Rhiya&Crimsonas

-Nem rossz kis kakas, de te legyél a tyúkól királya még sokat kell gyakorolnod. - Végig méri szemében csak fiúcskát, aki sértegetés művészetével próbálkozik. Legyint egyet Crimfelé, meg rezdült az arca. Gyenge próbálkozás volt, a lánytól viszont tanulhatna.
- Gyenge fenyegetés, csak nem tanítványom szeretnél lenni? - Végig mér, de szánakozva- Nem vagy alkalmas...gyenge. -A lányra néz és szemében ő már sokkal jobbnak bizonyul. Nem azért, mert gyengébb vagy erősebb mágiával bír. Nem azért, mert csinos nő, egyszerűen a nyelve az, ami miatt felfogadná. Mind a kettő kitanulta azt, amit akart, csak azt felejtetek el talán a tanulás soha nem ér véget.
- A buta kérdéseket nem szeretem, de te Rhiya jól válaszoltál.
Egy kérdésre, amit feltett, de nem nektek címezte. Az egész talán csak egy próba volt, lássa érdemese veletek foglalkozni.

A tekercset láthatjátok és szöveget is olvastátok talán. A trió fiatalabbik férfi tagja súrolta a lényeget.
-Nem csak egy csata volt, sok kisebb nagyobb harc volt több száz éve. Ami évekig tartott, mire a világ újra tiszta lett. - Az új tekercset és a régebbit, amit megtaláltatok, valamint az asztalról egyik könyvet is ki nyitotta és fellapozta. - Mindegyikben részletek szerepelnek a káoszról és a dúlásról világunkban. Igaz népek össze fogtak, de említenek egy-egy harcost minden népből, akik legtöbb csatát megvívták. Az íratok, rengeteg fél információ szerint nem tudni hatalmuk volt hatalmas, vagy a fegyverek, amiket forgattak. Annyi biztos a fény gyermekeinek hívták őket. - Elég sok helyen előforduló szimbólum egyikére mutat. - Valamint állítólag mindegyikük viselte ezt a jelet. - Korán sem mondott el mindent, amit tudott még ezzel kapcsolatban, csak egy kicsit rá segített a dolgokra. Kíváncsi volt ti vajon mit szürtökle a dologból. Hagy némi időt gondolkodásra nektek amig a két tekercset óvatosan visszahelyezi tartályába.
- Ha tényleg utána akartok járni, Raydani hegyek környékén lenne érdemes kezdeni. A tenger felől. Egy másik tekercs pár sóra említ ott egy helyet, ahol ősi időkben nagy harcosok és mágusok gyűltek össze tanácskozásra. - Öreg meg vakarta kócos haját gondolkodását serkentse, de az is lehet viszket neki ki tudja mikor mosta meg utoljára? - Túl az óriások fogain, a végtelen víz elött nyílik a mélység ajtaja. A régi térképek szerint, egy helyre rá illik egy kicsit a leírás. Én magam elmennék, túl vén vagyok már a sziklához.


Flint

A hely már nem is lehetne paráb ugye? Soha ne mond soha, mert mindig van rosszabb vagy ép jobb.
Nem is ez a lényeg, a kő bele illik a helyre, mintha mindig is ott lett volna. A tökéleteség szinonimája, ha úgy tetszik. Mert szinte lehetettlen meg mondani, az tényleg egy kő egy kis lukban. Sajnos nem vagy mágus igy nem érezheted azt a halvány leheletnyi erőt mi végig áramlik a szoborban. Nem kell életre, nem szólal meg síron túli hang sem. A jel varázs botján fel izzik. Igy cselekednél többi szóbornál is mindnek, a jel világit fegyverén. Egy apró részlet még felkeltheti figyelmed. Talán jelentéktelen és semmire se jó az információ. Ki tudja, lehet érdemes megjegyezni. Nimue név szintén világit a mágus szobrának talpazatánál.

Amint beljebb haladsz, már ha meg teszed az előbbihez hasonló terembe jutsz. A folyosó mentén ismét fellobbannak a kis üregek, de ez már nem okoz túl nagy meglepetést szerintem számodra. A hely közepén, amit a fény megvilágit egy nagy asztal ál kerek pontosan annyi székel ahány szobrot kint láttál. Az asztal és a székek igazi mester művek, sajnos túl nehéz mindegyik messzire tud cipelni két kezeddel. Az asztal lapján nem található más a nyolc fém tálcán kívül. A tálcák finoman megmunkált darabnak tűnnek. Talán valami nemes fémből készülhettek. Bennük pedig rég elszáradt virágok maradványai. Mintha egy kegyhely lenne. Vagy lehet valaki igy próbálta tiszteletét más érzéseit kifejezni?
Fal mentén körbe négy polcot fedezhetsz némelyiken mintha lenne valami.

FLINT

A gyomrom szerintem ökölnyire zsugorodott, ahogy a jellel díszített kavicsot a szobor talpazatán lévő mélyedéshez közelítettem, de nem én lettem volna, ha nem próbálom meg, hogy mi történik, ha a helyére kerül. Mert odaillett, ebben teljesen biztos voltam.
Természetesen abban reménykedtem, hogy valami jó dolog történik….pl. kinyílik egy kincseskamra vagy valami hasonló, de az is benne volt a pakliban, hogy megnyílik előttem a föld, vagy megelevenedik valamelyik harcos és levág, mint az újévi malacot.
Aztán csak kifújtam a visszatartott levegőt és elkedvetlenedve néztem a szobrok sorára, ahogy mindegyikben benne volt már a kő. Semmi! Na jó, nem mondanám semminek, mert a fegyvereik vége felizzott ugyan, meg a mágusnál egy név is megjelent, de ezen kívül semmi.
- Olyan nagy kérés lett volna pár drágakő például Nimue? – mordultam fel, de aztán a másik járat felé indultam.
Még nincs veszve minden, hátha ott……..
A fény szerencsére velem tart, sőt meg is előz, így jól látom, hogy mi van a következő teremben.
- Hát ez sem sok, de legalább a tálcák érhetnek valamennyit. – tapogatom meg az asztalon lévő tárgyakat.
Most már csak a polcok maradtak az egyetlen reményeim, de ahhoz fel kell állnom valamire.
- Rohadt.... nehezek ………vagytok. – lihegtem, amíg az egyik böhöm széket húzva-vonszolva a polcokhoz tolom. – Na nézzük, mi van itt? – mászok fel.

