Ezek az én kedves kis NJK-im listája:

Helléna Silvermoon-Törpe Tanácsos

Alndor du Nord- Félelf fejvadász

Octavius von South - ember kapitány

Grom Vérpöröly - ork harcos

Aria - Tünde idomár, gyógyító

Silan, Inora - Awaratia szigeteki nagykövetpár

Flern - nomád, sorozatgyilkos

Varden - démon

NÉV:

Alndor du Nord



FAJ: elf keverék


Foglalkozás: besurranó tolvaj, utcai betyár, szerencsevadász

Kor: 85 körül

Mágia szint: alap

Jellemem: szélsőséges és szokatlan.... így írnák le fajtársaim a jellememet, hiszen hosszú utam alatt sokan és nagy hatással voltak rám, gyakran ideges, gonoszkodó vagy épp visszahuzódó vagyok.

Történetem:


Születésem körülményei különlegesek voltak.... Édesapám egy sötét elf, édesanyám egy erdei elf volt, és emiatt sosem éreztem magaménak egyik faj lakhelyét sem.... Kinézetem különleges volt, hiszen enyhén szürkés mivolta, de mégis a rózsaszín beütése miatt kinéztek itt is és ott is... Kiskoromban édesanyámmal éltem együtt a zöldek között és ő igyekezett nekem a tiszta gyógyító és hasonló mágiákat megtanítani kissebb- nagyobb sikerrel, a dologban nem az volt a fura, hogy tanított, hanem az, hogy kis érzékem is volt a dologhoz, de mégis én olyanra használtam amit nem néztek el.... Társaim akik kirekesztettek, addig addig idegesítettek míg a földet megnyitottam alattuk és azzal fölöttük bezárva kezdtem őket folytogatni, ez a tény és sok más dolog után elküldtek otthonról és a szürke bőrű társaimhoz kerültem. Ott aztán csúnya kiképzést kaptam katonailag és a mágikus erőmmel közösen elég jó harcos vált belőlem, de ott sem tudtam jól elhelyezkedni, így amikor a sereggel Raydanban voltunk én eltűntem egy csata során. NEM nem halltam meg, sőt nagyon is élek. Azóta az utakat járom végig széles világon és vigyázzon aki velem találkozik mert csalok!

Felszerelés:


Sötét köpeny és könnyű páncél, íj tegezzel, és két éles tőr, egy lasszó

Mottó:

"Két világ közt rekedtem, így nem tartozom sehova, meg kell találnom az utat, mely csak az enyém."

Helléna Silvermoon




Faj: Törp

Nem: Nő

Kor: 143

Becenév: Nincs

Rang: királyi tanácsadó




Ez vagyok én!




Családomban legkisebbként mindig meg kellett védenem magamat, ezért is alakult ki harcias jellemem. Sok-sok barátot szereztem, akikkel néha se veled- se nélküled kapcsolatom van, azonban mindannyian tudják, ha gond van, számíthatnak rám. Ahogy szálltak az évek a nemesi származásomnak köszönhetően magas rangú ismerősökre tettem szert, emellett kiváló taníttatásban is részem volt. Lassan betöltöm a 150 éves kort, de még mindig a forró fejemről vagyok hírhedt. Kicsit már talán hiányoznak is a régi szép idők és lehet emiatt gyakran keltek vitákat és előszeretettel kötekedem akárkivel, ezt lehet később majd megbánom, de semmiképp sem most.


