/A jövő harcosai/

Yrch kis falujában egymást érik a meglepetések. Alig telt el szűk egy hónap, hogy a törzsfő elment és kivívta magának a knuut címet. És már temethették is. Ám nem ez az egyetlen, ami meglepetést váltott ki. Sőt! Mondhatni igen természetes az erős, izmos férfiak körében, hogy a vezérhím szerepére törnek. Ám az óta egymásnak adnák a különös történések a kilincset a városkapunál, ha lenne a községnek városfala. Vagy legalább egy kis cölöpkerítése.
Már hetek teltek el az óta, hogy egy taknyos kölyök Szőrös, az első farkaslovag hátán jött vissza az erdőbeli játszadozásából. Ám a szellemek jóslata közelebbi jövőről beszél, mint azt bárki gondolhatta volna. Az alfa nősténnyel maradó többi ordas az elkövetkezendő napokban számos falubelit a hátára engedtek és ennek hírére a környező településekről is vándorok érkeztek. Senki nem tudja megmagyarázni, de némelyek a látogatók közül is hirtelen értik és beszélik a lompos farkúak nyelvét, mint egyfajta kiválasztottság. Az eddigiek alapján azt szűrték le a babonásabbja, hogy valamiért kapcsolat van az állatok és lovasaik között. Akit egyszer megszeretnek, az úgy tűnik, örökre gondját viseli annak az egy jószágnak.
Wirtschaftswund is a sajátjaival tért vissza és maradt is. Nem. Sajnos az orvvadászt nem akarta egyik fenevad sem társának, ám ő férfiasan itthon felejtette magát az óta. És bár a farkasok nem, más viszont annál inkább társának fogadta. Grama végre megnyugodhat, hogy senki nem akarta elküldeni, hiszen jó szándékú ő. És így is van elég jövevény, elfér közöttük.
A farkasok segítenek vadászni, ám ahogy lassan melegszik az idő és túljutnak a sokat szenvedett orkok a tél megpróbáltatásain, nem köszönt be az általános béke és boldogság kora.
-Mi az, hogy csak ennyit kapok? Én sokkal többet dolgoztam a vadászat során. Én kétszer akkora vagyok, mint te, már csak ezért is kétszer annyi jár.
-Mindenki ugyan annyit kap, egyenlő mértékben osszuk el. Így is szűkös mindenkinek, ne kekeckedj velünk! -ordítja a felszeletelést végző vadász.
-Igen! -löki meg a nagy melák a visszaszólót- Én meg azt mondom, aki többet dolgozott, annak több jár!
*Hraman most nem vett részt ebben a vadászatban, tegnap egy másik társasággal tartott és inkább a ház körül tette hasznossá magát. Ám közel van a veszekedőkhöz, hogy hallja, mit történik.

A falu kezdte volna már élni a szokásos életét a nagy mészárlás után, még ha kicsit szűkösebben és szomorúbban is, de ekkor megint újabb események borítottak fel mindent.
Hraman egy darabig nem is nagyon tudta elfogadni még azt sem, hogy őt választották meg az erősen megcsappant létszámú falu vezetőjének, mivel sokáig úgy gondolta, hogy majd előkeveredik valaki, aki idősebb és tapasztaltabb nála és akinek át tudja adni a vezetés gondjait és visszatérhet a vadászok életéhez. De ez a napok elmúltával egyre hiúbb remény lett és kénytelen volt megbarátkozni a gondolattal, hogy ő marad a főnök, ráadásul ha tetszett, ha nem volt valami érzéke is hozzá, hogy elsimítsa a viszályokat és megszervezze a falu életét.
Ekkor jöttek az másik törzs vadászai és megint csak a feje tetejére álltak a dolgok, még ha a vadászokkal végül meg is tudtak egyezni, a Muszult-tal történő események azonban mindenkit megdöbbentettek, ilyet még a legidősebbek sem hallottak még, ráadásul nekik még csak egy kezdő, sámántanoncuk volt. De úgy látszik ő is kezdett felnőni, még ha kényszerből is, a feladatához.
A jóslat és a különleges kapcsolat a farkashordával, azonban tündérszárnyakon járt rövid időn belül máris sokan jöttek a kis faluba, hogy a saját szemükkel lássák, vagy épp szerencsét próbáljanak hátha ők is a szerencsések, a Vonyítók közé tartozhatnak majd. És jó páran meg is feleltek ennek, amikor lelkük összekapcsolódott egy-egy farkassal. Mintha valami különös mágia telepedett volna Yrch falujára.
Wirtschaftswund, a másik törzsbéli vadász is visszatért, és Hraman, bár fiatal ember volt, örömmel látta, hogy valószínűleg már el nem fog menni, őt nem a farkasokkal kapcsolatos varázs, hanem a szerelmes szív varázsa fogta meg. Grama kacagása pedig felvidította a lassan magához térő falut.
Már jócskán a tavaszban jártak, de az élelmet még annak ellenére is porciózni kellett, hogy az ordasok is besegítettek. Eddig nem volt ebből baj, de most Hraman vitatkozásra és ismerős hangra dugta ki a fejét kunyhójából, ahol a fegyvereit rakta rendbe.
- Ebből elég! – lépett ki megrovó tekintetét Grama udvarlójára vetve. – Nem gondolod, ha a szavaidat követnénk, a kölykök nem kapnának enni, Wirtschaftswund? – veti fel a hőbörgőnek. – Örüljünk, hogy nem éhezik senki. Ha megjön a jó idő és a hegyekben is elolvad a hó, több hús lesz, addig mindenki egyenlő adagot kap. – mondja ki a határozott. végső szót.