FLINT

Milyen mocsok húzás lenne, ha valaki hirtelen meg szólalna most a hátad mögött! Megszólalni ugyan senki nem fog, de ez nem azt jelenti semmi nem fog hangot kiadni magából. Ahogy elhúzod nehézségek árán az egyik széket valamit elfelejtettél. Egyik vizsgált tálca nem került vissza a helyére. Nem ugrik elő szörny, se szellem a tárgy viszont csörömpölve zuhan a szikla padlóra. Meg ijednél és hányatd esnél néhány tekercset magaddal is rántasz. Ám ha csak össze rezénél, minden gond nélkül elérsz párat említett tárgyból. Ám olvasni nem igen tudod őket, szemid látják a szövegek túl régiek meg tud érteni. Egy szót biztosan felismersz, nem is szó, hanem egy név Nimue. Biztosan sok más érdekes dolog is szerepel a tekercsekben. Talán többi harcos neve is ott szerepel na és persze ki tudja még mi minden. Egyébként, ha szemeid egy szakértő szemei felismerheted a tekercs tartó nem holmi ócskaság. Ezüst talán nem a legértékesebb fém főleg igy elégé elszíneződött és alig felismerhető. Ez van, az idő nem kímél semmit.

FLINT

Teljesen elvarázsol a hely és a kutatás, hiszen bár eddig nem találtam valami nagy értékeket, de ez nem jelenti azt, hogy ezután sem fogok. Ki kell használnom, hogy ezt a helyet, amiről még mindig fogalmam sincs, hogy mi lehet, nagyon-nagyon rég nem látta senki. Ha nem is találok aranyat, drágaköveket vagy ékszereket, maga az is érték lehet, hogy valami régiséget lelek és a polcon tekercstartók sorakoznak, azokat már a földről is láttam.
A dögnehéz szék végre a célnál van és én épp megragadom az első kezem ügyébe akadó tartót, amikor a hátam mögött hangos csörömpölés kél.
Ahogy hátrakapom a fejem, megbillenek és jó nagyot esek, de a megmarkolt tekercs a kezemben marad.
- Aú! – dörzsölöm meg a fájó hátsómat, de aztán győz a kíváncsiság és megszemlélem a zsákmányomat.
A zöld elszíneződés nem csap be, gyorsan megdörzsölöm és vigyorra szalad a szám: ezüst!
A tekercstartó elég értékesnek néz ki, és ez már valami, de vajon mi van benne?
Koszos tolvaj létemre megtanultam olvasni, de a tekercsen lévő szöveg teljesen ismeretlen előttem.
Talán a kint látott harcosok nevei lehetnek felsorolva, mert egyet felismerek, amit ott is láttam a varázslőnő idoljánál: Nimue.
- Nimue! Biztos valami nagy mágus lehetett! - vontam meg a vállam és már a következő zsákmányon járt az eszem.
A tekercstartót a többi tálca mellé tettem, majd ha kifelé indulok összeszedem őket…..

Sitara mesélői

Bár merre is jársz bár hol is legyél furcsa érzés kerített hatalmába. Halk suttogást vélsz hallani a távolból mikor körbe tekintesz nem látsz semmit. Van is valaki közeledben a hang biztosan nem az övé. Mikor nyugovóra térsz a suttogás még erősebb mintha közvetlen füledbe mondanák szavakat. Jelentésüket nem érted, hanglejtésből a finomságából kiderül egy nő hangját hallod. Napok telnek el igy pihenni is nehezen tudsz. A hang forrása az egész talán egyre jobban érdekel, vagy csak betudod annak valaki gonosz kis tréfát űz veled. Nos ez már te dolgod, de miért pont most kell gyógyítással foglalkoznod? Oh persze hiszen az vagy, nem egyszerűen csak egy gyógyító. Te talán ezt hivatásból szeretetből űződ nem úgy, mint sokan mások. Akik csak pénzre és hírnévre vágynak, a tömeg tömjénezze őket.

Fáradtan kell egy súlyos sérülthöz sietned. A fajtársad eszméletlen nagy csúnya seb éktelenkedik mellkasán. Épp sérülését kezeled amikor szemei hirtelen ki pattantak és két kézzel meg ragadja fejed. Lehúzza magához pupillái ki tágulva teljesen úgy mered rád.
- Itt jártak, közelednek Nimue segíts! - Ekkor éles fény villan szemedbe. Villám gyorsan rohansz végig a tájakon, annyira szinte bele szédülsz. Még igy is sikerül fel ismerned néhány pontot. Egy hegy felé tartasz, szinte lábánál a tengerpart. Egy pillanatra meg tudod csodálni és lehet fel is ismered a helyet. Tekinteted, szemeid tovább száguldanak sziklán és földön át egy terembe. Végül egy szobor elött ér véget a száguldás. A szobor szemei ki nyílnak és láttod ahogy karját feléd nyújtja.

Itt vége szakad mindenek, a sérült fölé hajolsz éppen. Aki egyébként meg se moccant, az egész talán csak képzeleted szülte. A kimerültség játszana veled?

Rajtad áll mi ként döntesz, elindulsz felkeresed a titokzatos helyszínt vagy tudomást sem veszel róla?