A múltamról




Egy nemesi törp családba születtem 143 évvel ezelőtt, a családban a 10 testvér közül a legkisebbként, testvéreim mind egytől egyig szerettek piszkálni Triin nővéremen kívül, vele nagyon közeli kapcsolat alakult ki köztünk. Bátyáim főleg a harcnak szentelték életüket, de próbálkoztak sok más mindennel is. Én a nővéremmel tartottam, mondhatni mindig az árnyékában voltam, ahogy azonban tinédzserek lettünk minket is tanítottak önvédelemre. Mivel nemesek voltunk nagy figyelmet szenteltek az etikett oktatásunkra is, bár ezt én elég unalmasnak találtam. Pár évvel később nővérem Triin a királyi tanácsadók egyike lett. Én sajnos ebből kifolyólag nem tarthattam vele mindenhova és a városban töltöttem az időmet. Majd egy nap úgy döntöttem meglepem a nővéremet és a tárgyaló elé siettem, ekkor ismertem meg személyesen a királyunkat, minden pillanatára tisztán emlékszem a mai napig: én szokásos ruhámban voltam fehér felső és kedvenc szoknyám a fal mellett álltam idegesen várva Triinre, amikor az óriási ajtók nyílni kezdtek. Először rajta a fura öreg tanácsos Heir jött ki a macskájával, majd kisvártatva mögötte jött a nővérem a Királlyal. A Királlyal! Ekkor döbbentem rá milyen gyorsan jutott ide, pár év és a király egyik tanácsosa lett a nővérem. Nem vártam sokat és odamentem hozzájuk: -Felség! micsoda megtiszteltetés!- erre a királyunk nem várt módon reagált, felnevetett: -Örülök, hogy megismerhetlek kicsilány! A nővéred már sokat mesélt rólad.- Ekkor elpirultam és vártam hátha Triin mond valamit, de nem tette, úgyhogy én folytattam: -Remélem Fenség csak jókat mondott.-Ekkor ért a lehető legkellemetlenebb dolog életemben, és a mai napig nem tudom min nevettek, de megtették, mindketten!
Ezután még beszélgettünk pár dologról, de a királyt elhívták, úgyhogy ő távozott, majd mi is mentünk a dolgunkra.
Múltamban talán a következő nagy fordulópont pár évre rá ért, amikor nővéremmel közösen kiküldtek minket egy mentőexpedícióra a Sötét Vastelepre, nem tudtuk mire számíthatunk ezért nagyon óvatosan jártunk el, de mégis valahogy felfedtek minket és egy ütközet közepén találtuk magunkat a selfek ellen. Sajnos a csata nem alakult túl jól és elkeveredtem nővérem mellől egy közeli barátom mondta, hogy elvitték őt a selfek. Napokig kerestem őt hiába. Majd pár nap múlva mondták, hogy elhunyt, napokig gyászoltam őt, és a temetésén a király is tiszteletét tette, és elmondta nővérem hagyatékát: Engem akart halála után a tanácsba maga helyet! A király eleget téve utolsó akaratának engedélyezte ezt, de én egy kicsit később csatlakoztam csak hozzájuk, és most már készen állok rá, hogy nővéremet megbosszuljam!

NÉV:

Octavius von South



FAJ: ember


Foglalkozás: Kapitány, Admirális
Kor: 52

Mágia szint: nincs

Jellemem: Fennkölt, magasztos és kiemelkedő vagyok. A pór nép közé nem keveredem szívesem, de a Ligáért életemet adnám. Hosszú ideje párommal élek, akit mindenhova magammal viszek, pont úgy ahogy két gyermeket is. Közeli barátaimmal kedves vagyok, de ugyanakkor származásához méltóan bánok vele.

Történetem:

Nemesi számrazású vagyok. Mindig is eszerint éltem. Gyerekkoromban lovagnak készültem, de később a tengerészet felé kezdtem el kacsingatni. A királyunk nevében több hadjáratban részt vettem, és nemegyszer sikeresen lealáztam az ellenfelem seregét.
A Felfedezők Ligájához nem rég csatlakoztam. Elsősorban azért veszek részt benne, hogy elérjem az Istenek által ránk hagyott legmagasztosabb célt, azaz, hogy vezetője lehessek az embereknek. Ebben az Expedícióban, amiben most részt veszek, erre lesz lehetőségem úgy érzem.

Felszerelés:


Feltűnő kapitányi öltözet, tengerész szabja

Név:Grom Vérpöröly



Faj: Ork

Nem: Férfi

Kor: 32

Becenév: Grom

Rang: Harcos

Mágia szint: -

Jellemem:

Mindig őszintének tartottam magam. Azonban ez nem azt jelentette, hogy nem tudok titkot tartani. Sok-sok csatában részt vettem, harci tapasztalatom is megvan, fegyverem a jó öreg Vérpöröly, melyet tőlem elszakítani nem lehet, és ritkán is rakom le, eredetileg Apámé volt és ő Démonokat ölt vele, én sem akarom kevesebbel beérni. Szeretek harcolni. A véremben van, és ha szívemre hallgatok, minden ellenség imádkozzon az Istenekhez, mert biza nem kegyelmezek!


