Üdvözöllek! |
Köszöntelek Neminra világában! Mielőtt regisztrálnál, kérlek, nézd át a Szabályzatot a regisztrációra vonatkozó kikötések miatt. Az oldal keresett karaktereire is nézz rá, ha esetleg találnál egy számodra érdekes karaktert, akkor arra lecsaphass. A regisztrációt követően a leírások alapján nekivághatsz az adatlapod elkészítésének és beküldésének, az elfogadást követően pedig szaladhatsz a játéktérre, hogy belemerülj a világ történetébe és részese lehess annak alakításában! Ha bármi kérdésed van akár regisztráció előtt, akár regisztráció után, a lejjebb található chatablakban felteheted a kérdésedet. A regisztrációt követően pedig az admint is felkeresheted egy privát üzenettel, ha nem szeretnéd a chatet használni rá. Tárt karokkal várunk és előre is jó játékot kívánunk!
|
Legutóbbi témák | » Mindent vagy semmitCsüt. Jún. 17, 2021 6:15 pm by Aesma Daeva» A királyi főtanácsos lakosztályaPént. Május 21, 2021 7:31 pm by Octavia Yar» Első fejezet: A vidéket járókVas. Május 02, 2021 5:13 pm by Destiny Vex» Selieth AwarionKedd Ápr. 27, 2021 5:27 pm by Shuga» Készen vagyok!Kedd Ápr. 27, 2021 2:50 am by Wanderer from the Past » ElithneHétf. Ápr. 26, 2021 12:00 pm by Elithne » A végtelennek tűnő útKedd Ápr. 20, 2021 9:19 am by Destiny Vex» Zelgadis MelionSzomb. Ápr. 17, 2021 4:33 pm by Zelgadis Melion» Az új világ új csodái és pár manó.Szomb. Ápr. 17, 2021 1:50 pm by Isabella» HarlonSzomb. Ápr. 17, 2021 9:20 am by Harlon» Egy titokzatos levélCsüt. Ápr. 08, 2021 5:19 pm by Ethugan Merlioth» Egy új esélyCsüt. Márc. 04, 2021 5:54 pm by Wora» Egy város alapításaCsüt. Márc. 04, 2021 12:13 pm by Isabella» Felaern LaralythaKedd Márc. 02, 2021 5:07 pm by Felaern» Flern az őrült, de cukiCsüt. Feb. 25, 2021 2:40 pm by Isabella» Éjtünde bál, Neminra 473. éve Szer. Feb. 24, 2021 7:48 pm by Isis Do’Odrun |
Ki van itt? | Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég Nincs A legtöbb felhasználó ( 366 fő) Pént. Nov. 22, 2024 7:00 am-kor volt itt. |
Top posting users this month | |
Statistics | Összesen 128 regisztrált felhasználónk van. Legújabb felhasználó: Elithne
Jelenleg összesen 20728 hozzászólás olvasható. in 782 subjects
|
|
| |
Szerző | Üzenet |
---|
Isabella Hozzászólások száma : 571 Join date : 2016. Dec. 14. Age : 29
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Kedd Jún. 02, 2020 2:09 pm | |
| MesélőiNargash
Talán meglep, hogy így itt hagytak titeket, sőt talán az is meglep, hogy az orkokhoz méltó vallatási szokásokat nem láttad, sőt az is meglephet, hogy a kocsi egyben van ha már itt tartunk. De amit észreveszel rajta, hogy bár zárva van, nem lakattal, vagy valami kötéllel van lezárva, csupán csak arról van szó, hogy nem lehet belátni. Elég trehány egy őrség lehetett nem igaz? De elszánod magadat és ha már ennyi nyitott rész van, akkor ki is nyitsz egyet, amire egy egészen fura kép tárul eléd. Valószínüleg nem számítottál rá, hogy nem egy sötét elfet fogsz odabent látni, hanem egy valami fura szerzetet: - Őt:
A bőre egészen emberi színünek tűnik, a füle olyan, mint erdeié, azonban a ruhája nem ismerős sehonnan. Olyasminek tűnik, mint amit egy nemes viselne, legalábbis nagyon formálisnak tűnik, de nem ismered fel, hogy honnan való lehet, tekintetét egy fura szemüveg fedi, kezén fekete kesztyű amiben épp egy pohár csücsül, ami még gőzölög, vagyis inkább párolog. -Ó micsoda meglepetés, nem számítottam rá, hogy egy másik ork fog ide benézni. De úgy néz ki kedves barátom, hogy te még új vagy, szóval érdekelne a neved.-néz rád egészen nyugodtan, nem félve tőled, miközben egy mancs landol a válladon: -Ez nem jó ötlet, kérlek zárd vissza kiráz tőle a hideg... Valami... valami nagyon nem stimmel vele!-szól neked Odna, miközben a recés fogú lény egy vigyort enged meg nektek. -Hmm egy távoli oawa milyen érdekes, úgy hiszem, akkor itt valami nagyról lesz szó nem igaz?-szólal meg, miközben a háttérből valami másra leszel figyelmes... folytatás a közös részbenTünde különítményDaratrine elég egyszerűen lerendezi a dolgokat, a nemesek sorra botránkoznak is meg, először a kártyán, aztán ahogyan szépen reagál a többi vádpontra, azokra is kisebb hőbörgést hallatnak. -Ha az én döntésem lett volna, akkor egyik tisztemet küldöm el maga helyett, mert nekem nincs ilyenekre időm. A király lehet bízik magában, és én is bízom a királyban, de attól az még nem jelenti azt, hogy nekem is kéne magában bíznom.-mondja határozottan a morgós harcos. Amikor pedig odalépsz elé és végigsimítod a mellkasán az ujjadat akkor súg neked valamit: -Velem nem érdemes játszania... parancsnok.-mondja megint fenyegetően, de talán ennek már nem adsz nagy hangsúlyt, főleg azért, mert a csillapító hangvételű nemes ismét csillapítja a hangvétel szintjét: -Ugyan már tünde társaim, most inkább ünnepelni kéne, amennyi ideje már baj van a füstösökkel, inkább örülni kéne annak, hogy most nagyhal akadt az orkok horgára. Na meg arról nem is beszélve, hogy a régi egyezmény emlékét ők kezdték el feléleszteni...-erre a másik, aki kekeckedik csak hümment egyet és inkább csendben marad a továbbiakban. Vajon belátta, hogy a másiknak igaza van? Minden esetre baj nélkül zárul az egész, azaz nagyobb baj nélkül, így amikor reggel már lelkesen gyülekeztek akkor nem is csalódik senki sem. El is tudtok indulni a hegyekbe és a törpével kezd el beszélgetni a hajban túltengő parancsnok: -Így is lehet mondani, ők tárgyalni maradtak a királyoddal élelem témában és faanyag témában, én vagyok a szerencsés, hogy elkísérhetlek az úton.-mondja egy mosollyal az arcán és jól látható, hogy örül is neki, talán felmerülhet a kérdés, hogy mennyi ideje lehetett a hegy mélyébe bezárva, de egyből tudod a választ, hogy valószínüleg túl régóta... *** Az út egészen nyugodtan telik, ami azt illeti túlságosan is nyugodtan és hála az utaknak el sem tévedtek egészen egy ork faluig, ahol furamód egy ember páros éppen megállt... Vajon ők is amiatt jöttek ami miatt ti? Kiderül a közös részbenStyletElég nehéz helyzetbe sodortad a hírnököt, és bár nem biztos tudod, de mivel egy király bizalmas információját kellene átadnia, így nem szabad fecsegnie a hírről... Így talán meglephet az, amit felel: -Hmm... Egy a baj, én csak egy valakinek mondhatom el, az pedig a közeli falu főnöke, és ha nem előtte mondom el, akkor nekem végem van. Ha nem akarsz megölni, de a hír pedig kéne, akkor gyere velem a faluba és akkor megtudhatod. Máskülönben megölhetsz itt és most, mert engem ha elkapnak és kitudódik, hogy másnak is elmondtam, akkor így is úgyis meghalok. Szóval veszteni valóm nincs!-mondja határozottan, és a tekintetében is látod, hogy komolyan gondolja. Vajon rá tudod venni, hogy elmondja a dolgot így is, vagy elmész vele a faluba? A döntés a tiéd! Mivel te egy kicsit más szálon indultál, így neked igyekszem majd kismesélőit írni soron kívül, hogy a többieket utólérd!MindenkiAz estétek egészen szórakoztató, vagy éppen kellemetlennek tűnik, de ez nem akadályoz meg titeket abban, hogy eljussatok nem sokra rá egy ork faluig. Bár sokan kiváncsiak lennének arra is, hogy vajon a fiatal nő megtudta-e hogy a férfinak minden szerszáma meg van-e, de sajnos ez most nem annyira lényeges, mint az, hogy egy ork faluban sok agresszív tekintet néz rátok. Mire észreveszitek, hogy bizony mögöttetek egy szép nagy hadsereg is dobogni kezd. -Orliet? Az ki?-kérdi az egyik értelmesen a fejét vakarva, mire egy sámán kinézetű ork lép elétek, megvárva, hogy a tündék is odaérjenek: -Ne haragudjatok meg nekik, nem sokan ismerik a messzeföld urainak neveit! Gondolom mindannyian egy okból érkeztetek, ha ez a helyzet kérlek, hogy kövessetek engem követek.-mondja az öreg a hátán egy szép fehér róka bundával, majd a falun keresztül vezetve titeket kezd bele a mondandójába: -Nagyon gyorsan ideértetek, hála a szellemeknek, azonban be kell vallanom, hogy kicsit túl korán is. Nem rég küldtem oda egy párost, hogy kezdjenek el felállítani egy tábort, ha követtek engem hamar meg is láthatjuk, hogy a mi a helyzet a kocsival.-ezután ha egy kicsit vártok a sámán, aki vélhetően a törzsfő egy pár hátas állatot kéret magának és elindul a faluból futó másik úton lefelé. Ha kérdezitek őt megtudjátok, hogy sok baj volt a fogollyal, de ő személy szerint nem akarja elmondani, hogy mit fogtak el, vagy kit, arra hivatkozik, hogy úgysem hinnétek el. Útközben pedig ami nagyjából egy negyed napnyi időt foglal magába, egy ork őr páros szakítja meg csak, akik elmondják, hogy átadták az őrséget a váltásnak és, hogy ők mennek haza, de ezen kívül nyugodtan telik az egész. Így hát javarészt egymás közötti beszélgetéssel kell eltelnie az időnek, amíg meg nem látjátok a kocsit, amibe éppen egy oawa és egy ork néz befelé. Vajon mi okból történik ez? Hamarosan pedig ti is odamehettek melléjük, hogy a vérrel áztatott tisztáson nézhessétek meg a kocsiban lapuló fura szerzetet. - Őt:
Ha valaki elég bátor, hogy az ork és az oawa mellé álljon, akkor jobban is megfigyelheti, hogy nem éppen egy selfről van szó. Ami azt illeti az okosabbak megállapíthatják, hogy egy démonról van szó, és azt is, hogy a démonok igenis fontosak a kormosképüeknek... -Nolám megjött a másik fele is bandának. Milyen megható egy egész buli csak értem?! Még a végén zavarba fogok jönni a látványtól. Egy kis teát valaki?-mutat maga mögé a démon a kocsiban lévő asztalkára, ahol egy pár pohár mellett egy fém teáskannát is láthattok. -Ne aggódjatok ebben még nincs méreg.-nevet fel ördögien. Információkmivel elég komplex a helyzet, így ha kérdés merülne fel valamivel kapcsolatban nyugodtan keressetek fel, úgy terveztem, hogy nagyjából egy hét a következő nagykörig, meglátjuk hogyan haladunk. Ha esetleg útközben szükség van kiskörökre, ahogyan Styletnél is akkor szóljatok nagyon szívesen fogok írni nektek! |
| | | Destiny Vex Hozzászólások száma : 18 Join date : 2020. May. 14.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Kedd Jún. 02, 2020 4:31 pm | |
| * Amikor Fred megjegyzi, hogy azért nem várom el tőle, hofy megmutassa, egy pillanatra felcsillan a szemem.* - Nem várom el, de ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben ne nézném meg magamnak. * felelem neki. Ezután pár kellemetlen esemény hatására a beszélgetésünk hamar véget ér és inkább mindketten eltesszük magunkat másnapra. Az utunk eseménytelen, már mondhatni unalmas, még Fred is bealszik közbe közbe, de legalább odaérünk úticélunkhoz. Ahol előszörkicsit értetlenül bámulnak ránk. * 1 Szerintem értik, csak fogalmuk sincs, hogy az ki. Inkább a vezetőjüket kéne megkeresni. * felelem neki. Amire mint derült égből villámcsapás megszólal egy másik ork aki az előbb még emlékeim szerint nem volt ott. Fehér rókaprém van rajta, ami gondolom ritka lehet és kiemeli a többi közül. Elmondja, hogy nemrég érkezett meg két másik küldött is, és odavezet minket a kocsihoz ahol a selfet tartják. Kéret magának pár hátas állatot, maj elindulunk. Így itt a tökéletes alkalom, hogy feltegyek pár k~rdést. - Ha szabad zaklatnom lenne pár kérdésem. Az egyik, hogy hogyan sikerült elfogni ezt az alakot, valamint, hogy mióta tartják fogva? Ezen kívül mondott, bármit ami felhasználható információ? *kérdezem meg a törzsfőt, meghagyva a lehetőséget másoknak is ezután, hogy feltegyék a sajátjaikat. Majd közben lassan odaérünk a szekérhez ahol megpillantok egy orkot meg egy oawát amint épp a szekérben néznek valamit, kicsit gyorsabb tempót adva a lovamnak előre ugratok, hogy minél előbb láthassam azt a bizonyos foglyot. Ám amikor az ork és az oawa között bepillantok a kocsiba, meglepődök, mivel akit látok egyáltalán nem tűnik selfnek. Meglepetésemnek hangot is adok. - Hát te felettébb egy randa teremtmény vagy, de hogy nem nézel ki sötételfnek, mint ahogy nekünk mondták az is biztos. Ahhoz túl világos a bőröd. Gyerekkorodban anyád túl sokszor fürdetett meg, azrán kinthagyott a napon száradni? Hogy kikopott belőled ennyire a festék? * kérdem meg tőle némi élcelődéssel a hangomba. Aztán ez a valami megkérdezi kérünk e teát. Amire a következőképpen válaszolok. * - Attól, függ, ha be kell menni hozzád érte, akkor köszi, de passzolom, ha nem akkor talán esetleg elfogadok egy pohárral, ha van olyan finom, mint amilyen ronda vagy te. * aztán miután válaszolt ezekre arrébb lépek, hogy a többiek is láthassák ezt a szépséget. * |
| | | Lashrael Laralytha Hozzászólások száma : 1607 Join date : 2017. Jun. 27.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Csüt. Jún. 04, 2020 2:37 am | |
| //Daratrine//Jaj, de fárasztó ez az összegyűlt erdei népség, még a viccet sem tudják megérteni! Mondjuk azok a megbotránkozott arcok igazán szórakoztatják őt, és már csak ezekért megéri alakítani a szarkavaró szerepét, aki vérlázító dolgokat tesz és mond – persze csak addig, ameddig nem rajta csattan az ostor. Kicsit kellemetlen lenne, és nem élvezhetné a palota körüli felfordulás okozta ábrázatokat sem, és nem is kíván búcsút inteni a kedélyek felszítójának szerepétől. Legalább ezek az unalmas fajtársak sem fogják túlzásba vinni az unalmas cselekedeteket, noha az egyiknek igencsak nagy a szája. - Nos, reggelig szerintem van ideje megbeszélni az uralkodóval, ha ennyire le akar engem váltani a bizalommal való problémái miatt. Az ajánlatra nem mondok nemet, elvégre felsőbb utasítás – tárja szét egy kissé a karját a beletörődése jeleként, de persze ujja végighúzását a ruhán nem hagyja ki. Az erre érkező suttogott szavak csendes kuncogást váltanak ki belőle, mivel bármennyire is tartsa begyepesedettnek az itteni hozzáállást és életfelfogást, azért az ilyen bátor fellépésektől megjön a kedve az erőfitogtatáshoz. Egy a baj vele: túl fárasztó, pláne a következményeivel foglalkozni, így inkább csak elhessegeti az egészet - a tökösködésnek sosincs jó vége egyébként sem, a feladat teljesítésével meg kéretlen problémákat is megoldhat. Később meg megint szíthatja a tüzet úgyis. - Jaj, ez egy kiváló vicc volt, értékelem. Remélem, nem bánja, ha másnak elmesélem, egyben meg is kérném, amit nem én döntöttem el, azt ne az én becsmérlésemmel vezesse le – veregeti meg a vállát jókedvűen, még mindig nevetve, majd sietősen ellép mellőle. Cinkos vigyorral néz vissza rá, ügyelve keze mozdulatára, nehogy olyat tegyen, amit megbán – és ne ő legyen az áldozata a tetteinek. Így is úgy kell visszafognia magát, nehogy megpaskolja az arcát, csak mert morcos pofija úgy kívánná ezt a kedves gesztust, viszont sajnos ez már sok lenne ebben a helyzetben; láthatóan ingerült a fickó, nyíltan hadakozni meg nem éri meg neki. Ismeri ám a nagyon haragos elfek megmozdulásait, viszont többnyire sikerült idáig határon belül maradnia és szóbeli feddésekkel megúsznia az eseteket. Nem volt példátlan, hogy megpróbálták felképelni, de olyankor meg tisztesen tartotta a távolságot és most is ez a szándéka, amíg a kezdeményező úrielf le nem nyugszik. Kicsit feszültebb a drága a kelleténél, és itt még csak nem is ő kezdte a hisztit. Az ünneplésre buzdító szövegelésre kis híján felnevet, hiszen eszébe jut Dreyndra ittléte, aki kiábrándítóan unalmasnak bizonyult, pedig a sötételf faja miatt bízott abban, hogy izgalmas jelenség lesz, erre... Kész csalódás! Talán a most elfogott figura nagyobb szórakozást fog biztosítani – és jobban fel fogja fordítani a palota életét, mikor behozzák ide. - Akkor javaslom, hogy a visszatéréskor koccintsunk egyet mindannyian – tárja szét a karját. – Addigra talán a kedélyek is kicsit nyugodtabbak lesznek és a bizalmatlansággal sem lesz semmi probléma – pillant az akadékoskodó nemesre, de aztán a feladatra koncentrál és ebben nem is zavarja meg senki. A végén Sitara is segítőkésznek bizonyul és végig fáradhatatlan és letörölhetetlen mosollyal fürkészi a nő vonásait, még akkor is, mikor annyira belelendülne a magyarázkodásba. Esze ágában sem lenne megállítani, elhallgatja ő, ha mások fecserésznek körülötte, a nő ez alapján meg kifejezetten a csivitelős fajtának tűnik, unatkozni így nem is fognak az úton előreláthatólag. - Számítunk a képességeidre, Sitara, ha pedig felmerül bárminemű probléma, amit erővel kell megoldani, majd ezzel a díszes társasággal megoldom – int végig rajtuk. – Elvégre gyógyító vagy, nem fegyverforgató, de így majd különösen figyelni fogunk rád – kacsint egyet bátorítólag a nőre, és mivel más megbeszélnivaló nem merül fel, fel is oszlatja a gyűlést. Másnap szerencsére csak enyhe késés merül fel az ellátmánnyal kapcsolatosan, de egyébként az elosztással mindent rendbennek talál. Hamarosan meghirdeti az indulást is, felnyergelt lovakkal pedig egész kényelmesen oda fognak érni, nyilván több pihenővel megszakítva, hogy szerencsétlen állatok is megállhassanak azért legelészni. A jó morál fenntartása érdekében előszeretettel áll le csevegni a csapattagokkal az út során, aminek első körben az áldozata a törpe - felé tanúsít most érdeklődést, megmosolyogva, hogy többen kellenek a tárgyaláshoz, mint ehhez. - Szegénykém... – reagál az elhangzottakra, inkább lenyelve azt a megjegyzését, miszerint nem lehetnek valami lángelmék a maradók, ha az egyezkedéshez többen kellenek, mint ehhez a feladathoz. – Mondjuk tényleg szerencsés lehetsz; ilyen kalandra se mindig jöhet a törp – dől hátra egy kissé a nyeregben. – Meg legalább így én is meggyőződhettem, hogy nem vagytok összenőve a páncélotokkal... Legalábbis te nem, a többiekről nem tudok nyilatkozni – emeli az állához a kezét, átlátszó gyanakvással fürkészve a nőt, próbálva egy kis humort vinni a beszélgetésbe. Az út további részében fenntartja a könnyed kommunikációt, míg Helléna kényelmesnek tartja azt, egyébiránt másokkal is próbál szót váltani, kivel valószínűleg könnyebben, kivel kevésbé könnyebben. Sitara álmoskás elbóbiskulásait megmosolyogja, és egy pillanatra megfordul a fejében, hogy egy picit ráijeszt, ugyanakkor túl gyerekesnek tartja az elképzelést. Egyébként is pihennie kell annyit, amennyit lehet, mert nem tudható, mikor éri őket támadás és mikor lesz szükség a gyógyítói képességeire. Mások idegein meg egyébként is jobb táncolni, mint egy álomszuszék tündéén, bár bízik benne, hogy a tábortűz gyújtásakor már egy kicsit élénkebb lesz. Őt sem akarja kihagyni a beszélgetésekből. *** Szerencsére az út teljes mértékben békésnek bizonyul. Awyris hátrahagyása érezhető, hiszen a hegyek közé érve a természet jócskán visszafogottabban van jelen, mint abban a hatalmas, aljnövényzetben rettentően gazdag erdőben, és biztos benne, hogy hosszútávon ez éreztetni fogja a hatását a katonákon. Nem egy eljárós nép a sajátjuk és kicsit finnyásak is az ilyen helyszínválasztásokra, ugyanakkor bízik benne, hogy nem fog semmi komolyabb bekövetkezni ennek hatására, illetve még azelőtt visszaérnek, mielőtt komolyan kiütközne a természet hiányosabb jelenléte. Bár belegondolva, hogy ez egy válogatott csapat, nem hinné, hogy ebből ezen az egy úton probléma lenne – bizonyára nem olyanok jelentkeztek a feladatra, akik egy hét után sírnának az erdő után. Kicsit megnyugszik erre a gondolatra, hiszen nem mindegy, milyen személyekkel kell összedolgoznia és nem mindegy, hogy mennyit tud aludni mellettük. A visszafele út kapcsán mondjuk nincs túlságosan meggyőződve, hogy ugyanolyan gondtalan lesz, mint a jövetel. Sajnos mérlegelve azt, hogy most mennyire békés és eseménytelen, megalapozza, hogy visszafele annál nagyobb problémák üssék fel a fejüket azonnali lecsapásukért kiáltva. El is húzza a száját, ahogy ezen morfondírozik, elkezdve számba venni, hogy ki mihez ért, milyen fegyver van nála, mert a kocsi köré is majd úgy kell őket elhelyeznie. Mennyi baj van ezzel a poszttal, édes Természet Anyára is! Eliarion nagyon is jól tudja, hogy tolhat ki vele, de legalább lehet mit lobogtatni, miért tartsák őt a katonák között. Pár variációt felvázol a fejében, amint összeszámolta fejben, milyen fegyverhasználóból mennyi van, és ennek tudatában valamivel kényelmesebben folytatódik számára is az út, egészen az ork faluhoz való megérkezésig. A lovak feltételezhetően hálásak lesznek, hogy végre vége a menetelésnek, és már nem távolabb mennek Awyristól, hanem visszafelé oda, ahol gazdagon legelészhetnek majd tovább. Megpaksolja és megsimogatja az állat nyakát egyfajta hálajelként, mikor a sziklás vidék mai első épületeit megpillantja, ugyanakkor megakad a tekintete a két emberen is. - Nahát-nahát, nem egy gazdag küldemény – mondja csendesen, inkább magának megjegyezve, aztán a csapatára pillantva végeredményben nem is tartja feltétlen szükségesnek a létszámnövelést. Na nem mintha ne örülne nekik! Annál kevesebb meló jut neki! Vagy legalábbis ebben bízik, meg természetesen abban, hogy hasznosak lesznek, ha már feltételezhetően ők kerültek kiküldetésre. Nem tudja elfojtani a vigyorát, mikor megpillantja a mindig morcos orkokat, akik a tekintetük egy villanásával keresztben lenyelnék őt. Nem élvezhetik sokáig ezt a baráti tekintetet, ugyanis azonnal érkezik a falu sámánja. Meglepően barátságos fogadtatásban részesülnek a jelenléte által, és még sámánhoz mérten is talán egy kicsit túl illedelmes. Hol tanult meg kérni? Nem egy jellemző erre az agyaras népségre, hogy kérjenek, ők inkább kijelentenek és követelnek... Vándoréletet folytatott volna előtte? Eh, nem mintha számítana – megint csak felesleges kérdésekkel zaklatja magát, mikor pihentethetné csupasz koponyájában rejlő eszét. Akkor elég lesz gondolkodnia, ha beüt a baj. - Így van, mi Eliarion király nevében érkeztünk ehhez a hírhedt fogolyhoz – állítja meg a lovat, le is szállva arról legalább annyira, hogy a tagjait kinyújtóztathassa, de nem inti a többieket arra, hogy ugyanezt tegyék. - Üdv – köszönti a dísztársaságot. Talán már sor kerülne egy betmutatkozásra, de észreveszi, hogy a sámán olyannyira nem totojázik, hogy semminek sem hagy időt. Ráadásul az illedelmességével kapcsolatos gondolatát vissza is szívja – na nem azért, mert a kérő szavai eltűnnének, inkább csak a bemutatkozás hiánya miatt, ha már ennyire udvarias próbált lenni. Ahogy elnézi, nem is nagyon fárad azzal sem, hogy megtudakolja az érkezők nevét, csapot-papot hátrahagyva indulna el, ám mielőtt mindenki túl messzire kerülhetne, gyorsan magához veszi a szót. Kicsit lassabban is lehetne csinálni ezeket, sok ez az ő álomszuszék jellemének... – Csak egy pillanatra még – emeli meg a hangját annyira, hogy figyeljenek rá. - Ha ezen az úton fogunk visszafelé tartani, akkor lehetőség szerint várakozásra inteném a katonáim nagy részét. – Hoppá, most lebuktatta a jelenlegi pozícióját, ami nem a legjobb, hiszen továbbra is kissé hanyagul rángatta magára a ruháit. Nem teheti a legjobb benyomást a megjelenése... Na de nem baj, egyébként sem arról híres, hogy a tündék elfogadott megszokásait kövesse, és amíg a többiek rendesen néznek ki már csak a saját berögződésük miatt is, addig gond nem lehet. Legfeljebb őt nézik ki, ahhoz meg hozzászokott - ez a lételeme. - Nem hiszem, hogy a törzs tagjai értékelnék, ha harmincan egy ló társaságában végigmennének a falun – jegyzi meg, burkolt kérdésére pedig jó eséllyel megkapja a választ, miszerint kellőképpen messze van a fogoly ahhoz, hogy mindenkinek jönni kelljen. Erre felvonja a szemöldökét értetlenségében, mert ha egy foglyot akarna őrizni, akkor azt semmiképpen sem a törzstől távolra helyezné, ahol támadás esetén még csak nem is tudják azonnal megvédeni a helyet az esetleges és várható túlerővel szemben. Egy ilyen távoli helyen a fogoly megszöktetése meg a lehető legegyszerűbb, ha csak egy-két figura őrzi, mert hát csak nem az egész falu megy ki vigyázni rá... ...na nem mintha a sötételfek a fogolyszöktetési kísérleteikről lennének híresek, de továbbra is teljesen értetlen ezen stratégiai húzás kapcsán. Annyira veszélyes lenne a fogoly? Akkor valószínűleg már nem lenne itt... Attól félt a törzsfőnök, hogy az orkok beverik a képét még idő előtt? Na, az végeredményben már logikus is lenne, ugyanakkor a táv még mindig kiábrándítóan hosszú a falutól. - Annyira messze lenne a falutól, hogy hátasok kellenek? – érdeklődik inkább meglepetten, mint ténylegesen választ várva, szóval a hátasát magával rángatja és a csapatnak is int, hogy indulás tovább. Bízik benne, hogy a falubeliek nem fogják felfalni őket ebédre csak azért, mert átverekszik magukat az összetákolt bőrsátraik és kezdetleges, barbárias épületeik között. Egy darabig még mindig tanakodik azon, miért is lehet annyira messze a fogoly, végül arra az eredményre jut, hogy ’orkok, nem kell logikát keresni a tetteikben’. Csak akkor száll fel ismét a lovára, mikor a hátas nélkülieknek is jutott jószág, így újra lépésre bírva a sajátját indul el az egybegyűltekkel. Kérdések feltételével nem fárasztja magát, megteszi helyette az emberektől érkező nő, így ő gondolatban hátra is dől és élvezi a műsor maradékát - vagy inkább kezdetét. Ha kell, csak akkor szól bele a kommunikációba, egyébként megmarad a somolygásnál és a beszélgetések hallgatásánál, néha rápillantva a csapatára, mintha tudni akarná, hogy mi járhat a fejükben. Az órák többnyire így a maga részéről csendesen telnek – a saját beszélgetős részét az utazással telt idő zömében már letudta, a csoport nagysága és a lovak pedig nem is feltétlen tennék egyszerűvé a beszélgetést egy ilyen vidéken. Játszik a gondolattal, hogy talán be kéne mutatkozzon, viszont ejti az ügyet, ahogy elkezd azon filozofálni, mégis melyikükkel kéne kezdeményezze ezt a megszokást. Mondjuk ha olyan érdeklődést mutatnak, mint ez a sámánféle... Hmh, akkor inkább ő is spórol ezzel, persze ez nem jelenti azt, hogyha odaterelné mellé a lovág valaki, akkor ne elegyedne vele beszélgetésbe. Mindössze egy váltócsapat az, amivel találkoznak, így továbbra is nyugodtnak bizonyul az út. Nem emlékezteti inkább magát, hogy milyen hosszú is már a menetelésük, mert úgyis csak fejvakarásban végződne és a miértekre nem kapna választ, az energiái meg kelleni fognak a kártyázáshoz vagy kockázáshoz vagy bármihez, amivel elütheti a fogollyal az időt. A kocsihoz már elég közel járnak, miko a nő ugratva egyet megindul, aminek láttán egy méltatlansággal kevert szórakozott röhögést elfojtva rándul össze. - És akkor még én vagyok fegyelmezetlen – jegyzi meg, hátrafordulva a katonáihoz. – Na, látjátok? A többi nemes közt is híreszteljétek, hogy nem vagyok én olyan rossz, mint ahogyan azt ők állítják – vigyorog rájuk, noha visszafordulva a szemét majd' kiüti a vér látványa. A kantárt kicsit meghúzva tereli a lovat a sámán mellé, hogy feltegye ezzel kapcsolatos kérdését: - Mi történt itt? - érdeklődik minden humortól mentesen, csendesen, már távolról próbálva megállapítani, mennyire lehet friss a vöröslő terület. A maga békés tempójában ér oda a többiekkel a kocsi közelébe. A hátasról leszállva, ha az ork és az oawa felé fordulnak, biccentéssel köszönti őket, hallgatva, ahogy a szerencsétlen foglyot szétszidja a nő. Uh, jó lesz ezt hallgatni... Komolyan, berakja a fogoly mellé összekötözve, visszaviszi Awyrisba és bemutatja a nemesi körnek ezt a szabadszájú alakot, hátha utána képesek lesznek értékelni őkopaszságát és viselkedését. A kocsi közelébe lépve finom, kellemetlen borzongás fut végig rajta, zsigeri alapon kellemetlennek találva a kocsit és annak környékét. Egy pillanatra a vigyori ábrázata komolyabbá és komorabbá válik erre, a mosoly is hervadni látszik, de gyorsan visszaszökik, ahogy az embernő helyet biztosítva ellép az ablaktól, így neki is lehetősége van benézni. - Szegényem, hogy bántanak itt téged, pedig nem festesz te olyan rosszul és még illedelmes is vagy – cicceg valamennyit a fejét rázva, egy mosollyal járulva az ablak elé, bekukkantva. Ha van annyi hely, akkor rákönyököl az ablakra, ha nincs, akkor mellette, a elnézve a vagonban lévő alakot. Nem akarja kelteni a pánikot, azonban abban biztos, hogy a mágiahasználók és elfek tudni fogják, miféle szerzet is ez a tünemény. – Elegáns öltözék, divatos bánat-tudja-mi-van-a-fejeden, de lényeg, hogy példátlanul furcsa... – próbálja megfogalmazni, mi is van az illető fején, de soha nem látott ilyet. Egyáltalán mire szolgál? – És még humora is van, remek! Te vagy az én társaságom! - bólogat lelkesen. - Viszont én kihasználnám az alkalmat, ha már voltál olyan előrelátó és nem mérgezted meg, legyen kinn vagy benn, és amíg töltesz, hadd tegyek fel egy kérdést... - húzza össze a szemeit, sejtelmes hangsúlyával felkészítve mindenkit a világ legfontosabb kérdésére: - Van-e kártyapakli nálad? |
| | | Viridiel Hozzászólások száma : 3300 Join date : 2014. Nov. 23.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Csüt. Jún. 04, 2020 5:43 pm | |
| Frederic Hawkins Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy tényleg értenek bennünket, de hajlok rá, hogy igazat adjak Vex-nek és keressünk egy olyan valakit, aki vezetőnek néz ki, főként azután, hogy a királyunk neve, tétova fejvakarást vált ki a jelenlévőkből. Mielőtt azonban még elkezdhetnénk a keresgélést egy kisebb seregnyi tünde trappol be mögénk egy igen csak feltűnő nő vezetésével, mert az illető teljesen kopasz. Nagy szemeket meresztek rá, mert ilyet nőben még nem láttam és nem látszott sem betegnek, sem öregnek –bár akkor aligha bízták volna rá a vezetést. Ekkorra azonban előkeveredik egy gyönyörű, fehér rókabundát viselő ork, aki mindenféle csontokat, meg tollakat is visel és akire tisztelettel néznek a társai, így remélhetjük, hogy hamarosan okosabbak leszünk és így is történik, legalábbis tisztában van vele kik vagyunk és miért jöttünk. Mielőtt még a szavainak megfelelően követni kezdtük volna, a tarfejű tünde – kissé megmozgatva a tagjait, - fontosnak tartja, hogy adjon az illemre és még ha nyilvánvaló is, hogy ki küldte őket, ezt megemlítse egy köszönéssel megtoldva. - Üdv! Mi királyunk küldöttei vagyunk. Én Frederic Hawkins vagyok, ő pedig a társam.A bemutatkozást meghagytam Vex-nek, nem tudván, hogy milyen nevet akar közölni, egy zsoldosnál sosem lehet tudni. A tündék vezetője ráadásul nem szeretné magával cipelni az egész csapatát, ám mint kiderül, nem csak a falu másik felére megyünk, hanem a foglyot valamiért jó távol rekesztették el. - Már eddig is sejteni lehetett, hogy nem szokványos fogolykísérés lesz, talán ez is a része. – dünnyögtem a tündének a meglepett kérdésére. Ettől függetlenül igen érdekes fejlemény volt. Az orkokat ismerve, talán valami ostoba babona volt a dologban. Így aztán a szépen megszaporodott csapat együtt indult a sámán – mint kiderült az volt, - nyomában, tekergős, néha igen csak szűk ösvényeket. Vex azért megtalálja a módját, hogy kissé kifagassa az ork sámánt, bár sokkal okosabbak nem leszünk tőle, mert csak annyit hajlandó közölni, hogy nem kevés bajuk volt az alak – szavaiból azt feltételeztem, hogy férfiról van szó, - fogvatartásával, ami azért egy harcos ork törzsről lévén szó, eléggé meglepő. - Hagyd, csak magadra vonod a haragját, ha tovább faggatod. – mondom társamnak. – De most már felettébb kíváncsi vagyok, hogy mit tud ez a self, ami ezt az egész felhajtást eredményezte.Az út hossza azért még az én várakozásomat is felülmúlta, nehéz volt türelmesnek lenni a hallottak alapján, főleg, mikor minden kanyar után már azt várta az ember, hogy végre ott leszünk már. Pár óra múlva találkoztunk egy ork párossal, akik a fogolytól tartottak visszafelé, elmondva, hogy leváltották őket. Mivel a tündékkel még nem nagyon volt idő megismerkedni, az út jórészében vagy csendben szemlélődök, vagy Vex-el váltok pár szót a szokatlan eseményről. Már kezdek elgémberedni a lovon, amikor végre feltűnik egy zárt kocsi, aminek egyetlen nyitott ajtajában épp egy ork bámul befelé, mellette pedig egy oawa ácsorog. A terep a kocsi körül feldúlt, véres, láthatóan harcoltak rajta. Vex szó nélkül elvágtat mellőlem, egyenes a kocsihoz, mintha mindenáron ő akart volna az első lenni, aki megnézheti a foglyot – persze csak az ork után. Nem nagyon értettem, hiszen Vex nem volt az a lobbanékony, átgondolatlan ifjonc. Talán még előttem is titkolt valamit? Én is megbökdöstem a lovam véknyát, hogy ne maradjak le túlságosan semmiről. Bár számítottam rá, hogy valami különlegesen fogunk látni, már Vex szavai – mielőtt még láttam volna a fickót – azt jelzik, hogy tényleg nem valami szokványos sötét elf raboskodik odabenn. - Mi az? Mit látsz? – ugrom le a lovamról, de kell pár perc, amíg visszatér az erő a lábamba és közelebb tudok lépni, hogy én is lássak valamit, hiszen már az ork és Vex mellett a kopasz tünde is ott bámészkodik az ajtóban. Aztán megdöbbenve állok meg pár lépésre tőlük, mert amit látok, az egyértelműen nem éjtünde. Nem is hallom hirtelen az innen-onnan felröppenő minősítéseket az alakról, csak nézem meredten. - Egy…..démon……..Ez nem egy self! Ez egy istenverte démon! – nyögtem ki, mert mindenre számítottam, de erre nem. Nem tudom, hogy mi volt a szándéka az ork sámánnak, de azt nem tudja beadni nekem senki, hogy nem tud különbséget tenni e között az ivadék és egy sötét elf között! - Miért titkoltátok, mi ez? – néztem gyanakodva a sámánra, aztán a többiekre, akik szívélyesen bratyiztak a teát kínálgató démonnal. – Nehogy már azt higyjétek, hogy ha itt tudtátok tartani, akkor azt nem ő hagyta, valami hátsó szándékkal megspékelve. – figyelmeztettem őket. Természetesen semmit nem állt szándékomban elfogadni a sötétség szülöttétől, akinek csak annyi köze volt a sötét elfekhez, hogy néha – ha kedvük volt – szövetségeket kötöttek velük. A tar tündére eléggé megütközve néztem. - Ha kedves az életed, nem mész a közelébe. Szerintem a kedvenc csemegéjük a tea előtt, az elfhús. Persze ez erős túlzás volt, de a tünde sem mondhatta komolyan, amit mondott! Ugye? |