A nap erősen sütött át a zöld levelek között. Kezdett egyre melegebb lenni. Lassan el kéne indulnom hazafelé... A gyógynövényeket minél hamarabb ki kell szárítanom, és nem hinném, hogy jót tenne nekik ha sokáig lennének a kosár alján kendőbe csomagolgatva. Gondoltam magamban és már éppen el is indultam volna amikor úgy éreztem, hogy figyelnek. Körül néztem de nem láttam senkit. Majd meghallottam, hogy valaki halkan, nagyon messziről suttog. Nem tudtam kivenni a szavakat, de valahogy nem töltöttek el jó érzéssel a hangok.
- Van itt valaki ? - Kiáltom kissé félénken a távolba, de válasz gyanánt csak további sustorgást hallottam.- Biztos csak a meleg miatt kicsit megszédültem. Tényleg jobb lesz ha hazamegyek.- Motyogtam magamban és megindultam haza. Mivel nem mentem túl messzire hamar hazaértem, és már siettem is fel a kis házikómba. A növényeket szétterítettem az asztalon ami kinn áll az erkélyen, majd bementem és ledőltem a kanapéra és megpróbáltam aludni kicsit, hátha kipihenem a hangokat.
 
Talán pár percre sikerült elbóbiskolnom de utána csak még rosszabb lett az egész, de egyenlőre próbáltam figyelmen kívül hagyni a dolgot és tettem a dolgaimat. Mivel kora délután értem haza az erdőből, még rengeteg időm maradt lefekvés előtt. Úgy döntöttem tehát, hogy rendszerezem a gyógyfőzetes szekrényt és rendbe rakom a kötszeres fiókot. Azt hiszem mindkettőre ráfér már egy alapos átnézés.
Mire befejeztem a szortírozás a nap már kezdett lemenni így hát megvacsoráztam. Most, hogy nem kötöttem le a figyelmemet annyira és csendben eszegettem a sajtoskenyeremet, a hangok ismét felhangosodnak.
- Mi a fene lehet ez ? - Morogtam félhangosan. - Talán valaki szórakozik velem ? - Körülnéztem de mint az erdőben most sem láttam senkit. Hát ez érdekes…
Vacsora után bezártam a bejárati ajtómat. Általában nem szoktam ezt tenni, hiszen nem hiszem, hogy be szeretnének törni, nincs nagyon semmi értékes a tulajdonomban, ha pedig valakinek szüksége van egy gyógyítóra az éjszaka közepén, akkor jobb ha azonnal elér. De most kicsit féltem.
Lefekvés előtt megmosakodtam és átöltöztem. Befeküdtem az ágyamba, de minél jobban próbálkoztam annál jobban nem sikerült elaludni. Forgolódtam egész éjszaka de még összeadva se hiszem, hogy sikerült egy percnél többet aludnom. Egész végig a titokzatos hangokat hallottam, amelyek minden bizonnyal egy nőé, de nem rémlik, hogy eddigi életem során már hallottam volna. A legbosszantóbb pedig, hogy bármennyire is próbálkoztam egyszerűen nem értettem mit mondott.
 
Korán reggel felkeltem, vagyis inkább csak kikeltem az ágyból és kiszédelegtem a konyhába, hogy igyak pár korty hideg vizet, de sajnos annak sem sikerül felébresztenie. Ezután visszavánszorogtam a hálószobámba, hogy valamivel emberibb alakot öltsek. Belenéztem a tükörbe de azt hiszem jobb lett volna ha nem teszem. Hajam egy hatalmas vörös madárfészekre emlékeztetett az egész esti forgolódások miatt a szemem pedig karikás lett az álmatlanságtól. Hát ez csodálatos … Gondoltam magamban és inkább elfordultam.
A nap hasonlóan jó hangulatban telt mint a reggel. Van egy olyan rossz tulajdonságom, hogyha nem pihenem ki magamat eléggé egyszerűen nem lehet velem mit kezdeni. Ez pedig egy gyógyítónál nem kifejezetten jó tulajdonság. Mivel a dolog a következő éjjel se lett jobb, már teljesen kezdtem kikészülni. Ha nem ismerném magamat eléggé talán azt mondanám, hogy megőrültem de az nem megy csak úgy egyik napról a másikra szerintem. Valaki másnak lesz ebben a keze. De vajon mit ártottam neki, hogy így büntet ?!
 
Már három napja szenvedtem a titokzatos suttogás által és egyre jobban zavart, hogy nem tudok vele semmit kezdeni, hogy nem értem mit mond a nő, és hogy nem tudom ki az.
A harmadik nap reggelén épp azon kaptam magamat, hogy majdnem lefejeltem az asztalt, miközben a kiszárított növények egy részét őröltem porrá egy kis mozsárban.
Hirtelen meghallottam, hogy valaki kiáltozik az utcán. Ijedtemben majdnem kiejtettem a kezemből mozsarat a hangok hallatán. Felálltam a székről amin eddig ültem és az ajtóhoz rohantam és szinte kitéptem a helyéről mikor kinyitottam. Egy fiatal lány kiáltott segítségért.
- Valaki segítsen ! Megsérült a nővérem ! Valaki jöjjön !
- Nyugodj meg kérlek azonnal megyek !- Kiáltottam le neki és már rohantam is be. Egy táskába gyűrtem egy rakat kötözőanyagot és egy kulacs vizet és reménykedtem benne, hogy másra nem lesz szükségem. Majd kirohantam a házikóból, bevágtam magam mögött az ajtót és szédítően gyorsasággal leugráltam az ágakon a földig.
- Vezess ! – Szóltam a lánynak aki a felszólításra elkezdett futni az erdő irányába.
Mikor megállt már a város határánál voltunk és olyan érzés kerülgetett, hogy mindjárt összeesek. Bár a több napos alváshiánytól és a futástól szédelegve, de letérdeltem a fiatal nő mellé. A látvány még úgy is szörnyű, hogy nem egy hasonló sebet láttam már. A mellkasán tátongó vörös sebből folyt a vér, pedig a mellette lévő kisebb tócsából ítélve már nem most történt a baleset. A seb tisztításának egyenlőre semmi értelme nem lett volna, ezért kezemet a sebre szorítva először megpróbáltam elállítani a vérzést. Ez a feladat a jelen állapotba hatalmas koncentrációt igényelt. Kicsit több időmbe is telt, mint máskor szokott, de végül sikerült. Nagy levegőket véve kicsit hátradőltem és az egyik kötszerre vizet öntöttem és elkezdtem a tisztítani a seb környékét. A nő nem volt eszméleténél, de ezt nem is bántam túlságosan, mert így könnyebb volt kezelni a sérülést. A húga szintén az eszméletvesztés szélén volt, ( bár ő az idegességtől ) ezért rászóltam, hogy üljön le és nyugodjon meg. Lassan én is kezdtem volna megnyugodni amikor a nőnek hirtelen felpattantak a szemei két kezével pedig a fejem után kapott. A pupillája szinte teljesen eltakarja zöldesbarna íriszét. Az ijedségtől a szívem olyan gyorsan vert, hogy azt hittem kiszakad a helyéről. De aztán valami olyan történt, ami még ennél is rémisztőbb.
-Itt járnak, közelednek, Nimue segíts !-Suttogta a nő, majd egy hatalmas fényesség kíséretében mintha egy részem kiszakadt volna belőlem és szélsebesen száguldani kezdett valahova. Egyszer csak megláttam a tengert, aztán az is eltűnt és már egy nagy teremben voltam, ahol hirtelen megálltam és egy szoborral találtam szembe magam. Az alak szemei kinyíltak és utánam akart nyúlni, de ekkor hirtelen ismét az erdő szélén találom magam, a nő pedig ismét mozdulatlan volt. Ijedten a lányra pillantottam, de azt hiszem nem látott semmit, mivel szegény fejét a térdére hajtva, összegömbölyödve dőlt egy fának. A nővére pedig ezek szerint olyan halk volt, hogy csak én hallottam. Remek. Ha ő nem vett észre semmit talán nekem sem szabad vele foglalkoznom. Talán csak az alváshiány miatt képzelgek. Vagy talán van valami összefüggés a hangok és az előbbi látomás között? Mindegy, most nem szabad ezzel foglalkoznom! Parancsolok magamra és ismét a sérülthöz fordultam. Befejeztem a seb tisztogatását, majd óvatosan ébresztgetni kezdtem. Mikor felkelt adtam neki egy kis vizet, és megkérdeztem a húgát, hogy hol laknak.
- Itt ! -Mutatott a legközelebbi házra. – Itt lakunk a város szélén, de úgy gondoltam, jobb, ha a onnan kérek segítséget ahol sokan laknak. Itt a közelbe nem nagyon ismerek gyógyítót.
-Értem. Jól tetted. Akkor most vigyük haza a nővéredet, és ne engedd neki, hogy a napokban kikeljen az ágyból ! Sokat kell pihennie. Nagyon sok vért vesztett.

Ketten sikerült haza vinni és az ágyába fektetni a sebesült elfet.
- Ha bármi történne siess hozzám én segítek. - Mondtam és biztatóan mosolyogtam a lányra.
- Rendben. Amint valami nincs rendben rohanok. - Válaszolta és kikísért a házból, majd elbúcsúztunk.
Már hazafelé jártam amikor eszembe jutott, hogy se a két elf nevét, se a seb eredetét nem kérdeztem meg. Hogy a francba csináltam ilyet ?? Már mindegy végül is nem megyek vissza emiatt, de akkor is hogy lehettem ilyen szétszórt ??!! Viszont azt hiszem hazafelé útba veszem a könyvtárat. Nem hagy nyugodni ez a Nimue név. Valahogy olyan ismerős de fogalmam sincs honnan és miért. Morfondíroztam magamban. Lassacskán oda is értem a könyvtárhoz és beléptem a nagy faajtókon. Odamentem a legelső könyvtároshoz és megszólítottam:
- Jó napot ! Tudna nekem segíteni? Olyan könyvet keresnék, amiben szó esik Nimuéről.- Mondtam határozottan, és reménykedtem, hogy nincs túl sok Nimue nevű személy a könyvekben.  Miközben vártam a könyvtáros válaszát lenéztem és észrevettem, hogy a kezem néhány helyen elég véres maradt. Na ezt is elfelejtettem a nagy sietségben… Még szerencse, hogy a ruhámnak hosszú az ujja  és eddig fel volt tűrve, így viszonylag gyorsan el tudtam tüntetni a kezemet. Nem lett volna túl bizalom gerjesztő egy véres karú nő...

a mágusok gyöngye:

