Eléndra


Sejtette, hogy az őt kereső erdeiek a növényektől már kérdezősködtek, mert ha az anyja meg az apja kiküld katonákat, azok minden követ megmozgatnak, még azt is, amit teljesen felesleges. Annyira idegesítő! Érti ő, hogy Lorelei halála után nem akarják azt, hogy elszökdössön, mert fene se tudja, kibe botlik, aki rosszat akar, de nem olyan felelőtlen, mint a nővére volt, és igazán hihetnének benne egy kicsit jobban. A kompromusszimok megkötésére meg nem is hajlandóak...
A köpenyének csuklyájában rejti az arcát, mielőtt komolyabb grimaszolásba kezdene a beszélgetésük elkezdésével, viszont azon muszáj hangosan felnevetnie, mikor leírást ad a hercegnőről, ami a saját képzeletében él.
- Jaj, ne haragudjon, csak annyira vicces volt a megfogalmazása! – dörzsölgeti a szemeit, mert olyan jól szórakozik ezen a csili-vili szóhasználaton, hogy a könnye kicsordul. Sértésnek vehetné ugyanakkor azt, hogy elkényeztetett porontyként lett megnevezve, de igazából már ehhez is hozzászokott – teljesen megszokott elképzelés, és lehetne ilyen is, ő nem akart olyan lenni. Mindene meglenne hozzá, őt a kalandok mégis jobban hívják őt, a felfedezés élménye, az, hogy ott járhat, ami tilos lenne csupán azért, mert féltik őt elengedni feltűnő kíséret nélkül. – De egyébként teljesen igaza van, nekem is ilyen elképzelésem van a keresettről. Biztos van nála valami családi ékszer vagy ilyesmi, nem hinném, hogy alább adna, mint amit megengedhet magának – tárja szét egy kissé a karját, hogy zárásként megvonja a vállát. – Ó, meg tuti fennhordja az orrát! – jut eszébe még egy dolog, magában jól szórakozva azon, hogy jóformán magáról formál teljesen valótlan véleményt, a következő kérdésre azonban már nem tud válaszolni, mivel belép a tiszt, akinek meghallgatása után már jöhetnek is a beszámolók.
Furcsállón fürkészi a kocsmárost, amikor az erőszak fontosságáról beszél, és arról, hogy ezt másképp már nem lehetett megoldani. Nem mintha annak a fickónak a kezeiben akart volna maradni, de azért mégiscsak a kocsmáros vette elő először a fegyvert.
- Úgy érti, hogy már előtte is próbálkozott? – néz a kocsmárosra megemelt szemöldökkel. – Mert a kocsmában maga volt az, aki előbb rántotta elő a buzogányát, így nyilván a másik fickó is fegyvert ragadott, hogy megvédje magát... – teszi még hozzá, és lehet, hogy ezzel nagyon a kocsmáros bögyébe fog kerülni, de a saját beszámolójában is megemlítette, hogy először a kocsmáros lépett akcióba a buzogányával. Tény, hogy a tulaj valószínűleg csak ki akarta penderíteni onnan, de nem érzékelte, hogy a kardos meg akarta volna ölni – akkor miért nem cselekedett korábban? Nagyon nem érti ezt az egészet most már!
- És most nem védeni akarom ezzel a zaklatómat, mert hát nyilván nem nyerte el a tetszésemet az agresszív udvarlási módja, hálával is tartozom azért, hogy közbelépett, de örülnék, ha nem lenne ferdítve a valóságon. Így, ha ismerte korábbról, akkor az is említésre kerülhetne – fürkészi tovább a csapost, és most lehet, túlságosan gyanakvó ezzel, az túlzás, hogy a fickó meg akarta ölni. Amit ő látott, az annyi volt, hogy a kocsmáros összezúzta a helyiségben található asztalokat, amin a kardos egyén tartózkodott, áttáncolva a másikra, hogy elkerülje a csapást.
