KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözöllek!
Köszöntelek Neminra világában!

Mielőtt regisztrálnál, kérlek, nézd át a Szabályzatot a regisztrációra vonatkozó kikötések miatt. Az oldal keresett karaktereire is nézz rá, ha esetleg találnál egy számodra érdekes karaktert, akkor arra lecsaphass.

A regisztrációt követően a leírások alapján nekivághatsz az adatlapod elkészítésének és beküldésének, az elfogadást követően pedig szaladhatsz a játéktérre, hogy belemerülj a világ történetébe és részese lehess annak alakításában!

Ha bármi kérdésed van akár regisztráció előtt, akár regisztráció után, a lejjebb található chatablakban felteheted a kérdésedet. A regisztrációt követően pedig az admint is felkeresheted egy privát üzenettel, ha nem szeretnéd a chatet használni rá.

Tárt karokkal várunk és előre is jó játékot kívánunk!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
Legutóbbi témák
» Mindent vagy semmit
Amrekth Zrernar Icon_minitimeCsüt. Jún. 17, 2021 6:15 pm by Aesma Daeva

» A királyi főtanácsos lakosztálya
Amrekth Zrernar Icon_minitimePént. Május 21, 2021 7:31 pm by Octavia Yar

» Első fejezet: A vidéket járók
Amrekth Zrernar Icon_minitimeVas. Május 02, 2021 5:13 pm by Destiny Vex

» Selieth Awarion
Amrekth Zrernar Icon_minitimeKedd Ápr. 27, 2021 5:27 pm by Shuga

» Készen vagyok!
Amrekth Zrernar Icon_minitimeKedd Ápr. 27, 2021 2:50 am by Wanderer from the Past

» Elithne
Amrekth Zrernar Icon_minitimeHétf. Ápr. 26, 2021 12:00 pm by Elithne

» A végtelennek tűnő út
Amrekth Zrernar Icon_minitimeKedd Ápr. 20, 2021 9:19 am by Destiny Vex

» Zelgadis Melion
Amrekth Zrernar Icon_minitimeSzomb. Ápr. 17, 2021 4:33 pm by Zelgadis Melion

» Az új világ új csodái és pár manó.
Amrekth Zrernar Icon_minitimeSzomb. Ápr. 17, 2021 1:50 pm by Isabella

» Harlon
Amrekth Zrernar Icon_minitimeSzomb. Ápr. 17, 2021 9:20 am by Harlon

» Egy titokzatos levél
Amrekth Zrernar Icon_minitimeCsüt. Ápr. 08, 2021 5:19 pm by Ethugan Merlioth

» Egy új esély
Amrekth Zrernar Icon_minitimeCsüt. Márc. 04, 2021 5:54 pm by Wora

» Egy város alapítása
Amrekth Zrernar Icon_minitimeCsüt. Márc. 04, 2021 12:13 pm by Isabella

» Felaern Laralytha
Amrekth Zrernar Icon_minitimeKedd Márc. 02, 2021 5:07 pm by Felaern

» Flern az őrült, de cuki
Amrekth Zrernar Icon_minitimeCsüt. Feb. 25, 2021 2:40 pm by Isabella

» Éjtünde bál, Neminra 473. éve
Amrekth Zrernar Icon_minitimeSzer. Feb. 24, 2021 7:48 pm by Isis Do’Odrun

Ki van itt?
Jelenleg 162 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 162 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (366 fő) Pént. Nov. 22, 2024 7:00 am-kor volt itt.
Top posting users this month
No user
Statistics
Összesen 128 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Elithne

Jelenleg összesen 20728 hozzászólás olvasható. in 782 subjects

Megosztás
 

 Amrekth Zrernar

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Lashrael Laralytha
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

1607
Join date :

2017. Jun. 27.


Amrekth Zrernar Empty
TémanyitásTárgy: Amrekth Zrernar   Amrekth Zrernar Icon_minitimeVas. Feb. 24, 2019 10:53 pm

Amrekth Zrernar Dcac2d99f6a37f574eb46cbc1e2b16bd

Név: Amrekth Zrernar
Nem: férfi
Kor: 19 év
Faj: sötételf
Foglalkozás: főállásban szoknyavadász, amúgy tolvaj
Mágiaszint: Tanoncok szintje