| | | Stylet Hozzászólások száma : 131 Join date : 2015. Jan. 01.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Csüt. Jún. 04, 2020 7:06 pm | |
| Úgy tűnik a kis rohadék csak nem akarja könnyen adni magát. Első körben hiába próbáltam meg győzni kedvesen, elő hozakodik itt nekem az úgy is megölnének ha elmondanám kártyával. A legnagyobb probléma talán az, hogy már magam sem tudom, melyik falu van ide a legközelebb ami miatt azt sem, hogy pontosan kik is fogadhatnának jelenleg ha vele tartanék. Bár a távozásom hosszú évekkel ezelőtt volt már, erősen kétlem, hogy elfelejtették volna, hogy mi történt akkor. Talán már csak rémmeseként a kölykök ijesztgetésére használhatják a nevemet jó esetben. Rosszabb esetben pofozkodás lenne a vége. Az eddig pofámon kiülő vigyor most már valódi állati vicsorrá facsarodik. Gondolataim cikáznak az eshetőségek között, hogy mi következhetne, de sajnálatos módon ahhoz hogy megtudjam amit akarok, kénytelen leszek belemenni a játékba. A vallatás nem éppen tartozik az erősségeim közé... - Legyen... Elmegyünk abba a faluba... De ha egy pillanatra is elszakadnál mellőlem, ott helyben foglak kivégezni mielőtt teljesíthetnéd a feladatodat. Morgom neki kissé ingerülten, miközben eloldozom a lábait, és felrántom a földről. - A kezed egyenlőre megkötve marad ha nem probléma. Köpöm még azért oda neki, még mindig kicsit ingerülten majd lökök még egyet rajta, hogy kezdje el szedni a lábait. Ha már így alakulnak a dolgok, mihamarabb túl akarok esni rajta. |
| | | Isabella Hozzászólások száma : 571 Join date : 2016. Dec. 14. Age : 29
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Csüt. Jún. 04, 2020 9:09 pm | |
| Stylet Mesélői
Az elf egy kicsit furán néz rád, főleg azután, hogy rávicsorgol, de nem igazán látja a bajt a dologban. Szerencsére azonban elég jól veszi az akadályokat amiket felállítasz neki. Nem elég, hogy a lovát lemészároltad meglátta azt is mit műveltél vele. Miközben beszélgettek a vállad felett látja meg a bőrt. Aztán amikor megpróbálod elvágni a kötelet a lábáról észreveheted, hogy korábban már megtetted, csak úgy, mint a kezeivel, szóval kicsit meglepetten néz rád, miközben ezt mondja: -Nekem jó, végső soron úgy is neki kell átadni az üzenetet, aztán ha nincs veled bajuk, akkor tőlem az hallja aki akarja. Onnan már nem az én felelősségem.-aztán még a lökés nélkül is megindulna a falu felé, de egy valamit még mond:-Egy kis víz viszont most jól esne... |
| | | Nargash Hozzászólások száma : 42 Join date : 2018. Dec. 26.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Pént. Jún. 05, 2020 8:57 pm | |
| Szóval gyógító. Az hasznos lehet; én is rászorulhatok a képességeire, na meg az is előfordulhat, hogy a fogoly sötételfet a kelleténél jobban pirongatom meg. Ki tudja? Nagyjából a "gyógyító vagyok" részig érdekel a válasza, utána csak felesleges baromságokról pofázik. Tájak, karaván, ilyesmi - nem csodálom, hogy karavánnal tette meg az útja nagy részét, hisz egyedül valószínűleg nem maradt volna sokáig életben. Aztán odaérünk. Persze, különös, hogy ilyen sietősen itthagytak minket. Ahogy az is, hogy bár a kocsi alatt tiszta vér a talaj (mivel már megszáradt, valószínűleg a sötételf társaié), magán a kocsin mégse látom, hogy annyira szétrongálták volna. Meg úgy az egész helyzet igen bizarr... egyre kíváncsibb vagyok, mi a franc folyik itt. Mi az, hogy egy dicső ork falu foglyul ejt egy szerencsétlent, és annyira nyomorék börtönőrök, hogy menekülnek a fogvatartott elől? Meg annyira félnek tőle, hogy majd fél nap járásnyira kell tartaniuk a kocsit? Mert más indokot nem tudok elképzelni... Akárhogy is, végre itt a nagy lehetőség. Odnára ügyet se vetve megyek, hogy jobban szemügyre vegyem ezt a tákolmányt, és egyből feltűnik valami: alig van lezárva. Innen még egy gyenge nő is röhögve kijutna! Összehúzom a szemeim, de miután kellően körbenéztem, odalépek az egyik ablak-szerűséghez, és kinyitom. Azt látom, amire a legkevésbé számítottam. Fel voltam készülve arra, hogy az egyik általam keresett sötételfet találom bent, és akkor az ablakon keresztül rángatom ki; arra, hogy csalódás ér; még arra is, hogy üres lesz a kocsi, és a következő pillanatban hátbatámadnak. Egyik se jött be. Van bent valaki. De az a valaki olyan teremtmény, akihez hasonlót soha életemben nem láttam. Olyan, mint egy elf férfi, de a viselete valami iszonyú furcsa, mintha formális lenne, de én ugyan fel nem ismerem, honnét való. A szemét egy üveg-féleséggel takarja el, de hogy minek? És beszél hozzám. Kedves barátja? Ebben az alakban van valami nagyon különös... épp felnevetnék a barátkozásra, de Odna a kezemre teszi a kezét. Vagy mancsát. Vagy akármiját. Valami nem stimmel vele? Feltűnt. - Majd azt mi tudjuk, hogy miről van szó. - morgom barátságtalanul. - Ki vagy te, és mi közöd van a sötételfekhez? Közben észreveszek valami szokatlant - méghozzá magam mögött. Gyorsan a hátam mögé nézek, készen arra, hogy a következő pillanatban már harcolni kell, de nem kerül sor ilyesmire: elég különös társaság gyűlt össze, de legalább tudom, hogy nem kell félnem tőlük. Már csak azért sem, mert a törzsfőnök is velük van. Két ember, meg vagy két-három tucat elf katona. Ők lennének a díszes különítmény? Akkor inkább megoldom kettesben Odnával. Persze nem úgy tűnik, hogy van választásom: egymás után jönnek ide hárman, hogy szemügyre vegyék a különös foglyot. Mondom én, hogy belépődíjat kellett volna szednem, mint egy mutatványosnak! Ahogy kifejtik szívderítő véleményüket, majdnem könnyezni kezdek a meghatottságtól. Az ember nő nagyjából úgy vélekedik a különös fogolyról, mint én róla, a kopasz elf nő (mi a rosseb?) viccelődéssel fojtja el az egészet, s a kártyázás említésére valami horkantás-nevetés-szerűség szakad ki belőlem, a férfi viszont az egyetlen, aki kellően komolyan veszi az egészet. Démon? Ő hagyta volna, hogy fogolyként tartsák? Úgy tűnik, tévedtem: túl komolyan veszi az egészet. - Akár démon, akár nem, nem sokat tud tenni ellenünk - felelek a férfinak (meg úgy mindenkinek). - Ha ki akar szabadulni, majd visszarugdossuk. - jobb kézzel megfogom a bal oldali szablyám markolatát, ballal lefogom a fegyver tokját, kihúzom a pengét úgy tíz centivel, és vigyorogva a démon szemébe nézek. - De ha akarjátok, letesztelhetem, fog-e rajta az acél... |
| | | Stylet Hozzászólások száma : 131 Join date : 2015. Jan. 01.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Vas. Jún. 07, 2020 12:35 pm | |
| Amikor le akarom vágni kötelékeit akkor tűnik csak fel, hogy korábban sikerült úgy szét hasítani az egyiket, hogy közben a másik kettőt is szétvágtam. Tényleg nem vagyok formában úgy látszik. Ennek ellenére amit mondtam akkor is él. Így nemes egyszerűséggel kezeit ismét hátra kötöm, csak hogy tartani tudjam a szavamat. Amit viszont ezután mond elpattintja pár idegszálamat. Nem mondhat nekem semmit, mert akkor megölik, mivel csak egy valakinek adhatja át az üzenetet. Persze ha már a faluban vagyunk az hallhatja aki csak akarja amikor átadja az üzenetét a falu főnökének. Nekem ez így valahogy nem annyira stimmel. Ha ilyen a hozzá állása akkor ebben az esetben nekem is könnyedén elmondhatta volna, hiszen ha a faluban többen hallják, akkor ugyan úgy rá lehetne fogni, hogy eljárt a szája. Apropó a szája... - Vizet mi? Kérdek vissza ingerülten, miközben bal kezemmel megragadom a vállát, és vissza rántva fordítok egyet rajta, és jobbommal behúzok neki egyet, hogy felrepedjen a szája, de ügyelek rá, hogy még ne törjem el az állkapcsát. - Majd megiszod a saját véredet! Mordulok rá az elfre. Hagyom hogy az ütés ereje földre terítse, majd rá taposok a mellkasára. - Tudod... Nekem ez így nem tetszik annyira. Ha a faluban amikor elmondod azt a bizonyos üzenetedet, bárki hallhatja. Lényegében ugyan olyan mintha hamarabb elkotyogtad volna a dolgokat, és ugyan úgy kivégeztethetnek érte, mert nem a vezérnek adtad át amit kellet... Enyhén rá nehezedek a mellkasára, hogy pár pillanatig ne tudjon rendesen levegőt venni, majd enyhítek a nyomáson. - Csak megjegyzem. Kifejezetten élvezem ha valakit szenvedni látok. Miért nem könnyíted meg inkább mind a kettőnk dolgát? Ha balhé van kilátásban legalább olyanok vérét onthatom ki akikkel nektek is problémátok van. Mondandómat nyomatékosítva leveszem róla a lábamat, és bele rúgok egyet az oldalába, majd leguggolok mellé. - Most kiélhetném magamat rajtad is. De még bízom benne, hogy inkább a sötétebb bőrű fajjal kapcsolatban kellene valamit kezdeni. Azt pedig jobban tudnám élvezni. Szóval inkább csak mond el most. Hirtelen megint kicsit kedvesebbre változik a hangom. Lehet nem vagyok túlzottan beszámítható ami engem sosem zavart. Nem is nagyon gondolkoztam még el rajta, hogy ez számomra bármiféle problémát is jelenthetne. Talán mert eleve ilyen a jellemem. - Úgy döntöttem nem foglak megölni. Sőt, ha dalolsz szépen, még csak nem is bántalak többet. Ha viszont nem... Azt hiszem jól el fogunk szórakozni a következő pár percben, vagy órában. Kezd ismét előtörni belőlem szadista énem, minek hatására vigyorom csak még jobban szélesedik, egyúttal pedig kezd egyre őrültebbé is válni, ahogy újaimat ropogtatom. Aztán megragadom a bal lábszárát, és a lábfejét is, finoman mozgatva, csak hogy kicsit bejárassam mielőtt ha az elfünk rosszul válaszolna, habozás nélkül eltörném azt. |
| | | Isabella Hozzászólások száma : 571 Join date : 2016. Dec. 14. Age : 29
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Hétf. Jún. 08, 2020 1:27 pm | |
| Mesélői Stylet
Az elf nagyot nyekken az ütésednek és a csavarásodnak köszönhetően. De nem nagyon tűnik úgy az arcán, hogy bármit is elérnél nála. -Tudod az a különbség... pfüj-köpi ki vért a szájából-hogy ott megtudják választani ki hallhatja és ki nem... Ott már nem az én döntésem.-aztán amikor belerúgsz egyet megint nyög egyet, de a szavai ugyanolyan szilárdok és nyugodtak. -Miféle hírvivő lennék, ha csak úgy kiszednék belőlem a legtitkosabb üzeneteket is? Hmm? Nem fogom elmondani itt neked, szóval azt teszel amit akarsz, a faluig úgy sem fogok beszélni semmit.-nézett rád a véres tekintetével és bár lehet te élvezni fogod a dolgot, sejtheted, hogy nem fogod tudni megtörni... De hogy aztán mit teszel így az már csak rajtad áll. |
| | | Sitara Hozzászólások száma : 30 Join date : 2020. Apr. 13.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Kedd Jún. 16, 2020 3:03 pm | |
| Az út további része is csöndesen telt. Nem történt semmi érdekes és nyugisan megérkeztünk a hegyekbe. Többször jártam már az erdő határán, de a biztonságot adó fákat nem igazán hagytam el egyszer se. Daratrinenak igaza volt amikor azt mondta, nincs túl sok növény, ami nekem nem annyira tetszett. Először is mert hozzászoktam, hogy állandó zöld vesz körül, másodszor pedig azért, mert bár eddig elég békés utunk volt előfordulhat még, hogy megtámadnak, akkor pedig növények nélkül az én esélyeim jelentősen csökkennének. Rövidesen megérkeztünk a faluba, ahová utunk vezetett. Már egy ember páros is várakozott ott gondolom ugyanazzal a szándékkal mint mi. Érkezésünk azt hiszem kíváncsiságot vagy rosszallást kelthetett az orkokban mert kissé feltűnően meresztgették a szemeiket. Kis idő múlva megjelent a sámán és köszöntött minket, majd szólt hogy kövessük és átvezetett minket a falun. Kis várakozás után el is indultunk a fogoly felé. Út közben eszembe jutott, hogy a kísérendő személy egy sötételf. A gondolatra a gyomrom egy kicsit összeugrott. Talán nem volt a legjobb ötlet, hogy eljöjjek… De ez miért nem jutott eszembe induláskor ? Végül is mindegy mert már itt vagyok… de… Hát remélem nem kell közelebbről megismernem majd a foglyot. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben az út során. Egyik pillanatban azt gondoltam, jó ötlet volt, hisz így talán leküzdhetem az érzéseimet. A másik pillanatban viszont legszívesebben visszafordultam volna. Ezt azonban nem tettem meg, így hát a többiekkel együtt érkeztem meg arra a helyre ahol a foglyot őrizték. Mielőtt leszálltam volna a lóról megmarkoltam a kantárt és nagy levegőt vettem, hogy erőt gyűjtsek. Leugrottam a hátasról és közelebb léptem, hogy szemügyre vegyem azt a bizonyos sötételfet, aki… nem is sötételf ! Azt hiszem mások is észrevették ezt, és néhányan hangot is adtak gondolataiknak. Hirtelen nem is tudtam mit gondoljak. Meglepődtem. Daratrine ment oda hozzá az elfek közül legelőször és meg is szólította. Mikor megkérdezte, hogy van e nála kártya azt hittem hangosan fel fogok nevetni. De nem tettem. Azt hiszem a többi elf nem értékelte volna annyira. Viszont arra jutottam a nőt hallgatva, hogy ha ő így tud viszonyulni hozzá talán nekem sem kéne félnem, főleg úgy hogy ő nem is sötételf. |
| | | Stylet Hozzászólások száma : 131 Join date : 2015. Jan. 01.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Szomb. Jún. 20, 2020 12:33 pm | |
| Hiába töröltem képen, és fenyegettem meg, még így sem hajlandó semmi értelmest mondani ez a rohadék elf fajzat. Pedig nagyon bíztam benne, hogy mégis csak hajlandó lesz legalább egy kicsit köpni a vérén kívül is valamit. Kicsit el is morfondírozok rajta, hogy tényleg csak egyszerűen szét kellene most taposnom a gigáját, és véget vetni ennek a huzavonának... Viszont annyira makacs módon ellenkezik a vallatással kapcsolatban, hogy már csak emiatt is elkezdett egyre jobban érdekelni, hogy miről is lehet végül is szó. Hogy egy kicsit lehiggasszam magam, veszek egy nagy levegőt, és kifújom azt. - Jól van. Megmarkolom a felsőjét, hogy annál fogva rántsam fel ismét a földről. Lassan többet ráncigálom ezt az elfet, mint egy krumplis zsákot egy piaci kofa... - Úgy látszik tényleg elég fontos lehet, ha ennyire próbálsz ellenállni, és nem vagy hajlandó beszélni. Szóval, akkor menjünk most már tényleg. Vicsorgok rá egy enyhén hamiskás mosoly szerűséggel, miközben megvonom a vállamat, és ha elindul a falu felé én is neki iramodok. Annyi kivétellel a korábbiakkal ellentétben, hogy most nem tervezem bántalmazni. Legalábbis egyenlőre nem. - Meg akartam bizonyosodni róla, hogy tényleg annyira fontos lehet-e ez a dolog, hogy feláldoznád akár az életedet is érte. Vetem azért még oda neki menet közben, és felé nyújtom a kulacsot, hogy ha még hajlandó elfogadni, öntsek belőle a vérző szájába, ha már hátrakötött kezekkel úgy sem tudna magától inni. - De bocsánatot nem fogok kérni, mert attól még tényleg élveztem is kicsit... |
| | | Isabella Hozzászólások száma : 571 Join date : 2016. Dec. 14. Age : 29
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Hétf. Jún. 22, 2020 11:53 am | |
| Mesélői
Stylet
A futár kissé kétkedve veszi a szavaidat, de nem késlekedik azzal, hogy igyon a vízből. Miután végzett vele, a szája szélén még egy picit véres víz gurul lefelé, majd a megkötött kezeit felemeli, miközben a számodra egy kissé ismeretlen útra kanyarodik: -Nem gondolod, hogyha így jelenek meg a faluban, akkor egy kissé lehet agresszívabban fognak hozzád állni? Nem vagyok én kötekedő, de szerintem barátságosabb lenne a megjelenés, még akkor is ha jól összevagyok verve...-jegyzi meg neked és közben arra az útra tér rá, amin már te is járhattál egy pár alkalommal: Nem a te törzsed faluja van errefelé, ami jóhír lehet azt illetően, hogy beengednek-e vagy sem. Ha pedig engedsz a hírvivőnek és eloldozod a kezét, akkor pár óra séta után maga elé mutat, ha pedig nem engedtel el akkor csak fejével biccent, hogy látja is a falut. -Ez az első állomásom, tudtommal még van pár falu ahova el kell vinnem a hírt, de ló nélkül jócskán nehezebb lesz...-jegyzi meg kissé szomorúan, belegondolva, hogy látta a lovát kibelezve... Lehet kedves volt neki az állat? -Szóval van valami terved, vagy csak beakarsz kísérni? Nem vagyok ellenére, hogy ötleteljünk egy kicsit, de kezd nagyon fájni a szám, így értékelném, ha hamar bemehetnénk a faluba ellátásért...