A belső szurkoló hangocskája azonnal megszólal, amikor a tiszt jóformán kioktatja az oawát a botor gondolkodása miatt. Magában folyamatosan azt szajkózza, hogy adja meg neki, így kell ezt! Ha már ő értelmesen nem tud rávilágítani minderre... Végig nagy szemekkel bámul a tisztre, alig tudva elrejteni azt a gyerekes vigyort, amit a teljesen érthető érveivel és meglátásaival kivált belőle, de ahogyan folytatni kezdi a magyarázatát, úgy válik zavarossá és gyanakvóvá az ábrázata. Valami nem tetszik neki, valamiben sántikál ez a fickó!
Hát az nem kifejezés, hogy dühös, amint meghallja a tisztnek a követelését! Hogy van ennyi bőr a képén?! És még azt hitte, hogy legalább bele kapaszkodhat ebben a zavaros esetben, de még őbenne sem, hol itt az igazság?! AH! Érzi, hogy a méregtől teljesen kivörösödik a képe, és egyelőre lenyeli a békát, mert valaki belép, de egy fikarcnyit sem foglalkozik vele; folyamatosan a tisztet bámulja szúrós, ellenszenves tekintettel, próbálva összeszedni annyira a gondolatait ennek kapcsán, hogy értelmes érvekkel rukkoljon elő érthető beszéddel.
Úgy dobol a fülében a vér és úgy zúg a feje a haragtól, hogy a beszéd további részét meg sem hallja, és csak kis szerencse csupán, hogy akkor pattan fel a székéről, csapva dühösen az asztalra, amikor már a csapos, a mögöttük lévő alak és a tiszt befejezte a beszélgetésüket.
- Mégis mit képzel, ki maga, hogy egy fennhatóságán kívül eső alakot fenyeget?! – emeli meg a hangerejét, szinte már kiabálva közölve mindent kivörösödött képpel. - Semmi közöm sem ehhez az ügyhöz, sem a birodalmukhoz, és arra kényszerít egy egyértelműen más birodalom szabályai és törvényei szerint élőt, hogy segítsen? Minden jöttment más fajú vándorral ezt teszik, aki nem tartozik az emberi katonaságba?! – háborodik fel teljesen, felegyenesedve és erősen gesztikulálva a karjaival. – A saját népem irányába tartozom felelősséggel, nem az emberek irányába, szóval engem ne fenyegessen! Nem a maga fennhatósága alá tartozom, és mivel tudomásom szerint nem szegtem meg a helyi szabályokat és törvényeket, nem kényszeríthet bele semmibe! Mit vesz el tőlem? Az életem egy el nem követett bűnért?! Az íjam? Tessék, vegye – veszi le a hátáról és dobja az asztalra. – A pénzem? Tessék, az is itt van! – tépi le az övéről a tatyóját, odadobva azt is az asztalra, amiben összeütközik fémesen néhány pénzérme – egyértelműen nincsen nála sok, csak annyira elég, hogy valahol megpihenhessen.

Unalom unalom a végtelenségig és azon túl. Ezt érzi most a cirmos, unja ezt az egészet és várja a végét. Nem ér annyit számára ez az egész, mint egy fejfájás. Csak segíteni akart és ez a hála. Még ne legyen olyan amilyen, még ő lovag? Ugyan csak szeretne az lenni, de nem lehet. Mert az emberi faj rasszista, de ez igaz más fajra is. A macska szemével nézve. Halkan fel mordul amikor sokadjára hivatkoznak rá csak oawa vagy. Ismernék fajtáját tudnák ez a nem tetszik nekem jelzés. Különben is kikéri magának ő nem csak egy oawa ő egy uashi. Akarná kitörhetne a helyről és eztelen nem tehetne senkisem semmit. Persze nem ilyen, ártatlanokat nem bántana. Csapos szavait válasz nélkül hagyja, hallotta őket természetesen. Egyszerűen hidegen hagyja, tette, amit tett. Még ha az sokak szemében nem is volt helyes. Végtére is, ha nem fedné szőr, lehet ugyan ezért most dicséretet kapna. Most még egy tál tejes sem löknek elé. Újra le oawázák, és ezt már nem tudja szó nélkül hagyni. Előbbinél kicsit hangosabb torok hangú morgást hallat. Pont, mint a házi macskák, akik ingerültek.