Amrekth Zrernar Megjel15
Magasságra 180-190 centi közt van, nem kifejezetten izmos, inkább cingár, ám nehéz lenne megmondani, mennyire vékony, ugyanis rengeteg ruharéteget képes magára rángatni. Ezek többsége is buggyos-lógós, amiken ráadásul még egy köpeny is található, csak hogy még nehezebb legyen meghatározni, mire képes, mekkora, hol kell őt leszúrni. Felemás színű tekintetében – melyből egyiket az esetek többségében egy fejére kötött ruhadarabbal takar - folyamatosan ott ül egy kihívó csillanás, mellette halványan mintha még viháncolna is, csak hogy könnyebben nyomja fel idegenekben az agyvizet. Sokakat megtévesztenek lágyabb, szinte már nőies vonásai és a szokásosnál vékonyabb, már-már sovány, emiatt nyurgábbnak ható testalkata, egyáltalán nem számolva azzal az ügyességgel, amit magára szedett az évek során. Nem egy délceg és erős lovag ő, aki elbírná a több kilós páncélokat, ráadásul ha eltalálja egy nagyobb ütés, akkor ő garantáltan kiütve vagy saját tagjait hangosan fájlalva hever a földön. Szerencséjére van azonban, hogy reflexei kellően jók, így nagy eséllyel kerüli ki a felé irányuló fizikai támadásokat. Ennek köszönetheőn képes huzamosabb ideig a bunyóban maradni – szigorúan hátrálva – és folyamatosan kerülgetni, és az első adandó alkalommal menekülőre is fogja. Nem ritka ugyanis nála, hogy egy-egy elfajult szituációból a futást látja a legjobb döntésnek, amit természetesen későbbi meséi során véletlenül sem említ meg: mindig a lehető legszebb köntösbe öltözteti a történetét azzal a végkifejlettel, miszerint ő volt az erősebb. Nem is vetne csodálatos és saját maga által hibátlannak tartott személyiségére jó fényt, ha bármiben alulmaradna.
Nem kifejezetten ért a fegyverek forgatásához: a legtöbbről azt sem tudja, mi fán terem a használatuk. Inkább a kitanult sima, ritkább esetben dobótőrökkel rohangál, összegyűjtve minden értékes kacatot, amit a legközelebbi feketepiacon el is ad jeles összegek fejében. Ezt az összeget gyorsan el is szórja különböző szolgáltatások megfizetésére vagy csak elhagyja azt, feledékenységére fogva, ami természetesen nem igaz - nagyon is jó a memóriája, máskülönben az utcalétet nem élte volna túl, ha ne tudná jól memorizálni, ki hol lakik, mikor kit rabolt ki és merre kell mennie, ha le akar rázni valakit.
A tőrökből kettő az oldalán fityeg egy-egy oldalon, másik kettő klasszikus módon övekkel a vádlijához vagy combjához szorítva, az utolsó kettő pedig az alkarjaira erősítve, melyeket egy-egy lendületesebb lefelé rántott mozdulattal az ujjai közé csúsztathat.