Tündék az úton:
Daratrine bár még az indulás előtt elég sokat akar a nemessel kötekedni az már nem nagyon akar semmit rá mondani. Talán megérezte, hogy felesleges, mert csak beletörik a bicskája? Minden esetre hümmögéssel és morgással fejti ki a nemtetszését az inzultáló szavainak és amikor a koccintás említésre kerül, akkor a lelkes és védelmező nemes áldását is adja rá, sőt hozzáteszi röviden, hogy az italt arra az alkalomra, majd ő állja, ha sikerül a küldetés.
*** Később az úton: A törpe mosolyog a szavaidra, majd kicsi nevetgélés után ő is felel neked Daratrine: -Hát tényleg nem mindenki jöhet ilyenre, mondjuk én inkább jövök el veszélyes küldetésekre, minthogy a tárgyalóban a poros papírokat szaglásszam és tárgyaljak valami botorságról. Egyébként a páncél muszáj, sőt most is kéne viselnem, de itt kiláthatja a népemből?-mosolyog rád, majd feltesz egy kérdést: -A lány akivel a király előtt megjelentél, ő kicsoda? Talán húgod, barátod?-majd ha válaszoltál még egy kérdéssel bombáz téged, úgy néz ki szeret beszélgetni: -Mondcsak... hallottam, hogy balhé volt a felszerelés egyeztetésnél, ez nálatok gyakran előfordul? Csak mert a királyod eléggé rendezettnek és mindent békésnek jellemzett.-teszi fel érdeklődéssel irányodba, na meg egy ideig a fejedet is vizsgálja, lehetséges a kitűnő és kiemelkedő frizurád miatt, mert hát nem mindennap lát a törpe kopasz elfet nem igaz?
***
A faluban
Az ork Fredericnek bólint egyet, jelezvén értette amit mond, és utána kezd felelni a kérdésekre, sorban az elsőre először a tündének: -Jó eséllyel igen, ha a neves tündeerdő felé mentek, részemről semmi akadálya, hogy itt maradjanak.-majd fordul az emberlány felé is: -Éppen kísérték át őt a hegyeken, lehetséges, hogy a síkságra akart eljutni, miközben az egyik sasszem meglátta a karavánt, ezután mi rajtuk ütöttünk és miután minden más self meghalt megadta magát. Azóta nem nagyon mondott értelmes dolgot nekünk, csak azt, hogy az egyik nagy háznak a tábornoka. Ezért is gondoltam, hogy jobb lenne ha a fajok közösen állnának neki kifaggatni a szemetet.-indul el végül. Mire kap még egy kérdést Daratrinetól. -Nos meglehetősen. Ameddig a hír eljutott hozzátok, addig egyszer behoztuk a faluba is, de az óriási hiba volt. Csak a viszályt keltette idebent, és arra nekünk itt semmi szükségünk, úgyhogy inkább visszavittük oda ahol rátaláltunk.
***
Pár órával később a kocsinál:
-Ahogyan említettem... Itt volt a rajtaütés. Rengeteg self és pár bátor ork elesett itt. A vér azóta sem száradt fel, lehet emiatt a gonosz lény miatt, nem tudom.-feleli az ork Daratrine kérdésére, miközben már Nargash a ketrec mellett áll. A fura szerzet felnevet az ork kérdésére és bár nagyon szívesen válaszolna, biccent egyet jelzőleg mögé, hogy nézzen hátra, majd hozzáteszi: -Úgy hiszem ez őket is érdekelné nem igaz?-majd ezután megigazítja a szemén a tárgyat és mosolyogva vár amig ide nem ér a karaván. Nem is telik el talán egy perc sem, mire egy kisebb tömeg alakul ki a szerzet körül és először Vex töri meg a csendet szavaival, amire felnevet a démon és ezt feleli: -Ó kislány, ha te tudnád ti milyenek vagytok az én szememnek, akkor nem mondanál ilyen szavakat... De hogy tudd, most mélyen a lelkembe gázoltál!-nevet fel az utolsó szó után ismét, majd a tünde szavaira felkapja a fejét és a démoni nevetése is hirtelen abbamarad: -Köszönöm az elismerést!-hajol meg, majd végignéz a társaságon:-Nos az orkok nem láttak el túl sok dologgal, de van pár poharam számotokra, de sajnos...-pillant az ork sámánra, aki a következő szavakra csak morog egyet: -Kártyát nem adtak, ahogy más szórakoztató dolgot sem a pár ügyefogyott őrön kívül. De ők sem túl nagy szórakozás egy idő után...-majd nagynehezen Frederic és Nargash is újra szót kap a nagy ferfordulásban. -Annyit szedtünk ki belőle, hogy sötét elf tábornok, nekünk meg aztán teljesen ugyanolyan volt, mint bármelyik self, főleg amiatt, hogy van belőlük is korom és hamu színű is.-kér elnézést tulajdonképpen a sámán, és ha a tekintetét fürkészni bárki is, akkor nehéz róla bármiféle érzelmet is leolvasni, hogy vajon hazudik-e vagy sem ezt a tudást illetően. Nargash szavaira pedig eközben a démon megilletődve felel, miközben arcát kapargatja: -Nem kell rögtön ilyen durvának lenni ork uram...-néz mélyen a szemébe és ha az ork nem szakítja meg a szemkontaktust, de miért is tenné? Mert lehet, hogy egy kihívásnak veszi a farkasszemet, amiről hírhedt, hogy aki megszakítja az gyáva. És ha Nargash így nem is szakítja meg, akkor a Démon teszi meg azt jópár másodperc múlva. -Hmm.. biztosíthatlak barbár barátom, hogy még nekem is fájna, ha megvágnátok, és azt kell mondjam, hogy kezdetek megbántani... minek képzeltek engem? Miért ennék meg egy érző lényt?! Annál jóval jobb dolgok is vannak, amivel el lehet tölteni vele az időt. Mondjuk ahogyan a kedves barátotok mondta, kártyázással.-teszi keresztbe a kezét, miközben csóválja a fejét, majd keres egy másik tekintetet, akivel farkasszemet nézhet. Lehet, hogy próbára tesz titeket, hogy ki elég bátor, hogy a szemébe nézzen? Ki tudja... Tekintete pedig ezúttal Vexen áll meg, és ha a lány farkasszemet néz vele, akkor elmosolyodik, és ugyanúgy nagyjából fél percig nézi a szemeit. Ezután egy rövid drámai, sőt színpadias fordulatot tesz maga körül, kezeivel a szemén lévő fura tárgyat igazítva meg a végén, miközben a másikat szélesre tárja, hogy belekezdjen a túlságosan is feltűnősködő mondandójába: -Milyen illetlen is vagyok, még be sem mutatkoztam: Varden vagyok, a legdicsőbb sötét elf ház egyik tábornoka. A kedves és mindig őszinte, a bátor és vendégszerető Varden!-hajol meg előttetek színpadiasan, kiemelve a címeit, amiről sejthetitek, hogy ő találta ki magának, majd miután eszébe kap, akkor poharakba kezd teát töltögetni, amiket aztán sorban oda is ad azoknak akik kérték, ha közben meg nem gondolják magukat. Majd miután az eddig kért két teát odaadja, Daratrinenak int, hogy nyugodtan másszon fel, miközben Sitarára szegezi a tekintetét: -Hölgyem, esetleg ön is kér az italból, eddig annyira csendesen figyelte az eseményeket, lehet, hogy az ital jót tenne magának is.-mosolyog rá, majd a válasznak megfelelően cselekedik.
Infó Daratrinenak: a csapatod így épül fel: Van saját bevallásuk szerint átlagos varázstudóból 15 elfed (Haladók), akikből 5-en dárdát kértek, 7-en kardot és hárman pikát. Van ezen túl négy "nagyon értek a természet nyelvén" (Mesterek) mágusod, belőlük 3-an dárdát kértek és egy kardot ezen túl pedig van 6 elf akik nem nagyon értenek a mágiához (Járatlanok), csak a nagyon alapokat tudják, ők fele-fele arányban kértek kardot és dárdát Ahogyan említetted, mindenki elfogadja az íjat és nyilat A csapatodban vagytok még ti ketten is, és Helli (nehézpáncél, és egy fejsze van nála, egy kis kerek pajzzsal), így összesen 28-an indultok útra. Ehhez csatlakoznak később a játékosok (őket nem lehet irányítanod egyértelműen), de rajtuk túl lesz egy gyógyító oawád Odna és még majd később egy kis meglepetés. |
| | | Destiny Vex Hozzászólások száma : 18 Join date : 2020. May. 14.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Vas. Jún. 28, 2020 4:03 pm | |
| * Amikor megérkezünk egy kisebb csapat elf is nem sokkal később megérkezik, Fred bemutatkozik nekik, bár nem hallottam, hogy a kopasz elf mondta volna a nevét. Azért felé fordulok és bemutatkozok neki.* - Vex. Azonban, lehet én vagyok süket, de a te nevedet nem hallottam hölgyem... * felelem neki, majd ha bemutatkozik akkor egy bólintással nyugtázom a választ, majd már a törzsfőre szegezem tekintetem, hogy végighallgassam a válaszát. Észrevették a karavánt megtámadták, és igazából, ezen a tábornokon kívül mindenki meghalt közülük. Közben lassan odaérünk a vagonhoz, amit megpillantva előre lovagolok, még hallom amint az elf hátra szól a többieknek, hogy és még őt tartják fegyelmezetlennek. * - Hallom ám! * azzal tovább lovagolok, hogy megérkezve az ork és az oawa között megtekintsem, a foglyot és pár gúnyszóval illessem. Amikor megérkezik a kopasz fejű tünde is és mint egy selyem fiú olyan hangnemben beszélgetni kezd, vele, amire én csak a szememet forgatom. Nem bírom az ilyen embereket, így el is indulok, Fred mellé, amikor is hirtelen teljesen megdöbbent arcot vág, ahogy meglátja a foglyot, ami egy varázslónál tudtommal ritka dolog. Legalábbis az eddigi varázsló ismereteim alapján. Így hát odahajolok mellé és a fülébe súgom. * - Nem akarok, izé lenni, de mi az a démon? Őszinte leszek fogalmam sincs miről beszélsz, de az ábrázatod az mutatja, hogy ez nem jó dolog. * ezek után figyelek fel az ork mondatára, hogy az acél fog e rajta, amit a démon, könnyedén le is ráz, hogy igen, rajta is fog. Így nem reagálok rá sehogy se. Hanem a börtönéhez lépek és közben a szemébe nézek, mintha nem akarná levenni rólam, kicsit olyan érzésem támad, de viszonzom a tekintetét és fenttartom, addig amíg másra nem néz. Majd ha még mindig áll a teázás akkor ha kinyújt nekem egy csészét elfogadom és belekortyolok. * |
| | | Lashrael Laralytha Hozzászólások száma : 1607 Join date : 2017. Jun. 27.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Csüt. Júl. 02, 2020 1:41 am | |
| Daratrine Velatrys Awyrisban Kissé csodálkozva emeli fel a szemöldökét, mikor a páncélzat kötelezőségét emlegeti a törpécske, és néhány elismerő bólintással reagál. - Legalább megúszod, hogy egybeolvadj a páncéloddal. Mások biztos ezért nem veszik le, mert nem akarják, hogy kiderüljön – vigyorodik el, még mindig jól szórakozva ezen a gondolaton, majd hátranéz az álmoskás, karikás szemű Sitarára, mikor személye említésre kerül. – Fogalmazzunk inkább úgy, hogy ismerős – néz vissza Hellénára egy mosoly társaságában. – Megbízható gyógyító, a városban alátámasztanák többen is – bök hátra a válla felett az épületek irányába. A törpe következő kérdése hallatán kis híján felnevet, végül a nagy részét sikerül lenyelnie, és így csak a fojtott kacagás jellegzetes hangja hallatszódik felőle. – Csak az újításokat nehéz elviselniük, és valószínűleg a koponyám kerekségét is irigylik. Látszik, hogy nem ejtettek a fejemre, még ha azt is hiszik – simít végig csupasz fején jelképesen. – Emiatt viszont nem kell aggódni, amennyire én tudom, csak én vagyok ennyire megosztó egyéniség a tiszti karban. Ahol nem vagyok jelen, ott nem szoktak nézeteltérések lenni, bár nem is vonják kérdőre a másik képzettségét sem – vonja meg a vállát töretlen jókedvvel. – Népünk nagyon ragaszkodik a hagyományokhoz, és aki ettől eltér, gyakran kinézésre kerül, nekem viszont annál szórakoztatóbb végignézni a hitetlenkedő és méltatlankodó arcokon. Túl sok a befásult alak, szinte érzem rajtuk, hogy hiányzik az életükből a szórakozás, én meg biztosítom ezt a jelenlétemmel – tárja szét egy kissé a karjait, bár a hangsúlya miatt nehéz kitalálni, mit gondol komolyan, ugyanis leginkább valami nevetséges tréfának tűnik. Az Oughwar hegyek között Kis híján felnevet, mikor észreveszi az emberférfi meglepetését – nagyra nyílt szemeiből és vonásaiból süt a döbbenet, és szinte kizárt, hogy azért illetődött volna meg annyira, mert egy konkrét csapattal jöttek az elfek. Na meg amennyire látja, napsütéstől csillogó koponyáját figyeli, ami miatt teljesen biztossá válik, hogy kopaszsága a kiváltója mindennek. Kár, hogy ilyet a palota környékén már nem lát, túlságosan hozzászoktak a jelenlétéhez és megjelenéséhez, pedig aztán...! Jót derülne a buta fejükön. Mielőtt olyan nagy lendülettel áttrappolnának az ork falun bizonyára minden itt lakó nagy örömére, nem neki kell megállítani a menetet. Abban a lélegzetvételnyi időben, ami adatik nekik, az emberférfi bemutatkozik, vállalva a kezdeményezést, mire egy félmosolyt eleresztve nyújtja a kezét kézfogás szándékával. - Azt hiszem, így szokás az emberek felé – tartja a kezét, és ha elfogadja, akkor katonásan, de semmiképpen sem fájdalmasan rászorít, egyet-kettőt rázva. – Daratrine Velatrys vagyok, ennek a csapatnak a jelenlegi vezetője – lép egyet hátrébb, hogy féloldalasan állva ránézzen az