-Van nevem is ember! - löki oda fog hegyről a kapitánynak- Ha valóban ismersz tudhatnád.
Az kocsmáros nem tudja, vagy az elf hölgyike, akiben a köszönet csepp szikrája sincs még eltudja fogadni. Még valahol azt is eltudja fogadni, az erdő biztonságához szokott hegyest igy megrázza egy ilyen dolog.
- Egy hercegnő vagy nemesi vér pedig nem mindig ilyen. Hallottam meséket olyanról, aki pornép ruháiban járta földjeit meg halja annak panaszát, aki nem tud eljutni hozzá. -Meg vonja a vállát és semleges hangon folytatja. - Egyébként is az erdeiek mindig is rejtélyes fura alakok voltak. Sose tudni mit miért tesznek, bár nekik van idejük kivárni.
Na igen egy kérészéletű, mint egy oawa vagy ember hetekben, hónapokban gondolkodik és néha években. Semmi esetre sem évtizedekben. Ép ezért a bundás számára érthetetlen hosszú életűek mit miért tesznek. Ez szemében egy olyan bölcsesség, tudás, amihez tudja nem érhet fel sosem és nem terheli magát a próbálkozással.
Az hegyes viselkedésére reagálva felpillant a cirmos. magában elgondolkodik na hol az az előbbi kárörvendő arckifejezésed? Még ha annyi mindent is fröcsögőt bundájára a nő és annak állitotabe, ami nem igaz. Egy érzés azt súgta neki védelmezze. Meg fogta hát a karját gyengéden amikor az felállt és háborgót.
- Ezzel csak helyzeteden rontasz- Az aranyat és az íjat is vissza kotorta a nő elé az asztalra. Majd baljával az asztalra könyökölt és mancsába támasztotta alsó álkapcsát.
-Igazad van, de ne feledd ez az emberek földje. Itt az ő törvényük és akaratuk érvényesül. Én te földeden hasonló helyzetben lennék, nem csinálná velem ezt senki? Ugyan kérlek, saját törvényeitek szerint kezelnétek az ügyet.
Tekintetét kapitányra emelte szemei hidegek és szúrósak voltak, mint a macskáé, aki felfalni akarja ép az egeret. hirtelen csap az asztalra és nagyot, akkorát hegyeske pénze újra összekoccan.
- Játszunk nyílt lapokkal! Akár mi is történt, az a nő ártatlan és nem fenyegetheti sejtelmes megjegyzésekel. -Közben fel ált és mind két mancsával az asztalra támaszkodott. - talán nem királyi vér vagy nemesi, de akkor is az erdők népébe tartozik! Hiányzik egy kis háború? Mit gondol mit tenne a királyuk, ha népének egy tagjával jogtalanul bántak és bebörtönözték olyanok, akiknek megkellene védeniük?
Karmai az asztalba vájtak és szemeivel a kapitány szemeibe nézett.
-Lehet nem vagyok lovag, de az nem jelenti azt nem fogom megvédeni azt, aki ártatlan és fenyegetik. Nem lenne lusta a kis problémáját már rég megoldotta volna, nem ártatlan nőket fenyegetne!
Előbbi szavai felértek egy sebtiben össze csapot esküvel, bizony hegyes, ha tetszik, ha nem ez van jól hallottad.
- Különben is fenyegetés nélkül is meg kapná, amit akar, csak a varázsszót kellene kimondani… mondja szépen kérem önöket.

Mesélői

Amikor ti szépen kiborultok, akkor két őr megjelenik az ajtóban. Állig vannak csak felfegyverezve, meg a fejükön van egy sisak is, hiszen amekkora lármát csaptok, a fél város hallhatja... Na meg az asztalon keletkezik egy kis repedés is az ütés miatt, ezek szerint nem volt valami jó állapotban...
-Hahaha! Shalana jól mondja, most, hogy itt van nálunk a mi szabályaink vonatkoznak mindannyiukra. És bár jogos a felháborodás, már most betudnám kaszlizni egyikőjüket gondatlanságból elkövetett gyilkosságért, a másikójukat pedig határsértésért, gyilkosság gyanújával, de akár még a velem szembeni rágalmazásért is...-áll fel ő is az asztaltól.-Nézzék ha megteszik nekem ezt a kis szívességet, akkor mehetnek az útjukra, azt csinálnak amit akarnak, sőt, mivel még segítenek a városnak is, még kaphatnak kitüntetést, vagy kísérő levelet is.-indul meg körben hirtelen megállva kettőtök mögött és megérintve a vállatokat egyikőtöknek a jobbat, a másiknak a balt, majd megszorongatva kicsit, ahogyan egy apuka tenné a gyerekeivel, majd visszasétál leülve a székébe. -Elintézhetem például, hogy lovaggá avassák magukat
a városban, illetve, hogy ne találják meg magukat, ha éppen követné valaki önöket, véletlenül...-először jól láthatóan nézve Shalanára, majd a hercegnőre. -Tudják nekem egy szavamba kerül, de mivel pénzem nincs, csak befolyásom mást nem tudok kínálni, és mivel a kezeim meg vannak kötve, így olyanért kell nyúlnom, amiért nem akarok. Alndor például szeretne hazatérni. Őt el is fogom engedni, vajon maguknak van-e olyan kívánságuk amit akarhatnak?-néz rátok mélyen, hogy mit szóltok ehhez, határozottságát alátámasztva, hogy asztal felé áll és előre dőlve két kezére figyel titeket. Erre az asztal is megroppan egy picit előtte... -A fenébe ennek is lassan annyi lesz....

Eléndra

Az oawa nem tesz semmit hozzá a beszélgetés során a gyerekmesék felemlegetésével – a kedves tiszt megjelenésével már régen nem ez a téma. Ráadásul ennek a bundásnak még van pofája újabb burkolt odaszólást is megejtenie, szuper. Ennél jobban is alakulhatott volna azért a nap, nem azért járja ezeket a földeket, hogy ilyen ügyekbe keveredjen! Ahh, lehet, a szülei ezért féltik őt annyira, próbálják megkímélni ezektől, de abból meg nem tanul, és ha nem tanul, akkor hogyan lesz jó trónörökös? Lehet, hogy most ezek nem lesznek a lehető legjobb élményei, amiken végigment, de mégiscsak élmények, amikből jobb esetben tanulhat.
...mondjuk ahhoz előbb be kéne nőjön a feje lágya, ami még nem történt meg.
A kikérdezés közben elkezdődik, kerülnek elő az információk, viszont a kocsmáros teljesen figyelmen kívül hagyja a kérdését, ami lehet, fontos része lenne ennek a beszélgetésnek. Nincs túlságosan lenyűgözve ettől, így elhúzza a száját, hogy ilyen szinten elsiklik a megjegyzései fölött, mikor a halottról próbál érdeklődni, puhatolózni, hiszen elég erősen sugallta, hogy ismerte a fickót korábbról, de hát ez van... Reméli azért, hogy a vallatójuknak feltűnik a dolog és értelmes kérdéseket is feltesz majd, nem csupán rájuk akarja majd kenni az esetet, amihez neki semmi köze nincsen...
A lehető legkevésbé érdekli őt az, hogy az asztal elkezdi megadni magát, az őrökre meg nem figyel fel, tekintettel arra, hogy háttal van nekik. Figyelmét egyébként is a tisztre fókuszálja, ami még inkább nehezíti azt, hogy a szobán kívül bármi mást észrevegyen, és bár nem gondolkodik rajta, végeredményben úgyis az lenne, ha beraknák őt valahova, akkor csak jönnének érte az elfek. Ez a legrosszabb opció, ugyanis nem akar itt poshadni addig, míg el nem viszik őt, vissza Awyrisba, hogy újabb szökési kísérlettel álljon elő, viszont hogy ilyenbe keveredjen... Az meg főleg hallatlan!