Crimsonas

Természetesen nem értették meg, azt amit gondoltam, de hát ez ilyen, az öreg is csak arra figyel, hogy nekem visszaszóljon, ami hát nem éppen a legeffektívebb megoldása annak, hogy itt előre jussunk, meghúzva a szájam szélét viszont lenyelem a mocskos rágalmat afelől, hogy gyenge lennék. ~Mert hát akkor nem lennék évfolyam első~ és bár ez nem sokat jelent egy képzett, tapasztalt mágussal szemben, azért mégsem kell magamat elszégyenlenem aziránt, hogy kikkel vagyok együtt éppen.
De persze ennél volt sokkolóbb dolog is, hiszen amikor az jégkirálynő elsüti, hogy a nőket szereti rápillantok egy kicsit meglepődve. ~Na ez mondjuk sokmindent megmagyaráz, de legalább nem kell tőle félnem, hogy a lapos testével rámmászik az este nem igaz? Mert hát mindig van mindennek pozitív oldala~ gondoltam magamban, miközben keresztbe tett kezemmel egy kicsit csóváltam a fejemet, hogy megjegyezzek egy két dolgot a többieknek.
-Én arra gondoltam, hogy régebben lehetett egy démonok ellen vívott nagyobb harc, vagy valami hasonló.-tettem hozzá, még az öreg magyarázata előtt, kifejtve, hogy mire is gondoltam pontosabban. Mert hát nem vagyok agyhalott, hogy azt higgyem, hogy a múltba került egy tekercs a Bivalyi eseményekről...
Miért van az, hogy ez a kettő full idiótának néz engem?
Ezután az öreg és Rhiya is hosszasan magyaráznak... megint, szerintem leginkább nekem, agymosás céljából. De nem igazán zavartatom magamat, annak ellenére, hogy a nyomás egyre nagyobb kezd lenni rajtam, viszont ahogyan elmerülök a gondolataimban a végén hozzá is teszek valamit, miközben az államat dörzsölgetem a kezemmel.
-Végső soron logikus. Mármint az, hogy vannak kiemelve személyek a sorból, példaképek, akiket követtek az emberek a háborúba, akik a reményt adták, ha tényleg sötét idők jártak akkoriban. Ha pedig igaz az, hogy kiemelkedő volt a teljesítményük, akkor jó eséllyel a fegyverek, pajzsok is rásegítettek a dologra, már csak azért hiszem ezt, mert jó eséllyel akik a kiválasztottak voltak, nem voltak eredetileg különlegesek, erre elég kicsi esélyt látok, bár ha egy istenség, vagy valami megáldotta, felerősítette őket....-hagytam a gondolatot nyitva, viszont az utazás felmerüléséhez is volt egy gondolatom.
-Mindenesetre, ha elakarunk menni Raydanba, akkor elég sok dolgot kell elintézni, nekem mivel még tanonc vagyok, engedélyt kell kérnem, és egyébként is sok alapozás kell tudtommal egy ekkora úthoz. Ha nem csal a tudásom akkor utakon lehetne mennünk egy karavánnal, de lehet gyorsabb lenne a vizen egy hajóval, csak ugyebár az meg elég drága...