emlegetett társaságára, közben elengedve a férfi kezét, ha elfogadta a gesztust. Ha a következőnek tömören és kevesebb illedelemmel bemutatkozó nő így is hozzáteszi, hogy nem hallotta a nevét, akkor barátságos mosollyal fordul az irányába. - Semmi gond, nem vártam el, hogy meghalld. Hiányoznak hozzá a füleid – ér saját hegyes füleinek végéhez. – Daratrine Velatrys vagyok – mutatkozik be megint ezúttal egy köszöntő meghajlással, ha igényelt. – Ha halknak bizonyultam, akkor szólj, hangosabban is elmondom a nevem – teszi hozzá segítőkészen, ám ha nem szükséges külön bemutatkoznia Vexnek egyáltalán, akkor a nő neve elhangzását követően hajol meg. Ezt követően a sámántól is megkapja a választ a saját kérdésére, mire újra a csoportra tekint, kissé eltűnődve. - Inkább akkor jöjjön mindenki, ha hosszú az út odáig, ránk is esteledhet akár odafele, akár visszafele a falu felé... Vagy annak megkerülése során – simít párszor végig az állán. – Nem lennék boldog, ha egy meglepetéstámadás részesei lennénk minimális védelemmel - tart egy kis szünetet, ha valakinek lenne ellenvetése ezzel kapcsolatosan, és nem is tartja fel az indulást a továbbiakban. Kissé azért megilletődik a helyzettel kapcsolatosan, később pedig újabb meglepettség látszik rajta, amint fény derül a távolságra is. Nem kifejezetten van lenyűgözve attól, hogy ennyire messzire vitték a foglyot, meg is vakarva hátul kopasz fejét, inkább nem mondva ki a gondolatait ennek kapcsán. Az orkok döntése az orkok döntése, még ha az indok nem is győzte meg kifejezetten. Mármint... Lehetett volna közelebb is rakni, mint „meglehetősen messze”, aminek a váltását könnyebb szervezni és könnyebb elérni a foglyot újabb és újabb ellenőrzésekre egyaránt, na meg a váltást is gyakrabban lehetett volna elintézni. Ráadásul állítólag fontos az illető, így semmiképpen sem rakta volna ilyen messze; bőségesen elég lett volna a falutól egy órára lerakni, közölve a falusiakkal, hogy ideiglenesen kerüljék azt a vidéket, ha annyira viszálykeltő az illető. Talán még fél óra is sok lett volna... Fredericre sandít, mikor csendes megjegyzése elhangzik, aztán visszanéz a sámánra, miközben fejét vakaró kezét inkább lova nyakára teszi, hogy megsimogathassa az állatot. - Hát... Szerencsére nem látom, ha megőszülnék az út során, de nem mintha ez annyival megtoldaná az így is hosszú lovaglást... – válaszol hasonló hangerővel, mint a férfi, és amint a hátas nélküliek is megkapják a saját lovaikat, folytatódik az út most már inkább unalmasabb része. Amennyire hallja, az alárendelt csapat tagjai egymással néha beszélgetnek, de az idő nagy részében csend van. Kivételesen ez nem zavarja, tekintettel arra, hogy órák kérdése, és megérkeznek a fogolyhoz, ami kicsit aktívabb területmegfigyelést vált ki belőle, már csak azért is, mert nem véli túlságosan őrzöttnek az illetőt, sőt. Ha fontos tagja a sötételf társadalomnak, még az is lehet, hogy érte jönnének, hiába nem túl nagy a valószínűsége ennek az éjtünde mentalitás ismeretében. Bár tény, hogy ennek a fogolynak a helyzete még nem veszett fejsze nyele, mint ami Dreyndra hadvezéré volt, aki jóformán egy tiltakozó szó nélkül bevonult a cellájába. Egy-egy szűkebb ösvényen hátra-hátranéz a csapatára, ellenőrizve, hogy minden rendben van-e, néha gondolati úton kérdezve rá néhány katonánál, akiket éppen nem lát. Gond azonban egy szál sem, sem állat nem zavarja meg az útjukat, sem egyéb szörny vagy rablóbanda – bár ez utóbbit egyébként is nehéz lenne itt elképzelni. Az orkok valószínűleg már megcsinálták volna őket vacsorának. Mikor már annyira közel érnek a helyszínhez, hogy látni is lehetett a véráztatta területet, Vexhez csatlakozik Frederic is az előrerohanásban. Jaj, nem lesz jó ez így! Az emberekkel csak a baj van, még nagyobb, mint vele! - No, akkor nem fog meglepetésként érni, ha összekötözve ébredsz valamikor – kiált utána, aztán csak megcsóválja a fejét, majd csatlakozik a sámánhoz. A faluban elmondottak tudatában nem meglepő a számára, hogy ez volt az a hely, ahol összecsaptak a felek, amit egy bólintással le is reagál, más egyebet viszont nem fűz hozzá. Ebből kiindulva nem valószínű, hogy egy egyszerű sötételf lesz, vagy valami különös mágia birtokában van, vagy a csatlósok egyike van itt... Bár utóbbi esetben a korábban emlegetett tábornoki pozíció kicsit meginog, mert nem tartja valószínűnek, hogy egy démont tartanának tábornoknak a sajátjaik helyett. Aztán fene tudja... Nem mintha annyira tanult lenne sötételf társadalomismeretből. A kocsihoz érve a kedves fogolyról igazán másfajta vélemények születnek, Vex azonnal gúnnyal indít, míg ő inkább dicsérgeti – amit hallhatóan az ork szórakoztatónak talál, hacsak a horkantása nem valami mást jelent. A démon sem rest reagálni mindezekre: jókedvűen fogadja a csípős szavakat, burkolt fenyegetést vélve felfedezni mögötte, és aki nem egy kő alatt élt, nagyon is jól tudja, hogy finomságként tekintenek az itteni életekre ezek a pokolból jövő dögök. - Ami tény, az tény, ezen nincs mit köszönni – vonja meg a vállát, megtartva szórakozottságát, de aztán elhúzza a száját, hogy micsoda borzasztó fogvatartói voltak ennek a meglepően kellemes egyéniségnek. Nem mintha alábecsülné vagy tényleges barátként kezelné – a démoni léte miatt nagyon is elővigyázatosan kell kezelni őt, de ezt sem akarja véresen komolyan venni. Az maradjon más elf dolga! – Ó, a pohár miatt ne aggódj, nekem jó az is, ha kulacsba töltöd – fejti le az övéről függő kulacsát, beadva a démonnak, ha megfelel neki ez a megoldás, újabb, elégedetlenkedő ciccegéssel fogadva, hogy nem kapott semmiféle időelütő tárgyat. – Ejnye, borzasztó ellátás lehetett ez, de majd ha visszaértünk oda, ahonnét jöttünk, egy jó hazai tea mellett bepótoljuk ezt a kártyázást! – ígéri meg, más kérdés, hogy odaengedik-e egyáltalán a leendő cellájához vagy teljesen eltiltják tőle. Nem tartja valószínűnek, hogy egy általános kínzás bármi hatással lenne rajta már csak a most mutatott személyisége és faji mivolta miatt, inkább annak a fajtának tűnik, akivel többé-kevésbé normálisan beszélni kell. Valószínűleg elcsicsergi ő az információkat, csak teleszórja minden más hazugsággal, hadd gondolkodjanak és hámozzák ki a hazugságból az igazságot... Első benyomásra legalábbis ezt gondolja róla, elképzeléseiből azonban a sámán szavai rántják ki, mire rápillant, legyintve egyet. - Nem gond, nem a helyiek feladata volt ez úgyse – löki el magát a kocsitól egy kissé. – Egy beszélgetést vele meg nem hagynék ki – bök mag mögé a bent tartózkodóra, és Fredericnek is sikerül közben összeszednie magát, bár még mindig olyan leforrázottan áll, mint akire egy dézsányi forró vizet eresztettek volna. Szerencsétlen alig tudja összeszedni magát, ami majdnem megmosolyogtatja, hiába ez a normális reakció – valószínűleg az egybegyűltek azonban rajta kívül aligha kategorizálhatóak a normálisba. Az ork be is mutatja, milyen a nem normálisba esni. - Így van, így kell ezt! – veregeti meg az agyaras vállát, bár nem hiszi, hogy a démon út közben akarna megszökni – ha meg akarna, már megtette volna korábban, így valószínűleg nem lesz szükség arra a rúgásra. Háttal nekitámaszkodik a kocsi oldalának, karba téve a kezeit, hogy Fredericre emelje a pillantását. - Ha meg akart volna szökni, már régen megtette volna és nem itt csücsülne a helyén, teljes lelki nyugalommal, mint aki az egyik ivópartnerére vár a kocsmában – ránt egyet a vállán, ezúttal Fredericnek címezve a szavait. – Ha vannak hátsó szándékai, akkor vannak hátsó szándékai, a parancs meg parancs marad. A tényen nem változtat, hogy el kell vinni őt innen, legfeljebb elővigyázatosabbak leszünk az út során – tárja szét a karjait néhány másodpercre, majd újra karba teszi azokat, megmosolyogva a férfi túlzott aggodalmát. Ha túl sokáig tart ez az állapota, akkor lehet, ad neki pár intő szót, mert hosszútávon nem lesz hasznukra, ha ráfeszül valamire, tekintve, hogy befolyásolhatja a küldetést és a csapat lélekszámának változását egyaránt. – De nézzük a jó oldalát! – emeli meg jobbját, mutatujját kinyújtva az ég felé. – Legalább nem bivalyos ocsmányságot kell kísérnünk. Őrá rá lehet nézni, a kis illedelmesre, Bivaly gusztustalan démonairól aligha lehetett elmondani ugyanezt – gondol vissza azokra a torzságokra, örülve annak, hogy kitakarításra került az a fertő, bár garantáltan nem törölték el az ottani dögöket Neminráról. Figyelmét eltereli aztán az ork, aki azonnal egy vigyort vált ki belőle kardjának kirántásával. Végighallgatja aztán a démont is, bár nem fordul meg, hogy szemtől szembe nézzen vele, kényelmesen elvan ő a hátának megtámasztásával; jelképesen az ablakot figyeli, ezzel fejezve ki figyelmét, viszont amint ennek a beszélgetésszálnak vége, biztosan megy majd, hogy megbeszélje a csapatával a felállást. Le is nyeli pár odacsípését, amit majdnem közbekotyog, miszerint nem kell elfogyasztani senkit, elég megkínozni. Az éjtündékből kiindulva ez lenne a leglogikusabb, de a maga részéről is szívesebben marad az egyszerű szórakozásnál, így az emlegetett kártyázásnál. - Szerintem elteheted a fegyvered, agyaras – mondja letörölhetetlen vigyorral. – Ha kimászik a helyéről, akkor a visszarúgása közben használhatod úgyis. Amennyire lehet, békés utat szeretnék, és nem dühíteném fel; tetszik, hogy ilyen modoros, és viselkedik. Kellemes társaság lesz – emeli meg a kezét, hogy feje mellett bekopogjon a kocsiba, majd ellöki magát, hogy a kicsit odébb lévő csapata elé menjen. – Összekészítem a csapatot, és ha nincs más hátra, akkor indulhatunk – int egyet a társaságnak, mintha csak búcsúzna, pedig nem megy ő annyira messze. Léptei közben hallgatja a férfi bemutatkozását, viszont elmenetének köszönhetően, hacsak nem szólítják meg, nem fordul vissza a teájáért, legfeljebb a megbeszélést követően. Ha azonban bárki jelezné felé, hogy érkezik a kért ital, akkor sarkon fordulva odalép a kocsi elé, elveszi, és egy mosollyal köszöni meg. //A továbbiak csak abban az esetben érvényesek, ha valaki visszahívta. Ha nem hívná vissza senki, akkor annak fényében a következő posztom eleje lesz érvényben!// - Köszönöm! A vendégszereteted bizonyára határtalan, és majd igyekszem ezt viszonozni – emeli meg a kulacsát, ha abban kapta, ha pohárban, akkor pedig azt, persze csak óvatosan, nehogy kilötykölje. – Engedelmetekkel pedig akkor gyorsan tájékoztatom a kedves elfjeimet, hogyan tovább, és ha nincs ellenetekre, akkor egy kisebb pihenő után indulhatunk is – pillant a többiekre, ellépve a kocsitól, ha esetleg valaki bámészkodni kívánna még, ő addig vagy az oldalára csatolja a kulacsot, vagy a pohárból megpróbálja átönteni ugyanebbe az edénybe, és úgy az oldalára csatolni. Elsősorban most az idegenek véleményére kíváncsi ennek kapcsán – őt aztán nem zavarja még több kényelmes lovaglás, aminek egy részét lehet, a kocsi tetején fogja tölteni, pont meglátva, ahogy Vex szinte már felelőtlenül beleiszik a teába. Ha lenne bármi a szájában, biztosan kiköpné, így viszont legfeljebb a szemei eshetnek ki megdöbbenésében. Komolyan beleiszik egy olyan dologba, amiről nem tudhatja, mivel bűvölhették meg vagy milyen alapanyagok vannak benne? Jóságos Természet Anya! Legalább jó tesztalany... Vajon rakott bele hashajtó hatású növényt a lefőzésénél? Végeredményben az nem méreg, de biztosan mulattató lenne a démon számára egy ilyen pofás csíny. - Biztos engem akarsz félteni? – érdeklődik Frederictől, most már tényleg megindulva a csapata felé, csak addig figyelve az embert, amíg választ ad neki akár ábrázat formájában, akár szavakkal. Vélhetően még nem ér olyan messzire, hogy ne hallaná meg a démon következő szavait, amelyek célját az emlegetett hallgatagság miatt gyorsan kitalálja. A vörös loboncúra pillant a válla felett, de nem áll meg, helyette hamarosan megint a csapatán függeszti a pillantását. ~ Ha el is fogadod, lehetőleg kerüld az elfogyasztását, amíg meg nem tudjuk, pontosan mi volt benne ~ jelenik meg Sitara gondolatai között. ~ Ha van üres kulacsod, akkor javaslom, hogy abban kérjed.