Alapvetően komolytalannak tartják őt az első pillanattól fogva, amint szóba elegyednek vele. Van a szavai hangsúlyában valamiféle könnyedség és hanyagság, akárcsak a szóhasználatában – melyet előszeretettel szór tele káromkodásokkal -, így gyakran nehéz őt komolyan venni, főleg akkor, ha hozzávesszük azt az állandó, pimasz mosolyt, ami a képén ül. Nem tűnik őszintétlennek sem az a vidámság, amit a külvilág felé mutat: mintha minden szórakoztatná.
Sok minden érdekli őt és gyakran ártja magát veszélybe a saját kíváncsiságától vezérelve. Vakmerő és nem fél a konfliktusoktól, ami miatt gyakorta teljesen feleslegesen keveri a bajt a saját kárörvendő szórakoztatására – és mások kárára. Persze a saját élete fontosabb annál, hogy ténylegesen élet-halál körülményeknek tegye ki magát, így csak egy kellemes pengeélen táncolásig megy el, de nem tovább. Szeretné még élvezni az életet és annak minden forrását, így előszeretettel él a nők nyújtotta szolgáltatásokkal: jóformán bárki megfelel neki, aki sötételf, nő és még kellően fiatal is. Képes lenne bárkihez odamenni, aki ezen kritériumoknak megfelel.
Hűséget nem ismerve újabb és újabb lányokat igyekszik meghódítani, akikhez alkalmanként vissza-visszajár, de természetesen a fizetett hölgyemények mellett is szívesen átmelegszik. Tömény rasszizmusa a többi nép irányába sajnos kizárja a lehetőségét annak, hogy bármely más fajból szimpatikusnak találja a női egyedeket – őket többnyire éppen ezért is szukázza, nem ismerve el őket nőnek, ugyanis szerinte a nő már túl szép megszólítás lenne. Legyen bármiféle ideálja az adott népnek, állítása szerint olyan szépségük úgysincs, mit neki vagy a sötételf leánykáknak.
Tolvajként éli az életét, sokakat rabol ki városokban, de nagyon ritka esetekben nem tart magányos utasok megtámadásától sem. Ha valamit őrség védelmez, akkor igyekszik a tolvaji előnyeit kihasználva lopakodni és úgy elcsenni azt, amire éppen a foga fáj, ugyanis erősebbekkel nem szándékszik tisztességes harcot folytatni – és elég könnyű nála erősebbnek lenni. Természetesen az ilyen akciói folyamán gondosan eltakarja az arcát, nehogy a későbbiek során felismerjék őt vagy egy fantomkép alapján elkezdjék őt üldözni, ráadásul sajnos az ismerősi köre nem épp a legbiztonságosabb, így ha valaki vérdíjat ad a fejéért, akkor biztosra veszi, hogy feladnák őt az első pillanatban.
Fekete öltözékével igyekszik rátenni arra, hogy minél jobban beleolvadjon elsősorban éjszaka a környezetébe. Mikor portyázik, akkor egyáltalán nem keresi a feltűnést, ami igencsak meglepő, mivel egy teljesen átlagos közegben úgy viselkedik, mint akinek feltűnési viszketegsége van. Kissé hangos, feltűnő és mindenbe beleüti az orrát, ami miatt sokan idegesítőnek és kellemetlen személynek találják, nem beszélve arról, mennyit jár a szája. Még az a szerencse, hogy ritkán issza le magát a sárga földig, mert akkor biztos ájulásig magyarázna mindenről.
Vannak nagyképű megjegyzései, és kissé egoista oldalát erősíti, ha sikerül valakit ereje híján legyőznie, nem sajnálva a fölényeskedést a legyőzöttel szemben. Nem mintha vesztés esetén olyan könnyen behódolna, de akkor kevesebb odaszúrása van, mint egyébként lenne – amiből meg meglehetősen sok lenne nárcisztikus személyiségének köszönhetően. A tiszteletről még hírből sem hallott, mint ahogyan az udvariasság bárminemű fajtájáról sem: ha vannak is ilyen megnyilvánulásai, azokat túlnyomó többségében ellep a gúny vagy nőknek szánja. Persze a nőkkel szembeni kivételezése még mindig nem ér fel az önfényezésével, ugyanis olyannyira imádja magát, hogy azt hiszi, mindenkinek meg kéne köszönnie azt, hogy találkozhattak vele és megpillanthatták azt az isteni szépséget, amit képvisel és amivel senki sem fog tudni felérni. Akármennyire szeresse hát a nőket, senki sem lesz a számára olyan gyönyörű, mint saját maga.
Sunyi dög, akiben jogosan nem lehet megbízni, mert az érdek vezérli, ennél fogva bármelyik pillanatban elárulhat, ha éppen úgy alakul, hogy az elpártolással jobban hajthatja a malmára a vizet. Keresi ugyanakkor a társaságot, mert igénye van rá – csak hogy kifejezhesse, mennyire csodálatos ő -, és van olyan bolond, hogy esetleges végelkeseredésében azon elárult tagokhoz is visszamásszon, akik nem jelentenek rá túl nagy fenyegetést. Nem szokása viszont a társulás: legfeljebb rövidebb ideig tart másokkal, amíg az érdeklődését leköti az adott személy vagy csoport, na meg természetesen amíg hajtja őt az érdek, a pénz, a lopható értékek.


