/Új páncél/





Maruk szerint jól ment a megbeszélés a terveikről a törzsfőnökök tanácskozásán. Bár meglepte, hogy sámánja hiába kereste fel a Kőzabálók klánját hamarabb, ők nem adták olyan könnyen az áldást. Ám szerencsére egy ügyes felvetéssel mégis megmenekült a helyzet és minden jóra fordult.
~Az emberek határvidéke nem olyan erős. A legtöbb portyánk csak azért kényszerül visszafordulni általában gazdag zsákmánnyal, mert nem mentek elég sokan. Ha annyian indulnak, mint Tech szavaiból gondolom, akkor a határnál lévő seregeiket elsöpörjük. Vagy a knuut valószínűleg néhány kisebb csata után meg tudja beszélni velük, hogy ne zargassanak minket a foglalásban.~ Ezen gondolkodott akkor is, amikor a tímárhoz indult kunyhójából.
-Üdvözöllek mester! Sikerült az általam kért vért? Hamarosan indulunk a hadjáratra mindannyian és szükségem lesz rá. Nem is szerezhetnél magadnak nagyobb hírnevet, ha remekmű lesz, mint ha egy törzsfőnököt látnak benne diadalmaskodni. Mindenki ott lesz a Nagy Vezér, Tech mellett, aki nem gyáva. És nem csak a faluban terjed el a híre, de jó alkalom messze földre elvinni kezed munkáját.
*Remélte, hogy jó híreket kap ezúttal is, ám még hiányzik hozzá gomonra csont a csatok kifaragására és tündérfa virágja, hogy legalább némileg élét vegyék a bűznek, ami az ilyen felszerelés természetes velejárója. Ám ha eme utolsóra sem fukarak az idővel, akkor egy különleges eljárással legalább kicsit csökkenteni lehet a szagot.

A bőr már előkészítésre került, már le volt kaparva az írha és kellő körültekintéssel áztattam be az összegyűjtött vizeletbe, amitől elvesztette a merevségét. Éppen a keretbe feszítettem ki, hogy száradás közben se zsugorodjon a kelleténél jobban össze, amikor ismét megjelent a törzsfőnök.
- Türelmetlen vagy Maruk! – csóválta meg kissé bosszúsan a fejét Yuban, hiszen már elmondta a főnöknek, hogy ez nem megy olyan gyorsan. – A vérted el fog készülni és olyan lesz, amitől mindenki irigykedni fog rád, ahogy ígértem, de ennek meg kell várni az idejét, ezt nem lehet siettetni. – int a száradó bőrre. – Különben is, hoztál gomorra csontot? És tündérfa virágot? Vagy ilyen szagban akarod viselni? – teszi fel a kérdést a tímár egy kaján mosollyal, hiszen aki nem szokott hozzá a szaghoz, annak igen csak csavarhatja az orrát.

/Új páncél/




Maruk neheztelve nézett a bőrkészítő mesterre. Eddig nem is tudta, hogy még szüksége lesz ezekre a dolgokra. Igaz eddig nem készítetett magának soha bőrpáncélt, mert a három kardjában -a pallosban és a két kicsiben- sokkal jobban bízott. És mert Grogírban is. Szüksége volt minden mozgékonyságára és gyorsaságára a knuut ellen és még így is mindig alul maradt vele szemben. Nem kellett félnie a sebektől, mert a párbajokban vigyázott rá ellenfele.
-Én csak megnéztem a megbeszélt időben. Eddig semmit nem mondtál a csontokról és a virágokról. De nekem kétszer ilyen büdösen is jó, ha a gyengébb ellenfeleim nem tudják majd átvágni.
*A satnya kis mocsári teremtések nem izgatták, azokkal hamar elbánik majd szerinte. De a fa csak a legmagasabb hegyekben nő és nem csak nagyra nőtt állatokkal kell szembenéznie, de idegen törzs terüeltén nem fogják szívesen látni. Ő is azt gondolná, hogy az erdejük húsára vadászik és bizony meglecéztetné azt, aki a tudta nélkül erre kószál.
-Rendben, össze szedem. De ne feled, hogy ez még nem az én vezetésemmel fog menni! Tech pedig nem fog több tízezer harcossal várni, hogy nekem puhára pácolódjon az új ruhám!
*Első gondolata az volt, hogy nem is kéne neki ezzel foglalkoznia, hanem egyszerűbb csak kiosztania feladatnak az új törzse két tagja között. Ám mégsem akarta azt a látszatot kelteni, hogy botokkal elvernek esetleg falujabélit, miközben az összes bűne, hogy neki segített. És ő még csak ott sincs mellette!
-Remélem gyorsan letudom a dolgot. Nem akarok lemaradni még egy trollpáncél kedvéért sem a nagy hadjáratról. Gyávának hinnének a többiek és nem támogatnának a mi ügyünkben.