Graman párjának bizony ma nincs olyan jó napja, hogy egyetlen rászólással le lehessen nyugtatni. Dühösen néz a főnök szemébe és még dühösebben válaszol.
-Nekem nincs is kölyköm! -üt egy nagyot a tábori asztalra, hogy megrázkódik bele- És ha vóna is az én adagomat enné. Én nagyobb vagyok ezeknél a nyeszletteknél. Két ember helyett tudok dolgozni, úgy jár, hogy én duplát eszek.
Ha nem így tartod és nem becsülöd meg a legjobb harcosokat, akkor csak ártasz a törzsnek. És nem jó irányba viszed a néped. Én követelem, hogy a húsz legjobb harcos mától fogva annyit kapjon a közösből, mint amennyit én. Nem az egyszálbélűekre kell a háborúban alapozni.
*Elszántság és zsiványság csillogott a szemében. Kereste a férfiak között azokat, akik a legerősebbek, hogy maga mögé állítsa őket. Bár valóban nem volt gyereke még, de idejét látta megalapozni a jólétüket, hiszen mindent meg akart adni szerelmének és utódainak, amit csak egy oughwari kívánhat.

Hraman tudja, bár nincs túl sok tapasztalata még, hogy az ilyen beszéd képes rá, hogy felkorbácsolja az indulatokat, mert senki nem szereti, ha korog a gyomra, vagy esetleg a családjáé, pedig ő és a vadászok mindent elkövetnek, hogy ez ne így legyen.
Azonban a legjobban az lepi meg, hogy pont Wirtschaftswund az, aki ilyen vehemensen veti ezt fel és még láthatóan társakat is megpróbál maga mellé állítani. Pedig egyre jobban kezdett megbízni a termetes harcosban és már úgy gondolt rá, mint törzsének újabb tagjára, Grama párjára.
Szívesen megkérdezte volna a férfitól, hogy szerint mit szólna mindehhez a lány, de nem akarta belekeverni. Ezt neki kell megoldania, hiszen ő a törzs vezetője, és ezt már nyugodtan elkönyvelhette nyílt lázadásnak. Azért felvetődött benne, hogy vajon a férfi ki akarja-e hívni, vagy csak a karmait próbálgatja, na meg azt, hogy vajon ki áll mellé.
- Azok, akik velem együtt küzdöttek a sötét tündék ellen és azok, akik végig fagyoskodták a téli vadászatokat és a közös munkával etették meg a családjukat és az elesettek rokonait, hozzátartozóit, azok tudják, hogy nem csak én, hanem az egész falu megbecsüli őket és azt, amit értük tettek és tesznek! Mindenki kivette a munkából a részét, hogy újraélesszük a falut, az asszonyok és a gyerekek is és nem az számít, hogy nyeszlettek-e vagy akkorára nőttek, mint te! És tudtommal nem háborúzunk egyelőre senkivel. – áll meg Wirtschaftswund-dal szemben, egyenes derékkal állva a tekintetét és eléggé hangosan beszélt ahhoz, hogy mindenki hallja a közelben. - Nem akarok több ilyen beszédet hallani, főleg nem egy másik törzs harcosától, aki itt akar feleséget választani. Aki vele ért egyet, bár kevesen vagyunk, nem állok az útjába, hogy szabadon távozzon. – pásztázza végig tekintetével a törzs tagjait.

A nagy darab orkot elöntötte a méreg, bár nem volt sokkal másabb, amire számított, ha egyáltalán végig gondolta azt, amit tesz. Ám most mégis szentül meg volt róla győződve, hogy az igazság az ő oldalán áll. Hiszen másként élni nem tudott. Bár tisztában van vele, hogy érdes jelleme és merészsége gyakran kihúzza másoknál a gyufát, de úgy volt vele, hogy ilyennek fogadja el, aki szereti őt. A többiek meg nem számítanak.
-Te! Mit képzelsz? Kivel beszélsz, te taknyos? -húzta ki ő is magát, külsejük fitogtatásában csak jóképűségben marad talán alul- Te itt nem küldhetsz el senkit csak úgy. Ide jövünk, segítünk amikor bajban vagytok. Utána meg amikor megvan a hús, azt hiszed elzavarhatsz? Elfújlak, te kis nádszál.
*Ezzel nagy levegőt vett és az asztalra fújt, ahonnan bizony egy kis hezitálás után megindultak a kések, tégelyek és mire kiadta a levegőjét a kisebb tárgyak néhány centit mozdultak el.
-Azt már nem, hogy kisemmiz, te kölyök! Ha megyek, jön velem minden ennivaló. Gyere Gramar, segíts vinni!
*Ezzel felvett jobbjába egy húsdaraboló bárdot, a bal vállára az vadkan még le nem vágott részeit és hóna alá igyekezett még besuvasztatni egy kosár gyümölcsöt. Még gyorsan felegyenesedés előtt körbesandított, hogy akar-e csatlakozni valaki hozzá, hogy még több kaját vihessenek el az új törzsnek, majd közvetlenül Hraman előtt megállva szinte csak pár hüvelyknyire nézett a szemébe élesen.
-Jobb ha félre állsz, gyermek! Különben ketté törlek puszta erőmmel.

