KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözöllek!
Köszöntelek Neminra világában!

Mielőtt regisztrálnál, kérlek, nézd át a Szabályzatot a regisztrációra vonatkozó kikötések miatt. Az oldal keresett karaktereire is nézz rá, ha esetleg találnál egy számodra érdekes karaktert, akkor arra lecsaphass.

A regisztrációt követően a leírások alapján nekivághatsz az adatlapod elkészítésének és beküldésének, az elfogadást követően pedig szaladhatsz a játéktérre, hogy belemerülj a világ történetébe és részese lehess annak alakításában!

Ha bármi kérdésed van akár regisztráció előtt, akár regisztráció után, a lejjebb található chatablakban felteheted a kérdésedet. A regisztrációt követően pedig az admint is felkeresheted egy privát üzenettel, ha nem szeretnéd a chatet használni rá.

Tárt karokkal várunk és előre is jó játékot kívánunk!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
Legutóbbi témák
» Mindent vagy semmit
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeCsüt. Jún. 17, 2021 6:15 pm by Aesma Daeva

» A királyi főtanácsos lakosztálya
Piknikezés a lombokban Icon_minitimePént. Május 21, 2021 7:31 pm by Octavia Yar

» Első fejezet: A vidéket járók
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeVas. Május 02, 2021 5:13 pm by Destiny Vex

» Selieth Awarion
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeKedd Ápr. 27, 2021 5:27 pm by Shuga

» Készen vagyok!
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeKedd Ápr. 27, 2021 2:50 am by Wanderer from the Past

» Elithne
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeHétf. Ápr. 26, 2021 12:00 pm by Elithne

» A végtelennek tűnő út
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeKedd Ápr. 20, 2021 9:19 am by Destiny Vex

» Zelgadis Melion
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeSzomb. Ápr. 17, 2021 4:33 pm by Zelgadis Melion

» Az új világ új csodái és pár manó.
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeSzomb. Ápr. 17, 2021 1:50 pm by Isabella

» Harlon
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeSzomb. Ápr. 17, 2021 9:20 am by Harlon

» Egy titokzatos levél
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeCsüt. Ápr. 08, 2021 5:19 pm by Ethugan Merlioth

» Egy új esély
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeCsüt. Márc. 04, 2021 5:54 pm by Wora

» Egy város alapítása
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeCsüt. Márc. 04, 2021 12:13 pm by Isabella

» Felaern Laralytha
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeKedd Márc. 02, 2021 5:07 pm by Felaern

» Flern az őrült, de cuki
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeCsüt. Feb. 25, 2021 2:40 pm by Isabella

» Éjtünde bál, Neminra 473. éve
Piknikezés a lombokban Icon_minitimeSzer. Feb. 24, 2021 7:48 pm by Isis Do’Odrun

Ki van itt?
Jelenleg 41 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 41 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (366 fő) Pént. Nov. 22, 2024 7:00 am-kor volt itt.
Top posting users this month
No user
Statistics
Összesen 128 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Elithne

Jelenleg összesen 20728 hozzászólás olvasható. in 782 subjects

Megosztás
 

 Piknikezés a lombokban

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Lashrael Laralytha
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

1607
Join date :

2017. Jun. 27.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeSzomb. Feb. 02, 2019 9:49 pm

Végre elérkezett az ideje annak, hogy egy kicsit nyugalmasan tölthessék napjaikat, heteiket Viridiellel. A királymentést követően jogosnak vélte a könyörgését és követelőzését, hogy egy kicsit hosszabb időszak utazás nélkül teljen, elvégre kijár nekik a nyugalom, még párjának is, bármennyire akarjon állandóan utazgatni. Lehet, hogy örökmozgó, lehet, hogy már menne tovább, de remélhetőleg kellően lekötötte őt is a saját gyógyulása és a családja, ahova próbált ez alatt a néhány hét alatt beilleszkedni és elfogadtatni magát. Mindvégig visszafogott udvariassággal és illedelmességgel viselkedett, semmi kirívót nem akart tenni, és nem is tett, eleinte feszült figyelemmel gondolkodva azon, hogy mit lenne helyes mondania és tennie. Nem kicsit érezte magát kényelmetlenül és nem kevés bátorságot kellett összegyűjtenie ahhoz, hogy a párjával együtt eltöltött egy év után végre a családja előtt is felfedje magát anélkül, hogy szégyenérzet töltené el. Nem volt egyszerű, ezt be kell vallania, hiszen egyik karja helyén ágak nőttek, míg egész testén végighúzódik egy tetoválás, ami bár nem túl látványos, hiszen növényi motívumokat tűzdeltek a bőre alá, emlékszik arra, miért és hogyan kapta, amitől magára sütöttnek érzi a szégyent.
Nagyon lassan lazult és oldódott fel, de mostanáig sem állíthatja, hogy annyira könnyeden fordulna a család felé, és nem azért, mert a személyisége nem engedné meg – hiszen Viridiellel is igazán oldottan kezdte már a legelső társalgást is -, inkább a tudat, hogy ő egy olyan idegen itt, akit a legkisebb fiú magával hozott az érzelmei miatt. Persze ezzel nincs semmi baj, egyszerűen csak önkéntelenül is meg akar felelni itt is mindenkinek, nem akarja, hogy a szülők azt érezzék, kedves fiuk nagyon rosszul választott. Habár nem vitte túlzásba az érdeklődést visszahúzódása miatt, igyekezett ott segítő kezet nyújtani, ahol lehetett és ahol tudott, pár nap után, amíg szokta a helyszínt, a főzésben is segített, a mosásban, az egész háztartásban, és tagadni se tudná, hogy jól érezte magát alatta. Aztán Viridiel... Végre egy picit nyugalomban volt, és lehet, hogy csak miatta, mégis annyira boldog volt attól, mikor beszélgetni hallotta a rokonaival vagy közös programot terveztek. Néha azonban mindezt keserűvé tette a gondolat, hogy neki soha nem volt ilyesmiben része, soha nem volt ekkora családi szeretetben, azonban ez is hamar eltűnt elméjéből, mikor ő maga is bekapcsolódott az itteni keringésbe vagy dolgos kézként, vagy egyszerű beszélgetőpartnerként, utóbbi esetében kerülve a saját családjára nézve negatív megszólalásokat.
A legjobb talán az volt, mikor Viridiel szobáját először láthatta, és valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva irulva-pirulva lépett be a helyiségbe, ahol bár annyira erősen nem érezte a férfi illatát, mert jóformán mindig máshol jár, mégis érzékelte valahogyan, hogy az övé. Mégis tudta, mégis körüllengte ezt a kis szobát párjának rövidebb ittlétei, és hosszú percekig csak nézett bután körbe a közepén, próbálva felfogni, hogy hol is van. Volt már korábbi partnereinek a hálójában, járt bennük és emlékszik is néhányra, azt viszont határozottan tudja, hogy soha nem töltötte el őt ekkora izgatottság, mint ezzel az alkalommal. Minden egyes tárgyat úgy kezelt, mintha törékeny ereklyék lettek volna, ami miatt biztosan nevetségessé tette magát, de egyszerűen nem mert semmihez sem hozzányúlni nagyobb erővel, mert nem a sajátjai. Amikor esetleg Viridiel éppen nem itt tartózkodott, akkor bekukucskált a ruhásszekrényébe, és mikor meg volt arról győződve, hogy egy darabig nem is jön vissza, akkor kivette az egyik ingjét, majd némi hezitálást követően boldogan nyomta az orrához, mélyen belélegezve a férfi halvány illatát. Hiába mehetett volna hozzá, és a hozzábújásával máris enyhíthette volna párja hiányát, még nem volt meg benne a bátorság a család előtt is ennyire erőteljesen kifejezni ragaszkodását és szeretetét. Aztán, mikor idáig eljutott, hogy már magára is vette gyermeki boldogsággal, ölelgetve saját magát benne, az esti órákra gondolva közben, nyílt az ajtó, és toppant be Viridiel. Az első pillanatnyi döbbenet után az arca teljesen kigyulladt, és ha a férfi nevetett is egy nagyot, azt biztosan nem hallotta saját mélységes zavarától és védekező makogásától. Aztán mindemellett nagyon figyelt Viridielre úgy, mint a személyi gyógyítója, folyamatosan figyelte a felépülését, kész étrendet állított neki, hogy mihamarabb meggyógyuljon, gyógynövényeket, azokból készített teákat adott neki, borogatott, és mindent elkövetett, ami természetes gyógymódként hatással lehetett a regenerálódás felgyorsítására.
Összességében véve elképesztően jól érezte magát végig, főleg akkor, amikor párjával kettesben lehetett, és nem is keserítette a saját életét azzal, hogy felhozza a Zevadarban felmerült problémájukat. Ha Viridiel fel is akarta hozni, akkor gyorsan elterelte róla a szót, kérve tőle valamit, aztán egy egészen más témával folytatva, semmi esetre sem akarva ezzel foglalkozni. Most jól érezte magát, és nem akarta gyötörtni egyiküket sem a jövőjük kapcsán – előbb élvezzék ki az időt, és mivel ez úgyse egy olyan téma, ami csak úgy eltűnne nyomtalanul, nem aggódott ennek tologatását illetően. Sőt, igazat megvallva még örült is neki, ha sikerült elnapolni, és nem is görcsölt azon, hogy esetleg másnap előkerül. Csak boldog akart lenni és boldog is volt, amíg a családdal tartózkodott, befogadva az élményt, milyen is az, mikor az elfnek szerető hozzátartozói vannak.
- Mit szólnál hozzá, ha a közeljövőben elmennénk egy kicsit kirándulni? - kérdezte az egyik napon, hintázva a széken, miközben ölében pihentette a mozsarat, elengedve a mozsártörőt. - Tudok egy helyet a közelben, talán tetszene neked is és beszélgethetnénk egy kicsit úgy, hogy senki sem zavar meg minket - engedett meg egy halvány mosolyt, és remélte, hogy Viridiel nem utasította el a lehetőséget, és nem azonnal akarta megbeszélni azt, ami már egy ideje esedékes, bár ő maga sem volt benne kifejezetten biztos, mikor kéne megejteniük és hogyan.
Akárhogy is, ha Viridiel elfogadta ezt a lehetőséget, akkor a megbeszélt nap elején el is tűnt, csak néhány útmutatást hagyva hátra, amivel Viridielnek egyértelműen elárulta az irányt.


//Ha Viridiel belemegy a kirándulás ötletébe és nem mindenképp az ötlet elhangzásának szent pillanatában akar haladéktalanul beszélni://

Sikerült egy kellemes őszi napot kiválasztani a találkozó napjának, amikor minden narancssárgán, sárgán és barnásan virít. Rengeteg élénkvörös levél hever a földön, amik megnehezítik a néma közlekedést, de szép ez a színes kavalkád, amibe beborult az erdő. A madarak még vígan dalolásznak, néhány vad csendesen kotorja az avart élelem után, a közelben járók jelenlétére azonban rögtön megindulnak, hogy máshol kerítsenek maguknak ételt. A hatalmasra nőtt fák lombkoronája egyre több levelet enged lehullni és egyre több fényt enged be a buja aljnövényzethez, kényelmessé téve a látást és tájékozódást, Lashnek azonban egyelőre nyoma sincs, és a fák sem kívánnak róla beszélni. Bizonyára megkérte őket arra, hogy hallgassanak egy darabig, és ne segítsék párját a keresésben.
Vissza az elejére Go down
Viridiel
Viridiel
Hozzászólások száma :

3300
Join date :

2014. Nov. 23.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeSzomb. Feb. 09, 2019 3:52 pm

Mindig vártam, hogy végre illendően bemutathassam Last a családomnak és bejelenthessem, hogy megtartsuk az esküvőt, de valahogy mindig eltolódott ez az alkalom. Persze ismerték már, de igen csak rövid időt tölthettünk a szüleim otthonába, így volt mit bepótolni, ráadásul siettetni sem akartam Lash-t, mert tudtam milyen nehezen megy neki az elfogadás, a beilleszkedés egy idegen családba, főként egy nemes elf családba. Idő kellett és én meg akartam adni neki most, hogy végre minden békésnek és nyugalmasnak tűnt. Persze nekem furcsa volt kicsit, hogy nem kellett semmire készülődnöm - ha csak az eskvőmet nem számoljuk, ami egészen másfajta izgalmat tartogatott, - de nem sajnáltam, mert ez kellett már nekünk és volt is mit bepótolni. Na meg volt elég gyógyulnivalóm is. A kezem már egészen jó volt, de még nem elég erős, bár a képemen lévő hegy már nem is húzódott, de a nyoma maradandónak bizonyult. Anyám eleget sápadozott miatta, de apám bátyám, aki már szépen összeszedte magát, csak vigyorogva megveregették a vállam, olyan bajtársias kacsintással.
A családom épp olyan szeretettel fogadta Lasht, ahogy vártam tőlük, mégha meg is lepődtek a karja helyett nőtt ágak és a furcsa tetoválás láttán, elég jól viselték. Annak határtalanul örültem, hogy kedvesem maga mesélte el nekik ezeknek történetét, ami már magában óriási fegyvertény volt és bizonyítéka annak, hogy mit képes megtenni a szerelmünkért.
Persze a történet óhatatlanul érintett engem is, ami anyámból időnként nagy sóhajtozást és megrovó pillantásokat kaptam, de alapjában véve mindenki jól viselte a dolgokat. Bölcsen elhallgattuk azonban a pokolban tett utazásunk történetét, azt hiszem erre senki nem állt készen, mi elbeszélni, ők meg elviselni.
Az elbeszélés végén anyám megölelte kedvesemet, aki azt hiszem ezen nagyon meglepődött, én meg örültem, hogy hagyta magát, mert bár kértem a szüleimet, hogy legyenek az érintkezést illetően türelemmel, de hát egy anya, az anya.
Gondolom Lash azt hitte, hogy elítélik ezekért, de csak megértésre talált, aminek nagyon örültem. Ahogy annak is, hogy úgy láttam kedvesem hamar beilleszkedett a napi életbe, én meg nem győztem dicsekedni vele minden barátomnak és a család barátainak.
Egy dolog volt az, amiben persze anyám nem engedett, az pedig a külön alvás volt. Lash másik szobát kapott és nem jöhetett az enyémbe......az eskövő megtartásáig. Amire viszont mindenki lázasan készülődött.
Na de nem azért jártunk meg számtana veszélyt, hogy ezt ne tudtuk volna megoldani........már az együttlétet illetőleg. Volt valami különös bája annak, hogy azok után amiken keresztül mentünk, lopni kellett ezeket az időket. Sokszor jókat kuncogtunk rajta.
Imádtam, ahogy Lash többször pirult el ezekben a hetekben, mint amit összesen láttam eddig tőle, mint amikor rajta kaptam a szobámban, ahogy az ingemben nézegette magát.........
Nem lehetett nem imádni! A gondoskodása pedig mindent felülmúlt és én igazán könnyedén hagytam magam kényeztetni.
Éppen ezért nem volt kedvem komoly témákat felhozni, most a mának kellett élnünk és élvezni az együtt töltött perceket és a nyugalmat.
Mikor felhozta egy kettesben eltöltendő, szabad nap kérdését, eléggé felvillanyozódtam, mert már előre elképzeltem, hogy mennyi lesz ebből a "beszélgetés".
- Örömmel mennék veled kirándulni, de akkor azt a könnyű kis ruhát vedd fel, amit a múltkor adtam neked, még elég meleg van hozzá. - kúszott vigyor az arcomra, mint egy jóllakott csecsemőnek.
Nem lepődtem meg, amikor a megbeszélt napon nem találtam sehol, sejtettem, hogy tervez valamit, de mivel én is készültem egy kis meglepetéssel, úgy véltem felkészültem és boldog mosollyal az ajkamon mentem bele a játékba. Követtem a szántszándékkal hagyott nyomokat, amik egy idő után elfogynak. Nem estem kétségbe egészen addig, míg kiderült, hogy a természet most az egyszer nem siet a segítségemre.
Csak azért nem ijedtem meg, mert sejtettem, hogy ebben kedvesem a ludas és egyre izgatottabban vártam, mi fog ebből kisülni.
- Lash! kedvesem! Szerelmem! Merre vagy? - kezdtem el kiabálni és próbáltam valami nyomot találni, merre menjek tovább.