A hozzászólást Lashrael Laralytha összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 05, 2020 10:14 pm-kor. |
| | | Viridiel Hozzászólások száma : 3300 Join date : 2014. Nov. 23.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Csüt. Júl. 02, 2020 11:38 am | |
| Frederic
Meg voltam rökönyödve, hiszen tanultam az éjelfek szövetségeseiről és segítőiről, de igazából most láttam egyet közvetlen közelből csak. Olyan sok szóbeszéd és kifacsart történ szólt róluk, hogy természetesen megdöbbentem, hogy itt ücsörög egy teljes nyugalomban. Biztos voltam abban, hogy a következtetésem helyes és nem az orkok fogták el, hanem egyszerűen hagyta magát elkapni, mert volt valami szándéka ezzel. Rajtam kívül vagy senki nem volt tisztában azzal, hogy mik ezek, vagy csak annyira bolondok voltak, hogy nem hitték el, hogy ártani tudna nekik, úgy vették körbe, mint valami vásári látványosságot. - A démonok egy gonosz világ teremtményei, akik mindent megteszenek, hogy rászabaduljanak a mi világunkra és bekebelezzék azt. A selfekkel kötnek szövetséget, ők azok, akik meg tudják idézni őket, hogy aztán lelkeket és szellemeket kaparintsanak meg maguknak. Vannak démonurak, akik egész seregeknek parancsolnak és bocsátják akár ezeket az éjelf urak segítségére, ha paktumot kötnek. – hadartam el Vex kérdésére, miközben le nem vettem a szemem a vidáman minket figyelő teremtményről. Rosszallóan csóváltam a fejem, amikor az ork, aki már előttünk itt volt, könnyedén kijelentette, hogy ő nem tartja veszélyesnek a fickót. - Fogalmad sincs, hogy mire képes. – mondtam neki figyelmeztetően. – És bár lehet, hogy igazad van és vagyunk annyian, hogy legyűrjük, de közben sokan meg is halhatnak, csak mert elbíztuk magunkat. Tudjuk meg inkább mihamarabb, mit akar. – javasoltam. Eddig még nem hallottam olyan esetről, amikor egy ilyen lény egyáltalán szóba állt volna velünk, bár, mintha a király említette volna, hogy egy kisebb csapatot vezető női démoni harcos, ajánlkozott volna Észak Bivalynál, de a feltételei megengedhetetlenek voltak. Vajon ez, a mézes-mázos modorával mit akar? Közelebb léptem, nem foglalkozva azzal, hogy milyen ellátást hiányol, miután véráztatta ork földön áll. - Lehet, hogy van, akit nem zavar, hogy démon vagy Varden, aki még ha hinni lehet a nagy szavaknak, akkor self tábornok is, és leülne veled kártyázni. – nézek nem kicsit felháborodva a kopasz elf nőre. - Egyébként nem tisztem, hogy védjelek, vagytok elegen. - tettem hozzá, főleg mivel végig volt olyan érzésem, hogy a szavai egyben kioktatások is. - Nekem meg van a feladatom a királytól és abban nincs benne, hogy összehaverkodjak a fogollyal, de lehet neked mást mondott a királyod. Nem tudom mi ütött bele vagy mi a szándéka, de különös, hogy pont ő az, aki „pajtáskodni” akar a legfőbb ellenségükkel. - A többi jelzőt nem illetem szóval, mert nem is tudtam, hogy a démonok szótárában egyáltalán létezik. – mosolyodtam el hidegen. Megvártam, hogy a figyelmeztetésem ellenére, van aki leáll teázni a fickóval, aztán feltettem a kérdést. - Miért? Miért maradtál itt? Milyen tervet forgatsz a fejedben? Ha ötletelnem kéne, azt mondanám csali vagy, aki így próbál az uralkodó elé jutni, hogy aztán végezzen vele. – szegeztem neki az elképzelésemet. Engem nem fog megtéveszteni a bűbája, mint Vex-et. |
| | | Sitara Hozzászólások száma : 30 Join date : 2020. Apr. 13.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Kedd Júl. 07, 2020 6:26 pm | |
| Miután szinte mindenkinek feltűnt hogy a fogoly nem sötét elf, nagyobb lett a hangzavar. Sokan elkezdtek a démonhoz beszélni, aki kissé nagyszájúan válaszolgatott. Mivel megvan a véleményem a kormos képűekről és azokról is akik jó kapcsolatot ápolnak velük, megpróbáltam a háttérben maradni. Főleg mikor egy orkkal majd egy ember nővel is farkasszemet nézett. Ha a közelemben volt Daratrine észrevétlenül megpróbáltam mögé kerülni, ha viszont nincs csak láthatatlanná válni. Ez talán gyávaságnak tűnhet, és lehet az is, de semmi kedvem nem volt hosszabb szemkontaktust létesíteni egy ilyen alakkal. Szerencsére nem talált annyira érdekesnek a fogoly és a két személy után már mással se volt kedve összemérni bátorságát. Ehelyett fordult egyet és a szemén lévő érdekes tárgyat megigazítva bemutatkozott. Kijelentésére miszerint ő kedves és őszinte, majdnem felnevettem de aztán visszatartottam. Lehet hogy túlságosan hajlok arra hogy előre megitéljek mindenkit, de ebben az esetben azt hiszem talán jogos is lehet. Persze még kiderülhet róla, hogy olyan mint egy szelíd bárányka, de ezt nem tartom túl valószínűnek. Az egyetlen dolog amit talán még igaznak tűnt az a vendégszerető tulajdonsága, hiszen mindenkit megkínált itallal sőt engem külön meg is szólított, bár ennek nem örültem kifejezetten. Daratrine ha eddig egyáltalán a közelemben volt most már biztos elindult és egyébként sem tűnt volna túl felnőttesnek, ha elbújok… Viszont segítséget így is kaptam. A nő gondolatban üzent jó tanácsot az itallal kapcsolatban. Nem tűnt túl jó ötletnek elfogadni az ajánlatot, de tudtam, hogy van egy üres kulacsom, így hát köszönet mondás közben odanyújtottam Vardennek a flaskát. |
| | | Nargash Hozzászólások száma : 42 Join date : 2018. Dec. 26.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Hétf. Júl. 13, 2020 3:30 pm | |
| Öröm látni, hogy ilyen zökkenőmentesen megy minden. Még el se indultunk, de már most kis híján egymásnak ugrik a rögtönzött csapat - a fogoly pedig úgy tűnik, mintha élvezné az egészet - nem tűnik egy beszari alaknak. Kitér a kérdésem elől, a sértegetésre és a dicséretre ugyanolyan meghatározhatatlan módon reagál, még a kártyázásra is van válasza. Nem rossz, nem rossz. A sámán mentegetőzni kezd, meg tábornokként emlegeti a démont. Minek? Engem aztán nem érdekel, miféle szerzet - mondani bármit mondhat, ha meg erőfitogtatni akar, az még az én szememben is esztelenség lenne. Vagy három tucat ellenféllel szemben hepciáskodni nem vall túl sok sütnivalóra. A kérdés csak az, mi legyilkoljuk-e egymást addig? A kopasz hangot is ad a véleményének, amit csak unottan hallgatok, hisz nem érdekem beleavatkozni a vitájukba - viszont mikor kimondja a Bivaly szót, felkapom a fejem, és bár egyelőre nem teszem szóvá, összehúzott szemekkel nézek rá. Észak-Bivaly? Nocsak, kicsi a világ... ha ez a nő ott volt annál az istenverte ostromnál, és most épségben van itt, az már jó jel, na meg magyarázatot ad arra is, miért kezeli könnyedén ezt a démont. Tényleg értelmesebbnek tűnik, mint az ottani, összeolvadt és eltorzult állat-ember szörnyetegek. Hogy ettől csak veszélyesebb? Én jobban tartanék tőle, ha egy három méteres, ötfejű farkas lenne... És nem is vagyok rest megmutatni, hogy szívesen kipróbálnám rajta, mennyire is éles a szablyám. Nem különösebben érdekli. A szemembe néz, amit keményen állok, meg se rezdülve - közben gondolkodom azon, hogy tényleg megszurkálom kicsit, ha már ilyen biztos magában. Kitartja a farkasszemet... ...még mindig... ...aztán megszakítja. Szívhez szóló monológot ad elő arról, hogy az acél még rajta is hatna, és szinte számonkér minket, miért feltételezünk ilyen csúnya, gonosz dolgokat róla, mint pár szerencsétlen flótás elfogyasztása. Aztán... Mi tagadás, kicsit meglepődöm a kopasz nő bátorságán - az orkokon kívül nem sokan csapkodták meg a vállam bajtársiasan, legalábbis kétszer biztosan nem. A nő viszont láthatóan nem fél se tőlem, se a démontól, sőt, azt mondja, nyugodtan elrakhatom a fegyverem. Nem hülyeség, amit mond. Morgok valamit, aztán engedelmesen (haha) visszacsúsztatom a szablyát a tokjába. Ne dühítsük fel? Majd meglátjuk, mihez kezdjünk vele, de nincs időm válaszolni a kopasznak, mert az ember férfi megszólít. Na, ő már jobban fél. Igaz, hogy a démontól, de az már mellékes. Sokan meghalhatnak? Szar lehet, ha valaki gyenge... - Miért, ha kérdezgetjük, akkor kevésbé lesz veszélyes? - horkantok fel megint. - Azt hittem, ő a fogoly, és nem mi. - egyelőre nem firtatom tovább a dolgot. Ha elővigyázatoskodni akar, nyugodtan helyet cserélhetnek a démonnal, nekem nincs ellenemre. Közben a démon udvariasan bemutatkozik. Varden? Figyelmen kívül hagyom az afféle baromságokat, mint a kedves, az öszinte és hasonlók, ahogy a teáért se mozdulok - nincs kedvem megmérgeztetni magam, hacsak nem muszáj. Bezzeg páran olyan készségesen fogadják el, mintha valami úrias bálon lennének, s bár egyelőre csak az egyikük iszik bele, kíváncsian figyelem, mi lesz a hatása. Vajon tényleg méreg? Vagy csak játszik velünk ez a Varden? Akárhogy is, nem én vagyok a legaggodalmasabb a csapatból. Az ember férfi továbbra is hepciáskodik, a démonnal és a kopasszal egyaránt - a végén még tényleg igazam lesz, és megkönnyítjük Varden munkáját azzal, hogy lemészároljuk egymást. Nem különösebben zavarna, de mikor nekiáll faggatni a foglyot a céljairól, nem tudom megállni, elvigyorodok. Ez lenne a nagy faggatás? Úgy, hogy előtte nyíltan kimutatta a félelmét? A vallatás alapja, hogy erőt, fölényességet mutass a másik felé, de ahogy Vardenen látom, nála nehéz lesz elérni, hogy féljen tőlünk... nem baj, próbálkozni attól még lehet. - Ha az elf király van olyan hülye, hogy személyesen, védelem nélkül hallgat ki egy démon foglyot, akkor meg is érdemli, hogy megöljék - mondom gúnyosan. - Ha meg Vardennek akkora ereje van, hogy már a fővárosba bejutva képes végezni vele, akkor mit aggódunk? Úgyis meghalunk mind. De legalább magunkkal visszük ezt a démont. Szép halál lenne, nem? |
| | | Isabella Hozzászólások száma : 571 Join date : 2016. Dec. 14. Age : 29
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Pént. Júl. 24, 2020 10:51 am | |
| Mesélői
Tündéknek az úton
Helléna felnevet a páncélos vicceden és hozzáteszi: -Hát ilyenről még sosem hallottam, hogy valaki egybeolvadt volna vele, de arról már igen, hogy így beszorult az óriások fogai közé és napokig onnan ordibált...-teszi hozzá a szerinte vicces, de egyébként elég morbid dolgot. Hogy tényleg viccnek szánta-e vagy csak ezzel próbálkozik megismerni az jó kérdés, de sokáig nem is időztök ezen a témán, hiszen folytatódik a csevegésetek és addig nem is szól mást, amíg be nem fejezed a kérdésére a választ. -Akkor ezek szerint mi különbözünk, én azért jöttem el most is, mert nem akartam, hogy a hagyományaikat zavarjam a meglátásaimmal. Talán ez az én bajom, de hát ki tudja?
mindenkinek
A kulacs is jó megoldás végül is, így legalább későbbre is marad. Bár örültem volna ha az ember lányhoz hasonlóan te is pohárból iszol, sőt beülhettél volna mellém iszogatni is, aztán a többi barbár meg elhúzna a faluig.-mondja kicsit kiábrándultan, de a kéréseknek megfelelően mindenki megkapja az italt. Bár amikor meglátja, hogy Vex beleiszik elmosolyodik és alig bírja visszatartani a gondolatait, sőt nem is tartja: -Bátor vagy te lány látom, a többiekkel ellentétben te rögtön beleittál. Ha jól látom, ők megvárják, hogy nem változol-e valami csúfsággá, de megnyugtatlak, ahogyan ígértem ez még nem mérgezett ital.-mondja el teljesen nyugodtan a gondolatait, majd figyeli, hogy miféle káosz kezd kialakulni körülötte a szóváltás során. -Ugyan kérlek, ha akarnék akkor már visszamentem volna az alvilágba, de annyira szórakoztató az itteniek léte, hogy maradtam. Pusztán arra vagyok kiváncsi, hogy mi új izgalmakat mutathattok nekem még. DE-emeli ki a szavait egy picit- -A Bivalyi lényekhez ne hasonlíts, azok nem démonok hozzám képest. Azok pusztán gubók, béna ördögi bábok, mi a nagy igazi démonok felérünk tíezer annyi lénnyel, és még szépek is vagyunk.-néz rá Daratrinera dühösen, tényleg úgy látszik nem tetszett neki a gondolat. -Az áruló testvérem tette, pedig egyenesen megbotránkoztató volt nekünk, bár szerencsére még idő előtt elment onnan, békénhagyva a tervünket.-ejt egy kis információ morzsát, majd Fredericre néz mélyen a szemébe: - Érzem, hogy te más vagy, mint a másik ember, így úgy vélem megválaszolhatom a kérdésedet: Szóval halljátok szavaim! Az én dolgom idefent az, hogy megismerjelek titeket, hogy megtudjam mik vagytok és kiélvezzem mindazt amit tudtok nyújtani nekem. Például még nem tudjátok, de az út során az orkok nem lesznek pont a legjobb barátaitok. Azt hiszem úgy is mondhatnánk, hogy több baj lesz velük, mint nem, sőt azt is tudom, hogy ez nekem mennyire élvezetes lesz, alig várom már!-teszi hozzá tök nyugodtan, figyelve, hogy ki mit reagál erre, de egyenlőre csak a sámán arcán lát aggodalmat, de tőle szavakat nem hallani, talán azért, mert tudja, hogy mi fog történni, mint ahogyan azt is, hogy kik jönnek? Minden esetre a kísérő oawátok ránéz kissé szúrósan, talán azért, mert sejteni lehet, hogy nem volt éppen barátságos a fogadtatása. Ezután a jelenet után Varden felnevet és leül egy székre keresztbe tett lábakkal: -Olyan finomak ezek az érzések, jó, jó!-élvezkedik magában. Egyébként a kocsi belülről aránylag barátságosnak mondható. A tölgyfabarna felépítmény belsejében van három kis szék, egy asztal, rajta egy fém kannával és pár pohárral mellette, mindezek mellett egyébként egy apró matrac található meg a kocsi belsejében még, ami nagyjából elég lehet egy felnőtt tündének, de egy orknak például már biztosan nem. Ezeken túl még van bent pár kicsi használati tárgy, mint egy koszos tányér, rajta egy kis zsákocska, amiben jól sejthetően a tealevelek vannak. A tetőn egyébként van egy nyitható rész felül, de gondosan ki van mérve a mérete, hiszen egy gyerek sem tudna kimenni rajta, valószínüleg azért van rajta, hogy a füst kimenjen, és hogy kicsit szellőzzön a belső rész.
Ezután pedig amikor Daratrine kiadja a parancsot, akkor a katonák gyülekezni kezdenek és már indulásra is készen vannak. De egy dologra felfigyelhet bárki... A kocsi előtt nincsen igás állat. Ajjaj... Ha erre a problémára találtok is megoldást, már pedig az könnyen lehetséges, akkor elindulhattok több úton is. Ha a falunak teszitek ezt, akkor a sámán bólint és miközben áthaladtok rajta csatlakozik hozzátok két ork, akiket Nargash felismerhet. Megjelenésre a falu legjobbjai, egyikük egy tigrisprémet visel magán a másik pedig egy hasonlóan veszélyes farkasét, feltehetően régi vadászok és tapasztaltak is a harcban, a fegyverükön pedig sok barázda található ami egyébként egy fejsze és egy buzogány, jelezve a sok gyilkolást, vagy éppen sikeres vadászatot, portyát. Ha mégsem a falu felé mennétek, akkor a sámán elköszön és miután a falu túloldalán jártok már az úton fog várni a két ork, akik csendben beállnak a menetbe, duzzogva egy kicsit maguk módján, hogy hátulra álltak be. Az estéig nem nagyon van semmi más extra, nyugodtan le tudtok táborozni a falu elhagyása után pár órával egy tisztáson, ahol kényelmesen elfértek.
