(Mesélői - Vex)

[Vex háza Királyöbölben]

Miután elkészültél a szokásos reggeli rutinoddal, elindulsz, hogy a feladataidat végezd a városban, de egy váratlan tényező állja az utadat.
A bejárat előtt meglepettségedre egy sárgás levelet és egy szütyőt találsz, amit ha esetleg kinyitnál, aranyérméket találhatsz benne. Jogosan merülhet fel benned a kérdés, hogy mégis hogy kerülhetett be a házadba, ugyanis amíg a papírt könnyen átcsúsztathatták, a tasakot már nehezen. Ha ellenőriznéd a zárat, rájöhetsz, hogy elfelejtetted kulcsra zárni az ajtód és valószínűleg ezt használta ki a hívatlan vendéged, hogy az éjszaka közepén bejuthasson a házadba. Szerencsésebb lenne elővigyázatosabbnak lenned legközelebb.
Jobban szemügyre véve a levelet, felfigyelhetsz arra, hogy nincs rajta pecsét, vagy bármilyen jel, ami a feladó kilétére utalna. Egyszerűen csak ketté van hajtva. A felhasznált papír külsejét díszes írás borítja, ha esetleg beleolvasol hamar egyértelművé válik, hogy ez egy könyv kitépett oldala. Valószínűleg heteken keresztül gyűrődhetett valahol, amíg meg nem találtja az útját hozzád.

Ha kinyitod, belül hanyag helyesírással lejegyzett személyleírást olvashatsz. Egy fiatalnak tűnő női sötételfről ír, nagyjából 180 centi körül van, vékony testalkattal. Általában tetőtől talpig ruhával van burkolva, a hátán egy tegez nyilakkal, a kezén pedig egy íj van átbújtatva. Átlagos self vonásokat ír le, amik talán nem segítenének Zevadarban, de az Emberek Királyságában hasznos lehet számodra; fekete, váll fölé érő hullámos haj - ami egy heget takar a homlokán, vörös szemekkel. Nincsenek megkülönböztető vonásai, de hamar kiszúrhatod a tömegben, ugyanis minden bőrfelületet takar és jóval burkoltabb, mint a többi emberi lakos. Utoljára a Sörtestvérek fogadóban szállt meg, de lehetséges opció, hogy folyamatosan változtatja a szállásait. A levél egy apró tippet is megemlít, de ha volt már dolgod selfekkel talán nem lesz meglepő számodra; érdemes este nekifognod a keresésének, vagy pedig azokon a helyeken ahol nagy a tömeg.
A feladatod az, hogy információkat tudj meg tőle Visharól. Pont mint a vallatási, a foglyul ejtési  módszerek is teljes mértékben rád vannak bízva, a komoly sérülések okozása is megengedett addig, amíg képes beszélni. Miután teljesítetted a küldetést, azt teszel a fogollyal amit az adott helyzetben legjobbnak találsz.
A feladat elvégzésekor a Vörös Hollóban lesz a találkozó, teliholdkor. Jutalomként az előleged háromszorosát ígéri.

Bármennyire is abszurd az egész helyzet és a levelet körüllengő rejtélyesség, legalább elég időt kaptál, ha úgy döntesz, hogy elvállalod - a következő telihold ugyanis nagyjából 10-12 nap múlva várható. Bár az idő azt mondja, hogy ráérsz az üggyel, lehet, hogy szerencsésebb lenne addig  ütni a vasat amíg meleg?

Egy fárasztó este után másnap reggel kissé nyűgösen és fáradtan sétálok le az emeletről, elsőre észre se véve, hogy jártak nálam, csak miután a reggeli tornámon és a reggelizésen is túl vagyok veszem észre a szütyőt az ajtóm előtt valamint a levelet. Az ajtóhoz lépek és ellenőrzöm ekkor jövök rá, hogy ez bizony nyitva van. Mondjuk a tegnapi nagyobb iváaszat és némi élvezet után meg sem lepődök rajta, hogy este elfelejtettem bezárni. Így visszacsukom az ajtót, majd ezúttal be is zárom és a levélért nyúlok. A levélben egy self nő leírását találom, és egy megbízást, a szütyőben a megbízás előlege pedig elég kecsegtető ahhoz, hogy gondolkodás nélkül elvállaljam a feladatot. Átöltözöm a bérgyilkos felszerelésembe és miután kérek a feladathoz elég napot Ethugantól teljes odaadással a feladatnak szentelem magam. Elvégre, ha az ember ilyen kövér pénzes feladatot kap azt teljes bedobással végig kell vinnie és hát nem a két szép szememért kerültem be anno a Legjobbak közé. Még egyszer visszamegyek a lakásomra, összeszedve mindent amire szükségem lehet, a dobókéseket és a tőröket, aztán elindulok a Sörtestvérekbe. Ha jól emlékszem a kaja és a sör sem rossz ott. * Legalább jó helyen szállt meg * gondolom magamban, miközben az utcákat járom. Dél környékére járhat az idő mire odaérek a fogadóhoz, így egyáltalán nem feltűnő, hogy betévedek oda és leülök az egyik sötét árnyékos sarokba ahonnan kényelmesen figyelhetem a fogadó forgatagát. Ha megjelenik a fogadós, vagy valamelyik felszolgáló, akkor kérek tőle egy korsó sört és valami harapni valót, rábízom, hogy mit és várok. Szemem a leírt személyiség jegyeket figyeli, ám egyenlőre nem látok senkit aki hasonlítana akár egy kicsit is a levélben leírt személyre. *