Történetem:

Egy félreeső területen születtem meg az Oughwar-hegységtől kicsit keletre, szüleimtől sokat tanultam ifjúként, és amikor Apám egy csatában elhunyt rám hagyta pörölyét a Vérpörölyt, innen is kaptam második nevemet. A Vérpöröly egy hatalmas és tekintélyt parancsoló fegyver volt, mellyel apám démonok ellen is harcolt. A nevét a vértől már vörösesen fénylő fémről kapta.  Fiatalon megismerkedtem a későbbi törzsfőnökkel Niiruval. Vele szoros barátságot kötöttem és az óta is jó barátok vagyunk. Fiatalon sokat edzettem, hogy a legjobb legyek és mára talán az egyik legjobb egészségi állapotú ork lettem a törzsemben, Pár évre rá bizonyíthattam is a Braslow elleni csatában ahol dicső győzelmet arattunk a gyáva emberek felett. Óriási győzelmünknek köszönhetően végre megbecsült ork lettem nem csak otthonomban, hanem máshol is. Többször voltam a Niiruval a fővárosban is ahol többször beszélhettem személyesen a knuutal is, hála barátom közbenjárásának. Miután hazatértem sem csüggedtem tovább gyakoroltam a Vöröspöröllyel és sok fosztogatáson vettem részt a környező földeken. Elég jól megismertem a környéket, és sokat tanultam a világról.
A legérdekesebb fosztogatásom, talán ami két hónapja volt: Egy kis faluba mentünk tucatnyian már az éven másodszorra, eddig mindig könnyű préda volt és nem is volt túl messze. Berontottunk a faluba ki mivel jött én egyenesen a falu központjába rontottam és néhány bátor falusit lecsaptam Vérpörölyömmel, nagy nyekkenés közben lehelték ki lelküket… Legalább harcban haltak meg- gondoltam magamban. Majd váratlan dolog történt, amikor egyik bajtársam bement a helyi malomba több tíz katona rontott onnan ki talpig páncélban és éppen felénk jöttek. Pár társammal egy kupacba gyűltünk és vártuk a közeledtüket. A két lovas közülük előre jött, sajnos, vagy nem is sajnos összefutott a Vérpöröllyel és leesett utána azonnal egy késsel találkozott. A másik lovast Niiru szedte le és intézte el. Majd a sok kis emberre tizedmagammal rárontottunk, csatakiáltásunkat mérföldekre hallani lehetett és hiába voltak túlerőben, minket nem tudtak megállítani, dühünkben a falut felgyújtottuk és nem hagytunk túlélőket. A hazafele vezető úton egy nap múlva megint lecsaptak ránk, nem sokon múlott, hogy túléljük, de mégis túléltük, veszteségeink voltak sajnos, de a támadók végül is csak visszavonultak, mi pedig mentünk tovább hazafele, ahova másnap el is értünk.
Hazatértünk után kicsit pihentünk, de éreztem a dolgok jelentősen megváltoztak. A mai nap éppen vele beszélgettem és elmondta aggodalmait.
- Ha így megy tovább az emberek előbb utóbb eljönnek ide is fel kell készülnünk…..

NÉV:

Aria



FAJ: elf


Foglalkozás: hobbi druida és szellemekkel suttogó

Kor: 35

Mágia szint: mester [lista lent]

Jellemem: Idegen kontinensen születtem minden Neminrai menekültnek. Ellenben itthon képben vagyok ám! Szeretek játszani és szórakozni, pici állatokat megvédeni és segíteni rajtuk, otthon van pár fura állatkám is, akiket ha bántasz akkor véged van! Amúgy kedves vagyok egyesek szerint bár néha azért, várjunk csak ott egy lepke! Ja bocsi, elkalandoztam! Szóval néha bántok másokat ha kell, de főleg amikor komolynak kell lennem. Végső soron azért jó ha a tündének helyén az esze nem?

Történetem:

Szóval ha engem kérdeztek, hogy honnan is jöttem, hát az apám által elkészített falakból. Mármint Fa-lakból nem falakból, bár falakból áll. Szóval itt születtem, nőttem fel és örököltem meg. Van egy bátyám aki még él, de őt is elvitték tőlem messze. Ja igen! Anyukám és apukám is volt, mindannyian fontos tündék voltak. Apum egy nagy varázsló volt, valami magisterátus vezetője. Nem igazán tudtam meg róla sajna sokat, mert amikor elhívták, akkor nem tért haza... nem tudom él-e még, szerintem sosem tudom meg... Anyukám meg állatbarát volt és igazi idomár. Tőle örököltem a jó ízlésemet az állatkákhoz, mondjuk tőle kaptam meg az első barátomat is egy apró pici cuki farkaskölyök képében. Őt persze a mai napig sokszor meglátogatom az erdőben, csak ma már nem olyan pici... Az én drága Wulpusom…