Vissza az elejére Go down
Lashrael Laralytha
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

1607
Join date :

2017. Jun. 27.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeSzomb. Feb. 09, 2019 7:51 pm

Nagyon meg kellett erőltetnie magát, hogy képessé váljon történetük elmesélésére, hogy megmagyarázza a tetoválást és a karja hiányát, aminek látványa nem meglepő módon csodálkozást váltott ki a családból. Számított rá, és igazából csak örült, hogy ennyit kapott, se többet, se kevesebbet, hiszen könnyedén érhette volna őt megalázás; nem kapott. Az események felelevenítése azonban nem volt egyszerű, így tömörre és rövidre fogta, de minden lényegeset beletéve, amivel érthetővé válhattak az elhangzottak, közben újra és újra félve pillantva Viridiel családjára, tartva attól, mikor tör ki a káosz. Rendesen megilletődött aztán, ahogy megértéssel fogadták a történetet, ijedten rándulva össze, amint párja édesanyja szorosan megölelte őt. Nem tolta el magától, nem érezte illendőnek, és még arra is sikerült rávennie magát, hogy valamelyest viszonozza, nem akarva ellenszenvet kiváltani. A pokol persze egy egészen más eset, amit nem óhajtott sem ő, sem kedvese a család tudomására hozni; az egy olyan esemény, ami felfoghatatlan és feldolgozhatatlan, és elég, ha csak ők tudják. Ez a kettejük nem épp édes titka.
Nem kis meglepetésére volt, amikor Viridiel édesanyja kötötte az ebet a karóhoz a külön szoba, külön ágy kapcsán, csodálkozva pillantva párjára. Szokatlanná vált a gondolat, hogy külön aludjanak, főleg úgy, hogy egy épületben tartózkodnak, tekintetében meg ott rejtőzött a kétségbeesett könyörgés. Persze ellentmondani nem mert, ő csak csendesen elfogadta ezt, hiszen, jobban belegondolva, nagyon könnyen kicselezhették ezt a tilalmat. Azért állatként egyszerűen átsurranhatott párjához feltűnésmentesen, az épület külső oldalán, így ha nem is végig, de pár órát biztosan eltöltött mellette egy-egy éjszaka, majd csendesen visszaosont a helyére. Mindvégig volt egy kellemes, túlontúl édes íze ezeknek a tiltott perceknek, ami felélénkítette őt, izgalmasnak találva ezt a játékos óvatoskodást, meseszerűbbé téve számára a körülményeket.
A kirándulás ötletére aztán olyan válasz érkezett, amitől szélesedett a mosolya, nem bírva megállni egy gyors csókot. Beleegyezőleg bólintott egyet az elhangzott javaslatra, hasonló vigyorral nézve párja szemeibe, sejtve, hogy mire is gondolhat most, ami már abban a pillanatban lázba hozta. Persze ez sem fog elhanyagolásra kerülni, de mindenképp szeretne beszélgetni a jövőjükről, hogy mit hogyan terveznek a továbbiakban, ne csupán céltalanul bóklásszanak érzelmeik labirintusában.
A megbeszélt nap elérkezésével már reggel eltűnik, és tekintve, hogy külön szobában kellett tölteniük az éjszaka egy részét, ébredés után könnyedén felszívodhat nyomtalanul. A családot sem akarja felébreszteni, így némán hagyja el a szobát és az épületet, természetesen azt a ruhát magára öltve, amit Viridiel látni akar rajta – úgyis szereti azt az öltözéket, meg úgy mindent, amit párjától kap. Szerencsére az idő is kellemesnek ígérkezik, és bár a hajnali hűvöstől és harmattól kissé fázik, biztosan felmelegszik az idő pár óra múlva. Először is ellenőrzi, hogy a hely pontosan merre és milyen állapotban van, hogyha szükséges, akkor még utolsó pillanatban kitaláljon valami mást, ám megnyugvására mindent rendben talál ott, ahova majd Viridielt is vezetni szeretné. Következőnek pár nyilvánvaló nyomot rejt el, egyik-másik fának szól, hogy tájékoztassa párját a továbbmenetele kapcsán, majd ha ez is sikerrel záródik, a környékről begyűjti a későn ért gyümölcsöket és bogyókat, hogy azokat letegye a megtalált rejtekhelyükön, lerakva azt a barackot is, ami folyamatosan megért a családdal töltött idő alatt egyik ágán. Egy letört gallyat is keres ezeket követően, ami kardszerű hosszúságú, hogy egy kis tréfával fogadja párját, hallgatva az erdő szavára, mikor üzennek neki a férfi megjelenése kapcsán. Amint az első ilyen szó eljut hozzá, azonnal megindul a természet által mondott irányba, fáról fára haladva, előszeretettel használva a mostanra már teljes karhosszúságú ágait, mely egyre jobban hasonlít már egy rendes karra. Jó, az ujjak egy alkarral érnek fel, de a felkar legalább egy egységes törzsként nő ki vállából. Mindenesetre szívesen hintázik vele egy-egy liánon vagy ágon, könnyedén ívelve át a távolságokon, alkalmanként meglepődve fogva fel, mekkora ereje is van ennek a karjának.
Amint megpillantja a sárguló-vöröslő lombok közül párja alakját lent bóklászni – és ezt segíti a férfi kiáltása is -, sunyin elvigyorodik. Nem válaszol még neki, helyette némán, a környezetébe olvadva mászik a háta mögötti fa lombjába, kifejezetten előnyösnek találva ilyen körülmények közt vöröslő haját. Amint párja mögé kerül, lassan leengedteti magát az ágakkal, melyek halk zizegése elveszik a környezet hangjaiban, és hogy biztosan ne vegye észre őt kedvese, megkéri a szemben lévő bokrot, rezegtesse meg magát, mintha ott lenne valami vagy valaki. Ha párja kíváncsiságtól vezérelve odalép, hogy megnézze a hangzavar okozóját, mögésiet némán, csupasz talpával csendesen simulva a sárga levelek közé, előhúzva az ágat, fakarjába fogva azt emelve meg, Viridiel hátához érintve azt. Nem sokat gyakoroltak az elmúlt időszakban részben párja sérülése miatt, részben azért, mert jobban élvezte a békés együttlétet, így a tudása is sokat kopott, de úgyse akar harcolni.
- Ide minden értékeddel, gyomzabáló, vagy az életeddel fizetsz! – próbál némileg torzítva beszélni és komolyan venni egy bandita szerepének eljátszását, de nem tud nem mosolyogni. Bizonyára ez a beszédén is érzékelhető, és bár a csíny fokozása érdekében elgondolkodik azon, hogy a növényekkel is lefogja párja lábait, végül nem vetemedik erre. Elég ennyi, egyébként sem ráijeszteni akar, csak játszani.
- És nem viccelek - böki meg kicsit erősebben a hátát az ággal, továbbra is igyekezve tartani a felvett szerepet, kissé gonoszabb hangszínnel beszélve.
Vissza az elejére Go down
Viridiel
Viridiel
Hozzászólások száma :

3300
Join date :

2014. Nov. 23.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeHétf. Feb. 11, 2019 11:25 am

Ismerem már Lasht annyira, hogy tudjam, valamire készül. Nagy volt a körítés ehhez a kis kiránduláshoz, ami természetesen még izgalmasabbá tette a várakozást és felcsigázta a kíváncsiságomat.
Én is beszereztem előző napokban egy vékony, hajlékony bőrből készített, elf mintákkal hímzett övet, aminek kis rekeszei voltak, pont akkorák, melyekben elhelyezhette a nagy odafigyeléssel elkészített főzeteit, gyógyitalait, kenőcseit, főleg a törékenyebbeket, ráadásul még kéznél is lehettek, ha sürgősen szüksége lenne rá.
Nagyon igyekeztem valami praktikus és használható ajándékkal meglepni, mert számítottam a részéről is ilyesmire, meg persze másra is, de ezt majd vele osztom meg, ha már együtt leszünk.
Egyelőre a kis tisztáson, amíg könnyedén eljutottam, megrekedtem és a fák is makacsul hallgattak, ami azt jelentette, hogy Lash kérte meg őket erre.
Mivel sejtettem, hogy ezzel valami szándéka volt, nem türelmetlenkedtem, de azért igyekeztem jelezni, hogy én megérkeztem, most már rajta múlik, mikor enged tovább.
Így mikor az előttem lévő bokor levelei mocorogni kezdenek, úgy vélem kedvesem jelzi ezzel, hogy arra kell tovább haladnom.
Alig lépek azonban kettőt, amikor valami megböki a hátamat, aztán egy furcsa dörmögő hang adja tudtomra, hogy jobban járok, ha engedelmeskedem az erőszaknak, megerősítve álláspontját még egy erősebb böködéssel.
Bár egy pillanatra meghökkenek, de aztán kaján vigyor szalad át az arcomon – amit persze nem lát a hátam mögött várakozó bájos haramia, - hiszen nem mondhatnám el, hogy ő a párom, ha nem ismerném meg, még ebben az eltorzított formában is a hangját.
De természetesen eszem ágában sincs elrontani a játékát!
A megadás jeleként felemelem a kezem és reszketeg hangon szólalok meg.
- Könyörülj rajtam ó hatalmas erdei rabló! Ne vedd el hitvány életemet, mindenem a tiéd, csak egyetlen dolgot hagyj meg nekem, hiszen szívszerelmemnek szánom. Ne foszd meg őt tőle.
Nem fordulok meg, mert akkor azonnal füstbe menne a kis játék és kíváncsi is vagyok, mit tervez, de ha közelebb jön………..
A kaján mosoly még jobban szélesedik.

Vissza az elejére Go down
Lashrael Laralytha
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

1607
Join date :

2017. Jun. 27.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeHétf. Feb. 11, 2019 6:58 pm

Hevesebb reakcióra számított, így egy pillanatra felugrik a szemöldöke, ahogyan a várt ellenállás vagy ellentámadás mégsem érkezik. Persze ezzel Viridiel csak adja alá a lovat, és örül annak, hogy beszállt ebbe az apró színjátékba, vigyorogva figyelve, amint párja felemeli a kezét, utánozva egy kétségbeesett szerencsétlent, de őszintén nincs nagyon ötlete a folytatásra. Csak belekezdett, feltételezve azt, hogy úgyis alul fog maradni, de ha már itt tartanak, akkor kipróbál pár dolgot. Talán párjának is tetszeni fog, nem tartva kizártnak, hogy a tervezett lassú közeledése lázba hozza.
- Mindened? – érdeklődik némi kétkedéssel. – Biztos vagy te ebben? – lép közelebb csendesen, az ágat még mindig párja hátának tartva, fenntartva a látszatát vagy inkább érzetét a valódi fenyegetésnek. - És mit fog ahhoz szólni a szívszerelmed, ha én a szívedet akarom elrabolni? – simul hozzá óvatosan a hátának, elvéve a gallyat, ágaival engedve le azt, miközben baljával finoman hozzáér a férfi mellkasához, a szíve tájékához. – Az érzéseid? - kérdezi halkabban, lábujjhegyre emelkedve. - Azt, ami te vagy? – suttogja a fülébe, nem rejtve véka alá a vonzalmát hangjában sem. Elengedi a kardnak álcázott fegyverét, hogy fakarjával is átölelhesse a férfit, mintha próbálná ilyen módon behálózni őt, baljával lassan végigsimítva az arcán. Egy darabig tartja ezt a pattanásig feszülő hangulatot, az izgalmat és rejtett vágyakat, hagyva egy kis teret nekik, ám végül, ha Viridiel nem folyamodik semmihez ennek hatására, akkor ő maga töri meg a beálló csendet.
- Mindenesetre a foglyom vagy, és most oda jössz, ahova én azt mondom. Remélem, nincs szükség fenyítésre vagy megkötözésre annak érdekében, hogy kövess - mondja könnyedebben, és szinte fellélegzésnek hathat a kísértést követően, miközben az ágakból és gyökerekből a szemközti területen kialakít egy lépcsősort a törzs körül, a magasra nyújtózó fa lombjai közé. Amint ez a lépcsősor kialakul, elengedi párját, kecses léptekkel kerülve elé, szélesen mosolyogva rá.
- Nagyon jó a családoddal lenni, de azért a kettesben töltött, tilalom nélküli percek hiányoztak - csókolja meg röviden, eltávolodva pedig végighúzza finoman ujjait párja arcán lévő sebhely nyomán. - Én rosszfiúm - dörzsöli az orrát Viridieléhez, majd megfogja a kezét, hogy együtt menjenek arra a helyre, amit talált. - A karod milyen? - érdeklődik, hogy addig, amíg elsétálnak a lombokoronában összefonódott ágösvényen a célhelyig, az ilyen felületesnek számító témákat kitárgyalják. - Azért örülök annak, hogy nem kaptál semmilyen feladatot mostanában, még a végén csak rosszabbított volna az állapotodon. Így legalább szépen felépülhettél - lépked a növények alkotta lépcsőn felfelé.
Vissza az elejére Go down
Viridiel
Viridiel
Hozzászólások száma :

3300
Join date :

2014. Nov. 23.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeKedd Feb. 12, 2019 1:45 pm

Szélesedik a mosolyom, ahogy érzem, egy pillanatra megzavartam, mert nem erre számított tőlem, de nem hiszem, hogy örült volna egy olyan reakcióra, amit egy igazi útonállóval szemben tettem volna.
Még a hangja is kizökken a mélyebb tartományból, ahogy folytatja a színjátékot, egy választás elé állítva engem, amire természetesen meg van a válaszom.
- A szívem és a lelkem nem eladó, az csak a szívszerelmemé, csak az életemmel együtt válnék meg tőle. Én szőröstől- bőröstől szerelmetes páromé vagyok, de ezt pont egy szívrabló ne tudná? – szorítom meg a kezét, ill. a már teljesen kifejlődött ágat a másik helyén, melyek közben hátulról átkaroltak és az egyre halkuló, érzelmektől fűtött szavai, már a fülem melletti pihéket borzolták.
Érintésébe belesimulok, aztán egy hirtelen mozdulattal perdülök meg, hogy most én zárjam karjaim börtönébe. Ajkaim csak egy hajszálnyira vannak az övétől, izzó tekintetem az övébe mélyed, miközben hallgatom.
- Igen, arra semmi szükség, elismerem a rabod vagyok most és mindörökre, de el kell ismernem, hogy nem mindig engedelmes, így talán időnként bizonyos…..fenyítésekre szükség lesz. – mormolom érzelmekkel átitatott, dörmögő hangon és biztos vagyok benne, hogy elég érthető volt a célzásom.
Imádom, amikor még mindig sikerül pírt varázsolni az arcára.
Aztán olyan természetességgel használja a természet adta mágiáját, hogy minden erdei a csodájára járhatott volna, így következő pillanatban már kényelmes feljárót biztosít a lombok rejtekébe.
Még egy forró csókba forrunk össze, mielőtt nekiindulunk, hogy oda vigyen, ahová tervezte, ám szavaira egy „nem tehetek róla, ez az én családom” sóhajtással reagálok.
- Anyám még a régi családi hagyományok híve, legalábbis ebben, de ez azonnal megváltozik, ahogy elvettelek feleségül. És én nagyon azon vagyok. – szorítottam az arcomhoz egy pillanatra a kezét egy bocsánatkérő kisfiús vigyorral.
Olyan jó érzés kéz a kézben sétálni az aranyló levelek között, olyan nyugodalmas és békés.
Ilyenkor még a kalandvágyam is jócskán háttérbe kerül.
A rosszfiús megjegyzésére egy sötét, vágyaktól terhes pillantással jutalmazom, hogy megfeleljek az elvárásoknak.
- Tökéletes, csak még egy kicsit edzenem kell, aztán jobb lesz, mint új korában. – mozgattam meg a vállam, demonstrálva is. – Látom a tiéd most már teljesen az akaratodnak megfelelően működik és ennek nagyon örülök. – érintettem meg az ágat teljesen fesztelenül. – Azt gondolom, hogy jól jött ez a pihenő, rám fért, de ez a te érdemed. Ha nem lennél mellettem már úton lennék biztosan. Tudod milyen vagyok. De megígértem neked és sosem csapnálak be. – biccentettem. – Egyébként mire készülsz szépséges szívrabló, milyen sorsot szánsz rabodnak?