Rhiya

Azért Avalor kapja a savat Olaftól alaposan, amit más esetben lehet, nem hagyna szó nélkül, a pofátlan közeledése miatt most különösen nem bánja. Gonoszság? Meglehet, de nem olyan alaknak tűnt ennyiből, mint aki annyira magára venné, de azért... Oh, de nagyon kikéredzkedik egy olyan odaszólás, ami Olafot tüntetheti fel más színben!
- Vagy csak te nem vagy alkalmas mester, és az itt tartózkodó uraság többre hivatott, minthogy gúnyos nyelvről legördülő szavakat hallgasson – jegyzi meg egy kissé összehúzva a szemeit, és bár nem akarja Avalort jobb fénybe helyezni, legalább ezen keresztül kicsit még piszkálhatja Olafot. Utóbbi sokat nem foglalkozik a szokatlan vallomással, viszont amennyit sikerül elkapnia, Avalort némileg elképeszti, és ezt el is könyveli egy sikeres próbálkozásnak – legalább ezzel távol tarthatja magától a fickót, és jó eséllyel nem is fogja ezt a felesleges udvarolgatást folytatni. Egy problémával kevesebb.
A buta kérdések kapcsán is lenne még egy megjegyzése, miszerint frusztrálóak, azonban gyakran sokat segíthetnek kilőni a rossz irányokat. Persze nem tartja fel a kecskét most ezzel, hozza csak a további információkat nekik, az most fontosabb, a megjegyzése meg már kevésbé – egyébként is tartalékolnia kell az energiáival és csak akkor nagyobb erőfeszítést tennie, ha fontos az ügy. Mégsem a legkényelmesebb alvóhelyen sikerült szundikálnia és az álom maga nem is volt pihentető...
A tata visszatérésével és a beszélgetés elkezdésével, amibe már most sok nyelvbotlás kijavítására kerül sor, ő is belekotyog az elején megint, csak a rend kedvéért.
- Akkor legyen egyértelműsítve és ne közvetlen összefüggésként említve Észak-Bivaly... Ha már végre nyomot találunk, akkor ne ilyen félreértések vezessenek teljesen más irányba – emeli egyik kezét, hogy a széken oldalra fordulva annak támlájára rakja a karját, figyelve és hallgatva tovább Olafot. A meséje számára továbbra is csak egy egyszerű, ködbe veszett történetet takar, amit a köznép szülő tagjai a gyerekek számára előszeretettel mesélhetett amolyan esti meseként. Nem lepődne meg, ha csupán erről lenne szó nagyon kicsi vagy nagyon más valóságalappal, aminek alapesetben nem nézne utána, mert van jobb dolga is, mint bizonytalan információknak az igazát bebizonyítani. Az ábrázata ugyan nem változik, csak közönyös ábrázattal és kissé fáradtan bámulja a kecskét, magában kissé húzva a száját, ugyanis egyre kevesebb valószínűséget tanúsít annak, hogy a király háttérben tervezett kis meglepetése ehhez köthető. Viszont Avalort érdekelheti a dolog, és mint tanonc, lehet, nem lenne tanácsos egyedül hagyni, már meg lehet, még annyi hajlandóságot sem mutat, hogy felkutasson valami megfoghatatlant...
- Kérdés persze, hogy ezek fegyverforgatók voltak vagy mágusok... Vagy esetleg mindkettő – tesz hozzá ő is valamit ennek a giccses történetnek a megfejtéséhez. – Az írások hiányossága miatt így több lehetőség közül választhatunk, hiszen nincs konkretizálva semmi: mágikus fegyverek, bennük rejlő mágia, vagy az általad emlegetett áldás – bök állával Avalor felé. – A képzettségük megkérdőjelezhetetlenül magasan kell legyen, máskülönben nem kerültek volna megörökítésre – néz vissza Olafra. – Hogy a fényhez mennyi közük volt... – hümmögve emeli a kezét az állához. – Előbb feltételezem, hogy az emlegetett káosz elűzése és a rend helyreállítása miatt hívták őket a fény harcosainak, mintsem azért, mert tényleg valami fény alapú mágiát használtak volna... – gondolkodik, és bár a fény alapú mágia igencsak nevetségesen hangzik, a régi időkről szóló írások hiánya miatt nem lehet kizárni más ágazatok létezését, még ha nem is mondjuk az emberi fajon belül, hanem egy már kipusztult faj tulajdonában, akitől eredeztethető a név. Ez utóbbit tényleg nem tartja valószínűnek, és legszívesebben el is vetné, de ilyenkor nem hagyhatnak ki semmit, ami esetleg egy nyom lehet. A helyszín megemlítése pedig nagyon szép és jó, de cseppet sem elég konkrét ahhoz, hogy már az utat tervezgessék. Először is Raydan hatalmas terület tele hegyekkel-sziklákkal, és ha van egy térkép, ami jelzi a hollétét, akkor, ha nincs is meg, de ez a vénség igazán megoszthatná, merre is kéne keresniük, hogy milyen területekre lehet ezt leszűkíteni.
- Feltételezem, láttad a térképet, esetleg le tudod nagyjából szűkíteni, hol is kéne keressük? Mert bár elég nagy segítség az, hogy a tenger környékén kell keressük, de valljuk be, Raydan nagy részét tenger határolja, és talán csak nagyjából a negyede az, ami kapcsolódik a síksághoz, és így a kontinenshez – világít rá. – Szóval ha volt egy térkép, ami jelezte mindezt, akkor le tudunk faragni a keresési időből is, hogy ne kelljen a tengerpartok környékén nézelődnük hónapokon keresztül, keresve ezeket jó eséllyel ló nélkül, mert azzal sziklás területen nehezen lehet boldogulni... Hacsak... Hol egy térkép – forgolódik egy kicsit, és az első térképet rejtő könyv vagy papíros megragadását követően visszakerül a helyére, felcsapva a kötetet vagy kiterítve a tekercset, hogy láthassa Neminra térképét. A könyvtár minden tudást összegyűjt, így jó eséllyel nem is kell sokat keresnie a helyszíneket jelző rajzot, és rámutat egy pontra, ami nagyjából a Ceralla és Raydan határán van, ott, ahol a kontinens belsejébe nyújtózik a víz, mintha ott kezdte volna el leszakítani Raydant a kontinensről.
– Hacsak a „környékén”, amit mondtál, Olaf, azt nem jelzi, hogy Ceralla, Raydan és a víz találkozásánál kell keressük, vagy annak környékén... – mutogat. – Bár az óriások fogai, ha nem egy hegy, sziklás vidék formájára vonatkozik, groteszk módon jelezhetik az ottani óriásokat is, ami így kiüti ezt a lehetőséget, hiszen azok Raydan belsőbb területein vannak... A végtelen víz látszódhat ugyan végtelennek, de az igazi nyilván egy hosszan nyújtózó parton lenne...– dől hátra, aztán egyfajta elvárással a szemében ránéz Olafra, hogy ugyan, mutassa már meg, ha így elhintette, elmenne ő is, ha fiatalabb elnne, meg hát régi térképekre is hivatkozott az imént... – Ha meg mélység, akkor készülhetünk egy jó kis szakadékra is, vagy mélybe vezető barlangra...? Inkább az utóbbi – teszi karba a kezeit, nem rejtve el a gondolatait, mert ha még butaságot is mond, eszébe juthat a másiknak valami, ami hozzátehet a talány megfejtéséhez.
Mikor Avalor elkezd az utazás módján gondolkodni, már egyértelmű a számára, hogy menni akar, mire gondolatban vesz egy mély levegőt. Nem feltétlen tartja jó ötletnek és nem is feltétlen hiszi azt, hogy mindez ne lenne időpazarló, de talán neki is jót tenne egy kis túra Észak-Bivaly után és ennyi palotai idő eltöltését követően... Jobb esetben visszatérhet valami olyannal, ami hasznára lehet a királynak, rosszabban meg szabadságolt egy nagyot, teljesen kipihenve a szörnyek okozta vérontást.
- A hajó elég kényelmes lenne, de akkor jó eséllyel csak magunk lennénk, mert nem hiszem, hogy bármelyik kereskedőhajó pont a mi célterületünk felé tartana... Evezni meg valószínűleg egyikünk sem akar, hogy annyival olcsóbban kijöjjünk ebből. Valószínűleg a karavánokkal járnánk a legjobban és valamelyik felszíni faluban bérelve egy, a hegyekben használt hátast megközelíteni a helyet, amivel nem is fárasztanánk magunkat ki annyira, hogy védtelenek legyünk, de nagyrészt még lakott területeken is lennénk, ahol biztonságosabb nekünk is – fejti ki az utazás kapcsán a meglátásait, ujjait végigvezetve a lehetséges útvonalakon, már ha Olaf volt szíves megmutatni a helyszín feltételezhető hollétét a térképen. – Az eltávomat pedig nekem is jelentenem kell a királynak, de valószínűleg megadja az engedélyt rá. Ha gondolod, az egyszerűbb elszabadulás érdekében téged is megemlítelek, és így a mestereddel sem feltétlenül kell sokat kardoskodni – pillant fel a végén Avalorra, miután kicsit áttanulmányozta a térképet és néhány lehetséges útvonal is elkezdett kialakulni a fejében.

*FLINT*

Tolvajok legjobbika, ki pénzt és gazdagságot keres. Na meg az ezzel járó egyéb dolgokat. Kár, többi szobrot nem vizsgálod meg. Elég érdekes meglepetésben lenne részed annyi biztos. Kutakodásod, nem hoz nagy eredményt. Nem hull az öledbe vagyonokat érő drága kő. Sem súlyos arany tömb, esetleg valami értékes fegyver. Tekercseket viszont találsz mind a már említett tartóban. Kivéve egyet az idő vas foga nem mart bele a sárgás anyagba. Jól látod nem más az, mint arany, de gyakorlott szemeid. Eddigi tapasztalatod a helyről azt súghatja az igazi érték oda bent lapul. Ám akár, hogy próbálkozol, már ha meg teszed nem tudod ki nyitni.
Próbálkozol a ki nyitással, kicsit meg mozdul utána nem moccan a fedél. Még apró jelentéktelen sebet is ejtesz magadon. A véred egy apró résen el is szivárog, egy csepp semmi több. Sajnálatos, nem csörgedezik ereidben mágia nagyságából egy kevés. Itt egy feladvány, ha egy tolvaj kinek a keze rendkívül ügyes nem tudja feltörni a fedelet. Vajon ki lenne képes rá?

FLINT

A további kutatásaim nem hoznak eredményt, csak ugyan olyan tekercseket találok, mint amilyeneket eddig, bár lehet a fekete piacon ezek is értékesek, mert nyilvánvalóan régiek és vannak, akik nagyon sokat adnak az ilyen dolgokért.
Mikor már jó sokat az asztalra pakoltam, figyelmeztettem magam, hogy talán nem is tudom, majd ezt a sokat kicipelni innen, meg aztán még a városba is vissza kéne találni.
Arról már nem is beszélve, hogy még a többi szobrot csak felületesen kutattam át, lehet, hogy más is lesz itt, mint poros, régi iratok.
Éppen ekkor a kezembe akadt egy újabb tekercs, de ennek sárgás ragyogása, már az első percben megdobogtatja a szívemet. Arany! A tartó arannyal van futtatva és ez nem jelenthet mást, mint, hogy a benne lévő dolog is értékesebb a többinél, hiszen egyetlen másikon sem láttam még hasonlókat sem.
Nekiveselkedem, hogy kinyissam, de nem megy, hiába feszegetem még a fogammal, a tőrömmel is, a fedél makacsul zárva marad. A nagy igyekezetben még meg is vágom magam, de mivel épp csak megvérzik a kezem, nem törődöm vele, nagyobb a bosszankodásom. Ráadásul még nem is ejtek foltot a tekercstartón sem, így az értékét sem rombolom.
Végül feladom és megpakolva a szerzeményeimmel visszaballagok a szobrokkal körbeölelt terembe és leroskadok a Nimue nevét ragyogó előtt.
- Igazán segíthetnél nekem, ha már valami nagy mágus vagy. – dörmögöm kissé kimerülten, még mindig az aranyozott tekercstartót forgatva, ami régóta először kifogott rajtam.

Rhiya x Chrim

Az öreg vakargatta szakállát és jót mosolygót a nő szavain. Igen a szavak, amiknek tartalma is volt. Szerette az effajta beszélgetéseket. Az elmék egymásnak feszülését, kiváltképp szórakoztatónak vélte. A férfi is kezdet férfi lenni nem pedig fiúcska szóhasználat és gondolatok terén. Nocsak talán tevédet volna?
- Meg eshet valóban igy van. Talán nem én vagyok a sors által elrendelt mester, aki tereli mágia ősvényén.
Férfi szavait halva tekintetével annak arcát fürkészte. Elgondolkodott a hallotokon hiszen maga is hasonló következtetésre jutott több ízben is.
Rég kutatta már a helyszíneket sok szór futott zsákutcába. Sok információról derült már ki téves és rossz felé vezet. Meg köszörülte a torkát.
-Én magam is erre a következtetésre jutottam. A Bivalynál történtek egyszer már meg ismétlődtek a múltban. Talán a múlt nagy eseményeit is ez formálta, de annyira kevés a nyom lehetetlen meg mondani.
Tovább hallgatta beszélgetésetek közben halkan hümmögőt. Jelezve jó utón jártok gondolatok tengerén. Egykoron ezek merültek fel benne is, arra jutott kutatásai során pusztán a cselekedeteik miatt ragadt rájuk a név. Nos ezt magyarázni se kell hiszen van olyan mágus, akinek köze sincs tűz mágiához még is lángoló jelzővel illetik haja színe miatt.
-Hasonló gondolatok merültek fel bennem is. Talán mindegyik, azt hiszem voltak mágusok is köztük. Erre egy tekercsben se találtam egyértelmű utalást. -Ha már térképnél járunk Maga felé fordította ez egyiket. -Itteni partvonalat néhányan köznépből illeték régebben óriások fogai névvel. Állítólag sziklákat a hullámok fogakhoz hasonlóra formálták. Itt pár száz méterrel odébb kezdődik Raydani hegyvidék meredek sziklafalakkal. -Rátok pillant sokkal enyhébb immár kedvesebb tekintettel. Hiszen bizonyítottátok elötte, nem hatalmatokkal, hanem eszetekkel. Ez még édes kevés volt ahhoz kegyeibe férkőzettek, bár kétlem erre vágynátok.
- Említsétek meg nevem is mikor eltávot kértek. Nem kérek a dicsősségből, ha bármit is találnátok. Talán a dolgotokat megkönnyíti.

Sitara

A kimerültség ugyan környékez, de most már a furcsa hang meg szűnt. Érezheted végre az álmod nyugodt lehet. Sok olyan kérdés van, ami nem hagy nyugodni. Köztük egy név, de talán lehet nem vagy felkészülve arra, ami rád vár. Bár lehet erre nem is lehet felkészülni.
A könyvtáros egy cseppet sem néz rád furcsán. hát nem furcsa miért nem furcsálltat a kezeid? Amit aztán elrejtettél szemei elől, de ő csak meg vonta a vállátt.
- Nimue...-Halkan elismételte még párszor a nevet magában.-
Régi történetet halottam, ahol meg említik a nevet. A dolog többször is meg ismétlődött. - Levesz a polcról egy könyvet és lerakja az egyik asztalra.
-Úgy emlékszem ebben írnak a furcsa dolgokról egyikben említették a nevét.