Infók
Köszönöm a türelmet skacok, egy kicsit sok volt az itthoni teendőm eddig, ezért írtam ilyen lassan. Ha esetleg van kérdés, kérés vagy valami, akkor szóljatok és megválaszolom. Stylet ha siet a posztokkal, akkor még be tudom hozni a csapatba, ha nem fog tudni becsatlakozni a következő körig, akkor sajnos ki fog esni a játékból |
| | | Stylet Hozzászólások száma : 131 Join date : 2015. Jan. 01.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Pént. Júl. 31, 2020 10:33 am | |
| Miután felajánlottam az elfnek a vizet, nem makacskodott annyit, mint a válaszok kinyögésénél, és gyorsan is nyelte le a folyadékot. Megjegyzésére viszont elsőre csak sóhajtok egyet amikor a megkötözött kezeit firtatja, meg a barátságos megjelenést, de engedek ennek a kérésének, és eloldozom a kezét. Főként, mert ha még véletlenül orra is bukna valamiben, nem lenne kedvem megint nekem felszedni a földről. - Azért ezt még nem mondanám, hogy jól össze vagy verve. Alig legyintettelek meg... Morfondírozok el szavain, de ha engem néz, láthatja, hogy komolyan gondolom ezt a szösszenetet, mivel számomra tényleg gyenge ütésnek tűnt az is amit a szájára mértem. Valószínűleg, ha tényleg erőt is viszek bele, most nem tudna beszélni a törött állkapcsának hála. Az meg ügye nekem sem lenne jó dolog. Egyenlőre úgy tűnik, hogy nem az én törzsem felé közeledünk, ez mondhatni jó hír. Habár akkor sem hiszem, hogy sokkal komolyabb problémám származhatna belőle, ha sajátjaimhoz közelednénk. Bár oda nem szívesen tenném be a lábamat. Ki tudja, hogy miután önkényesen ott hagytam a falut azután a fiatalkori kisebb csetepaté után, mostanra hogyan fogadnának. Amikor a levél zabáló előre mutat, hogy már látja is a falut majd a ló hiányára tesz panaszt, kicsit megforgatom a szemeimet. - Ha mázlid van, akkor fognak tudni adni egy másikat neked. Hangomban jól érződik a teljes közöny a ló kapcsán. Ha már megdöglött az állat, nincs mit tenni. Nekem pedig nem lesz miatta bűntudatom az már egyszer biztos. - Egyszerűen be megyünk. El dalolod a törzsfőnek amit kell, és megkapod az ellátást. Fölösleges tervezgetni, hacsak nem eleve a törzsfő életét akarnád elvenni. Abban az esetben amíg oda érünk jobb ha átgondolod hogy lépsz meg, mert gyalog szerrel hamar utol fogunk érni... Bár most ez úgy hangozhat, mintha törődnék ezzel a törzzsel. Ám valójában ha ilyesmi lenne az a nagyon titkos információ amit át kell adnia, én kifejezetten élvezném még ezt is. Ha másért nem is, legalább ennyi miatt megéri ez a kis kitérő a számomra. Azért kicsit meg sürgetem a hegyes fülűt is, illetve a saját lépteimet is, hogy mihamarabb oda érjünk a faluba. |
| | | Isabella Hozzászólások száma : 571 Join date : 2016. Dec. 14. Age : 29
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Vas. Aug. 16, 2020 3:54 pm | |
| Styletnek mesélői
Jól látod az elfen, hogy a szavaid hallatán egy kicsit kétkedik az épelméjűségedben, ami nem meglepő, hiszen a szája nagyon csúnyán megsérült... Sőt a lovát is megölted és megnyúztad, mert... csak úgy? Minden esetre nem nagyon ecseteli mi lesz, ha te sem, szóval elindul a falu felé, ahol annak a szélén rögtön egy oawa köszönt titeket: -Mi járatban erre idegenek?-kérdezi tőletek a férfi leopárd féle, mire az elf felel: -Egy fontos üzenetet hoztam a falufőnöknek a tünde királytól, beszélnem kell vele. -És ő itt melletted?-néznek hirtelen mind a ketten rád Stylet, hogy erre mi lesz a válasz. |
| | | Destiny Vex Hozzászólások száma : 18 Join date : 2020. May. 14.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Szer. Aug. 19, 2020 12:43 am | |
| * Miután az elf bemutatkozik és gúnyosan megjegyzi, hogy nem is várja el, hogy jól halljak, mert hiányoznak hozzá a nagy hegyes füleim, csak egy grimaszos mosollyal reagálom le, próbálok viszonylag kedves lenni, dehát ez az alak emlékeztet valakire, akire nem szeretnék emlékezni, épp elég volt vele egy út oda-vissza. Nem kell belőle még egy... gondolok vissza "kedvesen" a grófnőre és bár ebből az alakból hiányoznak bizonyos tulajdonságok hozzá, de ugyan annyira utálatosnak tűnik, mint amennyire a grófnő elsőre annak tűnt. Lekezelő és elviselhetetlen, úgy látszik ez valami nemesi vonás kell, hogy legyen. MÉg útközben hallom, hogy utánam kiabál és kötözésről beszél, ám, csak akkor reagálom le, amikor ő is utol ér minket. Mellé lépek és a következőt súgom a fülébe.* - Én benne vagyok egy jó ki kikötözős partyban, kopasz nővel még úgy sem csináltam, de ha már kiélvezted a kötözősdit, utána én kötözlek ki téged. majd miután befejeztem a mondatom, kezemmel végigsimítok kopasz feje búbján. Azonban hamar elterelődik a figyelmem a dologról amikor odaérve Fred közli a társasággal, hogy ez nem egy self, hanem egy démon. Majd egy gyors kioktatást követően, csak mint aki mindent értett a dologból, bólogatok tovább mint a jó gyerek felét fel se fogva annak amit mondott, majd útközben lassan megemésztem. Elvégre eddig szerencsére elkerültem a démonokat, így talán ráérek majd az este folyamán végig gondolni egész pontosan ezeket. Fél szemmel látom, ahogy a kopasz csajszi, még elkerekedett szemmel nézi ahogy beleiszom a teába, de nem érdekel, valahogy úgy érzem, hihetek ennek a démonnak, abból a szempontból, hogy ebben nincs semmi. Ám a java még csak ez után, jön amikor is Varden megdicsér, hogy mennyire bátor vagyok nem olyan mint a többiek, és, hogy ők valószínűleg azt várják, hogy mi fog velem történni. Amire egy rövid választ szolgáltatok a számára. * - Egyszer élünk. Én azt vallom, hogy ami nem öl meg az megerősít. * Válaszolok neki, majd figyelem ahogy Fred és a Kopasz össze szólalkozik, ez talál annak lenne nevezhető, semmi többnek annyira nem is nagyon érdekes így, nagyon hamar el is kalandozik a figyelmem más felé. Egész pontosan a szekér eleje felé, ahol nagyon hamar észre is veszem, hogy nincs ott semmi. Átmegyek a szekér másik oldalára is, hátha csak oda vannak kikötve az állatok, de mivel ott se találok semmit, így visszafordulok a társaság felé és kicsit hangosabban megszólalok.* - Őőőőő... Srácok! Nem akarok közbeszólni a csevejetekbe, de ha csak nem hozott magával valaki két lovat plusszban, akkor akadt egy kis problémánk. Nevezetesen az, hogy nincs mi mögé kötnünk ezt a szekeret. Ha csak nem vállalja be valaki, hogy a hátasa őt és a szekeret is elbírva viszi. Az én lovam erős ló és húzott már fiatalabb korában ilyet, szóval nem zavarná, szerintem, de ha van jobb ötletetek, vagy másik jelentkező én szívesen átengedem a staféta botot az illetőnek. * Hívom fel a figyelmet erre az apró ám az utazásunk szempontjából igen kényes részre, majd ha ez eldőlt még egy utolsó kérdést teszek fel. * - Még egy apróság. Visszamegyünk a faluba, vagy másik úton keresztül megyünk haza? Én személy szerint az utóbbit preferálnám, de a többség szava szent. teszem hozzá és ha eldőlt felülök a lovamra és valahol a szekér környékén helyezkedem el, hogy szemmel és a kár szóval tarthassam démon barátunkat.
* ha végül az én lovam lesz aki igás állatként fog szolgálni *
* Akkor a lóra felteszem a szerszámokat és ellenőrzöm, hogy minden csomó és minden ék rendesen a helyén van-e. Hasznát véve annak a tudásnak, melyet még valamikor pár évtizeddel ezelőtt apám tanított nekem, és felpattanva a szekér elejére várom, hogy meginduljon előttem a társaság egy része és hacsak a kopasz mást nem mondd, megpróbálva a sor közepére helyezkedni vele indulok meg arra amerre a társaság is megy. Magamban szitkozódva, hogy nem tudom befogni sosem azt a nagy számat. * |
| | | Lashrael Laralytha Hozzászólások száma : 1607 Join date : 2017. Jun. 27.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Szer. Aug. 19, 2020 4:21 am | |
| Daratrine Velatrys A hátasról való leszállást követően elindul a kocsi felé, megnézve, miféle fogollyal is hozta őket össze a szerencse, ám Vex közeledésére és szólási szándékát látva megáll. Noha természetes reakció lenne, ő nem kezd hátrálásba, amint a nő a füléhez hajol; egy szemöldökét ugyan megemeli a tett váratlansága miatt, de egy érdeklődő félvigyorral fürkészi őt a szeme sarkából annyira, amennyire lehet. - Akkor innentől nincs más hátra, mint időpontot egyeztetni – fordítja felé a fejét, hasonló halksággal beszélve, ahogyan azt Vex is tette. Érezhetően szórakoztatónak találja az ötletet, elsősorban a szokatlansága miatt; nem éppen elfogadott ez a fajta fajtalankodás a közfelfogásban. – Bízom benne, hogy elffel sem volt dolgod, és így talán tudok pár új fogást, vagy, jobban mondva csomót mutatni – engedi szélesedni a mosolyát, nem zavartatva magát, mikor selymes haj nélküli kobakján simít végig, és ha nem kerül megállításra, akkor ballag tovább, hogy a kocsiban lévő tüneményt megszemlélhesse minden nekiadott kellékével és felkínált teájával együtt. - Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy kiválóan el tudnánk tölteni az időt, viszont... ... – fordítja pillantását az alárendelt csapat felé, és kész világfájdalmat megjelenítő arccal folytatja. – Pár nem kívánt kötelességnek eleget kell tennem – veszi vissza az alapesetben letörölhetetlen mosolyát, egy köszönőszóval átvéve a kulacsot, visszahelyezve azt az oldalára. – De szerintem bőven lesz még lehetőség rá, ha nem is itt, akkor Awyrisban, és ott gazdagabban válogathatunk majd a tealevelek között. Szokásom vendégeket látogatni egyébként is – veti aztán hátát a kocsinak, hogy a többieket fürkéssze a továbbiakban, elvégre velük kéne egyezkedni az úttal kapcsolatosan. Képességek és képzettségek tudata híján mondjuk nehéz lesz kalkulálni velük, ha nem is nyíltan, de... A gondolata közben teljesen megakad, ahogy az embernő nemes egyszerűséggel lehajtja az italt, mintha semmi gyanús nem lenne vele. Jó magasra felszökik a szemöldöke, ám végül nem teszi szóvá rosszalló méltatlankodását – épp elég a démon véleménynyilvánítása, amivel az egyértelműt közli. Más kérdés, hogy ő nem bátornak jellemezné a nőt, hanem balgának, aki könnyen búcsút inthet több évtizedének is egy ilyen megmozdulással, ám minden bizonnyal ez az alapvető emberi mentalitás. Bár a beszélgetés, míg a kocsi mellett tartózkodik, hol hevesebb, hol kevésbé az, nem marad figyelmen kívül Sitara sem, aki bár érezhetően igyekszik eltűnni, azért a környéken legyeskedik. Őt a társalgás folyamán megpróbálja néhány felé vetett mosollyal és bátorító kacsintással megnyugtatni, és mivel a nagy szekérnek támaszkodásban mellette bőven van nlg hely, egy fejbiccentéssel maga mellé inti. Ha kényelmesebbnek érzi a jelenlétének közelségét, akkor bizonyára mellé fog állni, de ha nem, akkor csak szélesít egy kissé a mosolyán. Elvigyorodik az ork morgásának hallatán, amit a vállveregetős kérése nyomán ejt meg, és már kikívánkozna belőle egy ajánlat, hogyha ennyire harcolhatnékja van, unalmas út esetén szívesen megvendégeli a betolakodóknak szánt awyrisi módon, ám ennek el kell maradnia, mert a démon hallhatóan nem értékeli a hasonlítgatást. Hát mivel mással tette volna?! Bivaly eseményei legalább köztudottak a népek között, és kellően sok rémmese születhetett elsősorban az emberi területeken miatta. A gyerekek lehet, napokig nem is alszanak, ha a szüleik ilyen rémségekről számolnak be csak azért, hogy jók legyenek. - Ó, természetesen – fordul a fogoly felé széttárt karokkal, majd a megkezdett karmozdulatot továbbviszi túlzón, hogy színpadiasan meghajoljon, már-már elnézést kérve ezzel. Kissé ironikus, hogy még ő nem akarta, hogy felhergelődjön ez az alak, erre még a végén ő intézi el, hogy tomboljon; ez hiányzik még! – De szerintem kijelenthetem, hogy a többségünk nem látott hozzád hasonló igazi démont, és Bivaly az egyetlen nagyon gyenge ráfogásunk – nyomja meg a szót, kényelmesen felemelkedve, és már terelődik is Fredericre a pillantása mondandója nyomán, amire az ork azonnal visszahorkan. Nagyon nehéz lenyelnie a nevetését a kérdés és a kijelentés hallatán egyaránt, de ahogy már annyi más szórakoztató felszólalást, ezt is a maga fapofa mosolyával állja. Egy ilyen nem fog ki rajta! Frederic felé címzett szavaira csak engedi egy kissé szélesedni állandó mosolyát, ahogyan a nemesi körben is szokta tenni, noha ez jó eséllyel lesz olaj a tűzre, semmint megnyugtatás. Ennyi alapján nem is tűnik úgy, mintha sok különbség lenne közte és a katonatársai között – a vicceken ugyanúgy fennakadnak, mint akiknek nincs humorérzékük. - Nem is engem kell majd védeni, hanem őt és a kocsit, amiben csücsül – bök maga mögé az emlegetett tárgyra, megtartva kissé bohókás mosolygósságát. – Bölcs királyom pedig nekem sem adta parancsba a barátkozást, de szerintem gyorsabban telik az idő barátságban, mint haragban; a fogdában töltött idejének körülményein nem fog változtatni egy kis beszélgetés úgyse - teszi hozzá, bár egyáltalán nem hiszi, hogy az emberférfi meglátása egy fikarcnyit is változna; ahhoz túlságosan merev. Ha más nincs is, akkor elindul távolabb a kocsitól, de a csapata helyett még pár szó erejéig a sámánnal kíván társalogni. Felmerült benne pár kérdés, aminek válaszaira égetően nagy szüksége lenne, és míg így lépked a maga kényelmes tempójában, meghallja Frederic kérdéseit. A kis naiv! Majd biztos őszintén fog válaszolni! Vagy ha őszintén is teszi, akkor sem valószínű, hogy elhinnék neki, de a válasz... Megáll, hogy a válla felett visszanézzen, mikor az orkok problematikusságát emlegeti, amit a faj hirtelen haragú és gyakorta eszetlen jelleméből kiindulva nem is tart túlságosan meglepőnek. Nem tudja azonban, mennyire hihet a szavaknak, hiszen továbbra is egy démonról van szó, ám itt lép érvénybe a jobb félni, mint megijedni elv, és már rögtön fordítja is vissza pillantását a sámánra. Vajon ő tud valamit? Kellően aggodalmasnak tűnik ahhoz, hogy legalább elképzelése legyen az eset kapcsán... A törzsek is bizonyára tartják a kapcsolatot, és egy ilyen fogoly esetén nem látja elképzelhetőnek, hogy bármely falu elől titokban maradjon a létezése - az egész kontinens tud már az esetről. Ezen logika mentén is, ha valami probléma merült volna fel a törzsek között, akkor arról bizony ennek a falunak a lakói is tudnak... Indokot ezen felül ork támadásra ő és a csapata nem adott – ügyelt arra, hogy senki ne tegye, nehogy felhánytorgatásra kerüljön a szövetség -, addig nincs okuk és joguk sem egy nagyrészt elf csapatra támadni. Na nem mintha ork mércével a jog bármit is számítana... Mindenesetre odalép a sámánhoz, visszavéve a mosolyát és szívélyes hangzását. - Esetleg lehet tudni valamit erről az ork problémáról? – érdeklődik megtartva a barátságos látszatot. – Csak mert értelemszerűen nem szeretném a csapatomat egy olyan veszélynek kitenni felkészületlenül, amiről információkat kaphattunk volna – teszi hozzá, és ha a sámán vonakodna beszélni, de láthatóan tud valamit, hozzátesz mást is: - Ha kiderül, hogy elhallgatott valamit és bizonyítani tudjuk, veszélyeztetheti népeink szövetségét – jegyzi meg, de a barátságos hangszín mögött komoly fenyegetés bújkál, ami nem nyíltan a sámán ellen szól, hanem mindannyiuk ellen. Ha az ork egy kicsit is magán viseli fajtársai sorsát, akkor ez hatni fog rá és beszélni fog, elvégre az ésszel rendelkező agyaras vezetők nagyon is tudják, mennyit ér a közöttük létrejött kereskedelem, hogy Awyrisból kaphatnak élelmet, melyet a hegyek nem mindig tudnak egy ilyen megtermett nép tagjainak biztosítani. Ha erre megkapta a választ, akkor egy bólintást követően tekintete hirtelen metszővé és hideggé válik, tartása pedig megfeszül. - Miért van egy fogolynak ekkora úri kényelme? Az én tudomásom szerint a fogoly nem egy vendég, vagy talán errefelé egyezne ennek a kettőnek a fogalma? – szól belőle csendesen a kemény tiszt úgy, mint aki egy háborús bűnössel szemben áll, azonnal elvárva tőle az indokokat, amik belátása szerint feljogosították egy súlyos tett elkövetésére. Persze egy fogolynak megadni ilyesfajta kényelmet nem nevezhető megbocsáthatatlan tettnek, de számára a fogoly nem vendég – a fogoly azért fogoly, mert valamit elkövetett és így nincs joga arra, hogy tulajdona legyen vagy jól érezze magát. Mégis hogy nézne ki, ha minden bűnösnek kényelmes szobája lenne? Vagy minden ellenséges fajból származónak? Egyik se bánná meg azt, amit tett, sőt, egyenesen jönnének az ingyen ellátásért! Arról nem is beszélve, hogy ork területen tartózkodnak, ahol még kevésbé elképzelhető, hogy egyáltalán száraz füvet kapjon a feje alá, nemhogy tollakkal kitömött heverőt, erre ott tartanak az agyarasok hegyeiben, hogy kész dolgozószobája van a démonnak... Vagy tovább butultak, vagy próbálnak illemet tanulni, de a lehető legrosszabb módon. Amint erre is megkapta