- Ha jól emlékszem két hetet mondtam főnök és annyi még biztos nem telt el- rázta meg a fejét Yuban, de azért visszavesz magából egy kicsit, hiszen nem akarja magára vonni a törzsfőnök haragját. – De mindenképpen kellenek azok a csontok, különben nem tudom rád illeszteni rendesen. – győzködi a férfit. – A büdös meg idő előtt felhívja rád a figyelmet akkor is, amikor az nem lenne túl jó. – teszi még hozzá, bár ő már rég megszokta a szagot.
Azért – bár nem mutatja – erősen megkönnyebbül, amikor a vezér nem őt akarja elküldeni a beszerzendő dolgokért, ha már volt olyan ostoba és elfelejtett szólni, ezért csak bőszen bólogatva helyesel Maruk szónoklatára.
- Bizony, bizony, jobb gyorsnak és bátornak lenni és példát mutatni a fiatal, heves ifjaknak!
Ha a főnök sikerrel jár, akkor is jól jár, mert a vért elviszi majd a hírét a keze munkájának, ha meg odaveszik, akkor marad egy troll vértje neki. Szóval Yuban semmit nem kockáztat, csak nyer és ez jó érzéssel tölti el.

/Új páncél/




Maruk nyelt egyet, méghozzá nagyot, amikor a tímár nem csak visszaidézte, hogy miben állapodtak volna meg, de még -úgy érzete- oktatja is ez az alak őt. Ám ha megragadja és kútig vonszolva megfürdeti őt, még nem lesz jobb a páncélja. De kész sem lesz!
Köszönés nélkül bólintott a szavaira és távozott. És hagyta hátha fontos szüksége van valakinek arra a faluban, hogy egy egyszerű kisiparos visszhangozza papagájként azt, hogy kinek mi a feladata.
Ám hamarosan azért megnyugodott. Végül ha belegondolunk, nem akart rosszat Yuba, csak ő reagálta túl magában, hogy még ezt tegye meg, meg azt tegye meg. És hogy a bűz felhívhatja rá a figyelmet. Egész másként képzelte el a főnökösdit. Most egyik sem tudná azt mondani „majd én megcsinálom, Maruk!”
Amikor a néhány községgel odébb lévő törzshöz ballagott egyedül, már sokkal több pozitívat látott a dolgokban. Ostobának érezte magát, hogy alig tudott valamit a szomszédokról. És ideje őket felkeresni.
Eddig inkább csak azon járatta az eszét, hogy minél több idős, harcban edzett orkot gyűjtsön seregébe, hogy céljait elérje. Ám most hiányát érezte a fák között sétálva, hogy nem ismeri az itteni csapásokat, hágókat, rejtekhelyeket. És a közelből jövő erősítésről sem, ha baj van...
Lehet a szellemek tudatosan bűntették őt ezzel az úttal, hogy több időt szenteljen ne csak Braslov elleni felkészülésnek, de új kiskirályságának megismerésére is. Úgy döntött nem siet haza annyira, hanem kikérdezi az útba eső falvak vezetőit a körülöttük lévő többi főnökről való véleményéről.


-Szóltál a vadászoknak, hogy menjenek rá a mocsárban a gomirrákra? Elintéztem a virágokat, mert ehhez az én posztom kellett. De a kis állatok már nem egy törzsfőnök feladata!
*Hogy is mondjam? Megérkezett Maruk az útról?

//YUBAN//

Yuban is érezte, hogy talán kicsit túl lőtt a célon, mivel a főnök le sem tagadhatta a képére kiülő érzelmeket, ezért kicsit hátrébb is lépett és oldalra pillantott a kunyhójának támasztott kaparófára, ami a keze ügyébe esett, ha meg kéne védenie magát, bár azt minden bizonnyal erősen megbánta volna.
Így azért ő is megkönnyebbült, amikor Maruk csak nyelt egyet, aztán hirtelen sarkon fordult és eltrappolt.
Viszont abban sem volt köszönet amikor visszatért, hiszen olyat kért rajta számon a törzsfő, amiről szó sem volt.
- Miért szóltam volna? Hiszen én nem utasíthatom a TE harcosaidat. Meg aztán nem is mondtad egyáltalán, hogy ez az én dolgom lenne. – védekezik a nagydarab ork.
Azt nem vitatja, hogy ez nem az ő dolga, de neki mi köze hozzá, ő csak egy tímár, aki igyekszik jegy páratlan vértet készíteni a főnöknek.