Amrekth Zrernar Mzlt10
Az első emlékei egy vöröslámpás házhoz kötődnek, abból is a kevésbé pénzes fajtához. Még egészen tisztán látja maga előtt azokat a sötételf nőket, akik körül előszeretettel legyeskedett, hiszen ők voltak az első személyek, akikkel kapcsolatba lépett. Ők nevelgették és tanítgatták arra a néhány dologra, amire feltétlenül szüksége volt, család híján pedig elképzelése sem volt sokáig, mi is az, hogy anya vagy apa: neki csak ők voltak.
Az alvóhelyét, ami egyébként az ott dolgozók szépítkezője is volt, nem mindig hagyhatta el, csak akkor, amikor azt mondták neki, és akkor is valakinek a felügyeletével. Nevezhető ez szigorúnak, viszont amennyire elkényeztették őt a saját szeretükkel, sosem zavarta: meglehetősen sokat törődtek vele a maguk módján és mindig kedves szavakat intéztek hozzá. Visszagondolva ugyanakkor már inkább úgy hiszi, úgy tartották őt ott, mint valami háziállatot, akit lehet piszkálni, cukkolni, szeretgetni és nem szájal vissza vagy elégedetlenkedik, mikor az aznapi kaja nem a legjobb, mivel nem ismert jobbat – és amit a sötételf nem tapasztalt, az nem is hiányzik. Nem alakult ki benne finnyásság, mert nem volt rá lehetőség: mindig azt ette, amit adtak neki, és tekintettel arra, hogy ez nem mindig volt sok, soha nem húzta a száját. Az étel étel volt, ő pedig éhes.
Eleinte értetlenül csodálkozott rá nevelőinek beszélgetéseire, amiknek értelmét akkoriban fel sem fogta, és az sem volt teljesen egyértelmű a számára, hogy miért látogatják rendszeresen őket más férfiak. Ez csak néhány pillanat volt, mikor kikukucskált az ablakon vagy a folyosóra – egyébként sokáig figyeltek arra, hogy olyan helyre, ahova ilyen kicsiként nem szabadott, ne menjen, már csak a kuncsaftok esetleges agresszív viselkedése miatt. Persze ez a kérdésektől nem mentesített senkit: rákérdezett mindezen furcsaságokra, és mindig azt mondták neki, hogy játszanak és beszélgetnek, ami mostanra a valós események tudatában igazán nevetségesnek hangzik. Akkoriban természetesen kevés tudással és rálátással teljesen hihető volt, és mivel megszokta az ottaniak sokat láttató öltözködését, nem merült fel benne további kérdés. Ez volt neki a normális.
Mikor nem a szobában tartózkodott, akkor többnyire az utcán mászkált, persze egyik-másik nőnek a felügyelete alatt, nehogy baja legyen vagy idejekorán elszökjön – na nem mintha utóbbi szándékában lett volna gyerekként. Egy darabig mutogatták neki, mi hol van, merre kell menni – lényegében megtanították neki a vöröslámpás ház körüli terület utcáit, melyik hova ágazik és hogyan juthat vissza. Már akkoriban is furcsállta, hogy néhányan miért üldögélnek odakinn koszosan és büdösen, mikor egy házban is tartózkodhatnának és ugyanúgy ülhetnének a helyükön, és mikor erről kérdezett, csak azt válaszolták: dolgoznak, pénzt keresnek. Nem kifejezetten értette, hogy ez mit jelent, de mikor már magabiztosan ismerte az utcákat, elkezdték kiküldözgetni őt egy fémedénnyel, hogy ugyanezt csinálja. Eleinte kikísérték azokra a helyekre, ahol elmondták neki, itt érdemes letelepednie, és mostantól ő is pénzt fog keresni méghozzá azzal, hogy ül és kéreget. Elmagyarázták neki azt is, hogy ez miért jó: minél többet kap, annál többet ehet, és ez egy sovány gyerek esetében ígéretesnek bizonyult.
Csak ülnie kellett naphosszat, kérlelőn felnézni, mikor arra járt valaki és felnyújtania az edényt; jobb esetben kapott pár érmét, rosszabbikban meg nem kapott semmit még az éhezésének kifejezése ellenére sem. Női ismerősei gyakorta szándékosan arra vezették az utcán felszedett vevőjüket – avagy játszótársukat, ahogy akkoriban hivatkoztak ezekre a férfiakra -, ahol aznap üldögélt, és némi puhítással hajlandóak voltak kicsit többet szórni neki, mint azt szoktak. Ilyenkor a nő egy, a háta mögötti kézmozdulattal vagy válla felett hátranézve kacsintással jelezte, hogy büszke rá és ügyes volt, “odahaza” pedig több étel várta őt – de semmiképpen sem több annál, hogy elhízzon vagy bordáinak és gerincének vonala teljesen eltűnjön.