a feleletet, legyen az akár tetszetős a számára vagy sem, egy visszaszökő mosollyal megköszöni, és indul a csapatához, hogy elkezdje az általa elképzelt felállást felvezetni. Éppen csak összegyűlik a csapat, mikor Vex kiáltása eljut hozzájuk, mire a nő felé fordul, kissé elégedetlenkedve gondolva az orkok előkészületére. Ellátást és kényelmet tudnak a démonnak biztosítani, de hátast már nem, szépen néznek ki... - Sitara, kedves – fordul a nő felé mosolyogva, azonnal látva a problémára megoldást. – Mit szólnál hozzá, ha a mi két lovunkat fognánk be? – érdeklődik tőle. – Az út során egyébként is lenne a számodra egy tájékozódási feladatom a helyi növény- és állatvilágon keresztül. Feltételezhetően azt kényelmesebb lenne a kocsin ülve tenni, semmint lovagolni is közben – tekint az említett tárgy irányába, majd vissza a vörösre. – Én majd fogom a gyeplőt, míg te a csapat messzelátó szeme leszel.Bízik benne, hogy elfogadja a javaslatot, mert bár gondolati úton egyébként is azonnal fel tudnák keresni egymást, ha valamelyikük felfigyelt volna valamire. Ennek ellenére tlaán mégiscsak nagyobb biztonságban lenne a csapat közepén, mint a csapat szélén egy lovon úgy, hogy az informálódás közben jóformán alig látja azt, ami ténylegesen előtte van. Addig se kéne megszakítania az állatokkal és növényekkel őt összekötő koncentrációt, hogy gondolatban beszélgessenek – elég lenne így, ha mellette szól csendesen, zavartalanul folytatva az esélyes veszélyek felfedezését ezen a gondolati síkon. Ha Sitara nem fogadná el, akkor a csapatból kiválaszt egy másik jó mágiahasználót, hogy ezt a feladatot betölthesse, és amint ez eldőlt, fordul is vissza Vex irányába, hacsak valaki nem kínálkozott előbb a lova feladásával. - Majd én és az egyik beosztottam elintézzük ezt, viszont a mögöttünk és előttünk álló hosszú útra való tekintettel legalább egy fél órát még hagynám a lovakat pihenni. Ezt követően is legfeljebb az ork faluig megyünk, természetesen nem a közvetlen közelébe – néz a sámánra, mielőtt felhozná azt, miért is hozták ennyire messzire a démont. – Feltételezhetően éjszaka nem fognak nagyon mászkálni a falun kívül az orkok, de ha mégis, akkor arra az egy éjszakára kérje meg a faluban tartózkodókat a maradásra, ugyanis esetleges veszély esetén nem fogom tudni garantálni a biztonságukat – biccent egyet a rókaprémes felé. – Várhatóan be is sötétedik addigra; ha nem, akkor is közel leszünk az estéhez, ezen felül a lovak sem kerülnek túldolgoztatásra – fordítja vissza pillantását az egybegyűltek felé, végignézve rajtuk. – És akkor a falu mellett töltenénk az első éjszakánkat, a letáborozással pedig megbeszéljük, kik lesznek az őrszemek milyen váltásban és mikor indulunk tovább – fejezi be, tekintetével továbbra is fürkészőn nézve a többieket, milyen véleménynek adnak hangot, mert bár szóhasználatban inkább tűnik parancsnak, hangsúlyban erőteljesen véleményt közvetítő javaslat. |
| | | Viridiel Hozzászólások száma : 3300 Join date : 2014. Nov. 23.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Pént. Aug. 28, 2020 7:08 pm | |
| Frederick Hawkins Az ork hozza a faja szokásos formáját és fölényeskedik, bár ő úgy látom legalább annyira idegen ebben a törzsben, mint mi és ezek a sámánon kívül még nem nagyon beszéltek. - Attól, hogy fogoly még nem árt ha tudjuk mivel állunk szemben és nem egy sötét elffel számolunk. Ha téged meg nem érdekel, hogy miket mond, nem kötelező itt lenni és hallgatni. – vágok vissza, mert nem fogom hagyni magam, hogy kipécézzen magának. – De, ha te tisztában vagy, hogy milyen képességekkel rendelkezik egy démon, amitől nem kell óvatosnak lennünk, csupa fül vagyunk.Egyedül ő az, aki nem a fogollyal, hanem a társaival foglalkozik és piszkál minket gunyorosan. Egyébként én nem félek a démontól, csak óvatos vagyok vele és kíváncsi vagyok mi vezette ahhoz, hogy hagyja magát elfogni és itt tartani. Nem tudom mi zajlik Vex és a kopasz elf nő között, de valamit sutyorogtak egymással és az a mosoly az arcukon…..elég érdekes volt utána. Társam felelőtlen tette megdöbbent, bár én sem hiszem, hogy megmérgezné az ital, hiszen nyilvánvalóan legtöbben nem fogadjuk el, ezzel nem menne semmire, csak feldühítene egy csomó őrét, akik az útját kísérik. Ennek megfelelően nem lep meg, hogy Vex-nek nem lesz semmi baja, míg az elf nő, Daratrine inkább elteszi a maga adagját………Ő is csak kifelé adja a felelőtlent, de legalább annyira megfontolt, mint én, még ha nem is indul túl jól a „barátkozásunk”. Szavaira már a nyelvemen lenne a válasz, ám úgy döntök lenyelem, már így is többet adtunk ki magunkból a démon előtt, mint kellett volna. - A bátorságról ezek szerint biztos nem egyezik a véleményünk….. – mormogom Vexnek. A démon, Varden pedig eléggé szószátyárnak bizonyul, mind a többi, általa lenézett Bivalybéli társaival kapcsolatban, mind a kérdésemmel kapcsolatban, hogy miért van itt. Persze egy szavát sem hiszen, bár az orkokkal kapcsolatban azért nem mondom, hogy nem osztom az álláspontját, de nem azért, mert úgy vélem a jövőben látna, hanem mert az orkok már csak ilyenek. Látni, hogy milyen élvezetét leli Varden a különböző fajok perlekedésében, ezért felmerül bennem, hogy ez nem csak szórakozás, hanem valamiféle éltető erő neki. - Ne adjuk meg az élvezetet a démonnak, hogy egymást marjuk. Még hosszú út áll előttünk és könnyen lehet, hogy pont a viszálykeltés a célja. – fordulok a többiekhez. Daratrine már így is a sámánt faggatja a démon szavai után. Az biztos, hogy valami itt nem kerek – még akkor sem, ha Varden csak szórakozik, - mert, hogy kerül egy ilyen kocsiba a démon – mert közben szemügyre vettem Varden kényelmes kis odúját, - miért tudták itt tartani az orkok és ha már sikerült, akkor miért nincs egy gödörben gúzsbakötve és összeverve? Ez nem jellemző az agyarasokra. Az elf nő most pillanatok alatt megváltozott és már érthetőbb, hogy miként került a parancsnoki pozícióba, szavaiban kemény élek jelennek meg és benne is hasonló gondolatok fogalmazódnak meg, mint bennem. Ekkor hangzik fel Vex kiáltása arról, hogy a kocsi előtt nincs igavonó és ezt meg kéne oldanunk. Az elf nő azonnal kínált is egy megoldást, amiből örömmel vettem, hogy saját lovaikból ajánlott fel kettőt. - Ez mind szép és jó, de biztos, hogy ezt a batárt magunkkal kell cipelnünk? Van valami oka, hogy csak ebben biztonságos szállítani? Hiszen semmi biztosíték nincs, hogy ebből nem tud megszökni……..Mi lenne, ha szépen megkötöznénk és úgy vinnénk magunkkal? Őrizni így is úgy is kell.Akár, hogyan is lesz a döntés, az a munkámat nem befolyásolja, biztosítjuk Vex-szel, hogy a fogoly a rendeltetési helyére érjen. - Én is amellett vagyok, hogy ne menjünk be a faluba. – jegyzem meg. A pihenés, amit Daratrine javasol, logikus, ám nem biztos, hogy jó ötlet a falu mellett tábort verni, nem bízom az orkokban, akármit is ígérnek. De az elfek sokan vannak, így nem sok esély lenne, hogy veszekedés nélkül megváltoztatják a döntésüket és abból már így is több volt a kelleténél. Valószínűleg az őröket is nagyrészt ők adják majd, így végül csak biccentek a nőnek és követem a csapatot. Közben még hozzánk csapódik még két törzsbéli ork is. Lehet így szólt a megállapodás, hogy k is képviseltetik magukat a kíséretben, így nem ágálok, de azért jó lesz szemmel tartani őket……a démon mellett. Hamarosan tábort verünk egy tisztáson. |
| | | Nargash Hozzászólások száma : 42 Join date : 2018. Dec. 26.
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Szer. Okt. 07, 2020 1:54 am | |
| - Hogy mire képes? Fogalmam sincs. - húzom össze a szemem a visszavágásra. Az első benyomás ellenére nem tűnik beszari alaknak ez az ember férfi, ez jó dolog. - Mivel az én munkám is, hogy vigyázzak rá, figyelek arra, amit mond... de ha mindent elhiszel neki, akkor előbb fogsz meghalni szívrohamban, mint én csatában. - ha még mindig rám néz, állom a tekintetét. Miért is ne tenném? Nem szólok semmit a kopasz elfnek, mikor megint Bivalyról beszél, de mikor Varden is az ottani szörnyeket emlegeti - mit emlegeti, leszólja őket -, ráadásul még azt is megemlíti, hogy az én fajommal lesz a legnagyobb gond, már nem bírok magammal. - Tényleg? - fordulok mindenféle ijedtség nélkül az ablakhoz, és támaszkodom jobb kézzel a kocsinak, persze figyelek arra, hogy a többiek is hallják a szavaim. - Nagyon megtisztelsz a szavaiddal, de egyvalamit árulj el, ó, Nagy Jövendőmondó Szépség. Ha tízezer részre aprítanálak fel, olyan erősek lennének egyenként a darabjaid, mint azok a Bivaly-beli rondaságok? - vigyorgok a képébe. - Lehet, hogy senkinek nem leszek a barátja, de ha valami gond lesz, még mindig előbb fogom rajtad levezetni a dühöm, mint itt bárkin. Kíváncsi vagyok, mennyire élveznéd, ha hazaküldenélek az alvilágba. - velem ne szórakozzon. Az értelmetlen pofázását meg leszarom az áruló testvéréről meg a többi baromságról, ha meg játssza a sértődöttet, legfeljebb összeszabdalom azt a gyönyörű arcát. Közben a kopasz is kimutatja a foga fehérjét, és most érződik először, hogy valóban ő ennek a díszes különítménynek a vezetője. Engem nem igazán érdekel, milyen kényelmes helye van a démonnak, de tényleg van valami abban, amit mond... kicsit jobban körbenézek a kocsi belsején, aztán csak megvonom a vállam. Lehet, megfenyegette az őreit. Vagy valamilyen bűbájjal csinálta a felszerelését. Akárhogy is, ki vagyok én, hogy emiatt pattogjak? Nekem csak annyi a dolgom, hogy egyben Awyrisbe vigyem Vardent, a többiért nem fizetnek. - Csak lehet valami haszna a kocsinak, nem? Megkötözni bent is meg lehet, na meg legalább engem is bedobhattok, ha mégis csak a gond lenne velem - vigyorgok a férfira, mikor arról beszél, hogy csak a foglyot vigyük magunkkal. Aztán lehet, mégis hallgatunk rá... abban az esetben se fogok hepciáskodni. - Engem nem érdekel, hol szállunk meg. - jegyzem meg a vitára. - Én a puszta földön is tudok aludni, ha kell. Akárhogy is, nemsokára csak elindulunk (remélem), és észreveszem, hogy két fővel nő a csapatunk. A két melák, akik a főnököt őrizték. Valószínűleg a törzs két legjobb harcosa. Ez tényleg érdekes lesz. |
| | | Isabella Hozzászólások száma : 571 Join date : 2016. Dec. 14. Age : 29
| Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út Kedd Okt. 13, 2020 10:19 am | |
| Mesélői
Valószínüleg sokan összenéznek Vex bátorságán, akkor amikor beleiszik a démontól származó teába. Nem is nagyon meglepő dolog, hiszen bármennyire is illetlen hagyni kihülni a teát, rajta kívül más nem nagyon próbálkozik meg vele. Pedig aztán többen is kérnek belőle. Vex szavai hallatán a környéken lévő orkok összessége büszkén bólintana a gondolatára, azonban mivel belőlük egy kicsit kevés van, így csak a főnök tud rá mosolyogni. Na meg a démon, a maga vérfagyasztó vonásaival. Persze ezek a vonások hamar eltűnni látszanak a bivalyi eseményeket felemlegetvén és bár próbálkoztok őt visszazökkenteni a barátságos mivoltába nem úgy tűnik egyenlőre, hogy a morcos démon engedne ilyen egyszerű manipulációnak. Sőt ha ez nem lenne elég, az orkunk egy kicsit még paprikázza nála a hangulatot, amire szavai talán egy kicsit meglepőek lehetnek: -Azt hiszed szimplán azzal, hogy felszabdalsz bármit is vesztek az erőmből? Szerintem nem vagy tisztában azzal, hogy mire is képes egy démon egy csepp vére. Ha véletlenül belekerülne a véredbe az ami bennem van, akkor az ittlévő összes társadat képes lennél jó eséllyel lemészárolni egy karcolás nélkül.-igazítja meg a szeme előtt heverő dolgot. És bár úgy hangozhat, hogy túloz, szemeivel próbálja nézni hogy mit reagáltok erre, mit gondoltok erről, és hogy vajon blöffnek veszitek-e, vagy inkább olyannak, ami valós veszély. -Egyébként is hallhattatok már a démoni kardról, amit vérbe áztattak, vagy hogy maradjunk az említett incidens esete mellett, szerintetek mi történt ott oly sok lénnyel? Mitől lett képes egy patkány egy lovat egyetlen nyeléssel a gyomrába küldeni, hmm?-néz bele mélyen a mágus szemébe, aki eddig annak a személynek bizonyult, aki pontosan tudta, hogy mennyire veszélyes lehet egy hozzá hasonló démon. Bár úgy tűnhet a kopasz társatoknak, hogy ignorálta őt, sőt nektek is, nem erről van szó, szimplán nem látja értelmét neki is felelni a színpadias mutatványára. Nem ostoba ő, sejthetitek, hogy ne tűnne neki fel a dolog, hogy mégis mit csinál Daratrine. Hogy mit is csinál ezután? Megy kifaggatja azt az egyetlen személyt, aki tudhatja mire gondolt Varden. -Hmmm... Nos mint azt tudhatjátok nálunk a rendszer nem úgy működik, mint nálatok. Vannak törzsek, akik nem igazán értettek velem egyet, abban, hogy mit kezdjünk vele. Így amikor a knuutnak küldtem róla szót, akkor a közeli törzsek egyike el akarta vinni innen a kocsit, persze egymás vérét nem ontottuk, de a beszélgetés nem nagyon alakult jól, így vigyázni kell majd, hogy nehogy megtámadjanak minket.-ezután úgy néz ki, hogy az eget és környező területet nézi az ork, de te Daratrine folytatod a kérdéseidet, amire ugyanúgy válaszolni látszik. -Nem tudtam róla, hogy ennyi mindent idecipeltek neki, valószínüleg az lehet az oka, amit az imént is tapasztaltunk, hogy túl sokat beszélt és az őrök egyszerűbbnek látták őt így csendre fogni, ha már egy félelmetes lényről van szó.-felel ismét a kérdésedre, és bár úgy tűnik eléggé nyugodt, sejtheted, hogy nem esik jól neki a faggatózás, hiszen éppen azt becsmérled, ami végső soron hetekig képes volt itt tartani ezt a dögöt.
Ahogyan Vex szavai elterjednek felmerül több ötlet is a folytatásra, és bár azt mondja Fred, hogy nem kell az a kocsi a démon kinéz a kocsiból és szól úgy, hogy halljátok a gondolatait: -Tudjátok ti sem nagyon örülnétek neki, ha megkötözve kéne sétálnotok egy fél kontinensen keresztül. Mi lenne ha megegyeznénk abban, hogy mesélek nektek ezt-azt ha van rá igény, cserébe én nem fogok sétálni. Vagy mondjam úgy, hogy nem fogok útközben rosszalkodni?-néz rá a közelben lévőkre vigyorogva, jól sejthetően arra célozva, hogyha sétálnia kell, akkor az életeteket meg fogja keseríteni. Bárhogyan is döntötök azonban jó eséllyel Daratrine parancsára valamit haladni fogtok. Akár kocsival mentek, akár nem, így is úgy is csatlakozik két ork a csapathoz, akik bár nem éppen az értelmesebb orknak mondhatóak, de legalább erős harcosoknak tűnnek, ami mindenképpen javítja a karaván túlélési esélyeit. Akár hogy is, ha tartjátok a tervetek egy bizonyos részét, miszerint este letáboroztok valahol egy kicsit megnyugodhattok, hiszen az első estétek nyugodtnak bizonyul, a szokásos ciripelésen túl pár nyúl ami érdekes lehet azoknak, akik leszeretnék azt vadászni, viszont ezen túl van más is.... De ezelőtt: A tábort ti magatok rendezitek be, azonban jól látható, hogy törpe kísérőtök és az orkok igyekeznek külön telepedni tőletek, míg előbbi egy kisebb sátrat állít magának ami nem a tábor közepe felé néz, hanem inkább arra merőlegesen, érzitek, hogy szegény jó eséllyel unatkozik. Míg az orkok azok egy kisebb tüzet gyújtanak a tábor szélén, ahol egy említett nyulat sütögettek az este első felében, majd annak fennmaradó részén horkolva aludtak el a földön egy apróbb prémből készült plédet leterítve maguk alá. Ami az esti bajokat illeti... minden jelentés és minden őr nyugodt estéről számol be azt az egyet leszámítva, amelyik Vardent őrzi. Az őrök azt mondják egymás között, hogy a démon este pár őrt elkezdett figyelni, azután, hogy pár szót váltottak vele, ami elsőre ártalmatlannak tűnhet. Ilyen volt, hogy elmondták neki a nevét, és azt, hogy ők az őrei, de ezen túl mást nem, de attól még valami történt, amiről reggel Daratrine és mindenki más is hallhat. Az ott ügyeletes őrök elmondása szerint, Varden bár nem tett sok mindent, a két őr mégsem akar többet egy őrségben lenni, legalábbis nem egy posztot őrizvén, ha pedig rákérdeztek, vagy valaki odamegy már hajnalban egy elég fura beszélgetésnek lehettek tanúi, amiben a két őr arról kezd el veszekedni, hogy az egyikőjük "beleszeretett" a másik húgába, és valakitől ezt megtudta a társa, valakitől, azaz Vardentől. Hogy ő ezt honnan tudta, az jó kérdés, de egy ilyen vitában jól tudjátok ritkán van barátságos vég. A két katona, addig addig folytatta a veszekedést, míg valaki vagy közbe nem lépett, vagy reggel nem lett, és a jelentés leadásakor jól látható, hogy nem fognak jól kijönni egymással, azonban szerencsére nagy seb vagy egyéb súlyos dolog nem lett belőle, pár kisebb pofontól vagy épp öklösön kívüli zúzódáson kívül. Ez egy mindenképp fura eset és lehet jobb lenne kivizsgálni? |
| | | | Tárgy: Re: A végtelennek tűnő út | |
| |
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |