/Lisbeth/


Néhány kihallgatáson már túl van Lis, de a kihallgató öreg inkvizítor meglepően gyengéd volt még vele. No nem olyan értelemben! Nem férfi és nőként, csupán nem kínozta meg annyira. Ha válaszolt valamit a kérdésekre, akkor pedig egyáltalán nem.
A kutakodása középpontjába Braslov és az ott lezajló csata volt először, majd a selfek fogságában eltöltött ideje. És persze hogyan szabadult ki. Végül arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy miért menekültek el a városból annak idején hirtelen. Ha bármelyik pontban is nehezen jutott volna szóhoz a kérdések között, akkor pókokat és kígyókat tett a testére, először csak a ruhájára, majd a kézfejére, majd a nyakába.

Ám jelenleg ez csak -igen közeli- emlék. Sötét cellában várja a következő teapartit, amikor egy férfit löknek be mellé. Aligátor az. A leányát már természetesen elvették megérkezésekor és ismeretlen helyen gondozzák.
-Szia Lis! Tudom, hogy hülyeséget csináltam, de amikor kiszabadultam a börtönből és otthon nem találtalak titeket, keresni kezdtelek. És ezek a sötét alakok elmondták, hogy fogságban vagy és megölnek a lányunkkal együtt, ha nem adom fel magam itt.
Hülye voltam, tudtam már akkor is, hogy a seregnek kellett volna szólni. De nem tudtam gondolkodni a képtől, hogy holtan látlak viszont titeket.
Ne haragudj!
* Az ajtó becsukódik és ti kettesben maradtok.

Nem sok reményt fűztem hozzá, hogy teljesítik a kívánságom, hiszen valószínű volt, hogy a lányommal akarnak majd sakkban tartani és nem is csalódtam a gonoszságukban.
Most már feladva a reményt viseltem a fogságot, ami természetesen nem ért véget, ahogy a városba értünk, amit oly sietve hagytam el Aligátorral, hanem további kellemetlen társaságot és helyet kellett elviselnem.
Az inkvizítor öreg volt, de kitartó, nekem meg nem volt kedvem újabb kínvallatásokhoz, különben sem kérdezett semmi olyat, amire nem szerettem volna válaszolni, mi értelme lett volna?
Csak megint azzal fenyegettek volna meg, hogy sosem látom viszont a lányomat. Így hát ha kérdeztek én válaszoltam.

Fogalmam sem volt még mindig, hogy mi ez az egész, de természetesen itt csak nekem volt kötelező válaszolni, így most is leverten gubbasztottam a cellám sarkában és Izulda után vágyakoztam, mikor társat löktek be hozzám. Rögtön felismertem és nagyot dobbant a szívem. Önkéntelenül is repültem volna a karjaiba, de aztán eszembe jutott, hogy mit tett és visszaroskadtam.
Csak sötét szemeim tapadtak rá, ahogy elmondta, miként került ide, egy szóval sem szakítottam félbe.
- Miért Aligátor? Miért? – kérdeztem halkan és tudhatta, hogy kérdésem nem az előbbi mondanivalójának szólt.

/Lisbeth/


A férjed leguggol eléd és megfogja mind a két kezedet. És szemedbe néz.
-Amire gondolsz, az nem történt meg. -rázza meg a fejét- Amikor az inkvizítorral együtt bejöttél én láttam hogy néz rád. Nem mondhattam el mindent.
Az a ház egy bordély, igen. De én nem csináltam semmit. Tényleg csak az egyik katonatársam kint hagyta az erszényét, hogy nehogy ellopja az a ribanc minden zsoldját. A szüleinek küld haza pénzt és már meglopták itt egyszer.
Nagyon aggódtam érted. Huberttel nem csak az a baj volt, ahogy rád nézett. Valamit tervelt és nem tudom sikerült-e neki. Az őröktől hallottam, hogy megpróbálta elintézni, hogy a fővárosba kerüljek és ott ítéljenek el. De az ezredesnek volt egy ismerőse, aki leállította.
Amikor kiszabadultam azt hittem vége és mi győztünk. De utána jött amit az előbb elmondtam és most sem tudom hogy függ össze ez az egész. Csak abban tudok bízni, hogy mi mindig kijöttünk minden bajból, mert összefogtunk. Braslovon is kétszer túl vagyunk, és a selfektől is kiszabadultunk.
Nekem csak az számít, hogy érezzem, hogy szeretsz. És mindent meg fogok tenni, hogy végre nyugodt életünk legyen hármunknak.
* Még van idő, amíg újra az öreg úr elé kell járulnod és jó hírekkel szolgál neked.
-Nos, kis boszorkányom, hamarosan azt hiszem a végére érünk. Már csak annyi van hátra, hogy leírjam, amit eddig hallottam. Elmondaná még egyszer az egészet onnan, hogy megérkeztek a férje csapatával Braslov városába?


/Bocsi, hogy húzom ezzel is az időt, de kíváncsi vagyok mit hogyan mond el Lis./

Nagyon szeretnék hinni neki, nagyon, de nagyon és, ha logikusan belegondolok és visszaemlékszem az inkvizítor viselkedésére, akkor talán bízhatnék benne, hogy igazat mond. De …….valahogy lehetőséget kellett volna találnia, hogy még az elején elmondja, hiszen Hubert nem volt ott velem végig a tömlöcben.
Azt hiszem egy nagy-nagy beszélgetés vár ránk, ha élve kikerülünk ebben az egész rejtélyes ügyből. Valami már egy ideje elromlott közöttünk és ezt helyre kell hoznunk, különben a szerelem nem lesz elég. Mély sóhajt hallattam és megszorítva a kezét a szemébe néztem, vonásaim némileg ellágyultak, de a szomorúság nem hunyt ki a szememből.
- Tudom, hogy valami nem stimmel, végig volt egy ilyen érzésem, de az események túl gyorsan törtétek. A kettőnk dolgát majd megbeszéljük később, most azon kell dolgoznunk, hogy legalább az egyikünk kiszabaduljon és azt hiszem erre neked nagyobb esélyed lesz. Akkor keresd meg Izulda-t és menjetek minél messzebb.
Jó lett volna folytatni, de nem én választottam meg a napi jelenéseimet, ami most az öreg inkvizítorhoz szólított.
- Nem vagyok boszorkány, a sereg gyógyítója vagyok, már párszor elmondtam. – javítottam ki, aztán sóhajtva belekezdtem a mesébe, hiszen úgy sem hagy békén, amíg nem teszem.
- Braslovot nem sokkal később megtámadták az orkok és el is foglalták, mindenkit rabszolgaságba vetve, akit nem öltek meg. Én az egyik törzsfő rabszolgája lettem és akaratomon kívül az ágyasa is. Nem volt választásom. Aztán – egy alku keretében - megszöktetett tőle egy különös elf rabszolgakereskedő, aki bérbe adott minket a férjemmel egy sötét elf bányába, Zavadarba. Azt mondta, ha megkeresem az árunkat, akkor felszabadít minket, ami bár kis késlekedéssel és némi csavarral, de végül bekövetkezett. Bujkálva jutottunk el ide, miközben megszületett a lányunk is, de ………nem tetszett a……szóval nem találtuk a helyünket és féltünk, hogy itt megtalálnak a sötét elfek. – lódítottam kicsit. – Így tovább álltunk és így kerültünk Össznépi városába, ahol végül letelepedtünk. Megmondaná végre, hogy mi folyik itt? Miért raboltak el engem és a kislányomat? És miért van itt a férjem, miért kényszerítették, hogy ős is feladja itt magát? Mi ez az egész? – kezdtem ideges lenni most már.

/Lisbeth/


Aligátor csak a fejét rázza a szavaidra.
-Nem akarok elmenni nélküled. Nincs értelme az életemnek kettőtök nélkül.
* Ám az események elkerülhetetlenek és téged az inkvizíció elé állítanak, ahol kettesben az öreggel végre válaszol a kérdéseidre.
-Azt hiszem jogod van megtudni. Ezek alapján téged úgy is tűzön elégetésre ítélhetünk, hiszen együttműködtél egy sötét elffel. És ez olyan súlyos bűn, hogy még a körülmények sem mentesítenek alóla.
Ám a Sors szeszélye folytán választhatsz. Vagy végrehajtjuk mindhármótokon az ítéletet, hiszen leányodat a hasadban hordtad, így ő is bűnrészes volt ez idő alatt. Vagy rabszolgaságba bocsátunk. Legfőbb vezetőnk fogságba esett és elrablója egy másik nőt kér érte cserébe.
Ha ezt a sorsot választod magadnak, akkor a férjed és a leányodat elengedjük és téged oda adunk a királynőért cserébe. És soha nem térhetsz haza, hiszen máglyára lettél ítélve és azonnal végre hajtanák rajtad. Amíg nem tudnak a létezésedről, addig viszont ez a mi kis titkunk marad.
* Közelit az időpont, hogy minden információ rendelkezésedre álljon, hogy átlásd a történetet és egyben megtaláld a kiutat. Ám talán néhány apró mozaik még hátra van...

Sajnos van elképzelésem, hogy Aligátor mit fog válaszolni és nincs időm győzködni, csak remélni merem, hogy meg jön az esze és rájön, hogy Izulda a legfontosabb.
Úgy látszik hezitálás nélküli mesém meglágyítja az inkvizítor szívét, mert végre valahára megtudom, hogy mi áll az egész ügy hátterében és nem mondom, hogy boldog leszek tőle.
Egyik sem szívderítő rám nézve, de a második ajánlatnak legalább van annyi előnye, hogy a két legkedvesebb ember a szívemnek megmenekülne.
Habozás nélkül tudom, hogy mit fogok választani, hiszen ha meghalunk, akkor már semmin nem változtathatunk, azonban akármilyen fogságot tartogat nekem a sors, megszökni mindig van esély és Aligátor és a lányunk életben marad.
Azonban a rossz hírek ellenére sem kerüli el a figyelmem, hogy a királynőről beszél. És mivel az embereknél és a tündéknél nincs rabszolgaság……
- Csak nem esett a főpapnő fogságba? Hol maradt imádott istene? És még én vagyok boszorkány? – meredek rá. – És kihez vinnétek? Szavaidból ítélve nem a sötét tündékről van szó, csak nem az orkok? De valószínűleg ezen túl is sejted a válaszom. Azt akarom, hogy engedjétek el a férjem és adjátok vissza neki a lányomat, akkor mindenbe belemegyek.

/Lisbeth/


Aláíratják veled a vallomásodat, noha mivel az egész nem hivatalos és nem is kötelező kellék az esetleges szökésed utáni elítéléshez, ezért ha megtagadnád is csak egy napig kínoznának, noha ez esetben világos számodra, hogy az ígéretüket visszavonják.
Aligátor álma pedig valóra válik. Nem megy nélküled sehová. Az egész egy újabb csapda volt, hogy kézjegyeddel hitelesítsd végérvényesen sorsodat.
-Ahmest útjai kifürkészhetetlenek. Minden bizonnyal oka volt annak, hogy a királynőnek fogságba kellett esni, majd kiszabadulnia. Hiszen istenünk kegyelméből nem marad soká rabságban és addig bizton el tudja intézni, amiért Oughwarba ment.
* Mint említettem, hamarosan a férjeddel együtt megláncolva az ismerős csapat vezet titeket egy távoli, Yrch nevű helyre. Hogy ott a történet folytatódjon...

Mivel magyarázatot kapok a minket ért csapásokra és a rejtély megoldódni látszik, így bár hatodik érzékem azt mondja, hogy van még valami, amit tudnom kéne, de az idegeim már elég megviselt állapotban vannak ahhoz, hogy tisztán gondolkozzam. Belemegyek az alkuba és ezek után nincs miért nem aláírni a „vallomásomat”, amit az inkvizítor a saját szája íze szerint szerkesztett meg.
Aztán már hiába akartam kikaparni a szemét, amikor kiderül, hogy esze ágában sem volt soha tartani az ígéretét, egy átverés volt az egész, bár fogalmam sem volt, hogy mi célt szolgált, ha így is, úgy is rabságban akart tartani és kiszolgáltatni az agyarasoknak.
- Már megszöktem minden fogságból és megígérhetem inkvizítorságodnak, hogy most is sikerül majd és akkor megkeresem és akkor megfizet mindenért. – átkozódom, ahogy Aligátorral együtt vasba vernek és útba indítanak az engem fogságba ejtő csapattal az orkok felé.
- Meg fogunk szökni és megkeressük a lányunkat! Ígérem neked! – mondom a férjemnek nagyon feldúltan.

/Lisbeth/


Aligátor nem kevésbé feldúlt. Ha elmondtad neki a cellába visszatérve, akkor is hevesen tiltakozott, de most végkép bosszú és düh feszült arcélén. Ám ezeket szótlanul magába fojtotta. Nem tett ígéreteket, pusztán mint bika ment a béklyóval kezén és lábán.
Nem is sejthetitek, hogy egyik tervetek hamarosan valóra válik. Izuldát hozza a pár napra távol lévő varázslónő. Ekkor már javában az orkok hegyei közt jártok. És amerre csak ork őrökbe botlotok, a kíséretetek igyekszik minél hamarabb tudtára adni az oughwariaknak, hogy egy másik törzshöz igyekezve egy megállapodás teljesítéséért vagytok az ő territóriumukon.
Ez elegendőnek bizonyul a harcok elkerüléséhez.

-Vajon miért lehet olyan fontos a családunk Yrchnek? -ő csak ennyit tud, amennyit út közben hall- Remélem nem az a gonosz agyaras lesz ott, aki lemészárolta a csapatunkat a tetőn a kutyáival. Már akkor is hányinger kerülget, ha rágondolok.

Egy idő után lehiggadok, mert tudom, hogy a düh csak tompítja a gondolataimat, ráadásul látom, hogy Aligátor is megfeszül mellettem és nem szeretném, ha valami meggondolatlanságot tenne, csak azért, hogy megvédjen.
Nem számítok semmi jóra és ez hamarosan be is következik, hiszen a napokig hiányzó mágusnő megjelenik és magával hozza Izulda-t. Ez örömmel tölt el, hiszen látom őt és látom, hogy jól van, de egyben majd megöl az aggodalom, mert egy porcikám sem kívánja, hogy ő is az agyarasok kezébe kerüljön.
Minél előbb ki kell szabadulnunk!
Aligátor szavai azonban késként hatolnak a szívembe és egyáltalán nem vethető el, hogy az a nyomorult szervezkedett valamit, hiszen meg volt hozzá az esze sajnos. Bár reméltem, hogy valaki már megtette azt a szívességet az emberiségnek, hogy végzett vele.
- Ne fessük az ördögöt a falra. – nyögöm ki. – Lehet, hogy tényleg csak a főpapnő miatt vagyunk itt.
Bár igyekszem magabiztosan mondani, tudom, hogy ott volt az a megérzés, amit az inkvizítor nem mondott el…….

//Köszönöm a játékot //