Így teltek a napjai, neki pedig volt ideje megfigyelni az utcán járókat és kiismerni a helyi sötételf természetet. Többnyire koszos ruhákban járkáltak és szagosak voltak, amitől mindig fintorognia kellett a nevelői körül lengő finom illatok után, de az egyik nő figyelmeztetésére mindig visszafogta a grimaszolást, emlékezve, mit mondott: lehet, megvernék őt már csak ennyiért. Ki kellett ismernie az arra járókat, tudnia kellett, kinél mivel találhat érzékeny pontra, arra, amivel eléri, hogy pénzbeni segítséget adjon, gyerekként pedig viszonylag egyszerű dolga volt a puhítással – legalábbis egy darabig, utána okosodnia kellett és tudnia kellett felismerni a sötételfeken lévő árulkodó jeleket. Arra is figyelt, hogy katonák véletlenül se közelíthessék meg: a nevelői elmondásai alapján ők voltak az igazi mumusok, akik elragadják őt, ha meglátják és olyan gonosz helyre viszik, ahonnan soha nem fog szabadulni. Gyerekként ez igazán rémisztőnek tűnt, hiszen elszakították volna őt azoktól, akik azóta nevelik, mióta az eszét tudja.
Még egy darabig nem kezdett el kibontakozni előtte a város és annak rejtelmei, ami a sötételf társadalom ismeretében valószínűleg részben a szerencsének köszönhető, részben a saját elővigyázatosságának, ami hamar kialakult benne a figyelmeztetések előidézte félelem miatt. Gyerekkel nem találkozott, lévén, hogy egy bordélyház közelében tartózkodott és abban lakott, ráadásul meg sem fordult a fejében, hogy miért nem lát hozzá hasonlóakat. Csak akkor fordult vele egyet a világ, mikor valamivel idősebb lett, talán tíz, de lehet, még annyi se - maga sem tudja, mert a születésnapját sosem ünnepelték és nem is említették neki soha, mikor van. Mindenesetre ilyesmi korban volt, mikor néhány suttyó, erőfitogtatni vágyó, nálánál valamivel idősebb trió megverte őt. Soványan, hozzájuk képest erőtlenül próbált védekezni, aminek nyilván nem volt sok haszna, így foltosan, pénztől fosztottan visszatért, nevelői egy része nem örült ennek, míg másik része a sebesüléseit majd’ lecsókolta róla.
Ekkor jött el a pillanat, amikor odaadták egy mestertolvajnak, hogy tanítsa ki, egyértelmű jelként véve a megverését, miszerint nem lesz ebből további koldulás. Tekintve, milyen lepukkant helyen is élt, ahol burjánzott az alvilági élet, nem volt nehéz megtalálni a mesterét – na meg a bordélyházban dolgozók biztosan ismerték a férfit korábbról. Nem árasztott magából bizalomgerjesztő kisugárzást, sőt, egyenesen rémisztő volt, de a nők megnyugtatták, így vonakodva bár, végül elindult a férfival, aki szerencsére nem is lakott túlságosan messze. Elmenni persze nem mehetett el a fickótól, csak az annak megszabott időben, viszont ez ritka volt, így kénytelenné vált megszokni, hogy új otthona egy dohos pince, ahol állandóan csepeg valami. Ijesztő volt, csendes, a sötétben pedig mintha patkányokat is látott volna rohangálni, ami egészen kellemetlen váltás volt a bordélyház viszonylagos kényelmét követően.
A középkorú férfi nem bánt vele kedvesen, mindig szidta, ha valamit elrontott, mindig fegyelmezte és komolyan büntette. Jóformán gyűlölt ott lenni, mert nem érezte azt a fajta szeretetet, ami a bordélyházban körülvette őt, szerencsére azonban újra és újra visszalátogathatott, és feltöltődhetett a törődésükkel. Kedvenc elfoglaltsága volt a puha mellekre hajtani a fejét, amiért továbbra sem orroltak meg rá, hiszen még mindig csak egy gyereknek látták.