Magadra hagy az elf, hisz van más dolga is mint téged figyelni. Az egyik polc sor mögött eltűnt. Jó hallásod talán hallod azt ahogy pakolja a könyveket és halkan morgolódik.

Sok furcsa eset le van jegyezve a könyvben. Némelyik hihetetlen az egész végtére is egy napló, egy gyógyító jegyezte fel benne szereplő eseményeket. Mi közben lapozol a könyv vége fel meg akadhat valamin a szemed.

*Suttogást hallottam, mintha valaki az árnyak közül figyelne. Nem tudtam kivenni a hangot...Napokkal később már álmaimba is beleivódott. Nem hagyott nyugodni a suttogás, ami egyre erősödött. Fáradt voltam, és nem tudtam segíteni az elf nőn, akinek testét borzalmas seb tarkította. Nimue nevet suttogta közben a Raydani hegyeket láttam. Utána néztem a hely tényleg létezik. Nincs elég bátorságom elmenni oda. *

Folytatódik még tovább is a történet, de számodra már lényegtelen eseményeket örökít meg az a pár lap, ami még hátra van.

A könyvtáros azt hiszem meglátta a kezemet, de nem szólt semmit. Mikor elmondtam neki, hogy miért jöttem, ő elmormolta magában párszor a nevet és azt hiszem utána ugrott be neki valami, mert egy számomra különös mondat kíséretében leemelte a megfelelő könyvet egy polcról és letette a közeli asztalra, majd el is ment, és neki állt pakolgatni, miközben alog hallhatóan morgolódott. Remélem nem miattam. Bár szerintem nem csináltam semmi rosszat. Mondjuk lehet nem gondol túl sok jót egy véres kező nőröl.
E gondolatok közben ki is nyitottam a könyvet és elkezdtem lapozgatni. Mint ahogy a könyvtáros mondta is, a könyv és a benne lévő történetek is régiek. Az irományt doh, és gyenge gyógynövényillat lengte be. Ami nem is meglepő, merthogy olvasgatás közben kiderült, hogy az írás nem is annyira egy könyv, hanem egy napló. Egy gyógyító naplója. Ebben a legkülönösebb pedig az volt, hogy az elffel ugyanolyan események történtek mint velem. Mármint persze nem egész életében, hanem abban a részben amiben említi a különös nevet.
Mikor ezzel szembesültem, észrevettem, hogy a suttogást már nem hallom. Eddig fel se tűnt annyira elcsodálkoztam a naplón. Rövid, megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkam, aztán újra feszültséget éreztem. Vajon miért akkor szűnnek meg titokzatos suttogások, mikor talán sikerült közelebb érnem a hangok okához és eredetéhez ? Tovább olvastam, hátha erről is ír valamit. Ha nem találtam semmit, gyorsan becsuktam a könyvet, és az íróra utaló írást kerestem a borítón. Ha találtam odamentem a könyvtároshoz és a gyógyítóról kérdezgettem, és hogy írt e másik könyvet ezen kívül. Ha nem találtam nevet, akkor arról is megkérdeztem az elfet, hogy lehet e ismerni az írót. Emellett kértem egy földrajzi könyvet is, amiben részletes leírást találok a Raydani hegyekről, és esetleg még rajz is található benne.

az egyetlen! az igazi! a hős!:

Crimsonas

Igazán meglep a gondolat, hogy Rhiya ilyen lenne igazából, bár megmagyaráz sokmindent. például azt is, hogy miért nem hallottam a többiektől pletykákat a jégkirálynőről, hogy hát milyen is az ágyban, de mindegy! Nem erre kéne most koncentrálni, hanem arra amit mondanak mellettem!-kapom fel a fejemet, miközben a beszélgetés egy részére nem is tudtam figyelni abszolúte.
-Nem kizárt egyik sem, de akkor szerintem a témában jóval több tudás lenne a kezünkben, ha tényleg nagy harcosokról lenne szó, például akkor találtunk volna csontokat, temetkezési helyeket, vagy ilyesmi. És hát... mindannyian tudjuk, hogy a fény sokszor lehet csak valami torzítás miatt, például egy csillogó páncél vagy csak egy félreértett mágia, ahogyan mondtad.-próbálok becsatlakozni a beszélgetésbe ismét, hiszen Rhiya monológja elég sok dolgot igyekezett tisztába rakni, én meg inkább állok a pártjára az öreggel szemben, annak ellenére hogy még be is szólt... mondjuk meg is védett, szóval az is lehet, hogy valahol megbecsül.
Persze a beszélgetés főleg nekem hála át is tér az utazásra, ami sok kérdés feltesz számunkra. Mivel? Mikor? Hogyan?
-Rhiya kisasszony, ha megengedi. Én a hajóra szavaznék mégiscsak, hiszen bár lehet nem tudja, de elég sok hajó megy arrafelé több okból. Egyrészt a törpöknek szállítunk fát, csak úgy mint a tündék, ezen túl pedig elég sok hasznos árunk van a számukra, élelem, hasonlók, amiknek pedig kell a gyorsabb szállítás, és visszafelé pedig sok különböző ércet és alkoholfajtát szállítanak felénk, amiket meg ugye nehéz lenne nagy mennyiségben a földön szállítani. Szerintem ha elmegyünk ide.-bökök a térképen az emberek legnagyobb kikötővárosára--Akkor jóeséllyel fogunk találni valakit akit arra tart, vagy pedig az oawákhoz, mert hát, ha megnézi tengeren oda is errefelé a legkönnyebb az út.-na nem mintha az állna a háttérben, hogy amúgy a lovakkal nagyon fárasztó lenne az út...
-És köszönöm a közbenjárást hölgyem.-hajolok meg a szívességért cserébe enyhén előtte, amolyan tiszteletből.- A mesterem így remélem megértőbb lesz.-az öreg szavai... nos elég kétséges, hogy őt említve abból nekünk jó származna, de ezt Rhiyára bízom, ha már úgy is ő intézi a kimenőnket.