Név: Meara
Faj: Erdei elf
Nem: Nő
Kor: 138  
Becenév: -
Rang: Íjász
Mágia szint: Haladók szintje

Ez vagyok én:
Meara erősen szarkasztikus modora és mindenre kiható bizalmatlansága, és a felelőtlennek tűnő hozzáállása könnyen kelthet negatív első benyomást az emberekben, a külső alatt valójában egy igen csak hűséges, maradéktalanul őszinte és megbízható ex-katonát találhat az ember.....már amennyiben elegendő arannyal képes megtoldani a nő erszényét. Az íjásztehetsége párját ritkítja, a vadászatban, csapdakészítésben és nyomolvasásban szerzett szakértelme pedig nagyon hasznosnak bizonyult a munkája terén. Többnyire magányosan szeret dolgozni, és tőle telhetően csendben, fák és bokrok sűrűjében megbújva lehetőség szerint kerülve a nyílt harcokat.
Idősödő tekintetén sokkal jobban meglátszanak a korának jelei mint a korabeliek döntő többségén. A szinte teljesen ősz haját feltűzve hordja, kék szemei alatt pedig gyakorta húzódnak kialvatlanságra utaló sötétlő mélyedések. Arcát egy méretes heg csúfítja el, a szeme sarkától egészen az álláig. Egy pikkelyvértet visel, amelyet egy lemez mellkasvérttel és cserzett bőrből készült, pikkelyekkel kivert kesztyűkkel és térdig érő csizmával egészít ki. Kezében mindig a családi íját szorongatja, a hátán egy saját kezűleg megmunkált tegeze lóg tele nyílvesszőkkel, amelyeket előszeretettel itat méregbe. Oldalán apja rövidkardja lóg, derekán pedig anyja vadásztőre fityeg, valamint magánál hordja a még katonaként zsákmányolt, rendkívül furcsa és egyedi kialakítású tülkjét. Ez a maga speciális kialakításának köszönhetően képes egy rendkívül jól hallható, de behatárolhatatlan hangok kiadására, amelyek rendkívül hátborzongatóak, de más hatásuk nincs.

A múltamról:
Gyermekkora átlagosan telt, szerető családban nevelkedett. Szülei mindketten vadászok voltak, akik már egészen korán elkezdték tanítani őt a mesterségükre, remélve hogy a lányuk is egyszer majd a nyomdokaikba lép. Meara korábban tanult meg íjászkodni mint írni, és már egészen fiatal korában napokat töltött a természetben barangolva, a saját maga által épített kis rejtekhelyeiben. Huszonnégy évesen már saját maga gondoskodott mindenéről, a szülei legnagyobb örömére hamar a szülőfaluja legjobb vadásza lett. Már harminckettőt töltötte, amikor először hagyta el a szülőfaluját hogy beálljon a seregbe, ahol a kiképzését követően két évtizeden át szolgált határőrként amely során megismerkedett és beleszeretett egy Valen nevezetű elfbe. Néhány évvel később össze is házasodtak, azonban a boldogságuk nem tartott soká, hiszen a férfi alig öt évvel később egy ork portyázás következtében életét vesztette. A férje halálát követően Meara összetört. Az egyre romló mentális állapotát tekintve a felettesei javaslatára leszerelték, a nő pedig visszaköltözött a szüleihez. Tizenkét éven át küszködött a saját problémáival, míg egy napon a régi kiképzőtisztje javaslatát követően újfent jelentkezett a seregbe. Remélve hogy képes lesz leküzdeni a rémálmait és megbirkózni a félelmeivel egyenesen a Légió tagjai közé küzdötte be mgát, ahol felderítőként szolgált. Bár nehézkesen, de végül sikeresen megtalálta a helyét az egység tagjai között, és a megbízható bajtársai társaságában új otthonra talált. Bő harmincegy éven keresztül büszkén harcolt, amíg egy rosszul elsült rajtaütés folyamán elveszítette az osztagát, amely valóságos letargiába taszította a nőt. A bajtársai halálát követően úgy érezte nem maradt keresnivalója sem a seregben...sem pedig Awrysban. A leszerelési kérelmét követően magányosan indult útnak a nagyvilágba, zsoldosként és vadászként tengetve az életét. Noha sem az éjszakai rémálmok, sem pedig nappalok dermesztő realitása szűnni nem akaró terrorként uralták az életét, az eltelt harminchat év számottevően sokat segített Mearának megbékélni a múltjával és újult erővel nézni szembe az előtte álló világgal.

Sye: