-Azért ugye tudod, hogy nem vagy abban a helyzetben, hogy ilyeneket mondj nekem ugye? És úgy is én döntök róla mit kapsz meg előtte, ez alap dolog. Nem vagyok ostoba.-Tettem hozzá a halk szavaihoz a véleményemet. Nem hat meg az ostobasága már. Kell nekem a tudása és amit adhat nekem, hiszen ezzel... Ezzel eljuthatok a csúcsra! Így amikor elfogadja az ajánlatom... Nos egy szép mosoly jelenik meg az arcomon.
-Rendben akkor legyen hát! Engedjétek el és készítségtek elő a szállását. A konyhára szóljatok, hogy ma estére két főre kérem az étket. Ma velem vacsorázol Amrekth, hogy megbeszéljük a részleteket.-Szóltam az őröknek és az új társamnak, majd köpenyemet meglendítve elindultam kifelé.-Az egyikőtök pedig mutassa addig meg neki a helyet normálisan.-Indultam meg a szobám felé. Belépve hamar az ágyamba dőltem. Elöntött a boldogság, végre megtudok indulni az úton, amivel nem csak egy leszek a kicsi klánok közül... Ez az esély... Ez az esély újra naggyá teszi a Légiómat!
Így már lesz mit az asztalra tennem...
Gyorsan telt el a délutánom. Javarészt azzal foglalkoztam, hogy pár felderítőt kiküldtem a környékre, megkeresni, hogy nincs-e más betolakodó a területen, meg egy ügynökömet elküldtem Capitolba pár dolgot kideríteni erről az alakról, de csak diszkréten, nem akarom, hogy ránk fordítsa a figyelmet.
Így amikor eljön a vacsora ideje, akkor az ebédlőbe mentem. A kastély körbevezetése után, valószínüleg úgyis ide ültették le a figurát, így amikor belépek hamar leülök a helyemre, mire tünde és sötét tünde szolgálok közösen hozzák ki az étkeket. Csirkét, pulykát, húsokat és zöldséget, köreteket.
-Remélem tetszett a kastély. Egy ideig úgyis itt fogsz élni. De ami fontosabb...Amrekth eldöntöttem, hogy holnap elindulunk a barlangodba. Mit szólsz hozzá? Én és te meg pár katonám megnézzük, hogy mit ígértél nekem, aztán pedig elintézzük, hogy a nevünket megismerjék.-kezdtem el falatozni az elém rakott ételből, miközben a velem szemben ülő sötét elf tekintetét figyeltem, hogy vajon mit szól az új fejleményekhez. Persze tekintetem tárgyilagos volt és hideg, mint szokásosan.

Amrekth


- Ezért is hívtam fel a figyelmed a megfogalmazásodra. Bár tény, a sötételfek pont nem a szavahihetőségükről híresek, így nem fogok meglepődni - vigyorog rá, folyamatosan tartva a szemkontaktust a nővel, az arcán lévő gesztust végig megtartva. Mikor aztán a közös vacsoráról esik szó, egy pillanatra felugrik a szemöldöke, hangosan füttyentve egyet.
- Ejha, azért remélem, ez egy kitűntetésnek számít és nem minden második napon vacsorázol valaki hozzám hasonlóval - jegyzi meg, az öndicsőítését meg inkább lenyeli, mert vélhetően nem venné túl jónéven a boszorka. Persze gondolatban azért még kiegészíti, hogy bizony ilyen csodálatos személyiséggel és férfiúval egyértelműen ritkán lehet dolga, mi több, csak egyszer az életben, hiszen ő az egyetlen ezen a földkerekségen hibátlan megjelenésével és viselkedésével. Senki más nem érhet a nyomdokaiba ezzel a tökéletességgel, és ez süt az ábrázatáról, ám mivel nem mondja ki, így talán pofont sem kap öntelt vigyoráért.
Jókedvűen figyeli, amint kisétál a nő az ajtón, tekintetét aztán a katonákra fordítva, tenyereit széttárva.
- Na? Szerintetek ebből több lesz, mint vacsora? - érdeklődik az őröktől pimaszul, de egyértelműen nem komolyan. Azért a nő eddigi magatartása igencsak megalapozta, hogy ne akarjon azonnal a combjai közé ugorni, bármennyire is tetszik neki az elképzelés, más, könnyebb falatok után kell kutasson, akik meg is becsülik a jelenlétét.
A felszerelését jelen felállás szerint nem kapja vissza, ami elég sajnálatos, hiszen ez volt az elsőszámú dolog, amit kért. Vélhetően majd holnap, meg egyébként is ki kell mosni a gönceit, miután dagonyázott egyet az ürülékben és minden más nyalánkságban, továbbiakra meg inkább nem is emlékezteti magát, mert felfordul a gyomra. Az pedig nem lenne jó, ha az éppen mellettük elhaladó menyecskék előtt hányná el magát... Azért a férfias tartásnak meg kell maradnia! Nem is hátrál meg, többször is rákacsintgat egy-egy leányzóra egy csibészes mosollyal, azzal a fajtával, amire a többség ugrik, és igazából ez az, amit érdekesnek talál az egész kastélyban. Hogy milyen a felépítése, mi hol van... Azt meg már az itt eltöltött ideje alatt nagyjából kitapasztalta, így ha nem lennének a lányocskák, akik a figyelmét lekössék legalább a látványukkal, biztosan ásítozna. Végig próbál beszélgetni mellette az őrökkel, persze a maga piszkos fantáziáját a többiekre nyomni, megböködni egyik-másik kísérőjét, hogy mit gondol az egyik csibéről, mit gondol a másikról, meg hogy biztosan ágyba vinné, látja a tekintetén. Ütni szerencsére nem ütötték meg ezért, de az egyik javában kussoltatta, a másik meg néha megilletődötten összehebegett valamit, akkor tudva, hogy rátapintott a lényegre.
A vacsora ideje végső soron így, hogy végigszórakozta az egész mászkálást, egészen gyorsan eljön. Lehuppan a helyére, és amíg a nagyasszony nem jelenik meg, addig a lábait az asztalra rakja, tarkójára emelve a kezét, ott összekulcsolva az ujjait, hintázva, le-lehunyva a szemeit, szinte már elbóbiskolva, amikor belép A NŐ. Olyan ijedten kezd el kapálózni a félálomból felrázottan, hogy kicsúszik a hintáztatott szék hátsó két lába, és akkorát taknyol ismét egy hatalmas nyekkenéssel, hogy az már fájdalmasan klisés.
- A picsába ezekkel a kurva székekkel, hogy nem maradnak úgy! Valami démon elátkozta az összes ilyen szart, basszameg! - lendíti meg a lábait, ezzel egy hátrabukfenccel gurulva ismét a talpaira, feltápászkodva porolva le magáról a dutyiruhát. Hirtelen felháborodását azonban rögtön enyhítik a felszolgálók és az ételek látványa, így gyorsan lehiggadva nyúl a szék támlájáért, annál fogva állítva vissza az eszközt a négy lábára, le is ülve rá. Alaposan megnézi magának a felszolgálólányokat, elsősorban a sötételfeket, mert erdei ehhez a csodás testhez egyébként se érhet. Kipécézve magának egyet kacsint rá, mikor éppen találkozik a pillantásuk, rosszfiúsan bogarászva őt, a nő megszólalásakor pedig felé emeli ugyanezt a pillantását.
- Hát, amit láttam, az tetszetős volt, igen - mosolyog sejtelmesen, bár egyértelmű az eddigi megszólalásai alapján, hogy mire gondol, és ha egy sötételf leányka rak le elé egy tányért, akkor megfogja a kezét, nyomva a kézfejére egy csókot, nyíltan udvarolgatva.
- Köszönöm - néz a nő szemébe, mert ha férfi, akkor biza se kézcsók, se kézfogás, se semmi sincs. Azoknak a szőrös huligánoknak nem jár!
- Már holnap? - ugrik fel meglepetten a szemöldöke, rákönyöklve az asztalra csavargatva a haját elgondolkodva. - Ja, persze - vonja meg végül a vállát, ujjai közé véve az evőeszközöket. - Amint visszakapom a felszerelésemet, felőlem aztán léphetünk. De ne számíts könnyű menetre, ahogyan azt mondtam, a szörnyek nem sajnálják az oda vándorlókat. A nevem pedig inkább ne legyen ismert, csak bizonyos körökben szeretem, ha tudják, ki vagyok - kacsint egyet a hadvezérasszonyra. Valószínűleg ezért sem kap sallert, hiába a hátsó szándék, úgyis hozzá kell szoknia az állandó nyomulására és flörtölgetésére. - Legyen mindezz... - teszi össze a kezeit. - Csak a te neveden - mutat rá vacsoratársára. - Egy tolvajnak nem áll jól a hírnév, és nem akarom, hogy hajtóvadászatot indítsanak ellenem és kitudódna, mennyi helyen járkálok - szúrja bele a villát a húsba, a késsel elegáns mozdulatokkal választva le egy darabot.

-Esélytelen pajtás tégy le róla.-mondta nem sokkal a távozásom után az egyik őr az újoncnak. Végső soron annak tekintették már, hiszen valahogy rávett engem arra, hogy elengedjem.-Vigyázz azért az Úrnővel, mert nem tudok olyan férfit aki kavart vele és még él.-mondta egy röpke pillanatban, amikor nem figyelt senki más. Tény ami tény lehet kicsit sokan akarnak a közelembe férkőzni, de hát ki ne akarna?
De ez lényegtelen talán most, inkább az a fontos, hogy az estére elkészüljek.

Aztán amikor eljön az este a hosszú nap után, csak a nyugodt vacsorára tudok gondolni, de persze már erről is lemondhatok. Hiszen amikor belépek megint egy idiótát látok magam előtt.
Komolyan miért nem képes egyszer normális lenni? Még talán lenne esélye is akármire. De így???
Lényeg ami lényeg a tündelányok hamar kihordják az étkeket, és úgy tűnik rájuk is rájuk mozdul ez a malac.
-Jó étvágyat nagyuram!-mondja az egyik lányka a srácnak kissé elpirulva a tálalás után, de aztán hamar távozik is a helységből, nyugodtan hagyva minket étkezni. Persze a kérdésem nem nagyon zökkenti ki talán egy pillanatra, de szavai után egy komisz mosollyal teszem hozzá:
-Igen holnap. És engem ne félts szerintem, maximum a szörnyeket. De mond csak, ha már egyszer ennyire félted a nevedet, miért ne nevezzelek el akkor én?-teszem a számba az egyik falatot, majd jó hosszú megrágás és nyelés után folytatom:
-Végülis akkor nem tudnák meg ki vagy nem? Van is egy ötletem: A neved legyen mától Hobo. Az olyan jól illik hozzád szerintem.-aztán ahogyan azt szépen nyugodtan végig mondom nézek rá újabb falatot rágcsálva, hogy vajon mit szól hozzá.

Amrekth

Egy darabig elhallgatja a katonák óva intő szövegelését, aztán amint a karjai is eloldozásra kerültek, megemeli őket védekezőn.
- Jól van, srácok, jól van már, nem kell ennyire a magatokénak tartogatni a nagyságosasszonyt. Egyelőre úgyse az esetem, csak húzom az agyát mindenkinek, bár ahogy látom, vagy nem tetszik, vagy nem veszik a lapot – rázza meg egy mély sóhajtás kíséretében a fejét, mint aki teljesen reménytelennek találja az itt található bagázst. Valószínűleg nem sötételfnek kellett volna ezzel a bohóc viselkedéssel születnie, hanem valami ember bárdnak, azoknak legalább jó dolguk van, még hangjuk is van! Vele ellentétben, mert hát aki meghallja őt kornyikálni, semmi mást nem fog onnantól.
A rezidencia ezúttal legális felderítését követően jön a kiadós vacsora, ami igazán jó búfelejtőnek ígérkezik, főleg akkor, mikor megjelennek a csinos lánykák. Az egyikükre nyilvánvalóan lecsap, mert hát valakit mindig ki kell emelni egy társaságból, hogy megtisztelve érezhesse magát, micsoda tapasztalt és éles szemek akadtak meg rajta. Sajnos azonban a kapósabb leánykák hamar kivonulnak, amint az étkek az asztalra kerültek, és némi csalódottságot követően kezd bele az étkezésbe, talán meglepően illedelmesen használva az evőeszközöket egy suttyó bunkóhoz mérten.
Amint az elnevezése terítékre kerül, egy pillanatig csendben bámulja a nőt, aztán hangosan felröhög.
- Kedves, pont te akarsz elnevezni, akinek még a nevét se tudom, mert nem szíveskedett elárulni, csak ütni-rúgni-vágni volt képes? – vigyorog étkezőtársára kacagó tekintettel. – Csillagbogaram – mert hát csak így tudlak hívni név híján -, nem kifejezetten a névvel van bajom, inkább azzal, hogy ismertté válok. Nincs kedvem hírességnek lenni, nekem épp elég hírnév az, ami most van: a semmi. Lehet, hogy a csinibabákat könnyebben tudnám fasssssz... Szóval privát szobába hívni, de hát nem érdemelhet ki mindenki, akkora csalódást meg nem akarok okozni a rajongóimnak. Veheted szimpla kedvességnek is a visszakozásomat – hadonászik végig az evőeszközökkel, erősen gesztikulálva, aztán visszatér az evéshez, mert hát ki tudja, mikor fog megint ilyen finomakkal megtölteni a gyomrát, ha esetleg el rosszul alakulnának ott a dolgok és jobbnak látja, ha inkább meglép... Persze egyelőre a jó kaja, jó pia és jó csajok ígérete itt tartja.
Mielőtt folytathatná az evést, a nő folytatja, azt meg esze ágában sincs közölni vele, hogy volt ő már minden, még Uráldurként és a kómás királyukként is poénból bemutatkozott valahol, más kérdés, hogy nem volt túlságosan... Jó a vége, sőt, kifejezetten szar döntés volt utólag belegondolva, de legalább ezt is kipróbálta. Az a tuti, hogy ezekkel a nevekkel nem lehet csajozni, így az első alkalom után el is dobta őket, sajnálatos módon túlságosan nyilvánvaló volt ebben az esetben a hazugság, és bár a pórnéppel elhitethetné, akik még sosem látták a fent megnevezett két személyt, nem szottyadt csöcsök közé akarja nyomni az arcát.
A folytatás eleinte inkább zavart vált ki belőle, mint ingerültséget vagy bármi mást, és mikor felfogja, miféle megnevezést akar rátukmálni, ismét felnevet.
- Cicafül, ha így hívsz, akkor én is ki fogok találni valamit, és mindenki röhögni fog rajta, csak te fogsz fortyogni az idegtől – somolyog. – Szerintem egyikünk sem fog jól járni, maradjunk inkább annyiban, hogy a katonáidnak megtiltod azt, hogy rólam beszéljenek bármit is. Azzal többet érek – váltakozik a tekintete az éppen vágott húson és a nő közt, villájára szúrva a leszelt darabot, hogy azt a szájába tegye. – Mi több – tolja félre oldalra nyelvével a kajadarabot. – Más sem fogja tudni megtalálni, hogy ki a besúgód, ha nem beszélnek róla, én pedig majd eltakarom csodálatos pofázmányomat a továbbiakban, hogy biztosan a háttérben maradhassak, mert nekem aztán a hátam közepébe sem hiányzik a dicsőség, felőlem mind a tied lehet, sőt, tőlem aztán még az új sötételf uralkodó is lehetsz. Amíg én jókat ehetek, ihatok és csöcsörészhetek, addig jól érzem magam és többre nincs szükségem. Megegyeztünk ebben? – érdeklődik, csak most nyelve le a szájában lévő darabot, végig nézve a nőre, látszólag komolyan, de a tekintetében és a vonásaiban rejtőzik valami játékos sunyiság.

-A legutóbbi kivégzés után senki nem akar vele kekeckedni...-böki még oda a katona mielőtt a téma megváltozna. Mindenesetre ezek a dolgok oly messzire történnek tőlem, talán nem is igaz az egész.

Az este azonban kezd érdekes lenni. Hallgatva az újabb szemtelen becézgetését előredőlök a székemben letéve a kést a villát és ujjbegyeimet összeillesztve kezdem el neki kissé gonosz tekintettel kifejteni neki.
-Mint azt bizonyára tudod nem szeretem a becézgetést. Ha valamiféle gúnyneven töröd a fejedet ne is fáradj! Hiszen amint egyszer kimondod ezt mások előtt is, azonnal a bitón végzed, és nehogy azt hidd ez vicc, másokkal is megtettem.-engedem le a kezeimet és a sötét tekintetem is mintha a múlté volna, most éppen egy kedves mosolygós arcot vágok neki, hátha észreveszi, hogy hamar tudok váltani stílust:-Amúgy hívj nyugodtan Freiának, vagy ahogy a többiek szoktak, mint mondjuk Úrnőm...-kuncogtam picit a végén, hiszen utóbbinak jobban örülnék, de azt hiszem, hogy az első lesz az amit választ.
-Túl sokat foglalkozol magaddal azt hiszem. Így talán abban egyezhetünk meg, hogyha te elfogadod azt, hogy nem lehetsz szemtelen velem, akkor meghallgatom amit szeretnél és akkor tényleg nem fognak pletykák terjedni. Oké?-engedek meg felé mégegy mosolyt, hiszen úgy érzem, hogy talán így hamarabb meghajlik az akarata. De aztán kitudja, lehet tényleg velem van a baj és talán túl nyersen kezelem a dolgokat. Áááá dehogy ne vicceljünk már!

Amrekth

Nevezhető kihívó szemöldökemelésnek az, amit a fenyegetés hallatán megenged magának, mellé lassacskán egy mosoly csúszik az arcára. Tudja, hogy nem teheti meg ezt a végtelenségig, így kiélvezi azt az időszakot, amíg pimaszkodhat viszonylag büntetlenül. A nő tekintetét ugyanakkor nem mondaná cseppet sem vonzónak, más körülmények közt valószínűleg meg is izzasztaná, jelenleg nem érzi magát tőle veszélyben, tudva jól, hogy szüksége van rá. Természetesen ettől még nem fog átlépni egy határt, mert hát nem kéne ezzel elbasznia a lehetőségeit egy kevésbé küzdelmes élethez, még ha az ezzel járó röghöz kötöttség nem is éppen a kenyere.
- Veled ellentétben én szeretem, ha becézgetnek, de ha szándékosan gúnyolni próbálnak vele, azt már kevésbé csipázom – folytatja az étkezést, kimérten vágva le egy újabb darabot a tányérján lévő húsból. – De ha csak annyi a kikötés, hogy ne mások előtt mondjam... – vigyorodik el szélesen, kicsit előrébb dőlve az asztalon. – Akkor kitalálok valamit – teszi hozzá halkabban, megtartva a széles mosolyt ábrázatán, aztán némi várakozás után hátát nekitámasztja a széknek. – A fajtánkat meg nem becsülöm alá, tudom, hogy minden miatt képesek kinyitni azoknak a cseszett démonoknak a kapuját, hogy megbasszanak mindenkit, csak mert valakinek volt egy kelletlen, viccesnek szánt szava – vonja meg a vállát. – Szerinted hány börtönben kötöttem már ki emiatt? – érdeklődik szórakozottan, majd egy falatot kezd el rágni, amíg a hadvezérasszony végre bemutatkozik. – Szerintem... – nyel egyet. – Szerintem te is tudod, hogy melyiket választom – vigyorodik el ismét. – Az úrnőmet nem tudnám gúny vagy cukkolási szándék nélkül kimondani, az meg szerintem ugyanúgy bökné a csőrödet, mintha becéznélek. - Az eddigiek alapján nem érzékeli ezt az állítását helytelen feltételezésnek, és különben is, nem sokan viselnék el a gúnyos megszólítást, főleg ez a banya nem, aki láthatóan változtatott a hozzáállásán. Ettől a vigyora némileg szélesedik, de ezt el is rejti a kupa bor mögé, és bár elszaladnak a gondolatai cseppet sem illedelmes és megosztható irányba, inkább nem adja ezeknek a jelét. Még a végén tényleg arra a bizonyos bitófára kerülne, hiába könyörögne, hogy két kerek mell közt vesszen élete.
- Melyik sötételf nem? - tárja szét a karját. - Két nagyon domináns jellemzője van a fajunknak: az egoizmus és a terrorban tartás. Bennem az egoizmus jócskán többet nyom, de hát van is mire nagyképűnek lennem... - nyúl a haja alá, hogy nem túl hosszú ezüstös haját meglobogtassa, de egyértelműen van mozdulataiban valamiféle irónia és komolytalanság, amivel enyhíti nárcisztikus hozzáállásának élét.
A felajánlásra végighúzza állán párszor az ujjait, mint aki annyira eltűnődik és annyira fontolóra venné a javaslatot. Nem mintha sok választása lenne, mégis teszi az agyát, hogy igenis van; azért fontos a magabiztosság, nagyon is, főleg, ha egy szép tubica kebleire akar rárepülni. Egy nyámnyila mulya alakkal nem fognak semmit se kezdeni.
- Azt tudom biztosan állítani, hogy mások előtt nem szemtelenkedem. A privát beszélgetéseinknél ugyanezt nem tudom biztosítani, nehezen fogom be a számat, mint ahogyan tapasztaltad. De gondolj arra, hogy legalább a házi bohócod vagyok, úgy biztos könnyebb lesz elviselni engem - jelenik meg ismét a letörölhetetlen vigyor a képén, miközben átfut az agyán a gondolat, hogy Freia majd gondoskodik arról, hogy ne legyenek kettesben. Ez kettő opciót jelent: vagy mindig van valaki vele, vagy egyszerűen csak elzavarja őt. A második lehetőséggel nagyon jól járna, mert akkor egyik madárka után foghatná a másikat, belekóstolva a mellükbe és combjukba. A képzelgések okozta perverzzé váló mosolyát újfent a kupa mögé rejti, igyekezve saját maga tudtára adni, hogy még semmi sem dőlt el és nem kéne előre inni a medve bőrére - vagy inkább a leánykák lehulló szoknyájára.

Ez a figura lassan kezdi tényleg megérteni miről is van szó. Tudom én is nagyon jól, hogy nem illik hozzá, az eddig tapasztaltak alapján legalábbis, hogy engem illendően szólítson meg, így a kissé félrehúzva a számat találok ki neki egy frappáns lehetőséget.
-Nos nem elég börtönbe vagy nem jóba... De ezt most félretéve, akkor egyezzünk ki a keresztnév mellett, és hidd el így is jócskán sokat engedtem neked, mert közvetlen tábornokaim tehetik csak meg ezt. Érezd magad megtisztelve.-mondom el neki az ötletemet, majd hozzáteszem a szavaihoz, egy szép mosollyal az arcomon, hogy: -Hát végső soron bohócom nem volt még, de örülök, hogy legalább egy profit sikerült megszereznem magamnak. Egyébként...-eszek egy falatot, az utolsót a vacsorából-kikell, hogy ábrándítsalak, nem vagy annyira idegesítő, mint hinnéd, inkább csak irritál a stílusod, de persze, kis odafigyeléssel sokat javulhatsz. Most pedig, ha megbocsátasz én nyugovóra térek. Reggel találkozunk a bejárat előtt. Jó éjt.-ezután nem várva a megjegyzéseit egyszerűen megtörlöm a számat és kisétálok. Hagyom had egyen tovább nekem estére még dolgom van úgyis, mint amilyen például a naplóm megírása vagy a készletek ellenőrzése. Rekt ezalatt kitudja, hogy mit tesz, bár az is talán baj, hogy mindeközben ezen töröm a fejemet nem?

Kissé kiábrándulva magamból térek így az ágyamba, azon gondolkodva, hogy vajon jó ötlet volt-e mindebbe belemenni, de mindig ugyan arra jutok. Ha szeretnék felemelkedni, akkor szükségem van rá, neki meg a túléléshez rám. Talán ez a legjobb amit tehetünk mindketten.
Így kissé nyugalmatlan este után reggel a nappal kelek fel. Fura, hogy minden reggel pontosan ugyanazt teszem, megmosakszom, megigazítom magamat felöltözöm és aztán megyek a tróntermembe. Ma sem teszek másképpen, annyi különbséggel, hogy menetfelszereléssel a hátamon megyek most oda, kiadva egyik tábornokomnak a feladatokat.
-Wertas, minden amire ügyelned kell amíg távol vagyok, hogy legyenek a készletek feltöltve és ha baj van akkor a behatolókat, vagy a támadókat kiiktassátok. Nem tudhatja meg senki, hogy hova is megyek. Sok szerencsét, bízok benned.-mondom neki, majd innen a kapuhoz megyek ahol lovamra felpattanva várom, hogy a kísérőm megérkezzen, addigis a lovamon próbálok felvenni egy kényelmes pozíciót és a kastélyon alaposan végignézni.
-Jó reggelt, szóval eljött az idő, ideje lesz akkor elindulnunk igaz?-nézek rá Rektre, aki mintha kicsit szokatlanul pihant arccal rendelkezne, vagy lehet csak az teszi, hogy nem borítja kosz és mocsok?

[quote="Lashrael Laralytha"]
Amrekth

Sunyin mosolyog, ahogyan Freia a börtönök minőségét vonja kétségbe, és bár nem mondja ki, az arcára van írva a nagyképű megjegyzés, miszerint vagy éppen ő volt túl jó. Persze tapintható bizonyíték nélkül aligha lehet bármiben is megállapodni, és ő maga is csendben marad, kortyolgatva az asztalon lévő borból.
- Megtisztelve? – vonja fel pimasz ábrázattal az egyik szemöldökét, elfojtva a nevethetnékjét, és már száján az a pár szó, hogy Freiának kéne megtisztelve éreznie magát, hiszen találkozhatott őnagyságával, lenyeli ezen megjegyzését. A korábbiakra emlékezve még a végén megkopasztja vagy a heréit vágja le, és bár a megkopasztást még csak-csak elviselné, hiszen az az ellenállhatatlanul selymes haja visszanő, koronaékszeréről már nem mondható el ugyanez. Ilyen fiatalon meg kész szégyen lenne egy ivartalanított kandúrrá válnia; még sok hölgyecske begyei közé kell férkőznie.
- Azt hiszem, már az is elég nagy kiváltság, hogy nem nyúztál meg élve – vigyorog, és ez, amint bohóc szerepe elismerésre kerül, nevetéssé válik. – Azért ennyire ne bátoríts – könyököl az asztalra, gyenge ökölbe szorított kezére támasztva fejét. – Még a végén kockáztatni fogom a golyóimat, mert azt hiszem, szimpatikussá váltam a számodra – bámul a nőre jófiús ábrázattal, és mikor Freia kitolja maga alól a széket, hogy távozzon, ő maga is felpattan a helyéről, hogy egy elegáns, de iróniától nem mentes mozdulattal meghajoljon, ezzel búcsúzva a banyától.
A nő kilépésével felegyenesedik, végignéz az asztalon, és ha talál valamiféle kendt, amibe csomagolhat, akkor azt elvéve megtömi minden jóval, ízletes ételekkel, nem kifejezetten törődve azzal, hogy aztán a hordozásra alkalmazott szövet mennyire lesz mocskos. Még jól jöhet később, vagy éppen éjszakai nassolni valónak... Most kell megtömnie a gyomrát, amíg lehetősége van rá!

Az éjszaka folyamán egy darabig a rezidencia területén mászkál, a lopottnak nem éppen nevezhető ételekkel a kezében, azokból nassolgatva bámészkodva végig, furcsállva, hogy nem kell rejtőzködnie. A katonák ugyan néha kelletlen pillantással illetik, amire csak egy pimasz mosoly a válasza, nagyon is jól tudva, hogy jelenleg egy védenc, akinek baja nem eshet, csak az úrnő által, a kedélyeket szítani azonban nem kifejezetten van kedve. Még a végén ő járna pórul, de nagyon csúfosan... Az ábrázata mondjuk így is sokadmondó, hiába nem mond semmit, akkor is egyértelműek a benne forgó szavak.
Amint lehetősége van rá, felmászik az egyik tetőre, lehetőleg az egyik legmagasabban lévőre, onnan bámulva körbe csendesen, jóízűen nassolgatva a vacsorájának maradékát. Egy darabig fürkészi az éjszakai őrjáratot, azokat az épületeket, ahonnan még világít pár gyertya vagy lámpás, majd a sötétségbe vesző távolt fürkészi, nevetségesnek találva a gondolatot, hogy talán még most is megszökhetne. Nem mintha abból annyi előnye származna... Most van kajája, van pia, lehet nőzni is... Ó, tényleg... A nőcskék, valamelyiküknek még meg is ígérte, hogy a közeljövőben meglátogatja...
Ideje félrekacsintgatni.

A reggel piszokhamar eljön, és nagyon nincs kedve felkelni vagy tenni bármit is. Délutánra a lophatnékja biztos visszatérne, de most olyan jó az előmelegített ágyban feküdni, hogy legszívesebben Freiát el is küldené a búsba a démonok közé. Ugyanakkor amit ígért, azt megígérte, és mivel itt ő a főbanya, aki bármikor kiheréltetheti... Sok választása nincs. Halk káromkodással kel fel, megvakarva a fejét, lomhán mosakodva meg és öltözve fel, még pár huncutságot súgva az ágyban ébredező leányka fülébe, azzal összeszedve mindenét távozik, persze nem az ajtón keresztül. Az túl úriemberes, ő meg tolvaj, méghozzá mindennek a tolvaja, nekik meg a tisztes átjárójuk az ablak. Ki is szökken rajta, a maga kényelmes tempójában véve az irányt az eredeti szobája felé, mert vélhetően oda rakosgatták le a felszerelését, amit mostanra már azért illene visszakapnia, főleg, ha veszélyes közegbe is mennek. Amint azokat is magához vehette, már indul is a kapuhoz, noha egy kicsit megkésve a külön kerülő miatt, de hát nem volt időre megszabva, hogy mikor kell megjelennie, a reggel meg bizony több órát magába foglal... Mindenesetre széles vigyorral a képén közeledik a be- és kijárat felé, párszor még ellenőrizve a tőreit és kisebb tatyóit az övén, elégedetten véve tudomásul, hogy minden megvan. Még egyszer ránt egyet a köpenyén, és már messziről látja Freia alakját, köszönhetően annak, hogy a ló jócskán feltűnőbbé teszi.
- Nem mondom, aludtam volna még, de ha már itt vagyok én is, mint legfontosabb tényező és személy e kerek és kietlen vidéken... – vonja meg a vállát. – Kapok esetleg én is lovat, vagy ülhetek mögötted? Ha van választási lehetőségem, akkor inkább az utóbbit szavaznám meg – vigyorog merészen a nőre, szinte már ujjai közt érezve a kellemes domborulatokat, aztán hirtelen vágja őt fejbe a realizálás, hogy bizony páncélon keresztül még mindig aligha taperolhat bárkit is... Meg különben is... Biztos pofán vágná könyékkel, lelökné a lóról és hagyná megdögölni őt a semmi közepén.

A vacsora végén mintha valahogy már más lett volna a hangulat, mint az elején. Tény, ami tény igazán egy tenyérbemászó alak ez a Amrekt, de azért meg kell hagyni, hogy nem is nagyon vártam tőle mást, mint besurranó tolvaj. Valahogyan beleillik a tipikus szélhámos képébe és nem is nagyon bánom, amikor a végéig flörtöl velem. Amikor távozom a szavait válasz nélkül hagyom, de egy apró mosolyt vetek felé, had zavarja őt egész este.
Már előre tudom, hogy este merrefelé kéne keresnünk, és azt hiszem nem a saját szobája lesz az. Persze nem az én dolgom ebbe beleszólni... Mondjuk dehogynem! Így amikor megyek a szobám felé az egyik őrnek mondom, hogy figyelje merre és kinél jár az este.
Reggel azonban a jelentés nem várt dolgokat hoz nekem. Na jó kit akarok átverni? Még aznap egy levélben megkaptam a választ melyik szobában "pihent" az este és így mint vezetőnek sajnálatomra figyelnem kell rá, hogy a szolgám ne legyen szomorú. Így az úton picit majd meg kell puhítanom Amrektet, hogy azért óvatosan szaladgáljon más nőknél.
Reggel amikor odaér azonban az arca rögtön el is árulja. Legalább egy kicsit próbálná meg leplezni a tekintetén, hogy mi volt az este. Csendben intek az egyik istállós fiónak, hogy hozzanak neki egy lovat, majd hozzáteszem:
-Nos ha aludtál volna este és nem éppen Gabriella ágyában lettél volna, akkor most kipihent lennél. De ne aggódj az út alatt úgyis csak egyedül fogsz tudni aludni. Remélem nem baj, ha lesz pár kísérőnk is az úton, csak a biztonság kedvéért.-nézek a mellém sétáló két lovasra.-Persze nem kell nagyon zavarkolódnod miattuk, ők a tábort fogják javarészt védeni, meg a felszerelést hozni.-Bár ezt minden rutinos nemes utazó tudja, neki mint az aljanép egyikének el kell magyarázni. Kis meglepetés, meg persze az sem árt, ha nem maradok este kettesben egy ekkora perverzzel. Jobb biztosra menni, nehogy álmomban rámugorjon. Még a végén péppé verném a fejét.
-Nos indulhatunk? Na jó!-indultam el a négyesből először és utánam a többiek is elindultak az úton. Persze nem tudjuk pontosan merre is kell menni, így ha nagyon lemaradna Amrekt akkor hátrafordulva szólok rá:
-Na milesz? Csak nem kötelet kell tennem rád, hogy el ne szökj?

Amrekth

Látványosan lebiggyeszti ajkait, mikor Freia int az istállós fiúcskának, hogy hozzon neki egy lovat.
- Pedig már reménykedtem – mereszt rá kiskutyaszemeket annak ellenére is, hogy biztos benne, úgyse fogja a nőt meghatni. Nem a semmiért egy undok boszorka, ettől függetlenül próbálkozni lehet, legfeljebb nagyon sokkal több lesz a sikertelen kísérlete, mint a sikeres.
- Ó, kipihent vagyok én! – legyint egyet, ezúttal a vigyora is szélesedik. – Túl jól is aludtam a kellemes társaságom mellett – teszi elégedetten csípőre a kezeit, és enyhén összeszűkíti a tekintetét, amikor folytatja, mint aki rájött valami turpisságra. – Viszont nem szép dolog kémkedni a személyes dolgaim után. Csak nem attól félsz, hogy egy náladnál szebb nőcskével bújok össze az egyik éjszaka? – teszi karba a kezeit egy csibészes félmosoly kíséretében, finoman végighúzva ujjait az állán. – Végül is a féltékenységed magyarázat lenne, megértem, hogy egy ilyen helyes fickót nehéz figyelmen kívül hagyni – nyúl néhány hosszabb tincse alá, hogy meglendítve a kezét meglobogtassa ezüstös haját, és mikor megjelenik másik két személy, a magabiztos kiállása nem változik, feltételezve, hogy két harcost hozat magával Freia, ám mikor hozzáteszi, mégis mi a funkciója ennek a két tökfilkónak, enyhén elkerekednek a szemei, majd ismét összeszűkíti őket némi helytelenítéssel.
- Azt értem, hogy a hadvezérek versenyezhetnének velem, mert ugyanolyan nagy tud lenni a pofájuk és túl nagyra tudják tartani a saját erejüket, de azért megkérdezném... Biztos? - vonja fel az egyik szemöldökét, enyhén széttárva a kezeit. - Tolvajként azért nekem más a funkcióm és másképp közelítem meg ugyanazt a helyet, mint egy magadfajta. De végül is nekem mindegy, kevesebb a rivális - vonja meg végül a vállait, ajkai pedig mosolyba fordulnak. - Azt viszont szerintem nem akarod, hogy ne zavartassam magam - szélesedik a vigyora, egyértelműen arra utalva, hogy rád mászik, szinte már olvasva a gondolataidban - persze ez csak a személyiségének eddig megismert részéből ered - és az igencsak könnyen kiismerhető.
Az elküldött fiú lassacskán megérkezik a lóval, és ekkor tesz pár lépést felé.
- Ejj, köszi! - csapkodja meg barátságosan a vállát, majd megfogja a hátas nyergét, és felpattan rá. Láthatóan nem ez az első alkalma, hogy lovon ül, egész kényelmesen és természetesen viselkedik rajta, és mikor Freia lépésbe indítja a lovat, ő is hasonlóan tesz. Még eg kicsit ösztönzi hátasát, hogy inkább kocogjon, ezzel is az élre törve, de előbb a hadvezére lovának tempóját veszi fel.
- Te, Freia... - mondja halkan, hogy a másik kettő mögöttük ne hallhassa. - Ha ezzel végeztünk, nem lenne kedved a szent és sérthetetlen közelségedbe és az ágyadba engedni? - érdeklődik olyan komoly ábrázattal, amilyennel csak lehet, gondolatban meg majd' belefullad a röhögésbe, ahogy maga előtt látja a repülő kezet, hogy egy pofonnal leterítse őt a lóról, így gyorsan el is rántja hátasát a nő mellől, egy gyerekes nyelvkiöltés kíséretében indítva meg a lovat, ezúttal tényleg az élre törve.
- Nos, uraim és hölgyeim, üdvözlöm önöket ezen a csodás napon, mellyel elindultunk erre a felszabadító, cseppet sem szerény személyem által vezetett körúton! Remélhetőleg sok szép dolgot láthatunk majd, noha az időjárás előreláthatólag nem fog kedvezni, hiszen a hideg havasokba igyekszünk, így remélem, mindenki jó melegen felöltözött!

//Mesélői//

Némi nehézséget követően sikerül elindulnotok négyesben, hátassal pedig jóval rövidül az út időbeli hossza. Egy darabig teljesen rendben mennek az események – vagy épp az eseménytelenség -, távolról láthattok néhány ghoult lófrálni, de nem közelít meg titeket egyik sem. Vélhetően, mikor nyugovóra tértek azon a pár alkalommal, felváltva őrzitek a kis táborotokat, hogy senki se legyen túlságosan kimerült, ha megérkeztek. Lassan aztán hegyi utakra tértek, amiket a lovak még bírnak, de Amrekth figyelmeztet, hogy egy idő után vissza kell majd küldeni őket, mert nem fogják bírni a maradék szakaszát az ösvénynek, és vélhetően nem akarja a társaság egyik tagja sem a környékbeli szörnyek szaporodását ösztönözni kajaellátmánnyal.
Nagyjából két nap telik el, mire eléritek azt a pontot, ahol le kell szállnotok a lovaitokról. Nincsenek messze a hegyek hósapkás részei, ám mivel az idő melegebb, mint akkor, mikor Amrekth erre járt, sötételfként nem olyan elviselhetetlen a magaslatokban a hideg. Az út azonban annál rögösebb, sokszor csúsztok meg, jártok keskeny részeken, ahol oda kell simulni a hegy oldalához és koncentrálni arra, nehogy leessetek, és két nagyobb szikla által közrefogott keskeny útból sincs hiány. Igazi túrának bizonyulhat ez mindenki számára, és itt még egy tábort kell vernetek, mielőtt elérnétek a célotokat, és ennek kapcsán is tájékoztatja a kicsi csapatot a tolvaj: még van néhány óra, mire a barlang szájához érkezhetnek, és javasolja a letáborozást valamelyik másik közeli barlangban vagy beugróban, hogy ne legyenek annyira feltűnőek és a hideg, csípős széllel szemben is védelmet adjon.
Másnap meg lehet indulni, ha nem jön közbe semmi és ha Freia nem dönt másképp.

//Ha kell még, akkor szólj! Egyelőre nem akartam továbbmenni, nem tudom, mennyi mindenre akarsz reagálni és hogyan.//

-Hát álmodozz csak! Pusztán az az oka az érdeklődésnek, hogy nehogy túl sok port kavarj nekem. Nem kell a felesleges balhé, szóval jó lenne ha moderálnád magadat.-felelem neki arra a kérdésére, hogy netán véletlen féltékeny lennék. Persze bennem egy pillanatra sem merült fel semmi ilyesmi, csupán az az oka, hogy ahogyan elmondtam neki nem akarom, hogy a kastély hölgyei harcoljanak egy ilyen nyomorult földönfutóért. Persze később sem tudja titkolni ostoba mivoltát, hiszen továbbra is azt próbálja elérni, amit egy ilyen farkával gondolkodó féleszű.
-Ó hát ne viccelj már velem! Szerinted kinek az ágyában voltál az utóbbi estén? Természetesen az enyémben nem? Szóval ezen már régen túl vagyunk.-még csak ne is reménykedjen benne, hogy az én saját ágyamba beengedem, amiben éppen ott vagyok.-Persze most sem nagyon lesz másképp csak épp ágy helyett sátrakkal.-terelem tovább a témát, de aztán nemsokára el is kezdődik az ő beszéde. Arra csak a szememmel körözök egyet, hiszen klisésen mutatja be mi vár ránk.
Minden esetre az utunk hamar elindul és valószínüleg az én szerencsém az oka, hogy napokig csendesen tudunk eljutni a hegyekbe. Persze Amrekt szája végig be nem állt, de szerencsémre volt ami elterelte a figyelmemet. Mondjuk a két őr, akik közül az egyikük a második nap végén megállt a lovakkal ott ahonnan sajnos az említett állatok nem tudnak tovább vinni minket. Innen azonban már kicsit mintha nehezebb lenne az utunk. A keskeny szurdokok és a nem túl kellemes időjárás is ellenünk van.
-Egészen izgalmasnak is mondható így az út nem igaz?-mondom miután a kísérőmet visszahúzom a fal mellé és kicsit lihegve, de folytatjuk az utunkat. Nem telik el sok idő és hamar egy barlanghoz érünk és ahogyan megtudom ez az a hely ahova indultunk.-Legyen akkor, ma estére az egyik barlangba letáborozunk és másnap napkeltekor indulunk. A biztonság kedvéért váltásban fogunk őrködni, szóval menjetek aludjatok, a második őr Amrekt te leszel.-mondtam a két srácnak és miután mindenki elaludt én az éjjeli eget kezdtem bámulni alaposan körbetekerve magamat a köpenyemmel és bundámmal, míg egyik kezemet a térdemre helyeztem, hogy kényelmesebben tudjak elhelyezkedni. Kíváncsi vagyok, hogy vajon igaz volt-e mindaz amit ez a féleszű állított.

Amrekth

- Én ugyan moderálom, szép titokban látogatok mindenkit, így ha te nem szivárogtatod ki az infókat, meg ott azok sem – mutat a két kísérőre. – Akkor semmi gond nem lesz. Nyilván nem most csinálom először, és nem akarom, hogy kipenderítsenek, ha megtudják, mással is összemelegedtem. Na persze ez nem mindegyiknek számít... – morfondírozik, és igazából nincs mit vesztenie, a sötételf népség alapvetően eléggé hajlamos efféle dolgok elkövetésére és hogy ne zavartassák magukat, míg valamiféle ceremónia össze nem köti őket. Bár gyakran még az a ceremónia sem számít, simán félrelépegetnek nyílt titokban.
- Azt viszont biztosíthatom, hogy boldogan fogom tartani a helyi lánykákat – vigyorodik el végül, majd a lovakon folytatva a beszélgetést teljesen elképed, mikor Freia felvilágosítja őt, aludt az ágyában. Eltűnődve bámészkodik, zavarosan összevonja a szemöldökét, aztán buta ábrázattal fordul vissza a hadvezérasszony felé.
- Szerintem nem, nem emlékszem, hogy ott lettél volna mellettem – sejlik fel egy újabb vigyor a képén, igyekezve visszafogni ezt, persze nem sok sikerrel. Nagyon is élvezi piszkálni a másikat egészen addig, amíg büntetés nem lesz belőle, a pofon még teljesen oké. Párszor már kapott is erre a csodálatos arcra, de az is csak azért volt, mert túl szégyellős volt a célszemély beismerni, mennyire felbecsülhetetlen is lenne egy együttlét vele. – Nekem nincs bajom a sátrakkal – vonja meg a vállát. – Amíg melegíthetjük egymást. De csak mi ketten, a mögöttünk lévőkre nem vagyok kíváncsi – jelenti ki szájhúzva, aztán nekilát a vezetésnek, és jóformán egész úton csapja a szelet Freiának, persze igyekezve elkerülni, hogy a kísérők nagyon beavatódjanak. Természetesen végig adja a szépet, nagyon próbálva kipuhatolózni, milyen irányba kéne is menjen, viszont egyelőre csak falakba ütközött. Nem tört ugyanakkor a lelkesedése, előbb vagy utóbb azok a falak úgyis meg fogják adni magukat, aztán a kapu kinyílik – mindahányszor erre gondolt, elvigyorodott, bár valószínűleg minden más esetben továbbállt volna. Most is csak azért veszi erre rá a lélek, mert nincs körülötte olyan bögyös hölgyemény, akire rávethetné magát.
Egy idő után aztán a lovakat hátra kell hagyni, szóval amit a hátasra felpakoltak, abból valamennyit a hátára ránt táskában, elsősorban étel és valamennyi ital, hogy az utat biztosan kibírják. Ez viszont egyre inkább nehezedik, néhol igazán keskeny az ösvény, és biztonságosabb a mögöttük lévő sziklafalhoz simulniuk, máshol meredek út vezetett tovább, és csak elvétve találtak olyat, amikor kényelmesen haladhattak. Mindig volt valami kihívás – legalábbis nehéz páncélzatban biztos az, rajta semmi felesleges súly nem volt, így vígan és dalolva elvolt azokkal a szünetekkel, amiket tartottak. Legalábbis úgy nagyjából.
- Hát nem egy város vagy rezidencia, ez tény, és formás combocskák sincsenek errefelé..., hacsak nincsenek fagyálló csirkék – néz hátra Freiára, először megint egy tőle megszokott téma felé evickélve, amit aztán gyorsan kijavít, hogy kicsit általánosabbnak hasson. Mondjuk mit is hisz? Nyilvánvaló, hogy csak egy dologra tud gondolni: a lopásra. Azon belül meg mindennek az ellopására, bár szüzekkel nem kezdeget, azok túl ártatlanok és tudatlanok. Neki belevaló nőcskék szíve kell, az is arra az éjszakára, amikor kinézi őket magának.
Ismeri már nagyjából ezeket a területeket, még ha nem is úgy, mint a tenyerét, de kellően sokat mászkált errefelé amiatt a hülye felkérése miatt, mire megtalálta azt a kicseszett barlangot valahol a tetején. Nem is volt az annyira régen, így emlékszik, mikor a közelben tartózkodnak már, igazság szerint a szemfülesek már ki is szúrhatják néhány méterrel fentebb és jócskán odébb a barlangszájat, bár könnyen átsiklik a szem a sziklák rejtette helyen, ha nem tudja a sötételf, mit keres.
- Az őrködés erősen javallott, ja – böki közbe. – Ki tudja, milyen dögök járkálnak errefelé, bírva ezt a faszfagyasztó hideget – dörzsöli meg a felkarjait, aztán, mivel az egyik katona továbbra is velük van, a perverz megjegyzéseit inkább lenyeli, még ha nehezen is. Tagadhatatlanul örülne, ha Freiával egymást melegítenék, és végre belátná és bevallaná, mennyire féltékeny, ha másokkal éjszakázik. Teljesen romantikus lenne.
Főleg ezekben a kibaszott hegyekben. Inkább akkor az ágyában.
- Majd akkor kelts fel, ha végeztél – mondja, bár legszívesebben hozzátenné, hogy korábban is egész nyugodtan felkeltheti, nem kell szégyellősködnie, ha titkos csókokat akar, ugyanakkor ez megy a kukába, mert egy arra érdemtelen előtt nem fedi fel nők ellen bevetett technikáit.
Elhelyezkedik, nekitámasztva a hátát a barlang falának, bebugyolálva magát a köpenyébe, ha már komolyabb, ennél is melegebb felszerelés nemigen akad nála. Elég lesz mondjuk, idővel átmelegszik a ruhadarab, aztán békésen szunyókálhat, már ha képes lesz rá. Nem, nem azért, mert aggasztóan közel lennének a barlanghoz és félő, kijönnek a bentlakó dögök, egyszerűen csak... Hmmh... Hát ha a katona alszik, hát akkor...
...próbálkozhat?
Párszor a nem túl messze heverő kísérőre pillant, és mikor meggyőződik arról, hogy biztosan alszik mélyebb légzéséről, ne adják a démonok, horkolásáról, akkor Freia felé tekint. Esze ágában sincs megkéselni, mielőtt bárki erre gondolna, és remélhetőleg maga a nő sem fog fenyegetőleg reagálni, mikor megfogja azokat a pompás csö...
Á, biztos valamiféle páncél van rajta, így aztán ennek semmi értelme, pedig igazán jó lenne meglepni ezzel, még ha utána egy pofon is az ára. De azért mégis olyan jó lenne a kezei közt érezni azt a ruganyos, puha tagot...
Közelebb csusszan, de tényleg csak csúszik,, halkan, továbbra is jóformán a köpenyébe burkolózva olyan szinten, hogy csak az arca felső része látszik ki, és így közeledik és közeledik, majd letelepszik Freia mellett. Mozdulatai nem teljesen némák, szóval emiatt valószínűleg nem fogja annyira megijeszteni a nőt, hogy egy mozdulattal kidobja a barlangból, le a mélybe, de nem is akar meglepetéscselekedetet végrehajtani, hogy biztosítsa a saját vesztét.
- Te, Freia... – suttogja. – Mi van, ha a barlangban megdöglök? – kérdezi nagyra nyílt szemekkel. – Tartok attól, hogy erre a sorsra jutok, viszont békében nyúvadnék ki, ha esetleg adnál nekem egy csókot. Vagy kettőt. Esetleg még többet – hozza fel az először talán komolynak hangzó témát, ami természetesen megint perverzióba fullad tőle megszokottan és várhatóan.