- A kurva életbe... - Szinte alig hallhatóan szűröm ki a fogaim között a mondatot, miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy a festék a lehető legtermészetesebben landoljon az arcomon.
Hihető ez egyáltalán?... Nem mintha a szemem, vagy a hajam nem árulna el mindent rólam.
Inkább lebegjen a cél előtted, Aesma.
Bár Királyöböl védett a külsősöktől, belül csak úgy hemzseg a feketepiac. Ha megtalálom a megfelelő alakokat, akár még kamatoztathatom is a tudásomat ezen a téren és háromszor annyit kereshetek mint általában. Ha így folytatom, talán pénzem is lesz végre elhúzni innen.
Az egyetlen kellemetlenség a rejtőzködésen kívül az, hogy az új király megjelenése óta a védelem sokkal idegesítőbb lett. Nem jobb, - mert ettől függetlenül be tudok jutni - de jóval több részletre kell figyelnem és nem egyszer voltam már a lebukás közelében.
Vagy csak az én képességeimmel lenne baj?...
Ennyi probléma legyen, majd egy jól szervezett kocsmabunyó segít karbantartani az érzékeimet. Mondjuk nem mintha az emberi alvilágnak ne lennének meg a maga buktatói, sőt... Nem egyszer hagytam már ott valamilyen fontos értékemet, mert rossz társasággal találkoztam: a testi épségem, majdnem a fél karom, a fogam, vagy épp az életem.

A hajamat ezúttal szorosan hátra kötöm, hogy a legkevésbé legyen észrevehető a csuklya alatt. A festéssel most a fülemre térek át, először felkenve a barnás masszát, majd az ujjammal eltapogatom a bőrömön. Minden részletre figyelek, míg úgy nem érzem hogy a helyzethez mérten elértem a maximumot. Nagyon remélem hogy ennek köszönhetően nyugodtabban közlekedhetek és kevésbé leszek feltűnő, mert nem a semmiért tököltem vele ennyit.
A falakhoz akkor érkezek, amikor a legtöbb ember próbál bejutni - de legnagyobb számban a kedvenceim, a kereskedők vannak. A szekereik általában jól takarnak, a titok csak annyi, hogy időben kell mozdulni amikor a vám szándékával közelednek az őrök. Ebben az esetben viszont legalább el vannak foglalva amíg én beosonok. De ha ez nem is, legvégső esetben a lefizetés is működni szokott.
A városba a megszokott módszerekkel jutok be, ezúttal problémamentesen. Az első dolgom fogadót keresni, ahol meghúzhatom magam amíg el nem érkezik az éjszaka. Előtte általában pihenek, vagy ellenőrzöm a leltáramat és pótlom azt, ami hiányzik.

A választásom a Vértestvérekre esik, elsősorban a tömeg és a részeg emberek miatt. Ha valóban kocsmabunyót akarok szervezni, valószínűleg ez a legjobb lehetőség - úgyis tervezek továbbmenni majd a későbbiekben, szóval sok károm nem lesz ha az utolsó napon lepem meg őket ezzel, mint búcsúajándék. Meg persze nem mellékes infó az sem, hogy az ilyen helyeken a legkönnyebb elvegyülni, mert senki sem emlékszik rád. Az üzletről nem is beszélve! A bódult emberek ilyenkor nem csak nyitottabbak, de még ostobábbak is.