Megérezve az érintést a karjánál, azonnal kirántja azt, és elhátrál az oawától, kezét megemelve, mutatóujját figyelmeztető jelleggel kinyújtva.
- Na, ezt pont te ne mondd nekem! Ha esetleg nem is miattad történt az, ami a kocsmában volt, a karmaidtól jogosan tartok! Az az ember VÉRZETT, mert kiengedted a karmaidat, amiket nincs kedvem megtapasztalni a saját bőrömön! – közli az oawával nyersen, továbbra is neheztelve rá az események miatt, és természetesen tartva is attól, hogy adott esetben mégis mit fog csinálni. Őneki egyszerűen csak nagy a szája, látványra sem jelentene kihívást, de egy oawa, aki percenként változtatja a hozzáállását? Na, őt kéne berakni valahova, mert az ilyen a legveszélyesebb a kiszámíthatatlanságával! Aztán meg hirtelen ellene is fordul! Édes Természet Anya, hova keveredett?!
Egy pillanatra teljesen megrökönyödik, majd dühösen összevonja a szemöldökét, fortyogó haraggal szólva hozzá ehhez:
- A mi népünk TISZTÁZNÁ, hogy mi történt! – jelenti ki határozottan, nem véve el a felé lökdösött felszereléseit. – A mi népünk, ha SZEMTANÚK VANNAK, akkor NEM kötelezné őket arra, hogy segítsenek az ügyet felgöngyölíteni tettlegesen! Információkat kérnénk, de nem azt, hogy a kelleténél jobban beleártsák magukat az arra képzetlen egyének egy esetlegesen eldurvuló esetbe, és ez igenis olyannak tűnik, ami katonáknak és rendfenntartóknak való. A mi népünk NEM KÉNYSZERÍTENÉ azokat, akik NEM tartoznak a határőrökhöz és katonákhoz! Egy egyszerű civil vagyok, nem katona és nem rendfenntartó! Nem is kívánom átvenni ezen posztokban lévők helyét – teszi karba a kezeit, továbbra is teljesen abszurdnak találva a helyzetet, hiszen ehhez hatalmas pofa kell, hogy ilyeneket vágjanak a fejéhez. Még csak nem is az zavarja őt, hogy az oawa nem csupán őt becsmérli már, hanem az egész népét – továbbra is az okozza a legnagyobb felháborodását, hogy bele akarnak keverni egy láthatóan képzetlen alakot egy olyan ügybe, amire nem szakosodott. Mégis milyen arcátlanság ez?!
- Határsértés?! – csattan fel, amint meghallja ezt a szót, teljesen megbotránkozva. – Népeink szövetségben vannak, hogy lenne ez határsértés?! Mi szívesen látjuk az embereket is, Szentkő vára a legnagyobb bizonyíték erre! – háborodik fel újra, kész tényeket közölve. - És mégis mivel rágalmaztam?! Semmivel, maga fenyeget engem már egy ideje, most is! – csikorgatja a fogait dühében, és olyannyira dúl benne az indulat, hogy biztos kivörösödik az arca tőle. Ez a mocskos ember csak visszaél a jogaival és a rangja adta hatalmával! Bezzeg ha lebuktatná magát és kifakadna, hogy ő királylány, máris másabb fogadtatásban részesülne, fogadni merne rá! Ó, csak találkozzon az emberkirállyal, úgy beköpi ezt a nyomorultat, hogy egy leendő királynőt így mert fenyegetni! Felségsértés gyanánt meg nem csupán a munkáját veszítené el, amire egyébként is érdemtelennek bizonyul egy ilyen igazságtalan alak. Nem beszélve arról, hogy szánalmasabbnál szánalmasabb indokok kerülnek elő, mert a pénzhiány pont nem azt jelenti, hogy ne kéne szolgáljanak a helyőrségbelieknek...
- A gyilkosság gyanúja meg semmis, van szemtanúm! – int a fogadósra, és ha ennél is jobban össze lehet vonni a szemöldökét, akkor most megteszi. Komolyan nem érti, hogy van ennyi bőr valakinek a képén, hogy még aztán ilyeneket mondjon!