Már az első alkalommal, amikor találkozott Wirtschaftswund-dal, már akkor is ő volt a két oughwari  közül a meggondolatlanabb és vehemensebb és már akkor is kétségbe vonta a főnöki tekintélyét Hraman-nak.
Mivel éppen csak túl voltak egy véres csatán és a falu megmaradt lakóiról kellett gondoskodniuk, vissza fogta magát és inkább a megegyezésre törekedett, de azóta sok minden történt és már eléggé biztos magában, azon kívül persze, hogy benne is dolgozik az ork virtus, mikor szinte az arcába köpnek és gyereknek nevezik, ami akkor is sértő lenne, ha csak egy lenne a harcosok közül, de így megsérteni egy törzs főnökét, amikor már nem lehet tudatlanságról beszélni, ez nyílt kihívás.
Eddig megpróbálta elcsitítani a kedélyeket és tekintettel lenni Grama érzelmeire is, de ezt már nem lehetett semmibe venni, különben megszégyenül az egész törzs előtt.
- Én mit képzelek oughwari? Én? –nézett a férfire elsötétülő tekintettel. egy cseppet sem rezzenve, a nevetséges kis bemutatójától. – Tudod te, hogy kivel beszélsz Wirtschaftswund? Végig gondoltad, hogy mit teszel? Tudod, hogy mivel jár, ha megtagadod egy törzs vezetőjének parancsát? – kérdezte korát meglepő zord nyugalommal a hangjában.
Hraman úgy látta egyébként is, hogy nem nagyon igyekezett senki segíteni neki, ő meg továbbra is fagyos nyugalommal figyelte a pakolgatását, majd mikor megáll előtte, az egyik kezét a mellkasára téve, tolja kicsit vissza.
- Két dolgot tehet meg Wirtschaftswund. Csak kettőt, ha a következő pillanatban még életben akarsz maradni. Egy: lepakolsz mindent a kezedből és villám gyorsan eltakarodsz a faluból, kettő: lepakolsz mindent és nyíltan kihívod ennek a törzsnek a vezetőjét, engem és akkor, ha győzöl életben maradsz. Ha ezt nem teszed meg, akkor elrendelem, hogy levágják a fejed és a kutyáknak dobják játékszerül. – intett az egyik kölyöknek, hogy hozza ki a fegyverét és a harcosainak, hogy álljanak készenlétben.

A látszat ellenére Wirtschaftswund sokkal jobban tisztában volt vele, hogy mit csinál, mint azt gondolhatnák. Őszintén megvallva nem volt igazi konkrét célja, de már az első pillanatban, mikor a fiatal törzsfőnökkel találkozott az volt a benyomása, hogy nem igazán vezérnek való. Bár oda haza ő a nagy termete ellenére sem gondolkozott azon, hogy le tudná-e győzni a szülőfaluja urát, ám úgy vélte, Hraman csak azért jutott irányítói pozícióba, mert az éj tündék mészárlása megritkította alaposan a lakosságot és olyan csatát vívtak, ahol sajnos még a legrátermettebbek sem maradtak életben. Pedig egy község jövője pont tőlük függne, kik megvédik őket a vadállatoktól, húst biztosítanak és főként a portyák során már ránézésre elrettentik az ellenséget a harctól, a biztos vereséget sugallva számukra.
Yrch főnöke nem ilyen volt. És amikor belekötött a zsákmány elosztásába, nem akarta megdönteni a hatalmát... De minden képen elhatározta már belül, hogy előjogokat vív ki magának, amivel biztosítja Gramak és a gyerekek számára a jövőt. Ha nem hajlik rá -ahogy most pont úgy festett-, akkor viszont már az állat üldözése közben elszánta magát, hogy nem riad meg a kihívástól sem.
Ledobta a málhát és bal kezével a mellkasát érintő kart tolta el, mintha csak el akarná söpörni. Ám a másikban meglendült a hentes bárd.
~Nincs szükségem a saját fegyvereimre. Ő mondta, hogy amint leteszem a húst, elkezdődik a kihívás. Végül is, minél kisebb fegyver, annál kisebb sérülés!
Csak jól meg akarom verni.
*Fegyverével a baljában szorongatott mancsot célozta, szerette volna úgy megsebezni, hogy ne halljon meg ellenfele, de feladhassa becsülettel a küzdelmet. Ha ez nem sikerül, akkor igyekszik még fejjel is indítani támadást, testi erején kívül a meglepetést is igyekszik kihasználni, noha kétséges, mi másra számított a fiatalabb társa.

