így attól, hogy nem lesz a fejetek felett tető, nem kell aggódnotok, bár ez talán a tündeféléknek a legkisebb gondja. Mielőtt azonban felszállna bármelyikőtök a lóra, még megkérdezi:
- Hova megyünk először?


EDIT: a játékostárs eltűnése miatt ez a játék semmisnek tekintendő.