Attól azért kissé összerezzen, mikor az oawa odacsap egy nagyot az asztalra, de a pillanatnyni ijedtség gyorsan eltűnik, hogy a hisztis vonások újfent teret nyerjenek, és a macska mondandója most már még jobban összezavarja őt. Akkor most tulajdonképpen mik a nézetei vagy mit akar?! Segíteni vagy nem, bökdösni vagy sem? Mert ha védeni akarja, akkor a történtek után kicsit hát... Érdekes az eset, mert inkább félelmet kelt vele – azért egy ilyen kétes személy figyelmét nem szívesen vonná magára, viszont amint jönnek a használható érvek, ő is bekapcsolódik, hiszen saját irhájának mentése fontos lenne.
- Ráadásul nincs is képzettségem! Íjásztudásom is csak annyi van, amennyivel elboldogulok, de nem harcra képeztek! Meg nem arra, hogy ilyen feladatokat elvállaljak, nem látja? – emeli meg a karjait, hogy a köpeny alatt jól látható legyen az egyszerű utazóruha, amin semmi kirívó nincsen. Elf motívumok felfedezhetőek itt-ott, amiket beleszőttek, és talán ennyi lehet mindaz, ami engedhet következtetni a származására.
Kissé kezd is megnyugodni és az érzései is mintha csillapodnának, de ahogy a tiszt megint magához veszi a szót, úgy felkorbácsolja a dühét, hogyha ennek valamilyen fizikai megjelenése lenne, biztos kigyulladt volna az egész épület. Ilyeneket felkínálni hogy képes ezek után?! Mintha most akarná magát meggyőzni arról, hogy a helyzetben ő játssza a jófiút és ő az áldozat, akiket vallatna, azok meg a gonosz más fajtába valóak! És egyáltalán hogy nem váltották még ezt az embert le?!
– Mert egy vándornak aztán nagyon nagy érdem, hogy valahol KÉNYSZERBŐL kellett segítenie. Hatalmas hála utána a kitüntetés, tényleg! – forgatja meg a szemeit, az meg újabb negatív pont, hogy elkezd simliskedni a fickó, és szinte érzi, hogy neki szánja a jelenlétének eltitkolásának felkínálását, mintha tudná, hogy kihez beszél. Kamu az egész: ha tudná, hogy ki van előtte, akkor nem beszélne vele szemben így, nem keverné őt olyan helyzetbe, ami veszélyt jelentene őrá nézve, hanem fogná és egyszerűen csak várakozásra kérné vagy kötelezné, míg meg nem érkeznek az őt keresők. Lehet, hogy az elfek nem háborús népek, de a szülei biztosan nem hagynák szó nélkül.
Apropó, szülők.
Az apja biztos hallani fog erről az esetről még, és fogadni merne, hogyha megtalálják őt a követői, akkor elhordja ezt a helyet, nem is, ezt a személyt mindennek, mert magában tartani ilyen sértéseket és ilyen attrocitást nehéz lenne.
– Magától én aztán nem kérek semmit, ha ilyen mocskos húzásokhoz nyúl, nyíltan kockáztatva és fenyegetve egy képzetlen személy életét! A kocsmárosra igaz ugyanez, mégis mi alapon akarja, hogy segítsen? Mivel tudna hozzájárulni? A tulajdonát meg tudja védeni, de egy katonával továbbra sem ér fel - int a férfi felé megint. - Lovaggá egyébként is a király üt, nem maga, hacsak véletlenül nem a királyhoz van szerencsém álruhában, amit erősen kétlek, és a városőröknek lenne kötelessége felfedni mindezt, nem civileknek! – cövekel le ennél az álláspontnál, ezzel is jelezve, hogy nem óhajt belekeveredni az eseményekbe. Ő csak menni akar tovább, aludni egy jót az egyik fogadó kényelmes ágyában, aztán talán el is indul hazafelé - ennyi megbotránkoztató megmozdulás elég lesz egy útra.