Lehet, hogy a másik törzsbéli nem gondolta tejesen komolyan a kihívást, vagy, hogy csak meg akarta leckéztetni a fiatal törzsfőnököt, de valószínűleg azért tisztában kellett vele lennie, hogy, ha ilyen hangon beszél egy vezetővel, annak mindenképpen ki kell állnia magáért.
Lehet, hogy Hraman nem szívesen vállalta el azt a szerepet, melyet a sors rászabott, de azért nem teljesen véletlenül került a falu élére, hiszen nagyon is kitett magáért a sötét elfekkel való harcban, mind fizikailag, mint észbelileg.
Még, ha tisztában is volt a méretbeli különbségekkel, akkor sem térhetett ki a harc elől, ha a másik ork azt választja, ez szembe ment volna a hagyományokkal, és abban sem bízhatott, hogy Wirtschaftswund majd simán elmegy, hiszen az nem lett volna jellemző rá, meg akkor nem is szállt volna vele szembe.
Ezért aztán nem csak a fizikai képességére kellett számítania a fiatal vezetőnek, hanem a ravaszságára is.
Igazság szerint azonban nem számított arra, hogy az oughwari, ilyen aljas módon támad, meg sem várva, míg megkapja a fegyverét, de nem is azért maradt életben, mert nem tudott harcolni és rosszak lettek volna a reflexei.
Ha a nagydarab ork nem is akarta megölni, csak megalázni, Hraman ezt nem tudhatta, így kellően komolyan vette a támadást.
- Ez…..ez eléggé becstelen húzás volt. – kiáltotta, ahogy hátra ugrott, el a felé suhanó fejsze elől, még el is hajolva, aztán, felkapott egy magokkal teli edényt és az egészet Wirtschaftswund képébe vágta.
Aztán a lába felé rúgott, hogy levigye a földre, menet közben felkapva a disznó hátsó combját, azzal célozva meg a férfi fejét.

Wirtschaftswundot meglepi, hogy ellenfele úgy tudta kikerülni a bal kezében szorongatott karra irányuló csapást, hogy nem is rántotta ki a nagy lapát kezeiből. Valóban igen jók a reflexei, ha ilyen közelről és ilyen nehéz körülmények között is ennyire hajlékony, már-már üthetetlen. Így érthető, hogy miért tudott életben maradni az északi elfek hátvédjeivel vívott harcban.
Ám a visszatámadása még annyira meglepte. Ahelyett, hogy egy kést vagy bármi félelmetesebb megszerzésére törekedett volna, inkább egy gyümölcskosarat vág a képébe. És egy cubákkal veszi fel a harcot ellene.
Ezt nem tartotta tisztességesnek. Ha a másiknak nincs rendes fegyvere, akkor neki se legyen! Fejjel védte ki a támadásokat és a hússzeletelőt látványosan eldobta jó távolra. Jelezve ezzel, hogy ha a kis srác fél az éles dolgoktól, hogy baja lesz tőle, hát ő kiáll kézitusában is.
Ujjai rátekeredtek Hraman karjaira és amikor az az ő lábát célozta, akkor teljes súlyával ránehezedett, hogy a fél lábon álló kölyök a rúgás közben elessen és így estükben maga alá temesse. Ekkor fejelte meg az akciót még egy fejeléssel is, ami sikeres volt.
Az orvvadász jól érezte magát ebben a helyzetben, hiszen sokkal jobban félt ettől az összecsapástól, ám most inkább egy hétköznapi bunyóhoz kezdett hasonlítani. Amiben ő nagyon jó.

Azt tartja a mondás és Hraman-t úgy tanították, hogy bármit fel kell használni a harcban, ami csak az ember keze ügyébe esik, hiszen nem mindig időzíti úgy az ellenfél, hogy őt teljes harci díszben találja a támadás.
Most is ez történt és nem nagyon volt idő arra, hogy nézelődjön és válogasson mit ragad fel az asztalról. Majd, ha lesz egy kis szusszanásnyi ideje, akkor biztos lecseréli majd a súlyos vaddisznó combot, valami élesebbre és hatásosabbra, most arra volt elég, hogy a fejszét elkerülje, esetleg azzal megakassza és kifordítsa a másik kezéből.
Nem igazán gondol bele, hogy mennyire más a stílusa és mennyi előnyt rejt a hajlékonysága, ami tényleg kiemeli az általában robosztusabb fajtársai közül és abban igaza van Wirtschaftswund-nak, hogy nem a testi felépítése volt, ami a törzs vezetőjévé emelte.
A nagydarab harcos láthatóan meg is lepődik a különös védekezéstől, de az is eljuthat a tudatáig, hogy még ha győz is, nem fogják érte becsülni, hiszen jóformán egy fegyvertelen ifjúval szemben tette, így inkább eldobja ő is a fegyverét és puszta kézzel esik neki ismét.
Hraman tudja, hogy, ha Grama udvarlójának kezébe kerül, akkor már hiába a fürgeség, nem fog egykönnyen szabadulni és sajnos rosszuk is kezdődik a dolog, mivel egyik keze a másik vasmarkába kerül és a rúgását a férfi fel sem veszi, sőt a törzs vezetője úgy érzi, mintha a tér közepén lévő vastag oszlopba rúgott volna bele.. Biztos benne, hogy eltörte pár lábujját.
Aztán kapja az arcába Wirtschaftswund homlokát és orrát-száját elönti a vér. Hátra tántorodik, de szerencsére nem esik el és bár tudja, hogy a férfi rögtön vissza rántja a kezénél fogva közbe másik keze egy ponyvatámasztó rudat talál meg, amit teljes erőből az oughwari feje felé lendít, hogy kiszabadítsa magát.
- Soha nem fogadnának el téged ennek a törzsnek a vezetőjének. – sziszegte vért köpve.