Szerencsére a tömeg előtt sikerült bejutnom, így még időben sikerült foglalnom egy kisebb helységet.
Amint a szobában vagyok, kulcsra zárom az ajtót, a táskámat és az íjamat a tegezzel együtt az ágyra fektetem és elkezdem a felszerelésem ellenőrzését. A fegyvereim használatra készek, van néhány megmaradt kenőcs az előző alkalmakról - majd ne felejtsem el hamarosan pótolni őket -, az üvegeim sértetlenek és ahogy látom, a porokhoz se nyúltam még hozzá, csak egybecsomagoltam őket az elkészítésük után. Délután mindenképpen kis adagokra osztom majd őket. Remélhetőleg ma este találkozok a kedvenc erdeimmel, ugyanis a növényei nélkül hamar ki fogok futni az árukból.
Meglepő módon a fülbevaló másik párját is megtaláltam, amit még hetekkel ezelőtt adtam tovább. Úgy tűnik mégsem hagytam el, csak a táskám aljára került.
Kár érte, így kevesebbet ér.
A délutánt legfőképpen zárt ajtók mögött, alvással töltöm, hogy kipihentem tudjam belevetni magam az éjszakai tevékenységeimbe. Rutinszerűen megfordulok város főbb pontjain, hogy találkozhassak a szokásos vevőimmel és út közben még egy fontosabb feladatot is el tudtam intézni. Még jó, hogy mindig teljes felszerelésben teszem ki a lábam az utcára - ha esetleg nem tudnák visszatérni a fogadóba -, különben halasztanom kellett volna az ügyet.  
Pedig nincs is jobb alkalom erre, mint a mostani órák; az őrök száma ilyenkor megfogyatkozik, kiszámíthatóan közlekednek, a kijátszásukhoz pedig az is hozzátesz, hogy a sötétség az én oldalamon áll és könnyebben tudok észrevétlen maradni a tekintetük elől.



A tegnapi nap után a délelőttömet alvással töltöm és folytatnám tovább is, ha a napfény nem úgy szűrődött volna be az ablakon, hogy a szemembe süssön. Nem is emlékszem az utolsó alkalomra amikor ilyen kellemes volt a pihenésem, rémálmok, vagy felriadás nélkül. Szinte már annyira megszokottá vált a kényelmetlenség.
Morogva temetem a kezeimbe az arcom, tudva, hogy a testem legalább hetekig újra sóvárogni fog a normális alvásért.
Hagyok magamnak egy kis időt amíg túlteszem magam az eseten, hogy utána unottan guruljak le az ágyról. Ezért nem érdemlek meg jó dolgokat. Utána még többet szeretnék.
Monoton, megszokott mozdulatokkal öltöm magamra a fegyvereim, előtte ellenőrizve a működőképességüket. Az övem befűzése közben lopva kipillantok az ablakon, gyors helyzetjelentést adva magamnak az utcán örvénylő lakosokról. A kora délutáni órák szerencsére sosem hagynak cserben.
Nekik hála könnyebben el tudok vegyülni közöttük. Különben sem tervezem hosszúra nyújtani a dolgot, csak el akarok menni a piacig és vissza, hogy valami frisset is ehessek. A tegnapi nap eléggé jól zárult ahhoz, hogy megengedjem ezt magamnak.  
Egy utolsót még rántok a csizmám szíján, mielőtt a vállamra kapnám az íjam és a táskám, végigsétálva a folyosón. A lépcső előtt óvatosan lepillantok a földszintre, de a tömeg nem tűnik elég sűrűnek ahhoz, hogy eltűnjek közöttük.
Ha viszont úgy nézzük, elég mozgalmas ahhoz, hogy akadályokat képezzenek.
Ezzel a gondolattal húzom a fejemre a csuklyám, mielőtt nyugodt, de határozottan gyors mozdulatokkal teszem meg a fokokat, megszokottan kígyózva a vendégek között, pár pillantást vetve a környezetemre egészen addig amíg nem találkozok egy sötét szempárral a fogadó egyik sarkában. Abszolút nincsen jó megérzésem ezzel kapcsolatban... Ő lenne az?...
Igyekszem elfedni a pillanatnyi meglepettségemet és nem időzni sokáig, ezzel a lendülettel pedig be is fordulok az egyik izmosabb tag mögé, hogy legalább addig takarjon amíg kijutok innen. Az utolsó lépés előtt rettenet átkával sújtom, majd az ajtón kifordulva megpróbálom fent tartani még pár pillanatig. Fogalmam sincs mit láthatott, de a fogadóban hamarosan pánik lesz úrrá ahogyan verekedésbe kezdenek az ajtó előtt, én pedig kapva a lehetőségen, elvegyülök a tömegben.