Hosszú ideig tartózkodott a férfinál és annak tanítósága alatt. Rengeteg gyakorlati feladatatot adott neki, nem egyszer vitte el olyan helyre, amit még nem teljesen ismert, aztán vissza kellett onnan találjon. Ennek köszönhetően folyamatosan bővült fejében a városról kialakult kép, annak tervrajza, bár nyilvánvalóan nem ment neki annyira egyszerűen eleinte. Nem kevés munkába és erőfeszítésébe került, megtanulta a rövidítő utakat és elkezdett felfedezni egyfajta rendszert is az építkezésben. Mikor ezzel alaposan megismerkedett, elkezdődött az az időszak, mikor lopnia kellett: eleinte az alapokat a férfival sajátította el, méghozzá úgy, hogy tőle kellett benyúlni a rajta lévő felszerelés egy részét. Kiemelte mindazt, amire ügyelnie kellett, hogy milyen hibákat vét, és minden egyes lebukásánál, elrontott mozzanatánál olyan nyaklevest kapott, hogy legszívesebben sírva visszarohant volna a nevelőihez. Menekvés mondjuk nem volt, ha próbálkozott, akkor is mestere gyorsan nyakon csípte és még nagyobb fejmosásban volt része… Kénytelen volt ezt megszokni és még jobban ügyelni arra, mit mikor csinál, mert nem akart újabb és újabb pofonnal gazdagodni.
Fogalma sincs, pontosan mennyi ideig, hány hónapig kellett gyakorolnia, de végül elérte mestere elégedettségét, és ennek eredményeként újabb próba elé állította: ezúttal az utcán tartózkodók közül kellett választania valakit, akit meglop. Lehetett ez az egyik eladó, akinek standjáról elemel valamit, mikor árult a piactéren, lehetett ez egy véletlenszerűen kiszemelt járókelő. A viszonylagos gyakorlottság és város ismerete miatt többnyire megúszta ezeket a próbálkozásokat, noha nem mindig sikerült megtartania a szajrét. Volt, hogy szinte már akkor lebukott, mikor az illető zsebébe nyúlt, és rohanhatott a szűkebb sikátorokba annak reményében, üldözőjét lerázza. Katonákba, őrökbe ugyanakkor nem ütközött; ügyelt arra, hogy azokat messze elkerülje, mikor áldozatnak kiszemelt valakit, így amikor el is kapták őt, megúszta egy keményebb veréssel, de ez már megszokottá vált; a mestere is mindig verte, ha elrontott valamit, így az utcai verés sokat nem változtatott. A napi adagot így is és úgy is megkapta, ilyenkor pedig még inkább visszavágyott a bordélyházas nők közé, gyakorta ábrándozva arról, milyen jó is lenne, ha sebeit ápolnák.
A varázsképességeinek fejlesztése sem maradt el az idő alatt; a mestere hozott egy rabszolgát, akin nap mint nap gyakorolhatott. Kevés élelmet és vizet kapott; lényegében csak azért tartották, hogy ő alkalmazhassa rajta a képességeit. Itt verte a férfi a fejébe, hogy nincsen egyetlen faj sem, akit sajnálni kéne és az egyedüli nép, aki érdemes arra, hogy uralkodjon, az a sötételf nép. A többiek csak alárendeltek, akiket ki lehet használni, de nem képviselnek akkora értékeket, mint az éjtündék, innentől nem kell őket megszánni; ők csak eldobható tárgyak. Újra és újra elhangzott ez, mikor elkezdte volna sajnálni az ember-elf félvért, példastatuálásként pedig a mester kivételesen nem őt, hanem a rabszolgát büntette vagy képességgel, vagy fizikai bántalmazással, lassan pedig beleégett az elméjébe az éjelfek mentalitása.
Évek teltek el, megtanult alapszinten olvasni, írni nem igazán, és már magabiztosan lopott, csalt és használta a tőreit, hazudott mások szemébe és áltatott másokat. Aktív részese lett az alvilági életnek, rengeteg személlyel összeismerkedett ott, noha nem mindenkire emlékszik, ráadásul a város területét, rejtett utcáit, csatornarendszerét jobban ismerte, mint a tenyerét, annyit mászkált. A bordélyházban lévő nőkkel is elkezdett megváltozni a kapcsolata, ahogy idősödött és már egy kicsit szabadabban mozgolódhatott, aktívan alkalmazva mindazt, amit mestere tanított neki. Eleinte megilletődött a helyiek flörtölgetésétől, azonban nem volt ellenére – hamar elkezdte kitapasztalni, mikor mit kell mondjon, magára szedett némi tudást a lányokkal kapcsolatban nevelőinek köszönhetően, amit ugyanúgy elkezdett használni a tolvajlásai során. Ámítani és tenni a szépet igazán könnyű volt, más kérdés, hogy nem mindig értékelték a női egyedek és sokszor sajgó pofával kullogott vissza, viszont nevelőiben sosem csalódott: megsimogatták és babusgatták, noha mindez kezdett másképp hatni rá, mint gyerekként.