NADE! A lényeg, hogy anyukám nagyon jóban volt állatokkal és szellemekkel egyaránt, megtanított engem is pár dologra, amit apukám nem tudott nekem, mondjuk apu inkább alapokat tanított, meg a sok könyve volt amit itthon hagyott, nehéz ám azokból tanulni, mert rá kell érezni a módjára. Mondjuk a könyvekben van pár dolog arról, hogy a fákat hogy győzd meg arról, hogy segítsenek... Valami ilyesmi hogy: "Amikor a tünde minden koncentrációját összeszedi és a fákat eléri az akarata akkor azok segítenek neki elrejtőzni" Na ebből faragd ki azt, hogy a tulipánnak belenézel a szemébe és amikor már elég sokáig beszélgettél vele akkor a többiek is megbarátkoznak veled.

Hol is tartottam? Ja igen! Anyum tanított nekem pár dolgot. De igazából erről elmondtam mindent amit lehetett, tudjátok ő szellemekkel suttogó volt. Bátyám! Bátyám pedig igazi fiús fiú volt, sok kardja volt szeretett harcolni meg ilyenek, aztán amikor felnőtt neki is be kellett vonulnia a seregbe, mert a király elvitette. Na őt nem bírom, a királyt mármint, mindig mindenkit elvett tőlem, anyukámat is elvette, aztán bátyámat is, így egyedül voltam az állatokkal meg növényekkel a lakban. Fura már-már beleőrültem a dologba, ezért egyre többet öltöttem fel az állati alakomat, hogy beszélgessek a többi állatkával az erdőben. Tudjátok nagyon izgalmas így, mindig van valami pletyka! Legutóbb képzeljétek az egyik gida megcsalta a bikáját, mert lenyomták őt egy párharcban! Ugye milyen durva?! Én is így gondolom... Nade eleget fecsegtem ti jöttök!!!


Felszerelés:


Mindenféle gaz, gyógynövény és fura kicsi dolog, az egyik zsebemben van egy nyúlláb is! Meg néha fura dolgokat hordok, mint egy koponya, mint sityak. Tudod ilyenkor jobban félnek tőlem, mert egyedül szoktam lenni sokszor. És a katonák nem kötnek bele egy koponyát hordó lányba!

Mottó:

"Sose nézz bele a cicus szemébe!"

Varázslatok változása az alap tündéhez képest:

Nem tudja a karakter:

Idegen Területen
Végső szavak átka
Pengelevelek

Cserébe az ork mágiából ismeri:

Gyógyítás
Holtak megidézése

NÉV:

Avalor Crimsonas



FAJ: ember


Foglalkozás: mágus, mentalista és elsősorban az emberek kedvence

Kor: 24

Mágia szint: Subvenio

Jellemem: Neminra legsötétebb óráiban az ember eszének és önuralmának a legfontosabb, hogy megmaradjon, addig amíg a veszély el nem múlik. Mindig is ezt vallottam és mindig is ezt fogom vallani, amíg világ a világ. Szóval igyekszem felkészült lenni és úgy gondolkodni, hogy a veszély mindenhol ott van. Mindig felkészült vagyok és sosem kaphatnak el védtelen pillanatban. Így őriztem meg az életemet nem egy alkalommal.
Persze itt főleg azt kell érteni, hogy megpróbálok az ellenkező nem tagjaival is úgy sakkozni, hogy nehogy egyszer valamelyik hölgyemény úgy döntsön megszabadítson a férfiasságomtól. Szóval igen, rejtőző perverz vagyok. Sosem mutatom ki az igaz valómat ilyen téren, de gondolatban vetkőztetni és eljátszadozni másokkal szabad nem?
Egyébként pedig igyekszem mindenkivel úgy bánni ahogy ők bánnak velem, nem előítéletesen, mint ahogyan sok más ember társam teszi, sőt igyekszem mindig keresni, hogy arra hogyan tudok rácáfolni, mert mindenki egy egyéniség végső soron nem?

Történetem:

Borús napon születtem messze az emberi birodalom hatalmas fővárosától egy kis tengerparti faluban. Állítólag kész csoda volt, hogy világra jöttem, hiszen az időjárás sem kedvezett nekem, na meg elvileg olyan kis gyenge voltam amikor kibújtam az édesanyámból. A falu bábája még azt is mondta, hogy a közelgő tél el fog vinni engem az alvilágba. De végül nem lett igaza. Milyen szerencse ez rám nézve!
Így kissé megnyugodva életem első évében más veszély nem leselkedett rám. Sőt egészen apró gyermek koromig nem volt semmi különleges az életemben. Szüleim viszont egészen különlegesek voltak már akkor is. Apám a falu főnöke volt, aki minden alkalommal amikor baj volt a faluban kivette a részét a megoldásban. Tisztelte mindenki és emiatt nekem is jó dolgom volt kiskoromban. Például kaptam sütiket és gyümölcsöket, hogy apám segítsen nekik amikor véletlen télen kifogytak mondjuk az ételből, bár arról nem igazán tudtak, hogy amúgy is segítene nekik, de nekem ezzel nem volt bajom.
Édesanyám pedig a falu főnökének a nején túl egy gyógyító volt. Meg aztán úgy néz ki, hogy neki volt egy kis affinitása a mágiára is amire én is mutattam pár jelet. Így aztán tizenkettő évesen elkerültem a faluból otthagyva barátaimat és családomat azért, hogy a fővárosban tanuljak mágusnak.

Persze nem volt könnyű megszoknom a nagyvárosi iskolát, főleg, hogy elsősorban olyan dolgokra kényszerítettek minket nap, mint nap amit nem akartunk. Mondjuk a papok kegyetlenebb napokon spárgát etettek velünk. És hogy értsétek, a mai napig nem szeretem a spárgát. Sőt a mai napig el lehet engem üldözni vele. Szóval ne szórakozzatok velem.
Persze nem ez volt az egyetlen nehézség. A napi oktatás és a testedzés sem volt könnyű mulatság, de azt hiszem ma elmondhatom, hogy már megérte. A hosszú évek alatt kaptam magam mellé egy mentort is, aki egyben a legjobb barátom is lett. A neve nem volt más, mint Invitor. Ő segített nekem megtanulni rengeteg varázslatot és egyben elérnem azt, ahol ma is vagyok. Egy az iskolában tisztelt kiemelt tanulóvá váltam, aki a ranglétrán jelenleg Subvenio papként van nyilvántartva. Alig várom, hogy király kiválasszon egy nekem szánt speciális feladatra, elismervén eddigi teljesítményemet.

Felszerelés:

Ruházat, egy táska benne főzetekkel és pár gyógynövénnyel, kötszerrel
egy tőr
pattintó kő
tinta, toll és egy napló

Mottó:

"Az élet értelme az, amit adunk neki." Stephen Hawking

Név: Silan, Inora




Faj: Erdei elfek Awaratia szigetéről
Foglalkozás: Nagykövet, gyűjtők, nemesek

Kis bemutatás:

Az Awaratia szigetek egyik legnagyobb nemesi családjának aktuális feje és felesége. A két tünde nagyjából 20 éve lehet együtt, azaz elmondásaik alapján ezt tudja belőni az ember. Nyitottak és barátságosak, nagyon szeretik az új dolgokat megismerni, ezentúl kifejezetten szeretik a különféle állatokat, amiket szívesen gyűjtenek is. Elmondásuk szerint hatalmas birtokkal rendelkeznek és mint királypárti nemesek, hatalmas sereget is tartanak fent, amit nem felejtenek el kiemelni egy-egy véletlen alkalommal.
A férj élete eléggé kétoldalú volt eddig. Mint nemesi leszármazott kiváló mágiában és a természettel is szoros kötelék alakult ki benne, ellenben a mágia nem érdekli annyira mélyen, mint az üzlet és a stratégia. Ha választania kellene, hogy melyiket vegyék el tőle nem gondolkodna egy pillanatot sem. Így aztán nem kis sikere van a többi nemessel szemben a politika terén. A király többször személyesen is meghívta a palotába és hosszú napokig képesek voltak a sakkszerű helyi játékkal játszani.
Szeret rendezni partikat, estélyeket amikre rendszerint sokakat meghív. Így egy ilyen eseményen ismerte meg a nejét is Inorát. A nő egy másik nemesi család leszármazottja. Hatalmas állatbarát és gyermekbarát, bár utóbbi ellenére még nem szánta rá magát arra, hogy sajátot is neveljen. Ellenben állítólag több fogadott gyermekük is van. Inoráról ragadhatott rá a férjére a menthetetlen állatszeretet. Otthonában a nő többféle macskafélét, nyúlfélét, és kutyafélét is tart közvetlen közelében, illetve gyűjteményében szinte minden különleges állat is megtalálható az Awaratia szigetekről. Hobbiból szeret festeni is.
Jelenleg Neminra felé lettek elküldve, hogy mint nagykövet megbeszéljék a két kontinens közötti egyezmény részleteit, bár jól sejthető, hogy az elsődleges motiváció az az, hogy minnél jobban megnöveljék "helyi" különlegességekkel az állatkertüket.

NÉV:

Flern



FAJ: ember


Foglalkozás: nomád, sorozatgyilkos
Kor: 20

Mágia szint: nincs


FIGYELEM A NJK TÖRTÉNETE ÉS JELLEME SZIGORÚAN 18+ TARTALOM! EZT TUDVÁN OLVASSATOK TOVÁBB!!!

18+ ÉN SZÓLTAM:

Felszerelés:

általában fekete vagy barna bőr-könnyű ruházat
két tőr, egy kés pár tűzrakáshoz szükséges szerszám egy kulacs és pár szelet szárított hús.

karakterdal:

https://www.youtube.com/watch?v=uhlfcFzsLGU

NÉV:

Varden


FAJ: démon


Foglalkozás: démonkodás?

Kor: felbecsülhetetlen, kinézet alapján gyakran egy középkorú férfi ember, vagy erdei tündeként jelenik meg

Mágia szint: egyedi

Jelleme: Nagyon furcsa. Először is szeret magáról harmadik személyben beszélni, amitől sokan kikészülnek, továbbá szereti másokat összeugrasztani egymással, és azon szórakozni, hogy mit össze nem szenvednek emiatt. Amit nagyon szeret az a pénz, és amit utál az a szeretet. Úgy hírlik, hogy mindenféle fajjal és lénnyel jól kijön, vagyis inkább úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy van egy olyan kisugárzása, ami miatt mindenki bíz benne.

Története:


Varden egy alvilági démon. Eredetileg a világ teremtése után az a démon volt, aki megmutatta az embereknek, hogy mi is a viszály. Hogy miért tette? Mert élvezi, ha mások mérgesek, egymással harcolnak, illetve ha dühösek. Saját bevallása szerint ezeket az érzelmeket megízleli. Szóval ebből él manapság… Bosszantja a többieket és mivel látja, hogy a jövőben mi fog bekövetkezni, így nem is nehéz neki… Sőt ha mélyen bele tud nézni a másik szemébe… akkor látja annak múltját is. Hogy ez neki miért jó? Mert ha ismeri ezt a két dolgot könnyen tudja őket manipulálni, egyszer például összeugrasztott egy párt egy másikkal, amikor kiderült, hogy a férj csalja a nőt… és a másik oldal sem volt éppen ártatlan. De volt olyan is, hogy belenézett a jövőjébe valakinek és azzal kezdte el őt bosszantani, hogy látott a jövőben egy rablást, a testvére ellopta a lovát, ami miatt az az ember mielőtt megtehette volna a testvére ezért lecsapta előre… Nem éppen kegyes módon.
Egyébként, hogy ki idézte meg őt a földre? Senki nem tudja, mert elég jól tud titkolózni, és mivel egy mocsok állat, ezért még ezzel is képes szívatni bárkit. Köztudott, hogy egy self volt az… és hogy ez a self inkább elzavarta kóborni, mert hát a tárgyalások alatt a vendégeket is próbálta, nem kevés sikerrel ellene ugrasztani. Röviden szóval próbáld őt elkerülni!
Komolyra fordítva a szót: A saját bevallása szerint ő az igazság démona, csak az hajtja, de igazából a viszályé. Ez persze titok... Azonban egy dolog nagyon is biztos vele kapcsolatban, hogy akinek a szolgálatába áll, annak általában a jövővel nem nagyon kell foglalkoznia, mert Varden javarészt gúnyos utalásokat tesz róla. Ajánlatos vigyázni vele, mert ha egyszer ő valamire magától célozgatni kezd, akkor annak valami komoly oka van, és általában nem a célszemély jólléte.


Felszerelés:


Különös ruházat, mely általában az alap színek között variálódott: azaz fehér, kék, sárga, vörös, fekete és zöld. Sosem visel szürke öltönyt.

Képességek:
              -jövőbe és múltba látás, de ehhez mélyen a célszemély szemébe kell néznie.
              -alak váltás, amitől már látott ember alakját veheti fel, ha belenézett annak a szemébe
                is mélyen, limitálva féltucat személyre, akikkel már találkozott
              -mivel egyike a démonoknak, így a földön lévő alakja csak egy más, annak elpusztítása
                esetén visszakerül az alvilágba, azonban újraidézhető.

Név: Salaria Avengaline
Nem: Nő
Faj: Ember-Varég
Kor: 16
Mágiaszint: kezdő
Salaria egészen komplex személyiség. Alapvetően meghatározza a Varég kultúra őt, emiatt nagyon hideg és komor tud lenni azokkal akiket gyengének vél. Hogy miért? Mert Otthonában egy vezérelv létezik: Az erősek élnek a gyengék elbuknak. Így ehhez mérten aki gyenge azt lenézi, vele nagyon bunkó és tapló képes lenni, de ameddig nem tudja, hogy a vele szemben lévő személy mennyire „erős” vagy életképes addig tisztelettudó és kedvesnek is mondható.
Alapvetően a mágia utáni vágya is ebből származik, hogy erősebbé szeretne válni, bármennyire is legyen kicsi az amit tud ebből meríteni. Emellett gyerekkorában a népéhez méltó fegyvereket kezdte el kitanulni. A kardokkal jól bánik, sőt egészen normális teljesítménye van akkor is, ha másféle fegyver kerül a kezébe, mint amilyen a pika, harcibalta, és kisebb méretű dobófegyverekkel is egészen jól bánik. Komoly nyomot hagyott benne testvére cselekedetei, de népe iránti elkötelezettsége miatt nem akarja őket sorsukra hagyni. Szilárd meggyőződése, hogy azért él még a történtek után, mert a sors szerint elég erős ahhoz, hogy az árulókat megölje és megszerezze azt amit a vére miatt jogosan követelhet magának, erre pedig van bizonyítéka is. A medencecsontja felett, nagyjából öt ujjnyival a bőrön egy a törzsében ismert, a vezetőséget bizonyító tetoválás helyezkedik el, ami egy Valhallában, sőt talán Neminrán is ismert állatot ábrázol: Egy jégmadarat. Az állat különlegessége, hogy állítólag mindent képes túlélni, hideget, fagyot, vihart és jégesőt, mégis él, így az egyik legerősebb északi madárfajta.
De sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ez miért is más, miért nem lehet ezt lemásolni? Azért, mert a jégmadárnak a véréből készítik a tetoválást, így ha megvágják az ott lévő bőrfelületet, akkor a lehulló vércsepp a földön, vagy éppen a pengén amivel ejtették a sebet kristályosan megfagy (testhőmérsékleten, így a bőrön nem fagy meg). Ezt aki Varég nagyon jól tudja, ezért aki ilyet akar magának csináltatni engedély nélkül, azt azonnal megbüntetik, általában halállal, ami kegyesebb annál, mint az északi fagyos vízbe beledobni és cetpürévé válni.
Valhallában született az ősi Varég anyaföldön, ami a kíméletlen és örök tél birodalma. A Varégok ennek megfelelően is élnek, sok, inkább kicsi és jól fűthető épületben szoktak élni kis közösségekben. Illetve a vezető, a falufőnök, vagy a törzsfőnök szokott építtetni magának hosszúházat, ami tulajdonképen egy hajó, csak éppen fejre állítva. A nép tagjai naponta járnak el szörnyeket, bestiákat és mindenféle vadakat elfogni, hogy azokból húst, bőrt, szörméket készítsenek, így talán nem meglepő, hogy emellett halászatra is adták a fejüket, ugyanis a hal is nagyon jó élelem forrás, sőt még könnyebb is elfogni, mint mondjuk egy hófutó dodót. A törzsi rendszeren uralkodik a király, akit sokan és nagy körben tisztelnek, már-már szent vagy félistenként. A király volt az is, aki azt mondta, hogy menjenek el messzi földekre portyázni, hogy új és másmilyen földekről kezdjék az erőforrásokat megszerezni. Így esett meg, hogy a Valhallai flotta Neminrára érkezett és a hideg északi Nysiy közeli szigeteken és a kontinens partján telepedtek le, innen pedig rendszeresen indulnak portyákra a környező területeken. Így esett meg, hogy az emberek királyságában élők megutálták a gyakran ork erejű embereket, akik gyorsan és vadan, számukra érthetetlen nyelven beszélve dúlták fel a vidéket.
Így esett meg, hogy a fiatal Salaria is apjával és anyjával érkezett a kontinensre, hogy új földeket hódítsanak meg. A lány apja hamar meghalt egy sajnálatos dolog következtében és az anyja vette át a vezetést a hajók és a törzs felett. A partvidéki településük hamar virágzásnak indult, annak ellenére, hogy pár fogoly szerint Nysiy élhetetlen és veszélyes föld, ahol csak szörnyeteg élnek meg. Na de mi is az egy Varégnak? Egy rutin nap otthon, ahol gyakran a falukba rozsomákok és jegesmedvék törtek be. Szokás volt a népükben a fiatalokat hamar a felnőtté válás útjára indítani. Amint a kölyök tudott egy botot értelmesen megfogni, azonnal kardozni és harcolni kezdték őket tanítani, továbbá szokás a vadak kibelezését rájuk bízni. Hogy miért? Mert egy könnyű késsel a már felhasított bőr után könnyen lehet vágni a dolgokat és ehhez kell a precíz és ügyes kéz. Kiváló gyakorlás a gyilkoláshoz. A családokban gyakorta állnak a gyerekek szüleik nyomdokaiba. A harcos apa után harcos fiúk, a halász szülő után halász gyermek... A vezető családokban sem volt ez másképp egy dolgot kivéve:
Ki fogja az egyetlen vezető posztot betölteni? Salaria, mint elsőszülött lány, vagy öccse, mint első férfi a családban fogja örökölni apja szerepét. Ez már nagyon kiskorukban előjött, mint probléma, hiszen a Varég hagyományoknak megfelelően elég korán a felnőttek ügyeibe sodorták őket és az sem segített, hogy az apjuk korán meghalt.
Salaria és öccse voltak a legidősebbek, a nővér 12 az öcsi 11 éves, a család többi gyermekének nem nagyon volt joguk követelni a címet, hiszen sokadikak voltak az öröklési listán. Így a két testvér rivalizálásba kezdett. Ki tud nagyobb vadat? Ki tud több zsákmányt, ki tud több ellent legyőzni...
Talán meglepő lehet a neminraiaknak, hogy ilyen fiatalon vitték el őket portyázni az emberek falvaiba, de hát aki gyenge, az meghal, így minél korábban hasznos és erős tagjává kell válniuk a társadalomnak. Ezen felül, mint a törzsfő gyerekei… Nekik még jobban bizonyítaniuk kell, hogy erősek, hogy képesek lesznek majd később a népüket vezetni és megvédeni. Így a testvérpárt a támogatóik egyszer elvitték egy királyságbéli faluba, hogy mennyi katonát és őrt képesek megölni, mennyire képesek az embereket irányítani.
A portya azonban nem várt dolgot eredményezett. Salaria öccse már réges-régen elkezdett szervezkedni, hogy a sziklás vidéken ahol az emberi falu feküdt, ott elteszi a nővérét láb alól, hogy megszerezze a címet. Így amikor a sikeres fosztás után a testvérpár kiment a szurdokra megtekinteni a tenger tombolását, a vihart, a sikeres csata után, a fiatal fiú magához vette a kezdeményezést és négy másik Varég harcos társaságában letaszította a magasból a lányt a tomboló tengerbe. A szőke lány nagyot csobbanva a több tízméteres esés után landolt a vízben, majd (valószínüleg) a fentiek röhögve mentek vissza a zsákmánnyal, megnyugodva, hogy halott ekkora esés után. A lány a tenger mélyéből tekintett fel a hullámokra, elgondolkodva azon, hogy vajon mit is tehetne… De reményvesztve inkább átengedte magát a sodrásnak. „Gyenge voltam”-gondolta magában.
** *
Kitudja mennyi idő telt el azóta, hogy a vihar habzó hullámaiban landolt, mikor egy szekéren ébredt fel a Varég lányka.
-Hé te, végre felkeltél. Te voltál aki a Varégokkal feldúlta azt a falvat mi?-hallatszódott egy férfi hangja, melyből először a lány nem tudta, hogy mit jelent, hiszen nem az anyanyelvén szólt, de szerencsére hamar felismerte azt, hogy mi is… a Neminrai emberek nyelve. Így hát hirtelen ült fel az átázott ruhájában, és amit látott el sem hitte… A földek zöldek voltak, a dombokon pedig egy vár volt látható, előtte a kocsin, pedig aki lovat hajtotta egy páncélos ember volt.
-Hé nyugalom, még a végén leesel a kocsiról. Egyenlőre nem kell félned Varég, a fővárosba viszlek.- mondták neki, de nem felelt, egyenlőre a gondolatai akörül forogtak, hogy miféle égi tréfa lehet ez, hogy túlélte ezt az egészet? -Persze nem tudta rá a választ és térdeit átkarolva várta, hogy vajon mi vár rá.
De úgy tűnik, hogy kiderül hamarosan az emberek fővárosában…