Vissza az elejére Go down
Lashrael Laralytha
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

1607
Join date :

2017. Jun. 27.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeKedd Feb. 12, 2019 8:40 pm

Halkan kuncog a hűséget bizonyítani kívánó válaszon, boldog elégedettséggel ölelve tovább párját legalább addig, amíg beszélgetésük ezen szakasza le nem zárul.
- Hát láttam én már mindent, hirtelen fellángolást, epekedést és összetörést egyaránt, és be kell valljam, hogy ennyire hű ragaszkodással még nem találkoztam. A magaménak akarom, mert kapzsi gyűjtő vagyok, afelől pedig nem aggódom, hogy hamar elcsavarom a fejed – cirógatja meg az egyik ágával, kicsúszva Viridiel szorításából, míg baljának ujjait a férfiéba fűzi, leengedve az idáig tartott, látszólagos védelmet párjával szemben. Simul és öleli őt, de nem olyan szorosan, hogy ne tudjon megfordulni pillanatok leforgása alatt, amit meglepetten fogad, és ha nem ölelné át nyomban, akkor még talán hátrébb is lépne egyet-kettőt. Így azonban marad az intim és csábító közelség, mellkasán pihentetve a kezeit, és muszáj nyelnie egy nagyot, hogy ne tapadjon rá azonnal a kívánatos közelségben lévő ajkakra.
Nem tudja elvezetni pillantását Viridiel szempáráról, olyan megigéző az a vonzalom és szenvedély, amit benne talál. Még levegőt is elfelejt venni, ahogy azt a melegbarna tekintetet vizsgálja, a benne lévő ígéretektől pedig izgatottan összerándul a gyomra. Törékenynek érzi magát a férfi karjaiban, esendőnek, aki védelemre szorul, és kivételesen egyáltalán nem tiltakozik ezen elképzelései ellen, mintha valahol szeretné is most, hogy ilyen védelmező párja van és szüksége van rá saját gyengeségéből fakadóan. Ha tehetné, a karjaiba olvadna, azonban nem vágyódhat el túlságosan, mert akkor elszalasztják azt, ami célja volt mindennek, ugyanakkor nehéz kibírni most, hogy csak kettesben vannak, távolabb a családtól, az őket körülvevő személyektől, és megbabonázódik attól a forróságtól, ami pár pillanat leforgása alatt kialakult köztük. Biztos benne, hogy soha nem fog kihűlni, hogy mindig ilyen vadul fogja összekötni őket valami egészen megfoghatatlan.
A válaszára szélesen, de szégyellősen mosolyodik el, ám már nincs hova hátráljon, hiába hajtaná le a fejét zavarában, amit az utalással előkerülő fantáziálások okoznak. Le se tudná tagadni, micsoda gondolatkavalkád zajlik most benne, olyan, akár egy nyitott könyv, ezért Viridiel könnyedén leolvashatja arcáról a felmerülő ötleteit, vagy inkább azt az időtöltést, amiben ez a találkozó fog befejeződni. Csak tekintetével tud másfelé pillantani, ám nehéz ebben a szoros közelségben, főleg azok miatt a beszédes szemek miatt, melyekért ölni tudna, hogy őrá tapadjanak mindvégig.
A kölcsönös vágyódás megrészegíti, főleg annak köszönhetően, hogy be is válthatják ezeket a ki nem mondott ígéreteket. Elméjében sikolt, hogy nem szabadna most nekilátni ennek, hiába a kísértés, hiába az olajöntés az így is táncoló lángokra, képtelen mentesíteni magát a kacérkodástól és attól, hogy végül az eleinte üdvözlőnek szánt csók ne változna szenvedélyessé. Megőrjíti őt a párja, az, amit és ahogy cselekszik, a beszéde, a szavai, teljesen elvarázsolják és lefegyverzik, nem tudva ellenállni a szavaknak, kívánva azokat a pillanatokat, amiket szem- és fültanúk nélkül tölthetnek. Nehéz is emiatt elszakadni tőle, hiszen mohón akar többet, ám végül csak eltávolodik párjától, ajkaira illesztve az ujját.
- Ígéret és előleg – suttogja, mielőtt továbblépnének egy egészen más szintjére együttlétüknek, és hiába ég lázban, tudja, most már nem napolhatja el a beszélgetésüket az édes percek ellenére sem. Kisvártatva így kéz a kézben indulnak el, csodálkozva pislogva párjára a sóhajtás hallatán, ugyanis nem rosszallónak vagy helytelenítőnek szánta megjegyzését.
- Nem, engem egyáltalán nem... – rázza meg a fejét, de beléfojtódik a szó, felfogva a szavak súlyát és fontosságát, rögtön egy egészen más pontot fürkészve Viridiel helyett, mert biztosan nem bírná sokáig sem a jövőjük elképzelését, sem azt az ennivaló ábrázatot olvadozás nélkül. – Szóval nem baj... – motyogja. – Engem még a partnerjelölt háza tájékára se engedtek sokáig. Aztán utána a szobája ugyanúgy tiltott terület volt, így nem lep meg – magyarázza. – Csak elszoktam ettől az egésztől, megszoktam azt a fajta függetlenséget, ami kísér téged az útjaidon, gyakran elfelejtve, hogy nekem valaha milyen családom is volt – vallja be kissé bizonytalanul, nem tudva, hogy ezt Viridiel pozitívan fogja értékelni vagy éppen negatívan, bár ahogyan észrevette, annyira nem rajong a néhai rokonaiért, ám az aggodalma rögtön eltűnik, mikor párja új szerepet ölt magára, jólesőn nevetve rajta, szokatlannak találva ezeket a vonásokat. – Azért ne gyakran villantsd ezt, nem szeretném, ha körülötted legyeskedne mindenféle hölgyemény, körülrajongva téged egyetlen szívdöglesztő pillantásodtól – vigyorog rá, finoman elrejtve benne egy kis féltékenységre való hajlamot és figyelmeztetést, hogy nem fogja egyetlen leányzó sem megköszönni, ha megpróbál becserkészni.
Érdeklődőn bámulja a karmozdulatot, elégedetten bólintva egyet. Úgy tűnik, nagyon is jót tett az a rengeteg kutatás, összeállítás és elkészítés a gyógynövények hadából, nem beszélve a gondoskodásról és a folyamatos figyelésről, miként halad a regenerálódás. Kifejezetten büszke magára, noha ez az enyhe gőg csak egy pillanatra jelenik meg vonásain, tudva, hogy attól még, hogy ez sikerült, továbbra is van még mit tanulnia. Annyira nem kéne nagyra lennie magával, jelenlegi gyógyítói képességei ide vagy oda.
- Igen, volt időm tanulni – fogja meg a kezét finoman águjjaival. – Bár még vannak problémáim, nem mindig érzékelem, milyen erősen fogok vele, és van, hogy csak azt veszem észre, ropognak az ágak közt a tartott tárgyak. Kicsit kellemetlen, de majd idővel ezt is elsajátítom valahogy – vonja meg a vállát, rábízva a jövőre azon alkalmak megteremtését, ahol ezen is csiszolhat, megindulva felfelé a lépcsőn. Az érdem emlegetésével aztán hátranéz a válla felett egy gyerekes vigyorral, szórakozottan öltve ki a nyelvét, mintha csak azt akarná ezzel mondani, hogy mennyire, de mennyire igaza volt a pihenés kapcsán. – Nem a semmiért vagyok gyógyító – dicsekszik egy kicsit, azonban a következő pillanatban már komolyabbá válnak a vonásai. – Tudom, és mint sok másért, ezért is hálás vagyok – szorít rá a kezére, még a lépcsőn járva se engedve el azt, ám amint visszatérnek a színjátszáshoz, rögtön gonoszul villan a pillantása. - Egy kilátástalan sorsot magam mellett, ahol nincs senki más, csak én - jelenti ki határozottan. - És megadom a módját az elcsábításodnak - vigyorog rá szélesen és sejtelmesen. - Egyébként nem sokkal készültem, szeretnék egy picit a jövőnk alakulásáról beszélni most, hogy már aktuálissá válhat egy királyi parancs. Meg úgyis felmerült pár dolog Zevadarban, amiről ugyancsak szót ejtenék, hogy mit tekinthetek biztosnak, mivel nem szabad számolnunk - válnak szelídebbé a vonásai. - Hasonlók - vonja meg a vállát. - De ezt majd ott, készültem pár aprósággal is, amikről most nem szeretnék beszámolni - tér vissza újra a felhőtlen boldogsága, és ha felérnek, akkor az ösvény teljesen adott, az ágak jól látható utat alakítva fonódnak össze egy meghatározott irányba.
- Szerintem nem kell mutogatnom, merre kell mennünk - pillant csibészesen párjára, lendületesen indulva meg a színes lombok takarta úton. Bőven van még a fákon levél ahhoz, hogy gyönyörködni lehessen bennük és ne csupán a csupasz gallyakat lássák a lenti avaron heverő színkavalkáddal. Egyelőre titokban mászkálhatnak odafönn, anélkül, hogy bárki észrevenné őket, és nem tudná eldönteni, hogy ettől megnyugszik vagy izgatottá válik. Egyszerre járna Viridiellel kéz a kézben és egyszerre rohanna előre, hogy néhány veszélyesnek tűnő, a természet áldásával azonban igencsak könnyed, de látványos megmozdulásokkal haladjon előre.
Ezt a pár percnyi sétát igyekszik kitölteni felületes beszélgetéssel, egy-egy esemény megemlítésével, ami a közelmúltból megmaradt neki, vagy éppen elmesélni azt, hogy mikor párja más családtagjaival foglalkozott, akkor milyen élményekben és beszélgetésekben volt része azokkal, akikkel egyedül maradt. Furcsa nosztalgiának hat mindez, van benne valamiféle álomszerű puhaság, amit egyszerre lökne el magától csalókasága miatt és egyszerre tartaná meg édes ízének köszönhetően. Az idő így, társalogva, szerelmesen gyorsan telik, és már csak azt veszi észre, hogy a liánokkal, mohával és más kúszónövényekkel benőtt, hatalmas magasságokig nyújtózó fa tetejére épített pagodához érnek. Első ránézésre talán egy kissé rozogának tűnhet, de a vékonyabb faoszlopok biztosan tartják a tetőt, közepén pedig ott egy kerek asztal, de ez is az építmény részét képezi. Körülötte nagyjából derékmagasságig deszkák akadályozzák meg a balesetet, és ehhez építették a körben lévő ülőrészt is. Az asztalon egy kisebb, világos színű terítő virít, azon a környékről begyűjtött gyümölcsök és bogyók, némileg odébb pedig az a barack található, ami idáig az egyik ágán növekedett.
A helyszínt megpillantva megáll, Viridielre nézve kíváncsian és félénken, szégyellősen fordulva jobbra-balra, amolyan kislányosan.
- Hát... Ezt találtam... - mondja halkan. - Nem akartam túl messzire sem menni, hogy valami tisztáson vagy hasonló helyen legyünk, a Könnyek tavához meg inkább akkor térnék vissza, amikor virágzanak a tündérfátylak - csavargatja az egyik vörös tincsét ujjaira.
Vissza az elejére Go down
Viridiel
Viridiel
Hozzászólások száma :

3300
Join date :

2014. Nov. 23.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeCsüt. Feb. 14, 2019 5:54 pm


A családját ismerve nem lep meg, hogy nem nagyon engedek neki semmit és még mindig úgy vagyok vele, hogy jobb is, hogy nem találkoztam még velük és szerencsére a király sem erőlteti, hogy nagyrabecsült hadvezérével összehozzon. Tudtam, hogy veszi a lapot, még ha nem is avattam be a részletekbe.
Rosszfiús mosolyom csak szélesedik, amikor felhorgasztom benne a féltékenységet, bár sosem szándékoztam félrekacsingatni, de jó volt ezzel heccelni. Szerettem, amikor kipirult az arca az érzelmektől.
A gyógyulásom tekintetében természetesen a legtöbbet Lash-nak köszönhettem, hiszen mindent elkövetett és mivel nagyon jó volt ebben, azért tarthattam itt, ahol tartottam, majdnem gyógyultan.
Hol kíváncsian, hol feszülten figyeltük mivé fejlődik hónapok alatt a karja, hiszen ilyennel még a legöregebb erdei elfek sem találkoztak, de szerencsére úgy nézett ki, hogy jól alakultak a dolgok és már tényleg szinte észre sem lehetett venni rendes karja hiányát, ha az ember nem figyelt oda.
A dicséret hallatán tett nyelvnyújtásra, majdnem megint elveszítem a fejem és kapom a karjaimba, de végül inkább úgy gondoltam, jobb, ha biztosabb talajon és megadva a módját szeretgetem meg, mert ha elszabadulnak az érzelmek.........
- Nem, te a legjobb gyógyító vagy népünk történetében és még mivé tudsz majd fejlődni. - komolyodom el, mert ez nem csak üres dicséret.
Mivel Lash is elkomolyodik, sejtem, hogy az előkészületek és az eddigi játékos évődés ellenére, nem csak azért szervezte meg ezt a kis kirándulást, hogy szerelmünket egymás iránt bizonyítsuk - nem csak szóval......hanem, hogy kettesben beszélhessünk, zavartalanul.
- Nekem csak ez a kilátás a fontos. - válaszolom a kilátástalanság előhozására. - Amiben te vagy. - erősítem meg, aztán rábólintok arra, hogy van mit megbeszélnünk, még ha az nem is lesz olyan kellemes, de nem halogathatjuk örökké.
- Sejtettem. - mosolyodtam el én is, ahogy a hangulata felengedett, hiszen ismertem már őt, mindig igyekezett meglepni valamivel az én kedvesem.
Természetesen nem kellett mutatni az utat, mert nem is tudtam volna másfelé menni a természet adta úton kívül, amit szerelmem kérésére alakítottak ki a fák.
Szép kis sétát tettünk meg kéz a kézben andalogva, miközben a hely felé tartottunk, amit előkészített valószínűleg és amit már alig vártam, de örültem, hogy volt most alkalom elmondani azt is, hogy miként telnek a napjai, hogyan élte meg a családom felé áradó érzelmeit az ő szemszögéből.
Az utolsó lépéseknél már elakad a szavam, mert megpillantom a kis "házikót", amit csak azért készített, hogy engem meglepjen! Szebbet elképzelni sem tudtam volna, hiába nem volt semmi cicoma, a maga egyszerűségében volt gyönyörű, mert nekem, nekünk készült.
És a legmeglepőbb a barack volt az azstalon, mert egyből rájöttem, hogy mi hiányzott kedvesem szépen fejlődő karjáról.
- Ez az, ami.... - intek régi helye felé, bár biztos vagyok benne. - Ezt is meg akarod osztani velem? - érzékenyültem el és egy pillanatnyi habozás nélkül húztam a karjaimba.
- Csodálatos vagy és akkora szíved van, hogy nem is tudom miként fér el a mellkasodban. - simogatom meg az arcát, azt a bizonytalan vonást igyekezve letörölni róla, hogy valaha is nem tetszene nekem valami, amit tiszta szívből nyújt nekem.
- Tökéletes! - suttogom a fülébe, aztán az asztalhoz húzom, hogy leülhessünk. - És én is készültem. - rejtélyeskedtem somolyogva.