-Ettől félek én is, hogy emiatt lesznek gondok. Ha egyszer meghallok egy ilyet, akkor vége van remélem tudod?-vágom rá Amrektnek a dolgaira, hiszen ha túl sok nőt látogat a kastélyban... a pletyka hamar elterjed és abból csak rossz dolog születhet. Nem akarok marakodó nők közé állni, az általában fájdalmas.
Persze azt sem értette meg, hogy a kastélyban lévő minden ágy az enyém... Ezt szívesen ki si fejtettem neki pár szóban:-Tudod minden ágy az enyém a kastélyban, attól függetlenül, hogy nem én alszok benne, még így van.-Persze nem nagyon zavartatta magát, és ami azt illeti az eddig megszokott tenyérbemászó unalmas udvarlásával telt az idő nagyrésze. Bevallom néha letéptem volna a saját arcom miatta, de sajnos azon kívül, hogy megölöm, kivágom a nyelvét és a nadrágjában lévő dolgot is levagdosom, sok mást nem tudtam neki mondani... Hála a jó égnek az út emiatt piszkosul gyorsan telt el, hiszen a megszokott tempó helyett két-két és félszer olyan gyorsan haladtunk. Előbb utóbb elhagytuk a lovakat és egyik kedves beszélgetőpartneremet is, akihez menekültem alkalom adtán, hogy ne kelljen a féleszűt hallgatni. Persze az útnak nem volt vége és a szar poénok csak hullottak a meredek szirteken is...
-Pfhej.-csúszik ki belőlem egyre többször az undorodó hang, hogy mindig annál a témánál kötöttünk ki. Persze nemsokára elértük erőltetett tempóban a barlangot, hiszen alig pár méterre táboroztunk le tőle.
Elvállaltam az első őrséget is, hogy kényelmesen gondolkodhassak egyedül a dolgokon, de persze nem hagynak ilyenkor sem nyugodni.
Az égen a teliholdat kísérem tekintetemmel, jobb karomat a behajlított jobb térdemre téve, míg hátammal a hideg falnak, fejemet hátradöntve üldögélek. Egész szép látvány ahogyan a kékes színt árasztó égi kísérő előtt egy egy bárányfelhő elsiklik, amikor meghallok egy halk hangot. Valaki közeledik felém, amire a fülem meg is rándul picit.
-Tudod néha komolyan elgondolkodom azon, hogy vajon tényleg komolyan gondolod ezt, vagy csak idegesíteni akarsz ezzel.-mondom neki, majd kisvártatva folytatom:-Kaphatnál néha párat, de nem érdemled meg sajnos.-incselkedek vele egy kicsit egy mosollyal az arcomon. Tény, hogy a kísérőm alszik, így könnyebben tudok vele játszani, úgy sem hallja azt ami itt elhangzik.-Mennyire örülhetsz most, hogy kettesben vagyunk mi?-mondom neki, majd a holdról a tekintetemet a mélybe engedem le.-Tudod ha véletlen indokolatlan dolgot tennél lefelé nagyot lehet ám esni nem?-pillantok rá megcsillanva a szememben a hold fényével mosolyogva rá, éreztetve, hogy csak viccelek vele.-Mit gondolsz?

Amrekth


Még az induláskor nagyon szívesen szóvá tenne pár dolgot, de igazság szerint egy vállvonáson és egy színészies szemforgatáson kívül másra most nem futja. Minek is ecsetelje, hogy butaság a saját ágyának gondolni mindent itt? Ez a sötételf társadalom! Itt semmi sincs senki tulajdonában, ez csak egy botrányos tévhit, amiről azt hiszik sokan, valós, de nem fog erről órát tartani Freiának, tisztában kell lennie ezzel. Persze hát... Az ellopott szívek egészen más ügy, bár azt is lopta, így mondhatni, illegálisan van nála, úgy már lehet a tulajdona.
Az út maga meglehetősen gyorsan telik - a számára legalábbis -, viszonylag ritkán jár bárhova társaságban, és nem is hagyja cserben őket, végig tartja a lélekjelenlétet. Nem mintha ez annyira nagy dolog lenne tőle, ahol megfordul, ott meglehetősen gyakran csak csevegésre képes, néha ízléstelen poénok szórására, így aztán még kellemesebb számára az idő, még ha bohóci szerepét nem is kifejezetten értékelik a jelenlévők. Ez kissé elkeserítő, de azért a fel-feltűnő frusztráltság vonásai nagyon is visszahozzák a kedvét a folytatáshoz, így fáradhatatlanul pofátlankodik bele beszélgetésekbe vagy kezd el csevegni a csapat tagjaival nem éppen a legkényelmesebb témákról, még ha kevésbé gusztustalannal kezd is. Újra és újra megtalálja a módját, hogy a saját szakterületének hangoztatott tárgyak kerüljenek a rivaldafénybe, és így igazán meglepő a számára, hogy meg is érkeztek.
A barlangban már elhelyezkedik, de csak addig vár, amíg a másik katona elbóbiskol, és máris keresi a prédát, jelen esetben azt, akinél állandó visszautasításra talált fagyos szíve miatt. Talán most! Talán most megolvaszthatja, most talán hidegebb a környék, mint ő...! És hajlandó lesz picit felmelegedni. Bár logikusan átgondolva akkor melege van ebben az időben inkább... Mondjuk akkor meg vetkőzhetne.
Egy széles vigyorral fogadja Freia első szavait, mire megvonja a vállait.
- Tudod... Ez a védjegyem - veszi elő a legsármosabb pillantást, ami csak tőle telik, és amitől a legtöbb leányzó alsóneműje magától lerepül. - Az idegesítő csibész, aki értékeli a szépséget. Talán túlságosan is - csúszik le tekintete, de semmi illetlen helyre, csak és kizárólag a nyakáig, mint egy lehetséges célpontra. Nagyon is tisztában van azzal, hogy sok nőnek egy igencsak érzékeny pontja a csókokra, viszont mielőtt túlságosan messze szaladnának a gondolatai, visszanéz a nő szemeibe, lássa, tudja magát ő tartani, ha kell, csak hát... Gyakran nem tartja értelmét, mert hát minek? Tömegben felesleges, de ilyenkor... Kettesben!
- Nem? Igazán? - érdeklődik, de csak halkan, nehogy az alvó katona felébredjen, bár az ilyesfajta hangulatteremtéshez egyébként is a csendesebb hangszín a nyerő. Közben kissé összeszűkíti a szemeit, és a Freiához közelebb lévő kezére támaszkodik, így hajolva közelebb a nőhöz lassan és óvatosan. Nem akarja egyetlen hirtelen mozzanattal sem elriasztani a prédát, még ha Freia inkább olyannak tűnik, aki fejjel nekimegy a kóbor vadásznak, és valószínűleg ennek sem fog bedőlni. - Pedig most elég sokat segítek, én igazán kiérdemeltnek érzem... - fürkészi a hadvezérasszony vonásait, és még akkor sem távolodik el, mikor a mélységbe néz. Végig az arcát vizsgálgatja, és arra, hogy mennyire örül, válaszolnia sem kell, teljesen egyértelmű, hogy mit akar mondani, így még egy helyeslő igent sem hajlandó kimondani. A másik kérdésére mondhatná, hogy mennyire kiábrándítóan rossz romantikus szöveg, de nem szegi kedvét a becserkészésben, csak azért is próbálkozni fog tovább, mint valami bolond hősszerelmes, akinek fogalma sincs, hol a megállj.
- Hát, én nem szoktam indokolatlanul cselekedni. Mindig van valami, ami mozgásban tart, és a legfőbb motiváló az... - emeli meg a másik kezét, és ha nem vél semmiféle ellenállást felfedezni, akkor Freia arcához érinti a tenyerét olyan finoman, mintha egy törékeny porcelánból lévő értéktárgyat próbálna elemelni az egyik nemes asztaláról. - Az a szépség. Ha valami gyönyörű... Mint mondjuk te - hajol még egy kicsit közelebb, ha a kézmozdulata nem talált ellenállásra.

A hangulat enyhén szólva is intimmé vált ahogyan közel engedtem magamhoz a pojácát. Kissé zavarónak érzem a közelségét, lévén még sosem engedtem senkit ennyire közel magamhoz. Talán ez egy bal lépés, talán nem, de egy biztos, hogy óvatosan kell lépnem előre, vagy éppen hátra attól függően, hogy most mi fog következni. A hold már magasan jár és az őr nyugodtan alszik a barlang belsejében, miközben a magát hősszerelmesnek tekintő sötét elf megközelít engem egyre jobban. Pár frappáns szóforgatással kilyukadunk egy jó témánál ami neki tetszik, engem meg szórakoztat.
-Igen, ez valóban értékelendő, de általában inkább a jutalom pénz, étel vagy szállás... Amit meg is kapsz nem?-mosolyodok el egy kicsit jobban, tudva, hogy ez igaz.-Szóval kell még pár dolog, hogy megkaphasd azt a jutalmat is, amire annyira vágysz.-persze nem tántorítja el, hogy én okos és jó észrevétellel jövök fel, inkább még bátorítja is, így amikor még pár bókot is elszór nekem meglepődöm. Egy fura érzés fog el, ami talán fülem kissé lejjebb engedése még el is árul, amikor pedig megérinti az arcomat eláll a szavam egy pillanatra. Ritkán jövök zavarba, de úgy néz ki ez az apróság előttem annyira jól forgatja a szavakat, hogy még engem is sikerül kizökkentenie a megfelelő kerékvágásból. Hagyom, hogy végigsimítsa az arcomat, majd megfogom azt a kezét az én két kezemmel és a szemébe nézek:
-Tudod sosem hittem volna, hogy ez fog történni, de nem lenne okos dolog, ha engedném.-szólt közbe a pozícióm ismét, mert hát kitudja, lehet még bele is mennék anélkül.

