Faj: Sötét elf

Nem: Nő

Kor: 85 körül

Becenév: Freia

Rang: Tábornok, Léigó vezető

Mágia szint: Mester

Régóta átjárt az elődeim vérének a súlya. Ehhez méltóan viselkedem mindig, azaz igyekszem nyugodt és kimért lenni, azonban néha mégis hirtelen haragú vagyok. Főleg ha idióták és életképtelenek vannak körülöttem. Őket nagyon nem tűröm meg a körömben.
Humorom… nos kevésbé jellemző, ugyanakkor nagyon szeretek eljátszani a gondolatokkal pár… nos ínycsiklandó dologról. Nagyon élvezni szoktam, ha éppen egy nagy dologba kezdhetek bele, vagy éppen ha egy rövid harc elé nézek. A félelmet nem ismerem, igyekszem merészen magamat bedobni az eseményekbe.

Rólam mit érdemes tudni… Nos nem sok mindent. Talán ami velem kapcsolatban fontos, hogy ne packázz velem. Ennyi.
Leginkább családom története az érdekes. Réges régi időkre visszanyúlnak talán még az első sötét elf klánok idejébe. Amikor a 25 légió létrejött és egyben a társadalmunk elkezdett felépülni. Őseim már akkor is elég nagyrészt vállaltak erejüket és hatalmukat kihasználva a mindenből, mint mostanában én is igyekszem megcsinálni.
Tudni kell a családomról, hogy hosszú idők óta sötét elfek között vannak, mint tábornoki család, annak ellenére, hogy néhány légióban a családok elvesztették az erejüket és legyőzték az alattvalóik. Nálunk ez nem történt meg, már csak azért sem, mert a család feje mindig erős markú volt és mindig kiváló harcos és mágus is egyben. Nekem is apám kiváló harcos volt, anyám pedig a legjobb mágusok egyike volt.
Persze ezen túl kellett az is, hogy rettegjenek tőlünk, vagy tiszteljenek. Mármost nálunk családi hagyomány a tiszteleten alapuló irányítás, így én is igyekeztem a státuszomat a légión belül építeni.
Apám idején, amikor az uralkodó hirtelen eltűnt ő is a sok kisebb légióval háttérbe szorult. Erőnk megcsappant, mert a sereg létszáma nagyon kicsire csökkent.
Ekkoriban voltam én még nagyon fiatal. Harcolni és különböző mágiák tanulásával foglalkoztam, utóbbi esetében könnyedén, de előbbiben sem túl nagy nehézségekkel sikerült boldogulnom. Tőrök és az íjak mestere lettem, melyet felerősítettem a varázslatainkkal.
Szerettem ha apám harcoltatott bestiákkal vagy barbár orkokkal, esetleg emberekkel. Élveztem ahogyan a félelem elnyeli a tisztán látásukat és egyben az életért való harcuk ezzel erősödött. A vörös fátyol a szemeik előtt oly erőt adott nekik, ami elképesztő dolgokat volt képes kihozni belőlük. És az édes érzés amikor ez összetörik. Feledhetetlen.
A családomról:
Apám és Anyám is nagy tiszteletnek örvendezett a saját légiónk körében, ahogyan én is, és ennek köszönhetően sikerült megtartani a mi csapatainkat. Persze a sztorink nem ilyen egyszerű. A nagyobb támadások alatt mi, azaz én is a támadókkal tartottunk és rengeteg gyenge lényt tartottunk rettegésben. Így lett például jópár törpe és lombi szolgánk, akik mostanra annyira megtörtek, hogy bármit végrehajtanak nekünk. Persze az évek nem kímélték őket és minket sem. Apám kiöregedett a vezetésből és egy ostoba orkkal szemben megsérült. Az az otromba azonban nyilamtól azonnal meghalt. Ahogy apám is pár nap múlva. De nem lett mindennek vége!
Én vettem át a helyét és igyekezve megkaparintani minél nagyobb befolyást, fogtam neki a tetteimnek Zevadarban és Capitolban.
Példának okáért kijelentettem, hogy mi újra itt vagyunk, és aki lemer becsülni minket, megismerkedhet az igazi erőnkkel. Persze ez, amikor új lesz a légió vezetője szokás, így csak egy mosollyal az arcomon tudtam elviselni az ostoba mivoltukat. Ha tudnák valójában mi a célom, akkor már most epekednének a velem való találkozásért.
Néha sikerül szervezni támadásokat közeli vidékekre, hogy kiélvezhessük társaimmal a vér és a harc ízét, ezen felül kondícióban maradunk és kisebb hírnevet is szerez nekünk. Talán rettegést az orkok és az emberek között, talán tiszteletet fajtársaim között. Bár ez nem biztos. A mostani zavaros időkben minden esetre fontos, hogy a légiót egyben tartsam, ezért is gondolom úgy, hogy egy családként kell viselkednünk. A többiek mind elnyomnának minket, ha nem állunk a sarkunkra, mint Uráldur tette nem is olyan rég másik kettő-három légióval.
Nem állhatunk be mások mögé, hanem saját magunk sarkára kell állnunk. Mutatnunk kell, hogy nekünk is van hangunk, bármennyire is tűnünk gyengéknek, bármennyire is fura, hogy a háttérben ekkora hanggal rendelkezünk.
Igyekezem éppen ezért is úgy kiépíteni a saját belső körömet, hogy azok hű és hasonló gondolkodású sötét elfekből álljon. Páran már most elérték ezt a pozíciót, persze velük szemben sem szabad leengednem a védelmemet, végülis fajtársaim között mindennapos az árulás és ármánykodás. Talán emiatt tartom magamnál hatalmas íjamat is.


Felszerelés:


Sötét köpeny és könnyű páncél, íj tegezzel, és két éles tőr, egy lasszó