Vissza az elejére Go down
Lashrael Laralytha
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

1607
Join date :

2017. Jun. 27.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimePént. Feb. 15, 2019 1:54 am

Látja villanni az érzelmeket Viridiel tekintetében, ami szélesebb mosolyt csal az arcára. Szívesen a karjaiba esne, hiszen hogyan is lehetne ellenállni ezeknek a vágyódó vonásoknak és ennek a szenvedéllyel teli tekintetnek? Meglehetősen nehezen, és tartja is magát, emlékezve, milyen céllal hívta erre párját, noha lehet, belegondolva talán túlzás volt ekkora körítést adni neki.
Minden egyes komoly szóval, ami elhagyja párja száját, egyre csak csúszik fel a szemöldöke meglepettségében. Nem kifejezetten számított ilyesfajta dicséretre, soha nem várta el, sőt, továbbra is csak tanulni akar, mert még mindig nem érzi elégnek azt a tudást, ami a rendelkezésére áll. Többet akar, jobbat és gyorsabb megoldásokat találni, felfedezni más növények egészen más hatását, csak erre nem mindig van lehetőség. Mindenesetre csodálkozva figyeli a férfit, meg is állva a lépcső azon fokán, amire éppen rálépni kíván, pár pillanatnyi meglepett csendet követően egy szégyellős mosollyal fordítja vissza a fejét maga elé, átfogva ágaival bal felkarját. Végül ismét megindul, kicsit butának találva, hogy képtelen választ adni erre, képtelen bármit is mondani, belül azonban elhatározza, hogy nem fog csalódást okozni, Viridielnek biztosan nem. Melegítik őt belül a szavak, fürdik abban a bizalomban, amit párja megad neki, és semmiképpen sem fog visszaélni vele, ezzel a meleg szeretettel.
Mikor aztán elhangzik a viccelődő válasza, amivel foglya jövőjét ecseteli röviden, ismét olyan választ kap, amitől hatalmasat dobban a szíve és amibe belebizsereg a teste, újra vörösödő arccal bámulva maga elé. Ha tudná, hogy úgyse vinné el őket más irányba, akkor biztosan heves csókkal jutalmazná és hálálná meg ezt, boldogan tudatosítva a kapcsolatuk ilyen szintű mélységét. Kockáztatni azonban nem mer ezzel a megmozdulással, ugyanis tart attól, hogy a vonzalom túl nagy befolyást gyakorolna, teljesen mellékvágányra küldve a mai nap teendőit. Nem mintha ne örülne neki és ne örülne az első szenvedélyes csókokat követő tevékenységtől, de akkor sem kéne ezt megtenniük. Még. A kísértés és vágyódás ellenére sem, ám az biztos, hogy boldoggá fogja tenni párját most és máskor is, mert megérdemli.
- Túl sok szépet mondasz nekem... – mondja csendesen, próbálva rejteni, hogy mennyire örül ezeknek, gyerekes vigyorát rejtve azzal, hogy előrefordul. Furcsán meleg odabenn, hevítő és megnyugtató egyben, álomba ringató, és ahogy ezek a szavak visszhangzanak elméjében, egyre biztosabb a saját, közös jövőjük kapcsán. Nem mintha eddig ne lett volna meggyőződve arról, hogy minden jó lesz, most, ezzel a pár alátámasztással sokkalta magabiztosabb, és fogalma sincs, hogy képesek lesznek-e még ezt fokozni. Eddig mindig tudták valamivel, és valószínűleg ez később se lesz másként; valamivel mindig túllépik az előző ígéreteket, amivel még jobban egymáshoz láncolják magukat.
Mikor megállnak, érdeklődőn és óvatosan vizsgálgatja Viridielt, kíváncsian kutatva arcáról az érzelmeket, mert elképzelése sincs, hogy mégis miként fog hatni rá a látvány. Nem mondaná nagy dolognak, legalábbis nem akkorának, amekkora mondjuk a tündérfátylak virágzása, mely évente egyszer van, azért elfojt egy mosolyt, mikor a meglepett és meghatott vonásokat felfedezni véli a másikon. Első, félbehagyott kérdésére bólint egyet, biztosítva Viridielt a barack származásának feltételezett helyéről.
- Miért ne a...? – kérdezne vissza, ám ahogy a férfi magához húzza és az arcán végigsimít gyöngéden, ismételten elpirul ettől, a dicséret hallatán és a ténytől, hogy ilyen apróságoknak is mennyire örül a párja. Újra csodálkozó szemekkel bámulja szeretettel teli, barna pillantását, önkéntelenül is emelve karját, hogy ő is végigsimíthasson orcáján, úgy fürkészve őt, mint aki nem hiszi el, hogy itt van előtte, hús-vér, eleven mivoltában. Csodálatos ez az érzés, adni úgy, hogy az aggodalmat feloldja a másik boldogsága és hálája, nem is igazán tudva értelmezni azt a melegséget, amit ad neki ez.
- Miért ne akarnám? – kérdez rá halkan, továbbra is megbabonázottan vizsgálva párja arcát, a rajta lévő érzelmeket, a tekintetében tükröződő gondolatokat. – Nincs sok mindenem és nem tudok sokat adni, mert nincs se saját vagyonom, se elképesztő értéktárgyaim, de amim van, azt mindig meg fogom osztani veled – mosolyodik el, némileg kikerülve a meghatottság okozta bénultságból, és nem hitte volna, hogy a barack látványától ennyire elérzékenyül. – A szívem pedig már nem itt van, egy nálad lévő kalitkában vagy egy ládikában meg biztosan elfér. Ugyanakkor... – öleli magához szorosan. - ... ugyanezt mondhatnám neked is. Ilyen szerető szívet sehol máshol nem találhatnék, nincs még egy olyan személy, aki ekkora áldozatot vállalna értem, mert ennyire mélyen szeret és ragaszkodik. Boldog vagyok, hogy megtaláltál, boldog vagyok, hogy megtartottál és veled lehetek – puszilja meg az arcát, ahogy eltávolodik, örömteli csillogással a tekintetében vigyorogva rá Viridielre, bár ennyivel aligha fejezhetné ki azt a boldogságot, amit érez.
A húzásának enged, könnyű léptekkel követve őt, kényelmesen elhelyezkedve ülve le, felhúzva maga mellé a lábait, még egyszer végignézve az asztalon, hogy minden rendben van-e rajta, ám kifogástalannak találja annak ellenére is, mennyire izgatott volt, mikor rendezgetett. Na nem mintha sok rendezgetni való lenne rajta, egy gyümölcshalom, külön az általa érlelt barack, alattuk a terítő, semmi különleges odafigyelést nem igényelt.
- Mi? – kapja oda a fejét, mikor meghallja a továbbiakat, nagyokat pislogva. – De igazán nem kellett volna, tudod te is, hogy nekem bőven nagy ajándék az, hogy itt vagy velem – mosolyodik el, és a férfi rejtélyeskedő ábrázatát látva nem bírja ki a kuncogást. – Mondd, mivel készültél? Vagy szeretnéd, ha kicsit nyafognék és könyörögnék? – húzódik közelebb kíváncsiskodón, látványosan kutatva az összerámolt dolgokat takaró táskát. – Esetleg egyéb szolgáltatások fejében juthatok hozzá? – villan fel ismét tekintetében a vágy, baljával támaszkodva, miközben jobbját lassan mozdítja a táska irányába, hogy ágaival kihúzza a benne lévő dolgokat. Ha esetleg Viridiel nem veszi észre, akkor nevetve húzza magához, így szólva:
- De van jobb ötletem is! Ellopom, mint minden mást tőled! – mosolyog rá szélesen, átölelve a táskát, ám ha Viridiel még a rablás előtt észreveszi a sunyi tevékenykedést, akkor kacagva húzódik egy kicsit hátrébb, szemtelenül vigyorogva párjára.
Vissza az elejére Go down
Viridiel
Viridiel
Hozzászólások száma :

3300
Join date :

2014. Nov. 23.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeSzomb. Feb. 16, 2019 6:37 pm

Tényleg hálás vagyok a sorsnak vagy Természet Anyának, hogy Lashraelt az utamba sodorta annak idején és, hogy ilyen boldogságban lehetett vele részem. Míg meg nem ismertem, sosem gondoltam volna, hgy az a nap is eljön, amikor alig várom, hogy elvegyek egy nőt, aki majd befolyásolja az életemet és gyermekeim anyja lesz. És most határtalanul boldog vagyok.
Történhet bármi, hozzon bármit a jövőm, amíg Lash az oldalamon áll, addig nem számít semmi.
Fogalmam sincs, hogy honnan vette azt, hogy ő nem tud nekem sokat adni, mikor mindenét nekem adta. Én csak töredékét annak, amim volt, akkor vajon ki is az, aki többet áldozott ebbe a kapcsolatba?
Az a barack.........az......nagyon sokat jelentett és szándékában állt megosztani velem. Ennél többet ki nyújthat még?
- Ne mond ezt szerelmem. - teszem az ajkaira az ujjam gyöngéden. - Nem ezek az értékek azok, amik megmutatják a valakinek az érzelmeit, nem a vagyon, a pénz, a nemesi származás, hanem ez. - teszem a szívére a kezem. - És igazad van, ez már az enyém. - vigyorodom el és gonoszul nézek rá. - És sosem kapod vissza, de így vagyunk egálban, mert az enyém meg a te rabságodban van, így csak visszakapod a kölcsönt.
Szavai olyan boldogsággal töltenek el, hogy alig férek a bőrömbe, legszívesebben azonnal csóközönnel borítanám el és meg sem állnék, amíg............na de nem szaladhatok ennyire előre, hiszen akkor ebből nem lesz beszélgetés. Igyekszem szabályozni a légzésemet és visszafogni az érzelmeimet, de láthatja a szememben a vágyakozást, azt nem tudom elfedni.
- Nem tudom, hogyan sikerült megtartani téged és azt sem, hogy miért maradtál egy olyan fickóval, aki állandóan bajba sodor magát és téged. - ingattam meg a fejem értetlenül.
Még jó, hogy gyors az a puszi, mert különben nem szabadulna könnyen, de megállom, hogy ne menjek most tovább.
Áldom az előrelátásomat, hogy még időben beszereztem az én ajándékomat, mert hiába mondja Lash, hogy semmiség az, amit itt tett, hogy jól érezzem magam, tisztában vagyok vele, hogy mennyit dolgozott érte és, hogy a szívét is beletette. Igazán semmiség az, amit cserébe átnyújtani akartam neki, csak egy kis apróság......
Tudtam, hogy felkeltem a kíváncsiságát, ha elmondom neki, hoztam én is valamit és szeretetteljes nevetést csalt ki belőlem a reakciója.
- Igen, úgy gondoltam, hogy hagyom, hogy kicsit könyörögj érte. - kapok a táskám után, de kiszámított lassúsággal, hogy hagyjam, hogy megkaparintsa, mert nem tudom elrontani az örömét.
- Jaj, mi legyen most? - adom a kétségbeesettet. - Ezek szerint már kiváltani sem tudom magam a rabságodból az ajándékommal?...... - ránézek és vigyorogva teszem fel a kérdést. - Vagy esetleg.....ha.....tetszik, kapok érte egy ......csókot, hercegnőm?
Hagyom, hogy átkutassa a táskámat, amiben egy finom, puha bőrből, kézzel vart övet találhat, aminek sok kis rekesze van, ahová az üvegcséit biztonságban elhelyezheti és sok bújtató is van, ahová a szütyőit kötheti a gyógynövényekkel. Nem értékes, hanem hasznos dolgot szerettem volna adni neki, hogy tudja mennyire nagyra becsülöm őt mint személyt és, mint gyógyítót, aki a maga erejéből küzdötte fel magát.


Vissza az elejére Go down
Lashrael Laralytha
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

1607
Join date :

2017. Jun. 27.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeSzomb. Feb. 16, 2019 9:40 pm

Elhallgat, mikor Viridiel az ajkaihoz emeli az ujját, először arra nézve – vagy legalábbis megpróbálva arra nézni -, majd vissza párja melegbarna tekintetére, kíváncsian és kissé megszeppenten fürkészve őt. Elmosolyodik, ahogy visszahallhatja a tündérfátylaknál tett megjegyzését nem szóról szóra, de tartalmilag ugyanazt, mely jóleső melegséggel tölti el, valamelyest pedig megkönnyebbüléssel is, hiszen a férfi sem ezeket a megfogható tárgyakat keresi a kapcsolatukban, hanem azt a megfoghatatlant, amit sokan talán észre sem vesznek. Önkéntelenül is ráteszi a kezét Viridiel szíve fölött lévő kézfejére, hálásan tekintve rá, bólintva egyet, hogy megértette és igyekszik ezt a későbbiek során szem előtt tartani. Mégiscsak igaza van ennek kapcsán, hiába érzi azt, hogy többet kéne beletennie, az ilyen költségmentes, de kedves gesztusok sokkal többet adnak, mint ahogyan azt hiszi. Hiába nincsenek személyes, tárgyi ajándékai, a másiknak teremti mindezt, különlegesnek szánt élményeket okoz és egy kis változatosságot. Talán mégse kéne annyira lebecsülnie az ötleteit és szándékait.
A férfi vigyora látványára ő is szélesen elmosolyodik, enged a csibészes vonásoknak, elégedetten véve tudomásul, hogy párja nem adja vissza a szívét. Nem mintha vissza akarná venni, a lehető legjobb helyen van Viridielnél, aki őrzi és védi minden bajtól, teljes biztonságban tartva őt és az érzéseit, neki pedig esze ágában sincs visszaadni párjáét. Ahhoz túlságosan szereti babusgatni, simogatni és gyógyítgatni őt, így semmiképpen sem fogja elengedni.
- Egymás rabszolgái vagyunk? – érdeklődik, és kissé kihívóra sikerül a szemöldökemelése és pillantása. – Izgalmasan hangzik – teszi hozzá, de inkább nem tesz semmi mozdulatot és suttogni sem suttog, ami még inkább felingerli a vágyakat, mert érzi a kettejük közt kialakuló forróságot, melynek egyelőre még nincs itt a helye. Első célja az, hogy beszélgessenek, és ha minden zökkenőmentesen alakul, akkor megadhatják a másiknak a boldogságot.
Értetlenségére nem sokban reagál, inkább finoman biccent az ülőhelyek irányába, hogy ott tárgyalják ezt meg, mert van pár elképzelése az okokra, amit egyébként is meg akart vele osztani. Ideje lesz eloszlatni minden felől a kétségeket, Viridiel részéről és a sajátjáról egyaránt, meggyőzötten és teljes biztonságban tartózkodva egymás közelében. Persze ez a téma még pár percet csúszik, hiszen az ajándék elsőbbséget élvez, ha már párja így felvezette ezt és kíváncsivá tette, és a táska hamarosan hozzákerül. Tudja, hogy Viridiel hagyta neki, de annyira nem érdekli őt, úgyis játszanak és előbb-utóbb egyébként is megkapta volna. Azért persze tetteti, hogy ő van előnyben és ő az erősebb, legalábbis az ábrázata egészen erről árulkodik.
- Hát könyörgés már nem lesz – vigyorog rá szemtelenül, és mielőtt a további kérdésekre válaszolna, ugyanis lenne egy-két szava hozzájuk, el kell fordítania a fejét enyhe gőggel, rejtve valamelyest vörösödő arcát, álcázva zavarba kerülését. Az a megnevezés, és az az édes tekintet hozzá... Rosszabb, mint bármi más, mert úgy zúzza le a magabiztosságát, mint semmi más, azonnal meglágyítva őt annyira, hogy hirtelenjében szólni is elfelejt.
- Mmmmmmeglátjuk. Még átgondolom – válaszol végül, átlátszó felsőbbrendűséggel fordítva vissza pillantását párjára. – Bár így sem fogsz szabadulni tőlem, mert a szabadságodat nagyon nehéz elnyerni az én fogságomban, de egy csókot kaphatsz. Meg... – fordítja el a tekintetét szégyellősen. – Akár többet is – teszi hozzá halkan. – De! – emeli fel mutatóujját figyelmeztetőleg, miközben egy halvány, gonoszkás mosoly kerül az arcára. – Majd csak akkor, ha végeztünk ezzel – int a gyümölcsökkel megrakott asztal felé, ábrázata kissé kárörvendő, hogy ilyesfajta büntetésekkel rukkolhat elő. Más kérdés, hogy ez a számára is ugyanolyan komoly tilalom, ám ezt nem hozza szóba; szeretné legalább látszólagosan megszorongatni egy kicsit párját, ha már jelenleg elvileg a fogvatartója. Végül aztán eleinte óvatosan nyitja ki a táskát, fel-felpislogva férfira is, hogy tervez-e valami gonoszságot, és ha nem tűnik gyanúsnak egyetlen mozzanata sem, akkor gyerekes lelkesedéssel veti bele magát a táskában való kutakodásba. Amint kitapintja baljával a tárgyat, ami megtéveszthetetlenül az övé lehet, gondolkodva emeli ki, mégis mi lehet, mert elképzelése sincsen. Aztán, ahogy kibukkan a rejtekből az öv, csodálattal teli lelkesedéssel vizsgálja meg a rekeszeit és bújtatóit, lassan téve félre ágaival a táskát, alaposan megszemlélve a megmunkált bőrt. Nem is szól, csak figyel, a táska odébbtételével meg rögtön derekára köti a darabot, illesztgetve, hogyan kényelmes, még ha nem is feltétlenül illik ahhoz a ruhadarabhoz, ami most van rajta. Következőnek kísérletezik, mit hogyan ér el, a rekeszekbe benyúl, nagyjából felmérve, hogy mekkora hely van bennük, boldogan fordítva tekintetét Viridielre.
- Nagyon tetszik – tör ki belőle gyerekes lelkesedéssel. – Nem is tudtam, hogy létezik ilyen, elmondhatatlanul kényelmes lesz így vinni és tárolni az üvegeket, több zsákocskát is hordhatok – simít végig a bujtatókon, és hirtelen ötlettől vezérelve öleli magához szorosan párját. – Köszönöm! Viselni fogom az útjaink során. Már most alig várom, hogy kipróbáljam néhány üvegcsémmel – bontakozik ki az ölelésből, hogy még a tartókat egy kicsit piszkálja ujjaival, de utána leveszi az övet, boldogan és izgatottan bámulva azt. – Van egy olyan érzésem, hogy nemsokára úgyis gátolna – somolyog, majd a barackra pillant. – Mit szólnál hozzá, ha elfeleznénk? – érdeklődik. – Bár nem tudom, mennyire van gusztusod hozzá, valahol mégiscsak belőlem van – nyúl a gyümölcsért, közelebbről is megszemlélve, hátha talál valami rendellenességet rajta, de semmi különöset nem vesz észre. Egy teljesen átlagos barack az, amit vizsgál, és ha párja szeretné, akkor odaadja neki. – Voltam olyan buta, hogy nem hoztam magammal kést és bicskát, de ha nálad sincs, amivel elfelezhetnénk, akkor edd meg az egyik oldalát így.
Vissza az elejére Go down
Viridiel
Viridiel
Hozzászólások száma :