A kihívó minden igyekezete ellenére sem sikerült a próbálkozása, hogy a gáncsolással próbálkozó vezetőt lerántsa, és inkább a sátrak felé hátrál. Az egyik félig felállított „otthon” mellől felkapja a cölöpöt, hogy azzal adjon a meláknak, ám az karját maga elé tartva védi. Bár a küzdelem után ennek, mint a combnak is lesz nyoma valószínűleg, most nem érdekli.
-Meglátjuk, te szájhős! Ha túl akarunk élni valahogy, az erősekre kell alapozni. Csak ők képesek túlélni, nem a nyápicok!
Megragadja a ponyvát és több kötelet is elszakítva egyetlen mozdulattal váratlanul megrántja, hogy a küzdőpartnerét és környékét beterítse a vászonnal. Ez után ugrik ő is utánuk, hogy öklével neki essen, akár sikerült kikászálódnia alóla a másiknak, akár nem.

Az erős cövek, ami a keze ügyébe kerül sikeresen célt ér, vagyis eltalálja Wirtschaftswund-ot, de sajnos nem a fején, hogy elkábítsa és ezzel nagyjából véget vessen ennek a morált romboló verekedésnek, csak a karját találja el, amivel ugyan úgy jár, mint előbb a lábával, mintha csak valami falnak ütközött volna, úgy pattan le róla.
Hraman annyira nem tapasztalt és nem is vérszomjas, még azok után sem, amit a fickó a fejéhez vág, hogy meg akarja ölni. Egyrészt nem az ö törzséhez tartozik és nem akarja a knuut haragját magára vonni amiatt, hogy megöli, másrészt ott volt Grama, akinek nem kellene végig néznie szerelme halálát, akit éppen csak megszeretet.
Különben sem szívesen gyilkolt volna le egy nagyszerű harcost azért, mert nem bír a vérével, még akkor sem, ha megsértette, de azt sem tehette meg, hogy nem reagálja le, mert akkor elvesztette volna a becsületét a törzs előtt.
Abba igaza volt az másik orknak, hogy erős vezetőre volt szükséges a falunak, csak abban tévedett, hogy e ez nem feltétlenül a fizikai erőt jelentette.
- Akkor nézd meg a Vonyítókat barátom. – vág vissza kissé orrhangon az ütés hatásaként. – Nem hiszem, hogy szembeszállnál, akármilyen nagy marha is vagy, bármelyik nyápic összekapcsolttal. Vagy kipróbálnád Szőrössel és Muszzlt-tal?
A rá szakított ponyva ellen viszont már nem tud időben reagálni, hiszen ahhoz elég nagy, hogy kibújjon alóla, de persze igyekszik minél előbb kimászni. Jókora ütéseket kap be addig is, de szerencse, hogy ellenfele sem látja, pontosan hová üt. Viszont míg kifelé araszol, a kezébe kerül egy súlyos kalapács és, ahogy kibukkan a ponyva alól, olyan derékmagasságban lendíti meg, miközben zihálva terül el, egy veséjét érő rúgás után, fájdalommal az arcán.
- Bolond vagy Wirtschaftswund, ha nem találod itt a helyed, menj vissza a saját törzsedhez, amíg élve megteheted.
És a másik férfi láthatja, hogy alig egy karhosszanyira Hraman kezétől a pallosa hever, amit a kölyök ejtett oda, akit érte szalajtott. Semmiből nem tart, hogy felkapja és akkor ellenfele bajban lesz.
- Menj! – néz a férfi háta mögött megjelenő Grama szemébe is, hátha ő segíthet békés úton megoldani a helyzetet.

A nagy darab ork nem fél vissza adni, amit eddig a gyümölcskosártól, vadkan húsdarabtól és sátor fától kapott, teljes erejével üti Hramant, ahogy csak bírja. Nem igazán ügyel arra, hogy hova üt, úgy véli, hogy minden bevitt találat csökkenti ellenfele erejét és ellenállását, akár hova is megy.
Ám ahogy kikászálódik a vászon alól, hirtelen a derekába hasít a fájdalom neki is, ahogy egy acél fejű kézi kalapáccsal vág oda. Az ő fölényének elismeréseként értékelte, hogy a nála fiatalabb még akkor is egyre-másra eszközökhöz és alkalmi fegyverekhez nyúl, mikor ő már látványosan eldobta a hentes bárdot a kezéből. Ám inkább élvezte, hogy kiegyenlítettebb a küzdelem, mint bosszantotta volna.
Megragadta a kalapácsot tartó kezét és megpördítve sikerült hátulról belerúgni vese tájékán, úgy gondolta, hogy ezzel vissza adta az iménti kölcsönt. Ám figyelte a felé csörtetés közben, ahogy amannak a tekintete a nem messze tőle lévő hatalmas kardra meredt, és megérezte, hogy a még mindig neki álló adok-kapokot annak felmarkolásával próbálja lezárni.
A törzsfőnök a szerelmét igyekezett felhasználni, hogy lecsillapítsa az orvvadászt, ám ez lehet hiba volt. Habozott és a kihívója futás közben egy ugrással igyekezett hamarabb megszerezni a fegyvert. Ha ez sikerül, akkor feláll, amint lehet és kardlappal csapkodva üvölti.
-Nincs jogod elküldeni minket Gramával! Mindig is tudtam, hogy féltékeny vagy ránk. De most megszereztem a törzsfőnöki rangot és soha többet nem állhatsz az utunkba. Mindenki hallhatta, hogy egy hat éve mögé bújnál, hogy ő védjen meg tőlem, meg a kutyája.
Nincs szükségünk ilyen vezetőkre.
*Igen dühös volt, hogy érzelmeit fel akarta használni ellene. Hiszen mindent csak a családjáért tett, hogy nekik jó legyen és megvédhesse őket. De nem feledi az íratlan szabályt, hogy a párharc során igyekezni kell nem vért ontani.
~Kis senkiházi! Még hogy én félnék egy karon ülő kis csecsemőtől! Lekapom az eb hátáról és a földbe döngölöm, ha bárki kétségbe meri vonni az erőmet.
Wirtschaftswund nem fél senkitől. Ideje, hogy ezt a törzset erős és büszke férfi vezesse.

Hraman se nem gyenge, se nem gyáva és még csak nem is törékeny, de persze nem lehanyagolható az az erőfölény, amivel a nagydarab ork rendelkezik. Amikor azt mondta neki a fiatal törzsfőnők, hogy hívja ki, ha akarja, akkor úgy gondolta majd fegyverrel megvívnak, mert abban biztos volt, hogy egyenlő vagy nem kizárt, hogy jobb ellenfél lenne, mint közelharcban, ahol az izomerő nem az ő oldalán van.
Ez most kezd nyilvánvalóvá lenni, ahogy egyre-másra záporoznak rá az ütések a ponyva alatt, még szerencse, hogy nem éri olyan helyen, amivel teljesen kiütné és még van lehetősége arra is, hogy egy fellelt kalapáccsal oldalba találja Wirtschaftswund-ot.
Senki nem vetheti a szemére, hogy kihasznál mindent, ami a keze ügyébe kerül, hiszen elég ránézniük, hogy lássák a pár fontnyi különbséget, ráadásul ilyenkor nincs meghatározva mivel harcolnak. Csak megpróbálja kiegyenlíteni a küzdelmet, ami nagyon nem az ő győzelme felé hajlik.
Valahol lelke mélyén talán nem is akarja, hogy ez a mérleg felé billenjen. A törzsfőnök váltásnak meg van a maga hagyománya náluk és, ha ebben a küzdelemben alul is maradna egy erősebbel szemben, ős sem maradna szégyenben, legfeljebb megint vadász lesz, mint régen és nem nyomja a felelősség terhe a faluért.
Levegőt is alig kap, amikor a másik lába eléri a veséjét és erősen a nyelvébe harap, hogy ne kiáltson fel. Talán ez is segít Wirtschaftswund-nak, hogy előbb érjen a kiszemelt palloshoz, na meg az is, hogy Hraman még mindig megpróbálja észhez téríteni a felhergelt behemótot, ha mást nem a szerelmével, de ez érezhetően csak olaj a tűzre.
- Nem kell senki mögé bújnom te ostoba, csak arra emlékeztetnélek, hogy mit jövendölt a jóslat és mire lesznek képesek a Muszult-hoz hasonló kölykök.  – emelte fel a kezét, hogy azzal védje a kardlap ütéseit.
Aztán megpróbál kiperdülni a dühtől eszetlenül csapkodó férfi elől és az egyik ott tébláboló harcostól szerezni egy másik kardot, amivel megakaszthatja a másik ork pengéjét.
Ha sikerül, tesz a sajátjával egy erőteljes kört, majd a pengén végig csúsztatva az sajátját, előre döf a férfi combja felé. Ő sem akarja megölni, csak annyira megsebesíteni, hogy felfogja végre nem csak az erős létezik, amivel vezethető egy törzs.

A kihívó ork megragadja az alkalmat, hogy jó párszor oda sózzon a két méteres kétkezessel. Nem bánná, ha eltörne a keze, mert akkor kegyesen hátra léphetne és befejezettnek nyilváníthatná a kihívást. No, persze csak akkor, ha a címvédő is így gondolja.
Ám valóban nem cukorból van egyikük sem, hogy elolvadjon. A nézők igyekeznek mindig elég helyet biztosítani nekik, de az egyikük véletlenül nem lépett el időben és Hraman meg is ragadja az alkalmat, hogy kirántsa a szablyáját.
A nagy darab melák követi mozdulatát tekintetével és igyekszik védekező állást felvenni.
~Ennek már a fele sem tréfa! Nem biztos, hogy elég jó vívó vagyok ahhoz, hogy lefegyverezzem. Ebből még baj lehet. Lehet, hogy meg kell majd öljem...
*A földbe szúrja a pallos hegyét a vágás útjában. Így az nem tud átjutni rajta. Ám ekkor a talpát megemeli és a fémen csattanó vasra tapos, hogy a földre nyomja és kettétapossa. Amint a lába a földön, meglendíti újra támadólag az acélt és most már nem a fejre, hanem a nyakra céloz. Még mindig a penge lapos részével, de még így is veszélyes. A súlyos fémtömeg akár egy gyengébb nyakat is eltörhet puszta lendületével...

