Faj: Erdei elf

Nem: Férfi

Kor: 22 év

Becenév: Thioss

Rang: Vándor

Mágia szint: Gyógyító szint kivételével semmi

Külsőmre igazán nem lehet panaszom, de különleges jegyet sem hordok magamon. Hajam sötétbarna, szemem zöld színű. Ruházatom egyszerű, hagyományos erdei elf jellegzetesség, amely könnyű anyagból készült. Fegyverzetem mindössze egy íjból és nyilakból áll, melyek már szinte a testem részeivé váltak. Van még ugyan egy tőröm is, de eddig nem igazán volt rá szükség, ahogy az íjamra sem. Ezek kellenek, hogy kalandjaim során megvédhessem magam a rám törő veszélyektől. Alapvetően nem vagyok haragos természetű, sőt, de ha kihoznak a sodromból, annak következményei vannak. Idegenekkel is könnyen tudok beszélgetni, bár nem tudom, mit szólnának hozzá, hogy a mágiám másabb természetű az övéknél. Ettől függetlenül igyekszem körültekintően kiválasztani a beszélgetőpartnereimet, igyekszek elkerülni a felesleges összetűzéseket.

Erdei birodalmunk egy, mondhatni félreeső részén nevelkedtem szüleim gondozásában, akik ugyan túl tehetősek nem voltak, mégis mindent megtettek a megélhetésünkért. Édesanyám gyakran vitt el olyan helyekre, amiket talán sosem láttam volna meg, ha ő nincs velem. Vele fedeztem fel, hogy bizony nem kell messzire menni, ha szépet akarok látni és hogy maga az erdő is hatalmas terület Neminra elképzelhetetlenül óriási határain belül. Édesapám sajnos ezekre az utakra csak ritkán tartott velünk, lassan felülkerekedett rajta egy titokzatos betegség, így már egészen kicsi koromtól csak édesanyám nevelt tovább. Nem sokkal később kiderült számomra, hogy az ő vérében, csakúgy, mint társainkéban, különleges mágikus erő rejlik. Engem is szeretett volna megtanítani mindenre, amire ő képes, ám fény derült rá, hogy valami gátolja a mágiahasználatomat, amire nem találtunk választ, így megoldást kellett keresnem arra, hogy mi ez és miért nem tudok tőle olyan erőket mozgósítani, amiket származásomból kifolyólag könnyedén tudnék kezelni. Mivel egy bizonyos szinten képesek az elfek a gyógyításra, de nekem az elemi mágia egyáltalán nem ment, megpróbáltam a különböző sérüléseket begyógyítani és arra jutottam, hogy ez olyan egyszerűen és akadálytalanul megy, mint amennyire sikertelenül a víz irányítása. Azonban ennek volt egy veszélyes mellékhatása: minél nagyobb és súlyosabb a sebesülés, annál nagyobb fájdalmat okoz nekem az energiám használata, amit arkán mágiának neveztem el. Ez az energia gyűjti magába azt a mágikus sugárzást, ami gátol minden más irányításában. Döntésemkor, amibe édesanyám is beleegyezett, elindultam, hogy kitanulmányozzam a mágiám természetét és segítsek azokon, akiken csak tudok. Északnyugat felé vettem az irányt, nem a főváros felé, valamiért nem szándékoztam arra menni. Utam során több érdekes élőlénnyel is találkoztam, de az erdő békéjéhez hűen egyik sem akart bántani, sőt, mintha segíteni akartak volna valamiben. Végig elkísértek, bármerre jártam, de többnyire ezt rejtőzködve tették. Útközben előfordult, hogy segítettem másoknak házimunkát végezni és az ilyen segítségekért cserébe szállást kaptam legalább egy éjszakára. Így folytattam tovább az utam északnyugat felé.