3300
Join date :

2014. Nov. 23.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeKedd Feb. 19, 2019 6:39 pm

Nagyon izgultam, hogy mit fog szólni az ajándékomhoz és reméltem, hogy értékeli annyira, hogy megkapjam az a csókot, mert már igen csak vágytam rá, hiszen már jó pár perce nem érinthettem az ajkait és annyira, de annyira........csábító volt, ahogy ott ült izgatottan, kipirulva, hogy alig bírtam vissza fogni magam.
- Meg fogsz ölni........ - hörögtem elhaló hangon, eljátszva, hogy ha megtagadja tőlem akkor végem van.
Ez a játék még különlegesebbé tette azt az egészet és én nagyon élveztem, valahogy nem tudtam elképzelni, hogy valami is elronthatja ezt a pillanatot, legyen az bármilyen beszélgetés.
Persze tisztában voltam vele, hogy az élet nem csak móka és kacagás, de Lash-sal mindig, minden körülmények között meg tudtunk oldani eddig minden felmerülő dolgot és biztos voltam benne, hogy ez örökre így lesz, hiszen mindenem ő volt.
Szemem a kezére és az arcára tapadt, ide-oda ugrálva rajtuk, mert egy pillanatot sem akartam elszalasztani, amikor meglátja az övet.
És igen!
Boldog és elégedett mosoly ömlött szét az arcomon, amikor a lelkes villanást megláttam és szája széle a magasba kunkorodott.
Vártam, hohy megszólaljon, de olyan alaposan vizsgálgatta, forgatta, nézegette, hogy már tényleg tűkön ültem, mert azért szerettem volna hallani is a véleményét.
De már mikor karcsú derekán díszeleg és illeg-billeg benne, mindenféleképpen próbára téve a darabot, nem kételkedem, hogy megfelelő meglepetést választottam.
- Nem tudom, hogy létezik-e pont ilyen, de ezt csak neked csinálták, annak megfelelően, ahogy elmondtam az igényeket. Persze nem sejtettem, hogy most fogom átadni, hiszen nem számítottam rá, de úgy is lett volna alkalom valamikor a közeljövőben. Ám határtalanul boldog vagyok, hogy épp egy nappal ezelőtt kész lett és annak is, hogy örömet szerezhettem vele. - tartom szorosan a karjaimba, ahogy hozzám bújuk.
- Ezek szerint kapok néha kimenőt az aranykalitkából? - évődök vele, mert nem hagytam figyelmen kívül, hogy azt mondta "az útjaink során".
- Na igen. - dörmögtem a fülébe a következő szavaira és még szorosabbá vált az az ölelés. - Nekem övvel és öv nélkül is tetszel, de a legjobb az a változat, amikor csak az öv lesz rajtad.
Mikor a felezést felveti, hirtelen azt sem tudom, hogy miről van szó, aztán igyekszem visszatérni a jelenbe és lehiggadni, legalább addig, míg engedelmesen el nem tüntetjük amit az asztalra halmozott.
- Óhh, ne aggódj!Nekem minden porcikádra van gusztusom. - sóhajtottam, bár egyben tényleg izgatottá is váltam, hogy vajon milyen íze is lehet annak a baracknak.
Óvatosan veszem el a kezéből, amikor felém nyújtja és vadászkésemmel simán kettévágom, hogy aztán mindketten elfogyaszthassuk a magunk felét.
Habozás nélkül harapok bele.


Vissza az elejére Go down
Lashrael Laralytha
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

1607
Join date :

2017. Jun. 27.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeCsüt. Feb. 21, 2019 1:24 am

Felpillant kutakodás közben Viridiel halk szavaira, látva vonásain és tekintetében a féktelen vágyódást, amitől elmosolyodik, kihívással vegyes csábbal fürkészve párját.
- Dehogy öllek, pontosan annyit adok, hogy életben maradj – mondja halkan, finoman félredöntve a fejét, gyengéden végighúzva a férfi ajkain az ujjait, és bár nagy a csábítás, hogy meg is csókolja, nem tudva ellenállni párja vágyainak, mégis visszafogja magát. Muszáj, mielőtt elveszítenék a fejüket abban az imádatban, amit egymás iránt éreznek, a testi-lelki vonzalomban és a testiség ígéreteiben, ám visszacsúsztatja kezét a táska rejtekébe, hogy előkerítse, mit is hozott neki Viridiel. Amikor kihúzza és megpillantja, szétterjed benne a boldogság, hiszen ismét egy olyan dolgot kap párjától, aminek kiváltképp nagy hasznát veszi a jövőben. Egyébként is jobban értékeli ezeket a tárgyakat, mint az ékszereket, amik szépnek szépek, de használhatatlanok és csak félteni kell őket városokban, vándorutakon, nehogy elhagyja őket vagy ellopják tőle. A praktikusság sokkal többet jelent neki, főleg úgy, ha képes mások segítésére használni, ez pedig pont olyan, így a lelkesedése semmiképpen sem maradhat el, hálát adva magában Természet Anyának, hogy egy ilyen törődő párra találhatott.
A magyarázat közben hol Viridielt, hol az övet vizsgálgatja hatalmasra tágult szemekkel, kíváncsi gyerekként fogadva be minden kis apró információt és részletet, megmelegedve a gondolattól, hogy ehhez értőkkel csináltatta meg a darabot és nem egy egyszerű övet hozott neki, ami minden második árusnál megtalálható. Persze, azokkal sincs gondja, ugyanúgy hordaná őket, de így, hogy rekeszeset kapott, tele van bújtatókkal és kényelmesen hordozhat benne minden fontos tárgyat, sokat emel számára az értékén és fontosságán.
- Nekem mindig örömet szerzel – tekint fel rá szélesen mosolyogva. – Már csak a puszta jelenléteddel. De nagyon hálás vagyok, hogy így gondolsz ilyenekre, hogy ennyire előtérbe helyezed, mit tudok használni. Sokkal jobb érzés, mintha egy nyakéket vagy fülbevalót kapnék, ez sokkal... személyesebb. Nagyon köszönöm – hajtja vállára a fejét, orrívét a férfi nyakához illesztve, mellkasán pihentetve egy darabig a kezét, kérdésére pedig kuncogva húzódik egy kissé el, hogy a szemébe nézhessen kacagó tekintettel. – Inkább fogalmazzunk úgy, hogy viszem az aranykalitkát – jelenik meg egy csibészes félmosoly az arcán. – De talán a helycsere lenne a legpontosabb megfogalmazás, hiszen az utak során én vagyok a te kalitkádban - halkul el egy kissé, simogatva a mellkasát, nem tudva teljes mértékben kiszűrni belőle a vágyódást. Az ölelés szorosodására visszabújik hozzá, miután halkan letette az övet az asztalra, élvezve a békét, a szeretetet és biztonságot.
- Vagy inkább minden ruhadarab nélkül, nem? – érdeklődik, nyomva egy puszit a nyakára, többet nem merve adni, nehogy átbillenjenek a találkozó másik oka felé. Már így is kellően inog alattuk a léc, ő maga is érzi belül az izgatottságot, mégiscsak szabadabban törődhetnek a másikkal, arról nem is beszélve, hogy nem kell attól tartaniuk, valaki rájuk nyit vagy lebuknak... Bár a családon belül nagy eséllyel nyílt titok, hogy miféle tevékenységet űznek, mikor alkalom és lehetőség adódik rá, tilalom ide vagy oda.
Végül a barackhoz nyúl, hiszen ennek megosztását sem akarja túlságosan eltolni, nehogy a végén oda jussanak, hogy az eddig érlelt gyümölcs elkezdjen punnyadni és elrohadni. Nem szeretné, hogy ez legyen a sorsa, és bár nem tekint magára úgy, mint fára, azért az első termés, amit hozott, igenis fontos nem csupán a számára, de Viridiel számára is a reakciója alapján. Mondjuk még mindig fogalma sincs, hogy miért akkora érdem ez, hogy megosztja vele, hiszen számára ez annyira alapvető, ugyanakkor boldog a tudattól, hogy tud neki adni, hogy a férfi megtisztelve érzi magát az osztozástól. Sokat jelent ez neki is, hiszen ez mutat valamit, valami egészen különlegeset, amit megfogalmazni még nem igazán tud.
- Igazán? – könyököl az asztalra, mikor párja elveszi tőle a gyümölcsöt. – Majd nemsokára be is bizonyíthatod, érdekel, mennyire van gusztusod – vigyorog rá, teljes mértékben értve és értékelve az utalást, figyelve, ahogy könnyedén kettészeli a lédús barackot. – A magját ne dobd el, szeretném, ha ezt a találkozót a mag közös elültetésével zárnánk. Mégiscsak az első termésem – veszi is el, belerakva új övének egyik rekeszébe, hogy véletlenül se hagyják el, ágai közt tartva addig az átnyújtott felet, visszafordulva pedig sietősen harap ő is rá a gyümölcshúsra, hogy ne maradjon le túlságosan az élményről. Alapvetően nagyon édesnek találja és jóízűnek, ám jobban ízlelgetve van benne egy halvány kesernyésség, ami emlékezteti őt az éretlen gyümölcsökre, mégis valahogy más. Kicsit még rágódik rajta, próbálva megfogalmazni az érzéseit ennek kapcsán, izgulva attól is, hogy Viridiel mit fog gondolni róla, mert vélhetően hasonló élményben van része.
- Hmm... – nyel egyet. – Azt hiszem, ez összefoglalja az elmúlt időszakot – emeli meg a barack felét egy halvány mosollyal, ami szélesebbé válik, ha Viridielen nem lát semmiféle negatív érzelmet. – Édes a rengeteg együtt töltött időtől és boldogságtól, amit adsz nekem, de egy minimálisan ott egy kis kesernyés íz a fenyegetettség és veszélyek okozta félelmek miatt. Soha ne legyen ennél rosszabb - harap bele megint, már túrva is a gyümölcshalmot, amit a friss harmatban járva összeszedett, keresgélve a különféle bogyókat, amiket elcsipegethet. - Egyébként... - válogat még az összegyűjtött bogyók közül, felvezetve a beszélgetést egy könnyedebb témával, amolyan nosztalgikus hangulatot próbálva ébreszteni. - Emlékszel, hogy a második lukoili kirándulásunkkal azt mondtad, hogy már az első pillanattól kezdve öhm... hogy is fogalmaztál... - tűnődik el egy kissé. - Hogy az első pillanattól kezdve kiszemeltél magadnak? Meg hogy hagytál időt, hogy észrevegyelek és utána hagytad magad elcsábítani? Mindig elfelejtettem megkérdezni, de ez tényleg így volt, hogy az első ebédünknél kiválasztottál, vagy csak vicceltél aznap, hogy zavarba hozz? - érdeklődik jókedvűen, újabbat harapva a barackból. - Mmm, és ha így volt - tolja félre szájában a darabot, ajkai elé rakva a kezét addig, hogy beszélni tudjon. - Akkor mi miatt szemezgettél velem már akkor? Azóta kíváncsi vagyok, mióta ezt felhoztad, csak mert nálam például a szimpátián kívül nem volt semmi a találkozásunk napján. Inkább Délosban kezdett felébredni a kíváncsiságom irántad, csak nem voltam benne egyáltalán biztos, ha próbálkozni is akarok, megéri-e.
Vissza az elejére Go down
Viridiel
Viridiel
Hozzászólások száma :

3300
Join date :

2014. Nov. 23.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimePént. Feb. 22, 2019 5:50 pm

Annyira élvezem Lash-sal ezeket a kis játékokat, az elmés visszavágásait és, hogy érti és jól érti azokat a kétértelmű megjegyzéseimet, amikkel igyekszem zavarba hozni, jókedvre hangolni, megnevettetni. Olyan sok mindent elveszített az életében, hogy nem is tudom, hogy lehet ezeket pótolni, de én mindent el akarok követni, hogy elfeledtessem vele a szomorú és kegyetlen múltat és kényelmes, boldog jövőt biztosítsak neki.
- Az én gusztusom és étvágyam, ha veled kapcsolatos, akkor kielégíthetetlen. - hessegetem el a kétségeit vigyorogva.
Értően bólintok arra, hogy megtartsuk a magot és mint a közös jövőnk kezdetét Awyris-ban, elültessük és lássuk, ahogyan majd a leendő csemetéinkkel együtt fejlődik.
Miután kihámoztam a gyümölcs húsából, azonnal a kezébe is nyomom.
Ezek után kíváncsian fordulok a gyümölcs rám eső fele felé és érdeklődve forgatom, ízlelgetem a számban a falatot. Teljesen megérett, finom és lédús, rég ettem ilyen édes gyümölcsöt és csak miután lenyeltem érezhető egy nagyon halvány keserédes utóíz, ami semmit nem vesz el az élvezetből, inkább kissé érdekessé és egyedivé teszi, olyan lashraelessé............hiszen tényleg ő jut eszembe róla és ezért széles mosollyal veszem tudomásul, hogy mennyire egyre jár az agyunk, hiszen a szavai azt mutatják, hasonló következtetést vont le, mint én.
- Mintha olvastál volna a gondolataimban, épp az jutott eszembe, hogy a gyümülcs pont olyan, mint te, de hát ezen miért is csodálkoznék. - nézek rá jóleső elégedettséggel, lenyelve az utolsó falatot is és lenyalogatom még az ujjaimat is.
Én nem vagyok éhes, de tudom mit össze dolgozott Lash, hogy ilyen vendéglátásban részesítsen, ezért én is csipegetek még ezt-azt, utánozva kedvesemet.
- Igen! Azt kell mondjam, hogy miután kiszúrtalak az emberek között, ahogy engem figyelsz, rögtön megakadt rajtad a szemem és..... - felemeltem a fejem és kihúztam magam, - természetesen igazat mondtam, elég időt hagytam neked, hogy a magad módján elcsábíthass. - évődtem vele, de aztán igyekeztem komolyan válaszolni. - Persze nekem is idő kellett, hiszen nem gondoltam volna, hogy pont ez után fogja valaki elrabolni a szívem, de az útjaink során egyre jobban megismertelek és egyre jobbna meggyőződtem róla, hogy te vagy nekem az igazi. Úgy vélem ez egy folyamat volt, de kellett az az első szimpátia és rád terelődő figyelem, hogy ez elkezdődjön. Azt hiszem elmondhatjuk, ha nem is szerelem, de szimpátia volt első látásra.
Remélem, őszinte szavaim nem bántják meg, hanem inkább megerősítik abban, hogy az elköteleződésem, nem valami hirtelen fellángolás, hanem hoszzú, kitartó érzelmi utazás végeredménye.
- Részemről megérte és remélem a részedről is. - próbáltam közelebb húzódni hozzá, hogy megölelhessem, de éreztem, hogy talán most jön az a "komolyabb" beszélgetés, amit az elején emlegetett és ha kellett még megtartóztattam magam.