A kardcsapások nagyon fájdalmasak és Hraman is úgy érzi, hogy majdnem eltöri a kezét, de még mindig jobb, ha így történik, mintha az ütések a fejét érik, az a vereségét jelentené és bármennyire is küzd az érzéseivel, hogy jobb lenne feladni és ezzel egy csomó gondtól megszabadulna, ezt nem engedi az önbecsülése.
Lehet, hogy megrepedt a csontja, de összeszorítja a fogát és nem törődik a kínnal, mikor gyorsan mozdul és mikor Wirtschaftswund újra csapásra emeli a pallost, kitör oldalra és egyik harcosától megszerzi a kardját.
Ez az egyetlen esélye, hogy felvegye a harcot a termetes fajtársával, akinek látja a szemén, hogy ő is felfogta, hogy most már veszélyesebbé vált a játék, mint, hogy egy számára kölyöknek számító, törzsfőnöknek képzelő valakit móresre tanítson.
Hraman-nak véget kell vetnie ennek az egésznek, mielőtt tényleg annyira eldurvul, hogy nem lesz visszaút és már rég megfogadta magában, még a falu pusztulásakor, hogy soha nem ontja népe tagjának vérét.
Talán ez az a hiba, amit elkövet, hogy nincs meg a kellő elszánása, mert hiába a kard és a sebesnek látszó döfés, az nem ér célba, a férfi lába rátapos és a penge hangos csendüléssel eltörik.
Valószínűleg csak a reflexei mentik meg, ahogy egy kicsit arrébb mozdul és a pallos lapja nem a nyakát, hanem a vállát találja el. A hatalmas ütés vagy kéz métert taszítja arrébb és löki a földre.

Graman párjának a felé suhanó pengéről csak az az egy fogás jutott az eszébe, mikor a nála ügyesebb kardforgatók levezetik a földre a másik fegyverét és lábbal széttapossák. Neki ugyan nincsenek ilyen jó trükkjei, ám Hraman így is elég lentre irányította a támadását. Szinte maga kínálta a lehetőség. És megnyugodva is vette tudomásul, hogy sikerült a húzása.
Gyorsan megragadta az alkalmat és a nyak felé visszatámadott, ám az ütés a vállán érte a törzsfőnököt, aki ennek következtében elesett. A nagy darab ork maga felé emelte a pallost, hogy ismét nagyokat vágjon ellenfelére, miközben az majd valószínűleg fel próbál állni, ám az utolsó pillanatban a kard hegye lefelé fordult és inkább maga előtt tolva szegezte a címvédő mellkasa felé.
-Add fel! Legyőztelek. Enyém a diadal.

Nem tudja mi ütött belé, de Hraman nem küzdött teljes erőbedobással. Nem akart a falunak rosszat és eddig is nagy volt a bizonytalansága abban, hogy egyáltalán jó vezetője lenne-e a törzsnek. Jó vadász volt és ügyes is, de az tény és való, hogy fizikai értelemben nem volt a legerősebb és eddig a főnök mindig is olyan volt, aki mindig megfelelt a kihívóinak.
Talán tényleg jobb lesz, ha egy olyan erős és ambiciózus harcos vezeti a megmaradt embereket, amilyen Wirtschaftswund, aki könnyedén tesz majd rendet az elégedetlenkedők között és elég bátor, hogy megvédje a falut a támadásoktól.
Így eset, hogy nem tervezte meg jól a támadását és elég nagy hibát követett el ahhoz, hogy egy kevésbé jó kardvívó is kivédhesse. Az is igaz, hogy meghalni sem volt kedve, ezért önkéntelenül is elmozdult a következő csapás elől, ami lehet levitte volna a fejét, de minimum eltörte volna a nyakát, így aztán a vállát találta el, de olyan erővel, hogy még így is ledöntötte a lábáról.
Hraman-nak nem volt elég ereje, hogy legyőzze, nem volt már kardja sem, amivel még felvehette volna a küzdelmet, így nem volt értelme folytatni, hiszen a hagyományok szerint a másik már így is megnyerheti a harcot, nem kell vért ontania és ha Hraman elismeri a győzelmét. Ráadásul azzal még szégyenbe sem kerül, de az viszont már az új törzsfőnökön múlik, hogy maradhat-e a faluban, vagy száműzetés lesz az osztályrésze.
Fiatal volt még nem akart meghalni egy olyan pozícióért, amit amúgy is csak kényszerből vállalt, talán maradhat vadász, vagy megpróbálkozhatna egy farkassal, hátha benne is meg van az, ami a Vonyítókban, ki tudja? Feltornázza magát a térdére, mire a mellkasának szegeződik a kard.
- Legyőztél. Feladom. Életem a kezedben van Wirtschaftswund. – emeli fel verítéktől csatakos arcát, nyíltan a másik szemébe nézve.