Végül eljött a nagy durranás napja is, amit mestere régóta tervezett, egyfajta záróvizsgaként a számára: együtt a gazdagabb területeken portyázni. Nem volt nehéz az útvonalat kitalálni, hiszen párszor már megfordult arra az elmúlt évek során, ahonnan lophatott olyan felszereléseket, melyeket a feketepiacon jó pénzért értékesíthetett, és a mesterének sem volt túl nagy kifogásolni valója ennek kapcsán. Nyilván az éjszaka közepén mentek, mikor a legtöbb sötételf aludt, noha faji adottságaik miatt nem számítottak arra, hogy könnyebb is lesz a dolguk; az éjtündék éjjeli látása igencsak nagy hátrány a hozzájuk hasonló tolvajoknak.
Az éjszaka során a legtöbb dolgot ő csinálta: a zárakat csendesen kinyitotta, így az ablakok és ajtók nem sokáig jelentettek akadályt, egyedül az őröket kellett kerülgetni, ugyanakkor az épület kellően nagy volt elég folyosóval ahhoz, hogy, ha az utolsó pillanatban is, de mindig sikeresen elbújhattak. Az értékekkel teli szobába érve a lehető legtöbb értéktárgyat magukhoz vették – szinte kiugrott a bőréből, a mosolya is elképesztően széles volt az örömtől, sejtve, hány zacskónyi érmét kaphat érte. Jóformán kiürítették az egész helyiséget, semmit sem hagyva hátra, és már alig várta, hogy mindezt felválthassa használható pénzre, amit mindenféle finomságra használhatott, még mindig egy naiv fiúként nem feltételezve, hogy mindezt elvehetik tőle.
Visszaérve mesterének a rejtekhelyére a férfi büszkén kijelentette, hogy megtanult tőle mindent, ami fontos, innentől már csak a saját képességeit gyakorlással és a kockázatok emelésével csiszolhatja. Tanítási díjként felszámolta az általa hordozott tárgyak nagy részét, amitől nem volt túlságosan elragadtatva, ám végül belenyugodva adta át a kért mennyiséget – legfeljebb megszerzi maga megint valahonnan máshonnét. Az ékszereket azonban nem adta át, azokat választotta a megtarthatónak, de minden más drága anyagból készült díszt, tárgyat odalökte a mestere elé, aki így el is bocsátotta őt, nem kívánva többet látni. Nem vettek könnyes búcsút, mert bár sikerült megszokniuk egymát, sosem váltak puzipajtásokká, amit kifejezetten nem is bán, tekintettel arra, mennyiszer verte bucira a képét a sikertelen gyakorlatai nyomán.
Hogy a sikerét és szabaddá válását elújságolhassa, visszatért a bordélyházba, lelkesen szedte a lépcsőfokokat a már ismert hátsó járatnál, betrappolt a néhai szobájába, mire nevelői majd' kiugrottak az alsóneműjükből, úgy megörültek neki. Megajándékozta őket az ékszerekkel, kinek egy nyakék, kinek egy karperec, kinek egy pár fülbevaló jutott – az öröm pedig nagy volt. Az alkalomnak megfelelő vacsorát ígértek neki, amiért ilyen jól teljesített és ilyen szépet adott nekik, és amíg el nem jött ennek az ideje, addig az épület tetején pihent, megérdemeltnek érezve ennyi év után ezt.
A vacsora eljöttével életében először evett ilyen kiadósat és először ivott tömény mennyiségben alkoholt – a boros vízzel már volt szerencséje nem egyszer, de az közel sem volt ennyire ízletes. Valószínűleg az italába kevertek mást is, mert nemhogy gyorsan beütött, de furcsa izgatottságot is kiváltott belőle, ami korábban fel-felbukkant benne, viszont nem ilyen mértékben. Tekintve, milyen közeli kapcsolatban állt a nőkkel és milyen tudatlan is volt akkoriban, megkérdezte tőlük, hogy ez mégis micsoda, mire ők összenéztek egy vigyorral a képükön, szépen elkísérték az egyik igényesebb szobába, és mintha már korábban megbeszélték volna mindezt, az egyikük maradt, hogy bemutassa, mi is zajlik ténylegesen a bordélyház szobáinak falai között, amire nem tudott fényt deríteni a tolvajlás tanulásának ideje során. Életének egyik legjobb és egyben tudatlanágából eredően legkínosabb élményének tudhatja a mai napig ezt, de soha nem mondaná azt, hogy megbánta volna, sőt, csak újabb megértést adott az ő tizenhat-tizenhét éves fejének. Ennek tetejében mindez teljesen megalapozta a mostani nőimádatát, bár ez a fajta imádat kimerül a testük látványában és szolgáltatásaikban.