Vissza az elejére Go down
Lashrael Laralytha
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

1607
Join date :

2017. Jun. 27.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimePént. Feb. 22, 2019 8:31 pm

Szélesedő vigyorral fogadja a bizonygató szavakat, majd egy hálás biccentéssel veszi át a magot, hogy el is rakhassa oda, ahol biztosan megtalálják. Talán az elültetésével egy olyan fa fog nőni, ami mindkettejük számára fontos lesz, egyfajta lezárás és kezdet életük újabb szakaszába. Elszórakozik a gondolattal, hogy mennyi minden változott, hogy mennyire felgyorsultak az események, tartva egy romantikusan és túlzón boldog irányba, semmiképpen sem feledve a múltat, hogy soha semmiképpen se unjon bele, ne váljon értéktelenné.
- Hááát, mit vártál? – mosolyog rá csibészesen. – Mégiscsak belőlem van – beszél átlátszó nagyképűséggel, ám aztán szelídebbé válik ábrázata, nem ismételve el, kinek is köszönhető a gyümölcs édes íze. Nem titkolja, hogy hálás – miért is tenné? Borzasztóan sokkal tartozik a férfinak, az életével és minden porcikájával, hogy ennyire jó irányba terelte azt az ösvényt, amin haladt, és esze ágában sincs megtagadni tőle bármit is. Mindene az övé, és nemcsak hálából van ez így, hanem vonzalmából és szeretetéből fakadóan is.
Gondolatai más irányt vesznek, ahogy a kacérkodás és a gyümölcs megosztása után rátérhetnek arra a bizonyos beszélgetésre, ami mögött nincs túl sok, inkább a saját biztonságérzete az, amit meg akar erősíteni, na meg persze a jövőjükről és a tervekről nem ártana legalább egy kicsit szót ejteni, mert bármennyire tűnik elhanyagolhatónak, kétszeresen meg akar győződni a talaj szilárdságáról.
Kis híján elneveti magát, mikor Viridiel előadja a történetet és a szándékait a maga szórakozott magabiztosságában, de csak a tekintete kacag, miközben közelebb hajolva hozzá megcirógatja az állát, mintha egy macskával tenné ezt.
- Nahát, micsoda egy eszes fiúcska vagy te! – nyom egy puszit aztán az arcára, majd visszahúzódik. - Hihetetlen, mennyire előrelátó vagy, vagy csak én vagyok ennyire kiszámítható? - rázza meg a fejét átlátszó hitetlenkedéssel, halk kuncogást már megengedve a végén, mert nem bírja visszatartani ennél tovább, a valamivel komolyabb ábrázatra azonban ő is visszább veszi a túlzottan vidám vonásokat, kíváncsian fürkészve párját, hiszen már régóta benne van az imént elhangzott kérdés. Jelen felállás szerint nem mintha sokat számítana, hiszen tetőtől talpig imádják egymást, azért mégis böki egy kissé a csőrét, hogy az első találkozó alkalmával mik is voltak a gondolatai vele kapcsolatban. Valamiért kiváltképp érdekesnek találja összehasonlítani a múltat a jelennel, hogy honnan indult ténylegesen és mivé lett.
Egyáltalán nem bántódik meg, helyette értékeli az őszinteséget, amivel Viridiel beszél - sőt, amit el is vár tőle, mégiscsak ez volt az egyik indok, ami miatt menthetetlenül belehabarodott, és nem akarja, hogy ez a tulajdonsága valaha is megváltozzon. Szereti ezt a vonását, mert soha nem kell azt éreznie, hogy egy ármánykodásba folyna, apró hazugságok láncolatába, egyáltalán nem kedvelve a titkolózást és őszintétlenséget.
Még nem szól, érzékelve, hogy Viridielnek van további megjegyzése ehhez, így megvárja azt, boldogan véve közeledését, átkarolva őt a nyakánál, tiszta szerelemmel nézve a szemébe.
- Minden pillanatát megérte - tűr lassan a férfi füle mögé pár ezüstös tincset, félresöpörve még néhányat a homlokán, elbűvölten figyelve párja vonásait. - Minden döntést és minden áldozatot - teszi hozzá halkabban, de nem kevesebb szeretettel a hangjában. - Bármit megadnék ezért a kapcsolatért, hogy végig tündökölve virágozzon - hagy egy kis szünetet utána, közben gyengéden simítva végig Viridiel arcán. - Örülök, hogy ez nem csupán egy futó kapcsolat, hanem egy nagyon mélyen gyökerező kötelék - mosolyodik el visszafogottan. - Nagyon szívesen megkérdezném, hogy miért nem valaki más került abba a megtisztelő pozícióba, amiben én vagyok most, de azt hiszem, párszor már kiemeltük azokat a tulajdonságokat, amikkel elnyertük egymást. Inkább azt kérdezem, hogy nem érzed-e mindezt túl gyorsnak. Tudom, hogy nagyon... családcentrikus vagyok és minden vágyam, hogy egy nagy és boldog családban legyek feleség és anya, de nem szeretnék ezzel súlyt helyezni rád és sürgetni téged. Lehet, hogy a szíved már az enyém, de tisztában vagyok vele, hogy továbbra is hívnak téged a kalandok, és nem akarom, hogy kényelmetlenül elkötelezve érezd magad - válik némileg aggodalmassá, tenyerét a férfi arcának ívén pihentetve, hüvelykujjával cirógatva őt. - Én úgyis itt vagyok és itt leszek neked egy egész életre, csak miattam nem kell folytatni ezt a felfordulást, ha esetleg nem érzed magad teljes mértékben késznek erre - utal az előkészületekre, amik kissé zavarosak és zűrösek alkalmanként, hogy mi hogyan és miként legyen. - Meg félek egy kicsit, hogy mi lesz akkor, ha a bátyám fülébe jut - pillant oldalra. - Nem szeretném, hogy elrontson egy ilyen napot.
Vissza az elejére Go down
Viridiel
Viridiel
Hozzászólások száma :

3300
Join date :

2014. Nov. 23.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeVas. Feb. 24, 2019 1:21 pm

Nem tudom, hogy mit szeretne ezzel kapcsolatban Lash hallani, talán azt, amit a legtöbb nő, hogy szerelem volt első látásra, de úgy gondoltam, hogy eléggé megismertem már választott páromat ahhoz, hogy megérezzem, azt várja, hogy az igazat mondjam. És én sosem lennék képes neki hazudni, főleg nem azért, hogy jobb színben tüntessem fel magam, de ő ezt úgyis tudja.
És többek között ezért is imádtam. Soha nem volt olyan rossz sorom, mint neki, olyan borzasztó, elutasító, kegyetlen családja, mégis olyan sok volt benne a megértés, az elfogadás, hiszen még a sötét efeket is meg akarta ismerni, mentségeket találni neki, hogy miért olyanok, amilyenek. Ő volt a másik felem, a jó felem és én sosem akartam elveszíteni.
Belesimultam a simogatásába, élveztem puha, meleg keze érintését az arcomon.
Sok kalandban és veszélyben volt részünk az utobbi időben, de most ez a béke szigete volt, ahol lelkünk boldogan élvezte a nyugalmat.
- Igen, minden egyes perce megérte! - suttogtam, ismételve a szavait.
Lebegtem ebben a békességben és elmerültem fénylő, csillagszemű tekintetében, mosolyogva a még mindig kételkedő szavain, bár saját magát már meg is válaszolta részben.
- Gyorsnak....... - merengtem el még kicsit, ízlelgetve a szót, - nem,.......nem érzem gyorsnak, sőt ha már az első fiunk mellettünk gügyögne, azt sem bánnám. - öleltem át, mert muszáj volt, hogy érezze, mennyire szeretem. - És a kalandok, a.....munkám......szóval.....szeretném, ha ki tudnánk találni, hogyan egyensúlyozhatnánk, mert hajlandó vagyok miattad és leendő családunkért megtenni mindent, ám ez az életem, de........de tényleg csökkenteni fogom, ígérem, hogy sok időt tölthessek veletek. - próbálom megfogalmazni az érzéseimet.
Átgondoltam már a dolgot és tudom, hogy igaza van, félt ő is, ahogy én őt, nem sajátíthatom ki ezt az érzést csak magamnak és természetes, hogy a családi teendőkből is ki kell vennem a részem, nem szeretném, ha a gyerekeim nélkülem nőnének fel, ezért nem nagy áldozat, ha kevesebb és a veszélytelenebb munkákat vállalom el.
Kérdőn nézek rá, hogy ezt elfogadja-e vagy többet kérne.......
- A bátyádnak ebbe nincs beleszólása, frigyünkre már a király és királynő is áldását adta. - fut át némi harag a vonásaimon, ahogy eszembe juttatja méltatlan családját.
Persze tudomásul kell vennem, hogy a király elégedett a fickóval, de nem kell attól még elviselnünk magunk körül, ez a mi döntésünk kell, hogy legyen.

Vissza az elejére Go down
Lashrael Laralytha
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

1607
Join date :

2017. Jun. 27.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeVas. Feb. 24, 2019 3:15 pm

Szorong egy kissé annak ellenére is, Viridiel milyen ábrándozó tekintettel és vonásokkal bámul rá, mert nem most akar rájönni arra, hogy a túl sokszor emlegetett vágyaival erőltette mindezt párjára. Persze, emlékszik arra, hogy mikor a félreértés történt a sötételf hadvezér birtokán, mennyire meghatódott, hogy mennyire boldog volt, még ha csak rosszul is fogalmazott. Bosszantó a számára, hogy még mindig kételkedik ennyi bizonygatás, kaland és törődés után, de annyira óvatos akar lenni, annyira nem akarja a férfit elveszíteni, hiába van azzal tisztában, hogyha valami nem tetszik neki, akkor úgyis szólni fog, azonban... Ott van mellette az is, hogy kedvese is hasonlóképp áll a kapcsolathoz: óvatosan, nehogy megbántsa vagy elveszítse. Olyan ez, mint valami kétélű penge, amit meg kell tanulni kezelni mindkettejüknek, nehogy önmagukat vagy egymást sértsék meg vele.
Meghatottan bújik bele a férfi ölelésébe, szorítva őt magához, lábát óvatosan Viridiel ölébe csúsztatva, így máris kényelmesebben fordulva felé. Ígéretére még jobban húzódik hozzá, nyomva fejét a férfi vállgödrébe, hálásan szorongatva őt, bár ágaival csak óvatosan meri mindezt tenni, mert nem kifejezetten érzékeli velük az erő mértékét. Fogalma sincs, hogy miként köszönhetné meg ezt, mert tudja, hogy mennyire fontos párja számára a változatosság és kimozdulás, a kalandok, új ismeretek, és nem akarja elvenni tőle azt, ami eddig kitette az életét. Nyilván szeretné, ha végig mellette maradna, és bár van egy ötlete, miként oldhatnák meg ezt, kicsit kockázatos lehet, és nem is biztos, hogy Viridiel elfogadja. Mindenesetre azért fel fogja hozni, csak először a jelen problémájával akar foglalkozni: az esküvőjükkel, azzal, hogy miként védhetik ki a kellemetlenségeket. Mondjuk nem feltétlen kell meghívni őket, és az sem kizárt, hogyha meg is hívnák őket, akkor sem jönnének el azért, mert nem ismerik el őt úgy, mint családtagot.
- Igazad van – mosolyog szégyellősen, kissé bizonytalanul, de aztán pár apró bólintással megerősödnek benne az elhangzottak. – Lehet, dacból se jönne el sem ő, sem anyánk, így fejezve ki, hogy továbbra sem támogatnak – nevet keserűen, hitetlenkedve rázva meg a fejét, irigyelve párját szerető családja miatt. – Biztos megkérhetjük az uralkodópárt is, hogy küldjék el valami megbízásra arra az időszakra, és akkor biztosan nem lesz vele gondunk – pillant Viridielre. – Édesanyám meg nem jönne el egyedül, arról nem is beszélve, hogy biztos nem szívesen megy már sehova a koránál fogva. Jó lesz minden – bújik vissza Viridielhez, megnyugodva szívva magába az illatát. – Szeretlek – suttogja, pár pillanatig még így maradva, majd ismét eltávolodva, hogy a másik kitárgyalandó témára visszatérjen, mely Zevadarban ugyancsak problémát okozott.
- Én lennék a világ legboldogabb nője, ha csak egy icipicit is visszavennél a kalandozás tempójából – mosolyog párjára, könnyeden beszélve. – Ugyanakkor van egy másik ötletem is erre, ami lehet, hogy nem fog tetszeni – tűr egy vörös tincset kissé idegesen a füle mögé. – Mit szólnál hozzá, ha esetleg veled tartanék, amíg várjuk, hogy megszülessen? - érdeklődik kissé félénken, óvatosan pislogva fel párjára. - És így nem maradnál le semmiről, végig egymás mellett lehetnénk, és amíg nem Zevadarba kell mennünk – ami a közeljövőben elég valószínűtlen -, akkor a természet úgyis védelmezni fog, állatként pedig elmenekülhetek bármikor, ha akkora bajba kerülnénk - magyarázkodik, bár lehet, inkább hat erősködésnek, hogy a férfi mindenképp belemenjen ebbe az elképzelésbe, hiába nincsenek benne erőszakos szándékok. Le se tudná tagadni azonban, hogy nem akar nélküle lenni életének ezen szakaszában sem. - És ha nagyon előreszaladnék, akkor talán egy-két gyerekkel utazni lehet, kicsit problémás lesz, de tudnánk rájuk figyelni, és így megint nem kell elválnunk hosszabb időre. Legfeljebb olyan feladatokat vállalsz, ami kevésbé veszélyes, de ez az ígéreteddel egyébként is így lenne - veti fel további elképzeléseit. - És... - remeg meg egy kissé a hangja, hátrébb húzódva egy kissé, hogy belenézhessen Viridiel szemébe komolyan. - És ha mindezt elfogadod, ha nem, szeretném, ha a gyerekeink megszületése előtt és után egy-két hónapot otthon töltenénk együtt, legyen ez az otthon itt, a családodnál vagy már a saját, elszigetelt világunk. Ígérd meg nekem, Természet Anya nevére, ígérd meg, hogy akkor velem leszel, ha máshol vagy, visszatérsz, ha feladatot kapnál, elutasítod - szorítja erősen a férfi kezét egyre csak összeszoruló torokkal és elvékonyodó hanggal, az arcára kiülő kétségbeesett könyörgés pedig könnyedén elárulhatja, hogy mennyire fontos ez neki és mennyire fél, ha az egyik legkiszolgáltatottabb pillanatokon egyedül kell átmennie. - Szeretném, ha mindenképp részese lennél annak a csodának, amikor egy új élet kerül erre a világra, a te gyermekedé, és azt akarom, hogy csak te tartsd, amíg én vissza nem nyerem az erőm, hogy figyelhessek rá. Ígérd meg nekem, hogy nem adod oda senkinek, mert én nem bírnám ki, ha még egyszer elveszíteném. - A szemei benedvesednek, ahogy az emlékek, ha fakóbban is, mint annak idején, de felelevenednek benne. A fájdalom attól még ott van és szúrja őt, a félelem benne rejtőzik most, hogy ismét eljött a lehetősége annak, hogy gyerekvállalásba kezdjen, ezúttal talán jóval nyugodtabban és nagyobb biztonságban. Persze nem merne arra megesküdni, hogy nem lesz görcsben a gyomra a születés körüli napokban, hogy nem fogja még így is félteni a csecsemőt, mert már most sejti, hogy a kimerültség okozta féléber állapotában is keresni fogja.
- Ígérd meg ezt, Viridiel, és én boldogan fogom hordani a gyermekeinket a szívem alatt, más esetben viszont nem vállalom el ezt, bármennyire lenne csodálatos.
Vissza az elejére Go down
Viridiel
Viridiel
Hozzászólások száma :

3300
Join date :

2014. Nov. 23.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeHétf. Feb. 25, 2019 7:19 pm

Most tudatosul csak bennem, hogy Lash mennyire aggódik a családja miatt, valahogy ez a nagy boldogságban ki ment a fejemből, pedig sokszor beszéltünk már erről, amikor együtt kalandoztunk. Ismertem a múltját, hogy miként dobta, taszította el a családja, így gondolnom kellett volna rá.
- Ne aggódj e miatt szerelmem. - simítottam végig most én az arcán. - Azt hívunk meg az esküvőnkre, akit csak szeretnénk és, ha nem akarod látni a családodat, főként a bátyádat, akkor nem lesz meghívva. Ha meg eljön, akkor vagy viselkedni fog vagy meg tudhatja, hogy most már egy nemes tündeasszonnyal van dolga és úgy is kell bánnia veled. Ha nem adja meg a megfelelő tiszteletet, akkor ezzel megsérti az én családomat, amit nem hiszem, hogy vállalna. - jelentem ki határozottan és nagyon-nagyon komolyan. - Édesanyádat mindenképp szeretettel várjuk, ha kell van pár unokafivérem, aki boldogan elkíséri. Csak rajta múlik és természetesen rajtad, hogy jelen akar-e lenni az életedben.
Szeretetéért hálás vagyok Természet Anyának és szándékomban áll hamarosan kimutatni, hogy mennyire.......Hajh! csak még muszáj megbeszélni a dolgokat és látom az elhatározást kedvesem szemében, így beletörődően fogom vissza magam.
Kíváncsiságom feléled, ahogy a kalandozásokra terelődik a szava, de igaza van abban, hogy a javaslata nem tetszik. És nem azért mert maradi lenne a felfogásom, hogy egy asszonynak a családi tűzhely mellett a helye, hanem mért már így is éveket vett el az életemből az aggodalom, amit miatta éreztem, amikor veszélyes helyzetekbe került.
Nem is nagyon leplezem, ahogy ráncokba szalad beszéde közben a homlokom, de erősen megfogadtam, hogy nem fogom az aggodalmamat előtérbe helyezni, hiszen megértettem, hogy Lash is ugyanezen érzelmeken megy keresztül miattam ls, ha ő képes elengedni, akkor nekem sem kéne elzárkózni előle........
És különben is értékelnem kell a ravaszságát, hiszen ha belemegyek abba, hogy a gyerekeink megszületéséig velem tartson útjaimon, biztos lehet benne, hogy csak olyan munkákat vállalok majd el, amiben nem sodródhat veszélybe.
Ám a folytatás már egyáltalán nem tetszik!
- Nézd szerelmem..... - kezdek bele, nem is rögtön, hanem kis gondolkodás után. - Bár ismersz és szeretnélek burokban tartani, hogy ne eshessen semmi bajod, az első részével a javaslatodnak még benne is lennék, hiszen ennyi jár neked, de....... - nézek rá inkább kérő, mint elutasító tekintettel, - meg kell értened, hogy ezt már nem bírnám elviselni, ha a gyerekek is megszületnek és velünk lennének. Ezt nem hiszem, hogy kellőne átgondoltad. - ingatom meg a fejem. - De, ahogy mondtam már, azt meg tudom ígérni, hogy mindenképp könnyebb és kevesebb feladatot fogok elvállalni, hogy minél többet veletek lehessek és még azt sem zárom ki, hogy kérvényezzem a királytól, hogy erdőőri munkát adjon majd. - jelentem ki.
Aztán teljesen elolvadok attól, amit a végére tartogat, mert nem gondoltam volna, hogy ez egyáltalán felmerül benne.
- Édes Természet Anya Lash! Ez a legtermészetesebb dolog a világon! - ölelem karjaimba és csókolom össze-vissza. - Semmiért nem mulasztanám sem a gyermekünk születését, sem azt, hogy támogassalak az ehhez vezető út végén és a családdá válásunk elején! Soha semmiért nem hagynálak egyedül és mindig.....hallod Lash!......mindig védelmezni fogom a gyermekeinket és téged az utolsó leheletemig!
Ha nem ismerném azt, hogy miért kéri ezt, akkor még meg is bántódnék, hogy egyáltalán felmerül ez benne, de tudom miért kéri és mindent elkövetek, hogy ezt elfelejtessem vele és élete végéig boldoggá tegyem. Hiszen ez az én boldogságom is.


Vissza az elejére Go down
Lashrael Laralytha
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

1607
Join date :

2017. Jun. 27.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeKedd Feb. 26, 2019 1:24 am

Riadt, mert fogalma sincs, miként védhetnének ki kellemetlen és kényelmetlen pillanatokat, amiket a családja okozna, ha megjelennének, azonban ez nyomban enyhül Viridiel érintésekor. Behunyt szemekkel simul bele, úgy hallgatva megnyugtató hangját, ellazulva és megbékélve tőle, lassan bólogatva, ahogy párja a lehetőségeket ecseteli. Tény, nem sértegethet csak úgy másikat testvére, elvégre ismét teljes értékű elffé válhatott nem csupán a király visszahozásával, hanem azzal, hogy párjául egy ugyancsak nemessé vált férfi választotta. Ha félrelép, akkor könnyedén csattanhat a saját önbecsülésén is, ami csökkenteni fogja a tekintélyét, és ezt bizonyára testvére nem fogja megengedni magának, így valószínűbb, hogy inkább el se jön. Anyja említésére csak megrázza nemlegesen a fejét, elhúzva azt, mintha valamiféle bűntudata lenne.
- Nem, nem szeretném őt se látni... – mered lefelé. – Végeredményben a számára egy csalódássá váltam, javíthatatlanná, azzá a lénnyé, aki miatt széthullott a családja – beszél halkan. – Vádolt engem mindennel, és mikor megtudta, hogy egy félvérrel vagyok várandós, onnantól csak a család szégyenfoltjának kezelt, mint mindenki más – sóhajtja. – Ők nem... nem olyanok, mint te vagy én, ők görcsösen ragaszkodnak az eddigi normákhoz, és ami megtörtént, az már megtörtént. Én egyébként se biztos, hogy meg tudnék neki bocsátani, mégiscsak elárult egy olyan döntés kapcsán, amiben inkább maximálisan támogatnia kellett volna – vagy legalább megakadályozni valahogy azt, hogy elvegyék tőlem azt a kicsiny kis életet. Mégiscsak szerettem azt az embert a végül soha nem látott gyerekével együtt, még ha ki is derült utána, hogy valószínűleg csak kihasznált és visszaélt az érzéseimmel. Talán csak a testem kellett neki – nevet fel keserűen, nem sokkal utána lassan ingatva a fejét. – Nem, ne hívjuk meg édesanyámat se. Sokat köszönhetek neki, hiszen felnevelt és tanított, de ugyanúgy beletaszított a kilátástalanságba úgy, hogy nagyon is jól tudta és tudja, milyen elveszíteni a saját gyermekét. Természet Anya hagyta, hogy ő lásson kettőt is meghalni csecsemőként, aztán másik két felnőtt fiát vesztette el az egyik sötételf csatában - rázza meg lemondó beletörődéssel a fejét, benne részvéttel és megértő fájdalommal. - Még egyébként se készültem fel arra, hogy lássam őt vagy képes legyek vele beszélni... És én boldog akarok lenni, nem szorongani, mit kéne neki mondanom vagy oda kéne-e egyáltalán mennem, esetleg viselkedjek-e úgy, mintha semmi se történt volna. Nem akarok ezzel foglalkozni, emlékezetesnek és boldognak akarom megélni, ahol a múltam összes darabját magam mögött hagyhatom - mosolyog rá párjára őszintén. - Új életet adtál nekem, és én ki fogom használni, hogy tiszta lappal indíthatok.
Egészen elképesztő az az elhatározás, amit magában érez, és igazán talán soha nem mert abban hinni, hogy elérkezhet egy ilyen pillanat. Annyira benne volt abban a sötét masszában, annyira szorosan ölelte őt a kétség, aggodalom és kilátástalanság, hogy eszébe sem jutott egy új kezdetnek a lehetősége vagy az, hogy megéremli. Mindig valamiféle elérhetetlen vágyálom volt ez csupán, amit soha nem érhet el azért, mert bűnös és megbocsáthatatlan vétkeket követett el, hogy nem érdemli meg. Mélyen gyökeret vertek benne ezek a gondolatok, ám párjának hála, ha lassan is, de felnyíltak a szemei, hogy igenis joga van a boldogsághoz, még ha nem is lesz könnyű.
Nem tetszik neki, látja rajta, pedig annyira örült, hogy előhozakodhatott valamivel, ami köztes megoldásként szolgálhat. Ha volt is benne bárminemű lelkesedés, akkor azt most biztosan felváltja a szorongás és egyfajta félelem, önkéntelenül is harapva az alsó ajkába feszültségében. Ha van rá lehetőség, akkor semmiképpen sem engedné el Viridielt egy kis időre sem, mert rá kell jönnie, hogy fél nélküle, fél Awyrisban, ahol ugyan nem sokan lehetnek erősebbek nála mágiailag, mégis retteg a tudattól, hogy valaki rátör, fél más vidékeken, mert azok meg teljesen idegennek bizonyulnak. Úgy érzékeli, hogy életképtelenné vált, ha egymaga kell lennie, és gyerekeket nem tud védelmezni egyedül harcképességek híján, ha Awyrisban lenne baj pont akkor, mikor párja távol van. Azt a közel egy évet meg szintén nem szeretné egyedül eltölteni, akkor ismét annyira magányossá válna még a telepatikus kommunkálás ellenére is. Az nem olyan, mintha mellette lenne, mintha kísérné folyamatosan, hogyan növekszik a hasa, hogyan lesz benn egyre erősebb az a kis élet, annyi kis apróságról maradna le, amit lehet, utólag sajnálna, amitől ugyancsak nem szeretné megfosztani párját. Akkor inkább vele tart, még ha kissé fáradékony is lesz tőle, de...
Nem akar egyedül maradni, talán azért sem, mert ösztönösen benne van az a félelem, hogy ezt követően elhagyhatja őt. Tisztában van azzal, hogy mindez butaság, mégiscsak most beszélgetnek arról, hogy összeházasodnak, hogy a tradíciók szerint is egymáséi lehetnek innentől, és soha senki más nem állhat közéjük, akkor se tagadhatja, hogy tart az esetleges elhagyástól. Az eddigi gátlásain már bőven túllépett, legalábbis a legnagyobb részén, köszönhetően párja bizonygatásainak, de ez a családalapítás egy annyira kényes és ingoványos téma a számára, amibe fél belevágni biztos és állandó partner hiányában, aki figyel rá és a csemetékre egyaránt. Mondjuk ez még odébb van, csak nem követné el ugyanazt a felelőtlenséget, mint két évtizeddel ezelőtt...
Zavarodottak a gondolatai és az érzelmei, párja szavaira pedig bár elhallgat minden, mert érzi benne az ellenállást és rosszallást az ötleteit illetően, belül nehezen viseli mindezt a megértése ellenére. Ő maga is biztosan szívesebben venné, ha a gyerek otthon lenne teljes biztonságban, de hol van olyan? Talán pár napot, egy hetet legfeljebb az apróság el tudna tölteni Viridieléknél a szülei nélkül, ha esetleg leendő férjére olyan feladatot hárítanának, amibe nem engedné egyedül, csak akkor meg a gyerek... Őt sem akarja egyedül hagyni, de párja biztos életben maradásáért is mindent megtenne, és úgy érzi, megszakad ettől, mert védelmezne mindenkit, ott lenne mindenki mellett, csak éppen nem teheti.
Nem tudja tagadni, hogy szomorú emiatt, de nem is mondhatja azt, hogy nem érti meg, mert tökéletesen látja a gondot mindezzel. Aggódik ő is hozzá hasonlóan, nem akarja, ha az utódaik veszélybe kerülnének, ám ő sem akar arról értesülni, hogy párja félholtan tartózkodik valahol az egyik királyság egy eldugott szegletében, köszönhetően egy újabb kalandjának...
- Azt esetleg... Arról esetleg lehet szó, hogyha nem is hozzuk magunkkal, de kivárjuk, amíg már tudja rövidebb ideig nélkülözni a jelenlétünket? Amikor már más is, akár a te szüleid is tudnak róla gondoskodni, míg távol vagyunk? És akkor addig ezeket az erdőőri munkákat végzed? Nem... Nem azt mondom, hogy minden utadra utána kísérni foglak, hiszen fontos, hogy mellette legyünk, vagy legalább én, csak ha valami veszélyesebbet érzek az egész mögött, akkor... Ha csak egy levelet kell kézbesítened, akkor nyilván nem megyek...
Sebesen gondolkodik, hogy mégis mi szolgálhatna végül ezek alapján megoldással, de kezd egyre inkább szétcsúszni ezek tervezésétől. Annyira szeretne párjával lenni, a gyerekükkel, aggodalom nélkül éldegélni, de nem kényszerítheti Viridielt még mindig a maradásra és nem is akarja. Vesz pár mély levegőt, mert be kell látnia, bármennyire is rossz ez neki, bármennyire bizonytalan, neki is tudnia kell engedni, és el kell fogadnia a saját félelmeinek egy részét, mert nagyon úgy tűnik, idáig képtelen volt szembesülni velük.
- Felejtsd el... - temeti bal tenyerébe az arcát, mélyet sóhajtva. - Te vállalod, hogy várandósan veled mehessek, elfogadod ezt, még ha nem is tetszik, nekem is el kell fogadnom, hogy tényleg... külön kell lennünk... - fogja át ágaival bal felkarját, tenyerét az ölébe fektetve, mereven bámulva maga elé. - Nem várhatom el, hogy lemondj arról, ami eddig az életed volt. Megoldom majd egyedül, amíg a gyereknek mindenképp szüksége van rám, addig mellette leszek, az aggodalmammal meg majd kezdek valamit. Ne vállalj emiatt olyan munkát, amit úgyse élveznél, felesleges - rázza meg helytelenítően a fejét. - Inkább akkor utazz, de... - emeli meg a fejét. - Ha eljön ez az időszak, akkor mindenképp tartsd velem a kapcsolatot, jó? Beszélgessünk esténként és ne vállalj túl sokáig tartót, mert rád is szüksége lesz, tudnia kell majd neki is, hogy te is mennyire szereted. És... Mindenképp maradj életben, jó? Tudom, hogy sok mindent megjártál, de még egy egyszerű nyílvessző is lehet halálos, ha jó helyen talál... Térj vissza mindig hozzám, jó? Nem akarok egyedül nevelni - halkul el, ezúttal ő kérlelve társát, lelkére kötve saját biztonságát, bár tudja, hogy hiába tesz minderre ígéretet, akkor is nehezen fogja tudni elengedni. Kérései közben lassan közelebb húzódik a férfihoz, cirógatva az arcát, homlokát az övéhez érintve, behunyt szemekkel mondva már az utolsó szavakat, mert már csak az fáj, hogy ebben a bizonytalan világban bármikor elveszítheti őt.
Határozottan rossz és nehéz ez így, mert sok mindent akarnak, de ezek összeférhetetlenek, és így fogalma sincs, mégis milyen arányban lenne helyes a véghezvitelük, mit kéne előrébb tenniük, mert hát... A család és a kaland tényleg nem két olyan dolog és életcél, ami könnyen összehozható lenne. Elkeseríti, de csak akkor lesz ennek megoldása, ha mindketten adnak és elfogadnak, vállalva egy kis kényelmetlenséget, de nem téve tönkre a másikat a saját irányaikkal. Hozzá fognak szokni, csupán nehezményezi a gondolatát annak, hogy külön legyenek, elvégre mégiscsak arra várt, hogy valakivel az életét élje le úgy, aki mellett végig ott lesz. Persze semmi sem gond- és akadálymentes...
Végül rátér arra, ami a legfontosabb kérés a számára, mert ha ezen bukik a dolog, akkor bele se kezd egyáltalán. Muszáj megígértetnie párjával, hogy tehetetlen perceiben ott legyen mellette, támogatja őt, mert nagy szüksége lesz rá, hogy a gyomorgörcsöt okozó félelem valamelyest enyhüljön.
Megilletődve veszi észre Viridiel kitörő boldogságát, értetlenül és bután meredve rá, alig reagálva arra, amikor csókokkal borítja el az arcát. Szólni se tud hirtelen, és bár valami hasonlóra számított Viridieltől, valamiért mégis egészen váratlanul éri őt. Hasonlóan bámul utána is, mint aki nem hisz a fülének vagy nem érti azt, amit beszélnek hozzá, annyira hihetetlennek találja azt a megkönnyebbülést, ami párja szavai nyomán érkezik. Azt se tudja hirtelen, hogy sírjon vagy nevessen, mert annyira boldog, hogy a legnehezebb időszakot vele tölti hezitálás nélkül, anélkül, hogy a kalandra gondoljon, ő pedig elmondhatatlanul örül ennek. Pár pillanatig ábrázata ugyan nem változik, de hamar könnybe lábad a szeme, kitörő örömmel karolva át nyakánál, szenvedélytől és hálától fűtve csókolva meg a férfit, erősen markolva rá a hajára, de ügyelve rá, ne a fejbőr bánja.
- Köszönöm! - leheli az ajkai közé, mikor egy pillanatra biztos sikerül elválnia Viridieltől. - Annyi gyereket kapsz, amennyit akarsz! Mindet felneveljük, mindet! - ad egy rövid csókot. - Szeretlek, Viridiel, mindennél jobban szeretlek, és soha boldogabb nem lehetnék sehol máshol és senki mással! A feleséged akarok lenni és a gyermekeid anyja! - suttogja ragyogó pillantással, szorosan ölelve párját, végig a szemeibe nézve.
Vissza az elejére Go down
Viridiel
Viridiel
Hozzászólások száma :