Amrekth

Egyelőre úgy tűnik, nincs túl nagy tévúton, noha nem tartja kizártnak, hogy a hadvezérasszony egyszerűen csak játszik vele és a próbálkozásaival. Nem mintha zokon venné, ha ez lenne a háttérben, hiszen ő maga sem keres többet a szórakozásnál és néhány kellemes óránál. Egyébként sem az a fajta, aki megkötné a kezeit csak azért, hogy egyetlen asszonyka sürgölődjön körülötte; szeret tapasztalni és más ölelésébe kerülni újra és újra, mert mindegyik más és néhányért még meg is éri annyit könyörögni. Tény, hogy ritkán tudja bárki is lekörözni az erre szakosodottakat és nem is tartja számon, hogy kivel melegedett össze, azért jó azzal dicsekedni, hogy minden második nőcske szívesen omlik a karjaiba annak ellenére is, hogy azok nincsenek annyira kigyúrva, mint talán kéne. Elég ide a sárm és a szép szó, a továbbiakban meg úgyis csak az fog számítani, hogyan teljesít.
- Megkapni megkapom – vonja meg a vállát. – De talán ez a módszer főleg azért lett elterjedt, mert a szépséget nehéz lenne felmérni és sokakat nem is érdekel, mert nem tudják használni – húzza el kissé a száját. – Vehetjük úgy is, hogy a szépséget nem tudom ellopni, csak elpusztítani, és azért szeretem ennyire – viszi tovább a gondolatot egy kissé, bár maga se tudná eldönteni, mennyire akar értelmet találni a saját meglátásaiban. Inkább csak fecseg minden szépet és jót, mert hát ez ő, egy nagy csalás.
Nem mutat semmit kívül, de belől teljesen megrökönyödik, ahogy jóformán elsöprő sikerrel hajtja végre a dicsérgetést és hódolgatást, mert őszintén nem számított arra, hogy ez össze fog jönni, nem itt és nem ezzel a nővel. Azért is próbálkozott be, mert annyira lehetetlennek tűnt, hogy bármit is elérjen ezzel, sőt, kifejezetten arra számított, hogy rontani fog az esélyein, de ezzel mit sem törődve, magát meghazudtolásra képtelenül vetette bele magát ebbe az esztelenségbe. Még a végén tényleg kivált belőle valami érzelmet, nem úgy, mint ahogyan azt az első percekben hitte! Hát mégse annyira védett az ilyenekkel szemben, csak senkinek sem volt töke megpróbálni – vagy éppen borzasztóan rosszul időzített és botrányosan rosszakat mondott. Belül így aztán egyre inkább vigyorog, és a mellkasa dagad a büszkeségtől – más egyelőre nem, ahhoz még villantani kell, bár a fantáizája is így meglódul.
Mikor két kézre megfogja a kezét, enyhén megilletődve és talán kissé csalódottan emelkedik fel a szemöldöke. Az elutasítás maga nem lepi meg őt, inkább az, hogy milyen finoman, szinte már esetlen utasítja el ezt, mert ez volt az utolsó, amire számított volna tőle. Pár pillanatig elgondolkodva fürkészi Freia ujjait, amivel az övét fogja, tekintetét aztán az arcára vezeti. Nagyon megfontoltan kell itt lépnie, semmi erőszakosságot nem szabad mutatnia, különben tényleg le fogja innen lökni – de hát épp ezért izgalmas. Nyájasan elmosolyodik, egy kicsit közelebb hajolva.
- Azért nem lenne okos, mert itt vagyunk a célunktól egy köpésre vagy azért, mert van itt valaki, aki esetleg szemtanúja lehetne ennek? – érdeklődik enyhén félredöntve a fejét, kíváncsian fürkészve őt, hízelgő és vágytól finoman csillanó pillantásával továbbra is igyekezve fűzögetni a nőt. Tudja magáról, hogy mennyire könnyedén képes lenne rámászni, ám azzal is tisztában van, hogy ezzel elűzheti őt, szóval egyelőre nem mozdul, csak nézi őt úgy, mintha a világ minden kincsénél szebb lenne. – Az előbbi miatt én is visszakoznék a helyedben, noha én magam nem aggódom miatta, az utóbbi viszont… - hátrapillant az alvó katonára. – Különösebb gondot nem jelenthet, nem fog látni és hallani semmit – bújtatja ki hüvelykujját, hogy Freia egyik kézfejét cirógassa vele, már ha nem kibélelt fémkesztyű van rajta, hanem csak egy vastagabb kesztyű, amin keresztül érzi az érintését, csak egy nagyon-nagyon kicsit húzódva közelebb. Legalább egy apró csókot megpróbál lopni tőle némi ennek az egésznek a végén, ha már láthatóan megtörte a jeget nála a bugyutának induló viselkedésével.

-Szóval rombolni szereted a szépeket? Azt hittem, hogy jobban becsülöd ennél a nőket Amrekt...-feleltem a mondandójára hirtelen, amire egy kicsit arrébb is húzódzkodtam, persze nem nagyon tudtam tőle, talán egy-két milimétert, hiszen olyan közel voltunk egymáshoz, már így is, és én sajnos a fal felé voltam dőlve. Persze a magyarázó self nem hagyta abba, amire felelnem is kellett:
-Az utóbbi nagy baj Amrekt. Tudod ha megtudnák otthon, hogy mi történt itt, ha esetleg történne, már pedig nem fog, akkor nekem végem lenne, és azt hiszem az összes ősöm kitagadna, ha egy ilyen miatt érne véget a légió.-nézek rá, miközben a kezemet kezdi el cirógatni, ami alól pár pillanat után ki is húzom a kezemet.
-Bármikor felkelhet és bármikor idejöhet megnézni, hogy mi a helyzet. Ezt te is tudhatnád, mert gondolom elég őrrel volt már dolgod.-nézek bele a szemébe, miközben a két kezemmel közre fogom az övét, ezzel is lezárva a témát egy kicsit, remélve, hogy nem feszegeti tovább.-Aludnod kéne, holnap hosszú nap vár ránk.

Amrekth

A válasz hallatán legszívesebben homlokon csapná magát, és egy „ugyan, kérlek” pillantást vetne rá, mert most... Most komolyan?! Ah, micsoda hangulatromboló megjegyzés már ez?! Jó, oké, elismeri, hogy félreérthető volt, de basszus, ne már! Hogy lehet erre a következtetésre jutni? Ő, elrontani a szépséget csak azért, mert nem tudja elvenni?! AAAAAAAAH!
Az értetlen pofát gyorsan igyekszik valami normálissá varázsolni, mondjuk valami megnyugtató ábrázatot felvenni, de olyan hidegzuhanyként éri, hogy nem veszi a lapot, hogy az hihetetlen. Még ezeknél a faszfagyasztó hegységeknél is hidegebb.
- Nem... Ahh... – mond le egy pillanatra az egészről, ahogy orrnyergét nyomogatja behunyt szemmel. – Nem így értettem – néz aztán a nőre kissé méltatlankodva, még mindig fel se fogva, hogy képes volt ezt benyögni. Lehet, hogy szándékos, de akkor is. – A szépséget nem rombolnám, még ha fizetnek, akkor se tenném. Összeszedem azt a pénzt máshol – int egyet, bár nem mintha a hegyekben találna bármit, ami értékes és ellopható. – Különben is, ha elpusztítom, akkor miben gyönyörködök? Sajnos nincs nálam mindig tükör, amiben nézhetem magam – magyarázza aztán, nem tudva elnyomni az önimádó megjegyzéseket, de a következőkkel végleg le is rombolódik a hangulat, ami feladásra kényszeríti őt. Magában a szemeit forgatja az elhangzottak alapján, nem értve a fennakadás miértjét, mert most komolyan, ki tudja meg? Senki az égvilágon, ha meg az a barom felébred, akkor legfeljebb kinyírják, ennyi. Most nem egy kis mulatozáson fog múlni ez az egész, mégis ki találta ki?! A démonok faszára.
Mindegy, a kedv már elrepült, és az övé is valahol a hegyek aljában landolt.
- Nem igazán értem a hozzáállásodat, de rendben – csúszik odébb, próbálva a nyomtalanságig lenyelni a sértettségét, elvégre ez végtelenül sérti az önbecsülését. Na meg... Visszautasítani őt?! Fuhh! Kedvetlenül és csalódottan néz aztán vissza a nőre, mikor folytatja a magyarázatát, inkább nem is mondva semmit, mert ha az orra alá dörzsöli a saját ötletét, miszerint meghalhat anélkül, hogy bárki kiderítené a valóságot, balesetre vagy benti szörnyekre fogva, még a végén kinyírná őt.
- Elég őrrel volt már dolgom ahhoz, hogy tudjam, ki mikor fog felébredni – válaszol aztán semlegesen, még lepillantva a közrefogott kezére, sem hangsúlyában, sem tettekben nem erőltetve ezt tovább. A hajó elúszott, ahogyan mondani szokás, és megpróbálhatná feszegetni, érti ő a célzást, innentől nem próbálkozik tovább, legalábbis most. Később még megteheti, de ha egy kicsi jósképességei lehetnek, akkor azt mondja, nem lesz még egy ilyen helyzet.
- Jó... – tápászkodik fel aztán. – Majd ébressz fel, ha én jövök – húzódik vissza a talált barlang belsőbb részébe, majd letelepedve a korábbi helyén húzza össze magán a meleg köpenyét, összekucorodva próbálva aludni, bár annyira nem érzi magát biztonságban Freia és kísérője társaságában, hogy mélyen szundikáljon.