/Új páncél/




Yrch törzsfőnöke csak megrántotta hirtelen a vállait a mester válaszára.
-Nem én vagyok a páncélkészítő. Nem az én feladatom szólni, hogy ki hozzon neked nyersanyagot. Ha valami kell, majd szólj az embereknek!
*Ezzel úgy érezte jól visszavágott és végre nem csak őt oktatják ki, hogyan kell törzsfőnöknek lenni, de ő is kioktatja, hogyan legyen Yuban a falu megbecsült kézművese. Ha ennyit rohangál fűért-fáért-virágért, még a végén elfelejtik, hogy egy trollt terített le azért a páncélért!
-Minden jót! Majd üzenj valakivel, ha már kész lesz! Még egyszer nincs kedvem idejönni.
*Ezzel ott hagyta a számára egyre inkább kellemetlen tüskévé váló, majd ezzel a fordulattal egészen megnyugtatóan lekezelt tímárt. A feladat pedig a párbajsorozat egy újabb veszteséhez került. A vadászhoz, aki épp werith tigris bőrt akart volna neki eladni, de ha a nagy termetű ork nem vállalja Maruk visszapasszolt feladatát, akkor a kisebbik lesz az ideális jelölt, hogy rásózzák.
Wether a szokásos szigonyával és hálójával és másik kezével a vállán hozott bőrt megtartva remek üzletet sejtett a ragadozó elejtésével, ám annál kényelmetlenebb kitérőt tesz ebben az esetben az ő sorsa. Ám jól tudja, hogy Hraman hol csapott össze először a tél elején a hüllő lényekkel, hamar elhozza a kért csontokat, ha övé a feladat. Ám cserében -és azért, hogy az elkövetkezendő hetekben több kisebb szívességet elvégezzen, neki is megnőne az étvágya és az imént említett zsákmányából ő is bárpáncélt kérne az új háborúra.

/A halálra szánt NJK páncélját már nem kell kijátszani, ha megbízod a csontok beszerzésével./

Maruk szavaival igenis tudna Yuban vitatkozni, hiszen igenis a törzsfőnök dolga, hogy kiossza a feladatokat és nem egy szerencsétlen bőrkikészítőé, akit kiszúrt magának, hogy minden kis problémával cseszegesse.
- Nekem meg nem dolgom beszerezni…..-morogja egyre dühösebben, de aztán hozzáteszi. – De természetesen megcsinálom, mert Yuban olyan rendes, de míg ez ügyben rohangálok, addig sem készül a páncélod és talán a bőr túl sokáig marad a napon és kiszárad, amíg én a többi hozzávalóért rohangálok. De én minden el fogok követni, hogy kérésed teljesüljön.
Nem egy okos ork, de azért annyi kitelik tőle, hogy úgy érezze Maruk, hogy tényleg komolyan gondolja.
- Persze, mindent a megrendelőért. – vonja meg a vállat a tímár, míg merőn nézi az elmenő hátát.
Persze neki eszében sincs, hogy a gyíkok után rohangáljon és kapóra jön is egy újabb fickó, aki bőrt akar kikészíttetni.
- Hé Wether! Ha azt akarod, hogy hamar meglegyek, akkor segíts nekem. – fordul a férfi felé egy sokat sejtető vigyorral.
Még abba is belemegy, hogy páncélt csináljon a bőrből, ha minél gyorsabban végez, csak akkor kétszer annyi csontot rendel tőle és persze a gyíkok húsának a felét is. Egy ork nem veti meg a húsukat és főleg nem, ha ingyen van.
Így legközelebb már Maruk-ot már kész vért várja, ha visszajön.

Wether meglepődött, hogy ilyen könnyen ment az egész. Hiszen csak azt kellett csinálnia, amihez ért. Bár a tél elején megölt dögök már elrohadtak minden bizonnyal, de ezt nem köti a falu tímárjának orrára. Ám onnan gyorsabb a begyűjtés és nagyon sok csontot hoz neki. És előtte vadászik valami finomabb állatra és azzal lekenyerezi az éhes mesterembert. Mert bár Yuban valószínűleg nem éhes, de abban igaza van, hogy ha ő itt dolgozik a falu javára éjjel-nappal, akkor a sikeres zsákmányból illene neki adni. Talán az elején a tigris húsából ad egy kicsit meg felét annak, amit a mai nap majd elejt.
Igazán feltöltődött energiával annak a gondolatra, hogy nem adta el olcsón ezt a remek bőrt, hanem félelmetes harcosként lépdelhet majd a csatatéren a páncéljában. És biztató együttműködés ez közöttük, hiszen ha ügyes lesz a saját feladatában, akkor lehet idővel mások is megkérik, hogy gyűjtsön nekik ezt-azt egy olyan felszerelési tárgyért, amit nem biztos, hogy meg tudnának szerezni.
Így legkedveltebb bőrművesünk zavartalanul folytathatta a munkáját és Maruk szemei igen csak felcsillantak, mikor végre megtudta, hogy elkészült a remekmű. Hamar fel is próbálta, hiszen mindjárt kezdődik az új hadjárat!


/Köszönöm a játékot!/