3300
Join date :

2014. Nov. 23.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeCsüt. Feb. 28, 2019 4:05 pm

Elkomorodva hallgattam, ahogy az anyjáról beszélt, akinek az lett volna a dolga, hogy a legrosszabb, legszomorúbb időszakában mellette álljon és bár soha nem láttam, de valahogy nem is vágytam rá, hogy szerelmem közelében legyen ezek után.
Az a nap arról kell, hogy szóljon, hogy Lash legyen a világ legboldogabb embere és én ezt mindenképp meg akarom adni neki. Ha az ő családja nem áll mellette, majd az enyém igen és én is.
- Rendben van szerelmem. Tudd, hogy minden úgy lesz, ahogy szeretnéd és már láthattad és érezhetted, hogy az én családom úgy fogad el téged, ahogy vagy és örülnek annak, hogy a családunk része leszel. Ne bánkódj hát, igyekezlek majd mindenért kárpótolni és meglásd olyan életünk lesz és olyan sok szép gyerekünk, hogy mindenki irigyelni fog minket. - biztosítom őt, mindent elkövetve, hogy éreztessem vele, mennyire komolyan gondolom ezt.
Talán most először van az, hogy valamiben nem nagyon értünk egyet, bár már ez előtt is voltak problémáink a munkám miatt, ám ez a kompromisszum nem volt az ínyemre.
Csak rá kellett néznem Lashra, hogy tudjam nem örül az ellenkezésemnek, de úgy véltem épp elég dologban engedtem, hogy elfogadható legyen számára is.
Megfájdul a szíven, de tisztában vagyok vele, hogy képtelen lennék úgy végezni a dolgomat, hogy közben azon jár az agyam, hogy ő is és a gyermekem is veszélybe kerülhet. Lash még csak tud magára vigyázni, de egy kisgyerek......?
Nem, ezt nem tudom felvállalni.
- Lash....édesem.....nem akarom, hogy ez közénk álljon és azt sem, hogy rosszul érezd magad, vagy megbánd a döntésedet. Én is úgy terveztem, hogy amíg olyan kicsi, hogy mindenképpen rád van szorulva, addig melletted maradok, meg egyébként is annyi időt akarok veletek tölteni, amennyit csak lehet, hiszen nem akarok semmiből kimaradni. És már csak a biztonságunk érdekében is, hogy ne aggódjam halálra magam, kérelmezni fogom a királynál, hogyha megszületik az első gyerekünk, legalább egy évig itt legyen munkám. És hidd el, soha nem fogom azt érezni, hogy ez áldozat részemről vagy valami ilyesmi. Szeretem az erdőt és az a munka biztosítja majd, hogy a közeletekben legyek és ha bármi baj van, mellettetek lehessek. Meg fogjuk oldani, hidd el. - csókolom meg a szemeit az orrát és végül a száját, szívem minden melegével.
Nem akarom szomorúnak és elesettnek látni, az már a múlt és a jövőjét boldognak akarom tudni.
Ezek után természetesen már nem kérdés, hogy sosem hagynám magára a nehéz pillanatokban és ezt végre Lash is megérti és elfogadja, aminek boldog örömében imádok vele tartani.
- Igen! IGEN! Ezt akartam hallani édesem! Én pedig a férjed és a gyerekeink apja szeretnék lenni, legalább egy tucaté! - csókoltam meg hevesen és hosszan, miközben kezem finoman simogatta a hátát.
Bíztam benne, hogy túl vagyunk a beszélgetésen és megnyugtatóan zártuk le, mert már mindennél jobban kívántam és ezt nem szavakkal akartam kifejezni.


Vissza az elejére Go down
Lashrael Laralytha
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

1607
Join date :

2017. Jun. 27.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimeCsüt. Feb. 28, 2019 9:18 pm

Valahol nagyon kiábrándító, hogy mennyire nem támogatta őt senki, legalábbis semmiképpen sem olyan szinten, mint Viridiel, noha biztosan ő is bőven tett azért, hogy ne legyen, aki szeresse. Mégiscsak sokakat ellökött magától bizalmatlanságából fakadóan, mert azt hitte, hogy boldogulni fog egyedül és jobb lesz, ha társak nélkül marad, persze aztán párja nagyon csúfosan megcáfolta ezt az állítását, bár még mindig elképzelése sincs, pontosan miként művelte. Valószínűleg ez egy örök titok marad, de nem veszi semmibe ezt a kapcsolatot, mindent felülír, hogy rendben legyenek és mindent elkövet azért, hogy boldogok lehessenek, még ha át is kell esniük párszor ilyen beszélgetéseken, amiken a nézeteltéréseiket kell egymásba simítaniuk.
Kellemetlenül érzi magát, ahogy megpillantja Viridiel komor vonásait, mert ő is rosszul érzi magát attól, hogy ilyen szinten nem kapott semmit a saját családjától és egy jóformán idegen családtól kell megkapnia a szeretetet. Lehet, hogy nem kifejezetten kedveli már egyetlen rokonát sem, attól még kényelmetlen maga a téma, ő szégyellve az elvakultságukat és megértés nélküli gondolkodásmódjukat. Elkeseríteni sem akarja párját, és nem is hozna fel soha ilyet, csak az a baj, hogy igaz, és most kell elmagyaráznia, miért is nem akarja itt egyetlen hozzátartozóját sem látni a saját ágáról.
- Köszönöm – bólint egyet hálásan, megengedve egy halvány mosolyt. – Nem tudnám elmondani, mennyire hálás vagyok azokért a... boldog érzésekért, amiket itt kaptam. Mindig meglepődve fogom fel, milyen kevés esetben részesülhettem ilyen szeretetben – fogja meg párja kezét, finoman cirógatva hüvelykujjával kézfejét. – Azt a szót viszont ne mondd, hogy kárpótolsz. Neked nincs mit kárpótolnod, helyettük pedig semmiképpen se akarj nekem jót – rázza meg nemlegesen a fejét. – Csak magad miatt, bár amekkora szeretetet mutatsz felém, másik négy személy törődését is kiteszed – nevet fel halkan, majd elcsendesedve figyeli párja közrefogott ujjait egy darabig a maga melankolikus, jóleső boldogságában, aztán jöhet a neheze, ami az elsőszámú indoka volt ennek a találkozónak: a gyerekvállalás jelenleg leghangsúlyosabb problémái.
Azt se tudja, mit is mondhatna, csak elakadó lélegzettel figyel, alig fogva fel az elhangzottakat, annyira értékes számára, hogyha nem is végérvényesen, de párja ideiglenesen lemond a kalandokról. El sem tudja képzelni, hogy ehhez mekkora akarat kell, bár magából kiindulva, mikor Zevadarban lemondott mindenről annak érdekében, hogy működhessen a kapcsolatuk... Egészen nagy áldozatnak érezte, mert előrébb helyezte végül a saját álmait és céljait azért, hogy együtt maradhassanak, és ha nem is a saját elképzelései szerint, de boldogok lehessenek úgy is. Bele tudna törődni, hogy még egy darabig nem alapítanak családot, hogy még kalandorkodnak, ám attól még annyira szívmelengető, hogy párja is képes lenne ekkora lemondásra, hogy a vágyai megvalósulhassanak, és végül is... Ezek Viridiel vágyai is, nagyon jól láthatta, mennyire boldog lett volna, ha mégis egy utód növekszik benne.
- Jó, de... – Elhallgat, amint az első puszikat megkapja, először megfeszülve, aztán gyorsan lazulva el a mérhetetlen gyengédségtől, és ha akarná, sem tudná viszonzatlanul hagyni az utoljára érkező csókot, jólesőn ébresztve fel lassacskán a vágyakat, a hála és szeretet egy egészen másfajta kifejezésének módjait, szorosan kapaszkodva párja ruhájába. Nem engedi el egy darabig, mert muszáj éreztetnie Viridiellel, mennyire köszöni és hogy mennyire örül annak, együtt figyelhetik gyerekük első évét, önkéntelenül is azon gondolkodva, mennyi mindent meg fog tenni azért, hogy jól érezhessék magukat abban a monoton nyugalomban, amit csak a gyereksírás fog megtörni.
Nem fog közénk állni semmi, nem hagyom – simít végig az arcán, nem akarva túl messzire távolodni. – Ha szeretnél megint kalandozni, én... én elfogadom, tényleg – néz a szemébe komolyan. – Mindig odáig jutok, hogy röghöz akarlak kötni, magamhoz láncolni, és már párszor megfogadtam, hogy nem fogom megtenni, és ha bele-bele is esek ebbe a visszatérő hibámba, állom a szavam. Ha menni akarsz, akkor menj, most rajtam a sor, hogy valamit elfogadjak, ami téged boldogabbá tesz, szóval... Kérlek, ne fogd vissza magad, addig legfeljebb a családodnál leszek, amíg távol vagy – mosolyodik el. – Nyilván örülni fogok, ha maradsz, de nem szeretném, ha eltűnne a lelkesedésed, a kíváncsiságod, és biztos vagyok benne, hogy az izgágaságod is hiányozna, és hiába szereted Awyrist, te sem tagadhatod, hogy nem ez az igazi világod. Még – tűr hátra pár ezüstös tincset a füle mögé, megértőn és elfogadón figyelve. – Kérlek, ha szükségét érzed egy kis kimozdulásnak, akkor menj, amíg a természet körülölel engem, addig baj nem történhet sem velem, sem a gyermekünkkel – ad egy rövid csókot. – Itthon biztonságban vagyok, és nem csupán hiszem, hanem tudom, hogy meg fogjuk oldani. Mint minden mást is, legfeljebb egy kicsit nehezebben, de nem foglak feladni az akadályok miatt. Én elköteleztem magam melletted - teszi hozzá visszafogott vidámsággal, mély hűséggel és szeretettel, és mindezek a megkönnyebbüléssel, hogy Viridiel mindvégig mellette lesz és védelmezni fogja, fellángolnak, a további szavak hatására pedig a szíve is zakatolni kezd. Olyan hévvel viszonozza a csókot, amilyennel csak tudja, érzékeltetve párjával, hogy nem egy átlagos nővel van dolga, hanem azzal az egyetlennel, aki verseng vele a hév mértékével, nem csupán sodródik azzal és úgy szereti őt, mint senki más. Közben óvatosan csúszik bele a férfi ölébe, megkapaszkodva párja vállában és a kis épület korlátjában, véletlenül sem szakítva meg az élményt, mert minden egyes pillanata egy felbecsülhetetlen érték, mely nélkülözhetetlen, főleg a családtól való elszakadással járó szabadságot követően. Fakarjával öleli őt, míg tenyerét és ujjait végigvezeti a férfi mellkasán, a nyakán, az arcán, párszor rámarkolva a ruhára vagy a hajába, egyre csak dübörgő szívvel és pillangókkal teli gyomorral.
- Már türelmetlenül várom, hogy a tiéd lehessek - fogalmaz kétértelműen, két csók közti levegővételnél szuszakolva be ezt sóvárgón. - Megígérhetem neked, hogy az leszel, egy tucat gyerek apja - suttogja, félig vakon és süketen a vágyódástól és izgatottságtól, amit párja hevessége és szenvedélye vált ki belőle. - Mindet megadom neked, csak egy szavadba és... - simít végig a férfi mellkasán, lassan levezetve ujjait a hasáig. - ...néhány kellemes... - nyúl az ing alá óvatosan. - ...órádba kerül. Remélem, nem zárkózol el ezektől - hajol közel, izzó tekintettel figyelve párja vonásait, mellkasának csupasz bőrét simogatva a ruházat alatt, felnyúlva a nyakáig, cirógatva ott a bőrét. Nem áll szándékában innentől semmi jónak elrontója lenni, most is lassacskán közeledik, puhán érve az ajkakhoz, visszafogottan kezdve bele egy újabb csókba, bár nem sokáig sikerül a higgadtságot és finom érzékenységet megtartani; egy ilyen szenvedéllyel és vágyódással teli férfi mellett képtelenség, inkább beleveszik és megpróbálja ezeket a vad hullámokat meglovagolni.
Teljes mértékben kihasználja, hogy nem kell senki miatt hallgatózni és figyelni, mikor nyit rájuk valaki, követelve a csókokat és a forró érintést teste minden részén, a körülöttük lévő tárgyakat, táskákat felparancsolva a lombkorona egy másik részébe, eltűntetve az asztalról az övet, a kendőbe bugyolált gyümölcsöket. Bizonyára kelleni fog a hely, Viridiel türelmetlensége pedig ragadósnak bizonyul, mivel nincs kedve másik helyszínt keresni az ölelkezéshez, a boldogságuk halasztásához meg főleg nem.

//Többet én nem terveztem ide, szerintem kellően megbeszélésre került a karakterek közt a jövőjük Very Happy Ha gondolod, véss még egy posztot, én pedig köszönöm ezt a játékot, hamarosan indítom a folytatást egy pici időugrással!//
Vissza az elejére Go down
Viridiel
Viridiel
Hozzászólások száma :

3300
Join date :

2014. Nov. 23.


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitimePént. Márc. 01, 2019 5:56 pm

- Sosem rónám fel neked, hogy magad mellett akarsz tartani, hiszen én is azt kívánom, hogy mindig mellette légy, de azt hiszem ez a szerelmeseknél természetes. - nyugtatom meg, amikor szinte kétségbeesetten próbálja a tudomásomra hozni, hogy nem akar visszatartani. - Tudom, hogy csak jót akarsz nekem és én sem akarom, hogy aggódj miattam. Meg fogjuk oldani, ahogy te is mondod, meg fogjuk teremteni az egyensúlyt, ebben biztos vagyok és pont azért mert szeretjük egymást és mindegyikünk a másik javát akarja.- simulok a simogatásába, aztán könnyedén megfogva kezét a tenyerébe csókolok.
Egyáltalán nem tiltakozom, amikor ezek után az ölemben köt ki és a cirógatásnak sem vagyok ellene, főleg, ha közben ő sem tiltakozik az én kezem általi felfedezőutakra, melyek el-elidőznek kellemes domborulatain.
Boldogan látom az ő szemében is a vágyat, amit most már a jövőnk miatti aggodalom sem felhőz. A szavai megmelengetik a szívemet és a lelkemet, mert ennél többre nem is vágyhatok.
- Szóval most a rab kényeztetheti egy kicsit a rabtartóját...vagy fordítva? - vigyorodom el, a forró csókok után. - Ilyen zsarolásnak ugyan ki tudna ellen állni, hiszen csak pár kellemes órába kerül....hmm....-felnézek az égre, -.....még szerencse, hogy előttünk az egész nap. - hajolok ismét az ajkai fölé, aztán újabb mosolyt kap az előrelátása és gyakorlatiassága miatt, hogy helyet készít a kényelmünkhöz.
Nem is váratom sokáig, hiszen már ezt is alig bírtam kivárni, hamarosan már megtudhatja, hogy mennyire is vágytam rá és mi mindent vagyok hajlandó megtenni, azokért a kis lurkókért, amiket ígért.......................nem csak a küldetéseimben vagyok kitartó.


Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


Piknikezés a lombokban Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piknikezés a lombokban   Piknikezés a lombokban Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 

Piknikezés a lombokban

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Neminra világa :: Játéktér :: Awyris erdeje :: A hatalmas fák ágain-