Kelteni nem keltették, feltételezhetően azért, mert kivételeztek vele, így egészen későn ébredt, kótyagosan az előző napi ivászattól, viszont napokig úszott a boldogságtól. Megpróbálta magát visszakönyörögni egy újabb alkalomra, azonban hamar megtanulta, hogy ennek bizony ára van, és mivel a lopás művészetét sikeresen elsajátította, nem voltak gondjai, hogy egyik-másik női ismerősét elhívogassa. Kifinomultabbá vált az elcsábításnál elővett szóhasználata, a bókolása, a hangsúlyozása, elkezdte kiismerni, mi tetszik az ellenkező nemnek, viszont többet akart látni, többet akart megtudni és még több nővel akart megismerkedni. A lopás a városban egyre kiszámíthatóbbá vált a számára, és ez is egy indok volt a felfedezhetnékjének – több felszerelést akart összeszedni és még többet keresni velük, hogy azt azonnal el is költhesse különféle szolgáltatásokra. Az az egyetlen éjszaka mintha lavinaként indított volna el mindent és lepattintotta volna az összes lakatot és zárat, ami idáig visszatartotta őt a kíváncsiságával együtt.
Pár napjába telt, mire sikerült döntenie, és még egy búcsúajándékkal szolgált a helyi hölgyeményeknek, akiknek köszönhette az életét, akiknek a szeretete és törődése megerősítette őt olyannyira, hogy meggyőzötten állíthassa: csodálatos és hosszútávon ellenállhatatlan személyiséggé cseperedett. Megígérte, hogy vissza-visszatér hozzájuk újabb értékekkel, amit szándékában áll tartani, egyelőre viszont még nem telt el annyira hosszú idő, hogy ezen ígéretét beváltsa. Talán kettő vagy három éve lehet úton, rövid időre csatlakozott ilyen-olyan alvilági szervekhez, ahonnan aztán kidobták, mert valami marhaságot csinált vagy mondott, néha üldözték, kisebb vérdíjat tűztek a fejére, és egészen addig a birodalom egy teljesen más pontján tartózkodott, míg meg nem feledkeztek róla. Annyira szerencsére senkit nem haragított magára, hogy hosszú évekig húzódjon a mérgük, így az enyhüléssel visszaszökött, hogy újra hasonló körökben mozoghasson.
Tett a hegyekben egy kirándulást, ahol felfedezett egy ékkövekkel teli barlangot, mivel nem látott soha ilyet, az onnét szerzett tárgyak egy részét ékszerésznek adta el, egy másik részét mágikus tárgyakként híresztelve árulta. Természetesen a híresztelt hatások teljes mértékben elmaradtak, és így a begyűjtött összeget a vevői elkezdték visszakövetelni – amiből eddigre már semmi sem maradt, mivel elköltötte az utolsó érméig. Ez nem csupán az egyszerű vevők haragját váltotta ki, hanem egy olyan személyét is, akinek módjában állt újabb vérdíjat kitűzni a fejére, mely rákényszerítette a menekülésre, és újabb bujdosásra kényszerült. Szerencséjére azonban nem verték ezt akkora dobra, hogy az egész birodalmat átívelő híre menjen, az elkapásáért járó összeg sem volt túl nagy, így akik esetlegesen üldözték, minden bizonnyal hamar lekoptak róla. Persze visszamenni egyelőre nem mert, enni viszont kellett, ezért éhezéstől vezetve felszökött egy ételt szállító karavánra, amiről utólag kiderült, hogy az egyik hadvezér rezidenciája felé tart. Késő bánat volt már, mivel akkor eszmélt fel erre, mikor már javában a területen belülre értek, szökni pedig nehezen tudott volna a falakon belülről. Az ottani rejtőzködés és piócalét mellett döntve maradt, élősködve a raktári ellátmányon egészen a csúfos lebukása napjáig – azóta ugyanis főállásban a legcsodálatosabb és legszépségesebb személyként, másodállásban Freia Suntide rezidenciabeli személyi bohócaként ténykedik.


A hozzászólást Lashrael Laralytha összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 22, 2020 11:52 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
 

Amrekth Zrernar

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Amrekth Zrernar adatlap

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Neminra világa :: Lépj hát be Neminra világába! :: Karakteralkotás :: NJK :: Lashrael Laralytha-