Wirtschaftswund amikor megállította a következő ütését és inkább felajánlotta a befejezés lehetőségét, úgy tűnik, hogy jól döntött. Hramannak sem kellett több és elfogadta a lehetőséget, az életét az új (mármint a legújabb) törzsfőnök kezébe helyezte.
Ha tudná, hogy a tehetséges vadász most azon gondolkodik, hogy vajon száműzi-e őt, megrökönyödne, mert bár tudta jól, hogy van ilyen lehetőség, ám elődjére egyáltalán nem a problémák forrásaként tekintett. Bár furcsa volt neki az új szerep.
Leengedte a kardját és kezét nyújtotta, hogy felsegítse ellenfelét. És agyában máris az kattogott, miket kell megváltoztatnia a falu életében ahhoz, hogy ne csak egy ambiciózus kihívót lássanak benne, hanem valaki olyat, akinek le kellett győznie a nála fiatalabbat, hogy terveit megvalósítsa.
Ahogy járt az agya, egyre jobban úgy érezte, hogy az ötletei és gondolatai nem hogy nem tisztulnak, de egyenesen egyre homályosabbak lettek. Az elmúlt hetekben, amióta ide költözött úgy érezte, hogy teljesen más irányba kellene menniük az események folyásának, ám most csak a legutóbbi ötletébe tudott kapaszkodni.
Hiába igyekezett elképzelni egy csatát, melyet Zevadar ellen vívnak, az valahogy az északi ködös vidékek félhomályába veszett az elmúlt percekben. Csak egyetlen dolog tért vissza mindig, mint mikor a kutya visszahozza az eldobott csontot.
-Mától fogva új korszak nyílik Yrch életében. Hallja meg mindenki, hogy én, a törzsfőnök és még a húsz legharcedzettebb férfi kiemelt húsadagot kapunk, mert mi leszünk az orvul támadó selfek elleni hadsereg gerince.
Mert hallja meg mindenki, mától minden tettünk és minden lélegzetvételünk azért fog lenne, hogy ha visszatérnek a vihar szülöttei, akkor úgy fogjuk eltörölni a föld színéről gyenge seregeiket, ahogy ők ezt a falut, miután elcsalták legerősebb harcosaikat!
*Hraman neve volt az első, akiét az új elit csapat tagjai közül mondta. Természetesnek érezte, hiszen senki nem lesz véletlenül első. Ráadásul ugyan az nyomasztotta most őt, mint ahogy nem sejtette a címvédő gondjait, hogy nyomasztják. Bizony könnyű negyven férfi közül kinevezni húszat élcsapatnak, de a haditervhez egy kicsit több kell. Majdnem minden harcosa vagy farkas háton lovagol vagy az ő új seregébe van beosztva. Ám a semmi akkor is semmi marad, ha három oldalt tele írunk belőle. Csak akkor van esélyük, ha időben értesítik a környékbeli falvakat. Ám akkor a meglévő kis erők nagy részét el kell küldeni az üzenettel és még annyi sem marad egyben.
Ráadásul egyetlen dolog bukkant csak ki a fejéből, az is csak azért, mert az adta az alapot a kihívásra. Ám ezzel máris aggódik, hogy rossz fát tett a vonyítók tüzére. Hiszen ők általában jóval karcsúbbak, ami megkönnyíti társaik helyzetét. Bár ők könnyebben tudnak vadászni, azért tart attól, hogy nem pont az ő rovásukra kellett volna majdnem hogy mindenki másnak plusz ételt osztogatnia. Ismerte a szellemek jóslatát és ha ők magukra hagyják, akkor nagyobb gondban lesz, mintha nem csinált volna semmit.
Ám kívülről ezek a gyötrő mételyek nem látszottak a tagbaszakadt alkatán. Boldogan kapta karjaiba Gramát.

/Köszönöm a játékot!/

Bármennyire is vehemensen támadott Wirtschaftswund, Hraman meg mert volna esküdni rá, hogy nem akarja megölni, hiszen eddig is számtalan alkalommal használhatta volna úgy is a pallost, hogy azzal súlyos sérülést okozzon. De akkor sem szólhatott volna egy rossz szót sem, ha mégis amellett dönt a másik, hogy végez vele, bár ez nem vetett volna jó fényt kezdődő vezetői hírnevére.
Nem igen volt náluk ennek hagyománya, hiszen magukat rövidítették volna, meg, ha minden erős harcost, aki kihívja a törzsfőnököt megölnek, ráadásul most még kevesen is voltak.
Elfogadja hát, amikor az ork a kezét nyújtotta és felsegítette, majd kissé bizonytalanul, de végül megállt a saját lábán.
Nem kellett szégyellnie magát, mégis lehajtott fejjel hallgatja végig az új törzsfőnök kihirdetett utasítását, amit most már mindenkinek el kell fogadnia.
Nem is hadakozik ellene senki, már megszokták a nélkülözést az utóbbi időben és végül is Wirtschaftswund nem mond semmi olyat, amivel az étel adagon kívül ne értenének egyet.
Mindenki gyűlöli a sötét elfeket, akik minden családban gyászt okoztak.
Ettől függetlenül meglepődik, mikor a főnök őt is megemlít azon harcosok között, akiknek emelt fejadagot szán. Tudja, hogy nem lesz rossz törzsfője a  falunak és neki meg a szívéről legördül a teher.
Természetesen az adagját majd megosztja valamelyik Vonyítóval, hiszen ők lesznek a jövő harcosai, de ezt nem veri nagydobra.
Bólint csak a szavakra és elmegy, hogy a patakban lemossa magáról az izzadtságot és a koszt, majd kicsit feszülten, de elindul a farkas horda felé, hogy most már minden felelősség nélkül megpróbálja, vajon alkalmas lesz-e egy farkas elfogadásának.
Ha igen, boldogan válik eggyé vele, ha nem, akkor ismét vadászként lesz hasznára a közösségnek.


//Köszönöm én is és további sok sikert az főnöknek /