Természetesen teljesen szétromboltam a hangulatot az első mondatommal, amivel igyekeztem kiforgatni amiket mond. Nem akartam, hogy történjen bármi is, mert... túl sok múlik azon, hogy mikor és hol mit teszem. Jelenleg fontosabb a hírnevem annál, hogy egy barlangban tegyem meg vele azt amit akar... Hamar terelődik is a szó úgy ahogyan azt én elterveztem, és hamar szerencsére le is mászik rólam. Már egy pillantra azt hittem, hogy a végén nem fogok magammal bírni, vagy éppen vele, de szerencsére megőriztem mindazt, ami az enyém.
-Ebben nem kételkedem, de ha hangosak lennénk, akkor az mindent megváltoztatni, sőt a barlangnak van egy jó akusztikája is, ami miatt sokkal hangosabb minden szó odabent.-magyarázom neki semlegesen tovább én is.-Rendben.-tettem hozzá, mikor aludni ment. Ezután pedig csendesen telt az éjszaka, amíg nem jött el a pillanat, hogy én is aludni térjek. A hideg miatt egészen összekuporodtam a bejáratnál, de szerencsére nem volt annyira hideg, hogy bajom legyen belőle. Így amikor bemehettem a barlangba óvatosan Amrekt mellé osontam és egy ideig csak néztem őt. Annyira aranyos és kisbaba szerű amikor alszik. Egészen elképesztő, hogy így mennyire gyermeteg a tekintete. Ami azt illeti mondjuk azt sem tudom milyen idős lehet. Talán már van a huszas éveiben... de akkor is még kölyök. Így kicsit arrébb űzve a gondolataimat bökdöstem meg az oldalát óvatosan:
-hahóóó.... Szia... Te jössz az őrködéssel.-mondtam neki lágy hangon, amikor felkelt.

Amrekth

Ennyire finnyás nőszemélyt! Jó, persze, a segge alá volt tolva minden, nyilván finnyás lesz a helyszínre, de akkor is, őfenségességének és tökéletességének nemet mondani? Áh, borzasztó – tény azonban, hogy ettől a sziportyótól másra egyébként sem számított az első benyomásokat figyelembe véve. Más bezzeg hagyja, hogy azok a benyomások megvalósuljanak, de mindegy is, a csónak elúszott és a hatalmas, kékelfek vezette vitorlás flották is, és bár képes lenne ilyen szélsőséges helyen az összemelegedésre, nyilván nem készült rá. Csak nem kellett volna a játszadozásába ennyire beleélnie magát, már kezdte elhinni, hogy kicsikarhat valamit...!
A nő tovább magyarázkodására már igazán nem is figyel, egyik fülén be, a másikon kifele repülnek a szavak, extrém módon veszítve érdeklődését, nem kifejezetten szeretve, ha túlmagyarázásra kerül valami egészen addig a pontig, amíg más magyaráz. Ha ő magyaráz, akkor teljesen rendben van, mert többnyire úgyis hülyékkel van körülvéve, de hülyék aztán ne próbálják őt kioktatni! Oké, Freia nem tűnt annyira hülyének, de ez igazából már felesleges védekezés, láthatja, hogy nem fog hozzányúlni, és a teljes lemondás a hangjában sem a becsapás miatt van, hogy aztán váratlanul ugorjon rá. Nem egy ilyen szatír ő, perverz, de nem erőszakoló.
Így aztán aludni tér, kicsit talán duzzogós hangulattal, mert egy kicsi csókocskát azért nagyon szeretett volna, ha már látványosan törte át a jégfalat – ami aztán vissza is került a helyére, mert a banya egy fagyos banya, ő pedig nem fagyasztottan kéri sem a kolbászt, sem ő... sem a másikat. A barlang és hegyek hidegét is igyekszik kizárni a köpenyével több-kevesebb sikerrel, úgy bugyolálva be magát, hogy talán a sötételf azt hinné, valaki más művelte ezt vele kötél híján. Aludni nem alszik mélyen, igazából a komolyabb zajokra felriadna, ha lennének ilyenek, de minden teljesen csendes, leszámítva a hegyek közt néha sütívő szelet.
Mivel az egyik szeme takarásban van, így a bökdösésre a fedetlent nyitja ki résnyire, úgy nézve fel a piszkálódóra, és csak egy morgással köszönve vissza. A köpenyéből kibontakozik, és megértését jelezve bólogat, miközben feltápászkodik a helyéről, hogy egy nagyot nyújtózzon, elgémberedett tagjait kicsit átmozgatva.
- Jól van, majd ébresztek – mondja, fordulva is a barlang szájához, le is telepedve ott bambulva a havas, zord vidéket. Még jó, hogy a sötételfek elég jól gyűrik a hideget, és nem egy megfázós népség... Mostanra már biztos prüszkölne, ha bármilyen más fajból való lenne, sőt, az is lehet, túl se élné hosszútávon ezen a vidéken. Minden más gazdagabb úgy... Mindenben, így nem csoda, hogy az éjtündék annyira háborgósak és olyan mérgesek rájuk más földeken.
Eh, túl sok értelmes gondolat ez így... hajnaltájt. Be is zárja ezeket, mielőtt a fejében elkezdenének hemzsegni, és valami értelmet vernének belé; arra pont nincs szüksége, jól megvolt idáig is nélküle, továbbiakban is meglesz, szóval... Bamulás az üres, unalmas tájra, ahova még egy démon se jönne, annyira pocsék!


Az órák telnek, és végül, ha nem is annyira érezhetően itt, a hegyek közt, de felkel a nap, ami azt jelenti, indulás tovább. Egy pillanatig elgondolkodik azon, hogy nyakon önti a pihenőket hóval, aztán... Aztán inkább meggondolja magát, ugyanis kifejezetten fiatal még a halálhoz. És túl tökéletes ahhoz, hogy a világ nélkülözni tudja őt, szóval csak az egyszerű keltés mellett dönt. Freiát nyilván egy kicsit finomabban lökdösi meg a vállánál, a katonát meg valamivel bunkóbban és erőteljesebben, és ha nem kel fel, még arra is rászánja magát, hogy megrúgdossa egy a lábát.
- Na, szóval – söpri le magáról a havat, ami a köpenyére tapadt az unalmas őrködés közben. – Innentől nincs messze a barlang, ahogyan tegnap is mutattam, de ha azt megközelítjük, akkor nem tudom, mi lesz odabenn, nekem ugye megvannak a képességeim, hogy egyszerűen csak... beosonjak. De gondolom, ez nem játszik, hogy beosonok, kijövök, még a végén meglógok, szóval indulás! – fordul sarkon, belerugózva a mozdulatba mutatva a messzebb lévő barlangszáj irányába, mint valami kíváncsi és kalandvágyó kisfiú. Nyilván megint ő vezeti a sort, vagy legalábbis feltételezhetően nem akarja senki átvenni az elöl gyalogló szerepét
Az út keskeny, nem meglepő módon, és alkalmanként kicsit csúszós is, de hát sötételfek, ügyesek, akrobatikusak... Gond csak nem lesz! Ha meg igen, hát... A kísérő katona így járt, Freiának meg azért segít, bár a mamlasz majma biztos előbb kapna utána, minthogy ő észrevenné a bajt. Akár van gond, akár nincs, ő battyog tovább, és végül rátérnek egy olyan kitaposatlan, hóval fedett ösvényre vagy sziklarészre – végeredményben mindegy, mert havas az egész -, ami már jóval szélesebb és jóval könnyebben megmászható, nem beszélve a járhatóságáról, bár a sípcsontig érő hó nem épp kedvező.
- Ééés hölgyeim és uraim, megérkeztünk a rettegett barlang szájához! – mutat rá a barlang szokásos méretű bejáratára, felvéve ugyanazt a kalauzolós hangszínt és szóhasználatot, amivel az elején traktálta a társaságot, csak a hátramaradó egy fő ezt most kivételesen megússza. Úgyse érdemelte meg ezt a kiváltságot! – Fegyvereket elő, mert fene se tudja, hogy mégis mi fog ránk várni, remélem, fáklya van nálatok, mert nálam nincs, és óó, már ott is van az első csontváz...! – bök egy beljebb eső, napsugarak által már el nem ért, de éjelfek által még látható területre, noha ebből a távból nehéz lenne megmondani, hogy a sötételfekhez mért félhomályban mégis milyen szétszedett élőlénynek a csontjai hevernek ott. – Romantikus utazás lesz ez - mosolyodik el bájosan, hátratéve a kezét fordulva Freiához és a kísérőjéhez.

Éreztem rajta, hogy bántotta a dolog, hogy nem engedtem neki, de nem tehetem. Még nem vagyok ott, hogy ilyen dolgokat műveljek. A saját sorsommal és a saját céljaimmal kell elsődlegesen törődnöm és nem szabad engednem, hogy ilyen szánalmas dolgokkal tereljem el a gondolataimat és tetteimet. Igen abban lehet van valami igazság, hogy nem ártana szórakozni sem, de majd ha a célon átértem, majd akkor megteszem.
Így kissé nyugtalanul és rossz szájízzel, de átadtam az őrködést neki, majd reggel a puha kezeinek a lökdösésére keltem fel.
-Jó reggelt!-mondtam a két társamnak, és úgy tűnt, hogy már indulunk is, így miután felöltöttem vissza a cuccaimat és összeszedtem mindenemet oda is álltam Amrekt mögé, aki előre sietett a sorban.-Legalább már ideértünk. Remélem sima lesz bent is az utunk.-tettem hozzá halkan, ahogyan a vékony pillérekre lépnék, egyenesen a barlang szája felé vezető úton. Szinte már-már nehéznek lenne mondható az út, ha én nem is, de a katonám egy párszor majdnem megcsúszott, én pedig kapva az alkalmon mindig utánakaptam. Na nem mintha Amrektért nem tenném meg a dolgot, hiszen mint vezetőnk talán ő a legfontosabb személy itt utánam.
-Ohh szuper...-kaptam elő az íjamat rögtön a hátamról, majd a katonámnak intettem, hogy övé a fáklya, mivel neki csak egykezes kardja van. Persze az íj a barlangban nem túl hasznos elsőre, de semmi pánik képzett vagyok közelharcban is íjjal. Szerencsére. Lehet nem kellett volna mondjuk elszólnom magamat odalent, hogy legyen békés az út a barlangban is, hiszen ez mindig rossz karmát szül. De már késő ezen rágódni.
-Jólvan Amrekt akkor vezesd tovább az utat, én megyek utánad.-Ezzel kábé mindenki tudja, hogy hol a helye.- Te pedig kérlek figyeld az utat mögöttünk. Ja és Amrekt! Kapd el ezt. Ez a tiéd!-nyúltam a másik fáklyáért a zsákba, majd dobtam is oda Amrektnek, aki mivel elől megy tud így majd világítani. Meggyújtani meg csak meggyújtja a dolgot.- Szóval kalauzunk mi vár minket odabent? Mármint a romantikán kívül?